Baross téren a keletinél lopják a föld alatti átjáró fém részeit

Majdhogynem megszokott dolog, hogy a fém dolgokat ellopják a közterületekről. Korábban csak az ezüstöt (igen ilyen is volt Budapesten - de erről majd később), aztán a vasat, az alumíniumot, a rezet miegymást végig a periódusos rendszer összes elemén. De amilyet egy kedves olvasónk küldött, ritkán lát az ember.

Olyan pusztítást végeztek ismeretlen, mintha valami jármű röpült volna bele a falba, hogy aztán kirángassanak belőle minden fémet. Ahogy egy kedves olvasónk figyelmeztetett:

Baross téren a keletinél lopják a föld alatti átjáró fém részeit

Ha van egy kis időd, akkor sétálj el a Baross térre, a Rákóczi út sarkánál, a K&H bank előtt, látni fogod, hogy több helyen lopják a fémeket a föld alatti átjáró lejárati részén. Az üvegeket széttörik, majd kifeszítik a fém dolgokat, brutális rombolást végezve. Az egyik lejáró felét már szétlopták kicsit feljebb. A térfigyelő kamera a Baross tér és Rákóczi út sarkánál mindent vesz, mégsem csinálnak semmit...

Baross téren a keletinél lopják a föld alatti átjáró fém részeit

Ha már ott van az a szegény kamera és vesz mindent, akkor azért valamire használhatnák az illetékesek. Mondjuk kiadhatnák a felvételeket DVD-n és a bevételt fordíthatnák a helyreállításra. Persze lehet, hogy lenne egyszerűbb megoldás is...

(Olvasónk a 8ker blogot is figyelmeztette a pusztításról. Ott Lesley egy hosszabb gondolatmenetbe illesztette az esetet, érdemes elolvasni!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest lopás rombolás bontás aluljáró viii. ker rákóczi út baross tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr204662537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.18. 15:21:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.07.18. 11:53:04

Mi a FASZÉRT nem lehet már végre beszűntetni a színesfém és fémkereskedelmet ebben a kib*ott országban?
Vissza kell állítani a MÉH telepeket, ahol filléreket adnak, azért ha leteszi vki a vasat, amiről szigorú elszámolás van, és csak névvel lakcím megadásával megy a dolog.
mennyi stoptábla, szépen megmunkált kerítéselem, lépcsőkorlát, vasúti átjáró kábel, vasúti akkumulátor kell még hozzá???? és hány embernek kell még meghalni, eltörnie a lábát, stb, hogy ez a sok ostoba politikus csináljon már végre valamit ott a parlamentben????? 10? 100? 1000?
várjuk meg míg összejön, hogyne, ne kapkodjatok fiúk, még a végén ti is elkúrjátok!

Vaandor 2012.07.18. 11:54:55

Hát nem tudom, de a második képen nem épp egy baromi nagy fémkorlát hever a lépcsőn? Az az aluljáró tényleg inkább balesetesnek tűnik.
A másikról elképzelhetőbb az állítás, bár ott se zárnék ki afféle belekezdtünk-félbemaradt kategóriájú "felújítást".

De tényleg jó lenne tudni, mi van.

ODIV 2012.07.18. 11:57:34

@Vaandor: Nem az acél szelvényt lopták el, hanem az acél oszlopokon volt egy bronz borítás, ami az üveget tartotta. Ez sokkal értékesebb, mint az acél korlát. Ezért azt nem vitték el.

aeidennis 2012.07.18. 12:04:07

@Jó Estét: Akkora korláttal nem lehet felszállni a trolira, elemes flexük meg gondolom nincsen.

Sunsertes 2012.07.18. 12:04:40

XIII.ker. A 14-es villamos megállójában volt egy réztábla az aszfaltban, hogy "Állítatta az önkormányzat." Hétfőn már nem volt meg. :(

Sunsertes 2012.07.18. 12:05:33

Lehel utcai megálló.

bioLarzen 2012.07.18. 12:05:37

@ODIV: Így van. Ha vasat akarnának lopni, nem a város közepén csinálnák, hanem kimennének egy üdülő- vagy hobbitelekövezetbe, pár óra alatt leszednének többszáz méter drótkerítést/tartóoszlopot 0 szemtanúval, nagyjából kockázat nélkül.

