http://ingatlanmagazin.com/wp-content/gallery/ilyen-lesz-a-szell-kalman-ter/601_n7m3fw_szellkalman_uj_02.jpgEgészen különös hangulata van egy Budapest hosszú távú stratégiájáról szóló konferenciának, néhány nappal azután, hogy felröppent a főváros megszüntetésének híre. Bár, ahogy Tarlós István, főpolgármester fogalmazott nyitóelőadásában, most „édes sutasággal” próbálják Lázárék letagadni a javaslatot (nevet persze nem mondott, de alighanem erre gondolt), attól az még felmerült. Finta József szerint ez nagyjából egyenlő lenne Magyarország megszüntetésével. Na de ne fessük az ördögöt a falra, bízzunk benne, hogy lesz Budapest néhány évtized múlva is – kérdés, hogy milyen lesz? Milyen legyen?

Na ez volt a témája tegnap a Heti Válasz és a Duna Fővárosa Egyesület közös konferenciájának.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés városfejlesztés

Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója négy olyan 2020-ig megvalósuló fejlesztésről beszélt a Heti Válasz mai konferenciáján, melyeket itt jelentett be először, s melyekre már rábólintottak Fellegiék is a Nemzeti fejlesztési Minisztériumban. Gyorsan idesorolom őket, a részletekről és a konferencia többi előadásáról hamarosan külön posztban számolok be (vagy kövessétek online Twitteren a közvetítést). 

 

1. A kisföldalatti megújítása. Jelenleg 38 évesek a szerelvények, ráadásul egyedi fejlesztésűek, sehol a világon nincs ilyen. Emellett meg kell oldani az akadálymentesítésüket. Elkezdenek foglalkozni a zuglói meghosszabbítás koncepciójával is.

2. Gödöllői HÉV összekapcsolása a 2-es metróval. A HÉV-ek cseréje amúgy is időszerű, ahhoz úgyis uniós fejlesztésre van szükség.

3. Ötös metró - első ütem (vagyis a csepeli HÉV összekapcsolása a szentendreivel). (Ennek - mint arra egy kedves olvasó felhívta a figyelmemet - csak a déli szakaszát jelentette be, hogy a következő EU költségvetési periódusra kidolgozzák. Vagyis az Astoriáig vinnék be a soroksári és csepeli HÉV-et. Köszönöm a pontosítást!) Ezt is muszáj fejleszteni amúgy is, hiszen a csepelin járó szerelvények 47 (!) évesek.

4. Troli- és villamoshálózat kidolgozása. Rengeteg olyan terület van, amelyeket érdemes lenne fejleszteni (az 1-es meghosszabbítása Fehérvári útig és fejlesztése a 3-assal nem tartozik ebbe, az már ugyanis fix, hogy megvalósul. Tarlós a nyitó előadásában erre a ciklusra ígérte). Most számba veszik valamennyit (külső Bécsi út, 1-es Kelenföldre, Bajcsy stb.) és felállítanak egy prioritást 

 

Akkor mint fent ígértem, folytatás következik hamarosan, addig kövessétek a konferenciát Twitteren!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés metró hév villamos ötös metró kisföldalatti

Budapest


Máshol


Bárhol

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

20110926080

Minden szülő életében nehéz pillanat, amikor el kell árulnia, hogy nem a Mikulás/Nyuszi/Jézuska hozza az ajándékot. Nekem ehhez idén még az is hozzájött, hogy be kellett ismernem: a "macskakapu" kifejezést én találtam ki és valójában nem a kis állatok használják. Tovább rontja a helyzetem, hogy míg az ajándékok ablakba kerülésének van racionális magyarázata, a macskakapu létezésének okáról nem tudtam semmi biztosat mondani.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kerítés xvi. ker

Budapest


Máshol

 

Bárhol

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlanoslecsó

Terv az Andrássy út átalakítására - varosepito.blogspot.com

 

Felmerült kormánykörökből, hogy az Andrássy környékét sétálóssá kellene tenni az új múzeumi negyed kiépítésével párhuzamosan. Balázs Attila, építész, a Városépítő bloggere a sugárútról szóló posztjában elmerengett azon, hogyan lehetne átalakítani annak külső szakaszát, az Oktogon és a Városliget közt - az autóforgalom visszaszorításával, de megtartásával. Ilyen a mostani kialakítás (nagyításért katt a képre):

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés oktogon andrássy út gépkocsi sétálóutca hősök tere gyalogos látványterv vi. ker kodály körönd

Az a helyzet, hogy olyan mennyiségű ajánlás torlódott föl a Budapest-klip rovatba, hogy kénytelen leszek csokorba rendezve posztolni őket. Íme itt az első, igen vegyes merítés.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip penthouse tető v. ker vi. ker kálmán imre utca belső-terézváros

Budapest


Máshol

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Zebra Belgrádban
Zsiráf után zebrával folytatjuk a szavannanapot az Urbanistán:

eszembe jutott, hogy a minapi zebrás képed után, hogy Belgrádban több helyen zebrát (mint állat) festettek fel a zebra helyére. A fotó este készült, így lehet, hogy nem látszik pontosan, a hely ez lenne.

- írta Levente. Kösz a tippet!
 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: zebra belgrád

Felesleges kommenteket elkerülendő: az ingatlansalátában nem csak béna ingatlanhirdetések vannak, hanem bármi, ami érdekes.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlansaláta

Budapest


Máshol


Bárhol

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Nem csak néhány centis betoncseppkő-csodák vannak Budapesten, hanem jóval nagyobbak is. Igaz, azok mellett nem halad el karnyújtásnyira több ezer ember naponta, mint a Nyugatinál. Mnandy nem csak egy csomó fotót, hanem rövid ismertetőt is küldött kommentjeiben:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest pince barlang x. ker

Nem tudom, hányan jártak gyermekkorukban katolikus misére, és közülük hányan értették a "hozsanna a magasságban" helyett, hogy "uzsonna a magasságban". Mindenesetre az is így lebegett  sokunk lelki szemei előtt. Persze lehet, hogy csak egy mennyei panelról van szó, vagy egy elröppent házról, mint a szürreális budapesti reklámban. (Tipp: Djurika. Kösz!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: panel térkép szeged fénykép

Az elefántos ivókút helye (2011.11.) - fotó: Jovo

Volt Gazdagrétnek egy üde színfoltja, amit mindenki megcsodált, aki arra járt. Volt aki furcsálkodva méregette, az emberek kritizálgatták, de mindenkinek mosolyt csalt az arcára, valóban vidámmá varázsolta Gazdagrét központi helyét az Elefántos dísz-ivókút. Három évig díszítette a kutat Krajcsovics Károly ötvös iparművész alkotása, amelynek ma már csak hűlt helyét nézegethetik a gazdagrétiek.

- írta Jovo, aki több képet is készített az egykori kútról, s annak hűlt helyéről.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szobor kút xi. ker