~2013~

Érdekes dolog ez a kommunikáció. A Prezi - az egyik legmenőbb magyar startup cég - új irodába költözött: elfoglalta az egykori Terézvárosi Telefonközpont központi termét. Egy Facebookra feltolt irodafotó és egy YouTube-ra feltöltött drónos berepülés után mindenki megbolydult és sorra születtek a posztok a költözésről.

naked: merkur palota 23

 

~2009~

Holott ami igazán izgalmas az új irodában, az maga az épület, ami már adott volt évekkel ezelőtt is. A Magyar Telekom használta, amikor 2009-ben NAK-kal bejártuk és végigfotóztuk az egészet (mármint fotózni csak ő, én csupán jártam). Azóta tulajdonképpen nem történt más, mint hogy kipakolták a zsúfoltságot adó kutricákat, beletettek pár asztalt, néhány furcsa elemet (mint amilyen a parancsnoki hídnak látszó tárgy) és kész. Mégis teljesen joggal el van tőlük ájulva mindenki.

Ugyanis tök ugyanezzel az adottságokkal az elődjük is villanthatott volna, ha rájön, milyen marketingtölteten ücsörög, de valószínűleg csak négyzetméterben és légköbméterben tudtak gondolkodni. Örülök, hogy jó kezekbe került az iroda, a Prezi biztos kihasználja a benne rejlő lehetőségeket.

~1930-as évek~

Ja amúgy tudtátok, hogy van a teremben egy erkély, amit azért építettek, hogy Ferenc Jóska integessen róla egyszer és azóta se tudnak vele mit kezdeni? Rengeteg archív és frissebb fotó, meg kulturális érdekesség az épületről ebben a posztban.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest nagymező utca iroda belsőépítészet vi. ker prezi teréz távbeszélőközpont távbeszélőközpont hajós utca belső-terézváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr625190235

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.04. 13:13:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huncut_kata 2013.04.03. 10:38:27

Engem csak az érdekelne, hogy hogyan oldják meg a világítást. Mert ez így délben verőfényben marha jó, de mi lesz novemberben délután fél 5-kor?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.04.03. 12:11:23

Őszintén megmondom, h egyáltalán nem tetszik és nem is értem a lelkesedés okát.

Adott egy hatalmas légterű, nagy üvegfelületekkel határolt terem, és??? Mit használnak ebből ki?

"Tele"pakolták asztalokkal, az OSB (?) lapokból összerakott ruhatár priceless és semmi más.

Ez a tér tele van lehetőségekkel, potenciállal, semmit nem valósítottak meg belőle, ráadásul nagyon pazarló megoldás született.

Kár érte, nem hiszem, h a pénz hiányán múlt a dolog. Ha annyira menő ez a Prezi igazán adhattak volna az iroda berendezésére és a terek megfelelő kialakítására is.

piettro 2013.04.03. 12:21:11

@klarky: Egyetértek. Hatalmas, díszes ablakok, gyönyörű mennyezet - ezzel szemben: koncepció nélkül behányt asztalok, igénytelen bútorok, alul zsúfolt, felül üres tér. Olyan, mint egy ideiglenes szállás.
Szuper menő lehet a cégnél dolgozni, maximum, ez az iroda szerintem egyáltalán nem irigylésre méltó.

jamesdean 2013.04.03. 12:25:42

Klarkyval teljesen egyetértek. ez az épület csodálatos, a belbecs a legrosszabb szoc.reál igénytelensége. látom piettrot is felzaklatták a képek.nem lett volna pazarlás, ha CSAK jó ízléssel a praktikumot szem előtt tartva olyan irodát alakítanak ki, mely a hangulatra/kreativitásra is hatással lehet. ilyen környezetből csukott szemmel menekülnék...

kezdovideki 2013.04.03. 13:40:34

Jesszus, ti itt mindannyian a google kozpontban dolgoztok? Ez az egyik legigeretesebb magyar STARTUP ceg, tele egy rakas kreativ figuraval, akik otthon kezdtek bele a fejlesztesbe es most az egyik legpatinasabb irodai ter az ovek. Az irigyseg, az egyen meg titeket.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.04.03. 13:56:05

@kezdovideki:

"Ez az egyik legigeretesebb magyar STARTUP ceg..."

Két éve ezt hallgatom. Startoljon már el végre, vagy ez már örökké startup marad?

"tele egy rakas kreativ figuraval"

A kreativitás legnagyobb csapása, ha sablonok közé szorítják az alkotót. Ez a tér szerinted kreatív? Ha ott annyi kreatív van, akkor egy délelőtti brainstormingon jobb belső teret álmodnak meg.

Amúgy félreértés ne essék, semmi baj a céggel és pláne nincs baj az ott dolgozókkal, meggyőződésem, h kiváló emberek, szakemberek.

A bajom azzal van, h már mindenhonnan a Prezi székház ömlik a neten, és fogalmam sincs, h miért és ahogy elnézem vagyunk így még páran.

Nem irigy vagyok, szeretném, ha jobb lenne. Mert lehetne...

ui.: Ha már felhoztad a google-t, azért az valami, azon van mit mutogatni ellentétben ezzel. De nem kell a google-ig menni. Van sok kiváló magyar és nemzetközi példa is. Nézz körül.

Kobaljov 2013.04.03. 14:24:58

A nagy belmagasságos egybenyitott tér nem teszi túl barátságossá, korábban átmenetileg dolgoztam hasonlóban, nekem nem jött be

kezdovideki 2013.04.03. 16:01:36

@klarky: Szerintem 2 ev alatt otthornol egy ilyen epuletbe koltozni es mukodtetni azt nem kispalyas. Es oszinten remelem, hogy a kreativitas nem a teren mulik, hanem azokon, akik benne ulnek. Es persze, mindenbol van jobb, korul lehet nezni. En orulok nekik es meg az epulet is tetszik.

iSten 2013.04.04. 11:20:38

@kezdovideki: a szoftver kreatív, az épület maga valóban nagyon izgalmas. Azonban amennyire letisztult, friss és fiatalos a prezi grafikai megjelenése, amennyire innovatív a működése, annyira provinciális, fantáziátlan és lehangoló az, amit itt valaki belsőépítészet címen elkövetett.

Elanor_ 2013.04.04. 15:10:38

Hat ez inkabb meg nagyon-nagyon atmeneti lehet, semmi koncepcio,
mellesleg en egy napot nem birnek ott ki, h ennyi szemelyes terem se legyen, h mindeki ralat a monitoromra / asztalomra.
Nemtecc.

2013.04.05. 09:53:20

@kezdovideki:
Attól még lehet az egyik legígéretesebb magyar STARTUP cég, tele egy rakás kreatív figurával, akik otthon kezdtek bele a fejlesztésbe és most van egy ötlettelen nagy irodájuk. Nem? De!

Almax 2013.04.05. 22:32:01

@droctor: igazad van. A cégről jó dolgokat hallottam, szurkolok nekik. Ez úgy látszik túl nagy lépték, kifelé mutogatás. Fel kell ehhez is nőni, ez egy másik, nem szakmai történet... Az épület egyébként nagyon szép.
süti beállítások módosítása