torolheto.jpg

Fotó: Vargosz/ÉLETképek

Annyira ismerős. Mintha tegnap láttam volna valahol. De aztán lehet, hogy tényleg csak gyerekkoromból emlékszem a sárga keramitkockákra? Ha tudjátok merre találni ilyet Budapesten, osszátok meg velünk!

Szia!

Egy szomorú hírrel kereslek: úgy tűnik el fog tűnni Budapest egyik utolsó sárga keramitköves utcájának a burkolata Pestújhelyről :(

Épp a Te oldaladon esett róla szó két éve, ott a hozzászólásokban felsorolták, hogy hol látni még sárga keramitkockás burkolatú utcát. Akkor Pesterzsébet néhány kertvárosi utcáját említették, talán a XIII. kerületi Szent László utcát, valamint az újpesti Bem utcát, s a most halálra ítélt XV. kerületi Gergő utcát. Az újpesti Bem utcában nincs sárga keramit, a Szent Lászlóról és az erzsébeti utcákról jó lenne információkat szerezni, nem voltam arrafelé mostanság.

hg.hu utcaburkolatos cikkének hozzászólásai közt a Móricz Zsigmond körteret is említik, valóban nekem is rémlik valami, de már rég építési terület, nem tudom megvannak-e még a sárga kockák.

Szóval lehet, ez az utolsó.

Persze, tudom, autósként esőben halálos tud lenni a keramit, van miért utálni, de a pestújhelyi Gergő utca kapcsán olyan kis forgalmú mellékutcáról van szó, amelyekbe csak hazajárnak a lakók. Ez az utcácska pestújhelyen szó szerint egy színfolt, a főútról (Pestújhelyi út) benézve végigsárgállik az egész, ráadásul egy színes fekvőrendőrt is beépítettek az utca elejére korábban.

A BME építészmérnöki kara egyik tanárának, Perczel Annának a 2010-es gyűjtése szerint az 1898-ban kialakult utca és burkolata "helytörténeti értékként védendő utcaszakasz, illetve keramit burkolat, a hiányzó burkolati részek és a fasor hiányzó részeinek pótlásával". Nem tudom, ez a dokumentum eljutott-e illetékesek asztalára. A doksi innen letölthető: http://href.hu/x/idlm

Vicces még, hogy a Rákospalotai Múzeum (mely persze nem Rákospalotán van, hanem Pestújhelyen :) történetesen épp a sárgakeramitos Gergő utca sarkán van. S ha már sarok: a helytörténeti gyűjtemény munkatársai kicsit a sarkukra állhattak volna, hogy megmentsék a burkolatot - a magam részéről kíváncsi lennék a véleményükre.

De talán még nem késő! Én magam ugyan az Életképek című helyi lap július 2-i számában bukkantam a hírre, és valóban, már május végén meghirdettek egy ajánlatkérési felkérést a tervezésre, de egy augusztusi előterjesztésben azt olvasom, hogy a Gergő utca burkolására szánt pénzt a tervezés elhúzódása miatt egy másik utca felújítására fordítják.

Talán van remény, hogy idén nem kezdik felszedni a köveket.

Bár nem lakom ott (még csak nem is pestújhelyi vagyok), de szerintem meg lehetne hagyni ezt az egy utcányi sárgakeramitot. Nem csak a helyi értéke miatt, de lassan egész Budapesten ez lesz az utolsó, s így várostörténeti értékkel is bír. Írják: rossz állapotban van már a burkolat, de biztosan ki lehet azt javítani. Ha 1898-ban le tudták burkolni az utcát, talán még megy ma is.

Ha ezt felszámolják, lassan nem lehet sehol sem haladni "a sárgaköves úton..."

Kíváncsi vagyok a Te véleményedre is, illetve ha megírnád a sztorit, talán lennének támogatói a Gergő utcai keramit meghagyásának és felújításának.

Kösz a figyelmet, szevasz!

Gábor

(aki kicsit bánatos, hogy Pestújhely minden igyekezete ellenére sem került be a városnegyed-bajnokság nomináltjai közé, de még bánatosabb lesz, ha a Gergő utcából eltűnik a sárga keramit).

