Kicsit túl prezis nekem, pár egyszerű kép nekem többet mondana, de biztos ez volt a feladat. Na de a lényegből ez semmit nem von le, az elképzelés nekem tetszik: villamost az Infoparkba! (tipp: delbudamaskepp.blog.hu)

Frissítve: Az egyik szerző, Munkácsi Kristóf képekben is elküldte az anyagot (ide vagy a képre kattintva nézhetetitek végig a galériát) és az alábbi levelet mellékelte:

Az tervek és képek a Várostervezési Napok tanulmányi versenyre készültek, melyet a Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium szervezett 2013. február 28. és március 4. között. A csapatok építészmérnök, építőmérnök és közlekedésmérnök hallgatókból álltak és öt napjuk volt megoldást adni a dél-budai rakpart közlekedésére és funkciójára a Gellért tér és a Rákóczi híd között. A terveket makettel és prezentációval kellett bemutatni. A mi tervünk a Szabadság híd és a Petőfi híd között a rakparton, a Petőfi hídnál a 4-6-os villamosra átszállási kapcsolatot biztosítva, ettől délre az egyetemi épületek között és az Infóparkon át ért el a Rákóczi hídig. A hídnál intermodális csomópontot hoztunk létre ahol a Kelenföld vasútállomásig meghosszabbított 1-es villamos, a vasút és a rakparti villamos között átszállási lehetőség nyílik, továbbá elhelyeztünk egy P+R parkolót is a csomóponthoz. A rakparti villamos és a területet érintő további közlekedési fejlesztések(4-es metró, 1-es villamos meghosszabbítása) nyomán a Gellért tértől délre megszüntettük a kihasználatlan felső-rakpart sávjait. Az alsó-rakpart forgalmát a BME K épülete előtt a föld alatt, a Bertalan Lajos utcától a felső-rakparton vezettük. A BME K épülete előtti felszíni parkolót a föld alatt váltottuk ki. A gépjárműforgalomnak biztosított hely csökkenésével lehetőség nyílt arra, hogy a városlakók megközelítsék a Duna-partot. A rakpart rendezésével a Kopaszi gáttól a Gellért térig egybefüggő szabadidős, rekreációs és sportolásra alkalmas területet hoztunk létre a Duna mentén.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés villamos infopark xi. ker prezi lágymányos

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr115312107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2013.05.22. 10:31:48

Értem én, hogy így menő, de mérhetetlenül idegesítő, hogy minden ferde.

schmittpál 2013.05.22. 12:16:37

a tervek nagyon jók, jól építenek a már meglevő adottságokra (létező átjárók hidak alatt stb. talán nem lenne ilyen halott béna hely az infopark sem, ha lenne rendes közlekedés.

mondjuk nem egészen látszik jól, hogy mi történik a villamossal a lágymányosi híd alatt, vége van, mint a botnak? vagy azért kikanyarodik utána jobbra? miért nem még a töltés előtt megy el, egészen a fehérvári útig?

viszont a prezitől hányok, egy rendes pdf bőven jó lett volna.

oc 2013.05.22. 12:22:31

nem csak hogy idegesitő, de a végére rendesen beleszédültem...

amennyit sikerült megértenem belőle, az jó ötlet, alap lenne az É-D-i villamosvonalat tovább vinni a Lágymányosi hídig.

És ugyanígy nagyon hangulatossá válna a Duna part is, ha közvetlenül meg lehetne közeliteni és nem csak a rakpartokon keresztül.

Ugyanakkor a BME főépület előtti parkolót én a metró épités kapcsán levittem volna a föld alá, mondjuk egy 2 szintes mélygarázsként. Igy egy szép nagy teret nyertünk volna, plusz a BME is megszüntethetné az egyre jobban terjedő belső parkolóit de ugyanigy megoldást jelenthetne a környéken lakók parkolási gondjaira. [pl. hogy az albérlők nem kapnak parkolási matricát...]

Egyetlen kérdés csak a pénz. Hogy mikor lesz rá...

worki · http://worki.hu 2013.05.22. 12:48:55

@schmittpál: A tervünkben a villamos végállomása a Rákóczi híd alatt van, ahol intermodális csomópont biztosít átszállást az 1-es villamosra, és a vasútra. Továbbá létrehoztunk egy P+R parkolót is a csomópontban. A végállomás kialakításából adódóan lehetőség nyílik a villamos későbbi továbbvezetésére pl. a 33-as buszok vonalán.

