Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

 Erkélyek Berlinben - Fotó: Ladiszlai Gábor

Ezt a posztot egy volt orosz laktanyából kialakított lakás erkélyén írom, melyet valamikor a kilencvenes években csaptak hozzá az akkor már legalább húsz éves épülethez. (Lőttem róla expressz néhány fotót, hogy el tudjátok képzelni miről van szó.) Nem mondom, hogy elegáns (bár rontani nem rontott a négyszintes, eredetileg lapos tetős lakótelepi házak külsején), viszont Isten áldása az itt élőknek. Lehet rajta balkonkertet kialakítani, reggelizni, dolgozni, teregetni, napozni, fröccsözni, pipázni, madarakat hallgatni, lesni róla a gyerekeket a játszótéren (és még valamit, amiről hamarosan külön posztot fogok írni).

Nem is értem, miért nem született több ilyen toldás Budapesten a rendszerváltás után. Az ok alighanem a pénzügyi háttérben keresendő: nem növeli meg az ingatlan értékét annyival egy erkély, hogy megérje az utólagos átalakítást. Ám van, ahol igen. Ráadásul ott az átalakítás emelte az épületek fényét. Ami igazán érdekes, nem is csak azokét, melyek valamilyen orosz birodalmi sablon alapján épültek, hanem a világháború előtti időkből származókét is - amilyen bővítésre én még csak példát sem tudok idehaza.

Ladiszlai Gábor (akivel nem is olyan rég a Tüskecsarnoknál ismerhettük meg a világ "legjobb fej" biztonsági őrét), most Berlinből jelentkezett egy remek ötlettel, amihez fotókat is küldött illusztrációul:

 

 

Egy hónapot voltam ösztöndíjjal Berlinben és ezalatt keresztül-kasul bejártam a várost. Ami építészeti szempontból meglepett és örvendetes volt, hogy sokkal több a jó állapotban megmaradt, vagy valamilyen formában megmentett világháború előtti épület mint azt korábban gondoltam. Az egykori Nyugat-Berlinben persze nyoma sincs kopottságnak, de a keleti oldalon azért még látni felújításra váró épületet. (Igaz nem sokat, foghíjtelket és üres tereket viszont annál többet. Elképesztő, hogy mennyi hely van Berlinben)

Ami nekem feltűnt és borzasztóan tetszett, az a következő: A már említett századfordulós, két világháború között épült házak felújításakor nagyon sok esetben csatoltak az épületek homlokzatához -főleg alumínium- erkélyeket. Magam is megdöbbentem, hogy az első hallásra barbárnak tűnő megoldás mennyire praktikus és akár tetszetős. Nem is beszélve arról, hogy a lakástulajdonost megajándékozza + 1-2 nm2 szabadtéri szabadsággal.

 

 

 

Gondoltam azért szólok, mert ez a példa akár követhető lenne Budapesten is. Barcelonában járva mindig konstatálom, hogy ott legalább majdnem minden lakáshoz van egy franciaerkély, míg itthon a szecesszió és az eklektika korszakában az erkély, terasz, loggia stb volt szinte az utolsó amire a tervezők gondoltak. A pesti --nem kimondottan frekventált helyen lévő-- régi házak felújításánál akár erre is lehetne gondolni. (persze nyilván a pénz dönt el mindent....)

Ezek az erkélyek szerintem légiesek, nem nagyon rontják az összhatást, viszont nagyon praktikusak. Ahogy megfigyeltem az esztétikai szempontokat ott annyiban veszik figyelembe , hogy utcafronton a homlokzathoz, a gerendákhoz (?) rögzített erkélyeket alkalmaznak, míg a belső udvarokban a nagyobb alapterületet biztosító, így már önhordó szerkezetként lábakon álló erkélyeket építenek. (Ahol megoldható, ott a belső udvarokkban lifteket is kialakítottak, mert a berlini lépcsőházak többségében (kb 4 emeletesek) anno nem szereltek liftet.

 

 

Készítettem pár fotót, illetve találtam egy honlapot is, ahol egy ilyen beruházásokkal foglalkozó cég egyik munkáját lehet látni. 

Persze nemcsak régi házak felújításánál adnak a lakáshoz plusz erkélyt, láttam példát fiatalabb, szocreál házak esetében is. Csak gondoltam az kevésbé érdekes, mert azok a házak sem esztétikailag, sem az elhelyezkedésük alapján nem olyan érdekesek, mint a képekben is szereplő épületek, amelyek konkrétan a Belvárosban vannak.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest berlin németország átalakítás erkély xv. ker mátyásföld

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr874576436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

no mail, no problem 2012.06.10. 14:13:07

@~dá~: én mindig úgy goldoltam, hogy panel loggia-kat inkább a megnyerhető plusz lakás négyzetméterért építik be. persze lehet, h pont azért mert nyűgnek tekintik, és akkor inkább kicsit megnövelik az amúgy se túl nagy lakást.

bioLarzen 2012.06.10. 14:14:45

Amúgy, érdemes időnként felkukkantani a belvárosi, gangos típusú házak utcáról is belátható erkélyeire - szerintem sokan meglepődének, mit látnak: az erkélyek jó nagy százalékát gyakorlatilag raktárként használják.

Az ő erkélyük, az ő dolguk, persze...

bio

lhi 2012.06.10. 14:21:38

Svájcban is nagyon megy.
Bp-en a legtöbb ember tényleg csak lomtárnak használja, pedig jó dolog munka és vacsorafőzés között egy fél órára kiülni, és arra nem érdemes elzarádnokolni egy parkba....

inspiralo 2012.06.10. 14:27:46

ja... nekem is azonnal feltűnt a XVI. ker :) (én mondjuk nem szeretem azt a lakótelepet... anno ott is nézegettünk lakásokat, de nem jött be...)

Mi azért szoktunk le az erkélyünkről, mert mindenki a sajátjára járt ki cigizni, így nekünk már nem jutott a végén friss levegő...

skovalsky 2012.06.10. 14:29:28

@Káposztakukac: Nem azért tartunk itt mert nem másolunk minden szart ész nélkül nyugatról, templomtoronyra se raksz kvarcórát csak mert mennyire kva praktikus már...

krisz-nagy 2012.06.10. 14:45:25

nekünk is volt régi bérházban kb. 3 nm erkélyünk. ha véletlenül kimentem, a szemben lakó néni tuti lecsapott rám. vagy éppen a lenti lakó cigifüstjét szívhattam. vagy éppen a vakolat potyogott a fentiről. szóval inkább nem használtuk semmire. de amikor el akartuk adni, jól mutatott a hirdetésben :-))
amúgy nem az a lényeg hogy mekkora az erkély, hanem hogy hol van... most zöldövezeti kertkapcsolatos lakásunk van - na az már egészen más :-))

dean23 2012.06.10. 14:53:02

Nem vagyok erkély fan. Amíg olyan lakásban laktam kifejezetten idegesített, hogy ha kiültem állandóan óbégattak a gyerekek a játszótéren. Máshol meg egy garázs feletti 20 négyzetméteres teraszunk volt, de ott meg a kilátás volt egyenértékű a nullával!

champagneM 2012.06.10. 15:01:01

hát ez rémálom. hogyan b@szarintsuk szét az amúgy is egyre kevésbé egységes városképet. és még reklámozzátok is, "gyönyörű", mit ne mondjak.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.06.10. 15:01:16

Minden szánalmas és nettó butaság. Nettó szánalom. És fintorogni kell meg fanyalogni, hogy "odakinn" mennyivel jobb mint "odahaza". Miért nem költöztök Berlinbe? Oda kell menni és ruszki latkanyákba költözni.
Biztos jó szarszagúak még mindig, hisz ismeritek a finn mondást? Bűzlik a szar, szól a balalajka.

lavór 2012.06.10. 15:13:30

Hát igen, vannak olyan országok, ahol az emberek pénzt is keresnek, így lehetőségük van főúri dolgokon is törni a fejüket. Itthon bezzeg az a sok éhbérért dolgozó még a közös költséget sem tudja fizetni. Egy forgalmas utcán pont olyan élmény lehet, mint "kerthelyiségben" étkezni a nagykörúton.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.06.10. 15:21:55

@d'oh: Ugyanígy gondolom. Ha szabadba vágyom, akkor kimegyek a szabadba. Nem?!