Akik pedig a fémátvétel beszüntetését szorgalmazzák: van bármiféle adatotok amire támaszkodtok? (Tudom, hogy nincs, költői a kérdés.)

bio

a katona fehérben 2012.07.18. 12:07:03

@Jó Estét: Azért ahhoz elég alaposan el kellene nézni a volán mögött, hogy valaki a menetiránnyal szemből és a belső, házfal felé eső oldalon hajtson neki a korlátnak :-)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.07.18. 12:10:05

nem. ezeket bizony kitördelik, megrongálják, és úgy viszik el.

pár héttel ezelőtt az ecseri-üllői kereszteződésben arra lettem figyelmes, hogy a nap kellős közepén, egy félmeztelen, "érdekes" (ti. bebaszott, bedrogozott) viselkedésű hímnemű egyén teljes erőfeszítéssel azon munkálkodik, hogy a börgerking előtti járdavédő karókat kigyomlálja a betonból és a díszkőburkolatból. tépte, rángatta, cibálta, rugdosta. senki le sem szarta. hívom a rendőrséget. hogy már bocsesz, de elvileg itt vannak kamerák, csináljatok már valamit. nem tudom, mikorra érhetett ki a rendőrség, de másnap hiányzott két jókora karó, gondolom, nem kis értékű fém mennyiségben.

a szomorú nem az, hogy köztulajdont rongálnak ezek a gyökerek, még az sem szomorú, hogy a rendőrségnek, ami kb 400 m.re állomásozik, nem sikerül időben kiszállnia, a szomorú az, hogy ez a szopottgombóc faszfej valószínűleg bebaszva, bedrogozva, a nap kellős közepén, a térfigyelő kamerák szeme láttára követi el a bűncselekményt, és valószínűleg közveszélyes. tehát bármikor, bárkit megtámadhat, akinek nem tetszik a pofája, és úgy járhat az illető, mint bándy kata. vagy mondjuk lezabálhatja az arcát drogos mámorában (vagy épp az elvonási tünetektől hajtva), mint amcsiban annak a hajléktalannak.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.18. 12:13:13

jó a poszt, csak nem egyeznek a képek.
az első két képen az aluljáró lejáratának bal oldalán van az út (ott valszeg valaki berepült kocsival) a legalsón meg bal oldalon járda van, és le van vágva a korlát. na valószínűleg itt jártak a svédek!

ODIV 2012.07.18. 12:24:40

@bioLarzen: De azért jellemző magyar gondolkodás, hogy tiltsuk be.
Például apám lakatos-vállalkozó, nála havi szinten 50-100ezer Ft értékű hulladékvas keletkezik. Mókás lenne, ha ingyen kellene leadnia a Méh-ben.

Ja, egyébként úgy hallottam, hogy a kocsikat is lopják. Szerintem tiltsuk be az autókereskedelmet, akkor nem lopná el senki...

xylon 2012.07.18. 12:28:28

@ODIV: csak az ilyen lakossagi jellegu gyujtest kellene betiltani, mindig is csak errol volt szo. Az uzletszeru tevekenyseg kereteben keletkezo hulladekot amugy is regisztraltan szoktak kezelni.

Jokerpofa 2012.07.18. 12:28:47

@balu_: mármint azokat, akik ellopják a fémet...

ODIV 2012.07.18. 12:32:27

@xylon: az pedig azzal járna, hogy szanaszét heverne minden roncs a közterületeken, mert senki nem szedné össze.
A probléma inkább azzal van, hogy ilyen megtörténhet a város legforgalmasabb útján egy térfigyelő kamerától 10 méterre.

xylon 2012.07.18. 12:35:28

@ODIV: abbol a penzbol amit az ellopott femtargyak potlasara kolt az orszag nyugodtan lehetne fizetni a roncsok osszeszedeset, aminek ugye meg erteke is van. Javaslom, mint kozmunkaprogramot. Ekkor pont azok fogjak szedni a roncsot akik amugy is ezt csinalnak, es a kor bezarult.

ODIV 2012.07.18. 12:37:41

@xylon: Na igen, mert az ilyesmit erre szokták küldeni. :D

D4D 2012.07.18. 12:40:37

Budakeszi Temető utcában is felszedték az összes korlátot.

Egyenlítő TV · http://egyenlito.blog.hu 2012.07.18. 12:41:26

A 8ker blog alapján mi is beszámoltunk az esetről, egy finom nyíllal emeltük ki a térfigyelő kamerát, amely a fentebbi aluljárótól 10-15 méterre van. Egy ilyen bontás nem fél percig tart, ha figyelik a kamerát, akkor ezt észre kellett volna venniük a lopást.

egyenlito.blog.hu/2012/07/17/pinter_es_kocsis_mate_kozbiztonsaga_kamera_elott_bontottak_az_aluljaro_korlatjat_kepek

Roy 2012.07.18. 12:47:36

@Cook kapitány: Közgép a legalkalmasabb erre a feladatra.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.07.18. 12:47:47

nem biztos, hogy "ők" voltak... lehet csak Magneto-nak elgurult a gyógyszere, mert megtapasztalta, itt biz' még az IC is késik...

Madárfejű Lajcsika (törölt) 2012.07.18. 12:49:04

Aki ebből tévesen azt a következtetést vonja le, hogy pirézek garázdálkodnak, és lopnak mindent, ami nincs lebetonozva és rombolnak mindent, ami le van betonozva, az szégyellje magát. Amúgy a poszt rasszista és uszító :P

kerdesek05 2012.07.18. 12:55:18

Én sem értem, az ingatlan rongálást miért nem lehet bemutatni tévében, internet? csak az ember elleni bűncselekményekre van lehetőség?
Na meg amíg nincs rendesen büntetve a rongálás, addig ne is várjunk mást.

