Sándorház: Fényreklámok

A szegedi Árkádról készült képét Sándorház töltötte fel az Urbanista Indafotó-gyűjteményébe. Kösz!

Volt-e hatása a plázastopnak? Lenyomja-e az Árkád 2 az Arénát? Miért nem épülnek bevásárlóközpontok vidéken? A CBRE a múlt héten ismét évet értékelt és jósolt a sajtó képviselőinek. Elég sok izgalmas téma hangzott el, most lássuk a kiskereskedős-bevásárlóközpontos témakört, az irodapiacra és a bevásárlóutcákra hamarosan visszatérünk!

Kezdjük azzal, hogy nem ma kezdődött a kiskereskedelem hanyatlása – bár töretlenül tart ma is. A forgalom 2007 óta negatívban van, vagyis az alábbi grafikonon látható emelkedések pusztán annyit jelentenek, hogy azokban az években lassabban csökkent a forgalom. A legoptimistább forgatókönyv is csak a trend megállításával számol, de növekedésről egyelőre szó sincs.

 

Nagyításért katt a képre!

 

Ebben benne van az áfakulcs emelése, amit nem tudtak továbbpasszolni a vásárlóknak (nem véletlenül, a vásárlóerőnk néhány éve még erősebb volt: magunk mögött hagytuk Portugáliát is, most már a románok is a nyomunkban vannak). Vagyis a bevételükből kellett (volna) kigazdálkodniuk a plusz költséget.

Ez természetesen megjelenik az új átadásokon, ami drasztikusan lecsökkent 2012-re. (Persze ismerve a hazai bevásárlóközpontok megjelenésének színvonalát és építészeti/városképi értékét, ezen annyira nem tudok szomorkodni.)

 

átadások.PNG

Nagyításért katt a képre!

 

A nemzetközi láncok egyre nehezebben döntenek országunk mellett, ha új üzlet nyitásáról van szó. A nehéz döntést szó szerint kell érteni, a korábbi egy hónapos átfutási idő helyett 3-4 hónapig tart az előkészítés. Egyszerűen azért, mert nagyon nem könnyű a gazdasági környezetet (akárcsak az árfolyamot) előre jelezni.

A megrendült bizalom és a lanyhuló érdeklődés eredményeként viszont jobb alkupozícióba kerültek a bérlők. Pár éve, ha valakinek egy menő bevásárlóközpontban vagy bolthelyiségben lejárt a bérleti ideje, általában automatikusan hosszabbított. Ma már jobban megfontolják a költözést, esetleg kedvezőbb feltételeket tudnak kicsikarni a tulajdonostól.

A plázák közt jelentősen széthúzott a mezőny. A top 5 házban (Allee, Aréna, Árkád, Mammut, Westend) napi 35-50 ezer ember fordul meg naponta. Az élbolytól jelentősen leszakadva következik a második vonal, mint amilyen a MOM, a Corvin vagy a mostanában kicsit beerősítő Pólus 10-20 ezer látogatóval.

Az Árkád bővítésével (szeptemberben várható az első bővítési ütem átadása), alighanem az élboly is átrendeződik. Az elmúlt években az Aréna combosodott meg többek közt az ingyen parkolás lehetőségével vagy épp azzal, hogy viszonylag távoli területekről is vonzott vásárlókat (például Óbudáról könnyebben megközelíthető, mint bármelyik budai pláza, vagy akár a Westend).

Viszont a kínálata semmivel sem lesz jobb, mint a hasonló méretűvé duzzadó Árkád, ahová szintén ugyanolyan fontos márkák költöznek be, mint az Arénába. Jön például (2009-es ígéretéhez híven)  a Van Graaf és egy amerikai márka is, amelyik már régóta tervezi, hogy megveti a lábát nálunk. Innentől kezdve a Hungária-gyűrűn érkező vásárlónak szinte ugyanolyan távolságba két azonos kínálatú ház között lehet majd választania – miközben az Árkád megőrzi a hagyományos tömegközlekedéssel érkező közönségét is. Arról nem is beszélve, hogy az új helyiségeket is olcsóbban kínálja majd, mint a az Aréna.

