Hegedűs villa - fotó: Rudu

Tegnap is a Gellért-hegyről és bűnözőkről esett szó - de akkor nagyon komoly témában, ma viszont sokkal mókásabb megvilágításban. Mert bár fenti fotó olyan, mintha egy tengerparti várkastély ormát ábrázolná valahol északon, valójában a Gellért-hegyen álló Hegedűs-villa látható rajta. Elég hivalkodó építmény, de mára szerintem minden budapesti megszokta, szinte elmaradhatatlan eleme a tájképeknek. Mint amilyen ezen a sorozaton is. (Fú ez a kép meg igazi ritkaság, ezen még csak épül!)

Időről időre felbukkanó urban legend (valaki járjon már utána), hogy az egykori villából kialakított társasház egyik lakója Vajna. Persze ez még nem indokolja, hogy időnként halálfejes lobogó lengjen rajta. Amikor először láttam, azt hittem csak valami egyszeri partikellék, de többen jeleztétek, hogy időnként megjelenik. Rudu pedig lőtt is róla egy képsorozatot, amit el is küldött az Urbanistának. 

Szerintetek mi a megfejtés? Mit keres a 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest izé villa gellérthegy i. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr654673018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jaffafafa (törölt) 2012.07.23. 15:01:01

Az egyik kapucsengőre az van kiírva, hogy Jack Sparrow, és láttam már német zászlót is felhúzva

ethan blow 2012.07.23. 15:19:17

Egészen őszintén mondom, hogy leszarom, és nem szemétkedni akarok, csak közölni a véleményemet a témáról. Aki ilyen házban lakik, azon nem szívesen gondolkozom, mert rossz kedvem lesz tőle. (igen, irigy vagyok és nem is értem a dolgot egyben)

2012.07.23. 15:41:14

Kedves ~dá~!
Köszönöm, hogy feltetted.
Reggelente kinézek az ablakon (Tabán) és azon kuncogok, na ma melyik király van otthon?
Állnak ott német és lichtensteini autók, lehet attól függ milyen a zászló?
Régen ismertem egypár ott lakó operistát (hegedűst, fuvolást), ma már azt hiszem egészen más a helyzet, jól elbarikádozták magukat.
p.s.: mindettől függetlenül csodaszép épület. :))engedték körbeépíteni:((

OkoskaTo:rp 2012.07.23. 15:52:57

Szimplán csak azt jelzi, mennyire törvényes módszerek kellettek az ingatlan vásárlására szükséges pénz megszerzéséhez.

Antilles 2012.07.23. 15:53:27

Nyílván amikor zajlik a letöltés felhúzzák a zászlót.

Bird 2012.07.23. 16:03:50

Valóban ott lakott Vajna az egyik saroklakásban. Egy ott dolgozó kivitelezőtől hallottam. Hogy most is ott lakik-e, nem tudom.

Egy ismerőst megkértem, hogy sétáljon már arra a kutyájával és nézze meg a kapucsengőn, hogy hány lakás van abban a házban. Úgy emlékszem, 12 csengőt látott.

Viktor Miniszterelnök Asszony 2012.07.23. 16:04:47

@ethan blow: hehe, nem irígység az, csak szociális érzékenység :-D

Da Real Knee Grow 2012.07.23. 16:11:39

"Szerintetek mi a megfejtés? Mit keres a"

Mi van leütöttek és nem sikerült befejezned a mondatot?

Maci65 2012.07.23. 16:14:10

Biztos egy-két hálivúdi milliárdos vásárolt ott üdülési jogot.

2012.07.23. 16:23:25

Antilles-t nem értem, többihez nem fűzök kommentet.
Látom még a bálnát (CET), a Rácz fürdőt, nagyon elszomorít, ahogy elpizslik, látom az 56-os emlékművet a szánkópálya KÖZEPÉN!, látom az Oxigén Wellnest, úgy használják a Hadnagy utcát parkolónak, mintha az övék lenne (van garázs)
most inkább nem folytatom. :((

Panzer 2012.07.23. 16:29:56

A munkahelyemrol ralatni erre az epuletre.
A pontos megfejtest mi sem tudjuk, de ugy tunik, mintha a tulajdonos a zaszlo felhuzasaval jelezne, hogy epp otthon van.

