Komolyan nem hittem volna, hogy egyszer még egy buszsáv pár méteres tologatásával barikádokra lehet hívni az embereket, de hát ennek is eljött az ideje. Szóval alig néhány perccel azután, hogy egy kedves tájépítész összefoglalta a helyzetet az Urbanistán, azonnal meg is változott a dolog, kiderült ugyanis még semmi nem dőlt el. Sadia szúrta ki, hogy egy olvasói kérdésre válaszolva a BKK kiposztolta a Facebook-ra a következőt:

"A Ferenciek tere és a hozzá kapcsolódó további közterületek felújítása az V. kerületi Önkormányzat beruházása Korábban számos szakmai észrevételünk beépült a tervekbe – tegnapig ezek voltak láthatók a kerület honlapján is –, ezért sajnálattal értesültünk a tervek visszamódosításáról, azonban bízunk benne, hogy ez csak egy átmeneti állapot, arra tekintettel, hogy az Erzsébet hídi középen vezetett buszsáv még nem kapott építési engedélyt. Bízunk benne, hogy egy sikeres engedélyezési eljárás után ismét a buszsávot tartalmazó látványtervek kerülnek ki és valósulnak is meg, mivel az Erzsébet híd pesti hídfőjében a buszok megnyugtató átvezetéséhez fontos a buszsáv középre helyezése ezen a szakaszon, ez az új Március 15. téri csomópont forgalmi rendje miatt kiemelt fontosságú a BKK számára."

Azért meg külön piros pont jár, hogy éjjel 11-kor telefonról válaszolgatnak Facebook-posztok kommentjeire.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés belváros átépítés buszsáv ferenciek tere v. ker kossuth lajos utca bkk

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr955175652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

room_101 2013.03.27. 12:46:42

A középső buszsávnak még az is előnyére válik, hogy akkor - ahogy a középen járó villamos mögött meg kell állni a fel és leszállás idejére a megállóban - itt is lehetne szivatni az autósokat a buszmegálló ilyetén kivitelezésével.
Az új szabályt természetesen az alaptörvény önálló képviselői módosítási indítvány formájában sürgősséggel tárgyalhatná az országgyűlés.

Kossuthcímermiattvertek89ben 2013.03.27. 12:56:55

Szánalmas, hogy egyesek sértve érzik magukat és csak azért érzik úgy, hogy kiálljanak egy életképtelen ötlet mellett.

A buszoknak jobb oldalán van az ajtajuk!!!

Arra lettek tervezve, hogy az út mellett, a járdáról vegye fel, illetve tegye le utasait.

Elhiszem, hogy annyiszor láttak már autóbuszt a folyton elromló villamosok pótlása közben, hogy bele ivódott a fejükbe a középen suhanó autóbusz, de mégsem ez a megoldás!

em lehetne inkább kérni, hogy előtt legalább fejezzék be azt az átkozott 4-es metrót?

BKK, VEKE, BKV - régen elég volt egy cég is belőlük. Az is sok volt!

KopaszMercis 2013.03.27. 13:00:51

Az ott egy T-Com hirdetes? Miota nincsen magyarorszagon T-Com? 2007? Nem lehetett volna a latvanytervre egy kicsivel frissebb kepet tenni? Igenytelen barmok...

Emiksz 2013.03.27. 13:00:53

Mindegy, hogy hol, csak gyorsan, egy éven belül át kell adni, mert választások jönnek!

Nap Pali 2013.03.27. 13:03:32

a beruházás már elérte részben a célját...
már bizonyára számláztak...

amugy én azt emberiség elleni bűncselekménynek érzem hogy egy aluljárót betemettek...

na mindegy majd a következő kormány meg még többet fizet a haveroknak azért hogy kiássa ujra...

vicc ország

hitvány rohat hivatalok és politikusok...

