A Kiskirálylány Budapest talán legnépszerűbb szobra. S bár felállítása (leültetése) óta ellepték a fővárost a zsáneralkotások, melyekkel remekül lehet fotózkodni a turistáknak, mégis csak ez marad az egyik első és az egyik legklasszabb. Marton László saját kislányát formázta meg újságpapír koronával a fején előbb kisplasztikának, majd köztéri szobornak.

Nos most így néz ki, koronájának egyik csúcsa hiányzik.

A sérülés egyáltalán nem új, a Szoborlap 2008-as képén is ez fogad:

2734_(8559)_a_kiskiralylany_budapest_marton_laszlo_1990_2[1].jpg

Fotó: Szabolcs Piroska

Ami meglepő, a Szoborlapon csak ilyen kép van a Kiskirálylányról, sőt a neten is alig akad fotó az ép állapotról. Már kezdtem azt hinni, hogy tévedek, és ez a szobor ilyen (mondjuk egy szakadt papírkoronát ábrázol), mikor ráakadtam egy 2005-ös képre a NEFMI honlapján:

nkom_151993[1].jpg

Érdekes, hogy miközben attól, hogy Marton László egy másik Duna-parti alkotását tíz méterrel errébb helyezik, fel vannak bolydulva az emberek, az senkit nem zavar, hogy a szobrász nemzetközileg is ismert főműve évek óta csonka...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szobor belváros vigadó tér v. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr204523983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Funkahoe 2012.05.18. 11:37:30

engem évek óta zavar

innovation 2012.05.18. 11:54:35

Jé, ez lány?

Igen, zavar, de ha már: a korzó is hogy néz ki? A lapok feltöredezve, a fák gyökerei felnyomták, padok összetörve, összefirkálva, lehugyozva, fű kitaposva, nem lehet egy fotót készíteni a zacskós kukáktól, a kettes villamos vágányát nem takarítják, éles váltás a Márczius 15. tér és a korzó között a Petőfi szobortól.
Szégyen, na!

Tell Vilmos 2012.05.18. 12:27:20

+kell reparálni, oszt jó napot!
Egyébként nagyon jó a szobor!

tizenegyes 2012.05.18. 12:28:02

hát engem azért nem zavar annyira, mert a Kiskirálylány - akárhonnan is nézzük:)- egy jó kis giccs. Persze a giccsnek is van létjogosultsága, méghozzá pont az ilyen Duna-part korzókon, ezt megadom.
A József Attila szobor, de ugyanígy a Károlyi Mihály szobor is ellenben okos, jó, és tehetséges - és nem mellékesen baloldali- embereknek állít(ott) művészi emléket. A politikai hovatartozásuk nyilván mellékes lenne egy emberibb világban, de most szoros kapcsolat mutatkozik a szánalmas eltávolítással.

2012.05.18. 12:52:23

Nem a hiszti megy, te idióta. József Attiláról van szó. Mond ez neked valamit?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2012.05.18. 12:57:32

Persze, zavar, mint a kutyaszar a járdán, mivel annál ez a szobor sem sokkal több. Nem mérhető össze JA szobrával, aminek még ezzel egy lapon említése (mégha ugyanaz a művész követte őket el) is sértő.

innovation 2012.05.18. 13:02:49

@ViKtOr: De könyörgöm, nem a nyóckerbe viszik, hanem csak arrébb, hogy tényleg a Duna-parton ücsörögjön. Vagy legalább kihozzák a növényzetből. Miért kell minden mögött rosszat feltételezni???
Egyébként ahogyan a téren Károlyinak, úgy Andrássynak is helye lenne - mindkettő a történelmünkhöz tartozik. S mivel József Attila nem igazán politikus volt, így ha kicsit arrébb viszik, nem baj!

