Galéria megnyitása

Bár keringtek látványtervforgácsok a neten, most itt vannak élvezhető felbontásban is a fenti galériára kattintva: ilyen lesz a Szél Kálmán tér (vagy ahogy egy kedves ismerősöm hívja következetesen az átmenet jegyében, a Moszkva Kálmán tér).

Az építészfórumon ugyanis megjelent egy nagy írás a koncepcióról, de engem (meg szerintem mindenkit) gyarló módon elsőnek a hozzácsapott látványtervek érdekeltek. Elsőre úgy néz ki Fintáék elképzelése, mintha az ufók egy nagy, lyukacsos űrsajtot kentek volna szét a téren. Vagy egy óriásfiú diszkréten itt nyomta volna el a rágóját. Ez akár menő is lehetne, ha nem 2011-et írnánk, de így olyan, mintha valamelyik grandiózus Zaha Hadid épület maradékát összesöpörték volna a Várhegy tövébe.

Nagyon modern akar lenni, ami abban az értelemben sikerült is, hogy sokakat fog bosszantani (majd nézzétek meg fél óra múlva a kommenteket), de valójában évtizedes lemaradásban van ahhoz, hogy tényleg merész vagy eredeti legyen.

Na és akkor lássuk magát a koncepciót nagy vonalakban. Azt végigolvasva ugyanis sokkal pozitívabb kép alakul ki bennünk, még ha el is rettenünk az építészeti megoldásoktól.

Városépítészetileg két fontos szempontot emelnek ki:

 

1. "A Vár méltó kapujának kialakítása." (Merthogy most nem az)

2. "A budai oldal hegyei, meglévő zöldfelületei szinte összefüggő gyűrűbe foglalják a budai vár és környéke intenzív lakóterületeit. Jelenlegi állapotában a Margitsziget – Germanus Gyula park - Pap kert – Millenáris vonulat megszakad, hiányzik a kapcsolat a Vérmező és a Városmajor felé. Pozícióját tekintve a Széll Kálmán tér, Széna tér, Retek utca vonulat alkalmassá tehető erre a feladatra, városépítészeti koncepciónk ezt célozza."

 

Mindkettő jó elképzelés. Akármilyen lejárt szavatosságú sajttal tálalják, nekem tetszik. Most pedig lássuk a konkrét elképzeléseket, kimazsolázva a lényeget, félkövérítve a lényeg lényegét:

 

A teret kétszintesre tervezzük kialakítani. A felső térszínen, a Várfok utca és a Vérmező utca találkozásakor a villamos sínek felett, illetve a Postapalota mellett, a Krisztina körút felé néző rendezetlen zöld háromszög fölé nyúlóan alakul ki a „Vár kapuja tér”, amely zöld felületekkel, kilátópontokkal, kényelmi funkciókkal (étterem, kávézó, illemhely) tagolt gyalogos tér. Megközelítése közvetlenül a Széll Kálmán térről kültéri mozgólépcsőkkel és teraszos lépcsősorral történik, a gyalogos sétánnyá alakított Várfok utca is ide torkollik, melynek fontos megmaradó eleme a Várbusz.

 

Idáig teljesen rendben van. A Moszkva tér egyik legfrankóbb része eddig is az a hidacska volt a végén a lépcsővel, ami éveken át le volt zárva - klassz, hogy ez annak tulajdonképpen a kiterjesztése.

 

 klasszikus városi tér alakul ki, újratervezett/formált óra-szobor alatt, így tartva meg és egyben formálva újra a mára kultikussá vált találkozó helyet („találkozunk az óra alatt”).

 

Most azt a szegény-szerencsétlen órát miért nem lehet helyreállítani eredeti szépségében (vagy rondaságában). Miért kell szimbolizálni egy szimbólumot?

 

A Széna térről végső állapotban kikerül a Volán állomás, helyére sportparkot javaslunk, jégpályával, gördeszka-pályával stb.

 

Na és hátra van még a feketeleves, a metrófeljáró:

 

A metrófeljáró nem túl szerencsés módon a tér közepén érkezik fel. Ez a megünnepelt „szobor” pozíció nem szerencsés, de a mozgólépcső nem áthelyezhető. Javasoljuk tehát a metrólejáró új építményét egy kompozíciós egységbe foglalni a Várkapu tér teraszrendszerével, ezzel részben új térfalakat kap a Széll Kálmán tér a jelenlegi szétfolyó, bizonytalan „térség” jelleg helyett.

 

A végére egy kis nyalánkság, ami még ebbe a ma futurisztikusnak tűnő (de alapjaiban szimpatikus) koncepcióba sem fért bele:

 

Több ütemben megvalósítható távlati elemek:

  • Átkötés Retek utca felé a Trombitás kert helyén

  • Átkötés tömbbelsőben a Retek utca nyugati végén

  • Átkötés Városmajor felé

 

Érdemes végigolvasni-végigfutni az egész cikket, mert számos jó ötlet, elem található benne. Nem értem, hogy egy ilyen jó koncepcióhoz miért egy ilyen megoldást választottak, de alighanem meg fogjuk tudni szeretni ezt is.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tér moszkva tér széna tér városkép budai vár látványterv i. ker ii. ker széll kálmán tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr703312661

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Este van, este van… 2011.10.18. 22:35:23

Felrántottam volna a hűtőajtót, de azt egy vékony lánc nem engedte. – Elvileg nem adhatok 10 után szeszesitalt. Mi kelleme? – Két sör. – Oké, tartsd a szatyrod – mondta a boltos. Odalépett és a vöröskáposzta mellé csúsztatta. Ké...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

March 2011.10.18. 23:22:00

Kiváncsi vagyok és mindenképpen támogató, azonban jó lenne, hogy ha nem feletkeznénk meg teljesmértékben a legyezőről, hisz ha az a magakorában élt volna (nem álmennyezettel együtt) egy fantasztikus bravúr lenne ill lehetett volna. Mindenképp javasolnám legalább kimentését (szocialista skanzen). Miénk a jövő és ez így a leg teljesebb, de a múltat azért nem kéne teljesen kidobni. HAJRÁ A JÖVŐNEK!

innovation 2011.10.19. 08:55:22

Az építészfórum jelenleg nem elérhető, de az egyébként is botrányos weblap felépítése miatt nem tudom elolvasni.

A tervhez: az a kérdés merült fel bennem, hogy a terven igaz, hogy jól néznek ki fotók, de ki fogja takarítani a szép, fehér felületet, az üvegeket, és a graffitiktől, a tagektől, stb. Sőt, megnéznék egy olyan tervet is, amelyben a házak nincsenek elhomályosítva, maszkolva. A jelenlegi megoldásnál egyébként minden jobb! Hajrá, hajrá!

(S csak egy költői kérdsé: miért megint Finta??? Nincsenek fiatal, kreatív építészek az országban?)

Fue · http://www.english-hungarian.com 2011.10.19. 09:32:23

Nekem tetszik az űrsajt, a Moszkva téren maradjon csak meg a retro feeling.

Amúgy csatlakozom az előző hozzászólóhoz: nekem is elsőre a takarítási problémák ugrottak be. Persze egy ilyen designhoz talán illik a kosz és a graffiti...

Psyman 2011.10.19. 09:33:09

Meg fogjuk szeretni - ha végre egyszer elkészül! Vagy legalább nekilátnak :)

magyar ember teli szájjal 2011.10.19. 09:36:44

Lényeg hogy ocsmány legyen, egyáltalán ne legyen praktikus, mindenkinek kényelmetlenséget okozzon, pillanatok alatt elmocskolódjon és elkezdjen szétesni, csődbe menjenek miatta a környéken lévő üzletek, és annyira sokba kerüljön, amennyiért aranyból is meg lehetne csinálni.

Ezzel fogja szimbolizálni a modernkori Magyarországot.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.19. 09:37:59

A "százééé' paprikaaa" árusok, a csövik, az alkalmi munkára váró szerencsétlenek valahogyan lemaradtak a tervekről...

maestro1 2011.10.19. 09:38:34

Nagyon nem értek egyet a legyező elbontásával, az egy nagyon erős (és állapota ellenére pozitív) szimbóluma a környéknek. Ki kéne bontani belőle/mellőle az ótvar bódékat, hozzáépítéseket, és szépen felújítanám. A szétkent sajt meg nekem túl sok. Annak is örülnék, ha nem amőba, hanem kocka lenne. A mostani állapotoknál (majdnem) minden jobb.

