tumblr_mlnz533tX71qgqykeo1_500[1].gif

A Kazinczy utcában egyelőre változatlan a helyzet. Hiába állították példaképnek Rogán Antalék a romkocsmákat, úgy látszik, csak vicceltek, mert épp az V. kerületi önkormányzat hozott a közelmúltban egy határozatot, hogy a Kazimírnak éjfélkor be kell zárnia. (Önkormányzati épületről van szó, ezért kellett megkérni a szomszédot, hogy ő döntsön.) Hogy a szemben levő zsinagóga, az egyetem vagy a múzeum éjjeli őreit zavarta-e jobban a hangoskodás, abba most ne menjünk bele. 

Na de az ezekhez hasonló gondoknak, vitáknak vége, ha megvalósul Smiló Dávid blogjában bemutatott ötlete. Futurisztikusnak nagyon futurisztikus, és nagy hirtelen fel lehet sorolni egy csomó problémás részletet (hol tárolódik a fólia, vagy mi van ott, ahol a szembe levő házak homlokzatai más ritmusban, közökben váltakoznak, meg egyáltalán ki állja a költségeket és azok mekkorák lesznek stb.), de ezek feladatok, amit egy tervezőnek meg kell oldania. Elgondolkodni mindenképpen érdemes az ötleten, egy szakaszon meg simán ki lehetne próbálni. Ha pedig beválik, ugyanolyan menő városi látványosság lehetne, mint mondjuk nagy kedvencem, az interaktív szökőkút (ha már egyszer idekevertük a szomszéd kerületet).

"Péntek délután öt óra van. A Kazinczy utca csendes és nyugodt, mint bármelyik másik utca a belvárosban péntek délután öt órakor. Süt a nap, jó idő van, tavasz van. Biciklizők csengetnek néha, egy-egy autó elhúz. Hamarosan elkezd gyülekezni a vigadni vágyó pesti nép és az utca hamarosan megtelik az alkoholszagú világhíres élettel, de ennek még semmi nyoma. Gyerekek jönnek haza a napköziből, anyuka tolja a babakocsiját, egy néni csoszog haza a boltból. Szép arcú távol-keletiek dohányoznak egy kajálda előtt, a szimplából kilép néhány diák.

Ebben a délutáni nyugodt miliőben pedig, észrevétlenül egy addig láthatatlan sín mentén egy tejüvegszerűen áttetsző ponyva kezd el végighúzódni az utca két oldala között kifeszítve, a tömb egyik végétől a másik vége felé. A ponyvát egy halkan duruzsoló elektromotor húzza végig az egyébként kígyószerűen az első emeletek párkányvonalának magasságában elhelyezkedő rozsdamentes acél sínen.

A ponyva bár egyszerűnek tűnik, de kétrétegű hangszigetelő (a NASA fejlesztette). Az egész folyamat lassan, úgy tíz perc alatt lezajlik. A csengető biciklista, de még a szép arcú távol-keletiek sem veszik különösebben észre a változást. Este nagy a vigalom a ponyva alatt, ordibálás, egy két pofon. Felettük pedig nyugodtan alszanak az anyukák, a gyerekek és a néni.

Reggel egyedül az utca seprői és a néhány elterült csendes részeg követi szemmel, mikor hajnali hat körül, a ponyva visszahúzódik rejtett tokjába."

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr605244103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.04.24. 09:36:03

Az ötlet tetszik, valami ehhez hasonló megoldással lehetne elérni, hogy a lakók is nyugodtan pihenhessenek, de a belváros se változzon át alvóvárosi nyugdíjasnegyeddé.

De szerintem a ponyvát célszerű és elegendő lenne este 8-9 körül kifeszíteni, már csak azért is, mert ha nyáron délután ötkor fóliát feszítenek az utca fölé, akkor az alatta lévők lazán leizzadnak 20 perc alatt 4-5 kilónyi súlyfelesleget. :D

Herbert_West 2013.04.24. 09:55:18

Zaj, levego, es nedvesseg. Mediterrannak mediterran lesz a meleg, fulledt buz, ezt nem vitatom.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.04.24. 10:22:09

Eső. Hogyan vezeti el a vizet? A házfalra? Vagy egyszerűbb közepére lejtetni és ott folyik vastagon a nép fejére, mondjuk egy-egy ponton?

