margitcorner[1].jpg

Fotó: biggeorges.hu

A Margit körút - mint minden valamire való belvárosi körút - sűrűn be van építve, de azért akadnak benne foghíjak. Például a Rómer Flóris utca sarkán. A foghíjak általában rondák és az utcáknak csak javára válik, ha helyre áll a zárt utcasor, de ez a foghíj történetesen kedves. Tele van fákkal, amelyek ráadásul zöld folyosót alkotnak a Mechwart liget felé:

B3KJ[1].jpeg

Fotó: Google Maps

A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy a Norcon nem ilyen üdítő képe, ott ugyanis egy kora tavaszi felvétel (és tagelő polgártársaink munkássága) látható:

Na most erre a saroktelekre épül a Margit Corner (még több kép a fejlesztő honlapján). Látszik, hogy a tervező igyekezett megoldani a megoldhatatlan feladatot. "Kifordította" az udvart, hogy megmaradjon valami a terecskéből-parkocskából, ügyesen illesztette a toldást az  iskolaépülethez, sőt ha jól látom a látványterveken átjárót is hagynak a két szárny között. Hogy mennyivel magasodik a szomszédok fölé, azt nehéz megsaccolni, mert az egyrészt látványtervenként változó képet mutat, másrészt ilyen szűk utcánál az nagyban függ a szembeszomszédoktól is.

Ám hiába minden igyekezet, fák helyére csak úgy lehet építkezni, ha kivágják azokat. Már a látványterveken is kevés fa maradt, de azok is furán légiesen belemosódnak az irodaház falába. Alaprajzok híján az ember hajlamos azt hinni, hogy egy lehetetlen megoldást próbáltak modellezni: azok a fák valójában nem fognak ott elférni.

A Margit Corner tervét egyébként már 2007-ben belengették a sajtóban, olyan remek és óvatos mondatokkal, hogy mondjuk "a cég igyekszik gondot fordítani az építészeti megjelenés milyenségére is". Az átalakított négyszintes iskolaépülettel együtt 5000 négyzetméteres irodaházba 2009 első negyedévébe költöztek volna be a bérlők, de aztán jött a válság, és mint sok más projektet ezt is jegelték. Úgy tűnik, mostanáig. Mert Magdolna egy napokban készített képet küldött a telek tűzfaláról, ahová ismét kikerült a bérlőket csalogató látványterv:

Fwd: Margit Corner

Nem vagyok ellene a foghíjak beépítésének, nem vagyok ellene a régi és a modern elemek ötvözésének, sőt azt is meg tudom bocsátani, ha indokolt esetben fákat vágnak ki egy építkezésnél (és telepítenek újra máshol a törzsátmérőknek megfelelően!). De a Margit körúton?

Nem tudom, hogy áll most légszennyezettséggel az út, de jó másfél évtizede az évfolyamtársnőmék ott béreltek lakást. Gyakorlatilag folyamatosan mosták a függönyöket, mert egy-két hét alatt elszürkültek. Biztos, hogy tovább kell zárni a teret itt? Biztos, hogy ki kell vágni azokat a fákat?

http://www.biggeorges.hu/images/gallery/kulso/margitcorner.jpg

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fa fakivágás építés irodaház látványterv margit körút zöldfelület ii. ker rómer flóris utca margit corner

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr754719060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ásó, kapa, nagy... fába vágtuk a fejszét 2012.08.21. 14:03:20

Mint már említettem szívünk választottját hamarabb kézen foghattuk, mint ahogy azt illett volna. Mivel biztosak voltunk benne, hogy rendben lesz minden a hitel körül, kifizettük az önrészt, na meg kulcsunk és atyai (tulajdonosi) áldásunk is volt, nekiv...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.21. 10:57:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

speirs 2012.08.20. 16:13:52

Nem lesz kár érte, egy undorító, gazos, teleszart földdarab, eddig is szégyen volt.

krumplipapucs 2012.08.20. 18:10:16

Én sajnálnám a terecskét. Valami érdekes megoldással azt is rendben lehetne hozni.

wiga 2012.08.20. 18:58:01

Úgy gondolom, ha legcsekélyebb mértékben érvényesülne a kerület "fejlesztésben" a kerület és a város érdek, akkor ez fel sem vetődne.
Talán a lokálpatriotizmusról és a hosszú-távú gondolkodásról kellene a képviselő-testületnek felvilágosítást tartani. Lehet belátják, hogy módosítani kell, vagy hogy alkalmatlanok.

Hosszú János 2012.08.20. 19:04:55

gusztustalan az a saroktelek. amikor arra járok mindig elkerülöm. egy igényes szép épület csak jót tenne neki!

