2012-10-16

Nos mint arra már utaltam rá, az ELMŰ-ÉMÁSZ és az Urbanista közös játéka, a Városkapcsoló olyan népszerű lett, hogy nem volt szívem lezárni a jelentkezési határidőt hamarabb: így két pótselejtezőt iktatunk be, így bemutathatunk minden alkotást, amit a városi elektromosságról küldtetek nekünk. Lesz majd szombaton egy verbális (nyolc versenyzővel, versekkel, haikukkal, egy- és kétperces novellákkal, horrorral és humorral), és itt van ez, a vizuális (hat versenyzővel, fényképekkel, vektorgrafikával és egy különös mixed media alkotással). 

Műfajtól függetlenül a szavazataitokra várnak: a selejtező győztese a döntőbe kerül. (A nyolc selejtezőgyőztes mellett még négy vigaszágas is továbbjut, azok, akik a legtöbb szavazattal maradtak le a selejtezőgyőzelemről.) A szabályokról, eredményekről, különféle tudnivalókról itt olvashattok.

Most pedig tessék kattintani a legszimpatikusabb képekre és lájkolni. Hajrá!

Péterfi Dániel

Péterfi Dániel Magasfeszültségű oszlop az újpesti kikötőben éjje

Magas feszültségű oszlop az újpesti kikötőben éjjel

Péterfi Dániel Budafoki erőmű a Kopaszi gátról

Budafoki erőmű a Kopaszigátról

Vadnai Ágnes

Vadnai Ágnes Erdei út (mixed media) 1

Vadnai Ágnes Erdei út (mixed media) 2

Vadnai Ágnes Erdei út (mixed media) 3

Erdei út (mixed media)

"Egy tepsiben, kábelekből és vezetékekből vannak a fák, az alsó rész hungarocell és műanyag gyerekjátékok a bokrok. Maga a lámpa,  kapcsolható és kivehető, így az elemet lehet cserélni."

 

Lánszki Tamás

 

Lánszki Tamás 1

Cím nélkül 1.

Lánszki Tamás 2

Cím nélkül 2.

Lánszki Tamás 3

Cím nélkül 3.

Lánszki Tamás 4

Cím nélkül 4.

Lánszki Tamás 5

Cím nélkül 5.

Vida László

Vida László Szúnyog-sziget

Szúnyog-sziget

Vida László Újpesti villamosremíz

Újpesti villamosremíz

Vida László Cinka Panna utca 3

Cinka Panna utca (1)

Vida László Cinka Panna utca 2

Cinka Panna utca (2)

Vida László Cinka Panna utca 1

Cinka Panna utca (3)

Peters

Peters Zöld közlekedés

Zöld közlekedés (vektorgrafika)

Aradi Péter

Aradi Péter ELMŰ 1

ELMŰ 1.

Aradi Péter ELMŰ 2

ELMŰ 2.

Aradi Péter ELMŰ 3

ELMŰ 3.

Aradi Péter ELMŰ 4

ELMŰ 4.

Aradi Péter ELMŰ 5

ELMŰ 5.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: fénykép elektromosság installáció városkapcsoló

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr714851543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása