Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Alkotmány u. - Bajcsy kereszteződés by István

István levele ugyan majd egy hónappal ezelőtti, de talán még most is aktuális (ha időközben változott a helyzet, jelezzétek). Bár mostanában csak óvatosan hívom fel a figyelmet félig végzett felújításokra, hiszen lehet, hogy valójában csak néhány hónap szünetről van szó, mint a Kálvin téri áruház esetében.

Kedves Urbanista!

A minap fejeződött be az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő épület homlokzatának felújítása, amit már biztosan mások is észrevettek, de azért csatoltam róla néhány telefonnal készített képet.

A házra már nagyon ráfért a renoválás, mivel igen impozáns helyen áll, ezért is örültem, hogy végre kezdenek vele valamit. Csakhogy a felújítás kizárólag a homlokzat egyharmadát érintette. Felfoghatatlan, hogy mire gondoltak a kivitelezők... arra gondoltam (és még mindig reménykedem benne), hogy ez csak a munka első fázisa volt és majd folytatják, de már elpakoltak minden állványt és anyagot, nyoma sincs annak, hogy kezdenének valamit a többi oldallal, így elég nehezen képzelem el, hogy "visszajönnének" befejezni.

Kétlem, hogy elfogyott volna a pénz, legalábbis elég komoly pénzügyi hiányosságokra utalna, ha ennyire elkalkulálták volna. Azért még mindig remélem, hogy nem akarják így hagyni és miharabb folytatják a munkát.
Üdv,

István 

Alkotmány u. - Bajcsy kereszteződés by IstvánAlkotmány u. - Bajcsy kereszteződés by István

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás városkép alkotmány utca lipótváros v. ker bajcsy-zsilinszky endre út

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr614694365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Kuruttya 2012.08.03. 19:34:59

Még mindig jobb, mint amikor csak a földszintet újítják fel.

zsocek 2012.08.04. 09:14:56

Nem lehetne feltenni konkrétan és szemtől szembe a kérdést az illetékeseknek, hogy akkor ez most hogyan? Mert számtalan ilyen van a városban, de én még csak találgatásokat olvastam/hallottam, de egyetlen, erre vonatkozó újságírói kérdést sem. Pedig nyilván nem nehéz kideríteni, ki dönt ilyen esetben.

AzHofi 2012.08.04. 09:20:58

Puskin is megmondta, hogy az Anyegin múlik minden, szerintem elfogytak a házlakóközösség Anyegi lehetőségei.

AbuBakr 2012.08.04. 09:46:08

Csak nem reklámháló volt rajta?
...ennyit bírt a reklámháló finanszírozni.....

Ami hazugság, mert bődületes pénzért megy el négyzetmétere a homlokzati reklámhálónak...
Csakhogy a reklámos cég (epamedia-magnum megaboard?) nagyjából a harmadát fordítja a befolyó összegnek a ház renoválására...

Mindemellett több kerület is jól megadóztatja a reklámot.. szóval sok mindenkinek kell egy egy ilyen hálóból jól élni....
Aztán vagy elkészül a ház, vagy sem...

....nem a levegőbe beszélek, évekig csináltam kivitelezői oldalon, van némi rálátásom

Egy másik elrettentő példához nem kell onnan messzire menni, ott van mindjárt a Bajcsy-Andrássy sarka. Felállványozták, megkaparászták, hézagosan megszórták egy kis rózsaszín szerű kőporral, aztán lejárt a reklám, az állványt elvitték, a ház meg úgy maradt.....
Az konkrétan Német Miklós reklámprojektje volt...
Aki állítólag híres arról hogy a kivitelezőit nem fizeti ki, hisz mire perelhetne a kivitelező, addigra úgy is felszámolják. A biztossal meg olcsóbb alkudozni... egy kevés a zsebbe, egy kevés a tartozásba
jut is marad is..

Kemény világ.... 12 évig bírtam talpon maradni, mire kidőltem...
Most készülök újfent a ringbe szállni... nem egyszerű...

-csak hogy pozitív példát is említsek, a Gellért tér 3 szépen megújult a reklámháló mögött...
..és ezt nem azért mondom, mert én csináltam :)
-persze ahogy kell, nem fizették ki 100%-ban....

figyelj, haver 2012.08.04. 10:05:43

Pontosan, reklámháló.

Az algoritmus a következő:
- engedélyt csak egy önkormányzati bizottság adhat + van egy fővárosi is,
- a bizottság zsebben van, senki másnak nem ad engedélyt, csak a kiválasztott 3-4 cégnek (pl. magának a Társasháznak soha! ezt úgy csinálják, hogy a Társasház kér engedélyt, de meghatalmazza a "kiválasztott"-at)
- a reklámot eladják, a kivitelezőt a fele után már nem fizetik ki,
- a bizottság ezt - a busás kenőpénz miatt - nem veszi észre és már adja is a következő engedélyt,
- ha túl nagy a balhé, akkor csődbe viszik a reklámozó céget és csinálnak egy újat (persze a bizottság vezetője és a reklámozó cég vezetője ugyanaz marad)

Démonmac1 2012.08.04. 10:15:18

Abban reménykednek, hogy a földszintet megveszi valaki, ugyanis nagyon régóta üresen áll.

interflug 2012.08.04. 11:42:11

Patinásan nem lehet felújítani? Ez a barna műgyantás bevonat olyan, mintha szar lenne.

Shopping 2012.08.04. 12:26:46

Egyátalán nem egyedi eset.
Október 6. Utca 19. Is ilyen...

Shopping 2012.08.04. 12:28:40

@tisztakéz: Szerintem eltévedtél.
Vagy ha direkt csinálod, elég nagy bajban lehetsz, hogy itt is hirdetned kell, a "csodamódszert".

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.08.04. 17:58:50

@AbuBakr: az A1 egy igen durva sztori. nem csak a hálóról szólt.
www.facebook.com/a1megment

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.08.04. 18:01:12

egyébként hasonló gyorsasággal készülget a Moszkva tér sarki nagyház is (a Várfok utcában). évek óta hol fel van állványozva, hol nem. ha igen, hol dolgoznak rajta, hol nem. most - kb egy hónap szünet után - megint igen. ami azért jó egyébként, mert a ház vissza fogja nyerni egykori (vagy tán sosemvolt?) szecessziós díszeit. a homlokzat színdinamikai lehetőségeit ugyan nem használják majd ki (egyszínű sárga lesz) de így is sokkal szebbé válik majd, mint volt az elmúlt 60 évben.