Szentendre, az új gát - fotó: Gilicze Bálint

Fotó: Gilicze Bálint

A címben szereplő kérdést nem azért tettem fel, mert a fővárost is meggyőző ingatlanlobbi kamu civilszervezete megvesztegetett. Egyáltalán nem. A véleményem ma is pont ugyanaz a római-parti fejlesztésről, mint amit egy címben megfogalmaztam két hónapja: "hárommilliárd forint közpénzből pusztítjuk el Buda utolsó természetközeli Duna-partját, hogy néhány szabálytalanul épült ingatlan tulajdonosának kedvébe járjunk". Sőt időközben kiderült, hogy "tízszeres szorzóval hazudott a Városháza mobilgát-ügyben", vagyis a beígért "20-70 idős és beteg fa kivágása helyett" "435 fát vágna ki a Római-parton, de a mobilgát-építésnek áldozatul eshet további több mint ezer ártéri fa is". Úgy látszik, itt épül a Nemzet Duna-partja.

Mindezek ellenére a mobilgát-technológia nem az ördögtől való dolog, csak helyén kell használni. (Olyan ez, mint szalmaerőmű, amely egy környezetkímélő, megújuló energiát felhasználó létesítmény - feltéve, hogy nem egy világörökségi borvidékre telepítik.) Ahol egy természetes árteret tesznek vele tönkre ott átok, ahol egy bazi nagy gátat váltanak ki vele, ott talán áldás.

Hogy Szentendrén milyen lesz, azt még nem láttam, de pár fényképet kaptam és azok alapján akár még jól is elsülhet. Aki nem járt arra még soha, annak elmesélem: a belvárost egy jó két méter magas gát választja el a Dunától. Ez tulajdonképp fel sem tűnt sokáig, mert gyermekkorom óta megszoktam, de belegondolva teljesen abszurd. Képzeljük el, hogy Budapesten a Vörösmarty vagy a Batthyány téren egy két méteres fal állna a kilátás irányába.

Így nézett ki a közelmúltig:

szentendre1.jpeg

Fotó: norc.hu*

Persze érthető, hogy meg kellett védeni az alacsonyan fekvő várost, a házaknál látszik, hogy az út szintje még így is magasabban van az egykori utcaszintnél. Ám az elmúlt években már ez is kevés volt az árvízvédelemhez és többször is homokzsákokkal kellett megerősíteni, hogy elkerüljék a katasztrófát. Mit lehetne tenni? Még magasabb gátat építeni? Vagy egy olyat, amelyiket árvízkor könnyebben fel lehet építeni? És ha úgyis csak árvízkor építjük fel, akkor minek az év többi napján ez a hatalmas töltés?

Itt jött képbe a mobil gát, amelyet Magyarországon még nem alkalmaztak korábban. Ennek lényege, hogy az év nagy részében csak pár tartóelem látszik, amelyet aztán vész esetén néhány óra alatt ki lehet egészíteni a védőpanelekkel. A technikai részletekbe nem mennék bele, arra ott van egy remek poszt a Vízparti Fejlesztések blogon, ahol szemléltető példák is látszanak, és végigveszik a szentendrei sztorit is.

Ha kész lesz, így fog kinézni (nagyjából a fenti norcos kép szögéből):

Itt van még több kép róla a Szete oldalán (ahonnan a fenti látványtervet is vettem), itt pedig egy csomó kérdés és válasz csokorba gyűjtve (bár kissé ziláltan).

Az egész poszthoz pedig az apropót az adta, hogy Gilicze Bálint barátom küldött pár képet, amit a parton lőtt az egyik kávézó teraszán ücsörögve, ugyanis meglepte, hogy látszik a Duna.

Szentendre, az új gát - fotó: Gilicze Bálint

Szentendre, az új gát - fotó: Gilicze Bálint

Hogy milyen volt korábban a kilátás azt elég nehéz megmutatni, ugyanis hiába kutatjuk a Flickrt meg az Indafotót, innen senkinek nem volt kedve fotózni a töltés oldalát. A Norcon* mindenesetre így nézett ki:

szentendre3.jpeg

Nekem tetszik a változás - mindezt persze csak pár fotó alapján írom. Ha egyszer arra járok, elmesélem milyen lett.

És nektek mi a véleményetek?