Styxx 2012.05.18. 13:06:14

@tizenegyes:
Érdekelne ha röviden, tárgyilagosan kifejtenéd, miért tartod ezt a szobrot gicsesnek? Nem kötöszködök, tényleg érdekel, én speciel kedvelem, hasonlóan mint a csirketolvaj fiút a nyóckerben a Krúdy Gyula u elején. A zsánerszobrok és nem "híresember" szobrok nekem bejövősek, de nyitott vagyok az ellenérvekre.

SemBoga 2012.05.18. 13:15:34

valószínűleg azért nem zavarja a tömegeket a szobor törött koronája, mert egyrészt a tömegek ritkán látják, másrészt mert ha nem tudod, hogy nem így kell kinzénie, a szobor stílusába talán beleférhet az, hogy direkt ilyen

2012.05.18. 13:22:53

@innovation: Kedves innovation!

Más-más oldalról közelítünk a dologhoz, persze ez nem baj.
Ha történelmünk minden részesének szobrot állítanánk a Kossuth-téren, lehetne kezdeni a környező utcák bontását. De most - számomra - nem erről van szó. Nem is igazán a szoborról. Úgy gondolom, hogy gátlástalan kiskirályok újabb pökhendi üzenetéről van szó, arról, hogy Magyarország legnagyobb költőjét is "leválthatják", ha úgy akarják.
Mindannyian tudjuk, hogy valóban megtehetik, meg is teszik, még különb dolgokat is megtesznek.
De ha emiatt pofabefogás helyett megszólal valaki, hát ezt a megszólalást ne nevezzük már hisztinek, a jóistenit!

Egyébként kívánok kellemes hétvégét...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 13:25:20

Emlékszem, mekkora szám volt ez a szobor vagy 30 évvel ezlőtt, amikor felállították. A sok egyen-lenin, meg sematikus martinász közt egy "hétköznapi", normális szobor. (Kb. akkor jöttek Varga Imre Leninjei is, azok is mekkora vitát váltottak ki, basszus!) Szóval elmentünk megnézni apámmal, akinek egy megjegyzése volt csak:
- Mi a frászt keres szegény József Attila itt sarokban, eldugva a metró szellőző mellett, miért nem ül a rakparton, és nézi a dinnyehéjat?

innovation 2012.05.18. 13:30:56

@ViKtOr: Kedves ViKtOr,
köszönöm szépen, neked is kellemes hétvégét kívánok! A kommented első részével egyetértek, én sem szeretném, ha mindenkinek szobrot állítanának.
Azt viszont ebből a mozzanatból nem látom, hogy egy költőt le akarnának váltani. Nem hiszem, hogy egy költőt le lehet-e egyáltalán váltani. Elfoglalta a méltó helyét a nemzeti pantheonban azzal, hogy úgy élt és úgy alkotott, ahogyan. Szóval abban, hogy 10 méterrel arrébb teszik, nem látok kivetnivalót.
Azért a megszólalás és a mesterséges hisztériakelést megkülönböztetném. Régóta zajlik már ez a - bocsáss meg, de nekem hiszti. Nem arról van szó, hogy a ki akarnák törölni a történelem könyvekből, az irodalom könyvekből. Na, akkor igazán nagy baj lenne! Szerencsére nem erről van szó, s én bízom abban, hogy nem is lesz erről szó.

Remélem, megérted, amiket írok. Én igyekszem megérteni az álláspontod, s ahogyan látod, van, amiben egyet is értünk!

innovation 2012.05.18. 13:31:41

@Csokis: Ugye. Apád anno is rátapintott a lényegre...

2012.05.18. 13:33:39

@innovation:
"Szerencsére nem erről van szó, s én bízom abban, hogy nem is lesz erről szó."

