Manóvezér: SkyCourtFotó: Manóvezér: SkyCourt - indafotó

Nem tudni mennyire lesz komoly a napokban bejelentett új magyar légi társaság, a Sólyom és hogy megváltoztatja-e ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtér jövőjét. Főleg, hogy a jövőről is megoszlanak a vélemények.

Egyesek szerint nem csak Bécs és Varsó hagyta már le utasforgalomban, hanem lassan Bukarest is elhúz mellete, vagyis az "európai átszállóközpont" mint cél elérhetetlenné vált, s Ferihegyre az eljelentéktelenedés vár.

Máshogy látja azonban a jövőt Kéméndi Zsolt, tájépítész, aki nem először írt az Urbanistának. Rövid elemzésében nem csak a jövőt, de a múltat is végigveszi.

Az ország első állandó repülőtere az 1916-ban létesült Mátyásföldi repülőtér volt. A trianoni békeszerződés és a 30-as évekig fellendülő hazai és nemzetközi forgalom ellenére a repülőteret a magyar légierő titkos bázisává fejlesztették. Ekkor a polgári repülés átkerült az 1937-ben átadott Budaörsi repülőtérre. Ezen a helyen a reptéri fejlesztések lehetőségei - mondhatni már a megnyitás pillanatában - nem voltak adottak. A nemzetközi és a világháborús katonai forgalom ellenére a repülőteret 1950. május 1-től csak mezőgazdasági- és sportrepülési célokra használják. 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - eredeti nevén Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér - építése 1942-ben kezdődött. A II. világháború  alatt állapota leromlott, 1947-ben kezdték meg felújítását. 1950. május elején ünnepélyes keretek között átadták a mai 1.-es terminál épületét és a hozzá kapcsolódó  kifutópályát. A nyugatra induló menetrendszerinti járatokra - politikai okokból - 1956-ig kellett várni. Ezután viszont felgyorsult a reptér fejlődése, meghosszabbították a kifutópályát, elkészült a radarberendezés és a repülőtéri fénysor. A Ferihegyi repülőtér vált Közép-Európa legmodernebb légikikötőjévé.  

A forgalom további növekedése miatt a repteret több ízben bővítették. 1983-ra elkészült a 2-es kifutópálya, az irányítótorony, a műszaki bázis és az ország teljes légterét ellenőrizni képes radarrendszer. 1985-ben nyílt meg a 2-es terminál, így a reptér évi 4 millió  utas kiszolgálására vált alkalmassá.

Az igények az ezredfordulóra tovább nőttek, ezért még időben - 1998-ban megnyílt a 2B terminál, mely önmagában 3,5 millió utas kiszolgálására alkalmas évente. A 2000-es évek elején az 1-es terminált a kisgépes-, a teher- és az alkalmi forgalom használta. A 2005-ös teljes felújítás után viszont a diszkont légitársaságok terminálja lett. Helyzetét erősítette, hogy 2007-ben a közeli Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon egy Ferihegy nevű megállóhely került kialakításra.

Kékdroid: 5341 056 - FerihegyFotó: Kékdroid - indafotó

A magyar állam 2005 végén privatizálta a repülőtér üzemeltetésének jogát. A privatizáció után a szerződéshez is köthető  átalakítások, fejlesztések időszaka kezdődött. Az évi utasforgalom 1998-ról 2005-re megduplázódott, azóta stabilan évi 8 millió  fő fölött van, lassan emelkedő tendenciával - még a 2008-as válság ellenére is. A "BUD FUTURE" program keretében, 2011-ben lényegében egyesítették a 2A és 2B terminálokat, egy, a terminálok közé emelt új, központi épületrésszel - a SkyCourt-tal (Égi Udvar). A 2-es terminál így már XXI. századi formában a biztonsági előírások és az utasok igényeinek legmagasabb szintű kiszolgálásával évi 10,5 millió utas fogadására alkalmas. További két utasfolyosó építése szerepel a tervekben, ezek megépülésével a 2-es terminál éves kapacitása 15 millió utasra nőhet.

A 2012-es MALÉV csőd sajnos rettentően visszavetette a repülőtér fejlődését. Annak ellenére, hogy a piac hamar kihasználta a lehetőségeket és az utasforgalom csupán néhány százalékkal esett vissza, több fejlesztést le kellett állítani. A MALÉV több, mint 3 millió utasa és  átszállási kapcsolatai elvesztek. Az utasokat legnagyobb részében a fapados légitársaságok pótolták, így a repülőtéri "utasmix" átalakult. A jelen állás szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megszűnt átszálló légikikötőnek lenni. A repülőtér vezetése költséghatékonysági szempontok tekintetében - ideiglenesen 5 évre - bezárta az 1-es terminált, az jelenleg rendezvényhelyszínként üzemel.

A repülőtér 2-es kifutópályájától délre eső területre tervezett Cargo City fejlesztést szintén leállították két évre, ez jövő nyáron lejár, akkor lehetséges, hogy felülvizsgálják a projekt életképességét. A fejlesztéssel a repülőtér légiáru-kezelési kapacitása a mai 120 000 tonnáról 250 000 tonnára növekedne. Persze ehhez fontos megjegyezni, hogy jelenleg a valós kezelés 80-90 000 tonna évente. Összehasonlításképpen a Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren jelenleg háromszor annyi a teherforgalom, mint nálunk. A kifutópályáktól délre - remélhetőleg a válságból való kilábalás jegyében - új üzleti-kereskedelmi fejlesztési területet jelöltek ki a BUD Business Park számára, itt 2012. decemberében egy DHL raktárépület építésével megindult a fejlesztés.

Bár mondhatni, hogy az ország légi kapujának jövője még beláthatatlan, mégis firtassuk egy kicsit:

  • elhelyezkedése az országban ideális, közel van Budapest, a gyorsforgalmi úthálózat miatt jó az elérhetőség,
  • nemzetközi viszonylatban - bár a Bécs-Schwechati reptér egyértelmű versenytársként utasforgalom tekintetében is több, mint két és félszeresen múlja felül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret - már kiharcolt pozíciója jelentős a térségben,
  • fejlesztési területigény kielégíthető, mert a repülőtér közvetlen környezetében közel 4 km2 terület van kijelölve ilyen célra a szabályozási tervekben,
  • fejlesztési tervek is nagy számban állnak - lényegében indításra - készen:
      • BUD Business Park - elindult fejlesztés,
      • Cargo City - légiárú-kapacitás akár 2,5 millió tonna/évre növelhető,
      • 2-es terminál utasfolyosók - utasforgalmi kapacitás 15 millióra növelhető,
      • a repülőtér területén 250 szobás szálloda az átszálló-várakozó utasok számára,
      • több lehetőség a repülőtér és a budapesti belváros kötött-pályás összekötésére,
      • 2020-as évekig több jelentős autópálya eléri az országhatárt (M2, M3, M4, M43), ezáltal a logisztikai potenciál nemzetközi viszonylatban is megnő,
  • távlatokban megvalósítható a 3-as terminál, amivel az utasforgalom kapacitás tovább növelhető.

