Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

20100904053

Rákócziék párizsi bordélyháza után jutott eszembe (szegény fejedelmünk neve valahogy mindig a rosszlányokhoz kötődik), hogy hát száz éve Budapesten is volt jó néhány ilyen intézmény. De vajon mi lehet ma ezekkel az épületekkel? Én a magam részéről egyet ismerek, melyről azt mondják, eredetileg piros lámpás háznak épült.

Már korábban is gyanús volt a házfalon a stukkók fura szájtartása a Keleti Károly utca és a Kitaibel Pál utca sarkán. Aztán amikor valaki elmondta, hogy tudomása szerint az épületben egykor bordély működött, alaposabban szemügyre vettem. Tényleg nagyon különös, hogy a földszinten sem ablakok, sem üzlethelyiségek nincsenek, apró ablakai pedig karnyújtásnyi magasságban kezdődnek.

Egyébként is nagyon fura az ablakelosztás, ha normális lakóház lenne belül nem indokolná semmi, a fura cellaszerűen sorakozó ablakokat, miközben befelé hatalmas terasz nyílik. Vagyis hihetőnek tűnik az elmélet.

 

 

Ha valaki járt már benne, vagy esetleg ott él, írja meg mit tud a ház történetéről*. És persze jöhet bármilyen bordélyháztipp. Kortárs bordélyokról mondjuk nem szívesen írnék. Egyrészt mert ugye természetesen nem léteznek, khm-khm, másrészt meg nem szeretném, ha idejönne hozzám egy morcos alak és elvenné a kedvem a blogolástól, vagy úgy általában a jobb kezem, esetleg a tüdőm használatától.

*Köszönöm a kommentet!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szex töri bordély ii. ker keleti károly utca kitaibel pál utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr923170195

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bezárhatnak a szexboltok? Változott a lakásszövetkezetekről szóló törvény 2011.08.22. 08:34:52

A Parlament hétfő délután fogadta el a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény módosítását, melyek célja a gyakorlatban kialakult jogbizonytalanságok megszüntetése volt....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.22. 09:17:23

Krúdy sokat ír a belvárosi (akkor IV., ma V. kerületi) bordélyokról, amik a Magyar utca környékén működtek. Például ezt a házat nem nehéz megtalálni, mert a Magyar utcából csak 1-2 épület néz a Károly kertre (részlet a Régi pesti históriákból):
A Magyar utcában, a Károlyi kertre néző erkéllyel kínálkozott egy ház megvételre. Az egészséges fekvésű házat az okos Róza részvénytársasági alapon vette meg. Minden gavallérnak, aki a jövendő házban néhány kellemes percet tölteni akart napjában, részvényjegyzési joga volt.”
mek.oszk.hu/00800/00869/html/03.htm

zmak 2011.08.22. 09:33:42

talán csak városi legenda -talán nem az. állítólag a szintén belvárosi, beszédes nevű Kúria utca sem az országgyűlésről kapta a nevét... a kurta utcában sorakozó házak mindegyikében elegáns bordély működött a háború végéig.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.22. 10:19:23

Mondjuk, hogy manapság miért nincs bordélyház azt nem értem. Kereslet mindig is volt rá, mindig is lesz rá, ha kereslet van, akkor pedig kínálat is lesz. Sokkal kulturáltabb és főleg ellenőrizhetőbb lenne mint az 5-ös út mellett ácsorgó lányok. Arról már nem is beszélve, hogy a bordélyba nem megy be akit ez zavar, az úton meg azért más is közlekedne. :)

Cricket 2011.08.22. 10:43:11

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: Hát az úgy lehetett, hogy amíg nem volt kamionos forgalom, addig működött az intézményesített rendszer, de aztán kellemetlen lett, hogy eltorlaszolják az utcákat a parkoló kamionosok, ezért inkább a lányok kimentek megvárni őket az út szélére.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.22. 11:58:07