Új bevásárlóközpont építése viszont nem nagyon merül fel. Még akkor sem, ha a kormány által meghirdetett plázastop gyakorlatilag egy vicc: piaci elemzők szerint, aki akarja, az megkaphatja az engedélyt. A valódi ok a fejlesztési stopra természetesen a gazdasági válság. Korábban egy új ház építése növelni tudta a kiskereskedelmi forgalmat, ma már csak szétaprózza a meglevőt.

Ha nincs legalább 60%-os bérbe adottság előre, a bankok nem adnak hitelt a fejlesztésre. És általában nincs…

És akkor ez még csak Budapest, az ország többi részében még rosszabb a helyzet: tovább mélyül a szakadék ezen a téren is. Nem véletlen, hogy a vidéken alig épülnek plázák, inkább a strip-mallok erősítenek és a hipermarketek is nagyobb figyelmet fordítanak a divatárura. Például a Tesco, amelyik egész ügyesen felépítette az FF brand-jét, mely teljesen vállalható lett és alighanem jobban cseng a neve, mint az élelmiszertermékeié. Sőt egy ideje a legnépszerűbb ruházati bolt Magyarországon.

Folytatás hamarosan itt az Urbanistán bevásárlóutcákkal, irodapiaccal, sőt lehet arról is szót ejtek, milyen a jó és a rossz sajtótájékoztató.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlanpiac árkád bevásárlóközpont aréna pláza

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr35050518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Übermayer 2013.01.29. 15:01:21

a "plazastop" bekezdésről: a plazastop nevet igazából a közvélemény és az úgynevezett "szaksajtó" adta, egyébként minden új 300 m2 feletti kereskedelmi egység építése tiltott, amire felmentés kérhető. hatása annyiban nem vicc, hogy pl. kizárólag élelmiszer profilú egységek egyáltalán nem kaptak felmentést, még a CBA és a Coop sem. a nagyberuházásoknál pedig az döntött, hogy mennyi pluszt építenek a városnak vagy a kerületnek.

wiener 2013.01.29. 21:28:01

jó cikk, bár az aréna/árkád vonzerejét nem mondanám azonosnak a bővítés után, az árkád szarabb marad akkor is ha nagyobb lesz (fizetős parkolás, pocsék foodcourt, rossz arcok)

mom viszont egyre jobban bejön, újabban odaszoktam vapiano miatt :)

P1sty 2013.01.29. 22:16:10

@falomb: Ugye nem kérdezed komolyan? A KöKi terminál jelenleg éppen a felszámolás elől menekül www.10kerkult.hu/helyi-aktualis-mindennapok/gazdasag-uzlet/2236-koki-terminal-a-nagy-bukas.html
amiben semmi meglepő nincs. Ami bejött pl. a Westendnek (metró, vasút, villamos, jó tömegközlekedés) vagy akár a Mammutnak (a közelben a Moszkva tér), az aligha jöhet össze egy tisztán tranzithelynek számító KöKin. Különösen akkor, ha belegondolok, hogy a drágán megszerzett pénzemet nem a kőbányai és kispesti susogós mackóban és/vagy bőrkabátban magukat nagymenőnek játszó panelprolik között szeretném elkölteni.

komplikato 2013.01.29. 22:33:01

@P1sty: Elég sok mindent félre terveztek abban az épületben, de sokak szerint az a balhé a mozi lesz/nem lesz témában is tovább rontotta a helyzetet. Az árszínvonal meg ugye pont nem illett a helyhez a környezete miatt. Egyszeri ember inkább elment a közeli piac kis boltjaiba, vagy a Sárkány centerbe és egyéb helyekre, KÖKI-ben max. nézelődött. Elég érdekes, hogy a cikkben hallgatnak róla már nyitáskor is sok bolthelyiség üres volt, most meg kb. a fele zárva van már.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2013.01.29. 22:52:17

@komplikato:

A legnagyobbat azért a KÖKI-ben létrehozott mega-játékterem tulaja szopta. Asszem összesen 10 hónapot működött teljes gőzzel, aztán jött (egyik napról a másikra) a betiltás.

morbiczer 2013.01.29. 23:15:18

Hát a foodcourt az Arénában se valami nagy durranás.