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.10.19. 09:38:48

Szerintem borzasztóan eröltetett, modernkedõ, funkciótlan rettenet az egész. Mondjuk kétlem, hogy lesz belöle valami, annyi terv volt már korábban is a Moszkvára, hogy megszámolni sem lehet, aztán persze egyik sem valósult meg. Pedig mekkora lehetöségek lennének abban a térben..

LouiS 2011.10.19. 09:44:29

Én csak egyet kérdezek: mennyibe fog kerülni ez az űrbázis? Bocs, nem trollkodás, mert modern, fiatalos... De hogy ez az életben nem fog így, ebben a formában megépülni, az biztos.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.10.19. 09:47:36

Nyugiiii... Megnéztük, nyugtáztuk, kérjük a következőt. Ez se, meg más se fog ott épülni. Nem mindegy mit rajzolnak? Ezen a héten ez sikerült.

Én már semmit nem hiszek el, ill. majd ha látom, h kész. (még akkor se ha elkezdik, mert elég sok mindent elkezdtek már ebben az országban, aztán úgy maradt)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.19. 09:49:09

Én nagyon falsnak érzem ezt, hogy

-menjünk vissza 65 évet, nevezzük el a Moszkvát valami ántigrófról, vagy kiatökömről, mert nagyon horthysták vagyunk,
aztán
-ugorgyunk, és kezdjünk el 60-as évekbeli modernkedő retro műsajtot nagy kerek lukakkal betonból, hogy ottporladjon, ahol a legyező abbahagyta.

Én elmondom, hogy a Moszkva egy klassz alap, ahol igazán karakteres régi épületek vannak és nem lenne nehéz ebből egy teraszos csodát csinálni, de ezek az avíttas neves-retros baromkodások csak szánalmas mementói lesznek ennek a csökött rezsimnek.

FSM-hívő 2011.10.19. 09:52:18

"Átkötés Városmajor felé"

Ezt nem értem. Most nincs átkötés a Városmajor felé?
1. Átmegy az ember a Krisztina körúton és ott a Városmajor;
2. 128, 129 busz, 59, 61 villamos mi, ha nem átkötés a Városmajor felé?

Hiányolom a tervből egy rendőrőrs kialakítását. Egyrészt a bliccelők könnyebben kezelhetőek lesznek, ha 5 méterre ott posztol egy járőrpár, másrészt ha nem lesz rendszeres járőrözés, akkor a csövik, markecolók, cigó árusok, részeg tinik 2 hét alatt visszabontják a mai állapotába.

123456789123456789 2011.10.19. 09:53:09

a mostani allapotnal barmi jobb lenne,szoval hajra

Kismalac2 2011.10.19. 09:59:15

Hogy ez nem fog megépülni a moszkván az 1000%. Jön majd egy jó nagy vita építész körökben, ami senkit nem érdekel, és a végén a hegyek szülnek egy egeret: semmi nem fog történni. Marad a mostani lerohadt állapot.

Snappy Ogre 2011.10.19. 09:59:41

Anno ez is modern volt:
www.vasutallomasok.hu/kepek/p0030/p0030171.jpg
Nem?
Nehogy 20-30 év múlva erre is így nézzünk majd.

Azt nem mondom, hogy nem tetszik, csak nem értek hozzá, és így a forma "időtállóságát" sem tudom megbecsülni. De azt látom, hogy modern.

Meg az is igaz, hogy a mostani állapotnál már minden csak jobb lehet.

LobMayer (törölt) 2011.10.19. 10:01:48

Itt lenne a nagy lehetőség, hogy tervezzenek végre egy nem futurisztikus szuper megállót Budapesten. Budai hegyek öle, zöldtakaró itt is, ott is -- miért kéne ide éppen a technoépítészet? Miért nem lehet valami ötletes tégla-fa-beton kompozícióval kreatívan újrateremteni a Hűvösvölgyi villamosvégállomás hangulatát? A villamos vagy a metró (mindkettő csupa friss innováció!!!) igényli a gyorsan elavuló trendkövető körítést?
Szóval mi lenne, ha egyszer végre készülne egy olyan metrómegálló -- a 4-es metró szuper, izgalmas és többé-kevésbé divatos beton struktúrái mellé -- ami valamit hordozna Budából? A kertvárosi villák, a svájci erdészházak, a népies szecesszió és a modernista családi házak hangulatából?
Ehelyett itt van Finta, aki ötven éve szorgalmasan magára veszi a másodlagos frissességű nemzetközi divatokat. Remek!

bandos 2011.10.19. 10:04:18

Gondolom újrabetonozzák a teret, lecserélik a virágokat, növényeket. Fölé teszik ezt a lyuggatott féltetőt, pakolnak bele pár üveget. Miért van az, hogy ez a pártíz milliós beruházás a végén sok-sok milliárdba fog nekünk fájni? Mert ebben az egyben biztosak lehetünk.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.19. 10:04:51

Gondolom majd ez is jól meg lesz fúrva és két fabódét felhúznak. 3 kerület úgysem lesz képes megegyezni semmiben... Ezt csinálják már 20 éve...

v. jókormányzósember 2011.10.19. 10:09:49

Ides Gyermekeim!

Nos, először is- ahogy az én ükapám mondta volna- "Arra a kis időre mán..."

Tehát- először is:

- a Moszkva teret átalakítani, ennek a "tehetséges" csapatnak- szerintem- nem érdemes. (Ld. pl. az elkupakolt "Chee-puk" consulting elpukizott projektjét-
(a)rogán-falván.) (Esetleg még- a partravetett hajó- "nemzeti" színház címén.

- Ezek mindig valami "újról" beszélnek, holott az vitéz kőbányai kő bánya avíttas dolgainak feltámasztása- (úgyszint negatív visszacsatolás. Műkedvelők nézzék meg-

- újdonságra nem képesek (ha igen, az valami gyomortáncoltató (ld. "szalonnahabos(!) csodát"- nyomtak le az EU-s elnökség kapcsán- a vendégek torkán. Hát... Blö...

S, amúgy is, a Moszkva tér, az Moszkva tér- (jobb)szél(l)kálmánt, sztójai dömét, gömböst- meg hagyjuk meg a még a mostani cimboráknál is szélsőségesebbeknek!

Agyon az Isten...

...(ezeknek)- több józanságot!

VJK

UI: Ha mán' Moszkva tér- érdemes lenne a mostanság futó "nosztalgiajárattal" foglalkozni. A (ti)"nagy és bölcs vezéreitek" Pesten állítólag a Combinók helyett a régi vackokat közlekedtetik- pedig - tavaly október óta "minden jobb lett" (vagy itt is csak: szélsőjobb?)

dolgozni kék 2011.10.19. 10:10:53

megnéztem a látványterveket. azt látom, hogy ami a legfontosabb; a gyalogos, villamos, autós közlekedés, a zöld terület, a környék parkolási rendszere, a meglevő épületekhez való idomulás kis hangsúlyt kapott a látványterveken, ellenben a "nagyon modern", hullámzó előtető ki lett domborítva. Ez, ebben a formában öncélú építészet.

stf! 2011.10.19. 10:11:00

Atyaisten! Remélem, ez is kimúlik pénzhiány miatt, mint ahogy máskor is. Persze így legalább értelmet kapna a Széll Kálmán név.
Széll járná be a lyukakat...
Milyen szép is lesz a Várból leereszkedve
ezt az elkoszolódott tetőféleséget látni!
Nekem most az jutott eszembe, hogy a tér alkalmas lenne arra, hogy a közepén egy olyan installációt hozzanak létre, ami Európát jelképezi, közepén Magyarországgal, és akár el is nevezhetnénk Európa térnek, egyszerűbb lenne, mint Széll Kálmán bá-t kimondani.
Meg ezt talán mások is jobban értenék...
Talán majd a következő köztársaságban.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.10.19. 10:11:44

Elsőre egy Tom és Jerry rész ugrott be amelyben sajtbolygóra kerül Jerry.