Egyébként halálom, ha egy erkélyből lomtárat csinálnak, vagy más módon telezsúfolják az "éljen, van egy 1 m2-es erkélyünk" jegyében! Otthon is mindig pampogtam miatta anyukámnak. Ha van lomkamra, pince, garázs, akkor mi a f-nak kell tényleg oda pakolni mindent?!

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.10. 15:28:43

Szerintem irtó rondák ezek az erkélynek csúfolt, utólag a falra akasztgatott ketrecek.

dr. Bubó 2012.06.10. 15:28:51

NAGYON JOOOOOO POSZT...

köszönet, bár sz@r érzés tudni hogy mindenben mijjen KORLÁTOLTAK (főleg "műemlékvédelem", +főépítészek stb) és elmaradottak (szegények és primitívek) vagyunk...

safira (törölt) 2012.06.10. 15:28:55

Jó ötlet, de ahogy a belvárost ismerem, kicsit félek, hogy mégtöbb olyan erkélyt kell majd látnom, amit lomtárnak használnak.

Leonine 2012.06.10. 15:33:59

@bkkzol: na mert az omladozó vakolat, az aládúcolt bejárat és az életveszélyes gang jobban illik a csodálatos szecessziós és klasszicista épületeinkhez. Nem hiszem, hogy az erkély elcsúfítana bármit is. Ha ezzel egy időben rendbe hoznák az épületeket, nem lenne az utólagos erkélyekkel semmi gond.

fénycsepp 2012.06.10. 15:37:58

szerintem remek ötlet, és tényleg kár, hogy itt alig van rá példa.nemrég voltam Berlinben, nagyon élhető városnak tűnik, pedig nincs is készen:)

Leonine 2012.06.10. 15:45:49

Sajnos a környező lakásokban én is azt látom, hogy az erkélynek két funkcióját használják: vagy raktárnak, amikor pl. a 15 éve elromlott hűtő, valamint a felújításkor megmaradt 3 doboz csempe talál az erkélyen új otthonra, illetve dohányzónak.
Úgy néz ki, a mi házunkban az erkély azoknak való, akik elég igénytelenek ahhoz, hogy dohányozzanak, elég igényesek ahhoz, hogy ezt ne a lakásukban tegyék, és elég lusták ahhoz, hogy lemenjenek a ház elé.
Én ugyan az erkélyünk klasszikus funkcióját használnám, azaz levegőznék, üldögélnék, olvasgatnék, de sebaj, gyújtsatok rá tőlem 3 méterre napjában úgy százszor. :(

leha 2012.06.10. 15:52:58

Azon gondolkodom, hol is kéne ezeket az erélyeket a házfalra tapasztani Budapesten ... a nagykörúton? hátöcsém, ha neked gusztusod lenne a nagykörút 2*2 sávjának kipufogógőzében egy könnyed villásreggelit elkölteni ... vagy a frissen mosott ágyneműt kiteregetni, akkor ... áh, mindegy. Ha meg eltávolodsz kicsit a forgalmasabb utaktól és terektől, akkor megint ott vagyunk, hogy kutyaszarbűz, szemben a 20 éve omladozó ház, amit lebontani nem lehet, mert műemlék, de felújítani sem, mert kinek van arra pénze?
ja, hogy kertváros? az ok, de ott már most sem ilyen házak állnak. a lakótelepeken meg azért inkább az van, hogy van erkély, de vagy lomtár lesz belőle, vagy beépítik (15 erkély 15 féle megoldással)
szóval szerintem nem elsősorban új erkélyek kellenének, hanem a meglévőket kéne használhatóvá tenni, amihez nem építészeti, hanem társadalmi szintű nagygenerál kéne

Qwer 2012.06.10. 15:55:39

@Leonine: Igen, igazad van! Mert Pesten azért van aládúcolva, mert nagyon lenne a lakóknak rá pénzük, de leszarják!

Lehet, hogy az erkély jó, de megkérdezném, a posztolót, mibe kerül egy ilyen erkély utólagos odaépítése mondjuk egy 1900-ban épült ház esetében?
Mondjuk 2-3 millió?
Vajon a kedves tulajnak/lakónak megérne ennyi pénzt, hogy egy szűk/forgalmas utcára néző erkélye legyen? Főleg akkor, amikor a lakása értéke eset vagy 15%-ot az elmúlt 3 évben...

pottyosgaloca 2012.06.10. 16:00:44

Óóó mi kihasználjuk az erkélyünket, elég nagy: van rajta hintaágy is, de szeretnénk 2 padot is asztallal, szeretünk ott kávézni/tanulni...Bár Pécsen lakunk, de a belvárosban. Én imádom :)

oliva 2012.06.10. 16:00:44

megértem azokat, akik erkélyre vágynak. nekem csak közös folyosó jutott, és van olyan, hogy nagyon szeretnék egyedül lenni rajta és csak nézni a növényeimet, vagy az esőt, vagy csak úgy ki a fejemből, de itt erre esélyem sincs...

pottyosgaloca 2012.06.10. 16:03:16

Pécsen (legalább is a környékünkön!) úgy látom minden erkélyt arra használnak,amire való: kis konyhakert cserepekben, hintaágy, napozómatrac, kerti bútorok és a kedvencem: a függőágy :)) Nem nagyon tárolnak semmit rajta. Az idősebb lakóházakban többször látni olyat, hogy kipakolnak rá mindent, ez tény.

avc 2012.06.10. 16:03:24

Mondtam én, hogy nem való erkély honfitársaink többségének, az itteni hozzászólások megoszlása is ezt bizonyítja :-)

Qwer 2012.06.10. 16:04:34

@oliva: És Te mint az erkélyépítők potenciális célcsoportja, mennyit lennél hajlandó adni azért, hogy a meglévő lakásodhoz egy erkélyt is legyen?

oliva 2012.06.10. 16:18:26

@Qwer: jó kérdés, hát sajnos csak annyit, amennyi a rendelkezésemre áll, de az van, hogy azt is csak megfelelő helyen, például, vannak olyan utcák, ahol egy erkély sem nagy segítség... viszont egy tetőteraszért hajlandó lennék spórolni is, vagy egy Dunára néző erkélyért is... nézd, ha nagyon akarnám akkor vállalnék érte áldozatokat... a körülmények függvénye minden: 1 millió forint nagyon sok, de ha az ember kertes házba megy, akkor valószínűleg még nagyobb költségekkel kell számolnia, vagyis van olyan élethelyzet, amikor ez vállalhatónak tűnik

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.06.10. 16:35:18

Tök jó ütlet, de elfelejjük, hogy Magyarországon élünk, aholn nincs pénz. Egészen egyszerű fiskális okok ölik meg már a vágyakat is. Nem más. Innetől fogva értelmetlen az agyalás. Nem itt és nem most - s legfőképp nem rajtunk múlik.