Teszem azt egy ilyen rongálás azonnal letöltendő 2 év és nincs semmi kompromisszum, talán egyszer eljutunk oda, mindenki meggondolja, mit is lop el ami nem az övé.

kerdesek05 2012.07.18. 12:56:15

@Cook kapitány: Muszáj mindenhol üveget használni?
Lehet kissé drága, de van üveg szintű, de műanyag átlátszó panel is , ami nem törik ripityára..

euAgWzgmmtq7K 2012.07.18. 13:12:19

Az ezüst a Szabadság hídon volt :)

khmm... 2012.07.18. 13:21:25

Évek óta taglaljuk a témát az Index topikján.

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9162318

Semmi sem változik, csak a módszerek egyre brutálisabbak. :-( Meddig nyúlnak felfelé a színesfémfelvásárlás szálai, hogy nem csinál rendet SENKI...??? Kurzusoktól, kormányoktól függetlenül. :-(

khmm... 2012.07.18. 13:22:11

@Madárfejű Lajcsika: Ja-ja, kódolt cigányozás.

;-))

Bakter 2012.07.18. 13:24:56

Step 1: Színes fémet visz a színes.
Step 2: színes darálva színes haleledelnek.
Step 3: szép színes világ.

sokadszorra 2012.07.18. 13:33:33

@kerdesek05: A műanyag olcsóbb, mint a speckó üveg.

nix 2012.07.18. 13:38:41

Izé, nem szeretnék romkocsmában filozofáló filantróp értelmiségit játszani, de ez tényleg úgy néz ki, mint aminek *tényleg* nekimentek valamivel. A vasat meg nem vitték el, ott van a korlát a lépcsőn...
(persze, lehet, hogy megzavarták őket)

Deszkás 2012.07.18. 13:46:20

@Jó Estét: A belső oldalon autó?! Na ne!

Deszkás 2012.07.18. 13:56:04

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Tényleg. Magyarázat erre: Ha van egy kis időd, akkor sétálj el a Baross térre, a Rákóczi út sarkánál, a K&H bank előtt, látni fogod, hogy TÖBB helyen lopják a fémeket

Közbiztonság Szilárd 2012.07.18. 14:02:35

@nix:
Igen, ennek tényleg nekimentek valamivel.
Gondolom, az a valami nagykalapács lehetett.
És jó sokszor nekimentek vele.

Deszkás 2012.07.18. 14:06:05

@xylon: Miért is? Mi felújítjuk a kerítésünket, ami rengeteg fémből áll, és helyére fa, azaz deszka kerül. Ha én ezt házilagosan csinálom, a két kezemmel, akkor a keletkező vashulladékot nem vihetem vissza a fémhulladék felvásárlónak?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.18. 14:10:29

@Deszkás:
namán az a baj, hogy bármerre sétálok, mindenütt fellopták már a mozdítható fémet

Deszkás 2012.07.18. 14:12:38

@nix: Az első két kép a Rottenbiller utca sarkánál készült. Felülről az 5. lépcsőfokon látható a korlát. Ha autóval nekimentek, akkor a felső vízszintes fém tart és az alatta lévő üveg miért nem sérült? (Látszik a kék autó mögött valami visszatükröződik.)
A 3. képen a K&H előtti lejárat látható a Fiumei út sarkánál. Ott a képeken nem látszik korlát.

Jó Estét 2012.07.18. 14:25:10

@Deszkás: ott latszanak az elso 2 kepen, a masodikon nemtom, de ott meg az egesz hosszu korlat le van vagva, akkor az elso helyen miert hagytak ott?

Reggie 2012.07.18. 14:27:48

Mar megint a szines femtolvajok.

Kelci 2012.07.18. 14:27:58

Pont láttam amikor fényes nappal három cigánygyerek bontotta a korlátot.
Bocsánat nem cigány, csak kisebbségi...

Deszkás 2012.07.18. 14:29:49

@Jó Estét: Mert nekik esetleg az volt a második és meglepték őket? Valamint korábban írta valaki itt is, hogy miért hagyták ott.

Kelci 2012.07.18. 14:30:05

Ja és mikor kiszúrták, hogy nézem őket a kocsiból ahogy rángatják, hajlítgatják a korlátot, odébbálltak, de ezek szerint visszatértek...

Deszkás 2012.07.18. 14:31:20

@Kelci: Tényleg láttad? Miért nem szóltál senkinek? Ez így akár bűnrészesség is lehet.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 14:34:17

Nem kell itt semmit betiltani, egyszerűen szar a közbiztonság.