- Rendi - 2013.03.27. 13:06:15

Milyen érvek szólnak a középen vezetett buszsáv mellett?
Nem kötekedni szeretnék, csak nem értem, hogy mez miért ennyire fontos.

CyberPunK 2013.03.27. 13:11:14

@- Rendi -: Nem lassítja a buszforgalmat a sok jobbra kanyarodó.

Nap Pali 2013.03.27. 13:11:57

@- Rendi -: hogy soxor lehet keresztezni a közúti rendes autós forgalmat...

amugy kisforgalmú utakon láttam már ijjet (pl Stockholm)

de a lóf@sz tuggya mi értelme...

Nap Pali 2013.03.27. 13:13:57

@CyberPunK: és a lakatlan járdaszigeteken kódorgó nyugg egereket minden oldalról le lehet sodorni...

naccerű...

gondolom Stockholmban nem a 80km/h ás autópája közepén van hanem
a 30km/h ás sétálóuccában...

Nap Pali 2013.03.27. 13:15:11

midnegy majd a következő kormány még több pénzért kiteszi az útszélére a buszsávokat ahova való...

de ez a kormány aszonta senkit nem hagy az útszélén (beleértve a buszsávot is)

CyberPunK 2013.03.27. 13:18:15

@Nap Pali: Milyen nyugdíjas kódorgó? A hídról volt szó és nem a teljes Rákócziról.

KergeK@csa 2013.03.27. 13:19:43

@- Rendi -: A buszok szempontjából az mindenképpen jó lehetne, hogy nem állnak a dugóban, ami a rakpartra lekanyarodók miatt a szélső sávban is sokszor áll(t).

Nap Pali 2013.03.27. 13:19:50

@CyberPunK: a ferenciek terei megálló már ojjan lett volna...

a forgalmi áradat közepe...

bár tudom hogy az átmenő forgalmat le akarják lassítani...
hogy több kormot szívjon a belváros az a cél...
én ezt támogatom is!

majd ha zuglóból megyek balatonra majd direkt itt pöfögök lassan:) szívjon a blikkes fiú...

Nap Pali 2013.03.27. 13:20:33

@KergeK@csa: nem tök mindegy amikor a 7es busz már szinte nincs is???

hiszen METRÓ van:) hejette

KergeK@csa 2013.03.27. 13:21:54

@Nap Pali: Mondjuk Stockholm-bam nem a belváros közepén vezet át egy tranzitút.
Az biztos, hogy a forgalom megszűrésével sokat javulna a környék vonzereje, mind boltok, mind turisták, mind az ott élők szemében.
Remélem, ha meglesz a M0-ás északnyugati szektora, akkor meg is lépik ezt.

CyberPunK 2013.03.27. 13:22:43

@Nap Pali: Igazad van, belvárosban az a lényeg, hogy aki vidékre megy, az haladjon, a tömegközlekedés meg szopjon...

goodjohnwin 2013.03.27. 13:24:00

Érthetetlen ez a középső buszsáv dolog - a gyalogosok, a tömegközlekedés célcsoportja, az út szélén mozognak, logikus tehát, hogy ne kelljen átkelniük utakon, a járművek a külső sávban álljanak meg nekik.
Van, ahol a villamos is a járda mellett halad, szerintem sokkal logikusabb.
Ez a belső járdaszigetezés csak újabb balesetforrásokat teremt.

Nap Pali 2013.03.27. 13:25:17

@CyberPunK: nekem mindegy:) lexarom...

de hogy a busz az egy vicc az tutti...

első a metró ha már lenne... szegényeknél villanyos...

aztán a gázos busz...

mongyuk elég szánalmas a hetes vonala a 40-50 éves ikkaruszokkkal
50 liter gázolaj és 2 tonna korom per 100 km...

ennél az is környezetbarátabb lenne ha minden utas kapna egy szuzukit...

Nap Pali 2013.03.27. 13:25:55

mi a lóf@szér fejlesztik a busz közlekedést...
amikor az egész nyilvánvaló zsákucca...