Egyértelmű  és nem is kisebb a jövőbeni cél, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen Közép-Kelet-Európa legnagyobb légikikötője. A feladatok adottak, a fejlesztések abba az irányba mutatnak, hogy fel tudjuk venni a versenyt a címre pályázó térségi repülőterekkel, akár Béccsel is. Ehhez azonban átgondolt stratégiára, egymást erősítő magán- és állami befektetésekre-szerepvállalásra és rettentő sok munkaórára van még szükség az illetékesektől.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy miért jó az országnak egy nagy és forgalmas repülőtér? Nem kérdés, hogy közös érdekünk, mert az ország légi kapuja nemcsak munkahelyeket teremt és GDP-t termel ezáltal, hanem - mint a tóba dobott kő okozta fodrozódás - öngerjesztő-önerősítő folyamatként járul hozzá a térség, Budapest és az ország fejlődéséhez...

sopiandri: FerihegyFotó: Sopiandri - indafotó
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest repülés közlekedés vecsés töri ferihegy repülőtér xviii. ker ferihegyi repülőtér liszt ferenc repülőtér kéméndi zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr655397073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.11. 11:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steve the Great 2013.07.09. 08:35:36

Most nem azért, de az valahogy kimaradt az elemzésből, mitől is valósulnának meg ezek a nagyívű fejlesztések. Azt leszámítva, hogy azért, mert jó lenne, ha megvalósulnának.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.09. 09:22:29

ötös, hatos, hetes metró, örökélet, ingyensör, ez mind jó lenne
kéz, bili, belelóg a tájépítész úrnak, nemdebár?

Jó Estét 2013.07.09. 09:39:37

szerintem csukjuk be az egeszet es nyissunk benne nemzeti dohanyboltot...

WLaci 2013.07.09. 10:06:08

Ez ködevés. Aki gyakran repül, az tudja, hogy Bécs átvette a regionális központ szerepét. Szomorú megérkezni Ferihegyre, és látni, hogy szinte üres, alig vannak gépek.

Übermayer 2013.07.09. 10:39:13

Bécs soha nem "hagyta le" Ferihegyet, soha nem "vette át" a vezető szerepet: Mindig is egy dimenzióval előtte járt, teljesen felesleges hozzá hasonlítani Ferihegyet, ahol 8 milliós volt az utasforgalom az elmúlt években, Bécsben meg 22.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.07.09. 22:49:17

már bocsánat, de ez amolyan szócséplés elemzés megfogahatatlan dolgokkal, látszik, hogy a kollega nem jártas a területen. Miért is egyértelmű cél, hogy Közép-Európa első számú reptere legyünk?

Mitől és miért is valósulnának meg ezek a fejlesztések, amikben a szerző ír? Miért is lenne szükség kapacitásbővítésre vagy épp hármas terminálra, amikor a jelenlegi utasforgalmat bőven kiszolgálja a két terminál? Egyáltalán: miért is lenne több utas attól, hogy építünk egy új (üres) terminált?
Egy reptér újrapozicionálása nem erről szól, Béccsel összehasonlítani felesleges minket.

A kötöttpályás kapcsolat alternatívák közül meg egyik sem életképes jelenleg és úgy egészen addig, amíg a reptér forgalma nem éri el a 15-18 milliós forgalmat legalább.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.07.10. 15:15:56

Nem igazán értem, h miért temetitek Ferihegyet. A portfolion épp ma jelent meg egy cikk, amely szerint utasforgalomban Prágát leelőzte és Varsó sincs messze. Bukarest? Simán mögöttünk van, Pozsonyt meg nem lehet velünk egy napon említeni.

www.portfolio.hu/vallalatok/szarnyak_nelkul_a_magyar_solyom_nem_kell_az_uj_malev.1.186407.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Miért kéne nekünk elsőnek lenni a térségben? Bécset miért kéne lenyomni?

Jó, persze, jobb mindig lehetne, de szerintem egyenlőre ez így nem olyan rossz, majd alakul idővel.

halaloszto 2013.07.10. 15:21:36

@klarky: Azert mert aki nem akar elso lenni, az elobb utobb utolso lesz. Motivaltsag, hallottal mar rola?

Mert mindenki mas kuzd hogy elore jusson, ha mi nem tesszuk, a hullankon taposva fognak ok odajutni.

Ez egy verseny, az orszagok versenye. Mivel Magyarorszag orszagnak szuletett, nem szallhat ki, nem hagyhatja ott, max veszithet.

Vajk

bozon 2013.07.10. 15:25:18

@mestska: "A kötöttpályás kapcsolat alternatívák közül meg egyik sem életképes jelenleg és úgy egészen addig, amíg a reptér forgalma nem éri el a 15-18 milliós forgalmat legalább."
No, ez nem igaz. Itt is csak az a feladat, hogy megtaláljuk az arany középutat a két raklap viacolor és a maglev közt. ;-)

Makkasz 2013.07.10. 15:27:05

Az elemzés történeti részét nem vitatom, de a többi rettentően gyenge lábakon áll:

- "kiharcolt pozíciója", ez semmit nem jelent, céges forgalomban 0, de a személyi forgalomban is, mindeki interneten vesz jegyet, nem megszokás alapján, és a jobb (rövidebb, kevesebb átszállás, olcsóbb) ajánlatot választja),

- az hogy van a környéken fejlesztési terület nagyszerű, megint semmit nem jelent, kisebb területen vannak nagyobb forgalmat bonyolító repterek, és ritka ahol nem lehet fejleszteni,

- a nemzetközi autópályahálózatot előnyként említi, aztán homokba dugja a fejét, elfelejti hogy az e-útdíj drága és botrányosan szarul működik,

- szintén homokba dugja a fejét, a kiszámíthatatlan politikai környezetről, rablóadókról szó nincs.

Nem jó az elemzés gyerekek.

hokispók 2013.07.10. 15:40:11

„európai átszállóközpont mint cél elérhetetlenné vált”

Ez a cél eleve elérhetetlen volt. Európa átszállóközpontja mindig is Frankfurt volt és lesz a jövőben is.

altimus 2013.07.10. 15:40:47

@bozon: A metro kimegy a koki vegallomasra, ami mellett mennek el a repuloter fele vezeto vonatsinek. A repuloteren belul szinten megvan a palya a ferihegy 1 - 2 kozott vegig az autout menten.