@Cricket: Nem, ez úgy működött, hogy amíg nem létezett a New York-i Nemzetközi Egyezmény (1950.03.21.) addig lehetett, azóta meg nem, mert az csúnya emberkereskedő dolog. Az alkoholtilalom se jött be, szvsz ez sem, ha valami illegális az sokkal veszélyesebb, mint egy jól szabályzott, ellenőrzött rendszer. A "munkaerőre" is nyilván kéne szabály, de ugyanúgy a helyszínre is. Óvoda, iskola játszótér, akármi x méteres közelében nem, és kell kamionparkoló. :) Egy autópályapihenő pl ideális helyszín.

quiche 2011.08.22. 12:21:54

A Magyar utcairól Kosztolányi is ír, meg mások is, van a Budapesti Negyed c. folyóiratnak egy Kosztolányi Budapestje c. száma, abban sok minden olvasható erről. Egyébként a Rákóczi tér mögötti Víg utcában több olyan ház is van, aminek a lépcsőházában enyhén erotikus díszítés látható.

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2011.08.22. 13:06:41

A VIII. kerületi Víg utca földszintes házacskái szinte mind kupik voltak. Sokat lendített az üzemeltetésükön, hogy a jelenlegi "nyócker" rendőrkapitányság 1945-ig laktanya volt, s innen sokan rajzottak ki a szemközti házakba megkönnyebbülni. Egy házban általában 7-8 apró méretű szobácska volt, amiket vörös színű festékkel festettek ki. A 47-es számú ház pincéjében én kb. 6 évvel ezelőtt találtam egy pléhlemezből megmunkált perselyt is, amire az volt írva, hogy "Lányaink egészségéért". Piri néne- aki ma is ebbe az ingatlanban lakik- elmondása szerint, ide az elmenőben lévő urak általában 10 fillért mindig bedobtak, hogy a meglátogatott jányok valamiféle orvosi átvizsgáláson essenek át. Csáth Géza ellenben azt írja a Víg utcai bordélyokról, hogy a főváros legszerencsétlenebb kéjnői találhatók itt meg, akik általában sanyarú paraszti sorsukat hátrahagyva még a bárca megfizetésére sem volt pénzük. Lengyel Péter "Macskakő" című regénye is sokat ír erről az utcáról

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2011.08.22. 13:09:11

@quiche: Sajnos azért nem látható egyetlen egy díszítés sem a víg utcai házakban, mert az itt dolgozó jányoknak nem volt felesleges pénze a míves munka megfizetésére.

Cricket 2011.08.22. 13:39:53

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: Jó-jó, persze. De amúgy viccesebb lett volna, nem?

Tom és Jerry fan · http://www.tomesjerryfan.hu 2011.08.22. 13:46:10

Köszi a képekért, érdekes! Nem tudtam, hogy ilyen is van, arra járok megsasolom majd élőben is :)

ahha 2011.08.22. 13:59:35

@TuRuL_2k2: A Magyar utca és a Múzeum körút között van egy átjáróház, a Reáltanoda utca Magyar utcai torkolatánál. Én arról tudom úgy, hogy kupleráj volt, és tényleg vannak jelei. Fakockás burkolat az udvaron (kocsi és lóhang-tompító), illetve olyan gangos-erkélyes kiképzés, hogy a belső udvarról remekül át lehetett tekinteni a hivatali helyiségeik teraszán álló hölgyek bájait.

zsitva 2011.08.22. 14:04:04

a Récsei garázs tárolójának helyén pár éve épült egy szép, új ház.
50-100 éve mennyit fognak írni róla..........:-)))

anyu 2011.08.22. 14:07:09

Gobbi Hilda önéletrajzában is szerepel a Magyar utcai ház, amit a negyvenes évek végén idős szinészek otthonávé alakitottak hoztak létre. Úgy emlékszem arról irta, hogy korábban kupleráj volt. Magyar utca 34 a cime

szmr 2011.08.22. 14:15:51

@ahha: én is pont erről a házról hallottam. A "Könyvudvar" feliratot kell keresni a körúton (most egy könyvesbolt működik az egyik udvari helységben, vagy működött amikor legutóbb arra jártam). Hangulatos kis belső udvar, múlttól függetelnül.

Krumpli 2011.08.22. 14:18:28

A Víg utca régi neve nem Örömvölgy utca volt?