Amen.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 13:40:46

@ViKtOr: Az a szobor ott -miként innovation is írta- elbaszott egy helyen volt. Már régen sem volt egy frekventált pont, a tér eldugott sarkának számított, de ez a fene nagy biztonsági intézkedések után, amióta az Országház körbe van sorompózva, meg kordonozva, szerintem a kutya nem megy oda. Sokkal többen mászkálnak lent a rakparton, ahol a cipős emlékmű is van. Ez számomra tényleg "minőségi csere", és nem JA kidobása a pantheonból.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 13:43:33

@innovation: Én -ha rajtam múlna- még arrébb raknám, simán letenném a lépcsőre. Minek üljön ott a fal tövében, kutyavizeldének?

aeidennis 2012.05.18. 13:46:15

A rakparton csak egyetlen probléma lesz József Attila szobrával: minden komolyabb árvíz után lehet menni pucolni róla az iszapot, mert nyakig fog állni a vízben (a talapzat ellenére is) Bár végül is bronzból van, nem fog elrozsdásodni.

piefke 2012.05.18. 13:59:02

Ez semmi!

London kellős közepén, a Trafalgar square-n, a város talán leghíresebb szobra is csonka: Nelsonnak hiányzik az egyik karja és az egyik szeme - immár 1843 óra...

piefke 2012.05.18. 14:02:20

@aeidennis:

Végül is, a hajókon is azért használnak bronzot, mert az jobban ellenáll a víznek!

Lehet, hogy mégsem Áder János lesz a horgonyember, hanem József Attila? (index.hu/velemeny/2012/05/03/orban_arra_celzott_hogy_ader_szoknyavadasz/)

2012.05.18. 14:14:18

@aeidennis: Az iszapot és a szennyet is, ami úszik a Dunában. Ehhez jön még egy jégdugó miatti árvíz és a tonnás jégtömbök ütögetik majd Attila fejét. Szerencsésebb lenne árvízvédett helyre rakni, de a parton való elhelyezés alapvetően kiváló ötlet.

A kiskirálylányhoz meg annyit, hogy lehet giccsesnek nevezni, de a legkedveltebb szobrok igen nagy százaléka giccs. Manneken pis, a koppenhágai kis hableány stb. A közösség szereti, ezek után nem kell több "igazolás" nekik. A kiskirálylány nekem is az egyik kedvencem.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.05.18. 14:14:31

@aeidennis: A cipős emlékművet is rendszeresen mossák az árvizek. Az nem baj??? Nem is értem. Azt miért is nem viszik feljebb onnan. Ha már problémáznak JA rakpartra tételén! Sokkal inkább láthatóvá válna s nem utolsó sorban talán zarándokhellyé! Nem mint ahol most van.

Váci Révész · http://vacirevesz.blog.hu/ 2012.05.18. 14:24:19

Könyörgöm, nem József Attilát helyezik át, hanem József Attila szobrát!

aeidennis 2012.05.18. 14:25:31

@Noname Cowboy: A zarándokhely erős túlzás, ugyanis József Attila nem az a csodatevő katolikus szent típus. Ha már emlékhely, akkor talán Szárszó.

De remélem a bejegyzés hatására végre csinálnak valamit azzal a korláton üldögélő lánnyal.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.05.18. 14:29:22

@aeidennis: Persze kicsit túloztam vele. De a hiszti ekörül olyan mintha egy zarándokhelyet akarnának elvinni a helyéről.

A kislányról pedig, hogy inkább ezt javítanák ki mint a id George Bush szobrot emelgetnek közpénzen.

Girhes Joe 2012.05.18. 14:32:51

@Noname Cowboy:
Miért, mi a baj az öreg Bush-sal?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.05.18. 14:34:10

@Gergő77: Amúgy semmi. De konkrétan miért is akarunk mi közpénzen szobrot állítani neki? Amikor a szobrok terén volna hová tenni a rávalót. Ennyi.

tizenegyes 2012.05.18. 14:35:33

@Styxx: jajj, de jó hogy érdekel!
Hát azért tartom giCCSnek, mert nem több, mint egy látványelem, egy szép dísz, egy nagyra nőtt nipp a vitrinből.
Pláne a kiválasztottságra, nemesi származásra utaló koronával a fején (az mondjuk tetszik benne, hogy némileg bohócsipkás). De véletlenül sem egy valós, nem egy átlagos kislány, pláne nem egy roma koldus kislány vagy kisfiú...de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy a valóságnál üresebb, semmitmondóbb. Ahelyett, hogy annál valamivel több, furcsább, érdekesebb vagy továbbgondolásra érdemes lenne.