A nemet zaszlo eddig csak a foci EB alatt volt lathato - siman lehet, hogy az illeto a nemeteknek drukkolt. :)

Madarsky 2012.07.23. 16:31:41

@Da Real Knee Grow:
"... és megleli a kelyhet a várban melynek neve öaaaaa"

Kopi3.14 2012.07.23. 16:33:03

@Antilles: zenét, filmet letölteni Mo-n legális, így akkor inkább feltöltenek. Esetleg Kim Dotcom olankor van ott, vagy a piratebay mobilszerverei ekkor vendégeskednek errefelé.

lifelike 2012.07.23. 16:47:27

egy időben a dobó kata lakott itt, voltak nagy partik nála, de ha vajnáé a lakás az megmagyaráz mindent
nagyon szép ház, ha bárhol vehetnék lakást budán ez lenne az

flippant 2012.07.23. 16:48:25

Maybe szadomazo szexorgia?

invalid username 2012.07.23. 16:51:01

A kalózok lelőtték a poszt szerzőjét az utolsó mondat közepén...?

Tita nick 2012.07.23. 16:54:15

Anyám barátnóje anno ebben a vollában lakott. Anyám nem akart vele eltartási szerződést kötni, mert az hogy nézne már ki. Aztán a barátnője meghalt és az államra hagyta a lakást. Én mg azóta is fel-felnézek oda és magamban azt a bizonyos b betűs szóra gondolok.

elizon pucsnik 2012.07.23. 16:56:44

miért is? mert egy hello kittys vagy csillámpónis hülyén nézne ki

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 17:02:13

Szerintem ez egy néma demonstráció.Ugyan is a képeken általában a magyar zászló szokott kint lenni.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.07.23. 17:07:08

Mert lassan lefoglaljuk ezt a vagyont és felkötjük a számlatulajdonosokat:

index.hu/gazdasag/vilag/2012/07/23/offshore/

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 17:15:30

Lényegesen nyugodtabb lennék valamiért,ha a sok külföldre menekített lóvéból a mostani gazdagjaink is valami hasonló és nagyszerű remekműveket hoznának létre az utókornak.

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 17:18:27

@Tita nick: Nagyon tudom utálni a sok vén marhát,aki az államra hagyja minden földi javát.Hisz egész életünkben csak lefejték a pénzzel,és a sok idióta pedig még meg is ajándékozza állambácsit azzal,hogy nem csinál egy végrendeletet sem.Pedig de sok ember örülne egy kis háznak,kertnek vagy földnek is.

2012.07.23. 17:26:47

@Dr. Furia: mit demonstrál könyörgöm? hogy nem magyar?

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 17:33:58

@rudu: Ez valami politikai demonstrációs jelkép szerintem.Ha megnézed a villa képeit,mindig a magyar zászló van kint rajta.

Vahakomb 2012.07.23. 17:41:45

Szerintem pornófilm forgatása zajlik ott olyankor, vagy csupán egyszerű orgia. Már ahogyan az illik a budapesti patinás épületekben.

2012.07.23. 17:45:39

@Dr. Furia: minden reggel megnézem, sosincs magyar zászló, csak néha a kalóz, meg a német :((
olvasatomban kalóz=törvényen kívüli,
mélyebben belegondolva törvények feletti :((
remélem csak a hékula kedvéért szórakozik a zászlófelelős

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 17:49:28

@rudu: Hmmm,mi lenne ha egy kis csoport feledírtő elmenne,és megkérdezné személyesen egy ott lakótól?

villamos alóli kacaj 2012.07.23. 17:51:44

A papás-mamás helyett ekkor rabló-pandúrt játszanak.

komplikato 2012.07.23. 18:00:45

@negondolkozz!majdénmegmondom!: OFF: Én beérném ha az illetők egy-két évtizedig követ törnének. Bizonyos szempontból talán barbárabb is egy sima kivégzésnél ...

2012.07.23. 18:01:20

@Dr. Furia:
Személyesen ott lakóval Te sose fogsz tudni beszédbe elegyedni. falanszter.
Rajta vagyok, mint írtam volt. Rem. ott lakik még az első hegedűs ismerősöm...

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 18:05:08

@rudu: Ők is csak emberi lények,nem kell túlmisztifikálni őket.

lyia (törölt) 2012.07.23. 18:06:52

Ha

Ha normális ország lennénk, a Gellért-hegyen nem épülhetne egy ilyen giccsparádé.

Ha normális ország lennénk, és mégis épülne, az építtetője szénné adózná magát ingatlanilag.

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 18:09:11

@lyia: Engem nem zavar az épület és tetszik is,mert különleges.Ha normális ország lennénk,akkor jelenlegi gazdagjaink is hasonló látványos legendás épületeket emelnének az utókornak.