Gondoljatok bele: egy társasház közös liftjének a felújítására sincs sokszor pénz, hogy lenne akkor lakásonkáént külön-külön plusz egy-egy millió (ha nem több)?!

Na kb ennyi.
De az ötlet jó. Egyszer talán lesz rá realitásunk nekünk is.

zsákbanfutó 2012.06.10. 16:36:16

Szeretjük az erkélyünket (Margit körút!). Növények, kisasztal, kerti szék, lehet dohányozni, kávézni. Sajnos, a szomszéd ház hasonló szintjén lévő erkély tulajdonosa megtébolyult - és a dohányzásunk miatt áthajított (kétszer!) a karbantartott, kedves erkélyünkre egy használt, kozmás étolajjal teli műanyag flakont, amely még a szétterült a falon, kövezeten, szőnyegen, ülőpárnákon. Rendőrségi ügy lett, feljelentés stb. Azóta rosszabb érzéssel üldögélünk az erkélyünkön- igazi magyar virtus (virtsaft?) eredményeként.

bkkzol 2012.06.10. 16:42:18

@Leonine: pár nyomorék ketrec árából nem lesz meg a teljes felújítás összege. Bár meg kell hagyni , hogy nagy hagyománya van nálunk a "sufni" kultúrának. Esetleg pár barkas-t felhúzni a ház oldalára?!

dekás dezső 2012.06.10. 16:46:21

mi is az erkélyen tartjuk az elefántot, az ott fakadó forrásvizet issza a fél megye.
ejj, de sokszor forgolódtam is ott a kombánnyal.:P

reccs 2012.06.10. 17:05:55

@dekás dezső: faluhelyen úgy híjjuk, veranda. esetleg tornác. de lagalábbi ugyanazért jó :)

Nick the nick 2012.06.10. 17:07:11

Van erkélyem, loggia formátumban, szép nagy, és tanúsíthatom, hogy csak elsőre tűnt fantasztikus ötletnek. Pedig itt még sok a fa is, este kevés az autó, és még egész jól takar is, de a hangulata még sem intim, nem esik jól "az utcán" ücsörögni. Én is kertes házban nőttem fel, és az erkély a kertet nem pótolja.

@zsákbanfutó: az erkélyen a társasházi törvény szerint nem szabad dohányozni, törvényt szegtek (gondolj csak a bömbölő zenére, ami ráadásul nem is károsítja az egészséget). Nekem is sikerült egy alattam lakó albérlővel megbeszélni, hogy ne itt füstölögjön (elment az épülettől távolabbra), remélem a következő nem dohányzik, az erőszak nem igazán jó megoldás. Mellesleg miért rontanád el nemdohányosok hasonló erkélyen-ücsörgős örömét? Ha bent dohányzol, az senkit nem zavar.

parrre 2012.06.10. 17:10:51

Én amikor Pesten laktam, örültem, hogy van erkély. Reggelente kiültem elszívni pár cigit, meg meginni a kávémat. Azóta vidéken lakunk családi házban, itt is van erkély de lövésem sincs minek. Sőt, az újonnan épülő családi házakon is van...

Levinet 2012.06.10. 17:25:39

Véletlen találtam Berlinben egy panelház felújítást, ahol éppen végeztek az erkélyek beépítésével. Újonnan öregotthonként szolgál az egykori telep, ez a legszélső épülete.

Képek: indafoto.hu/bringoman/urbanista_blog
(a koordináták megadása tiltott szavakat tartalmaz :) )

zsákbanfutó 2012.06.10. 17:44:05

@Nick the nick: Az erkélyen való dohányzást nem tiltják törvények. Utánajártunk: Önkormányzatnál, stb. Az erkély nem közterület, hanem a magántulajdonom része. Ha a kb 5 m-re lévő másik erkély tulajdonosát zavarja ( a Margit körúti szmogban, porban, zajban), akkor kérjen meg, javasoljon kompromisszumot, de ne dobjon át (káromkodva, ordítozva stb) környezetszennyező anyagokat, kvázi terroristaként. Ez szándékos károkozás volt, a Rendőrség jegyzőkönyve tanusítja, a kártérítési per zajlik. Más: lakásunk belső tereiben soha nem dohányzunk- és törvénytisztelőként sehol másutt, ahol ezt törvény szabályozza.

skovalsky 2012.06.10. 18:01:27

Mondjuk az sem kicsit ficamos hülye aki egy klasszicista vagy szecessziós ház homlokzatára erkélyt kendácsolna. Gondolom ez a népcsoport rak szárnyakat is az autójára, hogy el ne szálljon a szuzi a bekötőúton.

inspiralo 2012.06.10. 18:02:35

@zsákbanfutó: milyen igaza volt :) Mi is sokszor kinyírtuk volna a drága dohányzó lakótársakat akik miatt SOHA nem használhattunk a drága pénzért megvett erkélyt...

Az a gond, hogy aki dohányzik, nem fogja fel, hogy ezzel pokollá teszi a nemdohányzó emberek életét ... a füst elől ugyanis nincs menekvés, mi már szellőztetni se tudtunk az erkélyen dohányzók miatt...

el is adtuk ...

inspiralo 2012.06.10. 18:06:09

@zsákbanfutó: ja... és a birtokháborításról már hallottál? A füstöddel megakadályozod a másik embert a SAJÁT tulajdona használatában... neki ugyenis NINCS választási lehetősége...

ZöldszemM 2012.06.10. 18:09:47

@avc: Így van. Az erkélypártiak csapdába vannak. Ha megkérdeznénk tőlük, hogy mutasson egy erkélyt is amintartózkodnak még talán a z 500. helyen se látna senkit még jóidőben sem.
így kérem a fényképeket másképpen csak üres fecsegés az egész.

ZöldszemM 2012.06.10. 18:13:01

@parrre: Mert van sok hülye építész aki így akar nagynak tünni.
de néha - szerencsés esetben hasznos lehet az erkély. pl. egy védett , jó tályolású helyen, mint ahogy a bevezető poszton a fénykép is mutatja. De még eccer : az erkélyek többsége használhatalan.

ZöldszemM 2012.06.10. 18:15:59

@városjáró:
Bizony sokszor a festésre sincs pénz !

ZöldszemM 2012.06.10. 18:18:46

@pottyosgaloca:
Az véletlenül nem terrasz lenne ?

pottyosgaloca 2012.06.10. 18:31:52

@ZöldszemM: Neem, nem fedett felülről... Bár nem vagyok jó az ilyesmiben,de asszem ennyi a követelménye :) Javítsatok ki,ha tévednék :)

zsákbanfutó 2012.06.10. 18:36:10

@inspiralo: a megjegyzésed jogos. Ez egy konfliktus, amelynek kezelése partneri együttműködést igényel. Mi kizárólag akkor dohányzunk a szomszéd kb 5 m-re lévő erkélyünkön, ha zárva vannak a nyílászáróik, ha nem tartózkodnak kint (nem szoktak!) Mi sokszor ücsörgünk ott, mert berendeztük az erkélyünket: sok növény, a padlócsempén szőnyeg-lábtörlők, kis asztal, kerti székek. Az erkélyünk nem lomtár, nem holt tér, hanem lakótér. Ha napi 3-4 alkalommal ott dohányzunk, azt csak akkor tesszük, ha a szomszédéknál záérva minden, ha nincsenek kint- Ha előbb szólnak nekünk, mielőtt áthajítják a büdős és szennyező olajat (soktízezer Ft kárt okozva), még ennyit sem dohányoznánk. A z erkélyen való dohányzást nem szabályozza más, csak a jószomszédi viszony, a józan ész és a türelem. Aki nem tolerálja a nagyvárosi élet túlzsúfoltságát, igyekezzen emberi kapcsolatokban megbeszélni és egyeztetni dolgokat, nem terroristaként hőbörögni.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.06.10. 18:37:18

@pottyosgaloca: a terasz ami alatt van "valami", föld, garázs, lakás,...

pottyosgaloca 2012.06.10. 18:39:36

@d'oh: köszi :) szóval amiről én beszélek,azok pont olyanok,mint a képen, "kiugróak", kis/közepes méretűek...Se felettük,se alattuk semmi.

zsákbanfutó 2012.06.10. 18:43:29

@ergerberger: civilizált megjegyzésedet visszautasítom! A stílus maga az ember. Ha olvasnád, amit beírtam, nem sértegetnél és nem aláznál egy nyilvános fórumon. Mint megírtam: mi (két fő) napi 3-4 alkalommal szívunk el egy-egy cigarettát. Kizárólag akkor, amikor a szomszéd erkélyen (amelyet a tulajdonosaik nem használnak semmire), nincsenek az erkélyen és ablakaik, erkélyajtójuk zárva van. Ha a szándékos károkozásuk, rongásáuk ELŐTT szóltak, kértek volna, előbb is figyeltünk volna erre. De ők nem szóltak, nem kértek, csak áthajították azt, amit. A szándékos károkozás tényállása nyilvánvaló. A Margit körút levegője közismerten nem a napi 3-4 szál cigarettafüst miatt egészségtelen. A civil együttélés alapja nem a szarral való dobálás, hanem nyílt kommunikáció.

Nick the nick 2012.06.10. 18:47:28

@zsákbanfutó:
Akkor ezt hogyan értelmezed?
"16. § A tulajdonostársat külön tulajdona tekintetében megilleti a birtoklás, a használat, a hasznok szedése és a rendelkezés joga; a tulajdonostárs e jogait azonban nem gyakorolhatja a többi tulajdonostárs joga és törvényes érdeke sérelmével."
Nekem teljesen egyértelmű, hogy a füstmentes levegőhöz való jog felsőbb rendű, mint a másokat is károsító szenvedélybetegséghez való jog. Nem vagyok az erőszak híve, de neked mint szenvedélybetegnek tudnod kell, hogy attól, hogy te pusztítod magad, nem alkotmányos jogod másokat is pusztítani. És ha valaki rád szól, hogy ne, mert zavarja, akkor abba kell hagynod, már csak emberi, jószomszédi alapon is. Hogy hol oldod meg az önpusztítást, az meg már legyen a te gondod. Miért nem dohányoztok bent a lakásban, mikor pont ott senkit nem zavarna? Csak nem azért mert büdös? Mert egy ilyen érv egy másokat károsító szenvedélybetegtől egyszerűen gyerekes... TE úgy döntöttél, hogy pusztítod magad, TE vagy szenvedélybeteg, TE vállald ezért a felelősséget, amolyan felnőttesen, és NE panaszkodj, mert a TE döntésed volt. Mi az hogy kompromisszum? Ezt most magyarázd már el, bár tudom off-topic, sorry. Az erőszaknak abszolút nem vagyok híve, de ha ennyire nem érti egy dohányos, hogy mit csinál, és ennyire önámító, mindezt hosszú távon, elhiszem, hogy egyesekben valami elpattan. Ismerősöknél kisbaba van, de az alattuk lakó láncdohányos az arcukba röhögött, mikor rászóltak. Igen, te is alapjaiban ilyen vagy, csak kicsit más kiadásban.

A dohányzásodnak pedig semmi köze a szmoghoz, meg a porhoz, csak hozzád. Ugye nem azt akarod mondani, hogyha már eleve nem tiszta levegő, akkor mindenki ronthatja tovább ahogy akarja? nem inkább az ellenkezőjére kéne sarkallni a polgárokat? Hogy tényleg ki lehessen ülni az erkélyre?

Zöldövezeti 2012.06.10. 18:51:58

az eddig senkinek nem tünt fel. hogy az erkély rácsai nem gyerekbarátok ? Hogy pontosabb legyek, a magyar szabvány nem engedi a vizszintes rácsozatot, csak a függőlegest, arra a gyerek nem mászik fel. vagy a német gyerekek fegyelmezettebbek ?

avc 2012.06.10. 18:55:00

Mondtam én, hogy nem való erkély honfitársaink többségének, az itteni hozzászólások megoszlása is ezt bizonyítja :-)

Zöldövezeti 2012.06.10. 18:58:28

@Nick the nick:
Ezt a dohányzás problémát eltúlozni azért nem szabad !
Az régi szépidőkben, az kádár érában/aranykorban a legalapvetőbb emberi jog a dohányzás volt.
mindenütt szabad volt. szabadvolt munkahelyen, étteremben, vonaton stb. Csak némely tűzveszélyes helyen nem volt szabad.
A hatalom szörnyülködött, hogy az gaz királyok a dohányzás megjelenésekor tüzzel vassak írtották a dohányosokat.
példát mutatott drága kádár apánk. mindenütt a cigeretta lógott a szájábóől. A dolgozóké volt minden jog - ja csak adohányzás terén ? na és ?

zsákbanfutó 2012.06.10. 19:03:00

Köszönöm figyelmeztető soraidat! Talán nem kellene részletezni az erkélyek városépítészeti jelentőségéről szóló fórumon egy lposztoló önpusztító és beteges személyiségét. Mint többször is leírtam, a fórum bejegyzésem a konfliktuskezelésről szól. Ha a szomszéd házbeli szomszédos erkély tulajdonosa ELŐBB szól, mielőtt átdobja a büdös olajat, bizonyára más történetről írhattam volna. Sajnos, a dohányzásomról leírt soraid lényegében igazak, igyekszem is abbahagyni a csúf szokást. De ezúttal nem erről van szó, hanem az erkélyek használatával kapcsolatos konfliktusok kezeléséről, amelynek a partnerszerű megbeszélésre kellene épülni. Lezárom az ezzel kapcsolatos válaszírogatásaimat (miután már f@szkalapnak, önző szenvedélybetegnek, stb minősítenek azok, akik nem a konfliktuskezelési stratégiára, hanem egy erkélyen dohányzó szörnyetegre koncentrálnak) lehet megnyugodni, nem írok többet és lehet, majd a közeli közterületen (utcán) fogok füstölögni.

botos.istvan 2012.06.10. 19:18:13

Szerintem jó ötlet. Az erkély jó dolog. Én nyáron még aludni is szoktam rajta hétvégenként (reggel 6-ig buli, délig alvás, jó az ott kinn), ráadásul a legközelebbi szemben levő ház az Árpád fejedelem útján van, csak van köztünk egy szélesebb folyó és egy nagyobbacska sziget. Este meg jó nézni egy pohár borral vagy egy pofa sörrel a kézben, ahogy a Váron, a hidakon, Budán, meg mindenfelé a városban kapcsolgatják fel a világítást. Én elvagyok az erkélyemmel.