Hó. Az összes havat a tárolóegységnél nyomja le magáról a rendszer és létrejön a minihimalája? Hóteher elviselése?

Jegesedés. Esik az ónos eső, hogy szedi le a ráfagyott jegyet?

És még lehetne sorolni.

A lakók által rádobott éles/súlyos tárgyak?

Alatta szauna? Nyáron, amikor eleve a városi hősziget befigyel, a fólia alatt 70 fok lesz?

Fák? Nem tudom, van-e fa az utcában, de ha ugen, akkor fűrész?

Öntözés? Ha vannak fák, akkor automata öntözés kell, hogy a fólia miatt kimaradó esők vize pótlódjon.

Buga.Jakab 2013.04.24. 10:43:51

van egy plusz előnye..
az usa drónok sem tudnak célzottan beavatkozni...
a műholdak sem kukucskálhatnak be...
mostmár indulhat akkor az igazi fidesmaflaálami működés !

ha meg átláccó és fólia szerű... akkor a füst is alata marad...
de cserében kellemes 80 fokos meleg is várható:)

SemBoga 2013.04.24. 10:48:54

a meleg a pára és a cigifüst érdekesen fog reagálni egy "tetőre" - illetve szét fogják furkálni az épületek homlokzatát, hogy tudja tartani ezt a ponyvát?

amúgy tetszik, hogy valaki gondolkodik valamilyen megoldáson - mondjuk kihúzható lábú óriás "sörsátor" szerűség is lehetne ennyi erővel - így mobilan ki lehet rakni, bár az előzőekben megemlített problémákra továbbra is gondot okozhatnak

Trejo 2013.04.24. 10:50:22

A fólia környezetszennyező! Tojástartózzák be a falakat oszt' jó napot!

ZöldszemM 2013.04.24. 10:55:04

Bolond jukból bolond szél fú !!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.04.24. 10:56:33

Csak mert ez az epic fail még nem soroltatott föl: és akkor az utcán sem dohányozhat a sok hányvapihenni vágyó, részeg, ír dokkmunkás, és egyéb fillérbaszó europroli.

Kedves urbainsta, ekkora butaságot így benyalni, ez váratlan, az amúgy fogyasztható blogtól.

Írhatnék még 4700 karaktert, de minek?

Flúgatlan 2013.04.24. 10:57:15

Valakinek van adata erről a fóliáról? Érdekelne máshol. (Épületen belül.)

Nekem elsőre elég hihetetlen, hogy egy fólia lényeges hangszigetelést tud csinálni önamgában. Nem kell ahhoz mindenképp tömeg is? Nemcsak falrétegek között tud ez a fólia hozzájárulni a szigeteléshez?

evedze levites 2013.04.24. 10:59:48

azon kívül, hogy valamelyik fideszesnek van egy fóliagyártó cége, nem látom semmi értelmét ennek az ötletnek.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.24. 11:12:16

@Flúgatlan: pontosan!!!
szidjak a panelt a sok nagyfeju hogy a szomszed fingik egy hangosabbat es akkor hallja az ember pedig ott 25 centis vasbeton van :))))
itt meg ez csak egy folia, csodalom hogy a japan szabadalmat a papirfalat nem akarjak bevezetni

Tapmancs 2013.04.24. 11:27:51

Úgy megy itt a diskurzus mint ha ennek lenne bármi realitása. Hülyeség a köbön.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.24. 11:29:00