Hertelendi 2012.07.23. 18:13:44

@komplikato: A háború után sokan voltak "török nagykövet"-ek a SZU-ban

vakablak 2012.07.23. 18:15:20

A hamburgi FC St. Pauli focicsapat zászlója pont ilyen (lásd: en.wikipedia.org/wiki/File:Stpauli.jpg), Hamburgban ezért gyakran látni, főleg meccsek idején. Nem kizárt, hogy a házban lakó egyik tulaj is szurkoló.

Hertelendi 2012.07.23. 18:15:58

@Dr. Furia: "Ha normális ország lennénk..."
Mitől lennénk normális ország abnormális vezetőkkel?

rohadjmegARCgeci 2012.07.23. 18:22:03

@Hertelendi: Akkor tehát nem jogészeket kell megválasztani hanem építészeket meg Gilgameseket és akkor az utókor gyönyörködhetne egy rakás hasonlóan szép,különleges és turistavonzó legendás épületben.

xms70 2012.07.23. 18:32:50

A titok az....... hogy amikor buli van akkor teszi ki...ilyen egyszerű :)

2012.07.23. 18:36:51

@lyia:
Kedves ... ez régen épült és nem giccs, amit köré építettek az hagy kívánnivalót.

sírjatok 2012.07.23. 18:39:33

@vakablak: eddig ez a legésszerűbb magyarázat

2012.07.23. 18:58:35

@sírjatok: jó válasz, gratula és a kalóz kinek drukkol?

winterrain 2012.07.23. 19:05:04

Én tudom! Vajna rakja ki. Mint közismert, Vajna filmes cége, ami olyan sok filmsikert hozott létre ( Rambo, Terminátor, stb...) egy kalózos filmbe rokkant bele. Akkorát bukott a film hogy a vállalkozás csődbe ment. Vajna elkérte a díszletesektől a zászlót, hogy legalább legyen valami haszna a dologból. Ha rossz kedve van, akkor felhúzza figyelmeztetés gyanánt. Nekem különben tetszik.

Bajnai Gordon (gordonka) 2012.07.23. 19:37:46

Valszeg unalmában nem tud mit csinálni az unatkozó milliomos... Még,hogy Jack Sparrow )))

Ez a Nick 2012.07.23. 19:48:24

@orient: Lehet Vajdát akart írni. Csak is elgépelés lehet a dolog... Vagy a kettő ugyan az? :D

2012.07.23. 20:08:49

Jól van, köszönöm a sok építő hozzászólást, majd jelentkezem az árbóckosárból (Fiala után szabadon), ha van vmi érdemleges.

Parasite 2012.07.23. 20:46:20

nem tudom, de a jópofaságából ítélve tuti nem magyar a tulaj! (mondjuk itthon már minek magyar a tulaja?:D)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.07.23. 21:34:55

@lyia: üldözési mániád van.
A Hegedűs-villa 1920-ban épült. Csak szólok.

bigthereal 2012.07.23. 22:22:20

@vakablak: a st.pauli halálfejen nincs piros kendő.

ez nem az a zászló.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.07.23. 22:38:59

@johevi: "akinek a neve:aaaarrghghghhhh..." :D

Az épület nagyon faja.Megnézném rendesen.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.07.23. 22:41:11

Lehet az asszony aznap rossz kaját főzött csak neki nem meri elmondani és így tüntet.

bigthereal 2012.07.23. 22:52:17

@vakablak: nem baj, hogy ott éltem három évet?

a fejkendős nem a hivatalos st. pauli zászló, nem azt használják.

merre 2012.07.23. 23:04:17

@Dr. Furia: Az a baj, hogy a nyolcvanas, kilencvenes években a keleti oldalán még egy teraszházat engedtek építeni. Na, a közreműködöket tényleg főbe kéne lőni.

átlátó 2012.07.23. 23:15:03

Csak annyit mondok, hogy a Kováts Kata sok helyen lakott már.

Netuddki. 2012.07.24. 00:22:23

Budapesten van Johnny Depp. Még ezt sem tudjátok?

vakablak 2012.07.24. 00:47:21

@bigthereal: Itt nincs olyan, hogy "hivatalos". A logó nincs az FC St. Pauli birtokában (és ha lenne, az se jelentene semmit). Az általad "hivatalosnak" vélt logó jelenlegi jogtulajdonosa az Upsolut Merchandising GmbH & Co. KG (www.upsolut.de/index.php/de/eventsprojekte/upsolut-merchandising), akik a rajongói kör számára gyártják az általuk birtokolt különböző logókkal ellátott termékeket.