@oc: A BME K épülete előtti parkolót mi is a föld alá vinnénk, ahogy te is jónak látod.

oc 2013.05.22. 12:55:45

@worki: igen, rosszul irtam, mert láttam, hogy a tervekben is szerepel, nagyon helyesen.

Azt szerettem volna irni, hogy ezt már most meg lehetett volna tenni, ha már úgyis széttúrták az egészet.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.05.22. 13:10:34

Hát, a prezi tényleg alkalmatlan emberi fogyasztásra, remélem nem tanul ergonómiát egyik készítő sem :)

Én 5-6 évig dolgoztam ott az Infoparkban, a villamos Gellért térről való meghosszabbításáról már akkor is szó volt (kb 10 évvel ezelőtt). Ez annál is inkább indokolt, mert pl. a 103-as busz Pest felé haladva nem állt meg az Infoparknál, tehát egyszerűbb volt átgyalogolni a Lágymányosi-hídon, mint kisétálni kb. ugyanannyit a Budafoki úti buszmegállóhoz, és utazni egy megállót. Még írtunk is a BKV-nak, meg az irodaház-üzemeltetőt is bevontuk, hogy a híd mellett, ahol felkanyarodik a busz, csináljanak egy megállót. A hídon ugyanis a busz nem tud megállni, mert a déli oldalon nincs járda, se semmi, aki átlép a szalagkorláton, az belepottyan a Dunába :)

Aztán eljöttem onnan, nem tudom ma mi a helyzet, megáll-e a busz. Mondjuk egy ilyen kezdeményezés 10 éve időszerűbb volt mint ma, mert ha igaz, nemsokára az 1-es villamos átmegy a Lágymányosi hídon (bár nem tudom lesz-e megállója az Infoparknál).

nál 2013.05.22. 15:41:02

@Palotabarát:
Budáról Pestre menet most sem áll meg a 103-as.

Farkas Levente 2013.05.22. 19:11:46

A BME alá mélygarázst építeni körülményes lenne, mivel a talaj könnyen megsüllyedhet, ahogy az a metró építése alatt meg is történt. Az elképzelés nekem is tetszik, de ahogy láttam a villamost a BME és az ELTE épületei között vezetnék el. Ezzel nem értek egyet, mivel így a tömbök közt még formálódó parkot szakítaná szét, arról nem is beszélve, hogy az a placc évente több rendezvény színhelye, aminek a kellős közepén futna egy villamosvonal. Ésszerűbb lenne , ha a Magyar tudósok körútja mentén futna, hely lenne, legfeljebb a parkolósávot kellene megszüntetni, de mindkét új BME épület alatt van mélygarázs úgy tudom és a környéken is ki lehet még alakítani, nem is számolva a villamos miatti szgk forgalomcsökkenéssel. Így megmaradna a park is. Az ELTE hallgatói meg kibírják azt a kb 75 métert pluszba, míg a villamoshoz érnek.

Ray2 2013.05.22. 21:49:44

5 nap alatt nem rossz, de szerintem nagyon életszerűtlen. Lelkesek az ifjak és ez dicsérendő. Én mondjuk iszonyat hülyeségnek tartanám a villamost bevezetni az új épületek közé, ott marha jó kis park lesz remélem nemsokára.
Amúgy volt szerencsém találkozni az ide készülő igazi tervekkel és a koncepció teljesen más. Ismereteim szerint a Gellért tér után végigmegy simán az egyetemek előtt majd a vili, majd Rákóczi híd után erős jobb és Budafoki út vá. Ennyi.

worki · http://worki.hu 2013.05.22. 22:42:32

@Ray2: Mi is számításba vettük a villamos rakparti vezetését, de ott a lehető legtávolabb lenne a kiszolgálni kívánt épületek többségétől. Egy 5 percenként áthaladó villamos füvesített pályával szerintünk nem tenné tönkre a parkot, de biztosítaná oda az eljutást.

Minusz 2013.05.23. 00:58:23

@Farkas Levente:Ha már nem a rakparton lenne vezetve(tényleg távol lenne a kiszolgálandó épületek többségétől), akkor tényleg inkább a körúton menjen, jelenleg 4-6-os megállójától min 250 m-t kell gyalogolnia az ELTÉseknek(északi tömbig), ez körúton levő megállóig is hasonló táv lenne, viszont a délihez vezető 500-560m-es séta is rövidülne 200m környékire.
Bár ekkora távért átszállni 4-6-osról az új villamosra 1 megálló távra(ha nem alapból azzal jön az ember)a lustaság netovábbja... :D
...esetleg ha siet az ember :P