@Önkéntes Véradó:
@... zöld levelecske, ...:
@SemBoga:
Nincs mese, betonszarkofágot kell húzni az első emelet magasságában fólia felett. Reggel hatkor meg ütvefúróval szétszedni.
A beton jobb, mint a fólia, mert:
a) bírja a vizet, jeget, ónosesőt
b) bírja a ráhajigált tárgyakat, nem szakad ki. Ha komolyan gondoljuk, akkor még egy-egy kisebb gránátot is kibír.
c) Alatta kellemes hűs barlangi hangulat. Igazi turistalátványosság. Menedék a nyári hőség elől. Ki lehet világítani szépen.
d) munkát ad sok embernek minden nap felépíteni és elbontani

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2013.04.24. 11:36:25

halkan mondom, építészként, túl jónéhány zajvédő falon, engedélyen, szakvéleményen és anyagvizsgálaton, hogy ez sima kamu.

nincs olyan anyag, ami ilyen feltételek mellett képes lenne néhány dB-nél többet csillapítani, az meg észrevehetetlen.

mellesleg drága, macerás a kivitelezése, nyilván drága lenne a karbantartása is, biztonságtechnikai, tűzvédelmi problémákat vet fel, elég durvákat (csepegve ég?)

és arról még nem is beszéltünk, hogy mi lesz az alatta lévő járművek és homlokzati konvektorkémények égéstermékeinek elvezetésével.

mi a helyzet a térvilágítással?

---

az utcán hömpölygő emberek beszédzaját nem lehet a jelenlegi ismereteink szerint hatékonyan csillapítani.
nem azért mert drága, egyszerűen nincs olyan anyag, ami erre alkalmas lenne.

hekhekhekhekkinen 2013.04.24. 11:36:30

Nem értem miféle zajproblémáról van szó, én nem szoktam hallani.
Ja hogy én nem egy világváros legnagyobb közlekedési csomópontja mellett lakom, hanem a külvárosban ahogy kell?
Hát igen. Aki hülye haljon meg.

SZDSZPistike 2013.04.24. 11:41:00

Engem a Zöld Pardon zavar a leginkább!
Nem is Budapesten lakom, mégis hallom, olyan távolságból is!

Olvastam, hogy megint törvénytelenül üzemel, de senki nem tesz semmi kézzel foghatót az ügyben.

Azt hittem Vizovszki bebörtönzésével új világ kezdődik...

Zuzzant 2013.04.24. 11:44:20

Fantörpikus Ötlet!

Ezzel még azt is el lehetne érni, hogy a romkocsmákból kitiltott cigarettázók az utcán, a sátor alatt fulladjanak meg a saját maguk áldásos tevékenységétől.

Igaz a többi járókelőnek az utca elején gázmaszkot kell osztani a házmestereknek, hogy el tudjanak ájulás nélkül jutni A-ból B-be, de amúgy frankó.

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.04.24. 11:58:22

A kommenteket átolvasva... hát, azt hiszem, kicsit elkapkodtam a lelkendezést. :(

Ezt a fóliázást tényleg elég problémás lenne megvalósítani, többek között a @... zöld levelecske, ...: által felsorolt okok miatt. Ennek ellenére szerintem valami ilyesmi megoldással lehetne elejét venni az öregnéni-kommandó feljelentgetéseinek.

Vagy úgy, hogy az ott élők felfogják, hogy egy világváros belvárosában, ráadásul egy szórakozónegyed-szerűség közepén élnek, és nem egy rigófüttyös zsákfaluban.

Az ablakcsere egyébként Qrvasokat tud ám számítani! Én kisvárosban élek, de egy egyszámjegyű főútra nyílik a hálószobaablakom. Az idők során hozzászoktam a forgalom folyamatosan morajló háttérzajához, ezért ami az ablakcsere után először feltűnt, az a süket csönd. :)

SemBoga 2013.04.24. 11:58:48

@Eltévelyedés: ha megcsinálnák ezt a betonszarkofágot, gyakorlatilag új utcaszintet hoznának létre, ami alatt már ténylegesen underground lét valósulna meg :)

SemBoga 2013.04.24. 11:59:24

@mcs:

"nem azért mert drága, egyszerűen nincs olyan anyag, ami erre alkalmas lenne."

három rétegnyi tojásosdoboz megoldaná a problémát :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2013.04.24. 12:06:07

@SemBoga: mesélj, mennyi az emberi hang középfrekvenciáján számolt elnyelése és csillapítása 3 réteg tojástartónak? :)

legyünk nagyvonalúak és tekintsünk el a rögzítéstől, égéstől, szellőzéstől, visszaverődéstől, esőtől, széltől, madaraktól, bogaraktól, cigizőktől.