Tippcsi 2011.08.22. 14:25:25

@quiche: Akkor talán az utca neve sem lehet véletlen.

fairytale 2011.08.22. 14:28:26

Nagyon sok bordélyház volt anno a VI. kerületben Ó utcában, a Zichy Jenő utcában (régen Új utca), a Nagymező, a Király és a Mozsár utcákban. A VII. kerületben az Akáczfa, a Dob, a Dohány, a Hársfa utca volt híres a bordélyairól; a VIII. kerületben pedig a Conti, a Bérkocsis és a Nagyfuvaros utcák.

A Zichy Jenő utcában pl. ha jól tudom, nem csak bordélyok voltak, de kártyabarlangok, játéktermek is, még 30-as években is.

fairytale 2011.08.22. 14:34:03

@szmr: Amire te gondolsz, az véletlenül nem az Unger-ház? Mert ott van a könyvudvar. De annak Múzeum krt. 7. és a Magyar utca 8-10 a címe. Átjáróház ugyanis. Szerintem az nem volt kupi soha.

Mocoria 2011.08.22. 14:39:04

Jé, ez a ház itt van pont velem szemben, de sose gondoltam volna. A tátott szájból azért nem következtetnék ilyesmire... De az épület kialakítása az már inkább sejteti. Utána fogok érdeklődni.
Van viszont egy egykori kupleráj a Szalai utca és a Falk Miksa utca sarkán, a Kossuth térnél. Ott volt a 70-es években a Külker Főiskola áruforgalmi szaka, mi is oda jártunk időnként vizsgázni. Volt (van?) egy csodás szalon az első emeleti lépcsőfeljárónál, faburkolattal, faragásokkal, kandallóval. A tantermek picik voltak, és nyílt belőlük még kis kamrácska (fürdőhelyiség?) is.
Ez egyébként egy nagy bérház. Külön volt a ház bejárata a Szalai utcáról, és külön a kupié a Falk Miksa utcáról.
A 80-as években kiköltözött onnan a Külkereskedelmi Főiskola, utána a KOTK működött ott (Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ). Hogy most kié, nem tudom.

Styxx 2011.08.22. 14:48:44

1998-ban nézegettem pesti garzonokat. Újlipótvárosban, ha jól emlékszem a Pátria utcában mutattak egy lehetetlen beosztású, 28 m2-es kéglit. Két asszimetrikus szoba, sehol egy merőleges. A házban rengeteg lakás volt, mind ilyen apró. Bordély volt a tulaj szerint és hihetőnek tűnt.

szmr 2011.08.22. 14:54:59

@fairytale: Igen, az Unger-házra gondolok, és szerintem ahha is. Egy városi sétán az idegenvezető mesélte a sztorit, persze lehet hogy csak legenda...

quiche 2011.08.22. 14:54:59

@don-kanyar: De látható, pl a Víg u. 24-ben. Ha arra jársz, és bejutsz... :) Különben logikusnak tűnik, hogy nem a lányok finanszírozták, hanem azok,akik a lányokból jól éltek, h ne használjunk csúnya szavakat.

quiche 2011.08.22. 15:00:48

Nem tartozik ide, de azt tudjátok, hogy az Unger-ház átjárójában letett fakockák az Andrássy út eredeti burkolatából vannak?

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2011.08.22. 15:11:23

"Budapesten a legtöbb kétes hírű ház a VI. kerületben: a Király, a Mozsár, a Nagymező, az Ó és az Új utcában; a VII. kerületben az Akáczfa, a Dob, a Dohány, a Hársfa utcában; a VIII. kerületben pedig a Conti, a Bérkocsis és a Nagyfuvaros utcában működött. A jobb házak, az ún. luxusbordélyok a belvárosban, a régi IV. kerületben alakultak ki: a Királyi Pál, a Képíró, a Bástya és a Magyar utcában.

A bordélyoknak ezt a századforduló környéki, hanyatló, már a kortársakban is romantikus nosztalgiát ébresztő korszakát talán Krúdy Gyula ábrázolta a legérzékletesebben. Krúdy az előbb említett jobb házakat, ahogy ő írja: a „barátságos házakat”, a „kakasos házakat” és a bennük zajló életet írta le többek között A vörös postakocsi című regényében.