OkoskaTo:rp 2013.01.29. 23:39:29

@Übermayer: Fenét. Még a földalatti zuglói végállomásához tervezett pláza ellen tiltakozó (akkor még) civilek találták ezt ki. Aztán mivel túl nagy volt a népharag, Papcsáknak is muszáj volt beállnia a támogatók közé (kellemetlen lehetett a már átadott borítékok sorsa), és ebből nőtte ki magát a jogszabály. Mert ugye rájött a Vezér, hogy a sok kis kerületi képviselő-testület "pénzügyi motiválása" helyett célszerűbb emelni a téteket, és államosítani ezt is.

A konkrét témáról: Az Árkád az én ízlésemnek már most is túl hosszúkás - tudom, ez cél is, hogy muszáj legyen végignézegetni a boltokat a kedves vevő, mielőtt eljuthat egy lépcsőhöz. Erre most még rádobnak pár kilométert.
Az Aréna felfutásán én azért eléggé meglepődtem. Autó nélkül elég gáz a megközelítése; de úgy látszik, sokan ennyire ráérnek.

studkell 2013.01.30. 00:14:01

"Az elmúlt években az Aréna combosodott meg többek közt az ingyen parkolás lehetőségével vagy épp azzal, hogy viszonylag távoli területekről is vonzott vásárlókat (például Óbudáról könnyebben megközelíthető, mint bármelyik budai pláza, vagy akár a Westend)."

Óbudáról, ahonnan HÉV-vel a leggyorsabb közlekedni a "Margit-híd, 4-6-os villamos a Nyugatiig" több időt vesz igénybe, mint a Batthyány-Keleti útvonal? Itt valami nem stimmel.

nincs_nick 2013.01.30. 00:25:01

@OkoskaTo:rp: Az Aréna arra jó példa, hogy lám nem hülyék az amerikaiak/németek/franciák/osztrákok/stb. Plázákba olyan ember jár akinek van pénze pénze és van ideje azt elkölteni, ez meg baromi nagy közös halmazt mutat azokkal akik autóval járnak akár napi szinten. Gyakorlatilag a normális ingyen parkolóval vonzzák a vásárlókat, a többi meg megy magától. Összes ismerős/kolléga oda jár, mert baromi kényelmes munkából jövet/gyereket oviba leadva/stb. begurulni (akár pár perc kerülővel) és fél perc gyaloglás után már a plázában lenni. A többi pláza (Duna/Köki főleg) autóval egy szenvedés a szűk parkolóhelyek, az elcseszett parkoló elrendezés és a kevés parkolóhely miatt.

Csak valami miatt itthon dúl egy biciklis/gyalogos romantika (meg autósokra való irigység), ami miatt értelmetlen döntések százai születnek autós ügyekben.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.01.30. 04:37:12

"az Aréna ... Óbudáról könnyebben megközelíthető, mint bármelyik budai pláza, vagy akár a Westend"

Ha valaki ennyire hülye, és ennyire nem ismeri a várost, akkor minek ír róla?

@studkell:
Lehet, hogy autóval gondolta az idióta, de úgy sem igaz.
De tömegközlekedéssel is ökörség, még úgy is, hogy Óbuda igen jelentős része nagyon messze van a HÉV-től. De az persze az 1-es villamostól/Vörösvári úttól is.
Arról nem is beszélve, hogy a Komjádi uszoda már Óbuda. Onnan a Mammmmmut mondjuk gyalog is kevesebb idő, mint az Aréna akár tömegközlekedéssel, akár autóval.

BLOUSE 2013.01.30. 05:33:19

Köki? Az egy vicc.
Életemben múlt héten jártam ott először és azt hiszem, utoljára is.
Nem akarom nyomni a hülye elit vásárlóerő/ ingatlantulajdonos-dumát, mert egyáltalán nincsenek vagyonaim, lakásaim, de: ha kimész metróval Kőbányára, hév-vel Csepelre, az enyhén szólva lehangoló. Személy szerint nem bírnám ott elképzelni az életemet, de még a vásárlásaimat sem.
Hogy miért mentem ki a Kökibe? Méretet kerestem x ruhaüzlet termékéből és az eladó volt olyan kedves felhívni nekem a Kökit, náluk van-e még (persze, mert a kutya se vásárol ott, nincs is mérethiány). Kövezzenek meg, de a metró utazóközönsége kb. a Corvin után drasztikusan 'egyféle' lesz és nem a jó értelemben... fásult arcok, susogó gatyás suttyók, lakossági vörösre festett háziasszonyok, elhízott prolik...
...félreértés ne essék, nem az emberekkel van problémám, inkább azzal, amit a jelenség prezentál: hogyan akar egy pláza OTT felfutni, ahol ez a lakosság? Vagy abban reménykedtek, majd a tranzitforgalom? Az átszálló vidékiek a buszpályaudvarról? Ki gondolhatta, hogy az átszálló, időhöz kötött utasok komoly vásárlóerő lesznek?
Mert az biztos, hogy hiába van a M3 vonalán, ha annak konkrétan a végén van, egy nagyon lehangoló és sz.r környéken, ahova senki nem fog kibumlizni a 'köki-élményért'.
Én sem fogok többet. S-es pólóért sem.