@worki: Annó a BKV hivatkozott arra hogy azért nem csinálnak füves pályát, nehogy valami illuminált állapotban lévő egyénnek oda támadjon kedve leheveredni pihenni.Na ez elég hülye indok/kifogás volt, de így belegondolva arrafelé néha tényleg meg tud nőni az ilyen állapotban lévő személyek száma :D

törzsmókus 2013.05.23. 08:34:01

biztos az én anyámat, de nekem a prezivel pont nem az volt a bajom, hogy „túl prezis”. egy pdf-en szerintem nem lehet ilyen jól elmutogatni a részleteket a makett, a tervrajz és a képek segítségével. inkább az zavart, hogy ez – gondolom – szóbeli előadáshoz készült, és sokszor nem tudtam, mit is kéne néznem.

törzsmókus 2013.05.23. 08:35:12

amúgy az ötletek és főleg a mögöttük lévő elvek nagyon jók.

szb9 2013.05.23. 12:57:35

Döbbenet, hogy a Szabadság híd - Petőfi híd - Rákóczi híd vonalon a Duna mentén csak a pesti oldalon van közlekedés (villamos, busz, hév), a budai oldalon meg semmi, csak a 203-as busz ami a mai formájában egy rossz vicc! Írtam már a BKK-nak ez ügyben, várom a választ.

Bobby Newmark 2013.05.23. 13:39:31

Az a ~hatméteres fa hogy fog belegyökerezni ~negyven centi zöldtetőbe?

piefke 2013.05.23. 14:34:43

Egy régi építészmondás jut eszembe: "A papír a világ legerősebb anyaga - mert bármit elbír!":-)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.23. 14:38:23

@worki:
Szvsz. ésszerű kompromisszum kéne a terület széle és az épületek közti szerencsétlenkedés helyett. Szvsz. a Gellért tértől a Petőfi híd _utánig_ mehetne a vonal a rakparton, onnan pedig a körút mentén.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.05.23. 14:51:52

Off

Ez a Prezi attól világverő startup, hogy előre definiált képeket zoomol ki/be és forgat?

Azta...

On

A tervekhez csak annyit, hogy a papír mindent elbír, majd akkor szóljanak, ha már kezdik csinálni és konkrétumokról van szó. Addig ez maga a sci-fi...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 14:54:32

Úgy látom, errefelé senkinek sem tetszik a magyar cégként indult Prezi, kivéve néhány építészt.

Érdekes, hogy az egyetemi előadásokon egy prezis előadással simán le lehet kötni az egyébként beszélgető diákok figyelmét is.

viktor134 2013.05.23. 15:16:23

szerintem elég sok itt a hiányosság:

1. a rakparton azért teherautók is haladnak, magasságilag jó lesz?
2. A villamost elbírja a parkoló födém, vagy rögtön földalattivá válik?
3. A hídról lehajtás a rakpartra az senkinek sem fontos, mert ara nem jár senki, ugye?
4. Miért jobb a szintbeni kereszteződés mindig, mint a különszintű?

Tapmancs 2013.05.23. 15:34:17

Ember legyen a talpán aki ezekből a képekből kihámozza hogy mit is akarnak mutatni - még ha maguk az ötletek jók is. Nem könnyen fogyaszthatók, na.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.23. 15:46:17

@viktor134: 3. pont ottapont! Eddigis a legnagyobb probléma hogy kevés helyen lehet le-felhajtani a rakpartra.
A felső rakpart meg az elhúzódó 4-es metro és építése miatt kihasználatlan jelenleg. Aki teheti az alsó rakparton kerüli el a 0km-kő és fő utca környéki agyrémet.

worki · http://worki.hu 2013.05.23. 16:12:45

@Sztavrosz_: A 4-es metró építése ellenére már van forgalom a felső rakpart azon részén is, mégsem használják igazán az autósok. Ennek oka szerintem, hogy a Gellért tér nem bír el több autót. Délről 5 sáv érkezik jelenleg, de északra csak 3 halad tovább.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.23. 16:31:37

ez a P+R mindenkinek valamilyen trendi hivoszo, mint a kozossegi kerteszkedes manapsag
a mostani BME elotti helyen tobb auto all meg mint szerintem barmelyik P+R -ben amugy...

es intermodalis ugy lenge 2.5 km -re egy vasuti palayudvartol? az masoknal gyalogtav

afazekas 2013.05.23. 16:47:11

"Túl prezis"?
Látszik h még nem kellett leadnod semmit!