Pedig minden évben kitüntetik a polgárőrparancsnokot, a kerületi rendőrkapitány beszámolóját csont nélkül elfogadják, stb.

Itt inkább az a gond, hogy nem politikai oldalak szerint kellene legalább helyben választani a politikusok közül. Az a gond, hogy valós problémák helyett antiszemitizmussal, kommunistázással, stb. öntik el a közbeszédet és a lúzer úgy választ, hogy na ez volt komcsi az én emberem, vagy zsidó (vagy liberális) vagyok és ez nem fogja a cigányokat, zsidókat a dunába lőni, vagy ez már 89-ben is ellenzékben volt, tehát biztosan nem kommunista.

Egy kerületben, településen marhára nem ezeknek a szempontoknak kellene érvényesülnie, hanem annak, hogy ki az aki valóban megköveteli a rendőrségtől, gyámügytől, stb., hogy dolgozzon, aki kirúgja a picsába az évek óta kerületi pénzből élő elkényelmesedett, magát papírokkal fedező polgárőrparancsnokot és másokkal újjászervezteti az egészet.

És akkor tutira lesz, aki nézi a monitort, odamegy a svédhez, hogy mit is tetszik itt csinálni, stb.

Jelenleg a legnagyobb rizikó Bp-en nem fémet lopni, hanem parkolni. Na ez a gáz.

Kelci 2012.07.18. 14:38:16

@Deszkás: Igen tényleg láttam. De, kinek kellett volna szólnom? A rendőröknek? Mire odaérnek a kis dzsipók már sehol, én meg járkálhatok a rendőrségre. Amúgy meg munkába voltam, nem volt időm, energiám, kedvem erre...

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 14:41:36

@Kelci: Viszont abban a pillanatban, hogy rossz helyen parkoltál, a következő 2 percben már az autódon van a csomag, vagy a bilincs, mert erre van infrastruktúra.

Persze ez is kell, de a közbiztonság ennél jóval fontosabb dolog.

ComLo 2012.07.18. 14:46:49

Tényleg örült dolog betiltani a színesfémkereskedést. Nálunk is keletkezik rakat fémhulladék évi 1-2 alkalommal el lehet cipelni leadni.

Viszont felvetnék egy másik lehetőséget ha már nem a közbiztonságot akarjuk javítani hanem fémtolvajlást ellehetetleníteni: Mi van azzal a fémhulladék kezelővel, aki átvesz jelzőtáblát, láthatóan ipari mennyiségű kábelt, láthatóan közösségi helyről származó tárgyat (lépcsőkorlát, pad, tábla stb.) Azokat talán könnyebb lenne vegzálni.

Vagy. Meg akarjuk akadályozni hogy egyesek ebből éljenek? Mindenki csak évi x alkalommal és/vagy y mennyiséget adhat le. Afelett csak az aki ilyennel dolgozik (lakatos, vízvezeték-szerelő stb).

Ékszíj 2012.07.18. 14:48:18

el sem hiszem ezt komolyan.....

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 14:53:55

@ComLo: Ezt az egész felvásárlási rendszert egyszerűen kár bántani, angliában is ugyanezek a gondok. Ha szigorítod, drága lesz, ráadásul növekszik az illegális rész is.

A felismerhető dolgokat apró illegális telepeken adják le, akik azt "feldolgozva" legális telepeknek adják tovább.

A büntetés mértékén lenne szükséges szigorítani, pld. a kár négyszeresét ledolgozza, a kapott nyereségből a rendőröket, bejelentőket jutalmazni.

Persze erre nyilván jönne az ajvékolás, hogy Aushwitz és rendőrállam.

Dél-koreában amúgy hasonló a rendszer, meg is lehet nézni az országot, ott azt is hatszor meggondolja az autós, hogy a csikket kidobja az autójából, mert ha valaki levideózza, az megkapja a büntetésének egy részét.

xylon 2012.07.18. 14:57:51

@Anti Anyag: Angliaban is szaporodnak a kabellopasok es gondolhatod hogy nem a Cambridgeben vegzettek csinaljak.

Ha valami hulladekvasad van, szolsz a councilnak kijonnek es elviszik ingyen. Ennyi.

A kulonbseg az hogy itt nincs egy reteg akinek ez a fo beveteli forrasa. Majd ha importalunk dzsipokat es elszaporodnak a kabellopasok akkor majd hoznak mas szabalyokat.

bonafide 2012.07.18. 14:58:03

Budapestet is elérte a magyar vidék rákfenéje...

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 15:04:09

@xylon: Nálunk épp az a baj, hogy nem reagálnak. Egyszerűen nem hullámzik végig a rendszeren.

Egyébként Bp-en nem nagyon érzékeltük régebben a fémlopást, ma viszont hihetetlen helyekről hiányzik fém, pld. az Északi összekötő híd kerékpáros lejárójáról a vízelvezető teteje.