Anselmo 2011.10.19. 10:16:25

Nagyon utálom, mikor az épületek úgy néznek ki, mint a gépek. Személytelen, barátságtalan, hideg fos.

dunaparti 2011.10.19. 10:19:10

Vannak még az építészetben közbülső lépcsőfokok is, nem egy 100 éves ugrás egyből a Kalefon.

Mr Garrison 2011.10.19. 10:20:20

igénytelen majomparádénak tűnik elsőre... meg másodikra is. Ne adj' Isten, elkészül ez a förmedvény és pár hónap múlva "befesti a szmog szürke/feketére, nah az nagyobb blamázs lesz mint a döglődő fák az új 47-49 villamos végállomásnál.

SzJ1982 2011.10.19. 10:20:27

Nekem csak egy kérdésem van: Hol lehet azt a cuccot kapni, amit ezek toltak?
Most komolyan...? Mi a sz@r ez az okádék...?

Vahakomb 2011.10.19. 10:25:22

Na, ezt a tervet biztosan egy elefántcsonttoronyban szülték! S ki sem néztek az ablakon, amíg le nem rajzolták.

Egyébként hogy lehet az, hogy enyhén romos, koszos állapotban egy klasszicista épület megtartja szépségét, míg egy modern épület négyzetesen veszít "csáberejéből" a piszok és a lepukkanás növekedésével?

Ezzel azt akarom mondani, hogy egy olyan épületegyüttest, mint amit a tervekben láttunk, csak akkor szabad megépíteni, ha maguk a tervezők vállalják, hogy heti rendszerességgel ellenőrzik és tisztítják a művüket, és vasalt, tiszta öltönybe öltöztetik a csöveseket. Legalább 100 évig.

És jó, hogy Snappy Ogre hozta a linkjét! A tervezőknek azt a képet ki kell ragasztaniuk az irodájuk falára, és miközben terveznek, legalább félóránként rá kell nézniük arra! Na nem azért, hogy ihletet merítsenek, hanem azért, hogy "életszerűbb" dolgokat tervezzenek. :))

Golem 2011.10.19. 10:30:42

Az sem véletlen, hogy anno így oktatták az öreget az Ipar kortárs építészet óráján:
"Róla annyit kell tudni, hogy elbaszta az egész dunapartot."

Azt azért el kell ismerni, hogy kapcsolatokat azokat tud építeni. Rendszerfüggetlenül a csúcson közel 50 éve.

Haverok, buli, Finta

Globetrotter2014 2011.10.19. 10:30:47

Érdekes... Ilyen volt az Audi "sátora" a frankfurti autószalopnon, fekete-fehér "folyékony" formákkal. Csak azt 2 hétrwe állítütták fel, ezért az összekocsolódás nem jön szóba.

Nekem az a bajom atervvel, hogya tér környezete így is eléggé eklektikus (msot tekintsünk el magától a "tértől"), 20as évek modernje, sdzocreál 60as évek, Mamuth I-II. Nem bántam volna valami olyasmit mint a hattyúház. Makoveczet (illetve az akadémiáját) nem lehetne erre ráereszteni, érdekelme hogy mit kezdenének vele, szerintem jobb lenen mint amit itt látok, felelsleges a futurisztikus dizánj...

egy emberke 2011.10.19. 10:34:41

a villamosnak felsővezeték is kell, oszlopokkal. Annak a beépítése biztos nagyon elcsúfítaná a teret, ezért nem látni a képen sem...

Globetrotter2014 2011.10.19. 10:35:00

@ZF2: ja igen kimaradt az eklektikából a poata palota. Az is egy vicces darab. Amúgy bárki is nyúl hozzá marha nehéz dolga lesz.

A lényeg viszotn szeritnem az lenne, hogy a gázos elemeket eltakarítsák végre...
Lehet bármilyen futurisztukus ha az ingynekonyha a hajléktalanok és román nedégmunkások legfőbb látványossága marad...

Tapogatott Kukorica 2011.10.19. 10:38:45

A legjobb az lenne, ha Finta térnek neveznék át a Moszkvát (Széll Kálmánt)

- Finta boldog lenne, mert letehetne valamit az asztalra
- Mi is, mert nem lenne 60-as évekbeli űrdizájnos terünk
- Az átnevezés csak 10 milliárdba kerülne az építkezés 50-je helyett

Lakatos Ásztonmártin 2011.10.19. 10:38:46

@Snappy Ogre:

az időtállóságot valóban nehéz megmondani, de egy biztos: nem friss.
Tizenöt évvel ezelőtt elment volna.
Szerintem kifejezetten gagyi, és még ha esetleg vannak is benne ötletek, akkor is mindenképpen gagyinak és pitiánernek kell tekinteni, mert verseny nélkül született. Ilyen agymenést bármilyen friss építészoroda könnyen kipattint, ehhez nem kell zárt meghívásos pályázat. Undorító.

Ami pedig a kökit illeti, az igenis egy fasza, teljesen korszerű és modern ház volt amior épült, és tulajdonképpen ma is annak lenne mondható, ha még állna.
Arról nem tehet az épület, hogy ennek a cigány ország cigány fiai és vezetői hagyták így elrohadni, lepusztulni. Próbáld elképzelni egy gondozott környezetben, ragyogó, karbantartott narancs műanyagpanelekkel, odatákolt bódék, pitiáner kis átépítések nélkül. Ma is egy ugyanolyan hipermodern űrállomás lenne, mint anno.

nnna, és akkor miért gondolja bárki is, hogy nem ez a sors vár egy ilyen moszkva éri űrsajtra? Az első pár évben még menő lesz, aztán a kerület rájön, hogy sok pénzt lehet fogni a tmk-k elodázásaval, takarítás teljes mellőzésével. Sőt, bevétel is van abból, ha reklámtáblákat szögelnek fel rá. Még költésghatékonyabb, ha engedélyezik a giroszosoknak, kétes italkiméréseknek, hogy hullámbádog viskókat tákoljanak ötletszerűen ide oda amoda, hozzátódjanak ezt azt a menő űrsajthoz, mert a bérleti díjból is jön be havi pár százezer bevétel...

tíz deka párizsi 2011.10.19. 10:39:38

én annyira szeretném, ha letisztítanák és felújítanák a régi épületet, és a környező teret értelmesen újrarendeznék köré. a legyező egy korrekt, jellegzetes, egyedi forma szemben ezzel az erőlködő-modernkedő finta-féle tervvel. ráadásul olcsóbb is volna, mint a kétemeletes, mozgólépcsős űrbázis. de tudom, hol élünk, úgyhogy erre esély sincs.

Figyel Castro 2011.10.19. 10:39:54

Ennek a tizedére sincs pénz, ezt le merem fogadni.

Édy, aki Endre 2011.10.19. 10:39:58

@v. jókormányzósember: Most már tudom, hogy a primitív szó új szinonimáinak kitalálására miért nem írnak ki pályázatot. Egyesélyes lenne a verseny: End dö víner iz... v. jókormányzóember.

Kabarészínész 2011.10.19. 10:43:57

Elmondom miről szólnak ezek a tervek. A pénzről. Egy ilyen tervért, ha befogadják - pedig ezt is befogadták - akkor kb. 20-60 millát csengetnek ki a tervezőknek, de lehet, h esetünkben a "kiemelkedő terület" miatt még többet.
Egy dolognak kell utánanézni: melyik fityeszes honatya érdekeltségi körébe tartozik a tervezőcég? innen tudni, hogy nem lesz belőle semmi. előkaptak egy régi tervet, berakták az új háttérképet és elrakták a nagy zsét, aminek a fele megy vissza a pártkasszába. ez a rendje az ilyen megbízásoknak. aztán majd jön egy újabb nemsokára.

stim 2011.10.19. 10:44:04

Én elfogadnám csak gondoskodjanak róla, hogy a víz ne folyjon vissza a tetőről az aljára mert csíkosra mossa majd a koszt az oldalán, a felületein az meg már nem lesz olyan Jetson család mint ez most:)

Praktikus szemponként jó lenne ha figyelembe vennék a fenntarthatóságot. Mivel nagy egybefüggő felületei vannak ha elkezd romlani az állapota akkor egyszerre kell hozzányúlni és a fenntartási költsége igen sokba fog kerülni. Jó lenne egy épületet(mert végülis ez az bár szobor is) nem többször kifizetni...

