Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Mindig is erős volt Budapest a szépen elkészített közterek utólagos elbódésításában, mely talán több posztot is megérdemelne itt az Urbanistán. Ennek legdurvább példája mindenképpen az Erzsébet tér (mint arra egy fél mondattam utaltam is a Habitat akciója kapcsán).

Korábban Budapestnek talán ez a területe volt leginkább élettel teli, most már gyakorlatilag nincs tér, mindent elleptek a különböző bódék. Ezek funkciója kettős, egyrészt ne máshonnan hozott ételt/italt fogyassz, másrészt ne is legyen helyed hol elfogyasztani azt. Nagyrészt ugyan ideiglenes tákolmányokról van szó, de az ideiglenesség Magyarországon elég sokáig szokott tartani. Sőt, míg az ilyen építmények többsége ősszel a lombokkal együtt eltűnik, az Erzsébet téren most álltak neki egy új építésének. Merthogy a Fő utca felőli rész egyelőre érintetlen volt.

Felháborító, hogy az kis pár centis vacak növényzet semmi pénzt nem termel, nosza telepítsünk rá egy mobil kávézót - csak szépen, igényesen. Májki tegnapi levele és fényképei alant:

Hello,

Ezeket a képeket az imént lőttem az Erzsébet téren - nem tudom, jártál-e arra mostanság, de valami egészen furcsa dolog történik...A kisföldalatti megállójától felvezető lépcső mellett kezdődik a rettenet egy folpackba csomagolt, kordonnal körülkerített biztosítéktáblától (?), majd kábelcsatornában a szökőkút melletti, valaha szép füves placcig vezet jónéhány elekromos kábel - keresztezve a téren átlósan átvezető, nem kis forgalmú sétányt, és amúgy is undorító színfolttal tarkítva a környezetet...Az igazán borzalmas dolog azonban a szökőkút mellett felhúzott, merev szerkezetű, ponyvatetős, épülőben levő kávézó, amely stabil fapadlót kapott (tehát biztosan nem 1-2 napra emelték), alatta a fű pusztulásra ítélt, esztétikai érzék nulla, és amúgy is...A város szívében ki engedélyezte ezt a rettenetet? Esetleg neked vagy a blog olvasóinak van valami fogalma erről? :O Őszintén remélem, hogy rövidesen eltűnik ez az egész, és a fű is túléli...
Májki

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Erzsébet tér - mi történik a belváros legszebb parkjával? Fotó:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera belváros városkép v. ker erzsébet tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr774821155

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Belvárosi kukkoló – így néz ki a legkisebb lakás 2012.10.05. 10:53:48

Ez egy igazi apróhirdetés: mindössze 10 négyzetméter az alapterülete a legkisebb eladó 5. kerületi lakásnak. A szövegen jól érzékelhető az ingatlanos küzdelme a realitással és a matematikával, hiszen eleinte 14 négyzetméteresnek nevezi a valójában 10 n...

Trackback: Belvárosi kukkoló – így néz ki a legkisebb lakás 2012.10.05. 10:53:42

Ez egy igazi apróhirdetés: mindössze 10 négyzetméter az alapterülete a legkisebb eladó 5. kerületi lakásnak. A szövegen jól érzékelhető az ingatlanos küzdelme a realitással és a matematikával, hiszen eleinte 14 négyzetméteresnek nevezi a valójában 10 n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.10.05. 09:13:45

Úgy látszik még mindíg a butiksorok országa vogymuk! :D

Cséfalvay 2012.10.05. 09:42:16

Pénz,pénz,és sötét butaság...

ildsisy 2012.10.05. 09:42:55

Ez tényleg borzasztó, hogy mindent beépítenek, mikor az ember fia-lánya örül egy kis zöld parknak...

innovation 2012.10.05. 09:44:09

Pedig az egyik legszebb parkunk lehetne. :(

Ott van vele szemben az önkormányzat. Nem zavarja őket? (OK, költői kérdés volt, de akkor is!)

topsi1953 2012.10.05. 10:03:13

Nagyon kellett. Tarlós elvtárs hol tudna kávézni különben?