Mivel nem reagáltak, erősen terjed. Azt én sem gondoltam volna, hogy egy aluljáró korlátjából ellopják a bronzot, pedig lehet, hogy egy Zalaegerszeg szerű helyen, már több éve így van. De a dolog mára eljutott Bp-ig, hiszen itt senki nem reagált rá.

Picsasereghajtó 2012.07.18. 15:10:11

@Jó Estét: Az utolsó kép alapján, ha autó ment neki, akkor az a baleset előtt vagy a járdán közlekedett, jobbról kerülte a lejárót és hirtelen balra rántotta a kormányt a korlát mellett (merthogy a közeli üvegfelület sértetlen) vagy pedig az autóbusz-öböl felől, a forgalommal szemben "támadt" :)

Egyik verzió sem tűnik túl életszerűnek.

ComLo 2012.07.18. 15:25:53

@Anti Anyag: Szerintem is a legjobb az lenne ha a közbiztonságot fejlesztenénk arra a szintre hogy ne történjenek ilyenek. Én arra reflektáltam hogy egyesek a fémkereskedelmet akarják betiltani.
Viszont szerintem a büntetési tételek növelése nem megoldás. Eddig sem az volt a baj hogy elkaptak minden színesfémtolvajt elkaptak, csak kellő büntetés hiányában visszaestek. Nem lehet minden értékes fémtárgy mellé rendőrt vagy térfigyelő kamerát állítani.
Viszont az általad is említett illegális kereskedelem, és illegális feldolgozók ellen kéne fellépni. Ha egy jelzőtáblát, vagy BKV korlátot nincs hova vinni nem is lesz igény rá hogy ellopják.

nyehehe 2012.07.18. 15:27:54

A liberálisokkal fizettetném meg az összes ilyen kárt! Továbbá a kamerarendszer kiépítését, és a legújabb agymenést: a konténeres rendőrörsöt, amit egyébként pont tegnap adtak át a nyolckerben, miközben pár utcával odébb ezt művelték a cigányok. Már tényleg eljutottunk oda, hogy minden cigány mellé rendőr kell? Akár iskolába, akár kórházba, akár strandra mennek.

Deszkás 2012.07.18. 15:32:36

@Jó Estét: Ettől még ott az okfejtésem, miért nem lehetett egyik oldalon sem baleset.

Deszkás 2012.07.18. 15:33:56

@nyehehe: Miért pont a liberálisokkal?! A mostani kormány most már 2 éve van a hatalmon. Tettek valamit? Javult a közbiztonság? Nem. Inkább romlott. Akkor meg?!

Munchausen 2012.07.18. 15:38:19

Tobb oldalrol kell megkozeliteni a problemat, elso lepesben a begyujtohelyek szigoru ellenorzesere lenne szukseg elotte aki onkent leadja a lopott femet az amnesztiat elvezhet, ezutan a buntetes kokemeny szigoritasa, es egy olyan akciocsoport felallitasa akik anyagilag erdekeltek a bunozok elkapasaban.
Nem artana az allami vagyon 99%-at elvezo 1%-ot is rendesen feneken billenteni, hogy a javak elosztasa harmonikusabb legyen, mert aki nelkuloz az konyebben kaphato a bunre mint egy jollakott polgartars. A sok buta kulturszemet helyett meg a terfigyelo kamerakon latharto szemelyeket lehetne mutogatni, aki pedig beazonositja, lebuktatja az elkovetot az kapjon jutalmat.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 15:39:39

@Deszkás: Ez bizony így van. Ha pedig félnek a liberálisok ajvékolásától, az a magánügyük.

Nálunk a kerületben évente adnak a rendőröknek autót, jutalmakat kapnak emberek a jó közbiztonságért, miközben régebben biztonságos utcánkban már kerítés mögött sem biztonságos parkolni.

Az én válaszom erre kerületi szinten a Jobbik lesz 2014-ben.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 15:41:58

@Munchausen: " aki pedig beazonositja, lebuktatja az elkovetot az kapjon jutalmat."

Nem nagyon értem, hogy idáig ezt miért nem vezették be pld. az illegális szemétlerakásnál is. 300.000 Ft a bírság autóelkobzás mellett, a bejelentő pedig megkap 100.000 Ft-ot.

Vadásznának az ilyenekre és mindenki jól jár.

Bakter 2012.07.18. 15:41:59

Pár éve vidéken valahol egy komplett, használaton kívüli vasúti hidat daraboltak fel és loptak el egy patameder fölül. Már az utolsó darabokat vitték volna el, amikor elkapták a recirkulátorokat. Mi ehhez egy korlát a belvárosban.

balu_ 2012.07.18. 15:43:31

@Theodoro:
Próbáljatok meg átmenni a Baross tér aluljáróin. Vegyvédelmi maszkot kéne osztani előtte. Az egész aluljárót kellene ellopni, az volna a legjobb!

kalaposinas 2012.07.18. 15:44:38

@kerdesek05: A telefonfülkéknél kipróbálták a törhetetlen plexi lapokat. Azokat meg felgyújtották a vandálok. Az jobb?

nyehehe 2012.07.18. 15:46:01

@balu_: na ja. Mondjuk a fél nyolckert le kéne dózerolni. Vagy csak azokat akik ilyenné teszik.

ropile 2012.07.18. 15:53:35

Magyarorszag, ti igy szeretitek...