Nick the nick 2012.06.10. 19:25:55

@Zöldövezeti: Az hogy a régi szép időkben mi volt, az ma kb lényegtelen, itt lenne az ideje jó alaposan túllépni ezen (de ez nagyon sok szinten nem sikerült eddig). Én mindig azt mondom, hogy semmi kifogásom a dohányosok ellen, és csak mert valaki dohányzik, attól az még lehet barátom, csak ettől még nem rossz ember, csak SOHA egy molekulányi füstjét se kelljen a beleegyezésem nélkül beszippantanom (ha megengedem, akkor ok). Téma ezzel nekem is lezárva, bízom a jó együttélésben és az empátiában.

De ez a dohányzásos, meg olajbombás példa is jól mutatja, hogy itt nálunk a békés egymás mellett élés nem megy mindig jól, ami a zsúfolt nagyvárosi életben létfontosságú. lehet, hogy ezért nem használják sokan az erkélyt? Mert nem érzik az az intim biztonságot, amit bent a lakásban?

Részemről akkor érdemes régi épületekre erkélyeket építeni, ha a lakóknak kell. De fizetni úgyis csak akkor fognak érte, ha szükségét érzik. Azért nagyon remélem, hogy az erkélyek mindig tartják a homlokzat stílusát. Nekem nem jelent pluszpontot egy forgalmas zajos utca feletti erkély, max a 3-rétegú fóliás zajvédő ablaküveg és bent a légtisztító, de egy nagyon csendes, madárdalos, erdőre (ne adj isten tengerre) néző lakásnál meg egyenesen kínnak érzem, ha nem lehet kiülni.

orymate 2012.06.10. 19:33:21

@skovalsky: Már hogy ne raknának? A régi toronyóra-szerkezetek borzasztó pontatlanok, gyakori állítást, karbantartást igényelnek. Ha egyet-egyet felújítanak, szinte kizárólag kvarcoszcillátoros szerkezetet építenek be.

merre 2012.06.10. 19:35:35

Ezeknek az erkélyeknek sok értelme nincs, a ház megjelenését sem javítják.

inspiralo 2012.06.10. 19:45:02

@Nick the nick: jaja, ezért. Mi is szépen berendeztük, praktikus okokból kültéri műfű, szép izé a korlátra, szép szekrény, székek, párnák - drága dohányos szomszédaink viszont ellehetetlenítették a használatát, bagószagúak lettek a párnák, ha a gyereket leraktuk aludni, menthettük be 10 percen belül stb.

Nálam ezért nincs semmi tolerancia ezzel kapcsolatban.

skovalsky 2012.06.10. 20:13:24

@orymate: nem pont a szerkezetre gondoltam...

orymate 2012.06.10. 20:18:21

@skovalsky: hol látszik még ki a kvarc egy órából?

Nick the nick 2012.06.10. 20:21:29

@inspiralo: hát ez elég szomorú... Már nem csak az, hogy eleve szarnak másokra a szomszédaid, hanem hogyha esetleg x-edik figyelmeztetésre sem hagyják abba, akkor elég nehéz érvényesíteni a jogaidat. Nem tudom, hogy én mely ponton keresnék ügyvédet, de úgy érzem, hogy társasházi törvény fenti passzusának megszegése, és a gyermek/mások veszélyeztetése, plusz ha erőltetjük kicsit, az okozott anyagi kár (párna kidobható) elég nyomós lehet...
Én most állnék erkélyberendezés előtt, de nem hiszem, hogy valaha is rászánom magam, eleve hamar koszolódik sajna a "jó" városi levegőn (és én még zöldebb helyen lakom), meg mostanában csökkent a befektetési kedvem idehaza.

Kuruttya 2012.06.10. 20:37:55

Hatalmas erkély van a házunkon, amikor ideköltöztünk próbálgattuk is, raktunk ki napágyat, asztalt, székeket. Kiültünk beszélgetni, meg könyvet olvasni, napozni, de végül kénytelenek voltunk rájönni, hogy csak eröltettük a dolgot. Egy közepes forgalmú útra néz, de még így is túl zajos napközben, folyamatosan úgy érzem, hogy ki vagyok rakva a kirakatba, valahogy nem jó az egész. Ha egy erdőre nézne, akkor esetleg... De városban egyáltalán nem értem ezt az erkély mániát.

inspiralo 2012.06.10. 21:12:18

@Nick the nick: hát, már mi is az ellencsapáson törtük a fejünket. A dohányosok valahogy mindig úgy érzik, hogy ŐK alkalmazkodnak, nem értik, mi a gond azzal, ha kint füstölögnek... az se tűnik fel nekik, ha olyankor a fél ház elkezdi becsukni az ablakait... hiszen ŐK alkalmazkodnak. Jha.

Mi mondjuk végül jól jöttünk ki a sztoriból, mert emiatt gyorsan eladtuk a lakást. Az utolsó pillanatban. Ha csak egy évet is várunk, 2 millával kevesebbet kapunk érte, pedig már mi is durván a szokásos piaci ár alatt kínáltuk, hogy minél hamarabb elmenjen. Úgyhogy összességében örök hála a dohányos szomszédoknak :)

Nick the nick 2012.06.10. 21:46:35

@inspiralo: én magát a lakásomat nagyon szeretem, én újíttattam fel, rám van szabva, el nem adnám, csak valami nagyon jó áron. Ami zavar néha az a rossz hangszigetelés alulról. A plafont megcsináltattam (amennyire a belmagasság engedte), a padlót felülről nem lehetett. Egy másik kritikus pontja a társasházaknak, megérne egy misét.

A dohányosok önpusztító szenvedélybetegek, tisztánlátást vagy következetességet sokuktól ne várj (őszinte tisztelet a kivételnek!). A világot sokszor kettős mércével nézik, és még csak nem is rosszindulatból, hanem egyszerűen nem esik le nekik sok minden. Ebben benne van az is, hogy a korábban sokáig elég toleráns volt velük idehaza a környezetük. Mondjuk elég egyértelmű: ha valaki elég öntudattal/tudatossággal, akaraterővel, jövőképpel és empátiával rendelkezik, az nem dohányzik.

Legszívesebben házat vennék, ahol legalább egy másik épületben, távolabb vannak a szomszédok, és van kert. Erkély akkor kéne, ha van valami speckó kilátás fentebbről. :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.10. 21:59:15

az erkely addig jo otlet, amig mincs es nagyon kene, mert erkely
azutan ha van..
vagy tul zajos
vagy tul meleg, meg amugy is mit uldogelnel kint
a terasz ugye mas
szoval a legnagyobb segitseg pont a dohanyosoknak maximum
akik miatt a nemdohanyosok nem szeretik
kicsit valobann eletter novelo, de utolag raepiteni valamire....
nincs ar-ertek aranyban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.10. 22:04:01

@Nick the nick: de ugy tudom a sajat erkelyeden meg nincs betiltva a dohanyzas...
mit tehetsz?
/en enm dohanyos vagyok, es mind a 4 szomszedom sem szivja, erkely is van
ritkan hasznaljuk, de foldszinten van es fabol, tulajdonkeppen a fuvon
jo hogy van, de minek uldogelnek kint?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.06.10. 22:06:18

Azért azt érdemes tisztázni, hogy az erkély jó dolog! Akárhol is van. Perspektívát ad, el lehet merengeni ha kiáll rá az ember nézelődni. Ha tágasabb, akár még uzsonnázni is kellemes. Ne a legszutykosabb utcák legszűkebb részén lévő legkeskenyebb erkélyekre gondoljatok!
Nekem inkább az un. franciaerkély léte kérdéses. Ott ugyanis csak egy ajtónyi ablakról beszélhetünk, amin még kilépni sem lehet. Azt milyen átmeneti célból találhatták ki vajon?

dr. Bubó 2012.06.10. 22:11:50

@városjáró: +1

+a franciaerkélyt azt szűkebb uccákba? vagy a klasszicista modort komolyan vették és ennek nem volt előzménye, mármint az erkélynek...