Vagyis brutalis osszegu kisajatitasok nelkul siman ossze lehetne kotni ezeket es a metro vonalat meghosszabbitani a repuloterig. Nem kell, hogy minden metro kimenjen a repuloterre eleg lenne ha negyed orankent kinenne egy. (nem tudom milyen surun jar a metro de gondolom ez minden 3. 4. jarat lenne).

Az egeszhez maximum uj biztositoberendezesek es max 300 meter uj palya kellene.

Ugyhogy egyetertek, elso korben nem kell atommeghajtasu levitacios eszkoz, a foldhoz ragadva ki kell vinni a metrot a repuloterig, oszt jonapot.

Persze ezen kevesebbet lehet kaszalni mint egy zoldmezos beruhazason, es gondolom ez az ami miatt meg nincs meg.

Amugy ez is tyuk tojas problema, talan a varosi osszekottetes is novelheti a forgalmat es vonzo lehet sok utazo szamara.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.10. 15:41:14

@Makkasz: Az elemzés nem jó, de e-útdíj van EU-ban, mi tkp. utolsóként vezetjük be. Hogy szarul működik egy hét után? Igen, itt mindent így vezetünk be, de aztán idővel javul a dolog. A politikai környezet meg semmivel sem kiszámíthatatlanabb, mint a környező nacionalista, sovén, rasszista országok esetében.

Szóval, ezen a téren nem áll meg a kritika, már csak azért sem, mert nem erősségeket, hanem lehetőségeket dobott fel és a kettő messze nem azonos.

zolika78 2013.07.10. 15:42:04

Évek óta rendszeresen repülök így van némi tapasztalatom a lisztferihegy repülőtérről:
- megközelítés tömegközlekedéssel: botrányos? nevetséges? szánalmas? siralmas? Az 1 szál buszjárat nem nevezhető európai színvonalnak...
- az új skycourt csak egy vacak pláza, sok értelme nincs
- hat év alatt háromszor (!!!) fordult csak elő hogy a gépem időben indult el, mert valami mindig hiányzott: vagy személyzet a kapunál, vagy busz, vagy lépcső, vagy aki berakja a csomagokat, stb... biztos lesz aki megmagyarázza hogy ez nem a reptér hibája, de vajon más reptereken miért tudnak időben felszállni a gépek?
- amit végképp nem értek: amikor megérkezek a buszvezetőnek miért kell telefonálnia, mielőtt beengedne a terminál épületébe? Ez szerintem csak az utasok direkt szívatása, mert értelme semmi (más reptereken nincs is ilyen)
- pofátlanul drága - hiába védekezik a reptér, hogy nem drágák, a repülőtársaság tételesen feltünteti az árakat, és a lisztferihegy szolgáltatásai kb 50%-as magasabbak, mint más reptereken
- mi értelme lenne 3-as terminálnak (és újabbaknak) ha az 1-est is be kellett zárni gazdaságossági okokból???
- és a kedves cikkszerző elgondolkozhatna azon, hogy ugyan miért is jönnének ide az utasok? Ahhoz, hogy ide jöjjenek az emberek (repülővel is) először is magának az országnak kellene vonzónak lennie (mostanság versenyképességben eléggé hátul kullogunk - a valóságban, nem pedig ahogy a politikusok mondják). Aztán nem ártana, ha nem európa legdrágább reptere lenne a magyar (ebben az egyben bezzeg első)....

Teragigamega lélek 2013.07.10. 15:44:52

Nekem tetszik a Ferihegy így, ahogy van. Ha kimegyek egy ismerős elé, nem kell figyelnem, hogy hová érkezik pontosan. El se lehet téveszteni, annyira kicsi a repterünk :)
Bécsben, Frankfurtban már bajban vagy, ha nem tudod, hová kell menni :)

Makkasz 2013.07.10. 15:47:25

@... zöld levelecske, ...:
Tévedsz zöld levelecske. A legfájóbb azért az e-útdíj (ami használatarányos díjfizetést kéne hogy jelentsen) hatalmas díjemelkedés, rendszer nélkül.

Az elemzés meg azért borzalmasan szar (vagy lehetőségek felvetése), mert egyik oldalt bemutatja- úthálózat, a gondot nem, drága. Egy példával meg fogod érteni.

Egyiptomban érdemes lenne síléceket forgalmazni. Rendelkeznek jelentős hegyekkel, nincs konkurencia, a lakosok gyakorlatilag síléc nélkül vannak, mind potenciális vásárló.

Na ilyen ez az elemzés. Szarok az e-útdíjra és a töketlen kormányra. csak a "lehetőségek felvetése" egy nagy büdös hazgság.

Nem kritizálom a repülőtérrel kapcsolatos fejlesztési elképzeléseket, ahhoz nincs elég információm, csak magát az írót tartom balféknek, és ezt jegyeztem meg.

A kiharcolt pozíció, a terület együttes értékét 0-ra, a magyar úthálózat szerepét negatívra értékelném a fejlesztés szempontjából.

altimus 2013.07.10. 15:48:50

A becsi repuloter szerintem sokkal ocskabb a ferihegynel. Arrol nem is szolva, hogy nem ket filler oda meg kulon kibumlizni mondjuk bp-rol, es idoben is jelentosen meghosszabbitja a repulest.

Vagyis en pl. soha nem repulok becsbol, inkabb bp es atszallas.

Amugy ferihegy adottsagai igen jok, a repuloter alapterulete majdnem akkora mint heathrow !!. Prima atrako es cargo bazis lehetne europaban.

A szemelyforgalom meg akkor fog radikalisan megnoni ha lesz "nemzeti" legitarsasag, illetve olyan nem fapados tarsasag ami el tudna egy ilyen szerepet jatszani.

A Malev csodbevitele nagy hiba volt, egyedul nem volt eletkepes, de pl. egy Lufthansa leanykent abszolut az lett volna. (Ezzel kapcsolatban erdemes vizsgalni a wizzair szerepet es fejlodeset. A wizzair lobbistai inteztek el a fokozott eu-s figyelmet, amihez meg a kormanyzati hozzanemertes is tarsult es maris kesz lett a csod.)

Amugy sok olyan viszonylat van mar ma is ami elbirna meg jopar napi jaratot. Pl. a Bp-zurichi napi 3 jarat tomve van, 100%-on uzemel, pedig a kis gepeket mar reg lecserelte a200-ra a swiss. Itt meg egy kora reggeli jarat boven elkelne.

Hasonlo a helyzet londonnal stb stb.