Egyébként az íves formák nekem barátságosak és a lyukakkal elkerültk, hogy nyomasztóan boruljon az ember fölé ami a méretéből adódna. Hogy menniyre illik bele a környezetébe azon lehetne vitatkozni de lehet, hogy a kontraszt kidobja a régi szép környezetnek a stílusát is.

Anselmo 2011.10.19. 10:45:19

Ha a Kremlhez hasonló épületet húznának fel oda, az mekkora poén lenne!

stim 2011.10.19. 10:47:10

...még valami. A koncepten mindig jól méz ki az üveg de amikor elkezd koszolódni kellemetlen lesz azzal a koszos cuccal a fejünk fölött... Jó lenne nem azon mélázni villamosvárás közben, hogy hogyan organizálódik a ganyé az üvegen felettünk.

Idet 2011.10.19. 10:55:03

Húúú! Már csak az Orion űrhajó filmzenéje hiányzik, meg a fenékösszeütögető tánc!

mestska · http://cities.blog.hu 2011.10.19. 10:55:35

mindenkit megnyugtatok, nem ilyen lesz a tér.

Figyel Castro 2011.10.19. 10:58:05

Ja, ilyenek még Svájcban sincsenek, pedig itt van rá lóvé, ezek folyton utat építenek, én még egy toldozott-foldozottat nem láttam. Meg romos épület sincs...

Tesveer 2011.10.19. 10:59:21

Mondjuk ez a dizájn a 60-as években számított futurisztikusnak, de attól még jó kis retró.
Viszont szerintem tök fölösleges a fél teret beburkolni csak azért, hogy ne legyen központi elem a metró feljáró.
Viszont egyetértek azokkal akik szerint ebből sem lesz semmi, túl sokszor mondták már tutira hogy indul a felújítás. És az is meglepne, ha egy ennyire formabontó építményben meg tudnának egyezni a kerületek + főváros.
Szóval ha egyszer el is indul végre, akkor se számítsunk túl sokra építészeti szempontból. De ettől még lehet persze hogy jól fog kinézni.

Idet 2011.10.19. 11:04:12

És még: egy jó van benne, szerintem: a lekerekített, hajlékony formák. Nagyon nem szeretem a hegyes-szögletest, meg a hideg-rideg fém-üveg megoldásokat.
Ne parázzatok: úgysem fog megvalósulni.

éseztígyhogy? 2011.10.19. 11:08:29

Helyesen: Moszkva Kálmánnnnnn tér.

Kolombusz 2011.10.19. 11:13:13

Elég kaotikus és tájidegen, mondjuk ez a mostaniról is elmondható. A zöldfolyosó összekötés jópofa gondolat, de a valóságban a többi se igazán ér össze.

Persze ez így úgyse fog megvalósulni, szóval szinte mindegy.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.10.19. 11:18:55

Egyszerűen nem értem mi folyik ebben az országban. Két lehetőség van: vagy Csernobil, vagy az egész világot megváltani akaró erőltetett funkciótlan borzalom. Nincs középút? Amely gazdaságilag és funkció tekintetében működne? ahogyan fentebb is olvastam, valóban. Rendet kellene rakni. A bódékat kiirtani. Mindent bekamerázni és lefesteni. Minden ilyen térre egy-egy rendőrt, ahogyan Angliában - aki folyamatosan ott van, mászkál és a szabálysértéseket még azelőtt megakadályozza mielőtt azok kialakulnának: grafiti, strihelés, illegál munkatoborzás, ottalvás, részeg hőbörgés, masszív zsebelés, a tereptárgyak leamortizálása. Ezt mondjuk a 20 legnyagobb terünkkel - ahol van metró feljáró meg lehetne csinálni. Pont annyiból mint ez a rettenetes túlzás. Miért nem veszünk példát nyugatról. Ott nem azonnal lebontanak és odabasznak valami drága nagy és funkciótlant, hanem kreatívan felújítanak, majd vigyáznak az állagra, és karbantartanak, vigyáznak.
Én magam már azt sem értem, hogyan lehetséges hogy a város engedi azokat a BKV viszonteladó partnereket azokban a kis fabódékban? komolyan mondom, azok a vizuális erőszak Pándy Andrása...rettenetes, de tényleg. Előtte miliárdokért felújítanak egy megállót, majd belek*rnak egy kezeletlen fadobozt... elképseztő. Ugyan ez vonatkozik a mindenhol megtalálható bazárbódékra. Legyen már valami elvárt városkép nem? Vagy egységes kialakítás, vagy én nem tudom. Az aluljárókban ha mondjuk egy Relay mellett van egy átlagos "kismagyarvalóságvegyesbolt", olyan mintha hirtelen Európából egy ázsiai nyomornegyedbe csöppennénk, két méteren belül. Miközben minden koszos az aluljáróban, és büdös, a legnagyobbakban nyíltan kurvák állnak, szinte bármi kapható ami illegális. Biztosan a legfontosabb hogy mekkora üvegtetőt építsünk ami a képek tanulsága alapján még az esőtől sem védené az ott várakozókat? Nagy baj van itt.

Veretes tevenyereg 2011.10.19. 11:22:59

Az az építész, amelyik tele akar szórni egy közteret üveg elemekkel, márvány burkolatokkal még biztosan nem járt a "szép új" Deák téren. Meg lehet nézni, hogy milyen állapotok vannak ott néhány évvel a teljes felújítás után.
Én egyébként sem értem mi a baj a mostani Moszkva térrel. Valaki mondja már meg nekem, miért kell most szépészetre elkölteni n milliárdot amikor nincs fűtés az iskolákban?

Gera 2011.10.19. 11:23:15

Bőven jó lenne, ha mindenféle épületcsoda nélkül csak simán rendbe tennék a teret. Nem azért néz ki szarul a város, mert nem épül minden sarkon valami csodás épület, hanem mert évtizedek óta csak rohad le minden, még az is, amit felújítottak. Szánalmasak vagyunk, az az igazság, folyamatosan próbálunk úgy tenni, mintha képesek lennénk hozni a csúcsot, sokkal jobb lenne, ha belátnánk, hogy nem megy és megpróbálnánk beállni valami jó közepes szintre, de azt fenntarthatóan.

Teszem azt megépül ez a csoda, a tér rendezésével együtt nyilván több tízmilliárdért, közben évi százmillió nem lesz a tervezett karbantartására és az őrzésére. Így minek?

Édy, aki Endre 2011.10.19. 11:23:26

@Legelő Őse: Szívemből szóltál, ergo leszel te még náci sokak szemében nagy hirtelenjében. :)

Withamyn 2011.10.19. 11:23:31

miért kell 1 teret becsomagolni??,hiszen akkor az már nem tér, ha nem kvázi "bunker".
még ha sajtkukac-lukak lennének is benne..
Én már 46éve nézem , speckó semmi bajom a mostani állapottal,max kikellene pofozni..

Veretes tevenyereg 2011.10.19. 11:29:34

Még egy very dizájnos ojjektumot ajánlnék a T. tervezők figyelmébe, ami egészen az átadás pillanatáig jól nézett ki, azóta viszont koszos, lepukkadt és teljesen életszerűtlen:
Ferihegy 1 előtti felüljáró az műanyag burkolatával.
- fülledt
- graffitis
- a mellette lévő állomáson fékező vonatok porától ugyan olyan rozsdabarna kéreg fedi, mint az összes vasúti állomást

Szerintem ez szakmai dilettantizmus!

rockjano 2011.10.19. 11:31:01

És LESZ ERRE PÉNZ???????

Jövő évi büdzsét nézegetve ...kizárt...