PiBá 2012.08.20. 19:26:23

Minek mindent beépíteni az utolsó centiig? Kellenek a parkok, levegősebb részek, különben a város végképp élhetetlenné válik.
Az igaz, hogy a parkok általában elhagyagoltak, de talán nem csak beépítéssel lehetne ezen segíteni, nem?

Kicsi Kacsa 2012.08.20. 19:28:02

Én az önkormányzat helyében garzonlakásokat építenék, méghozzá bérlakásokat. Rengetegen vennék ki megfizethető áron, nem holnap térülne meg, inkább csak 10-20 év múlva.
Irodaház annyi van kiadó, mint a szemét, minek még egy? Ez is majd üresen álljon? Minek? Persze értem én, hogy mindenki most akar gyorsan meggazdagodni, nem 10 év múlva. :(

MIR1 2012.08.20. 19:44:16

Speirs: 1. Nem költök a területre. (pedog nem kéne sok, pl közhasznú munkások hetente rendberakhatnák). 2. Lepusztul az értékes zölterület. 3. "Fújdecsúnya", hol egy jóságos, önzetlen ingatlanbefektető, hogy szép üvegkalitkát tegyen a közösség számára használató park helyére...

Wiga: Olyanok a vezetőink, amilyet választunk magunknak. Nem érzelemből, hanem ésszel kéne szavazni...

Hosszú János: Első hozzászólás, új nickkel? Abszolút hiteles. Még véletlenül se a beruházó fizetett embere vagy, ugye?! :)

Kicsi Kacsa: Az önkormányzat önmagának nem tud "nokiásdobozt" adni. A garzonlakás a (relatíve) kispénzű pályakezdő fiataloknak / nyugdíjasoknak és egyéb hétköznapi embereknek kedvezne. Nekik kevés "nokiás dobozuk" van. Viszont egy irodaház építőjének sok-sok "nokia doboza" van. Vagy tévedek?
Hogy valamit hozzátegyek én is: A Margit krt (volt Mártírok útja) már így is egy zárt katlan, amibe beszorulnak a járművekből áradó mérgek. Egyel kevesebb szellőzési lehtőség -> mérhetően rosszabb levegő -> több asztmás kisgyerek, több idősebb tüdőrákos stb.
Nokiásdoboz beszél, hétköznapi ember köhög.

clsdclsd 2012.08.20. 20:03:49

@Kicsi Kacsa: Nem térülne meg. A számolás egyszerűsége miatt kerljön a garzon megépítése 10millióba. Jelenleg egy (jó helyen lévő) garzont 50-ezernél drágábban nem lehet kiadni. Az évi 600ezer. Ha azt a 10 millát lekötöm egy bankban, az 800ezret kamatozik.
Egy irodaházért jóval többet el lehet kérni, köszönhetően annak, hogy a bérlést a cégek úgyis költségként elkönyvelik.

MIR1 2012.08.20. 20:15:43

@clsdclsd: És ha beleszámoljuk az egészségügyi kiadásokat is? (Az előbb kimaradt: Újabb irodaház még több autóforgalmat vonz...)

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2012.08.20. 21:03:50

Ez itt a lényeg kérem:
"de ez a foghíj történetesen kedves. Tele van fákkal, amelyek ráadásul zöld folyosót alkotnak a Mechwart liget felé"

én nagyon hiányolom a belváros és környékéről ezeket a foghíjakat. kár lenne értük, ha eltűnnének, és kár lenne a környéken lakóknak is, ezek legalább valamelyest tisztítják a szmogos levegőt..

dr. Bubó 2012.08.20. 21:25:20

"ez a foghíj történetesen kedves. Tele van fákkal"

anyád...

ne más tekén akarj városi parkot csinálni te paraszt...

ha városi parkot akarsz vetesd meg a fővárosi tanáccsal...
közbe a közterületeket meg betonozzák le mind, mert a qva parkolásban stb ben semmit nem tettek a komcsi náci tanácselnök elvtársaid...

buta prolik vagytok mind...

dr. Bubó 2012.08.20. 21:27:28

@Kicsi Kacsa: " Én az önkormányzat helyében "

????? ők a telek tulajdonosai? vagy mi a lóf@szt hadoválsz?

persze szabájozással tönkre lehet b@szni a telek tulajt...
meg akár telekadóval is... ahogyan ez félázsiában dukál...

dr. Bubó 2012.08.20. 21:29:32

@clsdclsd: "Nem térülne meg... Ha... lekötöm egy bankban..."

ez a lényeg... a magas kamatfelár... semit nem érdemes...
vagyis a KORMÁNY, azaz a fides mafia a TEHER az országon...

dr. Bubó 2012.08.20. 21:30:20

@clsdclsd: bocs nem dicsértelek meg...

egy értelmes ember vagy a sok félázsiai proli között..