**

Szerintem amugy a cargo/atrako bazis az amit nagyon kellene nyomni, mert arra boven van hely. Az utasletszam dinamikusan emelheto, nem kell mas hozza mint fizetokepes kereslet. Kinalati oldalrol barmelyik legitarsasag akarmennyi jaratot percek alatt beallit, ha van ra kereslet.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.10. 15:51:21

Bécs mindig is előttünk volt, nagyobb a forgalmuk, mint Pestnek és Varsónak együtt.
Bukarest egyelőre nem előz, a két repterük együttesen is le van még maradva a Ferihegytől.

Szép álom a fejlesztés, de miért lenne szükség a 3-as terminálra, ha a nemrég felújított 1-est is be kellett zárni érdeklődés hiányában?

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.10. 15:54:40

@Makkasz: Az előző kormányok sara, hogy nem vezették be. De látom, a gyűlölet beszél belőled a racionalitás helyett, így erről felesleges szót ejteni véled.

altimus 2013.07.10. 15:59:31

@zolika78:

> Évek óta rendszeresen repülök így van némi tapasztalatom a lisztferihegy repülőtérről:
- megközelítés tömegközlekedéssel: botrányos? nevetséges? szánalmas? siralmas? Az 1 szál buszjárat nem nevezhető európai színvonalnak...

pontosan igy van, ezert szinte senki nem tomegkozlekedik. a fix aras taxi viszont nem draga 5-6000Ft-ert elvisznek budara. Zurichben a fopalyaudvarra 10 frank korul van a vonatjegy, ami kapasbol 2500Ft, vagyis ket emberre annyi mint bp-en a taxi.

> - az új skycourt csak egy vacak pláza, sok értelme nincs

igen sok ertelme van. a duty free forgalma igen nagy, lehet kavezni, kulturaltan leulni. a gep indulasa elott illik egy oraval kint lenni, es most vegre kulturaltan el lehet tolteni az idot. (ingyen wifi hasznos lenne)

> - hat év alatt háromszor (!!!) fordult csak elő hogy a gépem időben indult el, mert valami mindig hiányzott: vagy személyzet a kapunál, vagy busz, vagy lépcső, vagy aki berakja a csomagokat, stb... biztos lesz aki megmagyarázza hogy ez nem a reptér hibája, de vajon más reptereken miért tudnak időben felszállni a gépek?

en sokat utazom, europaban rosszabb a helyzet. a bp-zurichi jarat peldaul azert kesik rendszeresen mert a bejovo jarat kesik eleve. zurichbol 10 esetbol 8-ban jelentos kesessel indul a repulo. heathrow-t ne is emlitsuk.

> - amit végképp nem értek: amikor megérkezek a buszvezetőnek miért kell telefonálnia, mielőtt beengedne a terminál épületébe? Ez szerintem csak az utasok direkt szívatása, mert értelme semmi (más reptereken nincs is ilyen)

igen, ez erdekes kerdes. az elmult evekben _tobbszor_ elofordult, hogy a buszvezeto hibaja miatt osszekeveredett a schengeni es a nem schengeni forgalom, ami miatt ki kellett az egesz repuloteret uriteni. (egy ilyennel en is jelen voltam es a -10 fokban 3 orat vartam a repuloter elott, hogy a kiurites utan mindenki visszamenjen).

sajnos a buszvezetok ennyire kompetensek. jelenleg betelefonalnak, es a kapu akkor nyilik ha vilagos, hogy jo kapunal all a vezeto.

amugy a legtobb gep ma mar csore jon, a kisgepeket buszoztatjak, a fapadoshoz meg gyalogolnak az emberek.

> - pofátlanul drága - hiába védekezik a reptér, hogy nem drágák, a repülőtársaság tételesen feltünteti az árakat, és a lisztferihegy szolgáltatásai kb 50%-as magasabbak, mint más reptereken

igy van, az ok az igen magas vetelarban keresendo.

> - mi értelme lenne 3-as terminálnak (és újabbaknak) ha az 1-est is be kellett zárni gazdaságossági okokból???

nyilvan nem lesz meg jo darabig 3-as terminal.

> - és a kedves cikkszerző elgondolkozhatna azon, hogy ugyan miért is jönnének ide az utasok? Ahhoz, hogy ide jöjjenek az emberek (repülővel is) először is magának az országnak kellene vonzónak lennie (mostanság versenyképességben eléggé hátul kullogunk - a valóságban, nem pedig ahogy a politikusok mondják). Aztán nem ártana, ha nem európa legdrágább reptere lenne a magyar (ebben az egyben bezzeg első)....

mo (kulonosen bp_ meglehetosen vonzo turisztikai celpont. ezenkivul az uzleti utasokra is gondolni kell, akik nem fognak fapadossal utazni. a jelenlegi gazdasagi problemakba ez is bejatszik. egy nyugati uzletember nem megy olyan varosba amit nem tud nem fapados jarattal kozvetlenul megkozeliteni.

kpetya 2013.07.10. 16:11:54

zárják be. vagy csináljanak egy olyan kifutot ami nem a város felé néz.

evol 2013.07.10. 16:18:32

@altimus:
Nem akarlak kiábrándítani, de az iparvágány, a vasúti sín és a metró sín némi eltérést mutatnak egymáshoz képest. Nem lehet egyikről a másikra átugrálni.
A T2-ig meg az iparvágánynak is vagy 2km híjja van...
Messziről jó ötletnek tűnhet, de nem olyan egyszerű ez. Egy ilyen terv megvalósításában nem a kisajátítás a nagy tétel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.10. 16:22:40

@Makkasz: "mindeki interneten vesz jegyet"
A fapadosokra többnyire interneten vesznek jegyet, de a Malév csődje is jól mutatta, hogy ez nem igaz a hagyományos légitársaságok esetén, az utasok inkább készpénzzel fizetve vettek jegyet az utazási irodáknál.

Rive 2013.07.10. 16:24:45

Fejlesztési lehetőségek vannak, OK. És?
Potenciálisan én is gazdag ember vagyok...