innovation 2012.10.05. 10:04:46

@topsi1953: Az Erzsébet tér tuti, hogy fővárosi tulajdonban van? A Főpolgármesteri Hivatal adja ki ezekre az engedélyt? Csak kérdezem...

speirs 2012.10.05. 10:13:02

Tudtommal a főváros kezeli. Azért is van, hogy merő mocsok az egész, a gördeszkások teljesen lelakják, parkőr nincs(aki vitatja a parkőr szükségességét, az menjen ki a Millenárisra, vagy a Honvéd térre, majd vesse össze az Erzsébet térrel), szerintem szégyen. Pedig a város egyik legszebb parkja lehetne. Ez most majd még tovább ront a helyzeten.

fric 2012.10.05. 10:29:25

basszákmegdenagyon

Gera 2012.10.05. 10:33:33

Már a kábelcsatornáért önmagában is lövetnék...

KevinMulder 2012.10.05. 11:05:15

Szigetelt balta, pár suhintás a kábelre naponta és a probléma megoldódna.

2012.10.05. 11:08:02

Milyen jó is, hogy a tér közepén meg ott áll egy távolsági buszpályaudvar, aminek azóta sem sikerült testhezálló funkciót találni. Ha nagyon kell a térre egy kávézó, javaslom helynek a teraszt, onnan legalább jó a kilátás.

Shopping 2012.10.05. 11:10:42

Rogán "mongoloididióta" Tóni szereti a pénzt...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.05. 11:14:57

már várom, hogy a Városligetben mikor jelennek meg az első butikok.
Ennél a műanyag konténer szarnál meg környezet idegenebb dolgot nem is találhattak volna...

Uva 2012.10.05. 11:24:11

tónit meg kell kenni és mehet

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.10.05. 11:27:12

De most komolyan, mi a szart képzelt aki ezt jóváhagyta?

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.10.05. 11:31:08

@Luke SW: Oda is raktak egy kávézószerüséget 1-2 hónapja. Az is eléggé barkács, de jah, annak ott még van értelme, vagy legalábbis egy ronda és kihasználatlan teret tölt ki. Node ez?

Valami kerületi-aktivista nem akar valami tüntetést szervezni ez ellen a szar ellen, hogy azért ugyanmár, ezt talán mégse?

2012.10.05. 11:58:51

Szörnyen dühös és elkeseredett vagyok emiatt. A tértől 100 méterre lakom, gyakran megyek ki oda, kiülni egyet nézelődni, barátnőmmel egy órára nyugizni, szóval szeretem a helyet. Már nyár eleje óta zajlik az agresszív beépítés, ami teljesen tönkrevágja a teret, ami tulajdonképpen a szűkebben vett belváros egyetlen leülésre, időtöltésre alkalmas köztere. Nem igaz, hogy az önkormányzatnak (vagy fővárosnak, mittomén) pont az a havi párszázezer forint hiányzik, ami ebből befolyik, és nem lehetne meghagyni a teret eredeti funkciójában. Vérforraló, hogy a kufárság eddig terjed, hogy minden talpalatnyi helyre kell egy ilyen okádás, hogy ne lehessen egy szem zöldet látni. Az meg már egyenesen cinizmus a hely részéről, hogy képesek voltak ez a kábelformedvényt odahányni. Rendes országban az ilyen elő sem fordulhatna, ha meg mégis, egy hét múlv az illetékes elvtársak feje hullana. Döbbenet, gusztustalan, undorító, felháborító.

2012.10.05. 12:02:34

@Case: az speciel pont a helyén van szerintem is, szoktam is odajárni, 650ért adnak Kroenenburg búzát, ami belvároshoz mérten oké, vasárnap meg filmvetítések voltak, az tetszett. A Bajcsy felőli oldalon eddig is állt a káosz, az Akvárium kissé pofátlanul belakta a teret, a legutóbbi húzásuk, hogy poénből vizibicikliket pakoltak ki, gondolom jópofa dísznek tartották, de egy förtelem falusi búcsú lett belőle. A bicajszervíz is jó ötlet, csak nem oda, ahol most van, de eddig legalább a park másik olda volt nagyjából élhető. Ennek is vége. Építsenek oda plázát, az legalább őszinte leszarása az emberek igényeinek, nem mint ez a sunyi terjeszkedés.

s 2012.10.05. 12:09:54

Legyen bojkott. Senki soha semmit ne vásároljon ott.