Sárga keramit a Gergő utcában - háttérben az újpalotai lakótelep

Ti tudtok valamit a Szent Lászlóról és az említett erzsébeti utcákról? Vagy ismertek még valamerre sárga keramitos közterületet? Kommentbe vele!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés út töri gépkocsi burkolat pestújhely xv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr784749041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hamarosan eltűnik a Gergő utcai keramitburkolat 2013.02.13. 14:53:36

Már csak a képviselőtestületnek kell megszavaznia a 2013-as kerületi költségvetést, és végleg eltűnik a kerület utolsó sárga keramitos útburkolata. A pestújhelyi Gergő utcával foglalkozott már korábban az Urbanista is, illetve az Életképe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2012.09.03. 15:35:57

@Martian: na és? Olcsóbb egy ilyen fekvőrendőr, mint kiépíteni.

Tóth Mackó 2012.09.03. 15:37:56

Mintha az I. kerületi Corvin tér is ilyennel lenne burkolva. Vagy már csak a volt?

Názáleti Blájen 2012.09.03. 15:39:32

A XIII ker. Katona J. u. Duna felőli vége még mindig ilyen, és mivel le van zárva a forgalom elől, szerintem ilyen is marad sokáig, hiszen közlekedésbiztonsági okokból nem indokolt a cseréje.

F173 2012.09.03. 15:40:02

Szófia belvárosában még rengeteg sárga keramit burkolatú utca van :-)

Az Osztrák–Magyar Monarchia első Ferdinánd bolgár cár esküvője alkalmából a 20. század elején a Budapesten öntött téglákkal burkolta be Szófia belvárosát!

www.segabg.com/pic/2965/366420-l.jpg

inlinethumb42.webshots.com/45673/2176878630106778243S600x600Q85.jpg

images.webcafe.bg/2010/05/22/76779/618x346.jpg

Gabiiiiii 2012.09.03. 15:44:28

@gentry: ha azt tartod elhetonek,hogy nekem evente 2 par cipom sarka torik ki nalunk a szep odon macskakovon,es kesz csoda,hogy a bokamat meg nem tiortem el,akkor valoban fontosabb a latvany,mint a parktuikum.A gyerek elharapta a nyelvet a babakocsiban es erdemes lenne meghallgatnod a bicajosokat,akik kocsist megszegyenitoen karomkodnak,mert valami okos raterelte a bicikliutat is a macskakora

igen,eljart felette az ido,meg lovaknak is alkalmatlan a kozlekedesre es eletveszelye

Doktor Kotász 2012.09.03. 15:54:00

Nyilván molesztálták az önkormányzatot, hogy cseréljék már ki ezeket a vackokat.

Ti meg itt messzeföldi városvédő bloggerként a faszukkal akarjátok verni a csalánt.

buta_lúd (törölt) 2012.09.03. 16:03:02

@jó arc a lóarc!: ráadásul nemrég voltak ott javítgatások, ezért azt gondolom, hogy direkt nem akarták újraaszfaltozni.
a móriczon a házsor melletti fehérvárira vezető kanyarodóban volt, de már kockakőre (viszont abból legalább bazaltra) cserélték.

Erdőjáró 2012.09.03. 16:03:07

Igen, pontosítva azt, amit deak.atti írt: Csepelen a Bajcsy-Zs.u. folytatása keramitos az Ady Endre utcától északra a Védgát u. - Corvin út csomópontig; e rövid szakasznak a neve maga is Védgát u. Keramitkockával burkolták, de középen öntöttaszfalt közműnyom csúfítja el.

Mészáros Laci 2012.09.03. 16:10:57

...de mérnem a szilárd burkolat nélküli utcákat asztaltozzák inkább...?

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.03. 16:18:02

Az a baj, hogy ilyenkor kivágják a fenébe, legjobb esetben a kőtérbe (hogy lenyúlnám a kertbe, izé átvenném ingyen utóhasznosításra az örökölt öntött monolit beton helyett :S ...0:)) )

Terror Dzsoni 2012.09.03. 16:31:07

Hangulatos ez a kerámia borítás, de télen nem csúszik mint állat?

krampam 2012.09.03. 16:36:42

Ha jól emlékszem a XVI. kerületben is van egy ilyen utca, talán a Köztársaság (micsoda komenista név) utca?