hatja 2013.01.30. 05:47:58

na megjött a tízmillió magyar közgazdász és szociológus első különítménye, csak így tovább, hülyézzetek le mindenkit, csak ti tudhatjátok a tutit.

BLOUSE 2013.01.30. 05:50:35

Nem azt mondom, az Örs sem lehet egy élmény, ha ott akarsz lakni. De ha vásárolnál, a 2-es metróval könnyedén kijutsz a Belvárosból, pl. Blaháról 7-8 perc és ott vagy. Nem mellesleg, az ikea is hatalmas húzóerő, kb. egymást erősítik az Árkáddal. A parkolás az Árkádban drága, az ikea-ban azt hiszem 1h ingyenes, utána pedig már csak ha 10e felett vásárolsz. Úh. ha csak nem készül az ember bútorvásárlásra, a tömegközlekedés gyors és kényelmes megoldás. Nem mellesleg kellemes környezetben, kulturáltan lehet vásárolni.
Bár a foodcourt elég kisléptékű, szűkös. Azt mintha elhibázták volna.

Aréna: amilyen rossz volt a kezdet, annyira bejött nekik végül. Szerintem ebben döntő szerepe van az ingyenes parkolásnak. Jópár ember azért választja, mert könnyen megközelíthető a Belvárosból - úgy értem, kanyargós mellékutcák nélkül, akár Budáról is: Az Erzsébet hídról gyakorlatilag nyílegyenesen -, u.így a Hungáriáról, Váci- Dózsa tengelyről. És: nem hagysz ott ezreket a parkolásért. Nem mellesleg tágas, építészetileg nagyvonalú.

esefe 2013.01.30. 06:22:59

@BLOUSE: Csak szólok. Egy ottani ház jóval drágább, mint a te lakásod. Ha van egyáltalán. Ki is a proli?:))

OkoskaTo:rp 2013.01.30. 07:07:22

@nincs_nick: Ha az Örsön lenne valamelyik plázában ingyenes a parkolás, mindenki azt használná P+R-nek, hogy bemetrózzon a belvárosba. Lám, a tré tömegközlekedési kapcsolatnak is vannak előnyei (az Aréna javára).

BLOUSE 2013.01.30. 07:58:29

@esefe:
Khm, ez elég dilettáns hozzászólás volt Öntől.
1., szakszerűtlen
2., személyeskedő
3., frusztrált

1.,
Tessék, X. és XIX. ker. m2/ Ft árak, 2012. És legyünk jóindulatúak, ez konkétan a köki környékét vizsgálja csak.
Ajánlom a teljes cikk elolvasását, tekintettel a kőbányai kertes házakról szóló részre is.

urbanista.blog.hu/2012/07/17/megvaltoztatta-e_a_lakasarakat_a_koki_terminal_epitese

Az urbanista.blog.hu szerint olyan 150e Ft/m2 k. van, nyilván ez más egy kertes házra, de még sok más tényezőtől is függ egy ingatlan ára. Ha van kedve, számolja ki a mennyiter.hu-n, mennyi az Ön ingatlanának értéke.

2.,
Nem tudom, honnan véli tudni, nekem lakásom/ házam van-e, és hogy hol egyáltalán? De tudatlanságban magabiztosan megállapítja, hogy biztosan kevesebbet ér egy "ottani háznál".
Dilettáns a felvetés, vitatkozni sem éri meg, de az Ön kedvéért rákerestem: a lakásom m2-enkénti ára 311-350 Ft.