Az írót gyengéd szálak fűzték az egyik fényűző bordély tulajdonosához, Pilisy Rózához, akiről 1931-ben bekövetkezett halálakor Pest Rózsája című írásában emlékezett meg. Az 1880–90-es évek legjelesebb budapesti kurtizánját eredeti nevén Schumayer Rozáliának hívták, és egy „tótok” lakta kis faluban, Pilisen született. Apátlan leányka, szerelemgyerek volt, akinek anyja szégyenében világgá bujdosott. Rózát 16 éves korában megszöktették otthonról, s virágáruslány lett Pesten. Szépségével hamarosan sok barátot szerzett, lakását barátai fizették, sokan elvitték külföldi útjaikra, s egyik kitartója taníttatta is. Róza asszony 1893-ban nyitotta meg üzletét. Krúdy erről így írt:

„A Magyar utcában, a Károlyi kertre néző erkéllyel kínálkozott egy ház megvételre. Az egészséges fekvésű házat az okos Róza részvénytársasági alapon vette meg. Minden gavallérnak, aki a jövendő házban néhány kellemes percet tölteni akart napjában, részvényjegyzési joga volt.”

Krúdynak köszönhetően tudjuk azt is, hogyan zajlott az élet Pilisy Róza bordélyházában. Az épület már külső kinézetében feltűnést keltett „rózsaszínű függönyeivel, villámfényes ablakaival s virágzó japán fácskáival”. A ház belső berendezése a bordélyházak általánosan alkalmazott beosztását követte. Központja a szalon volt, ahol a vendégeket fogadták, ételt és italt szolgáltak fel, zene szólt, miközben a vendégek megnézhették az éppen szabad lányokat, és választhattak közülük. A szalonban nem négyszemközt találkoztak a férfiak és a nők, olykor népes társaság verődött össze, volt, aki csak a hangulat kedvéért tért be. Az üzleti jellegen és az úriember számára kötelező udvariasságon túl, ezen a helyen nem érvényesültek a polgári erkölcsnek a két nem egymás közötti viselkedését meghatározó normái: a prüdéria, az álszemérem.

A házban élő és dolgozó nők viselkedésükkel, ruházatukkal vagy éppen ruházatuk hiányosságával kifejezetten az erotikát és a szexualitást igyekezetek hangsúlyozni. A szalonból nyíltak „a fehér szárnyas ajtók a jobbra-balra nyíló kis szalonok felé”. Ezek polgári kényelemmel berendezett szobák voltak: „az egyik a bidermeier ízlést dicsérte, a másik rokokóról beszélt.” A ház berendezését a baráti körbe tartozó Thék Endre, híres asztalos, bútor- és zongoragyáros vállalta. A historizmus jeles képviselője Róza asszony baldachinos ágyát Erzsébet királyné lainzi vadászkastélyának nyoszolyájáról mintázta. Hírnevét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Országház belső berendezésekor az akkori miniszterelnöki hivatal legreprezentatívabb bútorait – így a magyar királyi miniszterelnök íróasztalát is – az ő gyára szállította."
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_bordelyrendszer_budapesten/

"A millenniumi ünnepségek a fővárosi szórakoztató ipar számára hatalmas lehetőséget jelentettek. Korabeli feljegyzések szerint 930 kocsma, 249 kávéház, 87 étterem és 426 kávémérés tartozott rendőri felügyelet alá. Ezeken a szórakozóhelyeken szép számban tűntek fel a titkos kéjnők, akiknek elegánsabb, jobban szituált rétege az orfeumok és a dalcsarnokok (előkelő mulatók) állandó közönségéhez tartozott. A budapesti múlt iránt érdeklődők számára eláruljuk, milyen orfeumok és dalcsarnokok működtek akkoriban:

Orfeumok: 1. Somossy-mulató 2. Herzmann-mulató 3. Folies Caprice 4. Oroszi Caprice.

Dalcsarnokok: 1. Fischer Mór (Imperial) 2. Munk Herminia (Valero u. 8.) 3. Mandl Laura (Király u. 39.) 4. Schwarz Kálmán (Váci körút 11.) 5. Reich Jakab (Kerepesi u. 64.) 6. Mandl Manó (Király u. 88.) 7. Wassermann Vilmos (Király u. 15.) 8. Vizmathy Ignác (Eldorádó) 9. Rujder Adolf (József körút 38.).