---

olyan max 4-8 dB-re tippelek, ami egy utcai részeg tömeg 80-90-100-as kibocsátását pont észrevehetetlen mértékben befolyásolja, és persze az előírt 45-55 dB közelében sincs.

Holly Goly 2013.04.24. 12:10:20

Urbanistánál komoly szereket szedhettek, ha ezt egy percig is komolyan gondoltátok...

Flúgatlan 2013.04.24. 12:15:42

Ha már brainstorming: A tojástartókat a falakra kellene felragasztani, nem? Az az ide-ode verődő hang elnyelését erősítené, némi csökkenést hozva. Persze, én nem értek annyira hozzá, hogy ki tudjam számolni, de talán mcs meg tudja becsülni, számítana-e ez valamit.

Átmenő hangot viszont csak nagy kg/m^2-értékkel lehet csökkenteni tudtommal.

De hátha a szerző tud valamit, milyen spéci anyagot fejleszt a NASA e témában. Ha már leírta a cikkben, gondolom, nem csak behazudott valmi jól hangzót. Remélem....

Smiló · http://hetibeton.blog.hu/ 2013.04.24. 12:15:58

@mcs: mcs észrevételei mindenképpen fontosak. Nekem is konkrétan a csöpögve égés ugrott be a tegnapi nap folyamán, hogy az elég kellemetlen lehet, ha több száz ember reked alatta. Ilyen anyag pedig természetesen nincs. Még. De lehet hogy felvázolom ennek az elméleti síkon létező anyagnak a tulajdonságait amire szükség van, aztán agyaljanak tovább a vegyészek rajta. Nyilván gond, hogy a "tömeg" az ami a legjobban fogná a hangot egy ilyen esetben. Az meg teljesen ellentétes egy ponyva könnyedségével.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2013.04.24. 12:22:14

@Smiló: szerintem hasznosabban is el tudod tölteni az idődet, mint kölcsönösen egymást kizáró feltétleknek megfelelő anyag fizikai és kémiai tulajdonságainak kigyűjtése. :)

világbéke, felebarátaink szeretete, becsületes politikusok keresése, stb.
vannak reálisabb célok, ugyebár.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.24. 12:28:50

érdekes ötlet, kíváncsi lennék a kivitelezésére.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.04.24. 12:29:15

baszdmeg aki a belvárosban lakik faszèrt sír a zaj miatt??? èn vidèken pl èrzem a szomszèd disznójának a szarszagát, mègse megyek a polgármesterhez verni az asztalt...

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.24. 12:33:30

Akinek nem tetszik a zaj... szívesen vásárolnék ott lakást, nekem e KELL! Privátban megtaláltok:)

lavór 2013.04.24. 12:42:32

Aki sétálóövezetben lakik, törődjön bele. Ezzel járhat. Költözzön a Jókai utcába, ott halkan alszanak a csövesek a padokon. :D

Rocko- 2013.04.24. 12:48:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: már miért lenne az? be kell zárni a randalírozókat a saját bűzszaunájukba.

SemBoga 2013.04.24. 12:49:44

@mcs: javítja az emberi hang észlelésének lehetőségét, ha a három réteg helyett ennek háromszorosát alkalmazzák, illetve minden második rétegben benne hagyják a tojásokat is, amik az alatta elterülő embertömeg testhőjének hatására kikelnek, így a kiscsibék csipogása garantáltan megszüntetni az emberek által okozta zajproblémákat :)

Tina0611 2013.04.24. 12:53:47

@Tina0611: bocsi, eltévedt, mcs-nek szólt

Don Quixote de la Ferko 2013.04.24. 13:03:22

@SZDSZPistike:
Új kezdődött.
Egy magas körökben is megfelelő fideszhű bűnöző átvette az érdekeltségeit.

