Állatkert a megnyitáskor (1866)

Állatkert a megnyitáskor (1866). Kattintásra megnő! Forrás: zoobudapest.com 

Biztos mindenki hallotta, hogy végleges döntés született: a Vidám Parkot bezárják és helyét elfoglalja az Állatkert. A lépést csak üdvözölni tudom, már 2008-ban is hasonlóképpen fogadtam a hírt, amelyik úgy tűnik végre valósággá válik. Az eddig is világos volt, hogy a Vidámpark - a műemlékeket leszámítva persze - nem tud többet ma már egy utazó vurstlinál. Hacsak azt nem számítjuk többletnek, hogy műszaki állapota miatt jóval veszélyesebbnek tűnik azoknál. A FÁNK (Fővárosi Állat- és NövényKert) viszont dinamikusan fejlődik és bár elképesztő ügyességgel használja ki a rendelkezésére álló teret, lenne hova nyújtóznia.

Az viszont nekem is új volt, ami az intézmény honlapján megjelent írásból derül ki: pontosan hogyan is változott az Állatkert mérete az elmúlt másfél évszázadban.

Nézzük az első verziót 1866-ból - mely a poszt nyitóképén szerepel. A határok három irányból megfeleltek a mainak: a vasút, a mai Gundel Károly utca és a mai Állatkerti sétány. Keletre viszont a Hermina utcáig ért (mely akkoriban még a vasútig futott ki). Vagyis magába foglalta majdnem az egész mai Vidám Parkot.

Különösen klassz az alábbi térkép, amelyiken meg lehet nézni az egykori városligetet is. Elképesztő mennyire kültelki környezetben feküdt, illetve mi minden hiányzott a ma megszokott épületek, terek, utak közül. Szinte minden.

1868

Állatkert  a Városligetben (1868). Kattintásra megnő! Forrás: zoobudapest.com

A környék beépült, viszont az Állatkert területe nem változott, egészen a második világháborút követő időszakig. Persze azért volt a területén más is: cirkusz, étterem, mutatványosok, de ezek csak bérelték a helyet tőle. 

Az Állatkert 1913-ban

Az Állatkert  1913-ban. Kattintásra megnő! Forrás: zoobudapest.com

Azután 1950-ben keleti vurstlis felét összevonták a Hermina utca túloldalán üzemelő Angolparkkal. Így létrejött a Vidám Park és megszűnt a Hermina utca északi része, mely azóta az Állatkerti körútban folytatódik.

Bár alighanem ez a legnagyobb vesztesége az "Állatkert Trianonjának", további kisebb részek is elszakadtak tőle. 1946-ban veszítette el a Fővárosi Nagycirkusz területét (korábban is volt itt cirkusz, de akkor még kapott érte bérleti díjat). A Gundel és a Bagolyvár Étterem egészen abszurd módon 1992-ben a privatizációval vált le az intézményről, egészen odáig telekönyvileg a FÁNK telkén álltak. Veszített a Dózsa György út szélesítésével is: mintegy három méterrel beljebb tolták 53-ban a kerítését, ezért aszimmetrikus ma is a kert idenyíló sarokkapuja.

És most - történetében először - bővülni fog. Még akkor is, ha a 6,5 hektár egy része korábban is idetartozott. (Aki a részletes sztorira kíváncsi, olvassa el a zoobudapest.com cikkét.)

És hogy mit terveznek az új területen? Ahogy egy másik bejegyzésükből kiderül, az ide kidolgozott koncepció két legfontosabb tematikai egysége a „pannon ősvadon”, illetve a „magyar mesék kertje”.