Qwer 2012.10.05. 12:18:15

Nem kéne írni az önkormányzatnak, érdeklődvén, hogy ki bérelte ki, mennyi időre és mennyiért?

Kurvaanyádat cenzorkám! 2012.10.05. 12:26:26

@speirs: volt parkőr. Pár évig. Akkor azon anyáztak sokan, hogy mi az, hogy nem lehet kifeküdni a fűre napozni? Aztán jött arrogáns tóni (ha jól emlékszem) és azóta nincs parkőr és rohad az egész egyre jobban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.10.05. 12:31:31

Mivel minden tér a főváros kezelésében áll, ezért a fővárosi önkormányzat adott erre engedélyt. Nem a helyi önkormányzat. Teszem azt, ha az önkormányzat előtt tilosban parkol egy autó, akkor azt a helyi önkormányzat közteresei nem büntethetik meg, csak a főváros közteresei. De valóban rendkívül undorító a bódé.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.10.05. 12:32:48

@Kurvaanyádat cenzorkám!: ó te kis butuska. ha tényleg úgy moderálnék, ahogy írod, akkor elsőként a saját fenti posztomat törölném. így viszont téged töröllek innen, isten veled!

bioLarzen 2012.10.05. 12:40:25

"Mindig is erős volt Budapest a szépen elkészített közterek utólagos elbódésításában, mely talán több posztot is megérdemelne itt az Urbanistán."

Hát, akkor hajrá! ;)

bio

bioLarzen 2012.10.05. 12:41:09

@Case: "De most komolyan, mi a szart képzelt aki ezt jóváhagyta?"

Gondolom, hogy valamilyen úton majd pénz esik le neki belőle - és, gondolom, nem is csalódott ;)

bio

baliquez 2012.10.05. 12:42:13

Az a sok villány ott nem nagyon szabályosan fedett madzagban halad, de majd jól kimagyarázzák hogy ideiglenes - egyébként dízeles generátorral tényleg nem rentábilis kávézót üzemeltetni, szóval szinte fix hogy el fogják takarítani.

bioLarzen 2012.10.05. 12:42:16

@s: Persze, ez mindig be szokott jönni :D

"Az X kávézót rövid úton csődbe vitte, hogy az Urbanista blog törzsközönsége egyként bojkottálta az intézmény látogatását."

:D

bio

bioLarzen 2012.10.05. 12:43:48

Mondjuk, az áramellátás megoldásának szofisztikáltsága tényleg lélegzetelállító...

bio

speirs 2012.10.05. 12:50:11

@Kurvaanyádat cenzorkám!:
A kád vízzel kiöntött gyerek esete.

2012.10.05. 12:50:50

@baliquez: Vagy nem bírták kivárni a rendes bekötést, és addig generátoroznak. Aztán két hét múlva a hálózatra csatlakoznak, és mehet a buli. Örülnék, ha ideiglenes lenne, de szerintem is túl komoly az épület ahhoz, hogy pár hétvégére maradjon, a mostani klímában arra olyan szabatéri gázégős izék, meg pár könyöklős asztal is elég lett volna.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.10.05. 13:15:44

@shitgun:

Lesz valami bullshitminisztérium stand-up comedyje, aztán jazzfesztivál vagy mi a rák.

hunter777 2012.10.05. 13:18:33

okt. 5-14-ig lesz.
"kortárs művészeti fesztivál" :D

MP 2012.10.05. 13:33:48

Miért azt ki engedélyezte hogy szinte minden poszton hülye hozzánemértő emberek legyenek???