Nazagson 2011.10.19. 11:32:42

Finta??? Komolyan??? Megint???
Van olyan fontos része ennek a városnak ahova nem hányt oda ez a 100 évesen is "fiatalos" és "modern" építész???
Köszi a Dunapartot, a Sabadság teret a Bazilika környékét és az árpád híd pesti oldalát felvirágoztató zseninek, hogy elvállalta a Moszkva teret is. A terv: Egy nagy parasztvakítós terv.
Akik érvelnek érte azok ezzelk jönnek:
a: szar ahogy kinéz de biztos azért mert modern (ne már)
b: Minden jobb mint ami most van. Na és akkor mi van? Ne már arra a szintre menjünk le, hogy az igényeinknek megfelel minden ami jobb mint egy szétcseszett tér. Amúgy az a legyező semmivel nem gagyibb mint az a lyukas izé. Pont az a szint, csak az lehet anno tényleg modern volt, ez meg már most sem az. Suttyóknak megy ez a "Zeppelin" meg "lyukas sajt" PR kommunikáció, hogy a magukénak érezzék a dizájn és legyen valami gyerekes asszociáció, de igazából ez semmi extra csak egy blöff.
Rém modoros az , hogy ebben az országban ha valaki végig nyalta a kommunizmust majd a rendszerváltás óta az összes rezsimet az 100 évesen is megkap minden beruházást. Az, hogy Demján a régi Skálás komcsi káder haverjával szaratja teli a Belvárost meg a ferencvárosi Dunapartot az már tűréshatáron belül van az állami beruházások tükrében.

egygrafikus 2011.10.19. 11:32:47

nem lesz ilyen. marad olyan amilyen most.

dalololama 2011.10.19. 11:34:02

A képeken az látszik, hogy lényegében minden megmarad a mostani koszosból, csak lefedik egy új koszfelfogó hajlított műanyag tetővel. Sajnos az nem látszik, hogy az építkezéssel együtt átrendeződik-e a busz- és villamosforgalom, hogy végre valakinek eszébe jut, hogy a 4-6-os villamost semmi költséggel körbe lehetne futtatni ugyanúgy Budán, mint Pesten. Ez így a nagy semmi újracsomagolva.
Az is szerencsés lenne, ha a képeken nem csak a verőfényes napokra gondolnának, hanem az is látszana, hogy a szeles téli napokon, vagy az esős alkalmakkor milyen menedékek, netán fedett járdarészek lennének.

satho 2011.10.19. 11:34:16

Szerintem pont a budai panoráma, a környező épületek stílusa, a postapalota, a vár és egyebek miatt kellene századeleji, korhű állapotba visszaállítani, funkcionálisan rendezni és extra minőségű anyagokból megépíteni.

Véleményem szerint ez nem való ide, egy teljesen új építésű városrészbe beleillik, de ide nem. Pont azért nem, amiért a Csipak szálló sem illik a a belvárosba.

Az is a bajom ezzel, hogy ha elkészül a kivitelezők úgy is kispórolják belőle az anyagot, nem a tervek szerint fogják megépíteni és gagyi lesz a végtermék, valamint nem időtálló.

FSM-hívő 2011.10.19. 11:37:34

@mestska: Valóban elég valószínű, hogy nem lesz, de én attól tartok, hogy jó magyar módra szétbarmolják, feltúrják, lebontják az egészet, és csak akkor derül majd ki, hogy nem lesz helyette semmi :P

tocibacsi 2011.10.19. 11:42:37

én több konkrétumot várnék azzal kapcsolatban, hogy autóval merről merre lehet majd közlekedni?! Megoldódik e dugóprobléma a szilágyi erzsébet fasoron és a margit körúton a moszkva felé?!

dalololama 2011.10.19. 11:56:42

@tocibacsi: És tegyük hozzá, hogy a fasor, valamint az Alkotás utca felé vivő, jelenleg eléggé zavaros sávrendszert is ésszerűsíthetnék mind a kivezető, mind a bevezető irányokban. Elfogyó sávok, szűk hely, stb rengeteg zavarforrás.

pollypudlipötty2 2011.10.19. 12:01:56

Nincs most időm végigolvasni az egészet, de azért egy első benyomásom kialakult: nem túl eredeti és nem túl modern, hanem eredetieskedő és modernkedő. A Moszkva Kálmán tér Buda legfontosabb forgalmi csomópontja. Jelenleg nem csak az a baja, hogy ronda, hanem a fő funkciójának nagyon rosszul (alig) felel meg. Hogyan lesz ez rendbehozva? Hogyan oldja meg ezeket a problémákat ez a koncepció? Erről nem sokat találtam. Ja, hogy lesznek teraszok, kávézóval, ahová ki lehet ülni... Nem kéne túllépni már végre azon, hogy minden közösségi térbe napernyős terszokat terveznek, kávézó meg sétáló emberekkel?

Na, jól felbosszantottam magam; lehet, hogy mégis végigolvasom!

Nazagson 2011.10.19. 12:14:09

Kicsit olyan lesz így mint amilyen a Keleti pu. elött volt a 2 szintes tér, ugyanazokkal a hibákkal. Nem értem minek ez a tetőszerkezet. megdrágítja a beruházást, elveszi a fényt, viszont a lukak miatt csak kacskaringósan lehet esőben is menni alatta, büdös lesz a levegő(hajléktalanok, vagy a szokásos román bekecsárusok, hugyszag, cigi, ect.
Ráadásul csak mégjobban elszigeteli a 2 szintet egymástól ée ezekkel a tartórudakkal olyan mint egy vidéki zsibvásár. Szerintem a mai állapot jobb ha rendberakják és a felesleges síneket felszedik (meg azokat a béna buszmegállókat a Trombitás kerttel szemben meg a téren a padokat ect. lecserélik olcsón valami dögös új bútorokra. Persze akkor nem lehet komámbátyámnak kiszervezni milliárdos pénzeket.

seahawks 2011.10.19. 12:14:18

mára kultikussá vált találkozó helyet („találkozunk az óra alatt”)....
jajj de izgi...

E_E 2011.10.19. 12:14:30

@v. jókormányzósember: igazán színvonalas írás, köszönjük. A mokka című reggeli műsorban olvasni hasonlóan frappáns üzeneteket - ott lenne érdemes próbálkoznod, te kretén.

A térrel kapcsolatban: a jelenlegi állapotnál valóban minden jobb - naponta többször is áthaladok rajta. Bár a legyezőt magam sem kedvelem, és egy tisztább, átláthatóbb elrendezés sokat segítene, a legsürgetőbb mégis az emberkereskedelem megszüntetése, a naplopó punkok és rómaiak csokorba gyűjtése és kitoloncolása, a parkbéli közvizeldék felszámolása lenne.

proton1701 2011.10.19. 12:14:32

Szerintem ez kurva jól néz ki....

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.10.19. 12:16:46

Eleve úgy kéne megépíteni romokból, hulladékból, hogy abban már kárt se az időjárás, se a galambok se pedig a graffitisek ne tehessenek. Felesleges amúgy is ez a nyugatmajmolás. Fel kéne végre vállalni a sorsunkat.

altimus 2011.10.19. 12:25:06

na, akkor a miheztartas vegett itt egy korrekt megoldas nagy ter befedesere:

www.interiordesignphotos.co.uk/2011/05/18/worlds-most-imposing-wooden-structure-metropol-parasol-in-spain/

:)

finta jo ha nem nyul semmihez. amit csinal az par ev alatt osdinak, otlettelennek tunik.

a realitasok talajan maradva a kovetkezoket kellene meggondolni, csinalni

- visszanevezni a teret moszkva terre :)

- a kozlekedest atgondolni (egesz jo terveket lattam, meg nem tudom hol, amiben korrekt villamos/metro/busz logisztika megvolt

- megvalosithato minimalprogramot kidolgozni, a kozponti tema ne a terburkolat legyen (sehol a vilagon nincs annyi terburkolat mint bp-en), hanem a maximalis funkcionalitas, _tisztan tarthatosag_

- a metro legyezot en is meghagynam, de ha mennie kell el tudnam azt is viselni.

de a lenyeg a kozlekedes rendbetetele, a ter kitisztitasa lenne. ennek a modernkedo sajtfelhonek semmi ertelme, es sajnos mindnyajan tudjuk egy ev mulva hogy nezne ki lehanyva, graffitizve, szetvesve, szetesve az egesz. ha nincs penz karbantartani (marpedig nincs), akkor legyen elso lepcsoben egy tiszta, kulturalt modalis csomopont, oszt egyszer erre lehet majd alapozni a masodik lepcsot, amit legtobbunk mar valoszinuleg nem fog megelni :(.