Buga.Jakab 2013.04.24. 13:12:10

van egy ojjan előnye is hogy a fóliasátor alatt nappal meg "füvet" lehet termelni...

így a fogyasztás és a termelés heje egybe esve nulla lesz a szálítási kibocsátás és a kölcség...

Buga.Jakab 2013.04.24. 13:13:16

amugy miért zajVÉDŐ megoldáson gondolkodunk?

a fides áttérhetne a zemberek pártyára és ne a zajt véggye !

embervédő megoldás kell ide! nem zaj védő !

ulq 2013.04.24. 13:17:21

Aktív zajcsökkentés ellenhanggal?? Persze nem lenne olcsó, de ha mindenki beszáll (lakók, kocsmák), akkor össze lehet dobni, hm? Attrakciónak se lenne utolsó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.24. 13:41:31

@Rocko-: Mert kivitelezhetetlen.

Mert addig jók a kocsmák és éttermek, amíg fizetik a külső homlokzat felújítását.

Herbert_West 2013.04.24. 13:46:42

@Rocko-:

Miert az a default allaspont, hogy aki ott bulizik/kocsmazik, az rogton randalirozo?

Lajos ghr 2013.04.24. 13:48:00

azokat a lakókat akiket zavar a zaj azokat egy fólia sem fogja megnyugtatni.

Fejesrob 2013.04.24. 14:00:37

Érdekes, a Spanyol tengerparton végig működik, hogy este 10-kor mindent lehalkítanak. Amit nem lehet, pld. vurstli, az lekapcsol.

Ott van vagy hatvan szálloda, mindegyikben más más zene és mégis simán lehet ezektől aludni, ha az ember azt akarja.

Itt pedig van gondolom, négy vendéglátóipari egység, vagy annyi sem.

Szerintem ha nem tudják megoldani azt, hogy 10 után ne legyen hangoskodás, akkor ne engedjék őket. Ez ennyire egyszerű.

Buga.Jakab 2013.04.24. 14:02:39

eygetértek !

vigyék a rohadó nyugati bölcsészek a koszos eurójukat máshova !

Rocko- 2013.04.24. 14:05:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 100 csilliárd forintért biztos meg lehet oldani.

@Herbert_West: miért, nem?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2013.04.24. 14:32:12

@SemBoga: így esetleg. persze a biztonság kevéért még rátennék 27-43 cm vasbetont alul fölül, de tényleg csak módjával, hogy azért az egész rendszer filigrán és slank maradjon.

Érdek Lődő 2013.04.24. 15:08:25

Talán első lépésben az utca járófelületét lehetne beborítani valami hangfogó szőnyeggel. Vagy habbal. Az vidámabb.

Esetleg ki lehetne helyezni kortárs festményeket és egyéb alkotásokat végig az utcában. Kiállítótermekben ugyanis valahogy mindenki suttog még akkor is, ha szőnyeg csak a falakon található.

Amúgy magam is úgy vélem, hogy a belvárosi lakók lassan tudomásul vehetnék, hogy itt nem lesz soha kertváros. Mint ahogy ez egyetlen ország fővárosának centrumára sem jellemző.

phaszfej 2013.04.24. 15:13:25

Magyarország szégyene az az utca meg az a környék. Az egész 7. kerületet le kellene atomozni az ordibáló, ordenáré turistákkal együtt.

phaszfej 2013.04.24. 15:31:38

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Azé, paraszt, mert nem olyan utcába költözött, ahol éjjel-nappal ordíoznak. Te meg eleve a szarszagba költöztél, mert paraszt vagy, paraszt.

Mozartkugel · http://baronesregni.blogspot.hu/ 2013.04.24. 15:38:33

Szép is lenne, cirka 15 perc alatt mindenki a ponyva alatt megfulladna a cigifüstben.