+az erkély a déli napot árnyékolja... (alatta)

fda 2012.06.10. 22:21:32

Gondolom 3 millióból megvan egy ilyen erkély, a bolondnak is megéri, csak a statikai vizsgálat és az engedélyeztetés biztos simán megvan párszázezerből, aztán nézheti a forgalmat az új erkélyéről.

hungarisztan 2012.06.10. 22:32:24

@oliva: „viszont egy tetőteraszért hajlandó lennék spórolni is”

Gondold meg kétszer is... Eleinte mi is azt hittük, mekkora királyság – saját zöldterület az ötödiken, hű de baró!
Aha.

1) Mindig szél van, mert a környező épületek bevezetik a szélcsatornába a legkisebb légmozgást is, az épületek utcaszinten még szélt blokkoló hatása ilyen magasan már nem érvényesül.

2) Az előző folyománya: termőföld, mulch nem marad meg, mert a szél elfújja. Hiába kötöd meg fűvel, növénnyel, mázsaszám lehet hordani mind a földet, mind a mulchot. Folyamatosan, vég nélkül.

3) Még mindig az előző folyománya: állandóan szedjük a szél által idehordott szemetet.

4) Még mindig az előző folyománya: füvesítésnél, magos virágtelepítésnél MINDEN magot elvisz a szél. Vért izzad az ember, mire sokszori vetéssel, földszórással úgy-ahogy meg tud telepíteni valami növényt.

5) Nincs árnyék, mert fát ugye nem lehet ültetni. Folyományai:
a) nem lehet kiülni, mert hőgutát kap az ember 10 percen belül
b) nem maradnak meg a növények még napi locsolással sem (következésképp: nyaralás nuku, vagy oda a temérdek munkaórával gondozott kerted)

6) Öntözni nemigen lehet, mert az esőztetőt nem lehet olyan kicsi fedésterületűre állítani, hogy ne áztassa a falat, a szomszéd tetőkertben sütkérezőt és hogy ne hulljon alá az utcára ill. az alattunk lakók erkélyeire.

7) Öntözni ettől függetlenül kell, mert a 30-50 centis földrétegből, amit elbír a födém, fél nap alatt minden vizet kiszív-elpárologtat a nap. (Esős időben cserébe – ha rendes vízzáró rétegnek csinálták meg a szigetelést – príma medenceként funkcionál a tetőtepsi, tocsogni lehet a vízben, ha meg nem rendesen csinálták meg a szigetelést, prímán lehet áztatni az alsó szomszédot, vagy saját magadat, ha – mint esetünkben – a nagytudású építők úgy készítették el a tetőkertet, hogy magasabban van, mint a lakásszint.)

8) A napi öntözés hangja zavarja a szomszédokat. (Nem vicc.)
Cserébe a slag kifolyócsöve télen prímán el tud fagyni, ha elzárod, ha nem, mert vízteleníteni a társasházban nem tudod...

9) Míg kultúrnövényt csak borzasztó nehezen lehet meghonosítani, rovarok, hernyók, mindenféle kártevők borzasztó jól érzik magukat a dúsan tenyésző gazokon.
Permetezést felejtsd el, mert viszi a szél, szomszédok, méreg...

10) Mindig, minden kertibútor vastagon mocskos az esőből+kipufogógázokból kioldódó korom és egyéb vegyi anyagok miatt. Két egymást követő étkezést nem lehet lebonyolítani úgy, hogy ne kéne az asztalról és a székekről komplett sarat lesuvickolni. Kilátástalan küzdelem.

Városi környezetben átok a tetőkert, én mondom. Hacsak nincs fizetett kertészed, aki napi rendszerességgel tud foglalkozni vele, hacsak nem szomszédok nélküli tetőkerted van, hacsak nem tudod megoldani az árnyékolást, öntözést, szélvédelmet, gyom- és kártevőirtást, felejtsd el a tetőkertet, mert az öntökönszúrás minősített esete. Nem véletlen, hogy az esetek többségében oda fajul a dolog, hogy díszburkolat + dézsás leanderek, tuják és társai... No meg lebetonozott vagy egyéb módon lehorgonyzott napernyő.

Ha növényre vágysz, akkor inkább vegyél lakás helyett kertesházat valami külterületen. De pénzt tetőkertért ne adj...

Én szóltam! ;o)

cso zsi 2012.06.10. 22:43:49

Gondolom, nem lakott lakásokhoz toldották az erkélyeket, hanem komplett felújítás mellett a födém tartja valamilyen módon.

Dohányzás.
Gangos házban a szomszéd ajtaja a konyhaablak mellett nyílik. Amikor a nemdohányzó főz, a szomszéd akkor kíméli a lakását a füsttől.
Kelkáposztát meg mégsem főz az ember 3 óránként...

dr. Bubó 2012.06.10. 22:57:30

felhívnám a figyelmet hogy az első képen az aló erkély nem, de a többi ledarízott egy csomó párkány tagozatot

a negyedik képen pedig az ablak feletti timpanonok és íves tagozatok tűntek el...

egyébként az erkély ezeken a klsszicista házakon nagyonidegen, csak elvétve (pl az első emeleten tengelybe) raktak eredetileg...

kicsit olyan mint hintóra continentál téli gumit szerelni...

avc 2012.06.10. 23:07:13

@ZöldszemM:
az erkélypártiak nincsenek csapdában, ha megtehetik, erkélyesbe költöznek és élvezik :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.10. 23:27:46

@avc: ez igy van, en is inkabb mennek ugyanolyan aron erkelyesbe mint nelkulibe, de nagy valoszinuseggel sosem hasznalnam, vagy alig
nalunk annyi jo van hogy a mokusok es a madarak kedvelik, en etetem oket, ok osszeszarjak, de konnyen takarithato, mert foldszint

Bob Vance 2012.06.11. 00:31:56

nekem az tűnt fel ezeken a képeken, hogy a házakon egységesek a nyílászárók. mostani budapesti csilicsálé össze-vissza ablakoktól áll fel a szőr a hátamon

Nick the nick 2012.06.11. 01:23:40

@hagyma: lásd fentebb a kommentemben, van egy idevágó passzus a társasházi törvényben. Nem tiltja pont a dohányzást, de nyugodtan lehet rá érteni, ahogy a bömbölő zenére is. Aztán hogy ki hogy szarik rá, meg milyen itthon a jogérvényesítés...

@hungarisztan: egyszer próbálkoztam egy korábbi lakásomban (még albérletben) erkélyen szárazságtűrő növényeket (kövirózsa, stb) ültetni. A galambok elvitték a szemem láttára a nem vészesen bökős darabokat fészekanyagnak, a többi meg minden próbálkozásom ellenére kiégett a napon. Most árnyékos van, de már feladtam. :-D Egyébként nálam akkor van vízhelyzet, amikor sok hó gyorsan megolvad, és a két kis lefolyó nem bírja. Ami azzal jár, hogy a födémen áthatoló víz miatt (khm) az alattam lakó loggiájának plafonjáról esetleg nagy darabokban zuhan le a vakolat hosszabb idő után (ezt most egy tatarozással egy időre megoldották).