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.07.18. 16:04:58

Önfenntartó táborokba kell zárni a tolvaj cigányokat. Akkor is, ha nem cigányok. De nagyrészt azok.

Bakter 2012.07.18. 16:12:06

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb:
De akkor a világ vezető országai tiltakoznának - míg meg nem kapnák az első export szállítmányt belőlük. Lásd Kanada.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 16:12:12

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: Ja, elkezdik odazárni az embereket és a libsi odamegy ájvékolni fél év múlva, hogy ez egy cigánygettó.

A SUN-ban pedig megjelenik egy fotó erről, lehet magyarázkodni, hogy hát nem tehetünk arról, hogy a fémgyűjtés cigány sport.

Persze nagyon támogatnám.

pupumpa 2012.07.18. 16:21:24

"a föld alatti átjáró lejárati részén."
Aluljáróra gondolhatsz, persze lehet ez "feljárati rész" is. (Ma kicsit kötekedő vagyok)

Prof. Dr. Simon Templar 2012.07.18. 16:45:19

@Cook kapitány: "Be kellene tiltani a fém átvételt, max valami állami helyen ingyen lehessen leadni. Sokkal több kárt okoz az egész, mint amennyi hasznot hoz."

Egyetértek kapitányom:)

ComLo 2012.07.18. 16:59:32

@Anti Anyag: Ez általában a problémája az embereknek a jobbikkal és úgy általában a szélsőjobbal.

Létező probléma? Igen nagyon is!
Kellene tenni valamit ellen? Mindenképp!
Amit javasolsz az megvalósítható? Egyáltalán nem!

Igen tényleg hatalmas probléma a színesfém lopás. Igen tényleg főleg cigányok végzik (és igen az sem normális aki azon rugózik hogy ki lehet-e mondani hogy cigány bűnözés. Nem az a lényeg ki hogyan hívja hanem hogy mit lehet ellene tenni).

Nem kell rendőrállamot csinálni, megfélemlíteni ártatlanokat is, a durvább büntetésnek (ez kriminalisztikai tény) nincs nagyobb elrettentő ereje.

De igenis kell tenni ellene. Mint írtam pl az illegális telepek felszámolása. Ha kell korlátozni kell hogy hacsak a foglalkozása nem indokolja, egy ember évi x mennyiséget adhat le, azon felül igazolnia kell a származását.

Ne gyűlölködjünk hanem megoldásokat keressünk.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 17:08:52

@ComLo: Szvsz, ledolgozza egy munkatáborban a kárt és a büntetést, az miért ne lenne megvalósítható?

Görögörszágban is így van, a munkatábor sokkal enyhébb fokozat mint a börtön, ami nálunk a legenyhébb fokozat.

Olyannyira, hogy kb. derékmagasságú a kerítése, nincs őrség és hétvégén haza lehet menni és nincs priusz sem. Nem szökik meg senki és mindenki dolgozik mint a kisangyal, mert egy munkával töltött nap, 2 nappal csökkenti a büntetés idejét is. (A munka nagyrésze narancs szedés és kellemetlenebb munkák).

Kifejezetten tolvajok és enyhe megítélésű bűnözőknek van. Ez a sitthez képest szvsz. előrelépés, de olcsóbb a fenntartása is, hiszen nem kellenek akkora biztonsági intézkedések, nem akkora a stressz mint a sitten, stb.

flippant 2012.07.18. 17:14:07

Miért van az, hogy ilyen barbár cselekedeteknél automatikusan pirézek elkövetőkre gondol az ember..

Anti Anyag (törölt) 2012.07.18. 17:18:49

@flippant: Mondjuk, Fodor Gábor és még egy pár szadeszos biztosan nem pirézekre gondol, hanem pld. a Magyar Gárdára.

Azért is csücsülnek most otthon mint bukott pártvezérek. (Szerencsére).