De mitől lesz ez akkor olyan, hogy az utasforgalom és az áruforgalom ténylegesen biztositaná a repülőtés jövőjét? Ez az, ami hiányzik, az elemzésből is, meg a látóhatárról is...

altimus 2013.07.10. 16:28:34

@evol: A T11-T2 kozott mar mehet a sin a repuloteren belul, tokeletesen sima, egyenes ut, kisajatitani nem kell semmit. A kisajatitas nem egyszeru dolog, brutalisan draga, orult jogi munkaval jar, hatalmas apparatus kell hozza.

a biztositoberendezesek, kovetes ... mind technikai dolog, ami azert nem tunik tul bonyolultnak vagy draganak, rutinfeladat az egesz.

persze a mai taxi arak mellett en pl. biztos nem fizetnek ezert a szolgaltatasert. gondolom a metrojegy lenne vagy egy ezres, es akkor a metrotol meg mindig taxizni kell, ugyhogy 3-4000 ft biztos lenne igy is a bejutas, 5000 korul meg mar van fixaras taxi.

de mindemellett elemi dolog a repuloter bekotese a tomegkozlekedesbe, ami szerintem ferihegy eseteben boven 10 milliard ft alatt megoldhato lenne, de meg talan otbol is ki lehetne normalisan hozni.

altimus 2013.07.10. 16:36:11

@Rive: a repuloter jovoje biztositott, nyilvan nem fogjak bezarni. :)

igazabol az, hogy mekkora az utasforgalom nem itt dol el. ha no az orszag gdp-je, gazdagodnak az emberek, a penzt el akarjak kolteni, utazni fognak. ha az emberek utazni akarnak akkor lesz repulo ami majd elviszi oket es az utasletszam is meg fog noni.

ha porog a gazdasag akkor jonni akarnak a kulfoldi uzletemberek, akkor lesz nem fapados jarat a fobb europai repterek es feihegy kozott.

ugyhogy semmi gond nincs ezzel, nem kell forditva ulni a lovon.

a cargo es atrako kozponti szerephez meg nyilvan tokeeros kulfoldi partner kellene, de ilyen csak akkor lesz ha pl. a magyar kormany jo tavol tartja magat ettol az egesztol.

sajnos a kiszamithatatlan politika itt is meghozta az eredmenyet. addig komoly tokebevonas itt nem lesz amig az orban kormany van hatalmon.

nemzeti legitarsasagban meg lehet gondolkodni, de ha van penz ra, akkor a malev csod utan miert nem indult masnap az uj legitarsasag? aztan, hogy lehet-e regionalis legitarsasagot nyeresegesen uzemeltetni mar mas kerdes. szerintem nem lehet, csak szovetsegen belul.

de itt a fizetokepes kereslet a lenyeg. ha 20 millio utas akar repulni akkor annyi fog.

Rive 2013.07.10. 16:39:19

@altimus: "igazabol az, hogy mekkora az utasforgalom nem itt dol el. ha no az orszag gdp-je, gazdagodnak az emberek, a penzt el akarjak kolteni, utazni fognak. ha az emberek utazni akarnak akkor lesz repulo ami majd elviszi oket es az utasletszam is meg fog noni."

Helyben vagyunk. Ez az, amiben most abszolute semmi valós perspektivát nem látok.

altimus 2013.07.10. 16:45:34

@Rive: amennyiben az egy fore eso gdp megduplazodna garantalom neked, hogy 3x ennyi ember szeretne repulni, ami maris 20 millios forgalmat jelent.

amugy tokeletesen irrelevans a repuloter forgalma. van egy jo nagy terulet, a kapacitas a mostani sokszorosara novelheto. meg is for ez tortenni ha lesz hozza kereslet. addig meg, hogy nem megy olyan jol a repuloter uzemeltetojenek az igazabol senkit nem zavar. engem legalabbis biztosan nem.

az orosz tulajdonos elkepzelese amugy igen jo volt, miszerint pl. bp lehetne egy orosz hub, de sajnos ebbol a malev csodjevel nem lett semmi. de ennek se lett volna az orszag eletere semmilyen hatasa. tokeletesen irrelevans, ha egy moszkvabol felszallo utas itt es nem becsben szall fel a csatlakozo jaratra.

Rive 2013.07.10. 16:47:10

@altimus: "amennyiben az egy fore eso gdp megduplazodna..."

És? Meg fog?

Zb74 2013.07.10. 16:50:24

@klarky: Nem előzte le Prágát. Az eredetileg közölt grafikon hibás adatokból készült. Nézd meg újra a cikket, ha kell, frissíts rá.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.10. 16:53:08

@altimus: 10 éven belül bármiféle európai növekedéssel számolni illúzió. Még Kína is a beomlás felé menetel. Európa, Amerika nem termel, pusztán feléli erkölcsi és technológiai fölényét. Afrika éhezik. Kína termel, de ha ők se termelnek, akkor vége. A tőke nem jön már ide vissza, megy tovább Kínából oda, ahol még szegényebbek az emberek és még több profit termelhető ki.

BJ 2013.07.10. 16:59:00

@altimus: nem tudom mikor jártál utoljára a reptéren, de több hónapja van ingyen wifi.

Messzi Vetek 2013.07.10. 17:04:26

@altimus: magam sem mondtam volna jobban.

Messzi Vetek 2013.07.10. 17:04:56

@BJ: negyedórát és a SC-ben csak.

Szelid sunmalac 2013.07.10. 17:18:49

@zolika78: Tokeletesen egyetertek! A Ferihegy gyakorlatilag kong az uressegtol, es elkepesztoen draga!

Akik a statisztikakkal jonnek, ne fleejtsek el, hogy nalunk egy repteren vannak a fapadosok, meg a nem fapadosok, mig a tobbieknel kulon-kulon reptereken! Adjak azokat ossze, aztan mindjart mas szamok jonnek ki!

Egyebkent pedig soha nem leszunk meg csak regios kozpont sem, mert kibaszott hulyek vagyunk hozza! Becsebol a legtobb nemet celra pontosan feleannyiba, vagy meg kevesebbe kerul a jegy, mint Pestrol! Egy csomo helyre meg egesz egyszeruen nincs jarat! Ha tehetem Becsbol megyek...

Hajdú Peter 2013.07.10. 17:21:56

"Van-e jövője a Liszt Ferenc Repülőtérnek? Lesz "

Ilyen hulye nevvel nem hinnem. Nevezzek at inkabb Csak Norisz -ra.

lavór 2013.07.10. 17:26:01

"Van-e jövője a Liszt Ferenc Repülőtérnek?"

Már hogyne lenne. A kivándorlók jól ki tudják majd használni. Több gép indulhat, így sokkal több ember tud gyorsan, kényelmesen egy irányú jegyet venni a pénztáraknál.

Makkasz 2013.07.10. 17:56:45

@... zöld levelecske, ...:
Nem az érdemi felvetésemmel foglalkozol, hogy nem jó az elemzés.

A példám világosan mutatja, mennyire egyoldalú és szegényes.

Nincs bennem ellenérzés repülőtérrel, fejlesztéssel kapcsolatban.

Az autópályák magyar útrendszer és útdíj nem repülőtér fejlesztést támogató, hanem pont nehezítő tényezők.