A rendőrség igyekezett a felügyelete alatt álló szórakozóhelyeken tőle telhetőleg óvni a közerkölcsöt. Néhány különösen erkölcsrombolónak ítélt kuplét vagy jelenetet le is vetetett ezek műsoráról. De lényegi kérdésekben nem ért el számottevő eredményt. A millenniumi ünnepségek idejére a kimutatások szerint már az összes nyilvántartott kéjnő szifiliszes megbetegedésben szenvedett. Talán ezzel is összefüggött az, hogy ekkor tájt négy év átlagában csökkent a bordélyházak száma – miközben, mint említettük, nőtt a fertőzöttség mértéke. Ezzel szemben a századfordulóra jelentősen megnőtt a magánkéjnők csoportja, és ezeknél lassabban terjedt a fertőzöttség. "

www.tankonyvtar.hu/historia-1993-08/historia-1993-08-081013-6

gyrk 2011.08.22. 16:08:19

hogy bordély volt-e vagy nem, azt nem tudom, de ilyen szájú gipsz-szörnyecskék azért jócskán akadnak a budapesti házfalakon. amúgy persze ízlések és pofonok, de gondolj bele: te egy ilyen fejjel reklámoznád a bordélyodat?

szelidorzo 2011.08.22. 16:50:11

Tudjátok hol van a legnagyobb ma is üzemelő kupleráj hazánkban?
Bp. V. Kossuth tér.
Tervezte Steindl Imre.

Jelenleg 386 választott népnyúzó és a sleppjük uralja. Kapjanak szifiliszt!

PrOli 2011.08.22. 17:03:22

ez tetszett don! én találtam egy itallapot ala Folies Caprice; keptar.niif.hu/002900/002958/hub1_ltsz_1959_4219_nagykep.jpg

Jokkura 2011.08.22. 17:21:02

@Cricket: hát ha intézményesítik akkor adót fizetnek ugye? És kinek ? Az államnak ...Szóval az állam lenne a legnagyobb strici (egyébként az is :) )

zsuzsa.frisnyak 2011.08.22. 17:23:57

Kedves blogíró,

szerintem alaposan mellényúltál, az asszociációd szellemes, de semmi köze a valósághoz.

Az a bizonyos tátott szájú stukkó a görög mitológiából közismert gorgók ábrázolása.

A 19. századi házak homlokzatán a gorgó rendje megjelenik, és semmi közük a bordélyházhoz.

Kimondatlanul azt is feltételezed, hogy anno Budapesten kifejezetten bordélyházi célokra épültek belvárosi bérpaloták .... ez szerintem bizonyítást igénylő állítás.
A bordélyházak nem úgy keletkeztek, hogy egy vállalkozó felkért egy ép1tészt egy bordélyház megépítésére, majd a terveket benyújtottak az illetékes önkormányzatnak stb. stb.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.08.22. 17:42:55

@zsuzsa.frisnyak: az első része világos, igazad van, csak annyit mondtam, hogy ez keltette fel az érdeklődésem az épület iránt, persze nem ez volt a bizonyíték :)

a második felével viszont nem tudok egyetérteni. miért ne terveztethetett volna valaki kifejezetten bordély céljából épületet?

főleg a "külvárosban"?

most is látni olyan épületeket, amelyekről lerí, hogy bordélynak épültek, pedig engedélyt biztos nem arra kértek :D

v.era 2011.08.22. 18:09:56

Jártam itt egyszer óvodás koromban a 80-as évek közepén (legalábbis azt hiszem, régen volt), méghozzá valamilyen rendezvény volt itt, egy földszinti nagyobb helyiségben. Azóta sem jöttem rá miért van rendezvényterem egy lakóépületben. Az a hirdetőtáblaszerűség a kapu mellett mit mond?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.08.22. 18:25:55

@zmak: Hát a Kúria utca nehezen is kaphatta volna nevét az ogy-ről, mivel a kúria az a bíróság.

Tajbor77 2011.08.22. 18:30:56

A megoldás, itt régen zsidó származású emberek részére öregek háza volt.