Nazagson 2011.10.19. 12:26:26

@pollypudlipötty2: Tökéletesen egyetértek.
Ha a közlekedési problémákat megoldják (vagy legalább ésszerű kompomisszumot találnak a tömeg-, autós-, kerékpáros-, gyalogos közlekedésre és rendberakják a mostani teret , felspécizve új bútorokkal, az jobb mint ez (lehet persze drága beruházás is teljes megújítással, de az ne legyen már ilyen tanyasi szar. Ezen látszik, hogy egy 80 éves bácsi vért izzad, hogy valami modernet meg lélegzetellálítót alkosson, de igazából gőze nincs, hogy az micsoda, hanem összeollóz netről nemzetközileg elismert megoldásokat és azokat belopdossa, anélkül, hogy megértené miért is voltak azok az épületek elismerve. Olyan mint azok a tiniknek készített "cool"-nak szánt reklámok, amiket valaha forradalmian új és kreatív de ma már 40-es családapák a kertvárosból rendeznek, maníros és kellemetlen nézni is. Aztán jöhetnek a gagyi klissé Pr frázisok: "Organikus formák", "a tervező játszik az épület TÖMEGÉVEL" ect. meg találnak neki egy mindenki által ismert tárgyat amire állítólag hasonlít : Cet, zeppelin, kavics(az az egy még jól is nézett ki, nem is építik meg)(ebben az esetben a nevetséges "űrsajt"-ra esett a választás, mert bár vannak rajta lukak akár egy sajton (némelyiken) de baromira nem hasonlít egy sajtra szóval ez minden bizonnyal egy űrsajt- BRAVO), és a nettes portálokat elárasztva mindenkibe erőltetik bele ezt az egyszerűen megemészthető konklúziót: Butábbaknak elég, hogy az aranyos űrsajtot felhozhatják egy társaságban, hogy mindenki tudja mennyire bennfentes a napi eseményekben, sznobok meg tolhatják az organikus, terekkel és tömeggel játszó panelt.SZÁNALMAS

szb9 2011.10.19. 12:35:02

Én egy olyan tervet olvastam nemrég, hogy az első ütemben meghagyják a legyezőt, és kb csak a volt 56-os hurokvágányát bontják el meg parkosítanak. Gondolom megcsinálják ezt az első ütemet, erre a sz*rra meg már nem marad pénz.

Nazagson 2011.10.19. 12:38:45

@szb9: Reméljük.
Amúgy a pozitívumokról is: Az, hogy a Várfok utca gyalogos sétány lesz az nagyon jó hír. Talán az eddig elszigetelt Vár ki tud törni ebből a gagyi skanzen státuszból és valóban össze lesz kötve a várossal.

Édy, aki Endre 2011.10.19. 12:40:14

Szerintem is gázul néz de, de meg vagyok győződve arról, ha odaadnák a tervezést a Lehel Piacot összelegózó szakemberi gárdának, akkor hirtelen építészetileg előremutató lenne még egy lécekből összetákolt disznóól is oda. :)

erid 2011.10.19. 12:42:37

Nekem erről Örkény írása ugrik be:
"- Jöttem megnézni, főmérnök elvtárs, hol is lesz az a nagyolvasztó. - Itt,
író elvtárs, ahol most vagyunk. - De hát ez csupa gizgaz meg gyom. Mikor lesz
ebből kohó? - Író elvtárs, szocialista rohammunkával augusztus huszadikán lesz
csapolás. - Az ide két hónap, mérnök elvtárs, és még egy kapavágást sem
történt. - Legyen nyugodt, író elvtárs. Augusztus huszadikán itt folyni fog az
acél. Egyébként jól értettem? Örkénynek hívják az író elvtársat? - Igen. - A
gyógyszerész fia? - Igen. - A Csillag patika tulajdonosáé? - Igen. - Ja úgy.
Akkor elárulom, író úr. Lófasz fog itt folyni, nem acél."

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.10.19. 12:45:29

1. Ronda.
2. Városidegen.
3. Soha nem valósul meg.
4. Tervekben mindig is jók voltunk / vagyunk /leszünk
5. Remekül lehet majd vele kampányolni 2014-ben.

Nazagson 2011.10.19. 12:47:36

@Édy, aki Endre: Értem mire célzol és valóban sok igazad van:)
Bár a lehet tér legalább karakteresen giccses és a Westend "ál-holland-protestáns-fengshuija után még jó is a szemnek ahogy megyek a Vácin, hogy valaki odadobált minden színes játékot amit a padláson talált a hintalótól a monopoly-ig. Amúgy a legegyértelmübb Lego plágium pont Finta rendőrpalotája (bár a rendőröket meg a palotát egy szóban használni oximoron), ami nekem rendőrállomásként gyerekkoromban meg volt Legóból. Talán emiatt is ez a tán legelviselhetőbb épülete szerencsétlen komcsinak.

Édy, aki Endre 2011.10.19. 12:54:42

@Nazagson: Az a "baj", hogy én végletesen ódivatú vagyok és az efféle vágjunk-a-régi-dolgok-közepébe-valami-előremutatót-de-ízibe típusú építgetéstől hányok. Itt is, másutt is. Dózeroltatnám őket villámgyorsan. Malterdarabjuk se maradjon - ha egyáltalán használtak maltert. :)

dicta 2011.10.19. 12:56:22

Építészmérnöki diplomával a hátam mögött kijelenthetem, hogy totálisan légbőlkapott és irreális tervek ezek. Tipikusan az a fajta, ami mennyire innovatív, és jól mutat, és a suliban is 5-öst kapsz rá, azonban totálisan megvalósíthatatlan mind a magyar kivitelezők munkájának minősége, mind az anyagi források, mind a tervezők elszálltsága miatt; "odaszobrászkodik" valamit, de már nem tud hozzá kiviteli tervet rajzolni, azt sem tudja, megáll-e, talán még az anyag sem létezik, amit kitalált hozzá. Örülnék, ha lassan valami racionális tervvel is előállna valaki.

barata 2011.10.19. 12:56:46

@Vahakomb: Tényleg, még egy lerobbant, 100 éves ipari épület is szép. Egy 35 éves panel, ahol emberek élnek....

altimus 2011.10.19. 13:00:01

@Nazagson: es a varbusz az milyen utvonalon fog kozlekedni? alternativat a varfok utca mellett nem nagyon latok.

Édy, aki Endre 2011.10.19. 13:01:39

@altimus: Hát a sok-sok Vár alatti barlang meg alagút az smafu? Csak szerényen ki kell őket bővíteni. :)

Lakatos Ásztonmártin 2011.10.19. 13:12:26

@Veretes tevenyereg:

véletlenül tudom, hogy a bizonyos nagy tervezőiroda műtárgytervezői anno azt a gyaloghidat nem ilyen burkolt csőszerű fosnak tervezték, hanem rendesen, nyitottnak, ahogy egy ilyen hidat kell.

Hogy hol ment félre a sztori nem tudom, ha jól emlékszem megrendelkői vagy hatósági oldalról valami utolsó táni pillanatban kértek egy ilyen módosítást, ami agyonbaszta az egészet.

Le lehetne lassan szokni arról, hogy mindig a tervező mérnök a hülye. Az esetek 90%-ában amikor látsz egy fos építményt, akkor az úgy keletkezett, hogy a tervezőmérnök megterveztő korrektül, jól, és az utolsó utáni pillanatban, amikor már nem lehet teljesen áttewrvezni, valami okoskodó fasz belegányolt valami pitiánerséget. Vagy amikor már félig készen van, akkor kitalálja a megbízó, hogy mégis inkább mást akar. Na ilyenkor születnek ezek a torz szarok.