Az e-útdíj más téma. Nehezen értelmezhető hogy mások már bevezették (ettől jó valami? osotba fideszdroidok pédálóznak azzal, hogy másutt is van ilyen, pl. 27%-os áfa -Ecuador) ettől jó valami.

Az e-útdíjnak ország szempontjából semmilyen hozzáadott értéke nincs, csak egy újabb ostor a pénzbeszedő kezében (drága ostor). A haszna a használatarányos díjfizetés lenne. Sajna nálunk csak drágítást jelent, ami rontani fogja az ország versenyképességét (drágul hazai szállítás), csökkentve adóbevételt (elkerül a tranzit), és növeli valamennyi termék árát. A kezdeti nehézségek nem kezdetiek, abból erednek hogy nincs rendszer, nem lett semmi bevezetve, csak orbán akarata lett megvalósítva (pénzbeszedés), rendszer és gazda nélkül.

Te tünsz inkább éretlen, pihekönnyű fideszdroidnak. E-útdíj jó:) E-útdíj nem befolyásolja repülőtéri beruházást:)

Minden jó, amit úgy látsz bemegy a közösbe, nem tőled, és te is részesülhetsz belőle. A szabad gazdaság, szabad emberek nem így működnek.

Fejesrob 2013.07.10. 17:59:03

Annyi, hogy "egyenlőre" Bécs a regionális központ. Varsóval való összehasonlítás értelmetlen, az egy másik régió.

Nyilvánvaló, hogy Mo. gazdasági, turisztikai értelemben a továbbiakban is fejlődni fog, ezért kellenek a fejlesztési lehetőségek.
Sokan hajlamosak lenézni Mo-t, pedig régiós összehasonlításban nem rossz és jövője is lehet.

Amúgy nekem is egyre jobb véleményem van a reptérről. Jól megközelíthető, épp addig ingyenes a parkolás ameddig kell és jól is néz ki.

Makkasz 2013.07.10. 18:01:05

@Online Távmunkás: Megint semmilyen relevanciája nincs írásodnak.

Megleplek, az utazási irodák is interneten választanak jegyet.

Magam több száz repülőjegyet szereztem be, sem ismerőseim sem én nem mentünk a repülőtérre jegyet venni, vagy ragaszkodtunk légitársasághoz, interneten a legjobb ajánlatot választjuk.

Utazási irodába az megy, aki nem beszél idegen nyelvet, évente max. egyszer utazik, nyaralni. Nem hiszem hogy ők adják az utasforgalom nagy részét. Ráadásul az utazási irodákban vett jegy drágább, nem egyszer csődbe mennek, elveszik a pénz egy része vagy egésze.

A lényeg az, hogy a "pozíció"-nak, a jelenlegi uatsforgalomnak reptér szempontjából jelentősége nincs, arra alapozni nem lehet, nincs "reptérlojalitás" átutazók esetén, ezért nincs jelentősége annak amit írsz.

Makkasz 2013.07.10. 18:13:33

@Online Távmunkás: @... zöld levelecske, ...:

Azért hogy ne csak kritika legyen, komolyabb szakértés nélkül ime egy helyzetelemzés Ferihegy (Liszt Ferenc) repülőtér bővítésről.

Mik a szempontjai a repülőtér tulajdonosának: minél nagyobb profit, minél nagyobb bevétel, minél több forgalom bonyolítása.

Hogyan tud nagyobb forgalmat, nagyobb árrést elérni:
- több szerződést köt tranzitra légitársaságokkal (elcsábít más reptérről),
- átcsábít más szállítási formáról (vasút, busz, autó),
- felül növekvő gazdaság és jólét nyújtotta keresletnövekedésre -ez nincs.

Mi van most:
- túlkapacitás utasforgalomban,
- túlkapacitás szállításban,
- magas színvonalú reptér, amit senki nem akar megfizetni, árrés növelésről szó nem lehet (fapados inkább be sem viszi utasait, és úgy tűnik, ez utasoknak is bejön),
- bérlők a skyakármiben, akik már realizálják a kiesést a boltjaikat elkerülőkből (kisebb forgalom, és egy része utasoknak nem is megy oda, mert fapadossal megy).

Na nézzük mi várható:
Gazdaság növekedés helyett csökken, kevesebb üzletember jön, még radikálisabb emberek félelme miatt a szórakozás célú utazások visszafogása. A magyar környezet nem vállalkozásbarát, költséges, és az irány marad. Megszünt a malév, aki bázis repülőtérként használta ferihegyet, tranzitot ott bonyolítva.

Összességében a várható trend lassú csökkenés és lassú növekedés között változhat, aminek ellátására a jelenlegi infrastruktúra alkalmas.

De a tulajdonos és menedzsment nem ülhet ölbetett kézzel, hanem keresnie kell a profitnövelés lehetőségét. Erre a legjobb út repülőgéptársaságokkal megegyezés, hogy részben vagy egészben tranzitként ferihegyet használják. Még jobb, ha nem kínait vagy ázsiait (ez tűnik könnyebbnek), hanem konkurens reptérről tudnak valakit áthozni.

Ha van ilyen új szerződés, ami forgalmat generál, akkor lehet gondolkozni bármilyen fejlesztésen.

Realistként, ha választanom kéne Schwechat, Ferihegy, Pozsony vagy Bukarest reptér részvényei közt, valószínűleg Bukarestre (nagy kockázat, nagy potenciál) vagy Schwechatra tennék (kicsi kockézat, mérsékelt profit).

Mr. Finger 2013.07.10. 18:15:01

Jó Ferihegy meg minden, csak éppen egy publikus nyomtatót felejtettek el kirakni, ami egy reptérnél elengedhetetlen.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.07.10. 18:16:52

@klarky: " A portfolion épp ma jelent meg egy cikk, amely szerint utasforgalomban Prágát leelőzte és Varsó sincs messze." Nem tudom, Te mit néztél abban a cikkben, de Prágát nem előzte le.

Egyébként meg azt gondolom, hogy se a "mi leszünk a régiós központ", se a "totálisan eljelentéktelenedünk" forgatókönyve nem reális. Ami reális, az az, hogy kb. a jelenlegi pozíciónkat megőrizzük. Ebbe beleférhet utaslétszámnövekedés is, ha globális fellendülés van. Fejleszteni nyilván kell majd, de nem azért, hogy akkor majd csodaközpont leszünk, hanem, hogy megőrizzük a rangsorban a helyünket.