Tajbor77 2011.08.22. 18:34:02

@Tajbor77: Mármint a Keleti Károly utcában. Bel-Budában bordély? Ugyan kérem!
1950-es években volt idősek háza.

bgp 2011.08.22. 18:34:10

@TuRuL_2k2: okos emberek tudták mibe kell fektetni a tőkéjüket.

SINGLETON99 2011.08.22. 18:50:01

belváros, Régiposta u. 7-9, ma egy "átjáróház" a Millennium Court felé. Jelenlegi lakók szerint ez is az volt a háborúk előtt.
Érdekes, kis cellák sorakoznak a körfolyosókon egymás mellett. A történet hihető...

Világosító 2011.08.22. 18:53:49

Az V. kerületi Magyar utcában jó néhány ház bordélynak épült. Érdemes lenne ott körülnézni.

prokee · http://blog.prokee.hu 2011.08.22. 20:41:48

Csendben, és csak részben ideillően jegyzem meg, hogy a Víg utca valójában Vig utca.

Már csak azért emlékszem erre, mert volt ott egy parókakészítő cég, amelynél exem dolgozott. A külföldi ügyfeleket azzal butítottam, hogy olyan régi a cég, hogy egy egész utcát neveztek el róla.
(Paróka angolul wig)

drrd59 2011.08.22. 21:35:48

Jézusom, ezmekkorahülyeség...
A szerző alighanem túl sok erőszakpornót nézett, ha egy ilyen fejről bordélyházra asszociál.
Megjegyzem, annak idején ez az ipar nem volt annyira hard, mint ahogy neked azt az egyre merészebbül tobzódó pornó mutatja, hanem sokkal lájtosabb igények és nőkiszolgáltatás folyt egy-egy ilyen házban.
Ilyen alapon gondolhatnánk akár azt is, hogy a "Fegyverbe!" c. plakáttal buzibárokat reklámoztak, hehe :)

pankapir 2011.08.22. 21:49:37

nem volt hard? hát akkor mindenki okulására:

www.retropornarchive.com

drrd59 2011.08.22. 21:53:36

Mindenki okulására inkább ezt javasolnám :
hu.wikipedia.org/wiki/Gorg%C3%B3k

drrd59 2011.08.22. 22:07:45

Meg ezt : hg.hu/cikk/design/12734-fegyverbe-fegyverbe-a-tanacskoztarsasag-plakatjai

Kedves pankapir, ezen neked ugyamn mi a hard ?
Nagyon kellemes, lájtos opuszok, pont amiről meséltem.
Nem rémes, gorgófejű nők, ahogy láthatjuk is.

mucika_a_masodikrol 2011.08.22. 22:10:11

na,le is teszek arról,h a házamra stukkó kerüljön.Még a végén megdugnak:))

badabing 2011.08.22. 22:45:31

T. szerzô. A "valaki elmondta" és a "tudomása szerint" információra alapozva írtad ezt a blogot? Sok forrásból utána lehetett volna nézni az épületnek (Kiscelli Múzeum, OSZK, II. ker. Önkorm. stb.)

Jártam az épületben többször. Kultúr/elôadóterem van a földszinten, idôsek otthona volt. Egyébként be lehet menni bárkinek, mert kiállítóterem van az aulában.
Ebbôl a stukkó-típusból számtalan van Bp-en, nem egy guminôrôl mintázták :)

Iustizmord 2011.08.22. 22:47:08

@zmak: kúria =/= országgyűlés. a Kúria az volt 45 előtt mint ma a Legfelsőbb Bíróság, tehát a legfelő ítélkező fórum.

NDG 2011.08.22. 22:52:20

Paulay Edében is van egy volt (100 éves) kupi épület ha jól emlékszem, a Nagymező és a tér között. Tipikus épület, nagyon érdekes.

LobMayer (törölt) 2011.08.23. 00:05:15

A házban működik a Társalgó Galéria. Lásd.: www.kunstkonsult.hu/
A stukkófejről való asszociáció a klasszikus építészeti motívumokkal kapcsolatos fájó hiányosságokról árulkodik.
A bejárat melletti ablakkiosztás kétségkívül rendhagyó, de hogy mitől lenne ez jó egy kuplerájnak, az rejtély. Mellesleg a Keleti Károly utca anno az egymást érő műhelyekről és kiskereskedésekről volt híres. A közvetlen közelben van iskola, templom és egy állami hivatal is (Statisztikai Hivatal), ami szintén elég valószínűtlenné teszi a kupleráj-feltételezést.