öt görög 2012.09.03. 16:43:16

@Gabiiiiii: a közép- magassarkú cipő tényleg roppant praktikus :)

Inimma 2012.09.03. 16:49:27

Vesszen a keramit! Nem kár érte.

is 2012.09.03. 17:00:10

@jó arc a lóarc!: Régen a Bajcsyn volt ilyen, de azt már a 60-as években felszedték ... és internacionalista segítségként Szófiának adták, akik ott lerakták, és még 2006-ban (talán azóta) is egy főúton használják. Csúszóssággal, mindennel együtt.

Az Utolsó Csillagharcos 2012.09.03. 17:01:38

Hát ha valami útburkolati szempontból totális csőd akkor a keramit az. Esztétikai szempontból meg pont olyan mint a zsiráf (Szép-szép, de otthonra nem kéne ...)

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2012.09.03. 17:18:43

gyakorlatilag ezeknek kb 300 évvel ezelőtt kellett volna eltűnni. vigyék a p?csába, úgy fog hiányozni mint f?szomra pattanás

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2012.09.03. 17:23:22

@gentry: biztosan végérvényesen tönkreb?ssza mélyen nyomorúságos életed egész hátralévő részét, ha ráöntenek egy kis aszfaltot - mivel rendesen megcsinálni úgysem fogják -

Kolos Tibor · https://www.haloszem.hu 2012.09.03. 17:40:28

XIII. kerület, Katona József utca Duna felőli utolsó szakasza még ilyen.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.09.03. 18:02:27

Kis forgalmú uton nem zavar.
A várban már nincs?

p4r4j35u5 2012.09.03. 18:08:51

A XI kerben biztos megvan idén már majdnem pereceltem rajta bicajjal is motorral is. rémisztő egy felület. De amúgy szép...

kishawa 2012.09.03. 18:49:40

Ha nem lesz, Szofiaba kell menni. Tanulmanyaimbol ugy remlik, hogy szofiaba is magyarorszagrol exportaltak a keramitkockat, asszem budafokon gyartottak, de lehet, hogy kobanyan. www.stockphotopro.com/photo_of/palace/A2BX5H/Former_Royal_palace_and

pösti 2012.09.03. 19:15:56

Vajon nem lehetne aszfaltozás előtt felszedni?
Biztos jó ára lesz évek múlva.(Lásd még: felszedett budapesti kockakövek berlini exportja a 90es évek közepén és beton járólapok a múlt századból amelyeknek induló ára 18ezer/nm2 !)

pösti 2012.09.03. 19:17:58

esetleg belső udvarok sivár beton aljzatát lehetne vele burkolni...

lüke 2012.09.03. 19:22:39

Eszék utca még ilyen

csurif 2012.09.03. 19:45:47

Szófia belvárosa még mindog rengeteg keramitos térrel és főuttal rendelkezik. Magyarországról hozatták. Persze ez nem Budapesten van, da ha itt eltünne, ott még sokáig láthatjuk.

Gera 2012.09.03. 19:48:17

Mi egy pár tonna kidobásra ítélt keramitból építettünk járdát a kertbe vagy 50 méter hosszan. Azért jó, mert már egy kis latyakban is úgy lehet rajta csúszkálni, mint jégen.

Amúgy nem autóval veszélyes igazán, az ember legfeljebb meghúzza az autót, de gyalog esetleg a nyakadat töröd.

impala 2012.09.03. 19:57:50

szépnek szép. ahol lehet, meg kellene őrizni.
autóval viszont csúsztam már úgy, mint a jégen, esőben, ilyen burkolaton.
a Bartókon, épp csak széle volt sárga keramit, én meg parkolni akartam.
finom fékezéssel a járda mellé.
a járda fogott meg, a futómű meg nem érdekelt, mert baromi régen volt Trabanttal.
akkor nem írtam volna ilyet :)

karikaV43 2012.09.03. 20:02:49

Csepel Művek Dézsa utca végig,Öntöde utca már csak félig,Öntő szintén,Homok utcát most betonnal pótolták,de van még.Egyébként még gyalog is csúszik és a fekete gránit kocka szebb is.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.09.03. 20:04:15

@jó arc a lóarc!: civilizáltan, ejjj. Próbálj meg eső után robogóval elindulni rajta, a parkoló autók két sora közt.

LevLev 2012.09.03. 21:00:39

@chiguu: És ha jól tudom védve van, nem lehet leaszfaltozni.

csorsza 2012.09.03. 21:02:18

@gentry: van valami abban, amit mondasz, de a "visszafordulás az értékekhez " inkább ne a sárga keramitkockában manifesztálódjon.

SarahConnor 2012.09.03. 21:11:11

Tényleg nagyon csúszik! Plusz - érint, akit érint - magassarkúban lehetetlen menni rajta.

Kuruttya 2012.09.03. 21:21:47

A mi utcánk is ilyen volt valamikor, úgy 25 éve. Amikor leaszfaltozták, a szüleim annyi sárga téglát nyúltak le amennyit csak tudtak, évtizedekig ilyen téglával volt kirakva a kertben a virágágyás széle. :)

De amúgy nagyon helyes, az aszfalt nyilván jobb ennél, tűnjön is el mind. A kertvárosban autóval járnak az emberek, itt nem lehet feláldozni a praktikusságot a nosztalgiáért, azt hagyjuk meg a Várnak, meg a Belvárosnak.

pitonkigyo 2012.09.03. 21:29:31

Hálatyaúristennek.

Nemmondom hangulatos, de havas országokba utcára nem való.

titotmese · http://mesemese23.blog.hu/ 2012.09.03. 21:29:32

Pedig 20 évvel ezelőtt nagyon sok ilyen utcán jártam, ma már nem is látok ilyet!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.09.03. 21:33:34

Anno a Pestujhelyi ut eleje (ami a Rakospalotao Korvasut sortol indul) is sarga keramit burkolatu volt.
Ha jol emlekszem akkor a 90-es evek elejen rahuztak egy aszfalt reteget, de az a hidegben allandoan felrepedt es kilatszott alola a keramit.
Aztan a 90-es evek vegen? vegleg leaszfaltoztak az utat.

A Gergo utcan ritkan jartam bringaval, mert kegyetlenul razott es esoben ugy csuszott, mint a jeg, ennek koszonhetoen gondolom telen mindenki ujjongott amikor leesett ra a ho.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.03. 21:59:48

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: Már rég betiltottam volna a robogót. Következő kérdés? :)

winterrain 2012.09.03. 22:21:22

Én ónos esőben estem rajta egy nagyot kerékpárral.
Normál úton még elevickéltem valahogy, de ahogy ráértem erre a sárgára már estem is.
Különben a macskakövet se nagyon szeretem kerékpárral, de annak azért van egy sajátos régies hangulata. Ennek szerintem nincs.

magaslabda 2012.09.03. 22:33:44

A Veres Péter óton kifelé, jobbra kanyarodva láttam egy ilyet. Nagyooon csúúúszik! És nemcsak gyalog, autóval is. Szóval tényleg veszélyes!

ledo76 2012.09.03. 22:44:17

Én a Vihar utcában (Óbudán) pörögtem meg rajta, Zsigulival Stomil (négyévszakos) gumikon. Be szép idők voltak...

Csezmiczei Vitéz János 2012.09.03. 23:00:07

Az I. kerületi Vám utca a Bem rakpart és a Fő utca között ilyen még.

Csabi. 2012.09.03. 23:07:03

igen, ez a burkolat esős vagy havas réteggel életveszély.

Dandie (törölt) 2012.09.03. 23:18:36

@gentry: jah :( Csatorna szinte minden utcában, közművek, elektromos hálózat, internet, egy rendes pestis nem üti fel a fejét a túlklórozott vezetékes vízhálózat miatt.

Az emberek élnek mint marci hevesen, bezzeg régen még tesztiséggel meghaltak vérhasba 31 évesen.

Először a vadcsapásokból ösvények lettek, aztán döngölt szekérutak, azt is tönkretették, és most még a srágaköves utat is elveszik. Már tényleg csak a jó öreg széles sávú internet maradt meg a régi szép időkből, ahol még ellehet mondani, hogy beszarittélni.

pernahajder Campbell 2012.09.03. 23:22:30

A kalocsai laktanya étkezdéjében a mosogatóhelyiség padlója volt ilyesfajta keramittal burkolva, a mosogató medencéknek pedig nem volt lefolyócsöve, a mosogatóvíz a padlóra folyt, majd onnan a csatornába.