Buga.Jakab 2013.04.24. 15:43:30

@Mozartkugel: mijen cigifüst? azt tilos nyilvános hejen nem?

főleg bejárattól 5 méterre...

amugy van ott cba? hol fogják venni a dohányt?

250130 2013.04.24. 15:45:31

Abból a tömérdek adóból és bérleti díjból amit ezek a helyek befizetnek (ha az sem elég ki lehet szabni pluszba értelmes összegű külön adót) meg is vásárolhatná apránként az önkormányzat az utcafronti lakásokat és kiadhatná egyetemistáknak, fiataloknak akiket kurvára nem érdekel a zaj. Aki meg nem akar elköltözni és továbbra is zavarja, az így járt. Máris gyorsabban kialakulhatna egy vigalmi negyed, aminek határán túl pedig lehet korlátozni, tiltani stb.

Démonmac1 2013.04.24. 15:47:56

Amikor az idős rokonok odaköltöztek, még nem volt kocsma, meg zajongás... menet közben lett.
Kultúráltabb országokban ezt meg tudják oldani.. nálunkmeg...

Démonmac1 2013.04.24. 15:49:06

@031052: Amíg nincs bordélyház addig milyen vigalmi negyed?

Zabaalint (törölt) 2013.04.24. 16:08:26

@031052:
Nem is kell ilyesmi, mivel gondolom a fiatalok körében eleve népszerű a környék, ezért arányaiban nem is lehet olcsó egy lakás, tehát akit zavar a zaj, az el tudja adni egy olyannak, aki meg oda költözne, mert imád bulizni. De Magyarországon inkább a hőbörgés megy, aki Budapest belvárosában lakik, azt zavarja a zaj, aki falun, azt meg a szomszéd disznója, ahelyett, hogy mindenki igyekezne ott élni, ahol szeret.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.24. 16:15:36

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): azert van kulonbseg a kozott, hogy a szomszed gyesznyoja a te gyesznyoid mellett rofognek vagy a nappalidban
habar ahogy elnezem a szellemi szinvonalad minden ejjel mas kocaval alszol :)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.24. 16:18:52

@031052: "önkormányzat az utcafronti lakásokat és kiadhatná egyetemistáknak, fiataloknak akiket kurvára nem érdekel a zaj. Aki meg nem akar elköltözni és továbbra is zavarja, az így járt. "

szerintem meg vigyenek oda az ottlakok a dizel betonykeverot es szombat keso reggel 06:00 -kor inditsak be, majd mutassa meg a sok bulimester tirpak hogy ertik ezt a mondast: "Aki éjjel legény, legyen nappal is"

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.24. 17:08:30

@Zabaalint: igen ezt te frankon el tudod mondani, de a politikusok hogy kommunikaljak ezt el a nyugi nenikenek? inkabb bekamuznak valamilyen nájlonfolioat amit ugyis meg fog furni muemlekhivatal es szettarhatjak a kezuket hogy ok bezzeg mennyire komolyan megprobaltak

ildsisy 2013.04.25. 07:47:30

Ez nagyon nagy hülyeség lenne! + látványromboló! A többiek felsorolták miért is...
:(

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.04.25. 17:32:11

@Zabaalint: Ha lenne pénze az embereknek (mint ahogy nincs), akkor ez lehetséges is lenne. Csak hogy nincs zseton ehhez, oly egyszerű a történet.

ügyelő 2013.04.27. 08:04:01

Ez most vicc volt, vagy komoly? Ha ez utóbbi, akor baj van valaki fejében! És a láthatalan sín! Na ez új tartószerkezet, szabadalmaztatni kéne! És mi tartja ezt a láthatatlant?pláne a foghíjaknál?? És a levegő? És a fólia napközben hol van feltekerve?

cso zsi 2013.04.27. 18:46:00

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Fölösleges, ugyanis a bulituristák nem a saját asztalukra szarnak. Ők onnan hazamennek diákszállóra-külvárosba-aggloba, hisz ki bírna olyan zajos környéken pihenni másnap délig?
süti beállítások módosítása