Nazagson 2011.10.19. 13:18:25

@altimus: Szerintem a busz bemehet majd úgy mint az Október 6.ba vagy a Rádayba csak lesznek fotocellás oszlopok. Ha nem az valóban hiba.@Édy, aki Endre: Nincs baj azzal ha nem tetszenek a modern épületek régi környezetben. Nekem spec a Hadid ház a Szervitán tetszett volna, mert szép terv volt és egy gagyi komcsi ház helyére került volna. A Csipak féle tanyasi suttyó meggazdagodott állami lopásokon és korrupción a felkapaszkodott tanyasi politikus haver hátán "életérzést" közvetíteni kívánó épület viszont sem építészetileg (bár mint kiderült az a zeppelines szar terv is csak egy blöff volt amivel felpuhitják az ostoba népet, de nem végleges terv) sem méretében nem tetszett , nem beszélve a Fischer házról amit el akarnak bontani az útjából.
Moszva tér épületei amúgy nem annyira ódon épületek, valami visszafogott 50-60 évek olasz modernizmusa még jól is állhatna neki, vagy valami késő Bauhaus, bár valaki említette itt a Hüvösvölgyi villamos megálló stílusát, ami szintén érdekes kisérlet lehetne, Lenne egy ilyen tipikus 2 világháború közötti berlini tér. Bár szerintem modern stílus is lehetne, csak 1: ez nem modern,2: ez akármilyen stílus is de abban egy szar.

Édy, aki Endre 2011.10.19. 13:22:23

Életszerűbb lett volna, ha ebbe a steril, tervezőasztali környezetbe odapakoltak volna néhány kora reggeli tébláboló culágert, "lóbarzsamot" árusító cigányasszonyt, virágágyásban szundító hajléktalant, kannásborozó-csövező álpunkot (a "morzsikutyának" kolduló fajtából), a Lipótmező bezárása után a környéken felszaporodó elmebeteget és a mindezt elnézően szemlélő talpasrendőrt. Így nagyon demóverziós az egész. Ilyenre egy fillér közpénzt nem adnék. :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.10.19. 13:25:05

A közlekedési vonalak tisztázva vannak már?
- Például, hogy milyen villamos- és buszvonalak fognak a téren vágállomásozni a jövőben?
- Megmarad-e a tér kvázi busztároló funkciója?
- Várható-e is a Csalogány u. kiszélesítése?
- Lesz-e valaha is kijárata a metrónak a Margit krt felé vagy sem? Egyéltalán úgy kell-e maradnia tényleg a térre érkező mozgólépcsőiránynak, ahogy ma ismerjük - vagy csak a költségcsökkentés miatt?

Ezeket kéne végre konszenzusos módon eldönteni és csak azután fogni a (látvány)tervezésbe.

Persze ha már el van döntve, az sem rossz. De akkor annak hol a dokumentációja, és hol van mögüle a szakmai, társadalmi egyeztetés?

Egyábként jellemző az egész térkezelésre, hogy a Trékom épp most festeti újra a téren lévő fülkegombáit, pedig tudva tudjuk, hogy napjainkban már kihasználatlanok az utcai fülkék. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezeknek a fülkegombáknak a felében már nincsenek is készülékek. Errefel nem lebontják őket végre és átadják a helyet a gyalogosokank... Nem. Inkább konzrválják a szart. Kerületi/fővárosi/állami hozzájárulással. Köszi, de tényleg.

Édy, aki Endre 2011.10.19. 13:26:08

@Nazagson: A Szél Kállmán térnek az tenne jót, ha nagy buborékot pakolnának rá, amely alatt ugyanúgy nézne ki, mint most, de a buborék külsejét befüvesítenék. :) És mindennap látom a sok igénytelenséget ott. A buborék legalább tudatosítaná, hogy egy alternatív univerzumban jár az ember és a valóság meg odaát van. :)

Tapogatott Kukorica 2011.10.19. 13:27:23

Vagy még jobb megoldás, ha nem a térre húzzuk fel az épületet, hanem a teret visszük az épület alá, béláim. Mindenki jobban járna, ha a teret egyszerűen betolnánk a Trafalgar tér alá, mert egyrészt az már kész, van rajta egy szép nagy szobor meg szökőkút is, ha jobban belökjük alá, akkor még egy galériát is kapna a Széll Kálmán tér.

Tóhatjuk?
www.youtube.com/watch?v=g0A8jfosr2Q

Nazagson 2011.10.19. 13:30:10

@Édy, aki Endre: Igen és még így is hozza azt a nyomorult késő 80-as életérzést, vannak azok a képek amik a tér szintjéről vannak készítve és látni a sátortetőt a földszintről ahogy azokon a csámpás tartórudakon van. Simán csak a célbalövölde meg a sárga fahal pecálda meg a medvetáncos hiányzik a tető alól, a másik sorban meg lehetne a csikósruhában sztiprtíz bárba csalogató ostorcsapkodó, a matyóterítőről bekecsben snidlinget áruló román néni, a sarokban a saját hugyában édeset álmodó író/hajléktalan akinek az álmát a kovászosuborkás vigyázza. Simán ezt sugalja a terv. Kicsit olyan mint a régi Baros tér keverve a régi Kö-Ki vel nem?

Jenya 2011.10.19. 13:34:00

Az űrsajtos teljesen jó, egy leszakadt térből jobb ha ilyet csinálnak, rontani nem fog-megszokjuk majd. Én az éles hegyes háromszöges embertől idegen éleket gyűlölöm, mint a belvárosban.(Nagymező életveszélyes borzasztó gránitháromszög darabjai) Szemmel testtel felszúrom magam -rettentő anti ergonomikus a kemény egyenes hegyes él látványa. Lágy kellene a közterületre, hajlítások, körök ovális elemke - ott tudat alatt is jól érzik magukat az emberek. Ezért barátságos a Flinstone-os sajtos :)

Mourinho már nem a király 2011.10.19. 13:46:20

Nekem semmi ilyen "modern" nem tetszik, amit beékelnek egy teljesen idegen környezetbe. Ha Budapesten megőriznék a század eleji épületeket, és felújítanák azokat, akkor hazaverné Bécset szépségben.
Az ilyen "modern" cuccokat meg építsék Csepelre, vagy tudom is én hová.
Én nem bánom egyébként ha ilyen üvegcsodákat építgetnek, csak meg kellene találni a helyét ezeknek. Azt is értem, hogy változtatni kell, a terek, utak funkciója és közlekedési szerepe változott, meg a régi épületeknek sem valami jó a kialakítása (nagy belmagasság mindenütt), de valami egészséges határt be kéne tartani (ez nem az)

Nazagson 2011.10.19. 13:47:11

@Jenya: Életveszélyes gránitháromszög:)
Vigyázz nehogy felnyársaljad magad szemmel a Mátyás templom tornyára vagy szemmel kettévágjad magad a Parlament éles sarkain, inkább bújjál elk a Null kilótérkörnél a körös körül futú karika körforgalomnál:)

Nazagson 2011.10.19. 14:03:21

@Anthony-Mourinho a király-:
Sajnos ez nem fog megtörténni. Budapesten ezekben a házakban a lakásokat rossz állapotban eladták olyan embereknek 200-300 ezer forintért, akiknek nincsen meg a 10-12 milliója most, hogy igényesen felújítsák. Illetve ők igénylik, hogy állami pénzből ez megtörténjen (vagyis mindenki pénzéből), de egyrészt ehez nagy a lakásállomány, hogy átütő eredményt lehessen elérni, de ha meg is lenne a szándék, akkor is ők cserébe semmit nem akarnak feláldozni. Egy nagy város közepén úgy akarnak élni mint falún. Aztaz éttermet aki kibérni a boltokat a ház aljában azt bezsarolják, feljelentik, ellehetetlenítik a kora zárással, ha sétálóutcát akarsz építeni (ami meg másfélszerezné az ingatlanja értékét), akkor csattog, hogy, hol fog megállni a lízingelt Swifttel amikor a Tescoból jön haza teli puttonnyal (aki Belvárosban lakik ne vásároljon Tescoban), de ha mély parkolót akarsz építeni (pl Jókai tér), akkor meg nem engedik, mert ott vannak a gyerek kedvenc fái (bár bemutatják nekik, hogy a fát, most már ki lehet úgy szedni, hogy vissza lehessen rakni, de ő nem alkuszik). A másik fele a politikai akarat, miszerint pl aDeák téren baromi fontos milliárdokért erőltetni a városháza projektet míg vele szemben a lenyűgöző Anker ház ott rohad szét. Engednek Westendeket meg Arénákat építeni a belváros közepébe illetve közvetlen környezetében ezzel kinyírva európa legszebb körútját amiket már csak a török éttermek tartanak étteremben. Egy 2X 3 sávos autópályát húznak keresztűl a beváros közepén, mert bár Pilisvörösváron 3 részeg sváb megfúrhatja az országút szélesítését de az alap , hogy akármelyik vidékinek alanyi joga ott pöfögni a Szabadsajtó-Kossuth tengelyen (igen akik ott laknak, azok imunisak a szénmoxidra mert fotoszintetizálnak). Béccsel kár hasonlítgatni Pestet mert az a város arról szól, hogy hozzuk ki a maximumot egy városból (aki fintorog azoknak: zsinorban 3.szor volt a legélhetőbb város a világon), addig Pest arról szól, hogy csesszünk szét egy ragyogó lehetőségekkel rendelkező várost (Hol van már a Tabán, Óbuda? Hogy néz ki a Hungária körút?, Hogy néz ki a Várpalota kivűl belül? Hol van onnan a Lovarda merg a testőrségi épület? ect) Ez a Pest bár még mindíg nagyon szép de már csak árnyéka egykori önmagának és az elmúlt 80 évben semmi érdemleges nem épült benne

