gagyi

Fotó: eclipse.chaser

Már itt a blogon is többször felmerült a Kossuth tér átépítése. Az egyik legfontosabb a tér északi részén zajlik. A most ott tátongó gödörben mélygarázs lesz, annak a legfelső szintjén - közvetlenül a felszín alatt - pedig a látogatóközpont bejárata. 

A turisták innen juthatnak majd be az Országház alá - onnan pedig az épületbe. Az egyik klassz fejlesztés az lesz, hogy a legészakibb udvar (a látványterven a legelső fekete négyzet) alját üvegre cserélik, vagyis a látogatóközpont mennyezetén keresztül is láthatóvá válnak olyan belső homlokzatok, amelyeket bár gyönyörűek, eddig csak nagyon kevesek láthattak. Ami különös, azok se nagyon, akik ott dolgoznak.

 

 Forrás: index.hu

Ezen az udvaron ugyanis - bár a GMapson se nagyon látszik - egy randa szürke kocka állt. Egy titkos objektum, melyet még az ötvenes években építettek terveztek. Az utolsók közt én is bemehettem kicsit körülnézni a Szuszogóba, és azt is megtudtam, miért hívták így.

A projekt honlapján van egy átfogó videó a témáról, melyből kiderül: 

"Hírközpont 2 elnevezéssel 1968 és 1971 között építették ki az Országház egyik udvarában azt a ,,kis objektumot”, amely az MSZMP központi, valamint a védett budapesti, illetve mátrai objektumaival, bunkereivel és a Varsói Szövetség tagországainak vezetőivel biztosított folyamatos kapcsolatot."

Ahogy Fróna Imre elmondja a filmben, az 1930-as évek amerikai technológiája alapján tervezték meg az oroszok az 50-es években, ami aztán a 70-es években készült el Magyarországon. Komolyan, olyan mint a metróépítkezés.

Élmény lehetett dolgozni az (akkoriban teljesen) ablaktalan, azbeszttel és kőgyapottal szigetelt szűk helyiségekben, amelyek tele voltak zsúfolva technikai berendezésekkel.Még az egyes dolgozók is el voltak szigetelve egymástól, nehogy egymást lehallgassák. 

perspektíva

Fotó: eclipse.chaser

A rendszerváltás után aztán fokozatosan szerepét vesztette az épület, előbb csak kirámolták, meg ablakokat vágtak rá, majd az őrség pihenőhelyét alakították ki benne. Az ablakokon keresztül persze nem volt túl klassz a kilátás, hiszen amelyik irányba nem volt közvetlenül hozzátoldva a Parlamenthez, ott is nagyjából egy méterre esett a szemben levő faltól.

Az épületet lebontották, mint az Wachsler Tamás remek képein is látszik:

bontás közben

beltéri markoló

Fotók: eclipse.chaser

 

A saját telefonos fotóimtól megkíméllek benneteket, csak ezt a kettőt rakom ide, amin jól látszik, hogy zsúfolták az udvarra az épületet...

2013-04-29 09.22.00

2013-04-29 09.14.58

... na meg ezt az alábbit csemegének. Ugyanis a már kiürített helyiségekben volt egy pár politikusportré szétdobálva. Nem értettem miért, aztán elmondták: ezekkel memorizálták az őrök a rendszeresen bejáró vendégek arcát.

 

2013-04-29 09.11.24

Na és a végére hagytam a csemegét. Tudjátok, miért hívták Szuszogónak? Egyesek azt hiszik, azért, mert innen hallgatták le a beszélgetéseket és az ügynökök szuszogása hallatszott a telefonban - ami persze duplán marhaság, hiszen ez egy zárt láncú kommunikációs csatorna volt, nem lehallgató központ.

A helyes megfejtés: a telefonkábeleket zárt csőben vezették, amelyekben túlnyomás volt. A nyomást folyamatosan mérték, tehát ha valahol megfúrták volna a csövet, hogy lehallgassák a beszélgetést, kiáramlott volna a levegő. Hát innen a szuszogás!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest töri bontás építés országház lipótváros v. ker kossuth lajos tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr695378568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2013.06.26. 11:35:20

Anno, még a 80-as években, megjelent egy nagyon fasza kis papírmodell-sorozat pár jellegzetes magyar épületről, ilyen könyvszerű formátumban, ki kellett vágni a darabokat, és összerakni. Nos, az egyik épület a Parlament volt (volt még Operaház, a gödöllői kastély is, a többire nem emlékszem így hirtelen), én azt pár hét alatt összeraktam, irtó király volt. És már akkor is azon tanakodtam magamban, hogy vajon azokat a szűk, kicsi belős udvarokat vajon ki látja... Azt értettem, hogy azok tulajdonképpen gigant lichthófok, hogy a "belső" szobák is kapjanak természetes fényt valahonnan, de mégiscsak fura volt, hogy úgy be vannak oda zsúfolva... :)

bio

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.06.26. 11:41:04

@bioLarzen: király :) nekem a szécsényi Forgách-kastély és az Operaház volt meg. Mindkettőt szerettem

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2013.06.26. 13:02:57

háááát, én a Cluny 1-et még kivagdostam és összeraktam (dísztelen romanika, ugye), de a Parlament harmadik kőcsipkés tornyocskájának kivágásakor végleg modern építész lettem, akkor, 13 évesen...:)

bioLarzen 2013.06.26. 13:51:40

@~dá~: Tényleg, a szécsényi kastély! Az is megvolt, de, ha jól emlékszem, az volt a legegyszerűbb.