Ettől függetlenül bárki tervezhet magának új Jolly Rogert, azaz halálfejes-lábszárcsontos grafikát, és azt felteheti zászlóra, pólóra, vagy amire tetszik, és vonulgathat vele büszkén, mint FC St. Pauli rajongó. Se törvénytelent ezzel el nem követ, se meg nem szólja ezért senki. Vannak is cégek, akik kínálnak ilyen cikkeket, mert így nem kell jogdíjat fizetniük az eredeti design jogtulajdonosának.

Az kétségtelenül igaz, hogy az illető cég által forgalmazott változat a legelterjedtebb, ám ettől az nem lesz semmiféleképpen "hivatalos". Hamburg címere, az hivatalos, a Jolly Roger nem az.

zoleebara 2012.07.24. 05:51:46

@bigthereal: zoleebara 2012.07.23. 20:38:58
theefaction.files.wordpress.com/2011/09/st-pauli-soccer-the-fans-are-amazing-pinneberg.jpg
A focis verzió a tökéletes! Itt a bizonyíték.

breki11 2012.07.24. 05:58:42

- ha majd az alsógatyáját húzza fel, az is hír lesz ?

seahawks 2012.07.24. 07:01:23

szerintem kedvtelésből lógatják ki néha...nem mindennek van oka...

potyus 2012.07.24. 07:47:19

@rudu: Pontosan azt, hogy Magyar!

Zuzu Petás 2012.07.24. 07:58:04

A focis verzió magyarázat ez EB idején kint lévő német zászlóra is.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.07.24. 08:02:37

@vakablak: én is bigthereal pártjára állnék - mármint, hogy ha valaki a St. Pauli mellett szeretne kiállni, akkor valószínűleg a letisztult, egyszerű totenkopf zászlót húzná fel. (mint pauli drukker, így gondolom)

az azonban valóban elgondolkodtató, hogy ha az EB alatt fent volt a német zászló is, akkor bizony focidrukkerről van szó, és ha arról van szó, akkor a halálfej=pauli.

azért rendelhetne egy rendes zászlót, pl. ilyet: www.fcstpauli-shop.de/product_info.php/info/p1215_Hissfahne-Totenkopf--150x250-cm.html

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.07.24. 08:09:47

@vakablak: ezen kívül, ha megnézed, akkor a pauli shop az, amin az upsolut a termékeit árulja, és ott sincs a kínálatban ez a típusú (piros kendős) halálfej.

szerintem egyébként ez az a zászló (annak másolata) lesz, amit anno ez a fickó vitt ki egy meccsre a nyolcvanas években, megteremtve ezzel a halálfejes kultuszt (ő előtte a stadion melletti időszakos vidámpark (DOM) zsibvásárában vette...)
www.mopo.de/news/st--pauli-ich-erfand-den-totenkopf-kult,5066732,5150494.html

tehát véleményem szerint van hivatalos St. Pauli halálfej :)

btomi1980a 2012.07.24. 08:10:06

472éve született Sir Francis Drake! Ilyen egyszerű... lámák!

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2012.07.24. 08:11:19

és akkor itt van egy a sok nem hivatalos közül is: www.fcstpauli.com/staticsite/staticsite.php?menuid=210

szóval van hivatalos halálfej és sok más halálfej.

potyus 2012.07.24. 08:13:53

A kommentek java része tökéletes leképzése a Magyar betegségnek, mentalitásnak, az irigység. Miért érdemes találgatni ki, kik laknak a házban? Nem mindegy, nem te, és nem én. Az az övé, övék és kész. A zászló pedig szerintem egyértelműen polgár pukkasztás. Olyanok mint a miniszterelnökünk, meg az ő gazdasági minisztere, mondanak baromságokat, csak hogy beszéljenek róluk. Még azt is el tudom képezni, hogy üzleti megfontolás van a dolog mögött, valaki el akarja adni a részét, és a jobb ár elérése érdekében csinál egy kis reklámot.

egyhazafi 2012.07.24. 08:20:56

Felőlem egy méteres himtagot is lengethetnek. Kit érdekel?

Amennyiben én laknék ott akkor készítenék egy saját zászlót és arról vitatkozhatnátok.