 

"Előbbi alatt egy hatalmas, két hektár alapterületű fedett szubtrópusi csarnokot, afféle „biodómot” kell érteni, amely olyan állatcsoportok képviselői kapnak helyet, amelyek tíz millió évvel ezelőtt a mai Budapest területén is éltek. Természetesen nem őslények feltámasztásáról van szó, hanem arról, hogy ebben az időben különféle vízilovak, ormányosok és más szubtrópusi állatok is éltek a Kárpát-medencében, s ezek mai megfelelői (amelyek sokszor alig különböznek a tízmillió évvel ezelőttitől) kapának helyet a télen-nyáron látogatható, egyidejűleg kétezer főt befogadni képes komplexumban, ahol vízi szafari és pannon-tengeri óriás akvárium is helyet kapna.

A „magyar mesék kertje” a hagyományos állatmesék, hazai vad- és háziállatokhoz köthető hagyományok alapján, részben a megmaradó műemlék vidám parki játékokhoz is kapcsolódva mutatná be a városi ember számára valójában egzotikumot jelentő háziállatokat, más barátságos és szelíd négylábúakat, illetve a mesékből ismert „meseállatokat”. Ehhez a családi élményzónához természetesen új és korszerű állatsimogató, illetve lovaglási lehetőséget nyújtó létesítmény is csatlakozna."

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest állatkert töri vidámpark építés városliget xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr264940920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mestska · http://cities.blog.hu 2012.12.01. 12:33:25

reméljük jobb lesz, mint a szavanna-kifutó, ami szerintem botrányosan rossz lett.

lutria 2012.12.01. 13:56:37

Ezek szerint a Piroska és a farkas sztori nem lesz bemutatva?:)

Pirimoricz 2012.12.01. 14:36:45

Én szerettem a Vidámparkot. Régebben sokat jártunk arra. A nagyobbik fiamnak még megmutatom a játékokat, a kicsi meg már nem fogja látni.

ergerbergerr 2012.12.01. 16:03:32

Csonka Állatkert nem kert!
Nagy-Állatkert menny-kert!

mirx 2012.12.01. 16:34:56

Bátorkodnám jelezni, hogy az nem "magyar tanár", "krumpli leves" és "Vidám Park", hanem magyartanár, krumplileves és Vidámpark. Hogy Hajóstól idézzek, "VIDÁMPARK VAZE!!!"

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2012.12.01. 17:17:39

@mirx: Ez azért bonyolult, mert mint "műfaj" a vidámpark egy szó. De mint intézmény kettő: Budapesti Vidám Park (vagyis három :) Ahogy a wikipédián is szerepel:

A Budapesti Vidám Park (üzemeltetője a Budapesti Vidám Park Zrt.) egy vidámpark...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.01. 17:32:07

Még a kommunizmusban mondta egyszer valaki, hogy az Állatkertet el kellene költöztetni, mert nincs meg az állatok természetes mozgásigényeihez szabott életterük, mert egy állatkertnek nem egy pályaudvar széli vasúti elágazás mellett a helye.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.12.01. 18:01:44

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: kisgyerekként fura is volt, hogy az oroszlán mögött robog el a szobi gyors.

Németh András 2012.12.01. 18:09:53

@mybudapest: az orszoszlán mögé szavanna kellene a jegesmedvéhez meg jégmező, de akkor túl sokat kellene sétálni a kettő közt :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.01. 18:15:05

Kíváncsi vagyok, hogy ez most tényleg végleges döntés-e. A 10 hónapos halasztás azt jelenti, hogy még nem merik meglépni...

mirx 2012.12.01. 19:06:41

@~dá~: azért nem bonyolult, mert a saját táblája is mindig egybeirta. Éveken át néztem.
Google képkereséssel a második találat a neonja.

mirx 2012.12.01. 19:11:12

@mirx: de egyébként ha az ember el is olvassa a Wikipédia cikket, akkor kiderül számára, hogy az eredeti neve Vidám Park, az új neve viszont (és már igencsak régóta Budapesti Vidámpark. Egy ilyen blogtól szerintem vérciki ennek nem utánanézni.

zuiko 2012.12.01. 19:37:29

@Távmunkás: Az a 10 hónap kell a "levezetésre". A játékok nagy része nem saját tulajdon, ezért szerződéseket kell módosítani, felbontani, a dolgozókkal is kezdeni kell valamit. Kell az a 10 hónap. És addig, aki még akar, elmehet nosztalgiázni... :)

zuiko 2012.12.01. 19:43:26

Ja, és a Varannó utca kérdését is elsők között kell megoldani.

