3416091034[1].jpgTörök András Budapest Könyve a legprímább útikalauz, ami beszerezhető fővárosunkhoz. Annyi tudnivaló van felhalmozva benne, hogy egy lusta blogger egy-két évig simán elketyegtethetne egy városblogot belőle anélkül, hogy kitenné a lábát a szobájából. Persze, ha végigolvassa a könyvben javasolt sétaútvonalakat, aligha lesz maradása a négy fal között, legszívesebben azon nyomban nyakába venné a várost.

Bevallom először nem így akartam kezdeni az ajánló posztot, hanem úgy, hogy ennek a könyvnek nagyon markáns íze van, ami nem biztos, hogy rossz, de az sem biztos, hogy mindenkinek tetszik. (Ez nagyon finoman azt fejezi ki ugye, hogy nekem nem jön be.)

Aztán átrágva magam az első száz oldal kissé dagályos elmésségein és jó tanácsain, eljutottam a tulajdonképpeni könyvig. Az öt Budapest-sétáig és egy csapásra megváltozott a véleményem.

Egyszerre lenyűgözően izgalmassá vált, sőt az egészen odáig zavaró stílus is helyére került. A jó lábú turistákra szabott séták végigveszik a legfontosabb budapesti látnivalókat, de a jól ismert helyek közti házak, utcák, boltok titkait is felfedik.

Megtudhatjuk, például

  • melyik az egyetlen épület a Nagykörúton, amelyik még a körút kialakítása előtti időkben épült,
  • melyik épületünk kapta majdnem a Gondilla nevet,
  • vagy hogy az Operaház melyik szfinxéről pottyant le Ady

és így tovább több száz apróságon át. (Ha a kedves Olvasó tudja a választ kommentelje bátran ide!)

Véleményem szerint a könyv igazi értéke ez a középső 300 oldal, amit láthatóan nagy tudással, nagy gondal és érezhetően nagy szeretettel írt meg Török András. Szinte tapintható néhol a gond, ahogy morfondírozik egy-egy útvonaalváltozat felett, melyikkel marad ki kevesebb látnivaló a képzeletbeli utazó sétájából.

Hogy a könyv valójában több mint 500 oldal? Ó ez senkit ne riasszon el a vásárlástól

Egyrészt ebben az igazán izgalmas 300 oldalban is irdatlan mennyiségű ismeret van fölhalmozva, főleg abban a töménységben, ahogy a szerző a nyakunkba zúdítja. Mindezt azonban olyan könnyeden, anekdotázva teszi, hogy a rengeteg adat és információ is szórakoztató olvasmány marad.

Másrészt ugyanez igaz a tipográfiára is. A sűrű, kisbetűs szedés miatt ebben a 300 oldalban annyi van, ami "bulváros nyomtatással" 500-ra is elég lenne, de az ügyes tördelőszerkesztőnek hála ezt sem érezzük zsúfoltnak vagy nehezen olvashatónak.(A külalakja amúgy is dicséretes a könyvnek, leginkább Felvidéki András rajzainak hála.)

Szóval ideális karácsonyi ajándék.

Na de kinek is? Elsősorban magunknak. Bár a szerző a nem budapesti magyaroknak ajánlja a könyvet, szerintem mégis inkább a fővárosiak örülhetnek neki.

Ahogy az egyik képzeletbeli főhős - a nevével ellentétben mindig rémesen, de szeretetre méltóan modoros - Simplicissimus mondaná, ezt a könyvet elsősorban olyan budapestieknek ajánlom, akik szeretnének nagyzolni fővárosi, vidéki és külföldi ismerőseik előtt, hogy mi mindent tudnak a városról.

Na meg persze olyan lusta városbloggereknek, mint amilyen én is vagyok: hamarosan újabb posztok jönnek arról, mi mindent csipegettem össze Török András Budapest Könyvéből.

Mindenféle adat a könyvről a Park Kiadónál, ahol 3600 forintért lehet beszerezni.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest turizmus könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr84952433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása