37_1_1346567070.jpg_918x613

„Soha nem jártam még Magyarországon. Az igazat megvallva soha nem éreztem különösebb érdeklődést a kelet-európai országok iránt. Budapest kellemes meglepetés volt… Sőt nem csak meglepett, de már az első sétára egyenesen beleszerettem ebbe a városba… Azelőtt csak Amszterdamot szerettem, Berlin, Londont, a portugáliai Portót. De Budapest mindet felülmúlta. Most már csak itt tudok meghalni. Ez a város egyenesen csodálatos. Nehéz megmagyaráznom, mitől annyira szép, még én magam sem értem… A magyaroknak mókás a nyelve, mókás a pénze is, amelyet „forintnak” neveznek. Budapest olyan, mint egy bájos kismacska, amelyet lehetetlen nem szeretni.”

- idézi Ilja Varlamov, a legsimertebb orosz fotóblogger szavait a remek Wang folyó versei blog, ahol a fővárosról készült mind a 35 képet megtekinthetitek. Érdemes, komolyan lelket önt az emberbe, még akkor is ha joggal illetik kritikával a sok zsánertéma miatt - azért is választottam ide egy nem szokványosat. (A linket több barátom is ajánlotta, köszönet mindnek!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: blog budapest fénykép

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr584746876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.09.02. 10:11:46

mondjuk ez a galambos kép pont a világon mindenhol készülhetett volna :)

országimázsnak szerintem tökéletes, ha a képek hatására eljön egy egységsugarú orosz 3 napra, neki is kb ezekre lesz ideje.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.09.02. 10:19:43

amit még javasoltam volna neki a teljesség igénye nélkül:
- sas-hegyi panoráma
- Gül baba utca és környéke
- Óbuda (2000 éves romok, 300 éves templomok és 30 éves panelek egy képen).
- Csepel Művek (bár egy orosznak talán annyira nem lenne izgalmas)
- Belső-Újlipót
- teljesen kimaradt neki ahogy nézem az Andrássy és a Diplomatanegyed.
stb stb...

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2012.09.02. 10:54:45

Nagyon köszönöm az idézést!

@ d’oh és mindenki más: írjátok már meg ezt és a hasonló látnivaló- és útvonal-ajánlatokat az eredeti posztba! Ott kérem is, hogy akinek van kedve, gondolja át és írjon ilyet: egyfelől nekem, mert gyakran viszek körbe külföldi ismerősöket (most Varlamovnak is írtam előtte, csak már valószínűleg nem kapta meg), és noha ismerem a várost, de azért jól jön minden ötlet; másrészt mert ami jön, azt blog angol változatába is lefordítom, s akkor a tényleges célcsoporthoz is eljut.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.09.02. 16:30:37

Szép képek, de tényleg turista-jellegűek. Habár ezt nem lehet a fotós szemére vetni, először nyilván ezek a témák fogják meg az ide tévedőket (a fotós foglalkozásokon mi is nagyrészt ezeken a helyeken fotózunk, főleg a kezdőkkel). Később már jöhet a velősebbje!

Anti Anyag (törölt) 2012.09.02. 16:56:17

Jártam pár fővárosban, a divatosakban is, de Bp. magasan veri a többit. Modernebb BKV és automata kerékpárkölcsönző talán ez hiányzik.

A BKV-s Dunai hajók pld. abszolut egyediek, annyira tipikusan magyar, le ne cseréljék őket valami egyen-vizíbuszra. Kaland, mint ahogy pld. régen volt az 55-s villamos, vagy a régi földalatti.

Megértem az oroszt.

2012.09.02. 17:31:38

Egy ukrán ezt írta Budapestről:

"Nem tudom, hogy egész Magyarországra ez hogy áll, de a budapesti emberek nyugodtak, magabiztosak, senki sehova nem siet, élnek hogy szeressenek, dolgoznak hogy éljenek..."

Meg például azt is írja, hogy Budapest gyönyörű város, egyedi építészettel.

witness.dp.ua/2005/02/08/budapesht/

Egy orosz lány kalandozása Budapesten:

cocobinky.blog.hu/2012/08/29/kszenyija_puskina_budapest_ejszakai_elete_offline

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.02. 18:46:06

@Coco Binky: De jól mondja. Ez a lényeg.

A legjobb helyeket és látványokat meg nem árulom el, mert lebontják, mint az Aranyhalat.

evakek · http://joszerencse.blog.hu/ 2012.09.02. 21:32:14

Jó kis ország a miénk, ez tuti!

lato88 2012.09.02. 23:32:06

király helyen lakunk, no. :)

Francekellregisztralni 2012.09.03. 00:30:52

@Coco Binky: Ebből is látszik hogy minden mennyire nézőpont kérdése:)

Én mindig azon csodálkozom hogy a budapestiek futnak mertóra...mikor 3 percenként jár. És futnak meg türelmetlenkednek...és tolonganak is...de nem Tokyohoz képest;)

a_tom 2012.09.03. 07:21:27

A magyar galambok a világon a legszebbek.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.03. 07:42:36

@Francekellregisztralni:
Ja.
Vidékhez képes olyanok vagyunk, mint a mérgezett egér.
A külföldi szerint meg csak kényelmesen sétálunk.

a_tom 2012.09.03. 07:56:56

@Francekellregisztralni:
Hogy ne kelljen többet csodálkoznod elmagyarázom;
nem mindenki időmilliomos, van akinek 3 perc is számít.
Vagy azért mert siet valahova és nem tud se előbb indulni, se későbbi időpontot megbeszélni(mondjuk munka után megy az orvoshoz)
Vagy nagyon fáradt, fájdalmai vannak, nem ácsorogni szeretne, hanem inkább lepihenni.
Vagy azért mert napi 24 órából dolgozik napi 8/14-t, alszik 8-at, utazik 2-t, a maradék 0/6 órában még kell vásároloni, ügyintézni, házimunkát végezni, sportolni, tanulni, informálódni, résztvenni a közéletben, kikapcsolódni, és a fennmaradó idő marad a családra. Nagyon sokan vannak akik a felsorolt tevékenységeket saját maguk kénytelenek végezni, és minél kevesebb idejük marad, annál inkább szeretnék azt a családjukra fordítani ahelyett hogy csodálatos tömegközlekedésünket élveznék.
stb..

a_tom 2012.09.03. 08:01:04

@a_tom:
Kihagytam egy fontosat;
lehet hogy a metró hárompercenként jár, de ha a csatlakozó busz meg húszpercenként, akkor nem mindegy hogy pont elérem, vagy pont nem. És akkor még csak Budapestben gondolkodtam, van aki védikről jár be távolsági busszal/vonattal, azok többóránként indulnak, +késnek.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.09.03. 09:02:45

@a_tom: pontosan ezt akartam írni, lehet, hogy a metró 3 perc múlva jön a következő, de ha nem érem el a negyed óránként járó buszt akkor már igen is számít.

Francekellregisztralni 2012.09.03. 09:54:16

@a_tom: Tolem nyugottan futhatsz engem nem erdekel. Amiket felsoroltal azokat a videkiek is ugyan ugy csinaljak sot meg a tavolsagok is nagyobbak meg a buszok is ritkabbak. Bar ennek nem tudom mi jelentosege...en sem vagyok videki...csak epp budapesti sem.

Jobbat mondok egyszer en is futottam gyakorlatilag lo halalaban a sziget tulvegetol a deliig. Meglepodtem volna ha azt valaki nyugodt setanal erzekeli:)

Csak annyit mertem megjegyezni, hogy vicces, hogy valami az egyik szogbol turelmetlenkedesnek es idegeskedesnek tunik, a masikbol meg ugyanez a nyugalom szigete.

Ha szukseget erzed pere poroghetsz ezen is;)

szubjektiv 2012.09.04. 00:13:44

Számomra Prága után a legszerethetőbb nagyváros Budapest, a szülővárosom. De a mindennapokban ezt simán el tudom felejteni. Persze, mert Prágába néhány évente megérkezem és akkor elájulok a hangulatától, Budapest meg mindeg itt terpeszkedik.

Iza Béla (törölt) 2012.09.04. 13:59:55

@burqus: Érdemes felfedezni a Budapestbe tagolt falvakat, városokat. Már ami maradt belőlük. Soroksár, Tétény, Békásmegyer, Rákospalota, Újpest, Kispest, Pesthidegkút. Igaz, ezek nincsenek felkészítve a turistákra...
süti beállítások módosítása