Azért jó, hogy a Hősök tere kimaradt. (Tipp: HohenTrollner. Kösz!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip

Van egy egyetemek közötti nemzetközi verseny, melynek a lényege, hogy fel kell építeni egy napenergiával működő házat. Az USA Energetikai Minisztérium szervezi, a neve pedig Solar Decathlon és 2002-ben indult történetében ez az első alkalom, hogy magyar csapat is sikerrel pályázott rá. Ez nem hangzik túl komolynak elsőre, pedig már az indulás ténye is az - a szervezőktől százezer eurós támogatást kap minden csapat a projektre.

Ez azonban még édes kevés. A feladat ugyanis nagyon komplex. Nem csak azért mert egy egész, kizárólag napenergiával működő házat kell felépíteniük (nem makett/modell/vízfestmény), de ráadásul az anyagbeszerzéstől a logisztikán és a plusz finanszírozáson át a promócióig mindent nekik kell megszervezniük. Na ez utóbbiba picit az Urbi is tud segíteni egy ilyen nyúlfarknyi poszttal. Akit bővebben érdekel a téma, a versenyről itt, a BME csapatának tervéről pedig itt olvashat.

Hajrá!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: verseny napenergia

Amikor még Ungár Klára a Fidesz jelöltje volt - fotó:tgySőt, pontosítsuk a hatásvadász címet: ez a plakát fél évvel még korábbi is. Legalábbis, ahogy ki tudom venni a fotón, az 1990-es tavaszi országgyűlési választásokra készülve ragaszthatták fel lelkes aktivisták valahova a Budapest Szálló oldalára. Hogy hova, azt tgy tudja pontosan, mert hogy ő küldte a képet. Kösz! (További archív politikai falragaszok a városból itt és itt.)

Kattintásra a kép megnő.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: politika fidesz plakát töri ii. ker szilágyi erzsébet fasor körszálló plakátlelet

Svéd nyelvű Budapest-útikönyv
 
Ez az új svéd nyelvű útikönyv a parlamentes, zöldséges, szabiszobros borítójával nem tűnik túl különlegesnek egy budapestinek. Pedig az. Én legalábbis még soha nem láttam olyan Budapest-kalauzt, amelyikben mind a 23 kerület önálló fejezetet kap, pláne nem ilyen klassz akvarellekkel. A vasárnapi bemutatón ráadásul mindegyik kerületről egy-egy zongoradarab is elhangzik. Jó arcok ezek a svédek na. (Legalábbis remélem, mert a könyvből egy árva szót nem értek. Viszont azt érdemes megnézni, milyen képeket tart érdekesnek a szerző fővárosunkról - a baloldali menüt is nyomogassátok. Részletek alant.)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: marketing budapest könyv festmény városkép

 

Egészen mellőzöttek a magyar kisvárosok (de Budapest kivételével a nagyok is) a klipekből. Hát tessék, itt a Venus Kockahasa, amely nem csak Szentendre, de a mobiltechnológia évtizedes fejlődésére is emlékeztet. (Tipp: orgyen - kösz!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: klip szentendre

Fény utcai piac - Retek utca

 

Vagy Nagyfater, vagy nem. Szerintem legyen "nem ismert" megjelölésként.

- írta Dénes, aki elárulta azt is, hogy "nagy fotós volt az Öreg, de a munkássága sajna
elveszett". Ez a kép mindenesetre megmaradt. És megmaradtak azok a földszintes házak is a Retek utcában mind a mai napig. Nem meglepő?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest piac töri ii. ker fény utca retek utca

Villa a XVII. kerületben - forrás: villanagyed.hu

 

Vannak szobái amelyek egész ízlésesen mutatnának egy régi kastélyban. Meg az is látszik rajta, hogy nem sajnálták bele a pénzt. A kapuja például - akár illik, akár nem - egy vagyont érhet. De akkor meg miért a telken spóroltak?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

SZDSZ-plakát 2011 - Margit híd

 

Ha nem is olyan régi, mint a Logodi utcai lelet, azért mindenképp kortörténeti emlék. az ifjabbaknak meg kifejezetten történelem, amit Kovács Dani, a hg.hu főszerkesztője lőtt és küldött. Nagyon köszönöm!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: politika szdsz plakát töri margit híd ii. ker plakátlelet

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip andrássy út dunapart i. ker vi. ker kodály körönd

Első ízben tette közzé az ingatlan.com, hogy mely kerületekben található hirdetéseikre keresnek legtöbbet rá. Természetesen nem a legtöbb értékesített ingatlanról van szó - egy rózsadombi villa hirdetését esetleg az is megnézi, akinek soha nem lesz pénze megvenni. Mindenesetre a lista akkor is tanulságos. (A grafikon nagyításra megnő.) Mint írják:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlanpiac ix. ker xxiii. ker


Egy festékcég pályázatot írt ki Magyarországon is arra, hogy közösségek (utcák, szomszédságok, ilyesmik) kifesthessék, újjávarázsolhassák lakókörnyezetüket. A pályázat részletei itt vannak, a külföldi példák meg itt. A legjobb persze a reklámvideó. Még akkor is nagyon klassz, ha személy szerint nem örülnék neki, ha a fél várost így összeharmonizálnák.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: film pályázat városkép

 

Nagyjából a templom tetejéről lőhették. Jobbra beficcen az Anker-ház, középen a bazilika kupolája, a bal felső komplett háztömb pedig ma már hiányzik. Mármint fizikailag, szerintem jobb hogy a Gödör és egy kis zöld placc van a helyén. A képet Sadia szúrta ki a Fortepan.hu-n. (Érdekes, hogy amikor először harangozta be és fagyasztotta le az Urbanista a Fortepant, akkor is a Gödör helyéről volt szó. Akkor még állt az elülső ház is, bár már akkor sem volt túl mutatós.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: deák tér töri belváros kiskörút v. ker erzsébet tér

 

Jamie Woon bemutatja a budapesti közlekedési eszközöket, közben énekel. Via: Ágy, asztal, TV.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip

süti beállítások módosítása