Paeonia 2012.12.01. 21:01:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Igen, pl. volt egy olyan terv, hogy a városhatárra, Békásmegyer és Budakalász közé költözik az állatkert.
Rengeteg helyük lett volna ott, és a levegőminőség is sokkal jobb mint a mostani helyen.

Bármilyen szépen is lett felújítva sok részén a Budapest Zoo, a magam részéről sajnálom az állatokat a szűk hely, a zaj, és a légszennyezettség miatt.

Jankove 2012.12.01. 23:29:48

„a Vidám Parkot bezárják és helyét elfoglalja az Állatkert. A lépést csak üdvözölni tudom”

Én nem tudom üdvözölni. Több okból kifolyólag. Először is mert konzervatív értékrendű vagyok, nálam a városliget nemcsak egy semleges terület a városban, hanem fiatalkorom egyik meghatározó helyszíne, ahol felnőttem. A Nagycirkusz, az Állatkert, a Vidám Park, a PeCsa, a vár, tó, és haddne soroljam, mindegyikhez számos élmény kötődik… és szeretném egyszer a gyerekemnek is megmutatni. Lehet hogy felnőtt szemmel a vidámparkunk gyenge eresztés, pláne hogy megvannak már az eszközeink ahhoz, hogy a világot ne csak kulcslyukon nézzük: ez is csak megerősít minket abban, hogy másokhoz viszonyítva Magyarországon minden harmadosztályú és szar. De higyjétek el, egy gyereknek minden új, és szórakoztató, még a mi ősrégi ácskapcsokkal összetákolt favázas hullámvasútunk is, adott esetben. Pontosan ugyanannyira önfeledten fogják élvezni, mint mi anno. Ha a vidámparkot bezárjuk, a liget sem lesz többé már ugyanaz. Miért van mindenhol ez a betegesen kényszeres fejlődési láz, folyton újítani, átalakítani, megfelelni a trendeknek, majmolni a nyugatot, mindig valami nagyobbat komolyabbat csinálni ? (Ez az állatkertre is igaz) Hamár egy szórakoztató park nem Disneyland, ha egy hullámvasút nem éri el kanyarban a 8G-t, akkor le kell bontani, és sóval kell behinteni…? Aki halálfélelemben akar szorongani egy nívós hullámvasúton, mert a hazai nem üti meg a mércét, az előtt nyitva a határ, mehet valami csillivilli nyugati parkba, a ligetet meg hagyjuk meg annak, ami mindig is volt: könnyed hétvégi kikapcsolódás a családnak, elérhető áron, elérhető közelségben. A másik: amikor a politika nyálkás gusztustalan mancsával hozzáér valamihez, -jelen esetben ehhez- ott én, az elmúlt 20 év tapasztalatából, automatikusan elkezdek olvasni a sorok között: vajon ez a jobbsorsra érdemes, szebb napokat is meglátott Vidám Park, nem-e szándékos züllesztés eredménye? Egyáltalán nem lennék meglepve, ha az elavultnak mondott játékokat, az elmúlt 20 év gyakorlata alapján, kilóra árulnák ki, hogy reinkarnálódjanak valami haveri cégnél, ahol kiderül, megint arany tojást tojó tyúkot adtunk fillérekért… Ahányszor elolvasok egy posztot a témában, mindig azt látom, mintha szándékos versenyeztetés lenne a Vidám Park, és az Állatkert között, és mindenki váltig bizonygatja, hogy az állatkert bezzeg tud fejlődni, a vidámpark ezzel szemben nem. Holott senki nem tud semmit az egész hátteréről. Biztos vagyok benne, hogy állatkertet üzemeltetni egészen más, mint vidámparkot. Tudomásul kell azt is venni, hogy az állatkert látogatóközönsége a legfiatalabbaktól legöregebbekig kortól nemtől függetlenül teljes skálán mozog, és nincs idénye, addig a vidámpark csak egy réteget tud bevonzani, azt is csak szezonban. Ráadásul meg kell kűzdeni a változó időkkel, a fiatalok szórakozási szokásai megváltoztak, amíg az én koromban büntetés volt a szobafogság, és ünnepnap a liget, addig a mai gyereknek maga tömör gyönyör egyedül összezárva a szobában egy számítógéppel… hajlamosak vagyunk ráfogni, hogy a vidámpark veszte a lepattantság kontra megfizethetetlen árszínvonal, mindez az egyre nehezedő gazdaságban, holott beláthatjuk, ez inkábbcsak a jéghegy csúcsa. Mérsékelt árakkal, megfelelő anyagi támogatással, ez a sokak által „vurstli”-nak degradált hely is lehet ugyanolyan jó, mint hajdanán, csak helyén kell tudni kezelni a dolgokat. Egyébként az utóbbi években is volt számos jó passza a vidámparknak, amikor egységesítettték a belépőt, ill. hozták a looping start, elkapott a retró feeling annyi népet még kölyökkoromban nem láttam. Szal nem reménytelen, csak akarni kell.