CyberPunK 2013.03.27. 13:26:39

@Nap Pali: Nem, a vicc az, hogy a négyes metrót oda építették ahova, és még csak le sem fedi a teljes 7-173 vonalat. Ezért kéne akasztani elsődlegesen.

Sandokohn - a maláj jiddis 2013.03.27. 13:26:40

Gratulálok annak az elmebeteg baromnak aki ezt kitalálta.

CyberPunK 2013.03.27. 13:27:19

@Nap Pali: Mert olcsóbb mint bármi más. Legalábbis a bekerülési költségnél.

Nap Pali 2013.03.27. 13:28:28

@KergeK@csa: persze nincs átmenő... csak a kétéltűekkel lehetne mert a fele oldal tenger...

erre ne számíccs, Pestről is mennek nyugat magyarországra és fordítva...
Budáról kelet magyarra...
ezek is ÁTMENŐ forgalom...

amugy meg a kamionok már nem jönnek be... ergó már sokat nem fog javulni !

sőttt.. innentől a TURIZMUS és a gazdaság rovására megy minden forgalom csökkentés

Nap Pali 2013.03.27. 13:29:38

@CyberPunK: :))))

ja ja... a fenntartása is:)

meg kell szüntetni az egész bkv t ... xart se ér az egész
szánalmas...

50 éves ikaruszok...

-Sarq- 2013.03.27. 13:32:25

Remek lesz a sávokon ide-oda vándorló buszok (plusz a zebrás gyalogátkelők) miatt álló autók füstjét szívniuk az aluljáróból a felszínre "felszabadított" gyalogosoknak.

Nap Pali 2013.03.27. 13:34:33

ki kell tiltani az összes autóst... a városból...

és az autó nélküliek majd eltartyák a várost...

vdkvdkvdk 2013.03.27. 13:36:56

Szerintem további előnyöket is nyújt, ha nem középen van a buszmegálló:
- olcsóbb (kevesebb lámpa, zebra, nem kell korlát stb.)
- buszra várni a 2x2 forgalmi sávon özönlő autósforgalom közepén, minden fajta eső és szélvédő építmény, nélkül nem kellemes
- ha a szélen van a megálló az ember addig nézelődhet, beugorhat a trafikba, eső, szél és vizet spriccelő autók elöl behúzódhat a házak falához
- veszélyesebb is középen várni a buszt, mert baleset esetén könnyen áldozattá válik a buszra váló gyalogos, ha oda sodródik egy autó, ráadásul itt is számítani kell arra (mint a villamos megállóknál) , hogy a fegyelmezetlen gyalogosok a korláton átbújva átszaladnak középre a busz után sietve.
- mivel a buszsávon a taxik, mentők, rendőrök, motorosok is közlekedhetnek ezért nem csak a buszoknak kell 2x keresztezni a sávokat (plussz balesetveszély)
- a középre helyezett buszmegálló esetén építendő két zebra és lámpa nem csak az autókat, hanem a buszt is lassította volna

AskmeLater30 2013.03.27. 13:42:00

@vdkvdkvdk:
+ a fenti képen ha a hátsó busz előbb végez az utascserével, akkor szépen kikerüli az elsőt, középen lévő buszsávnál meg várhat, amíg elindul az előtte lévő.
+ az induló buszok a füstöt pont az ellenirányban várakozókra nyomják.

-Sarq- 2013.03.27. 13:46:10

Valaki elmagyarázhatná, miért ragaszkodik a BKK ilyen görcsösen a buszok középre vezetéséhez. Főleg az ész érvekre lennék kíváncsi, nem a "szakmaiakra"... A hídon középen vidáman hasító buszok a budai hídfőnél majd megint túrhatják magukat ki jobbra, hogy le tudjanak kanyarodni a Rudas elé? Tehát szívassuk meg a híd mindkét végén a buszsofőrt, az utasokat és az autósokat, mert valaki szerint jó, ha középen van a megálló?

