004k[1].jpg

Budapest igen kemény ostromának ma is megvannak a nyomai (melyekről már egy könyvajánló kapcsán több szó is esett). Ezek közül talán a legkülönlegesebbek az aknamentesítést igazoló feliratok. Mint a Wang folyó blogon olvasható:

A nyolcvanas években, amikor elkezdtem járni a várost, még bőségesen volt belőlük, ha vakolatba fakulva, festésen átütve is. Sablonnal fújva vagy kézzel pingálva, az ellenőrző tiszt nevével vagy anélkül, de mindig a kötelező formulával: ПРОВЕРЕН – МИН НЕТ, ellenőrizve, aknamentes. A legfeltűnőbb a Mátyás-templom gótikus kapubélletének bal oldalán, 1945. február 14-i dátummal, egy nappal a Vár bevétele után, szemmel láthatólag a nyolcvanas években újrafestve. Pontosan húsz éve, életem első tévéinterjúján még tizenvalahányat mutattam végig a stábnak.

Ma már ennél jóval kevesebbet tudott összegyűjteni a szerző. Ráadásul az alábbi térképen azok a helyszínek is fel vannak tüntetve, ahol már csak egy fénykép őrzi az egykori felirat emlékét.


Min nyet nagyobb térképen való megjelenítése

Fontos lenne megmenteni ezeket, hiszen éppen olyan történelmi emlékek, mint azok a sorok, amiket bevagonírozás előtt a kassai új ortodox zsinagóga falára írtak zsidó magyarok, vagy annak a pilótának a rajzai a fertődi kastély falán, aki szinte képregényszerűen meséli el, hogyan került a kórházzá alakított kastélyba. Mindkét példát a műemlékem.hu említi a napokban megjelent izgalmas cikkében, hisz mindkettőt megőrizték a műemléki felújítás során.

Jó lenne, ha hasonló sorsra jutnának a МИН НЕТ-ek is. Aki ismer ilyet, írja meg a Wang folyónak vagy akár ide az Urbanistára. Köszönjük a segítséget!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felirat töri

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr355061644

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.04. 11:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2013.02.04. 12:43:23

Köszönöm, ez már fent volt a térképen, de most bekötöttem a te hivatkozásodat is!

Takacsi 2013.02.04. 16:17:25

én is tudok egyet ami nincs a térképen (az a vicces, hogy mindig nézem, hogy be kéne küldeni)

lefotózom és küldöm

¿Qué tapas hay? 2013.02.04. 21:19:37

Én egyre emlékszem - még gyerekkoromból - az I. ker Csap u. 2. alatti orvosi rendelő bejáratánál volt egy ilyen felirat. Nem tudom megvan-e még, évtizedekkel ezelőtt elköltöztem onnan.

bonbonauta 2013.02.20. 08:55:15

Találtam egyet Zuglóban, hamarosan küldöm.
süti beállítások módosítása