Na, ott én akkora baszott nagyot estem, hogy máig megemlegetem.

szubjektiv 2012.09.03. 23:30:22

Utáltam, nagyon veszélyes. Tehát nem fog hiányozni. Még a KRESZ oktatásból emlékszem nagyon régről, hogy ez is volt kérdés a tesztben, hogy melyik a legcsúszósabb felület, melyikkel kell a legjobban vigyázni.
És kicsit off:
Valami hasonló veszélyes dolgot sikerült a környékünkön az úttestre telepíteni. Csináltak egy olyan járdát, ami valami veres festékkel van lefestve, rajta a fehér csíkok. Kétségkívül igen feltűnő, ellenben nyáron egy záporban a gumipapucsomban akkor hátast dobtam mikor leléptem rá, hogy csoda, hogy nem törtem magam össze. Egy idős asszony segített fel, aki mondta, hogy hát nem tudja kedveském, hogy ezen a vacakon vigyázni kell? Életveszélyes!
És valóban vizesen vagy hóban, latyakban úgy csúszik, mint ez a keramit, ha nem jobban. Csak épp baromira nem számít rá az ember. De legalább nem is szép.

alte trottel 2012.09.03. 23:36:56

@jó arc a lóarc!:
A legkisebb nedvesség, (elég egy hígabb köpés) és a mankós mozgássérült, a botos nyugger, a gumitalpú cipős nem tornászbajnok ott töri ki a nyakát.
Ha még nem léptél ilyenre, fogalmad se lehet róla milyen. Mint a tükörjég. Nem véletlen, hogy már Kádár alatt betiltották a munkahelyeken.

Rezonőr 2012.09.03. 23:39:54

Egy kulturált országban - átgondoltan kiválasztott helyeken - természetesen MÁR RÉGEN MŰEMLÉKI VÉDETTSÉG ALATT KELLENE ÁLLNIUK múlt korok különböző építési technológiával és anyagokkal készült, fennmaradt, történeti útburkolatainak; a kiskockakőnek a nagykockakőnek, a fakockának, a keramitnak, a zúzottkő-makadám burkolatnak, a keramitnak, és IGEN, nem tévedés, még a portalanított földutaknak is!

A sárga keramitnak többek között az a sajátossága, hogy igazi hungaricum, miután más országok fővárosában nem alkalmazott, budapesti specialitás volt.

A híres római kori úthálózat megmaradt szakaszai viszonylag becsben vannak tartva.

Létezik azonban még a törökkorból fennmaradt útburkolat is Magyarországon. Nem árulom el, hogy hol, mert a szokásos, szemellenzős, érzéketlen, műveletlen, parvenű tempóval - amelyik pédául minden ötven évnél idősebb fát megcsonkít, kivág - a törökkori útnak is habozás nélkül nekiesnének, eldózerolnák, leaszfaltoznák.

alte trottel 2012.09.03. 23:51:54

@Rezonőr:
Úgy november vége táján közepes reumáscsiga tempóval battyogj végig rajta. Aztán majd szólj, viszek be neked a balesetire banánt.
A' propos! Ha már hagyomány! Neked külön üzembe helyezzük az Orvostörténeti Múzeumban a lábbalhajtós fogászati fúrógépet.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.03. 23:59:04

A keramitra Schmitt Pali is ráfaragott, nem tudta, hogy esős időben csúszós, aztán karambolozott is egy jókorát.:)

Advanced Flight 2012.09.04. 00:18:02

@alte trottel: és kap egy beöntést meg kényszerzubbonyt. Nem, előbb a kényszerzubbonyt, aztán a beöntést :-)

csahos 2012.09.04. 00:19:28

Ha, már minden keramitos utca burkolatát leaszfaltozták,Magyarországon, akkor be kell nézni néhány Vecsés főutcai udvarra, ahol a régi négyes útról felszedett köveket lerakták.