Girhes Joe 2012.05.18. 14:41:30

@tizenegyes:
Te ezek szerint úgy gondolod, hogy minden műalkotásnak kötelező társadalomkritikusnak lennie? Ez is egy vélemény, de nekem például igenis van igényem az idillre is, az még nem definíciószerűen giccs, hogy valami a dolgok kedélyesebb, vidámabb, netán mesésebb oldalát mutatja.

Inimma 2012.05.18. 14:49:37

Ezek a vidékiek, ott Bp-en...

tizenegyes 2012.05.18. 15:02:48

@Gergő77:
dehogy kötelező!
sok giccsművészt imádok amúgy, pl. Jeff Koons-t, Damien Hirst-et.
igaz, az ő műveikben van valami fricska, bizarr gondolat. A Kiskirálylányban semmi ilyet nem látok, de ahogy először is írtam, van létjogosultsága, pláne ott, ahol van. Sőt, továbbmegyek, ha ügyes vállalkozó lennék, akkor bronzírozott Miniatűrkirálylányokat árulnék a turistáknak, hogy mindenki kirakhassa otthon a könyvespolcára.

manzárd · http://otthonokosan.blog.hu 2012.05.18. 15:13:32

@tizenegyes: józsef attila esetében nem esik latba a hovatartozása, károlyi esetében nyilvánvalóan igen - utálom, hogy j. a.-t megint valamilyen ideológiára akarják használni, most épp a szoborvédők...

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 15:22:54

Off: a címben kimaradt egy l betű, továbbá az nem NEMFI, hanem NEFMI.

On: ezt úgy hívják, hogy politika. J.A. szobra eddig sem érdekelte a tömegeket, csak most lett annyi rajongója, hogy lehet az áthelyezése miatt pörögni.

skip22 2012.05.18. 15:26:08

"Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét"

Mezőbándi 2012.05.18. 15:33:46

Csonka, mint a poszt címe. "Kiskirályány?"

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 15:42:39

@tizenegyes: "Pláne a kiválasztottságra, nemesi származásra utaló koronával a fején"

Nem olvastad el a posztot, ha ez jön le neked. Amúgy kérlek ne érts félre, de meg kell kérdeznem: nem vagy te komcsi egészen véletlenül?

@Noname Cowboy: Így van. Werbőczynek például tudtommal jelenleg nincs szobra (az eredetit el kellett távolítani, mert Werbőczy nem a munkásosztályt szolgálta tevékenységével, hanem a feudalizmust). A Bushok helyett viszont megemlíteném Bandholtz szobrát, igaz, szegről-végről ez is kapcsolódik id. Bush-hoz.
hu.wikipedia.org/wiki/Harry_Hill_Bandholtz#Eml.C3.A9kezete

pástétom 2012.05.18. 15:50:16

"Érdekes, hogy miközben attól, hogy Marton László egy másik Duna-parti alkotását tíz méterrel errébb helyezik, fel vannak bolydulva az emberek,..."

Nem csak tíz méterrel arrébb, hanem lejjebb is. Le a rakpart tövébe, hogy árvízkor jól elöntse a víz... a világ nem látott még ilyet, de a jobboldalnak politikailag kínos alkotásokkal ugye bármit lehet.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 15:53:35

@pástétom: Mitől kínos az az alkotás bárkinek is? Már az MKP-t leszámítva, amiért dobbantott tőlük J.A.

pástétom 2012.05.18. 15:54:18

@[Lombroso]: Miért is kell elvinni a helyéről?

tizenegyes 2012.05.18. 15:58:10

@[Lombroso]:
a giccs szereti használni a nemesi jelképeket díszítőmotívumként. ugyanígy egyébként a paraszti létforma romanticizált elemeit. pl. a meztéllábas, ámde egészségesen pirospozsgás pásztorkisfiú libákkal dettó giccs. hát ezért emeltem ki.
amúgy én is szeretek otthon királylányjelmezben meg diadémban parádézni.
bár sem király, sem paraszt nem vagyok.és Te?