Sőt, volt egy szlovák kastélyom is, már nem emlékszem, honnan szereztem... Csak arra emlékszem, hogy a "villámhárítónak", amiben a torony végződött, egy gombostűt kellett használni :)

bio

bioLarzen 2013.06.26. 13:57:08

@Pirx pilóta: Iszonyat melós és aprólékos munka volt, emlékszem... Abban a pár nyári hétben, amíg csináltam, szószerint semmi mást nem csináltam (az evésen-alváson stb. kívül). Volt egy tök jó maszek, saját (fém hajcsipeszekből) kialakítású hajlított csipesz-készletem, amikkel még a legtrükkösebb sarkoknál is össze lehetett fogni a frissen ragasztott felületeket a megszáradásig - mert amúgy ilyen félfényes bevonatú karton volt, simán szétcsúszott magától a ragasztás után, ha az ember nem kaopargatta meg a ragasztandó fülecskéken a flnyes réteget,v aztán csipesszel/gombostűvel nem erősítette őket össze...

Imádtam csinálni - szinte sajnáltam, amikor kész lett :D

bio

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.06.26. 14:42:36

@bioLarzen:

Nekünk is pont ez volt meg, de nagyon féltem, hogy elrontanám - pedig jó a kézügyességem -, úgyhogy azóta is érintetlenül hever valahol a szüleimnél.:) Inkább legóból építettem várakat.:)

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2013.06.26. 14:50:45

ja, amióta a Rotterdami Építészeti Biennálén jártam, van egy összeépítetlen papírmasé makettem az NAi-ról is...
en.nai.nl/about_the_nai/nai_building

cyan 2013.06.26. 18:33:01

@bioLarzen: Nekünk is volt, évekig a könyvespolc tetején porosodott, aztán egy költözéskor kidobtuk. És a csipeszes módszer is megvolt :)

bioLarzen 2013.06.26. 19:01:30

@Mj: Nem eladó esetleg?

Esküszöm szívesen nekiállnék újra...

bio

bioLarzen 2013.06.26. 19:02:55

@cyan: Ja, sajnos nekünk is egy teljes polciot elfoglalt, és baromira látványosan fogta a port - viszont nem volt egyszerű letörölni...

Nálubnk is egy költözés adta meg neki a kegyelemdöfést.

bio

Luxa · http://blog.luxa.hu 2013.06.27. 11:42:04

Ilyen papírkivágós Parlamentem nekem is volt, hétévesen nem nagyon ment az összerakása. Emlékszem, még benne volt a készletben a vörös csillag ami akkor már pár éve nem volt fent...

Balt 2013.06.27. 13:03:02

Ide belebaszarintottak egy ojjektumot?! Micsoda barbárság!

Mi lesz azokkal a nem túl korhű (egyáltalán nem neogót) ablakokkal, ami fölött az egyik képen a vasbeton(le)szerelő szakember flexel éppen?

Balt 2013.06.27. 13:04:44

@Balt: Már úgy értem: azokat az ablakokat utólag vágták a Parlament belső falára? Meglehet, rosszul látom a képről, az két külön fal és van közte egy "lég"rés.

aspectratio 2013.06.27. 13:51:48

erre van pénz, a beteg gyerekre nincs...hogy dögöljenek meg

pillangószárnyú csincsilla 2013.06.27. 14:22:06

@aspectratio:

Én először Gyurcsány 4 milliárdos vagyonát adnám oda a beteg gyerekeknek. Utána leállhat a Kossuth tér rekonstrukciója.

algi 2013.06.27. 14:22:26

@Balt: Szerintem az a Szuszogó fala belülről nézve, csak már nincs teteje. A Parlament fala sárga téglás mindenhol máshol.

Tommmyka 2013.06.27. 14:48:42

@aspectratio: gondolom neked is van pénzed sőrre , káros szenvedélyekre, divatra, szórakozásra, nyaralni-üdülni a beteg gyerekre meg nincsen... hogy dögöljél meg..

Balt 2013.06.27. 16:10:39

@algi: Igazad lehet, másodjára már én is így látom. Elsőre azt hittem, hogy valami utólagos belebarmolás a Parlament falába: ablak, kiváltva, tégla levakolva stb.

Akárhogy is, ez jó kis mementója (volt) az '50-es '60-as éveknek. (Ebben némileg ellentmondásos a cikk: "Egy titkos objektum, amely még az ötvenes években épült." (...) "Hírközpont 2 elnevezéssel 1968 és 1971 között építették ki az Országház egyik udvarában"... Persze az még lehet hogy maga az épület az '50-es években épült és a '60-as évek végén nyerte el a funkciót, bár nem látom benne a rációt. De máshogy se...)

Anyátok picsája! 2013.06.27. 20:56:23

Kár lebontani. Hová fog elbújni a felcsúti cigány a Likudos haverjaival, ha a nép megjelenik a kötéllel?
süti beállítások módosítása