Coctails: a Vár alatt.. Tschöppy: Közösségi tér

Fotó: Coctails (Vár) és Tschöppy (Szent István Park)

Szeretettel köszöntöm a szurkolókat, a Városnegyed-bajnokság második fordulójában. A verseny célja: megtalálni Budapest legszerethetőbb lakókörzetét. Az elő szakaszban összeszedtük a 16 indulót, melyek zömét Ti, olvasók ajánlottátok. A következőkben pedig – akár egy focibajnokságban – összecsapnak a csapatok. Minden versenyzőre egy-egy hétig lehet szavazni, egyszerű lájkolással a Facebookon. (A poszt írásának pillanatában is zajlik az Észak-Kelenföld - Lipótváros mérkőzés, az állás jelenleg 106:64 az újbudai negyed javára!)

A sors úgy hozta, hogy ma is két Duna-parti induló csap össze, egy pesti és egy budai: ÚJLIPÓTVÁROS és BUDAVÁR. Mivel a versenyben nagyjából 10-20 ezres városrészek vesznek részt, az előbbiből "vágni kellett" (a déli, régebbi rész maradt benne vagyis Belső-Újlipótváros), az utóbbinál pedig két sokak által javasolt városrészt, a Várat és a Víziváros I. kerületi részét vontuk össze, mégpedig a kerület által is használt közös név alatt. A pontos határokat itt találjátok.

 

Ha már most tudod, kire szavazol, kattints ide és nyomj egy lájkot Budavár vagy Újlipócia képének. Persze akár mindkettőre is szavazhatsz, ha egyformán szereted őket. Kérlek, ne a képeket értékeld, azok most csak illusztrációk.

 

Ha érdekel a hátterük is, olvasd el a rövid összefoglalót és szavazz utána. (Meg amúgy az egész szavazástól függetlenül is érdemes kicsit végigböngészni a két negyed ismertetőjét, hisz a játék egyik célja épp az, mint a blogé: megismerni jobban a városunk…)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest újlipótváros budai vár víziváros xiii. ker i. ker budavár városnegyedek

Elfelejtett öntözőrendszerek /fotó: T UserScript/

Az Elfelejtett öntözőrendszer nem egy Moldova-regény címe, hanem egy levélé, amit a rejtélyes nevű T UserScript:
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest park zugló xiv. ker öntöző rákosmezei tér

388132_449431431744177_1494424668_n[1].jpg

Úgy gondoltuk néhány ismerősömmel, hogy városunknak és a környéknek rengeteg manapság nem megfelelően kezelt értéke van, és meg szerettük volna találni, hogyan lehet akár a helyi lakosok felé, akár majdani turisták felé megfelelően tálalni ezeket.

A projekt kivitelezésének első fázisában néhány helytörténeti művet felhasználva állítottunk össze egy (még mindig folyamatosan bővülő) idővonalat a projekt Facebook profilján. Azaz: a város történelmét felvezettük az ún. timeline-ra, és ez a megoldás - amennyiben jól értesültünk - meglehetősen egyedi még.

- írta Cserei Zoltán, a Visit Kézdivásárhely egyik gazdája.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest románia facebook erdély töri esztergom xix. ker iv. ker kézdivásárhely sellye

16337521_3ffe8d8515ee733fe537d1882f4b46be_l.jpg_800x600

A képet Lampert Benedek küldte az Urbanistának. Tudjátok, a srác, aki a cinegés akciójával már szerepelt a blogon. Kösz!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fénykép hősök tere xiv. ker

dave.m: Kopaszi-gát eleje
Múzeumok éjszakája parlament

Fotó: dave.m (Kopaszigát) és vakegér (Parlament).

Szeretettel köszöntöm a szurkoló közönséget, valamint a rádióhallgatókat és azokat, akik otthon, tévékészülékeik előtt követik a bajnokság nyitómérkőzését. Itt a Dunán úszó sportstadionban csap össze most Buda és Pest először, de nem utoljára. A bal parton LIPÓTVÁROS a jobbon ÉSZAK-KELENFÖLD. Röviden bemutatom a csapatokat aztán a szó a stúdióé, akarom mondani a kommentelőké (a bírót szidni ne tessék). A negyeddöntőben már csak a kommentelők érvei és ellenérvei szerepelnek majd, szóval érdemes felsorakoztatni mind!

(Meg amúgy az egész szavazástól függetlenül is érdemes kicsit végigböngészni a két negyed ismertetőjét, hisz a játék egyik célja épp az, mint a blogé: megismerni jobban a városunk…)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kelenföld lipótváros v. ker xi. ker városnegyedek észak-kelenföld

Styxx (a Serbia Insajd szerzője, valamint számtalan másik blogé álnéven), ellátogatott a Beleznay Éva ex-főépítész által szervezett gyermektáborba. Szerinte jól sikerült, aminek örülök, melyet annak idején én is ajánlottam. Nos íme:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest városkép

Nem is oyan rég írtam a pompás keszthelyi fürdőszigetről. Akkor a befejezés előtt álló Fő téren még csak átsiettünk, de mostanra elkészült és Németh Sanyáék egy videót és egy remek fotómontázst küldtek róla az Urbanistának:

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: keszthely felújítás tér

Előbb jöjjön a lényeg, a rizsa majd utána. Tehát a 16 induló és a menetrend:

  • Belső-Ferencváros
  • Belső-Kelenföld
  • Belső-Terézváros
  • Belső-Újlipótváros
  • Belváros
  • Budavár
  • Herminamező
  • József Attila-lakótelep
  • Lágymányos
  • Lipótváros
  • Németvölgy
  • Óbudapart
  • Palotanegyed
  • Szentimreváros
  • Zsidónegyed
  • Wekerletelep 
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest városnegyedek

süti beállítások módosítása