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 15:58:26

@pástétom: Talán mert szomorúak lennénk, ha az építkezések során átmenne rajta egy úthenger.
És most esetleg próbálj meg nem irreleváns kérdéssel válaszolni egy kérdésre.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 16:03:58

@tizenegyes: A papírkorona utoljára Szlovákiában és a Burger Kingben volt nemesi jelkép. Meg ezek szerint nálatok otthon. Már ha neked tényleg ez jön le egy újságpapírból készített koronával játszó kislányról.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 16:06:03

@pástétom: Elég, ha csak jelzed, hogy nincs normális válaszod, tévedtél, hülye vagy, ám ezt nem akarod beismerni, ezért nem folytatnád tovább az eszmecserét.
Bár igazad van, a - célt tévesztett - személyeskedés tényleg tömörebben tudja ezt összefoglalni.

pástétom 2012.05.18. 16:10:43

@[Lombroso]: A tér -kerüljön majd bármennyibe- vissza lesz állítva eddigi, eredeti állapotába.

Tehát: újraparkosítás, Károlyi, Nagy Imre és József Attila szobrának visszahelyezése. A fideszes neohorthysta világ eltüntetése 2014 után. Tehát nektek most jó, de aztán rossz lesz.

Ennyi, nem kell cifrázni.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 16:15:18

@pástétom: Felőlem alkotmányozó nemzetgyűléssel egybekötött zsonglőrestet is tarthatsz Kádár koponyájával a Szobor Parkban, engem aztán nem érdekel a pitiáner szardobálásotok.
Érezd jól magad a szutykos kis árkodban, dobáld a fosbombáidat a másik árokban lévő Bayerekre, és örüljetek annak, hogy értelmet tudtok adni egymás létezésének.

A. Yersin 2012.05.18. 17:12:13

@tizenegyes:

egyszerű és kényelmes gondolkodás nélkül szajkózni az doktríner agitprop baromságot

46,52% 2012.05.18. 17:48:14

Nem támogatom a Bush szobrot, inkább valami Holokauszt emlékmű kellene.

Őrnagy 2012.05.18. 18:27:52

@46,52%: Abból sosem elég, mi?

hopptarisznya 2012.05.18. 18:42:20

@pástétom: ahogy a Terror háza pengefalát is lebontjátok? Nyolc évig ment a fogadkozás, mégsem mertetek hozzányúlni :-)

AmBesten 2012.05.18. 18:53:15

@tizenegyes: Szívemből szóltál. A poszt címadása pedig hányaveti és sértő.

daraltbel 2012.05.18. 19:53:36

Nem a szobrász miatt hisztiznek, hanem a költő miatt.

öntelt radírpók 2012.05.18. 20:22:26

Addig senkinek nem kellene szobrot állítani, amíg a személyét illetően (mármint hogy érdemel-e szobrot vagy nem) nincs társadalmi közmegegyezés. Horthy és Károlyi tekintetében nincs (még az értelmiség körében sem), tehát a jelen állapotok szerint nem kellene szobrot állítani nekik. Vagy akkor lehessen állítani mindkettőjüknek, de az nem megy, hogy a mi vitatott személyünknek lehet, a ti vitatott személyeteknek meg nem.

Amúgy ha valakinek a szobrát el kéne takarítani a Kossuth térről, akkor az a bajkeverő, szarkavaró Kossuth.

József Attila meg tényleg messze a legjobb magyar költő, és szerintem ezt a szobrát a rakpartra helyezni jó döntés (teljesen egyértelműen a Dunánál c. versre utal), nem is értem, hogy annak idején miért a Dunától 60 m-re, egy bokor mögé helyezték.