LobMayer (törölt) 2011.08.23. 00:07:54

És itt egy helytörténeti nyalánkság. Az összes Keleti Károly utcában lévő bolt 1938-ból:
"Mai fejjel szinte hihetetlen: a Margit körút és a Marczibányi tér közötti útszakasz két oldalán huszonkilenc különféle üzlet sorakozott. Tizenötben lehetett tejet, vajat, túrót, tejfölt és sajtokat vásárolni és ugyanennyiben gyümölcsöt, zöldségeket. A sütőipari termékek közül tizennyolc boltban, a tisztálkodó-, takarító- és illatszerekből pedig tízben lehetett válogatni."
budaipolgar.hu/helytortenet/adobevallas_1938_keleti_k_utca.html

emegén 2011.08.23. 07:10:36

kurvajó, hogy a szifiliszes kéjnők a Wassermann utcában dolgoztak:D

emegén 2011.08.23. 07:14:34

@emegén: nem utca, hanem dalcsarnok a Wassermann, de akkor is ér

Lagavulin 2011.08.23. 07:16:00

mai napig az ország legnagyobb és hivatalosan is működő kuplerája a Parlament...

Syllabux 2011.08.23. 07:39:08

@don-kanyar: Ha már szóba került Róza asszony, ne felejtsük el, hogy ő valójában Apponyi Albert (hu.wikipedia.org/wiki/Apponyi_Albert) felfedezettje, aki szárnyai alá vette és kiműveltette a Szervita téri virágáruslányt. Így került be Róza asszony a jobb társaságba. Később, amikor szépsége megkopott, mindig tartott maga körül nevelt lányokat. Naplóját Krúdy Gyulára hagyta, de a kézirat elveszett. Szalonjának megmaradt bútorait a PIM-ben őrzik.

Jerky_Master 2011.08.23. 08:03:40

A hölgyek nem a bájaikat kínálják, hanem a pitschájukat.

Kelly és a szexi dög 2011.08.23. 08:18:08

Meg kellene tölteni élettel ezt a szép műemléket, úgy lenne az igazi!

egyenlítő 2011.08.23. 08:34:53

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: A New York-i Nemzetközi Egyezmény megkerülésére lehetőséget biztosítana egy nonprofit Kft. alakítása :-)

LobMayer (törölt) 2011.08.23. 09:25:05

Mellesleg az ilyen Gorgó-fők nem szimpla antik idézetek, hanem az apotropaikus díszek értelmüket vesztett kései leszármazottjai. Azaz bajelhárító maszkok, amiknek az volt az ősi funkciója, hogy az ártó szellemeket elriasszák a háztól. Erre a görög kontextusban a Gorgó-fej pont jó volt, hiszen még kővé is lehetett tőle válni. Más hasonló fejek -- amikből szintén sok van a historizáló házakon -- pedig az antik maszkokból jönnek, azoknak azért lyukas a szája, mert azon át beszéltek a színészek.

장현승 사랑해요 2011.08.23. 12:16:15

Ó utca + a mai Blaha környéke tele volt bordélyházakkal, több helyen is olvastam. Sajnos a forrásokat most nincs időm megkeresni, de ha lesz, mindenképp megírom.

war junky 2011.08.23. 13:11:24

@PrOli: kommentelgetünk kurtizán ház témában.ORIÁSI.. :p

smalladam 2011.08.23. 13:37:33

Szerintem a legjobb sztori a hegyalja út és a sánc utca sarkán álló sztriptízbáré, mert azt tényleg azt tényleg bordélynak építette a kádár-rendszer állambiztonsága. Méghozzá azért, hogy az olasz/vatikáni diplomatákat oda csábítsák, abban a reményben, hogy miután tüzes hangulatban felmennek az emeleti betechnikázott szobákba, ott az állambiztonság által alkalmazott kéjnőknek mindenféle titkokat fecsegjenek el.