Bartush 2012.10.05. 13:48:42

"Ezt ki engedélyezte? Újabb buhera kávézót építenek az Erzsébet tér gyepére, lassan nem marad semmi a parkból"
Az engedélyezte kérem, akit jól megkentek. Elszomorító.

hamisnero 2012.10.05. 13:55:42

végre, untam már azt a nagy rendet, meg a sok zöldet. már majdnem olyan volt, mint bécs. a régi köki, meg az örsvezér hangulat, az kell, ne kelljen a japóknak kimenni ötkerből, ha szeretnék érezni a szocializmus illatát. mondjuk kéne még egy szekondhand rucituri, meg lángosos. volna egy lakókocsim, okosban megoldanám, és valamelyiket megcsinálnám. vagy a kettőt egyben.

2012.10.05. 14:03:37

@hamisnero: Az Andrássy-Bajcsy sarokra már kipakoltak egy régi cirkuszos kocsit valami dizájner-marhasággal, úgyhogy elkéstél. Meg az egy szem krumplit 600-ért árusító pótkocsi is ott virított a víz mellett egész nyáron, úgyhogy túlhaladott ötlet:)

Ringlósztár 2012.10.05. 14:04:40

Nem lehetne ezért is Demszkyt hibáztatni?

soproni1 2012.10.05. 14:08:13

A gördeszkásoknak nem mindegy mi van a téren? A külföldiek meg úgyis csak azért jönnek, hogy lássák, milyen jól élnek hozzánk képest!

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.10.05. 14:46:00

@hamisnero: Mondjuk Bécs annyira nem jó példa, ott éjszakánként a belvárosban is rendszeresen látni patkányokat az utcán (legutóbb még a Ringen, az Operával szemben is láttunk párat), a Naschmarkt vége úgy néz ki, mint a régi Moszkvateres csövipiac nagyban, szóval vannak ott is bajok dögivel. :D

Egyébként ha már Gödör és környéke, akkor nekem arrafele az bassza leginkább a csöröm, hogy a tér Bajcsy felé esö oldalán az annak idején részben már a megnyitás elött lehullott díszburkolatot sose pótolták, szóval azóta az a rusnya, girbe-gurba, hiányos betonfal van csak ott.

Meg mondjuk ott van akkor már a bicikliút is, ami régen felismerhetö volt, mostanra viszont már csak annyi látszik, hogy az egyik felén egy kicsit más árnyalatú szürke az út... Ami persze ahhoz vezet, hogy a környéket nem ismerö gyalogosoknak esélyük sincs észrevenni, a biciklisták meg persze ettöl függetlenül nyomják rájuk a csengöt. :D

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.10.05. 14:47:31

@Ringlósztár: Nem, ez nyilvánvaló, hogy egy nemzetvesztö, komcsi-zsidó-liberális összeesküvés. :D

na-ki 2012.10.05. 15:03:31

Ezt a kábelt nem lopja el az arra szakosodott kis csoport?

s 2012.10.05. 15:14:52

@bioLarzen: " Urbanista blog törzsközönsége egyként bojkottálta az intézmény látogatását"

ÖÖÖÖÖ.....ööööööööö....

Én - amennyiben jól emlékezem - mindenkiről beszéltem. Dislexia befigyel? Máshol ez nem okoz neked problémát? Csak úgy kérdezem.

bioLarzen 2012.10.06. 00:24:29

@s: Namost, szerinted kihez jut el egy olyan "felhívás", amit itt teszel közzé? Gondolod, majd bemondja a tévé?

Viszont egy valamiben segítségemre lehetnél - úgy látom, "szakemberrel" van dolgom: miért érzik egyesek úgy, hogy ha valakivel nem értenek egyet, azt rögtön alázni kell? Miért érezted úgy, hogy ezt a "dislexia befigyel" részt oda kell tenned? Miért gondoltad, hogy ettől a hozzászólásod több/jobb lesz? Ha úgy gondoltad, hogy tévedek, miért nem érezted elégnek a kijavítást - miért kellett egyből "ütnöd" is egyet?