Igaza van. Jó önkifejezés.

anna_mari 2012.07.24. 08:24:27

Atyaég, úgy beszéltek az ottlakokról, mintha valami istenségek lennének.

Azért nem kell túlmisztifikálni, nem egy ritka jelenség, menjetek ki a II/A-ba vagy fel ide a Gugger-hegyre nyálat csorgatni.
Ez a Gellért-hegyi villa tipikusan a pestieknek okoz áll-leesést.

Pippike 2012.07.24. 08:27:45

Az ottlakónak van két kisfia, akik most élik a "Kalózkorszakukat" amikor nincsenek oviban és otthon játszanak, akkor felhúzatják az apjukkal a zászlót.

w650 2012.07.24. 08:35:58

dá!

Amúgy ha urbanista vagy, tudjad már, hogy a Gellérthegyet, így, városrészi értelemben, ahogy te használod, egybeírjuk!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.07.24. 08:42:34

@w650: kösz, tudom :) a címkében pl egyben van. csak baromi nehéz eldönteni, hogy most milyen értelemben van róla szó. mivel itt látképi dolgokról írtam, linkeltem - hogy néz ki Pestről, a Tabánból -, gondoltam lehet szó magáról a hegyről. a másik ilyen problémás eset a Margit-sziget vs. Margitsziget :)

a_tom 2012.07.24. 08:47:42

A halálfajes zászló jelzi hogy különösen veszélyes törvényen kívülivel van dolgunk, ami figyelmeztetés az áldozatnak, hogy ha nem adja meg magát harc nélkül, akkor nem számíthat kegyelemre.
Az hogy valaki fel meri húzni a főváros közepén ezt a zászlót, jelzi hogy nem fél az igazságszolgáltatástól sem.
Az hogy ráadásul a rendőrség sem zaklatja, egyértelműsíti hogy nem egy félőrült, pitiáner jacksparrow az illető, hanem egy törvények felett álló, pofátlan oligarcha.

Plumper 2012.07.24. 08:49:45

@lyia: @ethan blow: hova gondoltok? az illető tisztességes úton kereste a pénzét, mindig minden adót befizetett, és természetesen soha senkit nem öntetett betonba. most is festékes vödröket szállít a V12 Range Rover-je (hétvégi autó) csomagtartójában.

lobster thermidor 2012.07.24. 08:50:42

Semmi kétség, az a zászló egy kuplerájt jelez!

A tisztánlátás kedvéért jelezni szeretném, hogy Hamburg híres, vagy inkább hírhedt piroslámpás negyede a Sankt Pauli. Ennek központja a Reeprebahn, melybe torkollik a Budapester Strasse is, ami nyilvánvalóvá teszi a félreismerhetetlen összefüggéseket...

orient 2012.07.24. 09:02:06

@ErtelmetlenSzajkarate: kit érdekel milyen módban van? Hogy jön ez ide?

Bajor 2012.07.24. 10:02:27

Steve Jobs és a Mac csapat beköltözött :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.07.24. 10:13:30

...amikor a kalóz zászló lobog, akkor tulaj éppen lop, csal, rabol, jobbára az adófizetők pénzét az aktuális kormány hathatós segítségével.
...amikor a német zászló lobog, akkor viszi ki a pénzt német bankokon keresztül Lichtenstein-be.

ez ennyire egyszerű:(

QM 2012.07.24. 10:15:24

Tök mindegy milyen lobogót tűz ki. Csak könyörgöm, nehogy má' ehhez is engedély kelljen.
Pl.: A ZKEH-től (Zászló Kitűzést Engedélyező Hivatal), akik a bírságokból tartanák fent magukat. ISMERŐS??? Hajrá Magyarország Szeretlek

ErrOr 2012.07.24. 10:31:13

Jelentem, most nem látok zászlót.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.07.24. 10:42:43

Olyan országban élünk, ahol ha valaki kitűzi a nemzeti lobogót, nácinak, nyilasnak bélyegzik.

invalid username 2012.07.24. 10:44:02

@ethan blow:

nem érted, hogy miért vagy irigy?

taxi546 2012.07.24. 10:48:43

Én lakok itt, és akkor tűzöm ki, amikor akarom.-Semmi közötök hozzá!

Dolby kapitány 2012.07.24. 10:55:59

Majd adok én nekik ilyen lobogó alatt hajózni!!! Ezer ördög és pokol!!!

Ian Turel 2012.07.24. 11:03:38

Az asszonyka üzen a szeretőjének.
Halálfejes: kapitány a hídon
Német: Elhúzott végre németbe, szabad a pálya.