Nekem a loggia egyre jó: árnyékolja a lakást, véd a széltől/esőtől valamennyire, hasznos az ablakok mosásánál, és nem kellett levitálni amikor felszerelték a klímát, amit a korlát el is rejt a szem elől. És kitűnő koszfogó is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 02:30:19

@Nick the nick: hat mindennel lehet probalkozni, de hogy az erkelyem valaki elszivjon egy cigit /kettot 9-at/ naponta
hat nem eletszeru a gyozelem
a bombolo zene sanszosabb
csendhaboritas az van napszaktol fuggetlenul, de cigizni a sajat lakasodban meg lehet

Riz Ottó 2012.06.11. 07:38:31

Belvárosban teljesen felesleges az erkély. Ha forgalmasabb útra nyílik, akkor úgyis nélkülözi az intimitást és nem fogsz kiülni enni, kávézni, olvasni, sőt kiteregetni sem fogsz, mert mocskosabb lesz a ruha, nem is beszélve a zajról. Ha kisebb utcára néz, akkor meg bámulhatod az ótvar régi gangos szart pár méterrel szemben úgy, hogy alattad a klasszikus belvárosi egyirányúban pöfögnek az autók. Erélynek egyedül kertvárosi lakó-és pihenőövezetben van értelme (és még ott is megszívhatod a szomszéddal).

nyünyüge 2012.06.11. 08:03:27

@perry:
Reklámhelyért cserébe felújítanak a Nagykörúton? Most, 2012-ben?
Az elmúlt években mind a két óriásreklámot leszerelték a házunkról, a cégek nem tudtak-akartak fizetni (Budapest egyik legforgalmasabb terén).

Kínai cuccok blog · http://kinai-cuccok.hu 2012.06.11. 08:37:26

Nekem tetszik az ötlet, nem hiszem el hogy ne növelné a lakás értékét ha nem valami forgalmas, vagy zéró kilátással bíró épületre rakják.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.06.11. 10:59:43

@cso zsi: Azt gondolom, hogy amikor teljes generál van a házon (födémcsere), akkor csinálják, mert a erkéllyel ellentétes oldalon kell egy "ellensúlyt" képező födémlemez. nyilván meg lehetne csinálni födémcsere nélkül is, de akkor @fda: megjegyzése jönne be. Illetve maradna a nagyon randa, lábon álló erkély, mint lehetőség.
Én egy gangos kitérőt lesámítva szinte csak erkélyes házban laktam, és bizony az erkély használhatósága szinte tényleg csak az előtte levő utcától függ.
Szülők, XII, Németvölgyi út: a család méretéhez kicsi erkély (1,5-2 m2), hasznosítás módja szappabuborék fújás, papírrepülő eregetés, virágláda, téli alma tárolás.
Saját, XII, Németvölgyi út: mivel legénylakáshoz tartozott ugyanakkor erkély, ráadásul belső kertre nézett, így a hasznosítás reggeli-ebéd-vacsora-sörözés-borozás-alvás
Albérlet, XII, Alkotás utca: Semmi, csak azért volt, hogy könnyebb legyen ablakot pucolni. Arra sem emlékszem, mekkora volt az erkély.
Saját, XIV, Róna utca: Kb. 3 m2-es, estére elment a forgalom, úgyhogy alvás kivételével minden, ami a Németvölgyin megvolt (reggel 5-kor lehetett volna a ház előtti kátyúban döngő 40 tonnás kamionokra ébredni) Plusz a gyerekeink a kitett gyerekkádban vészelték át a kánikulai napokat, csak előtte mindig szólni kellett az alattunk levőknek, hogy ne most teregessenek. :-)
Bérelt, II, Szemlő-hegy: Havajdizsi. Csend, nyugalom, panoráma, az egész lakás legjobb pontja. Egyszere lehet ruhát száítani és családdal kint enni, mert akkora. Már majdnem terasz, csak kicsit keskeny. És kell is a hely, mert maga a lakás 60 m2, szóval tavasztól őszig komoly bővítmény az erkély.

hungarisztan 2012.06.11. 12:16:48

@Nick the nick:
Nálunk konkrétan a KAKTUSZ sötétbarnára száradt! :o)

ZöldszemM2 2012.06.11. 15:33:30

@Kínai cuccok tesztje:
És hogyan raknák oda ?
Felragasztanák ??

Perillustris 2012.06.11. 15:43:35

@avc: @d'oh: @Leonine: @inspiralo: Jól ki lett vesézve a téma. Jómagam is azért nem tudom használni az erkélyt, mert mindhárom alattam lakó az erkélyen szívja és fújja a füstöt. Tulajdonképpen szellőztetni is csak úgy lehet, hogy az ajtó közelében marad az ember, hogyha megérzi, hogy a valamelyik tulok rágyújtott, rögtön becsukhassa az ajtót.

Persze a lépcsőházban dohányzás sem szűnt meg a jogszabály-módosítás után sem, de nem akarom szétoffolni a témát. :o

Perillustris 2012.06.11. 15:46:14

@Nick the nick: "keresnék ügyvédet"

Sajnos csak a pénzed menne rá.

Kínai cuccok blog · http://kinai-cuccok.hu 2012.06.11. 15:48:45

@ZöldszemM2: Ezt miért tőlem kérded?
Amúgy 21. században csak fel bírnak rakni egy erkély bárhova :)

Nick the nick 2012.06.11. 20:24:30

@hagyma: hát pont erre a saját lakásra vonatkozik ez a passzus, az erkély meg annak a része. Gondolom annak se örülne a ház, ha ipari füstölőt üzemeltetnék az erkélyen napi x-szer 10 percekre, mert épp ahhoz van kedvem... Vagy esetleg csak büdöset csinálnék, mert ez a heppem.

@hungarisztan: :-DDD Survivor Season 98723659287: Tetőterasz Edition

@Perillustris: itt az ideje rendbe tenni a dohányzás témát, ha egyszer sok pénzem lesz, és rám jön a társadalom megváltása hangulat, akkor belefogok. Van már sok eszköz (élen a nettel), van pár ismerősöm is, aki segíthet talán...
Most - lekopogom - nincs aki idefüstöljön. Gondolom olyan zavarba ejtően logikus kérdésekkel, mint "akkor ugye nem baj, ha a nyitott ablakod alatt tüzelem el a száraz leveleket?", vagy "rendeltem egy kis disznótrágyát, akkor ugye lerakathatom az ablakod alá?" minden dohányost ki tudnék akasztani. :-D Főleg akkor, ha meg is csinálom.

zsákbanfutó 2012.06.11. 21:17:28

@Nick the nick: Remélem, más eszközöket is találsz majd mások - számodra nemkívánatos- szokásainak módosítására. Talán ne a keresztrefeszítéssel, felnégyeléssel és egyéb, archaikus megoldással próbálkozz. Más: a felettünk két emelettel lévó erkélyen a kutyust az erkélyen pisiltették, hogy megtakarítsák a kutyasétáltatást. Mi "ittuk meg" a levét. Egy szemközti ház erkélyén egy fiatal pár meztelenkedése és "enyelgése" jelzi az erkély hasznosíthatóságának kiszélesítését. A közeli tér egyik házának erkélyén faszenes grillsütőt üzemeltetnek- azt gondoltuk az utcáról, hogy lakástűz van. Van még: erkélyről indított szülnapi tüzijáték, utcára történő szőnyeg- és rongy rázás, az erkélyen termesztett dzsungel növényzet öntözéséből fakadó bízcsurhás az utcára stb. Kimeríthetetlen játékosságok, amelyek a magán-és közterület frivol határán játszódó civilizációs (és civilizálatlan) fejlemények. Szociológiai kincsesbánya.