Én is csak úgy kérdezem. És tényleg érdekel a válasz.

bio

pösti 2012.10.06. 15:44:47

Nyugi,"ideiglenes" a bódé.A Rogán a felelős.

foghirjol 2012.10.07. 08:50:42

@innovation: Nem esküdnék rá, hogy a fővároshoz tartozik, de ha végigmész a környéken, látni fogod hogy rendkívül kevés a kávézó, főleg a Zrinyi utcában és a Vörösmarty téren. Valakinek kellett még egy és "ügyesen" elintézte...Hogy a környékbeli lakók ezt hogyan és meddig tolerálják az kérdés. Ha Rogán Antal itt élne, valószínű nem lenne ennyi "rendezvény" és meggyőződésem, hogy a vendéglátó helyeken sem szólna a zene ájszakába nyúlóan.

s 2012.10.08. 11:48:26

@bioLarzen: Nem mondja be a TV. Itt elolvassák, de ennél nyilván tovább jut, mert az emberek beszélgetnek, a délutáni sörözgetés közben felidézik, hogy ki mit mondett nekik, miket hallottak, olvastak. A kommunikáció nem csak a net, meg a TV.

Nem akartalak alázni, bocsesz. Azon akadtam ki, hogy leírok valamit, és félre van értve - akár figyelmetlenségből, akár szándékosan, mindegy. Én próbálom kihámozni a lényeget abból, amiket mások írnak - leszámítva az anyázásokat, mert annak nincs sok veleje - és pont ezt várom a többiektől is.

bioLarzen 2012.10.08. 21:23:35

@s: Nem akarlak elkeseríteni, de ez azét nem az a blog, ahonnan ilyen mozgalmak spontán indulnak. Tegyél próbát: kérdezz meg tíz ismerősödet, hallottak-e már erről a blogról, pláne olvassák-e a cikkeit. Látni fogod, hogy ez - hál istennek - nem a tömegek által olvasott blogok közé tatozik. "Hál istennek", mert így legalább megmarad a színvonal, a kommentekben is, ellenben azzal a még alpárinak is csak jóindulattal nevezhető "stílussal" szemben, ami a tömegblogok kommentjeiben sokszor tapasztalható.

bio

bioLarzen 2012.10.08. 21:28:21

@s: Ja, és szerintem itt nem félreértésről van szó, csupán nem hiszek benne, hogy azon a pár emberen kívül, aki olvassa a "felhívásodat" és egyet is ért vele, más is bojkottálná ezt a kávézót, pláne nem olyan tömeg, amit a hely megérezne.

És ezt nem kritikának szánom, pláne nem "fikázásnak" feléd - csupán kétely, ennyi.

bio

s 2012.10.09. 10:41:40

@bioLarzen: Tudom. Tegnap is ültek bent páran. Szóval nem lesz egy iráni kereskedelmi embargó, de azért ez a kávézó ott nem okés. Szemben például a Tóth Árpád sétányon nemrégen megnyitottal, ami elhelyezésében és kialakításábam is kifogástalanul illik a környezetébe szerintem.

innovation 2012.10.09. 11:59:10

@Kurvaanyádat cenzorkám!: Attól, hogy van parkőr, még ki lehet(ne) feküdni a fűre napozni, olvasni, sörözni, beszélgetni, lazítani.

innovation 2012.10.09. 12:05:05

@foghirjol:
Korábban írták már, hogy fővárosi tulajdon. Mindegy is. Ahhoz, hogy rend legyen, ne annak a függvénye legyen, hogy melyik polgármester, hol lakik! Tényleg kevés a normális kávézó, bár a Vörösmarty tér felé azért akad egy-kettő. Egyébként, ha a József Attila utcán a forgalomből kivennénk két sávot, akkor kevesebb lenne a légszennyezettség, szélesebb a járda, a sok bezárt és redvás üzlet helyén nyílhatnának kávézók, ahová ki lehet ülni. Mint Bécsben, a Ringen vagy a Mariahilfestrassen. Akarat kérdése minden.
Az pedig, hogy zene szól egy kávézóban, rendben van. Hozzátartozik a nagyvárosi léthez és a kávézókhoz. (Azt mondjuk nem szeretem, ha az a zene hanos és ordítani kell.) Szóval még zene is szólhat, az árak pedig nekünk és ne a turistáknak szóljanak...

smartdrive 2013.07.26. 14:18:12

felgyújtani. ha újraépítik, megint. egyszer csak megunják
süti beállítások módosítása