Németh András 2012.12.02. 08:20:58

@Paeonia: akarták vinni Gödöllő határába is: hvg.hu/itthon/00000000004B97BA
Azt nem tudom hogy Batatvölgybe vagy Domonyvölgybe, előbbi az Egyetem utóbbi meg a Lázár Lovaspark játszótere.
Ez alapján gondolom a Babatvögy volt tervezve :)

@Jankove:
én úgy tudom hogy a műemlék jellegű játékok maradnak, és gondolom valahogy beépítik az állatkert profiljába, illetve az állatkert profilja fog bővülni, szóval lehet hogy ez egy olyan állatkert lesz ahol lehet felülni az óriáskerékre, meg a hullámvasútra.
index.hu/belfold/budapest/2012/06/20/persanyi_maradt_az_allatkert_vezetoje/

zuiko 2012.12.02. 08:32:20

@Jankove: Mérsékelt árak kellenének, igen. Hasonlítsd össze a két intézmény belépőjének összegét. És akkor még nincs is egál, mert az állatkerti állatházakba nem kell külön-külön belépő. Az anyagi támogatást a Vidámpark is megkapta (persze hasonlóan szegényest, mint a többi intézmény), ennek ellenére képtelen volt lábon maradni. Én abban látom a problémát, hogy képtelenek voltak bármiféle önálló ötletre, megújulásra. Nézd meg pl a honlapjukat. Írnak bármit is a régi játékokról? Alap lenne a múlt ápolása, hiszen te is a retro feelinget keresed. Megtudsz bármit is a régi Siklóról? Semmit. Ez egy silány, csak az aktualitásokkal foglalkozó honlap.
A játékok majdani elherdálásáról: nagyjából kétféle játék van, a régi sajátok, ezek többnyire megmaradnak. A modern játékok viszont nem köztulajdonban vannak, ezeket a többnyire külföldi tulajdonos szétszereli és elviszi. Nincs rajtuk mit átjátszani a haveri cégeknek.
Én kifejezetten haragszom a Vidámparkra. A 80-as években hasonló "szocreál", de szerethető stílust, színvonalat képviselt az Állatkerttel együtt. Aztán jött a változás, amire az Állatkert igyekezett reagálni. Lehet kritizálni az eredményeket, de a szándékot nem. A Vidámpark meg csak ült a langyos vízben évtizedeken át. Láttad, milyen állapotban van a Sárkányvasút? És a Kanyargó? Csoda, hogy működnek. Ez itt a gond, szvsz ezt (is) elégelte meg a főváros.