Civilfurgon 2012.09.04. 00:27:44

Igen, a Katona József vége még mindig keramit, de a Pozsonyi út felúításakor is vesztett egy-két métert. Gyönyörű, amikor például csillog a napfelkeltében, de életveszélyes.

szubjektiv 2012.09.04. 00:32:37

@Rezonőr: Ezt pont nem kéne védeni. Egyébként, ha jól emlékszem Bulgáriában láttam ilyen burkolatot. Nem is városban, hanem autóúton. De lehet, hogy rosszul emlékszem.

Démonmac1 2012.09.04. 01:06:48

Borzalmasan csúszik ha víz kerül rá vagy hó.
Úgyhogy baromira nem kár érte.

Környezettudatos 2012.09.04. 03:06:12

Hol tárolják a felszedett keramitot és kockakövet?

gerberus 2012.09.04. 03:44:56

Az Ipoly utcából már réges-rég (több, mint tíz éve) felszedték, de a Katona József utca vége most is keramitos, és meg is hagyják olyannak.

Pont ma láttam két keramitos mellékutcát is egymás mellett, még meg is lepődtem rajta, hogy vannak ilyenek: az egyik a Szabolcska utca, a másik az Eszék utca, mindkettő a Móricz Zs. Körtér szomszédságában van.

Szűcslaci 2012.09.04. 06:12:47

A XVI. kerületben a Jókai utca - régi nevén Focker út ( a repülőgépről ) ilyen volt gyerekkoromban. Katasztrófa volt.

ildsisy 2012.09.04. 07:28:44

Emlékszem rá... csúszós. Lehet, hogy szép (volt), de nem sajnálom ha felszedik vagy leöntik.

magyar bucó 2012.09.04. 07:29:38

@Rezonőr: "A sárga keramitnak többek között az a sajátossága, hogy igazi hungaricum, miután más országok fővárosában nem alkalmazott, budapesti specialitás volt."

Izé, akkor Szófia micsoda, ha nem főváros? :o

Roy 2012.09.04. 07:36:26

@HgGina: Na meg több veréb is volna.

p.a.r.t.i.z.a.n 2012.09.04. 08:03:49

Csak érdekesség, a Keleti pu. csarnokban egy kis helyen fel van jőve az aszfalt, és alatta látszik az eredeti ságra keramit. Hacsak nem javították azóta mióta láttam.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.09.04. 08:48:02

@Rezonőr: vannak jó megoldások, amiket meg kell őrizni. vannak zsákutcák, amiket nem. a keramit burkolat az utóbbi körbe tartozik. abból bőven elég egy darab kockát megőrizni a Közlekedési Múzeumban, szép bársonypárnára fektetve.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.04. 08:48:20

@alte trottel: Ha nem léptem, akkor hogy írtam volna címet, ahol található (lásd fentebb?
2. Kádár alatt ... Kádár alatt mit nem tiltottak be, pusztítottak el, ami szép, igényes, esztétikus, ami értéket visz a városba, ami hangulatot teremt?? A proliknak jó volt az ocsmány öntött nyersbeton is.

feketekefe 2012.09.04. 08:51:09

Szarajevoban, Pozsonyban es Pragaban is van.

mackensen 2012.09.04. 08:56:45

A régi időkben attól volt város a város, hogy volt állomása és keramitburkolatú útja:)))
Legalább egy ilyen utcát meg kéne hagyni.

BiG_ 2012.09.04. 08:58:50

@csahos: Hm, régi idők, négyes út, keramit...
Apám mesélte, hogy a II. vh. alatt munkaszolgálatosokat vitt bombatölcsért temetni Ferihegyre. A jó öreg Hofherr traktorral, mögötte pótkocsi, rajta a munkások.
Egy lovaskocsi akart kikanyarodni, apám kerülte volna, de hátulról előzött egy autó. Apám nem akart csattanni, visszarántotta a kormányt, meg is csúszott, a keramiton, megállni nem tudott, be az árokba.
Az egyik muszos bent ült a talicskájában, azzal együtt repült ki a szántóföldre. Nagyobb baja nem esett.

Herbert_West 2012.09.04. 09:19:17

Kedves regresszívek!

Attól, hogy valami öreg, még nem lesz értékes. A kor nem érdem, csak állapot.