Fejesrob 2013.07.10. 18:27:35

@promontor: Ja, én is kb. ezt gondolom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.07.10. 18:34:27

Nem értem én se ezt a temetői hangulatot.Kit érdekel, hogy mi van Bécsben, Varsóban, vagy Bukarestben ha én Petre akarok repülni?Ki az a hülye, aki pont ugyanannyiért vesz mondjuk London-Bécs jegyet mint London-Pestit és még akar külön pénzért, időveszteségért bumlizni a szomszéd országból?Senki.Magyarországnak is kell legyen legalább egy normális repülőtere, ahogy mindenki másnak is van.Persze nyilván helyén kell kezelni a dolgokat és igényre szabni a szolgáltatásokat, méreteket, költségeket.Ennyi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.07.10. 18:38:23

Ha meg drága valamilyen szolgáltatás, akkor azt nem kell igénybevenni.És akkor majd mexűntetik (nem fog fájni, hisz úgyse kellett senkinek...) vagy lejjebb viszik az árát.Ilyen egyszerű ez.

Pályaelhagyó autóversenyző 2013.07.10. 18:41:03

@Fejesrob: addig ingyenes a parkolas??? persze, ha egybol felre tudsz allni, es kifele nem tart fel senki. egyebkent szopas. amugy messze ez a legdragabb parkolo, amit lattam eddig reptereken, bar az is igaz, h en del-europahoz vagyok szokva. gondolom hollandiaban vagy daniaban hasonloan draga.

amugy kulon gratulalnek a t1 bezarasahoz, lowcost megoldasnak sokkal jobb volt, mint egy a hulye t2plaza. mert itt egyesek szerint a taxi tok olcso (sot, ok a belvarosban is taxiznanak), en meg bocs, de ha lehet nem. nekem a vonatozas nagyon is megfelelt (meg annak a nehany ezer szerencsetlennek, aki vonattal jonne videkrol), raadasul budapest berlettel (beleertve a napijegyet) ingyen kimehettel. gyorsan. most meg elpazarolok egy jegyet arra, hogy elmehessek venni a kokin egy napijegyet vagy valami mas berletet. koszi.

apropo plaza. tok nem erdekel, hogy a hazameno arabok, zsidok, ukranok es oroszok milyen korulmenyek kozott veszik meg az unikumot, de a ferihegyi repter arai mindig is hihetetlenul magasak voltak. nem, nem a magyar arakhoz kepest. persze egyesek kiadnak 1500ft-ot egy szendvicsert, csak hat az pont olyan lehuzas, mint a hungaroring arai. az meg a kulfoldiek nagy reszenek is feltunik am, h a belvarosi arak felett kellene kolteniuk. (persze amig jatekpenz van, addig ez nem akut problema)

a masik ez a verlazito satortabor, amiben cinkus a kocsog repter a fillerb@szo tarsasagokkal egyutt, en egy honap mulva repulok haza, de azt hiszem mar nem az igenytelen lehuzok koze. (persze nyilvan van olyan hulye, aki elhiszi, hogy az atlagos utas nem fizetne 200ft-ot azert, h ne a karamban kelljen megrohadnia, meg buszoztassak egy kicsit - ez pl. a repternek is minusz, mert a karamban kisebb a forgalom)

osszefoglalva: egy eleve kozepszeru repter folyamatos imazsvesztessel es egyre rohejesebb aru szolgaltatasokkal. engem mar meggyoztek.

Fejesrob 2013.07.10. 18:47:50

@Pályaelhagyó autóversenyző: Na azt a fapados sátortábort és efféléket én is megszüntetném.

Nincs és kész. Ez olyasmi mint a Lánchíd két lábánál a cigány cukorkaárusok. Szerintem korrupció, nem hinném, hogy valakik ennyire beleszarnának a munkájukba.

bunk0 2013.07.10. 19:47:50

jelentősen rontja ferihegy vonzerejét, hogy tömegközlekedéssel megközelíthetetlen

zeniot 2013.07.10. 20:00:25

@altimus:

Az olcsó taxinak is vége lesz szeptember 1-től..Mindenki annyit fizet,amennyi kilométerre lakik a reptértől,szorozva 280 forinttal.. Aki Hűvösvölgyben lakik, az bizony többet fizet annál,mint aki a Gellért térről indul...

Kepa 2013.07.10. 20:11:53

Tetszik ez a sehol mashol nem letezo KOZEP-KELET-EUROPA. :)

Meg Becsen keresztul csak-csak elmegy valaki (europai utas) Varsoba. Na de Bucaresti-n vagy Budapesti-n keresztul soha. Meg a viz is kiveri, inkabb akkor a gyulolt telefon konferencia.
Ne legyenek illuzioink a penzes utasoktol fejlodik egy repter. Becs arnyekaban ott liheg a Pozsonyi repter. Ferihegy csak a futottak meg kategoriaban van es lesz. Raadasul az orszag nyugati fele, mar regota a Vienna International Airport -ot hasznalja. Sokkal jobb destinaciok, bovebb kinalat, jobb arak.

Meg egy "videki" nemet repteren is van S-bahn . Becsben ott a CAT. Ferihegyen meg ott a klassz kékbusz ! Emberek ez am a vicc. :)

wotan 2013.07.10. 20:23:14

@zolika78: "...Ahhoz, hogy ide jöjjenek az emberek (repülővel is) először is magának az országnak kellene vonzónak lennie (mostanság versenyképességben eléggé hátul kullogunk...".
Jártál-e már -mondjuk délután- az Astoria környékén, ahol munkából menet néha landolok? Vagy a Belváros más részein? Akkor láthatnál egy-két külföldit, aki mégis csak idejön (nem tudom mi a smiley az iróniára, képzeljed ide). Meg aztán: mi az ország vonzása és a versenyképesség közötti összefüggés definiciója? Persze jobb lenne az emlitett 5-6-7 metróval és Ferihegy 4-el, de most gyüjtjük erre a pénzt. Tyúk vagy tojás előbb..?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.07.10. 22:27:30

@halaloszto: Szép gondolat amit írsz, csak az a baj, h ez nem így működik. Egy ország légikikötője nem attól lesz vezető, h mi nagyon akarjuk, h az legyen, hanem vannak adottságok amiket kihasználva azzá válik.

Sajnos Ferihegy - ha volt is neki valaha bármiféle potenciálja - ezeket rég elvesztette, max. a jó elhelyezkedést lehetne felhozni a többiekkel szemben, de pechünkre jól látszik, h ez sem igazán érdekli a légitársaságokat.

Ferihegy nem átadó reptér, nem ide hozzák a rövidtávú járatok az utasokat, h átadja őket az interkontinentális járatoknak hanem sokkal inkább Bécsbe v. még inkább pld. Frankfurtba.