Ez vagyok 2011.10.19. 14:03:31

Hogyan bírtak kitalálni egy ilyen modern otromba építményt az egy-két évszázada épült házak közé. Ha itt tart az építészek körében a stílusérzék, csak sirdogálni lehet ezen.

cso zsi 2011.10.19. 14:19:43

Ahhoz képest, hogy a legyezőt el akarják bontani, a képekről hasonló rémségek bukkannak elő. Egyik rosszat a másikra cserélni minek? Ja, hogy 20 éve ezt csináljuk 4 évenként.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.19. 14:35:54

@ZF2: szóval nem jó az organikus, organikus kell? wow. pont, hogy nem kéne sem organikus-népiesch, sem pedig organikus-fluid, hanem legyen normális, visszafogott modern, mindenféle provincialista balfaszság meg posztmodern esztétikaszennyezés nélkül.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.19. 14:37:18

@Ez vagyok: ez nem modern. előbb rokon a Makoveczcel, mint a modernnel. a Retek utcai házsorhoz meg maximum a dózer passzolna.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.19. 14:40:19

@Anthony-Mourinho a király-: Csepelre nem építenek semmit, nemhogy "üvegpalotákat". a befektető ott jelentkezik, ahol a befektetése megtérül, mert van vevő, és van infrastruktúra. lehet elküldeni a befektetőt a rozsdaövezetbe, csak ott nem fog építeni semmit, mert az infra erősen hiányos, vevőkör meg nincs. ha pedig elindul a város széle felé, akkor hirtelen Törökbálinton találja magát, aminek fényévekkel jobb az infrastrukturális ellátottsága, mint Csepelnek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.19. 14:42:56

Borzalmas.

Esetleg ha az ott végállomásozó buszokat és villamosokat valamilyen térhajlítási trükkel egymáshoz közelebb tennénk.....

Jelenleg bizonyos átszállási irányokban több száz métert kell gyalogolni.

Globetrotter2014 2011.10.19. 14:47:59

@Kusics Iván: abból már van elég, lassan elavulónak a 2 mamuth, totál elavultnak meg a mellette lévő minsztérium. A spenótház utóda pedig ékes bizonyítéka hogy a létezik olyan hülye aki a legrosszabb szocreáélt is képes retrózni...

Szerintem a hattyúház pl nem öregszik. Tény hogy a Mauth/Posatpalota és 20-as 40es évek bérházai közé nehéz beilleszkedni. Én nem bánnám a "népiesch"-t, kevés van belőle a városban és nem mutat rosstul, ha az osztrákok képesek voltak intézményestíeni Hundertwassert Bécsben mi miért ne tehetnénk meg?

díjhitelező 2011.10.19. 14:56:43

Ez ultrangáz.
Én ezt nem akarom.

mamoska 2011.10.19. 15:04:58

Kéretik megnézni a fantasztikus stadiont a metrónál, egy az egyben, mint egy vaspondró. Borzasztó, különösen a festetlen betonfalak. Hát ilyen lesz ez is.

bsand 2011.10.19. 15:17:01

Jééééézuss tényleg ekkora az a Moszkva tér? :)
Vagy csak én ôrültem meg, hogy ennyi izét fognak odatenni és a szép lesz?

micsoda? 2011.10.19. 15:17:58

Nekem tetszik a látvány, ahogy a képen látható. Bocsánat!

Intizar 2011.10.19. 15:32:19

Randa, kérem, randa, de legalább nem Horthy-szittya-turul-randa. Az is valami.

kassauj 2011.10.19. 15:42:37

A fedett helyeken szokásos húgyszag is lesz hozzá? Mert ha nem mindenütt mossa a jótékony eső, vagy tartós szárazság van...?!

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.19. 15:56:31

Nagyon szép nagyon jó, meg vagyok vele elégedve, csak mit keres ez ebben a városban??
surl.hu/Hl7h9H

GGG77 2011.10.19. 16:22:59

Nekem oké. A mostani állapotnál mindenképp jobb.

krj 2011.10.19. 16:49:09

ez a város és ez az ország egy rozzant kutyaólat nem tud felépíteni, de látványtervből csillagos ötös mindenki. faszom...

Globetrotter2014 2011.10.19. 16:57:37

@krj: menj el küldöldre és csodálkozz hogy emnyire el tudnak baxni a nlmetek vagy a belgák egy várost, kommunizmus, didktatúra, pénzhiány és egyébb kifogások hiányában is.

Budapest egy iszonyú jó város, a részletekkel van kis gond, elsősorban az emberekkel. A Moszkva tér pedig egy viszonylag normális környék szégyenfoltja. Ideje lenne rajta dolgozni, és nem úgy mint amit egyik másik főtérrel tettek Demszky idején...

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.10.19. 17:10:56

Van különbség modernség és annak mímelése közt. Az ilyen tervek az utóbbiba tartoznak. Ennek a hülyeségnek amit odaterveztek semmihez semmi köze, egy paca lenne egy teljesen más hangulatú hely közepén. Elővehetnék itt is 30-as évekbeli terveket mint a Margit-híd ujjépítésekor.

Check 2011.10.19. 17:15:40

Elolvastam. A hozzászólásokat is. Majd megnéztem a képeket. Ennyi az egész? Pár neogiccses ámde vizuálisan kaotikus szélfogó? Nagyon lazulnak már az öreg oroszlán fogai... De jobb, ha tudomásul vesszük, hogy ha fene fenét eszik is ígértek neki (legalább) egy nagyberuházást. Még a Nemzeti Galéria - Széchényi Könyvtár átalakítása kormányuk és nagy vezérünk székhelyévé is bejöhet neki...
Szegény-szegény giccsentő Finta bácsi...

bőrmók 2011.10.19. 17:17:56

Itt valakinek lyukgyára van, és meg fog gazdagodni.

vikki 2011.10.19. 22:06:08

hááát. tényleg elég messze esett az alma a fájától. azért a fia sokkal kreatívabb...

Riz Ottó 2011.10.19. 23:08:15

Jól láttam, hogy az egyik képen fedetlen kültéri mozgólépcső van? :D Mi lesz télen, hóban, ónos esőben?

Amúgy erőltetett, oda nem illő, futuristának szánt személytelen, lélektelen az egész. Nem hiszem el, hogy nem lehetne barátságosabb, emberközelibb és a környék házaihoz jobban illő tervvel előállni.

cso zsi 2011.10.19. 23:25:03

@d.z.: Mint a jelzőlámpa középre. Az is műemléki darab. www.fortepan.hu/?view=query&q=margit+h%C3%ADd&lang=hu&img=9331
Nagy kép: www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_15733.jpg
Igaz, akkor még a szigetről kiforduló busz miatt kellett.

miskabá 2011.10.20. 00:31:53

Meg kéne már építeni Fintatownt jó messze Budapesttől, ott nagyon jól mutatna a Mester többi csodás alkotásával együtt. Lehet hogy száz év múlva majd pénzért mutogatják, addig legalább nem kell néznünk
süti beállítások módosítása