*Mielőtt megkérdeznétek, miért nem a vadiúj, csilivili Google Street View-val nézem az utcaképet (melyről tegnap én is írtam), elárulom: az autók tetejére szerelt zsiráfnyaka miatt sokkal magasabbról fotóz, mint az emberi szem, ezért szinte "átlát a gát felett".

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr755245803

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.25. 15:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatja 2013.04.25. 10:21:05

én akárhányszor Szentendrén voltam mindig elég aszályos volt a Duna, méterekkel a korzó alatt, olyankor most sem fog látszani az éttermekből. szerintem azért túlzó a budapesti hasonlat, hiszen a budai felső rakparthoz hasonlóan ugyanúgy lehetett sétálni a Duna fölött és élvezni a zavartalan kilátást a korzóról.

l.skywalker 2013.04.25. 11:27:20

Ugyanolyan nagy botorság fákhoz és látványokhoz ragaszkodni árvíz idején, mint felső-dunai vízszabályozás helyett betonkeretet építeni olyan mobilgátnak, ami lehet, hogy a második árvízhelyzetnél nem fog rendelkezni az összes mobilelemnél, mert valaki vagy valakik abból építenek házat vagy teraszt a nyaralóba.

sleepy 2013.04.25. 14:03:54

Én a Római parti mobilgáthoz csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy where the f.ck is Illés Zoltán, LMP és a PM?

Gear 2013.04.25. 16:49:35

Én szentendrei vagyok III. kerületi voltam. így sikerül mindkét kedvenc partomat szétbarmolni. Hangulatos volt a régi gát Szentendrén és igen hasznos is hozzá. Aki ismeri tudja, hogy kevés árnyékos rész van ott, s ami volt az is a múlté, a nagy lombú öreg fákat borzalmasan visszacsonkították, azok alatt ült a nép s a turisták tömege, az egyhamar nem nő vissza. A látványtervek nem adják vissza ami a legelső képen látható, hogy milyen nagy beton elemek kerültek oda és azok ott is maradnak, teljesen tájidegen, plusz ahogyan mások is említették kiváló hely a graffitiseknek :(
A nánási partot is ugyanígy tönkreteszik és szerintem is csak pár új tulajdonos érdeke miatt. Aki ott élt az mind tisztában volt vele hogy évente 2x kiönt a Duna, nem is ők építettek oda mélygarázst.
S csak még egy, mi van ha egyszer nem jön a brigád időben felhúzni a mobilgátat? Természetesen egy olyan európai államban mint Magyarország ez nem történhet meg, de mi van ha mégis?

Sir Nyű 2013.04.25. 18:05:18

@sleepy: Gugli a barátod. Vagy te nem a zinterneten kommentelsz?

LMP: bp3lmp.blog.hu/2013/02/23/az_lmp_tiltakozik_a_kozvetlenul_a_duna_partra_tervezett_mobilgat_ellen

PM: lmgtfy.com/?q=p%C3%A1rbesz%C3%A9d+mobilg%C3%A1t

Illés a kormányzó maffia tagja. Te mikor hallottál róla utoljára? A gugli még csak találatot se dob rá (kivéve egy NOL-os cikket) gátügyben.

sleepy 2013.04.25. 20:34:29

@Sir Nyű: az már rég rossz ha gugliznom kell azért hogy megtudjam csináltak-e valamit. Szomorú, hogy ennyit tudnak

hatja 2013.04.25. 21:21:15

@Gear: azért a vízszint nem percenként nő egy métert, miért ne tennék össze gyorsan? A politikusnak nem érdeke hogy elmossa a haverok éttermét meg másnap le kelljen mondania.

minnifield űrhajós 2013.04.25. 21:38:02

@hatja:
ezt az utolsó pár szót te sem gondoltad komolyan :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.26. 08:35:41

A párkányi mobilgát ilyen állandóan látszó ronda betonoszlopok nélkül is tud üzemelni.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.04.27. 12:00:06

Nagyon-nagyon jó lesz ez. Hisztéria és az áldozat az persze elkerülhetetlen, de milliószor szebb lesz, mint korábban valaha. Mindenki megszereti majd.

A Kopaszi-gátért nem sírt senki? Pedig annak is volt egy hangulata.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.27. 13:18:41

kepfeltoltes.hu/130427/IMG_6689.JPG_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

MEgkérdezem a pártolóktól még egyszer:

Ha már csináljuk, akkor miért nem így, állandóra odaokádott betonmonstrumok nélkül?
süti beállítások módosítása