Watchdog 2013.03.27. 14:00:27

Kompromisszumos javaslat: legyen középen is, és a szélén is buszsáv. A busz először beáll a szélsőbe, majd átvág középre. A végén akár hosszába is mehet az úton...

Nap Pali 2013.03.27. 14:03:13

így van... egyik megálló bent középen, másik kint ez a legjobb

és mint a buszmegáló felfestés úgy menne a busz mint a villám (cikázna)...

balfaszságban a magyarock a világelsők

gyarló 2013.03.27. 14:36:48

@-Sarq-: Szerintem többek között azért, mert előbb-utóbb villamost szeretnének a Rákóczi útra. A Keleti és Buda között összesen csak 3 km hiányzik.

Egyébként jelenleg csak a Pest felé haladó irány kerülne középre (de javítsatok ki ha rosszul tudom!), Budáról meg egyszerűen fel tudna kanyarodni középre. Nagyjából itt: static.panoramio.com/photos/large/78137824.jpg

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.03.27. 14:38:25

@room_101: Lesz villamos a Böskén? Mikor?

<OFF> És az 1-es vilinger mikor fog átérni a hídon végre? <UFF>

czjanos 2013.03.27. 14:42:37

Nem kell bántani a BKK-t, mert láttuk, hogy más forradalmi újítása is volt már. Pl. azt senki nem értette meg, hogy "átszállás a csepeli HÉV-re", mert ez nem egyértelmű. Viszont a forradalmi újítás nyilván valóvá teszi, hogy mi az úti cél: "átszállás a hetes HÉV-re. Világos, ugye?

czjanos 2013.03.27. 14:45:12

@TrueY: Előbb metál-sárgára kell festetni a taxikat (kár, hogy áramszedőt nem kell szereltetni rájuk, pedig akkor azok lennének a Budára átmenő 1-es villamosok). Ja, és mehetnének a középső buszsávban.

balkon-úr 2013.03.27. 14:48:15

Nm mindegy, hogy hol megy a busz, ha olyan minősíthetetlen "minőségben" csinálják meg, mint a Nagycsarnok környékét. Már pedig miért csinálnák jobban? Az alig pár hete átadott burkolat (a Csarnoknál), több helyen széttörve, szétmállva, (a nem odavaló kövek, nem bírják a terhelést) gödör, gödör hátán. Ott is csak kilopta valaki a pénzt, de nagyon gány, szar munkát végzett. De jó haveri visszaosztós volt, az biztos, mert különben, nem vették volna át ilyen "minőségben". Ez sem lesz különb, így megy ez már az ős M7 építése óta, semmi nem változik, csak rosszabb lesz, mert többet kell leadni.

payskin 2013.03.27. 14:53:34

A belső buszsáv zseniális működését bármely hétköznap megtekinthető élőben a Thököly úton a reggeli csúcsforgalomban. A Róna utcai megálló után a 7-es/173-as vezetője eldöntheti, hogy marad a szélén, és végigaraszolja az utat az Amerikai útig, vagy bemegy a belső BUSZ-sávba, végigrongyol az Amerikaiig, ott pedig megpróbál visszasorolni az álló kocsisorba, hogy beállhasson a megállóba. Onnan újra be középre, mivel a Hungárián, ugye, középen van a megálló, és a 7-es itt adja elő azt a mutatványt, hogy 3 másodperccel hamarabb jövő "zöld" mellett a Thököly-Hungária kereszteződés kellős közepén kell 3 vagy 4 sávot váltania jobbra, mert meg kell állnia a Hungária másik oldalán is a bank előtt. Minden elemében zseniális.