Másrészt, nem arról szól a cikk, hogy Önnek és nekem, meg a Józsinak hol van ingatlana, hanem arra próbál rávilágítani, mi lehet a pláza bukásának oka. Ami kétségtelenül megbukott, mert azon a környéken nincs fizetőképes kereslet, vásárlóerő. (A tranzit pedig nem elég nagy.)
Vagy ha Ön szerint nem a vásárlóréteg a probléma ("hiszen a kőbányai m2 árak az egekben!"), akkor mi oka lehet a Köki csődjének?

Ebbe belevetíteni agyrémeket csak az képes, aki egy objektív elemzést is képes magára venni és végtelenül:

3., frusztrált

BLOUSE 2013.01.30. 08:12:09

@OkoskaTo:rp: Ez így igaz, mindenki az Árkádban parkolna, aztán onnan metró. :)
De az ikea jól megoldotta, 1h alatt és/vagy 10e Ft költés után ingyenes csak. A pénztárnál való fizetés után pedig van egy időlimit, amin belül fizetés nélkül hagyhatom el a parkolót. 30 v. 60 min., nem emlékszem, régen voltam.

Vagy az is megoldás, ami az Allee-ban (ezt most néztem ki a honlapjukról):
Ingyenes:
-az első 2 h minden nap
-vasárnap egész nap
-25e Ft felett a vásárlás napján.

Szerintem az Árkád akkor maradhat versenyképes az Arénával szemben, ha vmi hasonlót vezet be, mint az Allee. És máris nem tudná senki P+R-nek használni, de súlyos ezreseket se kéne otthagyni (ami nekem pl. visszatartó ok, ha választanom kell).

esefe 2013.01.30. 08:21:54

@BLOUSE: Ja. Biztos nagyon frusztrált lehetek, ha 30 éve maszek vagyok, van egy rakás alkalmazottam, és a felső százezerben biztos benne van a jövedelmem. Ráadásul jól élek, a gyerekeim itt Magyarországon is az átlag felett keresnek, és harmincöt éve élek boldog házasságban, ráadásul kifejezetten mások által áhított környéken élek. Biztos frusztráltabb vagyok, mint aki lakhelye alapján próbál felsőbbrendűnek mutatkozni. (Ha már másban nem tud.)

Csak szóltam, hogy elég primitív prolinak kell lenni, ha egy nyolcadik kerületi kétszobást jobbnak találsz, mit egy családi házat a metró végénél. Semmilyen tekintetben nem jobb.

Az én ingatlanom meg olyan hatszáz négyzetmétere és nem kell megnéznem sehol, mert tájékozott vagyok és tudom. Azt is, hogy egy nyolcadik (hetedik-hatodik) kerületi lepukkadt lakás, ahol tele a környék cigányokkal, biztos rosszabb üzlet, prolibb környék, mint egy ház bárhol a metró végéhez közel. A belő várárosrészekben lakás már régen csak a vidékiek egy kis részének valami felsőbbrendű dolog (mert fogalmuk nincs, mire is áhítoznak), amit vágyakozással figyelnek. Ha valaki betöltötte a harmincat és kicsit bölcsebb lett, menekül onnan.

hot-spot (törölt) 2013.01.30. 08:30:35

@P1sty: Hogy oda ne rohanjak? te felkapaszkodott majom!
Gondolom te mindenkit mélyen lenézel,saját magadon kívül!
Szarnál sünt, te gyökér!

NightLord 2013.01.30. 08:32:50

Már egy jó ideje az Árkádban is ingyenes az első óra parkolás BTW (bár lehet hogy ez csak az építkezés miatt van így)

Nuuk 2013.01.30. 08:37:00

@nincs_nick: Az utolsó bekezdés hangvételét kivéve egyetértek.

Amúgy vissza magára a cikkre:
"A plázák közt jelentősen széthúzott a mezőny. A top 5 házban (Allee, Aréna, Árkád, Mammut, Westend) napi 35-50 ezer ember fordul meg naponta. Az élbolytól jelentősen leszakadva következik a második vonal, mint amilyen a MOM, a Corvin vagy a mostanában kicsit beerősítő Pólus 10-20 ezer látogatóval."