Hmmm... 2012.05.18. 21:19:05

Hm, a királlyányt én eddig kis királyfinak gondoltam :-)

József Attila szobrához: szerintem elég elfuseráltan fog kinézni a szobor a rakparton, amint az előtte rohangáló autókat nézi... mert ennek a szobornak tér kell (ezért van jó helyen ott, ahol van). De ha mán mindenáron a ragpartot ragozzuk: szerintem sokkal jobb helye lenne _ténylegesen_ a Duna partján (és nem attól a forgalmas autóúttal elválasztva, egy felsőrakpartra vezető lépcső aljánál, a felsőrakpart tövében... te jó'sten, milyen építész az, aki ilyet kitalál). Ha a rakpart Duna felöli oldalán kiképeznének néhány lépcsőfokot (de nem ám betonból - kőccségmegtakarítva - , hanem a rakpart anyagából, stílszerűen), és a szobrot úgy tennék oda (nagyjából kompletten, az eredeti talapzatával együtt), hogy a lépcsők a szobor szerves folytatását képezzék, akkor talán még a költő lelke is örülne, és a szobrászé sem háborogna. Én úgy saccolom, hogy lenne hozzá hely az autóút és a rakpart széle között.
Állítólag vannak tervek a Lánchídnál kezdődő rakpark (:-) Margit-híd irányába történő kiteljesítésére is; annak egy érdekes színfoltja lehetne... hát így, kedveseim:-)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.05.18. 21:42:32

@[Lombroso]: @Mezőbándi: kösz a pontosítást, javítottam! (A nemfi amúgy beceneve volt a nefminek a pályázók körében, miszerint "nem fizet" :)

Leonine 2012.05.20. 10:05:01

Látom, nagy itt a vita, hogy kell-e nekünk egyáltalán a kiskirálylány.
Személy szerint úgy gondolom, hogy a művészet célja az, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszen benned. Ez lehet hihetetlen mélységű vívódás, amit egy drámai mű elolvasása után érzel, de lehet egyetlen mosoly is, amit például a kiskirálylány is kiválthat belőled.
Márpedig én sokakat látok ott mosolyogni... turisták ezrei vitték már haza fényképen a saját országukba, és egészen biztos vagyok benne, hogy a szobor létjogosultságát egyikük sem kérdőjelezte meg.
Valaki feljebb említette, hogy miért királylány, és miért nem egy roma koldus? Ezt nem is értem. Miért kellene mindig mindennek lehangolónak lennie? Miért ragaszkodunk ehhez a tipikusan magyar depresszióhoz? Aki mindenképpen a szenvedést és a mély mögöttes tartalmat keresi, sétáljon el a Holokauszt-emlékműhöz, és elmélkedjen, a kiskirálylányt pedig hagyja meg azoknak, akik csak egy kis vidámságra vágynak.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2012.05.20. 10:47:04

@Hmmm...: Igen, de a Kossuth tér koncepcióban is benne van, és amúgy is azt csiripelik a madarak, hogy az alsó rakpart autómentesítve lesz a pesti oldal e szakaszán.

Hmmm... 2012.05.22. 12:48:41

@airdace: Akkor nem "de", hanem annál inkább, nem? :-)

A mondanivalómnak az volt a lényege, hogy véleményem szerint ennek a szobornak tér kell (azaz körülötte _levegő_), és hogy a fal tövébe ültetése nagyon nem passzol hozzá (hogy ne mondjam: csak _érdekes_ emberek szándékának megfelelő).

@Leonine: én se mindig értem az embereket, de az a gyanúm, hogy van, amikor nem is kell :-)

XCat 2012.05.29. 18:35:41

Ennek nem Kislánykirály a címe? Az valahogy egzotikusabban hangzik. Amúgy szép.
És be kellene vezetni, hogy aki köztéri akármit rombol, rongál vagy lop, azt verjük. Meg azt is, aki megveszi tőle.

Nem bírságolni, meg anyámkínnya, azt nem érzi a bőrén.

cso zsi 2012.05.30. 13:24:37

@airdace: Oszt hogy? A vízben mennek, vagy annblokk nem mehet senki Újpestről Soroksárra?
süti beállítások módosítása