Még egy "előnye" van a belső buszsávnak: a taxisokat random halomra lehet büntetni, amikor bemennek. A belső buszsáv, ugyanis nem buszsáv (amiben közlekedhetnek a taxik is), hanem BKV-sáv (amiben nem, más a jelölése is kresztáblán). A rendőrségen reggel valószínűleg kockadobással döntik el, hogy aznap büntetnek-e vagy sem, mert az év 300 napjában simán hagyják őket ott menni, a maradék 65 napon postán küldik a 30 ezres csekkeket. (Ugyanez pepitában a Dózsa-Thököly kereszteződésnél, az idén 4. éve "3 hónapra" lezárt Thököly felső szakaszra való behajtásnál.) Volt még egy, de azt elfelejtettem. :)

Nap Pali 2013.03.27. 14:54:13

nem látom a politikus sávot felfestve a látványokon

"fides" felirattal

Nap Pali 2013.03.27. 14:56:35

@payskin: :)

jo neved van... ojjan rendőrnév...

"fizess"

CyberPunK 2013.03.27. 15:01:20

@payskin: Meglepő, de tényleg működik a belső buszsáv, legalábbis jobban, mint a külső. Mikor a külső volt, akkor a következőképeen nézett ki: Rónáról tucatnyian ki, megy 10 métert, majd satufék, aztán vár három busz, mire a delikvenst végre beengedi. Egy dolgot kéne már csak megoldani ott: balra kanyarodást végig tiltani.

HgGina 2013.03.27. 15:18:28

@KergeK@csa: buszsávban nem állna dugóban. Ellenben a ki-be csalinkázással szép nagy dugót okoznának. Túl sok az agy nélküli ökör a közlekedést tervező mérnökök közt.

hmmmovo 2013.03.27. 15:22:44

A város nem az autósokért van, és Budapest egyik nagy problémája, hogy kikúrt "autópályák" szelik át a belvárost is. Ezt megszüntetni szerintem jó irányvonal, akinek muszáj autóval járnia majd megszokja vagy kerül, akinek meg nem az majd tömegközlekedik. A buszsávok pedig azért kerülnének középre mert később villamosra cserélik. Ez egy jó dolog lenne...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.03.27. 15:38:32

@czjanos: BTW miért jó a buszokat középre rakni? Mert majd ott megy a vilinger is? Szép lesz, majd amikor az autók alá lépnek az emberkék a busz után rohantukban... :(

óðinn 2013.03.27. 16:03:28

Kedves ~dá~, nem lehetne bevezetni egy "felhasználó szűrése/törlése" gombot a hozzászólások mellett, mint ahogy az más blogokon megoldott? Néhány embert szívesen figyelmen kívül hagynék, főleg amikor címlapos posztok vannak.

DocBulywood 2013.03.27. 16:10:32

@Kossuthcímermiattvertek89ben:

Ezért is fogjuk rövidesen átépíteni a metró és villamos megállókat. Mindegyik járműről/re csak a menetirány szerinti JOBB oldalon lehet fel- és leszállni.

És ezt a ?-dik alaptörvény módosításba be is szavazza a Parlament! Pontosítok: Magyarország JOBB Kormánya.

Egyébként meg 2014-től csak JOBB kormányos autókkal lehet közlekedni Magyarországon. Az ide szállítandó autók kormányát csak jobbra lehet tekerni.

(A gödöllői HÉV kivételével a többit is áttereljük a másik oldalra, hogy JOBB oldalon szálljanak ki-be az utasok. Így egy JOBB világra/ba ébrednek.)

Aláírógép szerepében: Áder János
Kormányzó, szavazógép-vezérlő: ...

Nap Pali 2013.03.27. 16:11:15

@hmmmovo: :))))

"A buszsávok pedig azért kerülnének középre mert később villamosra cserélik."

ja ja jó hogy mondod... rögtön az 5ös metró átadása után lesz pénz ÚJ HÍD építésére (mert a jelenlegi nem alkalmas villanyosra)

gondolom majd a rezsicsökkentésből összedobják a fidesznyikek...
mert EU pénz (német adófizető pénze) se lesz mert akkora
kilépünk/vagy kizárnak az EU ból...