Egyrészt érdekelne a teljes lista, avagy némileg pontosabb adatok, másrészt meg a naponta betérők száma csak egy mutató a sok közül (mi van X plázába több ember jár, mint Y-ba, mégis kevesebbet pénzt költenek ott?).

esefe 2013.01.30. 08:37:42

@hot-spot: Az ilyenek 90%-hogy nem maguk keresik meg a pénzüket és az is közeli esély, hogy kódisok, akik itt látják alkamasnak a helyet, hogy legalább egy kicsit nagyfiúnak látszanak, ha semmi értelme akkor is.

esefe 2013.01.30. 08:42:23

@hot-spot: Az ilyenek nagy eséllyel, maguk is szegények, de az szinte biztos, hogy apuka tartja el őket, nem ők keresik meg a lóvét.

Nem kell komolyan venni, amit itt előad valaki, hogy nagyfiúnak nézzen ki, miközben kenyret is csak akkor tud venni, ha kap rá pénzt.

esefe 2013.01.30. 08:43:22

@esefe: Na. most meg előkerült amit előbb írtam. Bocs, de nem én tehetek róla.:))

esefe 2013.01.30. 08:45:08

@Nuuk: Egyébként sem igazán világos, hogyan szamítják ezt ki. A vásárlások számából? Hogyan? Én még egy plázában sem találkoztam, számlálóbiztosokkal az ajtóban.

hot-spot (törölt) 2013.01.30. 08:45:50

@esefe: Persze hogy nem maga keresi meg a pénzét!Tőlem inkaszálják neki a rohadvány fizetését!Tőlem, a prolitól baszki!
Jogos a felháborodásom?Mert szerintem igen!

Nuuk 2013.01.30. 08:47:46

@esefe: A neten mindenki azt mond magáról, amit akar. Ennyi erővel BLOUSE vagy akár még te is lehetsz szegény, mint a templom egere, vagy éppen Csányi (nem a színész) álnéven. :)

hot-spot (törölt) 2013.01.30. 08:48:32

@esefe: Én vagyok a susogós tréninges panelproli,aki kikaparja neki a baszott gesztenyét,hogy a kényelmes állami fizetését fel tudja markolni!
Én nem járok egy plázába sem,mert mindet utálom,ő meg még válogat és lenézi a kenyéradóját!
Kirúgnám!
Még az országból is kirúgnám!

Nuuk 2013.01.30. 08:53:17

@esefe: Passz, talán erre a célra is van valami kütyü az összes bejáratnál.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2013.01.30. 09:45:18

Mi Óbudán lakunk és egyetértek a bejegyzéssel: kocsival bizony egyszerűbb elmenni az Árkádba, mint a Westendbe vagy a Mammutba. Szentendrei út - Róbert Károly - Hungária vonalon zöldhullám esetében semmivel sem hosszabb az út időben, mint amennyivel rövidebb a távolság a másik kettőbe.

Bár amennyit mi plázázunk.. nem belőlünk fognak meggazdagodni :)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2013.01.30. 09:46:36

@gergo: és egyedül az ingyenes parkolás + sok parkolóhely együttese és a mozi miatt járunk oda.

konrada 2013.01.30. 10:05:33

A KÖKI-ből hiányzik az a húzóerő, amiért érdemes volna odamenni.
Nincs nagyobb forgalmat generáló bolt - a Tesco kicsi, és a bevásárlás után a parkolóhoz eljutni bonyolult, az OBI forgalma nem nőtt az áthelyezéssel sem, az Euronics nem húzóbolt, a többi cég meg kevés arra, hogy bevásárló forgalmat hozzon oda, ahol egy saroknyira egy elég jó és olcsó piac van.

Így a kereskedelmi rész nem tudja azt a forgalmat generálni, mely a szórakoztató részleg gyakorlatilag teljes hiánya - mozi, a Westendhez hasonló működőképes tetőpark okoz.
Így találkozási pontként sem hozza a forgalmat be az épületbe.

foeniculum 2013.01.30. 10:15:58

@OkoskaTo:rp: végre valaki megírta, köszönet :) mert ez a lényeg.