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2012.07.18. 17:31:20

Reggel óta megy ez a huzavona,ezzel a korláttal ami OTT van a második képen,most már nagy cikkben ir róla az index,ki az a marha szinesfémtolvaj aki kibontja majd ledobja a lépcsőre s NEM viszi el!!! Árulja már el valaki minek kell valamit igy felfujni,lehet csak a kukás autó döntötte ki!!!

euAgWzgmmtq7K 2012.07.18. 17:36:28

@Deszkás: miért lenne bűnrészesség? nem vett részt benne

blablabla123 2012.07.18. 17:39:12

No,az egész környék ott megérett egy nagytakarításra.Amit gyurcsi meg demszki ott széttúrt 2007körlü az ugyan úgyvan most is.Minden tömve cigány árusokkal,akik a biztos nem lopott cuccot árulják.Az aluljáró környékén irdatlan nagy húgy- és fosszag.Vmelyik nap pl a cigányasszony ott szart "permier plán"

kvadrillio 2012.07.18. 17:54:31

Miért ? Mit gondoltak ??? Akinek mészhiánya van, lekaparja a falat és úgy pótolja, hogy megeszi !
Akiket éhhalálra ítél a kormány, mert elvette tőle a munkalehetőséget, az úgy segít magán, ahogy tud, esetleg kibontja a falból a vasat is !

ez ilyen eccerű !

bion...bion.....

kvadrillio 2012.07.18. 17:56:24

...ja...occt VAN..., AKIK MEG SZÁMLAGYÁRAT MŰKÖDTETNEK !!!!!

kvadrillio 2012.07.18. 18:00:35

MERAAAZ...ÚÚÚÚÚGY VAAAAN...., A PSZICHOLÓGUS CSAJ GYILKOSA, AZ "AKINEK NINCS SEMMIJE, ANNYIT IS ÉR ! JÁNOS, MEG AZ "EGY GENERÁCIÓT KÉNE KIHALNI HAGYNI !" BANKÁR....NÁLAM EGY SÚLYCSOPORTBAN VAN.
MINDEGYIK KÁRTÉKONY GÖRÉNY, A LEGALJÁBÓL.

Kelci 2012.07.18. 18:01:55

@Anti Anyag: Ne is mond, a múltkor kb 20-30 centivel túllógott a kocsim kereke a felfestett fehér vonalon, kerékbilincs - 14.600Ft, bár két felfestés volt, (egy kopott meg egy friss) és ha csak a frisset nézzük lógtam túl, a régi kopotton még innen voltam, de a bilincsleszedők szerint még örülhetek, mert ha a kamerából látták és feljelentenek az plusz 50k

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.07.18. 18:21:06

"Jajhátnemá' tesvírem, tudod te milyen büdös azt a kib@szott kábelt ígetni, hogy el tudjad adni a fímet? Akkó' má' inkább a zaluljáró, dikk!"

Deszkás 2012.07.18. 18:28:20

@d.hardman: Aki bűncselekményről tudomást szerez és azt nem jelenti, bűnrészességgel vádolható.

Deszkás 2012.07.18. 18:33:53

@balu_: Be kéne temetni és helyette oda is egy zebrát tenni. Nem csak vegyvédelmi, hanem a végén lemosó fertőtlenítés.

Deszkás 2012.07.18. 18:39:16

@ComLo: A példámban te hogyan igazolnád? Előtte-utána fényképekkel?

Deszkás 2012.07.18. 18:41:47

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: A 3. képen meg nincs korlát, és az a szemközti lépcső. Hoppá!

narmer 2012.07.18. 20:13:13

@xylon: Ja, Péntek rokonai és üzletfelei.

Jokkura 2012.07.18. 20:16:38

Azt a ragyáspofájú hazudozót és az ilyen "megélhetési rongálót" kell 2-5 napra kiszegezni egy jó magas keresztre a forgalmasabb helyeken ,alá egy iromány ,hogy miért is tartozkodnak ottan fennen.
De mindig a fejétől büdüsödik a ...
És a firnyákok miért nem tették odább a valagukat? és miért nem akarodzott működni a drága kukkoló ? Ezek is épp oly elkövetők , ha nem nagyobbak ,őket 3x-an büntetni,mert a azt a munkát amiért a fizetésüket kapják nem végzik el .Ergo legalább 2x károsítanak meg téged( államot ,amit te tartasz el)

ComLo 2012.07.18. 20:53:21

@Deszkás: Bocsi kicsit elvesztettem a fonalat :-). Mi is volt a te példád, és mit is kell igazolni? :-)

ComLo 2012.07.18. 21:09:10

@Anti Anyag: Elsőre nem hangzik rossz ötletnek. A rabok dolgoztatásával nekem sincs semmi bajom.

Viszont rengeteg pénz idő és energia kiépíteni a jelenlegi BV intézményrendszeren felül egy ilyen intézményt. Meg kell teremteni a jogi háteret, szabályzást stb stb.

Ott van az a probléma hogy gyakorlatilag ezzel enyhítenél a törvényeken, a bebörtönzöttek alsó részét gyakorlatilag szabadon engednéd. Nem biztos hogy ez kívánatos.

Sajnos nem ismerem jól a görög vagyon elleni büntetési statisztikákat de amiket nemrég láttam úgy rémlik messze nem az élbolyban vannak.

De leginkább: ezzel nem oldódik meg semmi. Kriminálpszichológiai alaptény hogy a büntetés mértéke sokkal kevésbé van hatással az elkövetésre. Az igazi visszatartó erő a nagyon magas felderítési hatékonyság. Azon kéne sokat javítani.