Ez a sárga jégpálya meg lehet, hogy szép (szerintem nem annyira, de ízlések és hiányuk), ellenben járásra felettébb alkalmatlan.

oc 2012.09.04. 09:26:27

@Tóth Mackó: igy van, ráadásul egy szép lejtős, 90 fokos kanyarban. Neki is csúsztam a patkának még zsenge jogsis koromban.
Tél, latyak, keramit: egy felni és egy gumi bánta.

Szóval szép szép, de nem mindenhova...
[pl. parkolót kiarakni belőle az aszfaltos utak mentén...]

magyar bucó 2012.09.04. 09:29:22

@oc: [pl. parkolót kiarakni belőle az aszfaltos utak mentén...]

Na, arra például pont nem jó. A fékezés közben lehúzódó autó pillanat alatt meg tud pördülni, ha az egyik oldalon megszűnik a tapadás.

Elsueco 2012.09.04. 09:32:38

A Feneketlen tó mellett a Szabolcska Mihály utcában is van még ilyen burkolat. Legalábbis amikor legutóbb ott jártam még az volt. Ez kb 1 éve volt. A Norc-on még mindig ezzel az útburkolattal mutatja.

Lokál Patrik 2012.09.04. 09:37:10

Emlékeim szerint az óbudai Tanuló utcában végig keramit látható (a Mókus utcától a Serfőző utcáig - Árpád hídi felhajtóig tartó szakasz).

És igen. Ma reggel arra kanyarodtam és meg is örökítettem. Legközelebb jobb gépet viszek.

lh5.googleusercontent.com/-AKakLNY3wUk/UEWvR6pAPuI/AAAAAAAAODQ/SUdOPI7Uwb4/s720/IMG_20120904_085940.jpg

misi46 2012.09.04. 09:51:54

"good bye yellobrick road"
Kedvenc zeném volt.

yegua 2012.09.04. 09:56:33

XIX. ker. Kossuth Lajos u.

Koky_ 2012.09.04. 09:58:39

Újpesti piac mögötti parkoló.

megkeseredett 2012.09.04. 10:16:14

Ha én laknék ott már régen lobbiztam volna, hogy paterolják el. Felőlem kiskertbe az teszi, aki akarja, de közforgalmú úton már a lerakásakor sem hiszem, hogy mindenkinek őszinte volt a mosolya. Ha a mostani lakhelyem poros kavicsos utcája és eközött kell választanom, egyértelműen a földútra szavazok.
Gyalog "csak" nagyon veszélyes, bringával és motorral szó szerint katasztrófa, még autóval a legelviselhetőbb, de azzal is kockázatos.
Ha valakinek hiányzik, fotózzák le és rakják ki az utca szélére óriásplakáton, lehetőleg annak az ablaka elé, aki hiányolja - így az aszfaltot sem kell néznie. :)

megkeseredett 2012.09.04. 10:19:03

@gerberus: Arra emlékszem. Hajszálon múlott, hogy nem estem ki egy autó elé, pedig még éppen csak elkezdett szemeregni az eső, nem is hó volt.
Robogóval voltam, mázlimra, ha motorral megyek, azt tuti nem fogom meg.

borso 2012.09.04. 10:47:44

Nálunk az egész udvar ilyennel van kirakva 35 méter hosszan és kb 5 méter szélességben. Az első párás hajnal után úgy csúszik, mint a jég, esőben hóban meg a jég csúszása szorozva 2-vel. :-). Ha valaki a keramitért cserébe lecserélné rendes burkolatra örömmel adnánk oda.

álomás 2012.09.04. 11:02:23

Nálunk Orosházán is volt ilyen.Az állomás előtt az aszfalt alatt még biztosan megvan

czuwaj 2012.09.04. 11:05:38

Nekem van hat darab, kapum élé raktam le. Én nagyon szerettem rajta autózni. Az volt a legjobb amikor a pára volt az úton. Zsiguli diagonál gumival,Gyömrői úton végigmenni az már valami óriási volt. Amit még nagyon szerettem, hogy csodás volt a hangja, ahogy rajta autóztam.

FPéter 2012.09.04. 11:21:13

@Gyurma73: "Kis forgalmú úton nem zavar"

Ez egy "karoszériajavítás pont com" honlapot reklámozó szájából nem hangzik valami hitelesen, hehehe :) miért nem mindjárt csúszásgátlás.com vagy ipari-sószórás.hu?