@BLOUSE:
Árkádban is ingyenes az első óra. Majd további két óra 150ft/h nem gondolom, hogy több ezer ft nagyságrend a parkolási díj. 3 óra vásárlásra pedig szerintem elég... nem kell ott parkloni egész nap.
www.arkadbudapest.hu/oldalak/parkolokartya
Arénába tömegközlekedéssel elég hosszú gyaloglást igényel az eljutás.A vonzereje néhány olyan üzlet, ami nem sok plázában van egyelőre

konrada 2013.01.30. 10:47:08

@foeniculum:
Az Aréna fő vonzereje a gépkocsival elérhető mozi parkolójegy mizária nélkül.
...és ha már ott van az ember, akkor esetleg vásárol is: ráérősen, mert nem kell kirohanni egy órán belül, vagy aprót, meg automatát keresni.

esefe 2013.01.30. 10:49:25

@hot-spot: Mellédálltam. Én nem ma szereztem a vagyonom. Sőt apám sem tudott adni semmit, mert nemvolt "népszerű" az elműlt rendszerben. Nem is élte túl. De nagyon utálom azokat, akik a semmire játszák az eszüket. Akinek van és megdolgozott érte, az soha nem nagyképű.

esefe 2013.01.30. 10:51:29

@Nuuk: Azért nem ártana tudni, hogy hasraütnek, vagy tudják biztosan.

esefe 2013.01.30. 10:54:41

@konrada: Ez igaz. Bár én csak párszor jártam arra, de semmi nem ösztönöz, hogy még egyszer megtegyem. Legfeljebb, ha arra van dolga az embernek, és van egy üres órája, amivel éppen nem tud semmit kezdeni.

kifordított nagyanyó 2013.01.30. 10:59:35

Pár éve mondta valaki,hogy Óbudáról hamarabb kint vagy Bécsben,mint ahogy odaérnél a forgalomban az Árkádhoz.
Egyébként meg mi a francnak mindenhova Pláza?
Kökinek meg gondolom a mozi hiánya sem tesz jót.
De ha lenne is benne mozi,szerintem megszokták az emberek,hogy bemennek a városba mozizni.

foeniculum 2013.01.30. 11:00:10

@konrada: Igen, hsz elküldése után rájöttem én is :)
Engem csak az zavart, hogy mindenki elfelejti a P+R jellegét az Őrsnek, ami sajnos nincs megfelelően kiépítve, így szívesen használnák erre a funkcióra az Árkádot, míg az Aréna olyan távol van metrótól, hogy keveseknek jut eszébe egy ilyen megoldás...

Dr_utcai_arcos 2013.01.30. 11:49:10

@OkoskaTo:rp: @BLOUSE: így hát az összes fostos műgazdag a mi házaink (paneldzsungel)előtt parkol. Az ott lakók nagy nagy örömére.

nál 2013.01.30. 12:42:39

@esefe:
Hehe.
Azt írod:
"De nagyon utálom azokat, akik a semmire játszák az eszüket. Akinek van és megdolgozott érte, az soha nem nagyképű."

Mint a vitátokon kívül álló, meg kell, hogy jegyezzem: én ritkán látok blogkommentben akkora virtuális pöcsméricskélést, mint amit te itt levágtál.

Zsiráf01 2013.01.30. 13:21:17

minek ez a sok pláza.Egymást teszik tönkre-ennek mondjuk örülök.Csak az a kérdés h mennyi magyar kis- és közepes vállalkozó zárta be az üzletét miattuk.Gondolok itt a körútra.

Nuuk 2013.01.30. 14:01:01

@Zsiráf01: Senki nem kényszeríti Kovács 724 Istvánt, hogy az általad említett körúti üzletek helyett mondjuk az Árkádba menjen, de ő mégis ott vásárol. És amíg sok Kovács 724 István lesz, addig plázák is lesznek.

Olyanok a plázák, mint a Győzike show: mindenki szidja őket, de valahogy mégis nagy forgalommal/nézettséggel bírnak. Hát ez meg hogy lehet? :)

Zsiráf01 2013.01.30. 14:42:08

@Nuuk: Igen ebben igazad van! Csakhogy, ha nincs pláza akkor marad a kis üzlet, és oda fogsz bemenni vásárolni.És a kis üzlet eltart egy vagy két családot.A pénz amit ott elköltesz itthon marad és itt fogják elkölteni.Ezeket a dolgokat felülről kellett volna irányítani.de ezek inkább eladták az egész országot.

belekotyogok 2013.01.30. 14:50:13

@Nuuk: az este hatig nyitva tartó körúti üzletekbe amúgy se volt sok esélye bemenni annak, aki pl eleve fél 6-6-ig dolgozik...