Nap Pali 2013.03.27. 16:12:30

@DocBulywood: a jobbkormányra áttérés az megoldaná a problémát!

amugy erre készülnek! ez elég unortodox lépés lenne az EU val jol kib@sznánk !

Sokorai_Atala 2013.03.27. 16:12:38

Milánóban is középen van. évek óta. valamiért odatették.

altimus 2013.03.27. 16:21:35

@Sokorai_Atala: az a helyzet, hogy milanoban jo ido van, budapesten meg jonehany honapos hideg, sar, latyak, kod es ho. az autout nem lesz godormentes, megha most azt is hihetnenk, hogy az lesz. esos idoben prima lesz ahogy az elmeno autok beteritik koszos szarral a jardan varakozokat.

arrol nem is beszelve, hogy egy komolyabb baleset eseten igen sok halott is lehetne egy a szigetre felszalado autotol. ilyen a jardaszigeten ritkabban tortenik meg.

szerintem eletkeptelen otlet ez, de leginkabb azert mert ahogy mar reagalt valaki a kozepen vezetett savot tovabb kellene vinni, vegig a rakoczi uton, de az mar mas kerulet, nem is tervezik most a felujitast ... ha meg igy van akkor a buszoknak vissza kell majd menniuk a szelre, ami jo nagy idoveszteseggel fog jarni.

Sokorai_Atala 2013.03.27. 16:31:00

@altimus: ok vettem. bár novemberben rosszabb volt az idő ott, mint itt.

esef 2013.03.27. 16:45:42

szerintem robbantsanak atomot a ferenciek terén és utána akár 18 buszsávot is kialakíthatnak... :D

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.03.27. 16:46:03

@odinn: sajnos a bloghu nem tud ilyet :( ahol ilyet láttál az egész biztos más kommentrendszert használ (Facebook-ot vagy sajátot) :(

payskin 2013.03.27. 16:49:55

@CyberPunK: próbálom elképzelni, de nem értem. Ha kívül van a buszsáv, akkor a Rónáról rögtön a belsőbe kanyarodsz, és maximum akkor találkozol legközelebb a busszal, ha a Thökölyről jobbra akarsz kanyarodni. Miért/hol kell satufék és várni, hogy a buszok kiengedjenek?

Nap Pali 2013.03.27. 16:51:08

@esef: én szerintem ez csak azért nem jut eszükbe a bűnöző politisoknak mert a közgép még nem gyárt atomot

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.03.27. 18:39:57

@hmmmovo:
"A város nem az autósokért van, és Budapest egyik nagy problémája, hogy kikúrt "autópályák" szelik át a belvárost is. Ezt megszüntetni szerintem jó irányvonal, akinek muszáj autóval járnia majd megszokja vagy kerül, akinek meg nem az majd tömegközlekedik. A buszsávok pedig azért kerülnének középre mert később villamosra cserélik. Ez egy jó dolog lenne..."

-Autópályák a városban. Igaz. Csakhogy nem jóérzésből mennek ott az emberek, hanem, mert nincs alternatíva. Először is elkerülő utak kellenének, körgyűrűk. Másodszor a rendszeres városba autózóknak behajtási díj (és nem az itt lakókat szívatni!)

-Akik majd tömegközlekednek... Aha, mondjad csak, hol? jön egy hetes és nem férsz fel rá, mögötte jön még egy és rájössz, hogy arra sem, de kénytelen vagy arra már felpréselni magad. Főleg, hogy mostmár annyi a kedves esélyegyenlőségi alacsonypadlós csotrogány, amiket huszadakkora tömegre tervezték - EGYETLEN EMBER elfoglalja az egész folyosót a buszon..Úgyhogy mondani könnyű, egyszerűen nincs több hely a tömegközlekedésen.