Nick the nick 2012.06.11. 22:29:22

@zsákbanfutó:
1. Én egy szóval nem mondtam, hogy a békés együttélésnek a dohányzás az egyetlen megrontója, lásd. pl. az építészek vak(süket)foltját, a hangszigetelést. Erről tudnék mesélni...
2. Attól hogy más hülye, neked még nem kell annak lenni. Eléggé idegesítő példákat hozol. Engem egy fazon (!) próbált kukkolni egy albérletemben a szemközti házból, nulla sikerrel szerencsére (miután észrevettem, hogy jobb, ha a függöny be van húzva este, és az erkélyre csak szalonképesen megyek). Mondjuk a kutyapisit lehet, hogy a fentiek lábtörlőjével töröltem volna fel egy idő után (persze előbb józan érvek...).
3. Az általad említett eléggé elítélhető "megoldások" egyike sem károsítja mások egészségét közvetlenül, akármennyire is büdös vagy idegesítő (bár a tűzijáték lehet veszélyes)
4. X-szer mondtam, hogy nem vagyok az erőszak híve, először kedvesen szólok, másodszor kedvesen szólok.... tizedszer kedvesen szólok... és még soha nem kellett drasztikus lépésekre ragadtatnom magam, bár a határán már voltam.
5. Veled is biztosan meg tudnánk beszélni a dolgot, és abban is biztos lehetsz, hogy nagyon udvariasan megkérnélek, hogy úgy dohányozz, hogy azt senki ne szagolja, aki nem akarja, mert a füstöd rád tartozik, és semmi közöm hozzá (értsd ezt úgy is, hogy nem korlátozhatom a dohányzáshoz való jogod, te meg az én füstmentes levegőhöz való jogom). Csak remélem, hogy mint empatikus, érző és láthatóan intelligens ember, ennek azonnal maradéktalanul eleget is tennél. Érzek némi sértődöttséget, ami oly sok dohányos sajátja, és amit őszintén nem értek. Ha a dohányosok tényleg olyan empatikusak lennének, akkor eleve nem lenne miről beszélnünk, eddig el se jutunk. Még egyszer: nekem nem azzal van a bajom, aki te vagy, nem azonosítalak a szenvedélybetegségeddel (értsd ezt minden dohányosra). Ahogy az erkélyen izélő párocska is lehet, hogy teljesen kedves, csak hát más az elképzelésük az intimitásról.

zsákbanfutó 2012.06.12. 05:22:47

@Nick the nick: Örülök, hogy elfogadsz tárgyalópartnernek az erkélyen történő (ritka) dohányzásom tárhyában. A szomszéd nem ezt tette, amint ezt megírtam korábban, hanem szándékos rongálással és zaklatással reagált- ammely magatartásmódra nem reagáltak itt különösebben. Ha a konfliktus esetén a szomszéd először "kedvesen szól", megtakaríthattam volna a többszörös nagytakarítást, a költségeket, a rendőri segítség hívást, a jegyzőkönyvet+fotódokumentációt az okozott károkról, a hivatalos feljelentést és a napokon át tartó (és azóta is elő-előtörő) félelmet, ha kilépek az erkélyünkre. A hozzám vágott sértő és igen durva szavait nem idézem, a fenyegetőzéseit sem. A dohányosokkal (valamint másokkal) szemben alkalmazott azonnali, figyelmeztetés nélküli és első válaszlépésként alkalmazott terror, agresszió stb nem adekvát konfliktus kezelés.

Nick the nick 2012.06.12. 12:35:54

@zsákbanfutó: A gerilla támadás nem lesz megoldás soha, és abszolút jogos a büntetőjogi fellépés.
De azért megkérdezem: amikor rágyújtasz az erkélyen akkor belegondolsz abba hányan szívják be akaratlanul a füstöd? Mert így rájuk erőlteted. Én komolyan úgy gondolnám, hogyha valami ennyire zavaró sokak számára, és ráadásul káros az egészségre, akkor előre meg kell kérdezni, hogy szabad-e. Ennek nagyon szoktak örülni a nemdohányosok (én is).
Szóval egy alapvető elvi szintre lecsupaszítva te csak ugyanazt csináltad, mint az olajbombás: műveltél valami kellemetlen csúnyaságot előzetes engedély nélkül. Ami ráadásul sokkal több embert érint, mint egy olajbomba az erkélyedre. Persze ez utóbbi abszolút büntetendő, a dohányzást meg valami szokásjog alapján nem büntetik. Pedig komolyan gondolom, hogy a társasházi törvény idézett passzusa arra is vonatkozik (de nem vagyok jogász).

___________________________ (törölt) 2013.09.24. 13:57:45

Én mindig azon izgultam, hogy legyen erkélyünk, aztán valahogy nem használjuk. Nem értem, miért. Vagy túl hideg van, vagy túl meleg.

___________________________ (törölt) 2013.09.24. 13:59:11

@avc: novemberben költöztünk erkélyesbe, folyton ezt terveztük, soha nem került rá sor. Nem értem miért. Vagy túl hideg volt, vagy túl meleg.

szoszo_k 2014.02.27. 22:58:42

@bkkzol: jaj már hadd ne egy olyan ember mondja meg, hogy mi kell Budapest városképének, aki szerint a felújítás és az engedélyezni két j/ly... tipikus sötét bunkó...

szoszo_k 2014.02.27. 23:19:46

Ja hogy dohányozni igénytelenség. Hát igen, ebből a szempontból valóban semmi értelme egy erkélynek. Igaz, hogy a női egyenjogúság még elég messze van, valahol most mégis örülök, hogy olyan korban élhetek, ahol legalább a saját erkélyemen még majdnem azt csinálhatok, amit akarok, leszámítva, ha a bosszúszomjas antidohányos rám hívja a rendőrséget, ha beszívok az erkélyen. Már ne is haragudjatok, de egyszerűen röhejesnek tartom a gondolatot, hogy az összes alsó szomszédotok amint hazaér a munkából kiül az erkélyre és elszív egy doboz cigit csikkről gyújtva, hogy ti ne tudjatok friss, szmogos, szennyeződésekkel teli, húgyszagú, galambszaros, hasmenéses budapesti levegőt szívni. És különben is kit érdekel, ha valaki raktárnak használja az erkélyét, ha van sajátom, amivel azt csinálhatok, amit szeretnék???????? Ti melyik városban éltek? Minden második házról szó szerint ömlik a vakolat, nem hogy omlik, és 100 éves mocsok rohad mindegyiken. Hol bontaná meg ezt a képet egy ratyi erkély? Sehol... Van, akinek semmi sem jó... És ha tehetném, már rég Berlinbe költöztem volna...

cso zsi 2014.02.28. 00:08:47

@szoszo_k: Erkélyesben nőttem fel, és hasonlóban élek azóta is.
Társasház.
Pár éve a fölöttünk lévő szintet megvette egy szobakiadó, azóta melósbrigádok füstölnek a korlátnak támaszkodva a hazaérkezéstől a lefekvésig.
Gyakorlatilag nem lehet ablakot nyitni.
Igen, igénytelen dolog a dohányzás.
Egy masszív dohányos észre sem veszi, hogy hiába van frissen mosva a ruha, másnapra már a szekrényben is átjárja a bagószag.