FPéter 2012.09.04. 11:24:39

@Rezonőr: ja, és hozzuk vissza a pottyantós budit is! Egy csomó vizet megspórolunk vele, és hungaricumként Európa első fővárosa lehetnénk, ahonnan kitiltjuk a WC-t!

Solarina 2012.09.04. 11:27:21

Szép (már akinek), ámde használhatatlan (nagyjából mindenkinek, legyen gyalogos, autós stb.). Számomra itt az ökölszabály az ősi szakirodalomból: "nem az ember van a szombatért". Közforgalomnak átadott, közlekedési célú területen legyen közlekedésre alkalmas felület. Magánkiskertekbe, gyönyörködési céllal - csak nyugodtan. Bár ha ebből bárki kerti járdát épít, ott vagy szado-mazo motívumokat lehet felfedezni (most komolyan: kinek jó, hogy elcsúszik rajta???), vagy a járda mellett szépen ki lesz taposva a fű, ha a családtagokba elég túlélési ösztön szorult.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.09.04. 11:32:26

@FPéter: a síkos útnk kevés ember örül jobban,mint a karosszériások ez biztos.
:-) :-)

czuwaj 2012.09.04. 11:42:58

Most,hogy a terepjárók országa lettünk, nem lenne ez probléma.

magyar bucó 2012.09.04. 12:00:55

@czuwaj: Miért, szerinted az nem csúszik?

a_zsidó_Árpád 2012.09.04. 12:03:57

kőbánya, gyömrői út volt keramitos. télen a 17-es csuklós busz úgy állt be a megállóba, hogy nekikormányzott a járdaszegélynek.

alte trottel 2012.09.04. 15:45:48

@jó arc a lóarc!:
Dobd ki azokat a hülye brosúrákat!
Ráday városvédő műsora mikr is indult a Magyar Televízióban?
És a gengszterváltás óta melyik természetvédelmi terület közpére nem épített az újgazdag újdíszfasz eklektikus hányadékkastélyt? Melyik műemléket nem dózerolták el, egy új csodabankpalota kedvéért?

A keramitot egyébként MUNKAVÉDELMI szempontból tiltották be. Mert csúszik, és a melós kitöri a lábát! Ennek a néger szónak "MUNKAVÉDELMI" a jelentését nézd meg egy szótárban. ('90 óta a gyakorlati életben ismeretlen).

magyar bucó 2012.09.04. 15:52:25

@alte trottel: Azért ebben ne legyél olyan biztos, rendszeresen ellenőriznek és bírságolnak is.

czuwaj 2012.09.04. 19:23:27

@magyar bucó: Van jogsid? Vezetni is tudni kell!!!

gerberus 2012.09.04. 20:17:44

@Elsueco: Még most is olyan a szomszéd Eszék utcával együtt.

@Koky_: Igen, bár úgy tudtam ott már felszedték, de régen jártam arra, lehet, hogy még mindig érintetlen.

alte trottel 2012.09.04. 20:45:36

@magyar bucó:
Persze, fején tanátad a lényeget!
BÍRSÁGOLNAK! Oszt kalap. Az alkalmazott egészsége meg amúgy le van szarva.

(pár évvel ezelőttig én is vállalkoztam, ismerem az ellenőrök tarifáját.)

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.09.05. 08:36:31

Ok, hogy régi, de ez nem is praktikus és cserébe (szerintem) még randa is!

metropolis. 2012.09.05. 10:18:59

"...Gergő utca kapcsán olyan kis forgalmú mellékutcáról van szó, amelyekbe csak hazajárnak a lakók."

Ja és akkor nem tudnak elesni/kocsit összetörni?

irenne56 2012.09.06. 17:25:15

A XI. kerület Szabolcska Mihály utcában még mindig megtalálható a sárga keramitburkolat, jó lenne ezt is lecserélni, esőben bizony csúszós nagyon!

Djurika 2012.09.09. 15:21:22

Széna tér egy részén van még keramit, illetve a Krisztinavárosi plébániatemplom mellett.

Ahoj- 2012.09.10. 19:37:27

Nyugi, van még:

Széna tér, Vám utca, Kispesten az Adyról nyílik egy utca az Üllői felé, valamint Kecskeméten a Nagykőrösi út is keramitos
süti beállítások módosítása