-buszsáv középre, mert később villamos lesz? Egyrészt: mi a fenének középre tenni a villamost? Specielg villamosnál nem annyira megszokott, de sok kényelmi funkicóvbal jár, ha a járdák mellett kétoldalt, neadjisten egy füves pályán menne a villamos. a lakóknak és a közlekedőknek is sokkal élhetőbbé tennék az egész részt, ha nem közvetlenül az autók mellett kéne menniük.
Másrészt meg: tervezik? Ha-ha..Az 1-es villamost meg úgy tervezték kb 20 éve, hogy elmenjen a Kelenföldi pályaudvarig. MÉG MOST SE FOG. A 4-es metrót meg tervezték, hogy elmegy Budaörsre(hogy értelme is legyen). Nem fog elmenni. A 47-es villamosnál tervezik, hogy újra legyen összeköttetés a Nyugatival (nem kéne átszállni). Kb azóta tervezik, amióta visszaépítették..
Szóval ennyire érdemes alapozni arra, hogy villamospálya épül.
Nem lesz villamos, majd hirtelen eszükbe jut, hogy nahát buszos pajtiknak jól jönne egy megrendelés és rövidtávon olcsóbb is, úgyhogy vesznek egy újabb adag buszt, mérgezve az embereket.. 5 év múlva meg már el is lesznek rohadva az új buszok is. De kit izgat.

mestska · http://cities.blog.hu 2013.03.27. 22:20:42

úgy látom, hogy a többségnek sejtelme sincs a modern buszközlekedés előnyeiről, a BRT vonalakról, a zártpályás buszokról, buszsávokról, azt hiszem, valamilyen oktató posztot kell írnom a témában... :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.29. 01:48:14

@gyarló: Az 5 és a 78 igen, itt be tudna sorolni középre, viszont a lámpa után, mikor felkanyarodik a sáv a hídra, na ott a belső sáv szűk a buszoknak.

A hídra folyamatosan mennek fel az autók, mert hol az Attila felől, hol a Hegyalja felől van zöld. A busznak ezt a forgalmat kellene keresztezni a fürdő után a hídon, mivel a heteseknek a fürdőnél van megállója.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.29. 01:54:06

@hmmmovo:

Itt nálunk nem szelik keresztül széles utcák a városközpontot, minden utca forgalomcsillapított, csendes. Senkit nem zavar, ha a másik autóval jár.

A lakosság lélekszáma 1194 fő, a népsűrűség 42 fő / négyzetkilométer.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.03.29. 09:09:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: nahát, ez teljesen új nekem. köszönöm! mindjárt megnézem, ez valami egyedi fejlesztésük-e vagy egyszerűen beállítható a rendszerben - kösz még egyszer

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.29. 10:34:39

@~dá~:

Varánuszéról tudom, hogy részben egyedi, de applikálható a blog.hu rendszerébe. Vastagbőrét nem tudom, a Mandinernek is van.

ejmiako 2013.04.01. 22:19:21

a villamos is középen megy.

lobster thermidor 2013.04.02. 12:18:16

@mestska:

Nem az a baj, hogy a hozzászólók nem értenek hozzá!
Az viszont már sokkal nagyobb gond, hogy akik szakembernek mondják magukat, és a város közlekedését tervezik, szervezik, azoknak fingjuk sincs a modern városi közlekedésről.

Zuzzant 2013.11.07. 14:22:19

Tessék baromarcúak, biztonságos aluljáróból vigyétek az embereket gyalogátkelőhelyre, ahol a halálos közúti balesetek túlnyomó többsége esik - itt egy sajnálatos példa, mennyire humánus megoldás, és biztos vagyok benne, hogy ott is lesz ilyen eset, ráadásul évente többször!

index.hu/belfold/2013/11/06/zebran_gazoltak_el_egy_negyeves_gyereket/
süti beállítások módosítása