A minimum az lenne, h ha azt akarjuk, h visszatérjenek az utasok akkor csinálunk pár dolgot, ami miatt idejön a turista és pláne az üzletember, de talán nem kell magyaráznom, h pont ez ellen teszünk minden nap, nem véletlen, h az egyes terminált már be is zárták mert a kutya se jön ide, ill. nem annyian, h megérje működtetni.

Amúgy ha már verseny: és ha legyőzünk mindenkit a környéken mi lesz? Bécset lepipáljuk nekimegyünk Frankfurtnak? Befenyítjük a Heathrow -ot? Vagy egyenesen a JFK-t? Ne viccelj...

Ha demagóg akarnék lenni ez a szép utaslétszám, ami csodák csodájára még mindig megvan abból ered, hogy a sok külföldön élő kitelepült magyar 3 havonta hazajár. Más ésszerű magyarázatát nem igen látom és egyenlőre remény sincs arra, h ez változzon. Elnézve az üzemeltető panaszait (korántsem poénból kivetett több milliárdos ingatlanadó csak úgy a semmiből megvan?) nem lennék meglepve ha hamarabb menne el ő is minthogy itt bármi más változna pozitív irányba. És ez baj. Nagy baj.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.11. 11:02:36

@Makkasz: A fapados utasok is a SkyCourton keresztül mennek, mindenkit azon át terelnek.

Érdekes a kapacitás kérdése, mivel 2011-ben, a SkyCourt átadásakor azt mondták, hogy így nőtt évi 8,5 millió főre a 2-es terminál kapacitása és tavaly pontosan ennyi utasuk volt. Ez azt jelenti, hogy maximumon dolgozik a 2-es terminál és csupán az 1-es jelent szabad kapacitást.

A reptéri üzletek forgalmát és így a reptér bevételét csak akkor lehet növelni, ha nem fapados társaságok jönnek ide nagyobb számban, mert aki a Ryanairt választja, az nem fog a tranzitban vásárolni. Fontos lenne, hogy legalább a nyugat-európai fővárosok elérhetőek legyenek hagyományos légitársaságokkal átszállás nélkül, mert nevetséges, hogy például Dublinba csak a két ír fapados repül.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.11. 11:06:11

@Kepa: A pozsonyi reptér? Viccelsz? Negyedannyi utasuk van, mint Ferihegynek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.11. 11:12:16

@Makkasz: (A blogmotor lenyelte a válaszom...)
Én is csak neten veszek jegyet, de az utazási irodáknál és a légitársaságoknál mégis hosszú sorok állnak.
Az utazási irodákban sokan jobban megbíznak, mert náluk könnyebb reklamálni, főleg az emeltdíjas számon hívható fapadosok esetén. Nem mellesleg a jegyek is sokszor olcsóbbak.

A "reptérlojalitás" pont átutazók esetében létezik, általában átszállásos utazásnál lehet választani több átszállópont között és ott számít a megszokott reptér és a megszokott lounge. Ez most annyiban irreleváns, hogy Ferihegyen gyakorlatilag nincs átszálló utas a Malév csődje óta.

Messzi Vetek 2013.07.11. 16:50:19

@BJ: minden hónapban repülök legalább egyszer és én nem ezt tapasztaltam.
az is igaz viszont, hogy itthon nem annyira gond ha nincs wifi, mert nem kell roamingolni, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy nem próbálkoztam az utóbbi időben... de hogy januárban ez még nem így volt, az 100%.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.12. 09:16:13

@altimus:

"A becsi repuloter szerintem sokkal ocskabb a ferihegynel. Arrol nem is szolva, hogy nem ket filler oda meg kulon kibumlizni mondjuk bp-rol, es idoben is jelentosen meghosszabbitja a repulest."

- Tatai ismerősöm egyértelműen Schwechat és Pozsony mellett voksol.
-- Időben picivel tart tovább kijutni.
-- Nem lopnak a csomagjából.
-- Egy kávé nem ezrekbe kerül.
-- A parkolással sem akarják lehúzni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.12. 09:25:34

@geegee:

"Nem értem én se ezt a temetői hangulatot.Kit érdekel, hogy mi van Bécsben, Varsóban, vagy Bukarestben ha én Petre akarok repülni?Ki az a hülye, aki pont ugyanannyiért vesz mondjuk London-Bécs jegyet mint London-Pestit és még akar külön pénzért, időveszteségért bumlizni a szomszéd országból?"

- A dunántúliak?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.07.12. 09:44:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Észak- és Nyugat-Dunántúl esetében biztos nagyon erős vonzása van Schwechatnak és mindig is az lesz, túl közel van. (Gondolom az osztrákok mindeközben azon sopánkodnak, hogy Nyugat-Ausztriából meg Schwechat helyett Münchenbe járnak a helyiek... ;-)

Dél-Dunántúl esetében azért Ferihegy is reális jelölt, Mind az autópályák, mind a vonatok Pestre vezetnek. Kelet-Magyarország esetében pedig szintén Ferihegy a nyerő, legalábbis délen és keleten nincs a határhoz közel Schwechathoz, de még Budapesthez hasonló méretű vetélytárs sem. Belgrád pl. kevesebb mint 4 millió utast szolgál ki, azaz a budapesti 8,5 több, mint kétszer annyi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.07.12. 14:42:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Jó, oké, én most Pestre koncentráltam és ráadásul érkezési oldalról.Igazad van, akinek közelebb van Pozsony, Schwehat, stb. Az onnan fog menni.De nem azért mert ott feltétlenül jobb, hanem mert közelebb van.Én legalább is azért tennék így...

lobster thermidor 2013.07.13. 11:17:36

Én bizony csak akkor repülök Ferihegyről, ha valami nagyon attraktív jegyajánlat van erről az kiindulási pontról.(nem fapadosra gondolok)

Bécs, Prága, komoly "longhaul" forgalommal, Budapestről könnyen elérhető repülőterekkel rendelkezik. Pozsony, és Belgrád bár szintén könnyen elérhető, de csak a második osztályban játszanak a jóval kevesebb célállomásra induló járatok miatt. Emiatt a szlovákok is inkább Bécsből, vagy Prágából indulnak a tengeren túlra, vagy Ázsiába.
A most uniós tagországgá vált Zágráb jöhet fel még a jövőben, de az egyenlőre nem tudható, hogy milyen árakon fognak onnan repülni az ott megjelenő nagyobb légitársaságok. Valószínűleg bevezetésként akciózni fognak, ami egy ideig vonzóvá teheti a szomszéd ország repülőterét, a magyar légikikötővel szemben.

aulisho777 2013.07.23. 18:19:11

@altimus: Te mennyivel fogsz többet repülni, ha lesz metró kapcsolat? Számomra sokkal fontosabb lenne, hogy minél több fapados járat érkezzen BUD-ra.
süti beállítások módosítása