Karipapa01 2012.07.24. 11:08:17

Megbízható forrásból tudom, hogy Vajna azért teszi ki a kalózzászlót, hogy ezzel is jelezze az Artisjus-nak, hogy a saját fimjeiről készült kalózmásolatokat forgalmaz a Lehel-téri piacon! Muszáj neki, drága a dinnye, ennyi pénzt még ő sem tud kifizetni :-)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.24. 11:09:57

Egyszerű! Ez is Közgép tulajdon. Az pedig egy Steal Company... ;)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.24. 11:11:05

@Ian Turel: ;) Vagy gyertya az ablakban, mint a Tizedes meg a többeik-ben. :)

AnnaKarenina 2012.07.24. 12:12:37

Valaki írta, hogy a mai gazdagok is hagyhatnának valami hasonló nagyszabásút az utókorra. Hát Tasnádi Péter fog hagyni egy hasonló szörnyűséget, mondhatjuk, hogy a gazdagság - ízlés - utókor épülése nincsenek szoros összefüggésben. Ahogy DÁ írta, ezt a gellérthegyi épületet is inkább megszoktuk.

Aranylab6 2012.07.24. 14:06:09

tényleg van ott a Vajnának kecója (nem is egy), de nyilván nem mindig lakik ott. Amúgy a kapucsengő önmagában is izgalmas: sok névtelen lakó között ki van írva a legmenőbb kalóz, Jack Sparrow is :) komolyan

boedicca 2012.07.24. 14:41:03

@lyia: Csak azért, mert Neked nem tetszik, a Hegedűs-villa nem egy giccsparádé. És nem is mostanában épült, hanem 1914-ben (akkor az embereknek még volt ízlése, igénye és pénze, hogy szép épületeket emeljenek), szóval a politikai felhangokat is simán mellőzni kéne. Nem mellesleg az a Hegedűs Ármin tervezte, aki igen elismert építész volt a múlt század elején. Ő tervezte a Gellért Fürdőt és az újpesti városházát is, igaz (azokat nem egyedül). Nézz utána egy kicsit a dolgoknak, mielőtt kommentelésre adod a fejed...
Itt egy link, hogy egész pontosan milyen "giccses" is belülről: wikimapia.org/9817091/hu/Heged%C5%B1s-villa

A halálfejes zászló meg egyszerűen poén. Az ilyen váratlan és mégis jópofa dolgok miatt imádok ebben a városban élni!!

AnnaKarenina 2012.07.24. 16:35:16

@boedicca: Attól, hogy 1914-ben épült, még nem biztos, hogy szép. Kívülről mindenesetre egy giccsesen historizáló külsejű ház. (Vö. Tasnádi-villa.) Ebben az időben persze rengeteg neo-stílusú, v. eklektikus ház épült, és ezeknél aztán valóban jó ízlés kérdése volt, hogy mi sül ki belőlük. Inkább ajánlanám a figyelmedbe a szecessziót, ami igazán szép dolgokat hozott létre.
A belső terek valóban jobbak, de számomra megalomán, egyszerre amerikai és majd későbbi orosz felhőkarcoló stílusú.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.07.24. 23:28:41

@orient:
en-ne
in-na
füröd-ne
vaj-na
...
most már érted, ugye?

gonna 2012.07.26. 05:41:18

Az épület nekem tetszik. Egyszer alkalmam volt belül is látni, az is csodaszép. A körülötte épült romokat kellene eltávolítani...

2012.07.31. 08:35:16

Azóta sincs otthon a király :((

rudu (törölt) 2012.08.01. 20:13:13

Na hazajött a kalóz/király :))

rudu (törölt) 2012.08.20. 23:03:15

NEMZETI SZÍNŰ ZÁSZLÓ CÍMERREL :))

rudu (törölt) 2012.12.30. 16:12:15

Nyár óta polemizál/ok/unk ezen, azóta nem húzták fel a kalózt.
Lehet olvasták a blogot :))
p.s.: örülök a toplistának!
BUÉK!

Én is itt vagyok 2012.12.30. 16:26:22

Voltam már közel az ott lakókhoz. Eleve több lakásos ház. Akikkel találkoztam? Hááát nem szívesen tudnám az ellenségeim között őket.
Más dolog, hogy valószinüleg soha nem kapaszkodom oda fel, vagy le? Ahol ezek élnek
süti beállítások módosítása