apropó, akkor mi a lóf@szt keresel még itthon? nem xar?

dr. Bubó 2012.08.20. 21:45:39

@városjáró: ??? ez a véleményem... nagyon szánalmas irány...

nem olvastam a posztot de ha a lényeget jól értem, akkor

egy foghíjtelken álló fa miatt
ne legyen egy építési telken építés...

ez az egész országra jellemző proli hozzáállás...
szerintem szánalmas...

ennek az országnak harangoztak...

gondolom nem vagy/voltál soha VERSENY szférába
jelenleg az egyfőre eső bunkók (hivatalnokok) száma 10
az arány fordítva lenne egészséges egy haladó országban...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.08.20. 21:49:21

@dr. Bubó: látom, kiakadtál. érthetném akár - mégis azt mondom olvass, mielőtt feleslegesen infarktálnál!

dr. Bubó 2012.08.20. 21:53:37

@városjáró: a fenti "fák vs építés" előítéletemhez a poszt nem adott semmi újat...

mindössze tovább hergelt...
vélhetően önkormányzat adta el...
tehát akkor kellett volna ugrálni...
de tök mind1... pár év és suli se kell...
nyuggerparadicsom lesz Budapest... a nyuggerek fővárosa...

ElPadre 2012.08.20. 22:11:55

amíg dr. bubópestis megkeresi elgurult gyógyszerét, én szeretném az érintett feleknek küldeni "a kutya vacsorája" együttes egyik idevágó számának idevágó sorait:
"nagy ívben lesz*rom az etruszk vázát!
mi a cél? mindenkinek saját plázát!"

hát igen, itt tartunk.

2012.08.20. 22:26:58

Ahhoz képest hogy modern irodaépület, nem is annyira undorító. Részemről mehet, ha van rá piaci igény. Ettől függetlenül a zöldfelületet növelni kell a városban

goldblum 2012.08.20. 22:37:00

Mennyi okos! Ez a ház rendben lenne: nem ezen a sarkon - a park helyén, nem ekkorában, ami túlnő a környezetén és elnyom minden szomszédos épületet, és ha nem venné el a kilátást és a levegőt a szemben lévő házaktól. Parkosítani, parkot rendben tartani.

dráva 2012.08.20. 23:07:26

Nekem az a fő problémám azzal a sarokkal, hogy csövestanya. Undorítóan lelakják a hajléktalanok úgy, hogy ott a rendőrség nem egészen 100 méterre. Nem kriminalizálom őket - értsétek, ahogy akarom. Szóval a szétszemetelt, összemocskolt, használhatatlan parkocskánál tán még az irodaépület is jobb.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.08.20. 23:55:10

Csöppet sem kár azért a "parkért". Nem kell ide a kutyaszar, az alvó hajlékonyok, kiürült borosflakonok, részegen összetört sörösüvegek tömege. Az a "park" egy részegek okádékától, hajlékonyok húgyszagától bűzölgő ocsmányság, minél előbb eltűnik a francba, annál jobb.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.08.21. 10:04:58

Mindenhonnan csak egy fát likvidálunk, mindenhol csak plusz tíz négyzetmétert építünk be, mindenhol csak plusz ötven parkolót alakítunk ki, aztán csodálkozunk, hogy elfogy alólunk a város... A park önmagában valóban nem nagy szám, de környék élhetősége szempontjából bizony hiányozni fog onnét az a három-négy életerős nagylombú fa. Ami már egyébként is kevesebb már, mint ami még pár éve is ott állt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.22. 11:24:10

Jelenlegi formájában az a terület nincsen jól, de erről nem (csak) azok tehetnek, akik odahánynak, hanem azok is, akik engedik őket hányni oda. A rendőrségtől 250 méterre.

De ha választani kell, akkor inkább két kupac hányás a fák között, mint egy újabb irodaház. A környező irodaházakban is rengeteg hely van.

Az iskola épülete is évek óta le van zárva. Ha már kezdeni akarnak vele valamit, akkor a suli épületével együtt.
És itt emlékezzünk meg a Bem u.-Bem tér- Fekete Sas u. által határolt területen megálmodott újabb irodakomplexumról.......

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.08.25. 19:23:44

Ez a két ronda meredező kocka a legkevésbé sem hiányzik arra a saroktelekre, nem is illik a környezetbe.
Ha valaki végigsétál a Margit körútnak ezen a részén, mert erre lakik, vagy itt van dolga, hálás a kis zöldterület látványáért az egyébként elég sivár helyen. De hát mit is számítanak a lakók egy városrészben.

2012.08.31. 21:51:52

@városjáró: Én is a fákra szavazok. Ölelem, vállon veregetem és biztatom. Csak így tovább!
süti beállítások módosítása