250130 2013.05.23. 19:03:57

milyen egyedi...

www.bkk.hu/fejleszteseink/budai-fonodo-villamoshalozat/

Déli meghosszabbítás

A lágymányosi egyetemi negyed, az Infopark és a Lágymányosi öböl térsége folyamatosan
Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő térsége: növekedésének üteme miatt magas színvonalú, nagykapacitású közlekedési kapcsolatra van szüksége. Terveink szerint a területet egy új villamosvonal tárná fel: új pálya épülne a Műegyetem rakparton keresztül az Infoparkig, érintve a lágymányosi egyetemi tömböt. Az új végállomás a Dombóvári út és a Budafoki út kereszteződésénél helyezkedne el, jó átszállási kapcsolatot biztosítva az 1-es villamos leendő megállójához.

Walahol 2013.05.23. 20:35:03

Nem intermodiális csomópont kell a híd alá, hanem össze kell kötni az 1-es villamossal, hogy átmenő vonal legyen (Kelenföldi végállomással) - és így legyen valami értelme is. És, lehetőleg nem a parton,hanem az épületek közt vezetve.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2013.05.24. 10:36:27

Nagyon szepen megvan ez csinalva, nyilvan itt a rakpart automentesitese egy nagyobb beruhazas resze volna, de tekintve hogy ezen a reszen par muegyetemistan kivul nem sokan hasznalnak nem sok ertelme lenne. Ilyesmi kb. a Margit es a Lanchid kozott valhatna egy kozossegi hellye.

vmark 2013.05.25. 09:18:17

arra senki nem emlékszik, hogy amikor a dél-pesti szennyvíztisztító kapcsán lett feltúrva a rakpart, a tervek szerint befedték/föld alá vezették volna az autósforgalmat?
Annyi történt, hogy a roppant értelmes unesco világörökség szervezet közölte, ebben az esetben leveszik a védett dunaparti látképet a listájukról.
Ilyenkor a jó magyar inkább meghagyja az autópályát a dunaparton...

cso zsi 2013.05.25. 16:09:24

@vmark: A példában a negyedakkora népességű Lyon van szembeállítva Budapesttel. Amikor az autóforgalmat a bringások, sétálóutcák, romkocsmák javára korlátozzák, akkor a feleannyi lakosú, és harmadakkora területű Amszterdammal példálóznak.
A kelet-nyugati forgalom most kerül kivezetésre, az észak-déli megszüntetése, vagy további korlátozása beláthatatlan következményekkel járhat.
Lehetne példálózni Párizzsal, Londonnal, Berlinnel, ahol történelmileg úgy alakult, hogy vagy a háború, vagy a törvénykezés bontott le utcányi házakat, és nagyobb területtel lehetett gazdálkodni.
A városban lakó-dolgozó embereknek nem feltétlen megoldás a gépjármű kiváltása más eszközre, sokszor átbeszélt okok miatt. (papíron kb. annyi gépjármű van Bp-n regisztrálva, mint Lyon lakossága)

A "villamos az infoparkba" alapvetően jó ötlet, bár az autók onnani kitiltása lenne az első lépés, a második meg a cégek elvándorlása. Újabban viszonylag sűrűn kell odajárnom informatikai eszközökért, aminek egy része még szállítható lenne tömegközlekedéssel (de az ott gyakorlatilag nincs), más része épp hogy befér egy 3,5-es furgonba.

Az íróasztalok mellől, a panorámaablakok mögül sokan nem látják a valóságot.

vmark 2013.05.25. 17:01:57

@cso zsi: ez mind szép és jó, de mi köze ahhoz amit én írtam?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.26. 20:27:25

@vmark: amikor az Unesco beszólt, akkor még csak a rakpart négysávosításáról volt szó a tervekben (azzal, hogy talán, egyszer, majd, utána, soká be is lehetne fedni).

vmark 2013.05.26. 20:42:04

@Comandante en Jefe: én úgy emlékszem, a biztosítékot a rakpart befedése verte ki az Unesconál.

Erre utalhattak itt is az első bekezdésben:
hvg.hu/itthon/20120830_Draga_lenne_Tarlos_otlete_es_ugorhatna_a_

darvaskristof 2013.05.27. 04:35:14

Úgy tudom, habár szerepel a BKK hivatalos terveiben, többen szkeptikusok a Műegyetem rakparti villamos megtérülésével kapcsolatban. Lakóterületeket nem nagyon tárna föl, reggel megtöltenék az egyetemisták, de napközben már kihasználatlanul járna.
süti beállítások módosítása