Nuuk 2013.01.31. 09:07:51

@Zsiráf01: A legegyszerűbb módja a plázák elleni "küzdelemnek", ha az ember nem ott vásárol.

Nem vagyok híve annak, hogy az állam irányítson mindent "felülről". Próbálkoztak már ezzel párszor nálunk, és nem jött be. Szeretnék hinni abban, hogy a magyar állampolgárok nem kiscsoportos óvodások, hogy folyamatos pátyolgatásra szoruljanak.

@belekotyogok: Pont egy ilyen dologra hívja fel a figyelmet: ha valahol a szolgáltatás nem felel meg az igényeknek, akkor azt az adott üzlet forgalma bánja.

A precizitás kedvéért tegyük hozzá, hogy a plázákban az alkalmazottak túlnyomó része magyar, ők abból tartják el magukat, és közben Mo.-n költik el a jövedelmüket. A plázákban található boltok kis része szintén magyar (CBA, Libri, Alexandra, Játéksziget, stb.), és a külföldi tulajdonú cégek esetében sem "vándorol ki" a teljes profit az országból.

Ardó 2013.02.06. 10:32:25

azert az arenanak erosen nem tesz jot a keleti pu. es tagabb kornyeke...

agimano 2013.03.02. 01:29:07

Én közel lakom az Árkádhoz és az Arénához is, ebbe a két plázába szoktam általában járni. Az Árkádban az első óra ingyenes, a második és a harmadik 150 ft, és utána 200 ft, szóval azért nem ezer forintokat kell otthagyni, de tényleg nem is ingyenes. Szerintem így is az egyik legolcsóbb. Régen nagyon szerettem az Árkádot, mert olyan kis barátságos volt. Amikor megkezdődtek az átalakítások, nem tudtam, hogy a felújítás miatt zárt be a sok bolt, és tök nyomasztó lett, hogy egy rakás bolt be volt zárva, azt hittem, csődbe mentek, de aztán újra kinyitottak és közben megtudtam, hogy a bővítés miatt frissítenek az arculaton is és minden boltot felújítanak. Ami mostanában nem annyira tetszik az az, hogy mintha a karbantartást elmulasztanák, a liftekkel és a mozgólépcsőkkel, -járdával is elég sok gond szokott lenni. A foodcourttal szerintem az a legnagyobb baj, hogy nincs elég ülőhely, nagyon gyakran kell vadászni a helyekre. Az Árkád közvetlen környezete sem az a kimondottan elit hely, de pl a 16. kerületben nincs pláza, és a 17.-ben sem(?), ezeknek az embereknek nagy része az Örsre jön be, ha belváros/Buda felé megy, szóval nekik is jó bevásárlási lehetőség. Viszont pont itt van az a bökkenő, hogy az Aréna is ezen az útvonalon található, és ha valaki pénzesebb, akkor inkább odamegy, mert ott több prémium márka megtalálható, mint pl a Peek and Cloppenburg. Az új Árkádban is lesz Van Graaf, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint a PC. Szóval lehet, hogy ezzel vissza tudja szerezni a vásárlói egy részét. Szerintem az lenne egy nagy plusz az Árkádnak, ha nyílna benne egy nagy Müller is. Müller nincs ezen a környéken és szerintem nagyon jó bolt.
Az Aréna, amikor megnyitott, nagyon nem tetszett, gondolom azért sem, mert akkor még nem volt készen és elég érdekes volt, hogy létrával jöttek-mentek a munkások, meg kábelek lógtak mindenhol, akkoriban a vásárlók is lézengtek még, de mostanában már sokan járnak oda, így belakottabb lett, és én is szívesen járok már oda. Sajnos egyik sem olyan környék, hogy bárkinek eszébe jutott volna olyan üzleteket nyitni, mint mondjuk a Hegyvidék plázában az Culinaris szerű új bolt, vagy a Józsi féle hentes, halas bolt, pedig én nagyon örülnék neki.

agimano 2013.03.02. 01:39:26

ja, amúgy március 30-án nyit, nem szeptemberben
süti beállítások módosítása