Mint mondtam például nagy erőkkel elérni hogy az illegálisan szerzett fémet ne tudják leadni sehol. Elérni azt hogy ne illegális fémgyűjtésből éljenek. Minden fémtárgy mellé nem tehetsz rendőrt.

Deszkás 2012.07.18. 22:21:05

@ComLo: Fém elemekből álló kerítés egy részét fára cserélem. A lekerülő hulladékot hogyan igazoljam a származását le/eladásnál? Mert ezt írtad, nem?

ComLo 2012.07.18. 23:47:20

@Deszkás: Igen bocsi így jogos, és már képben vagyok hogy mit írtál.

Én azt írtam hogy mindenki évi x alkalommal vagy /és y mennyiségű fémet leadhasson, és ezen felül leadott fémet kéne igazolni. Nyilván a származást igazoló eltett számla lenne a jó de ez a gyakorlatban kivitelezhetetlen. De egy előtte/utána kép pl megfelelő. De mint írtam ez egy olyan mennyiség lenne amibe simán belefér egy átlag háztartás éves fémhulladéka. Ez azoknak okozhatna gondot akik életvitelszerűen fémből élnek.

euAgWzgmmtq7K 2012.07.19. 02:20:38

@Deszkás: Igen. Államellenes bűncselekmények esetében.

bioLarzen 2012.07.19. 19:31:21

@ODIV: Persze, ha az ember nem gondol bele abba amit mond - és az egyszerű átlagember megengedheti ezt a luxust - akkor könnyű elhamarkodott véleményt hozni. Nekem két ismerősöm is meghalt orvosi műhiba következtében. Betiltani a műtéteket! :)

bio

klonburger 2012.07.21. 05:44:04

A körúti villamosmegállók jegykiadó automatáit pedig úgy rázzák, ütlegelik hogy majd leszakadnak, hátha kiesik belőle pár százas. Ott is vannak térfigyelők, senkit nem érdekel. Ez is a rongálás egyik formája, brutalitása ijesztő. Lassan tényleg ott tartunk, hogy szétszedik a várost azok, akiknek semmi közük hozzá. Persze, kérdés, hogy mit lehet tenni ez ellen, a hülyék és az analfabéták ugyanis ezerszeresen szaporodnak, mi lesz itt pár év múlva? Szépen visszafejlődik az emberiség állatba, ez lesz. Persze, egy szűk felső tízezer meg egyre gazdagabban fogja szemlélni mindezt. Amíg már csak a rombolók maradnak, és nem lesz aki kitermelje ennek a felső rétegnek az ezermilliárdjait.

Politikamentes kommentnek szánom, de annyit azért hozzátennék, hogy igaz, Demszky magasról lesz@rta mi folyik a fővárosban, csak a saját megmilliomosodásával foglalkozott, de mit tett Tarlós úr, aki a kampányban mindent megígért, hogy mindezt megoldja? No, szintén semmit nem tett, ugyanannyi a hajléktalan, szaró-húgyozó csöves az utcán, mint két éve (nyóc éve stb), ugyanannyi az agresszor, és személyes tapasztalatom alapján a közbiztonság is sokkal rosszabb. A rendőrjárőrök többnyire normális embereket igazoltatnak, a bűnözőket messze elkerülik. Mondom, személyes tapasztalat. Darabra megvan az igazoltatások száma; érdekes, a bűnözés csak nő. Ennyit a jobbos demagógiáról. Meg a balosról is, ahogy tetszik.

klonburger 2012.07.21. 05:59:59

A Keleti aluljáró pedig már legalább két évtizede csöves laktanya, átmenni életveszélyes, ezt minden pesti tudja. Nem történik semmi. A Blaha nemkülönben, de az legalább kivilágított, és a metró miatt forgalmasabb. A Nyugatinál tele van rendőrrel, úgy látszik, a hatker meg tudja oldani. Persze, az óra alatti "park" ugyanúgy tele van szaró-húgyozó csövesekkel, mint két-nyóc-húsz éve, meg galambot kenyérrel etető szenilis vénasszonyokkal, de a napokban teljes lakberendezési tárgyak is megjelentek, úgymint teszkós bevásárlókocsiból átalakított minikonyha gázpalackkal (tényleg, ha nem hiszed, nézd meg), állólámpa, fotel.

Ennyit a tarlósi ígéretekről. Persze, a szegénységet törvényekkel nem lehet megszüntetni (hogy fizetne valaki 50 rongyot, ha életében ennyi pénzt nem látott még egyben), de legalább a vandalizmust és a köztéri ürülékeregetést szerintem fel lehetne függeszteni, nem hiszem hogy nincs rá mód. Nekem lenne ötletem, de miért én mondjam, ha azok, akik ezért kapják a többszázezres fizetésüket (az én adómból), a fülük botját sem mozdítják.
süti beállítások módosítása