Kicsi Kacsa 2012.12.02. 18:21:33

@mirx: azt írod, hogy az eredeti neve Vidám Park. Az eredeti neve Angol Park egykor.hu/budapest-xiv--kerulet/angol-park---vidampark/462

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.02. 19:51:46

@zuiko: Korábban pont azzal érveltek a 2012. november 30. mellett, mert akkor jár le a kölcsönzött játékokra a szerződés.

amatus 2012.12.02. 20:51:42

@Jankove:
"az állatkert látogatóközönsége a legfiatalabbaktól legöregebbekig kortól nemtől függetlenül teljes skálán mozog, és nincs idénye, addig a vidámpark csak egy réteget tud bevonzani, azt is csak szezonban"

Szerinted télen is ugyanannyian mennek állatkertbe, mint nyáron???

"könnyed hétvégi kikapcsolódás a családnak, elérhető áron"

4900 Ft/fő, omladozó rozsdás játékokért neked könnyed kikapcsolódás elérhető áron?

Hát szerintem a józan ítélőképességeddel komoly problémák vannak!

"Biztos vagyok benne, hogy állatkertet üzemeltetni egészen más, mint vidámparkot"

Igen! Sokkal több pénzbe kerül oroszlánokat, elefántokat és a többi pár ezer állatot etetni és egészségüket megőrizni! És a Vidámparknál olcsóbb belépőjegy fejében a kikapcsolódás, szórakozás mellett tanulhatnak is a fiatalok.

Jankove 2012.12.02. 22:36:42

@amatus: Barátom hajlamos vagy összekeverni a szezont a fazonnal, nem a vidámpark drága, hanem a magyar átlagprosztó bevétele túl kevés ahhoz, hogy elvigye az egész családot vidámparkozni anélkül, hogy ne fájna anyagilag.
Egyébként egy szaros mozijegy is verdesi az 1500 forintot, egy strandbelépő a 3 rongyot, 15 percnyi Gokartozás 5 rugó alatt sehol nincs, és nem nagyon tudok olyan egész napos szórakozást nyújtó létesítményt, ami olcsóbb lenne egy vidámparki belépőnél, de te pont csak ezért húzod a szádat. Ingyen kéne adni, vagy mi lenne a megfelelő szerinted ? Én azt aláírom, jelen felállásában csak mérsékelt árakkal lenne versenyképes, és javítani kellene a színvonalon, legalább egy alapos ráncfelvarrás erejéig, de ehhez ugyanazt az esélyt meg kellene adni a vidámparknak is, ami másnak is jár. Nem hallottam hogy valaha is akkora dézsával öntötték volna bele a pénzt, mint mondjuk pl; a magyar futballba, aminél szánalmasabb már nem nagyon van. A mondandód végéhez nem tudok mit hozzátenni, az állatkert és a vidámpark a szórakozás két különböző formája, teljesen felesleges, és értelmetlen egymáshoz hasonlítani őket. A közös bennük a történelem, és az, hogy mindkettő a városliget szériatartozéka.

Jankove 2012.12.02. 22:43:34

@zuiko: "Láttad, milyen állapotban van a Sárkányvasút? És a Kanyargó? Csoda, hogy működnek"

Láttam, és nekem is szívszorító látvány. Node melyik Magyar cégről mondhatjuk el, hogy nem a túlélésért kűzd? Ennyi erővel szedhetné a sátorfáját a BKV is, mert brutális jegy- és bérletárak mellett a szolgáltatás színvonala kritikán aluli. Pedig abba még töltik is a lóvét számolatlanul. Én egy kicsit úgy látom -persze nem látok a paraván mögé- hogy a vidámparkot egy kicsit leszarta mindenki, inkább csak púp volt a háton, aztán most mintegy csodaként szembesül vele mindenki, hogy jééé, gallyra ment!