potyus 2011.08.24. 06:49:39

Kurvákkal és híres emberekkel kapcsolatos mende-mondák egyike:
Csortos Gyula nagy híve volt ezeknek a kapcsolatoknak, de kuplerájba nem járt, azt lealacsonyítónak tartotta. Ezért mindig a lakására rendelte az aktuális kéjnőt.
A Király utcában lakott egy ház első emeletén.
Egy ilyen alkalommal délutáni színház próba után, éppen volt nála egy hölgy, aki előre elkérte a fizetségét. Csortos fizetett de mondta a lánynak vetkőzzön és várjon míg ő lefürdik a színházi próba után.
Mire megfürdött a lány elillant. Csortos odarohant az ablakhoz, és még látta a hölgyet elmenni. Kikiabált az utcára: fogják meg, és bassza meg valaki, ki van fizetve......

potyus 2011.08.24. 06:53:46

Szintén Csortossal kapcsolatos, immáron szállóige:
Előadás után Csortos szerette az otthonában kiélni szexuális vágyait.
Egy fárasztó előadás után a színész óriás kényelmes foteljában ülve hagyta magát kényeztetni orálisan.
Kis idő múlva a munkát végző hölgy rázni kezdi Csortost. Művész úr tessék ébredni, élvezni tetszik.....

potyus 2011.08.24. 07:02:11

@smalladam: Már megbocsájt, de ezt a baromságot honnan vetted?
Az említett házat az apám építette, valamikor a hatvanas évek legelején, és lakóház volt egészen a nyolcvanas évek közepéig.
Az hogy ma hogy néz ki nem tudom, nem jártam benne. Még az is lehet, valaki átépítette erre a funkcióra amit említesz. Kívülről lehetséges, de hogy az átkosban a papok jártak volna oda könnyíteni..... hatalmas marhaság.
Viszont ha tényleg erről szeretsz értekezni, a Vatikánnak van saját vendégháza a Fodor utcában, hatalmas telken, hatalmas épület, kb. 50 éve. Szerinted ha ilyen vágyak és igények lettek volna, kivitték volna őket e miatt. Akkor mindent betudtak poloskázni ha nagyon akartak.

AlmaCsutka 2011.08.24. 10:19:03

Sajnálom, hogy le kell hűtenem a kedélyeket. Én a Keleti Károly utcában nőttem fel. Az épület szabadkőműveseké volt, és egy nagy tanácsterme és egy kisebb terme is van...

Nico67_ 2011.08.27. 20:38:54

6. kerületben a Bajza utca 68 is bordély volt. Szemben most iskola van. :-) Lehet lánynevelde? :-))

Zuller 2011.08.29. 20:16:01

Én ebben a házban élek a legfelső emeleten születésem óta (1988), 4-5 évnyi megszakítással :). Sokat a múltjáról eddig nem tudtam, de édesanyám annál többet, bár ő se mindent.

Először is, több mint valószínű, hogy sosem volt bordélyház. Ez eredetileg az un. Heltai Villa volt, erről többet sajnos nem tudok és nem találtam. Utána viszont a Zsidó egyházé lett, egy kis infó erről:

"Az Öntőház utcai zsinagóga 1942–es leégését követően a Budai Izraelita Nőegylet szeretetotthona, népkonyhája és napközi otthona a Keleti Károly utca 22–ben folytatta működését."

Ez után nem tudom mikor állami kézbe került, majd adták ki lakásoknak a házat.

Most jelenpillanatban kb 10 lakás van itt, illetve a Társalgó Galéria a földszinten, amiről többet a honlapjukon lehet olvasni: www.kunstkonsult.hu/.

A Galéria vezetője pár éve elég komoly kutatást végzett a házzal és annak történelmével kapcsolatban, így ő tudja valószínűleg a legtöbbet. Ha meg tudok még információt tőle vagy máshonnan a házról akkor azt is küldöm.

Adelaide Josephine von Styrum-Limburg 2011.08.30. 16:13:05

Az Unger-ház szerintem se volt kupleráj. A fakockák nem ezért voltak, akkoriban ez elterjedt burkolóanyag volt utcákon is, halkabban gurultak rajta a kocsikerekek, ennek nem csak nyilvánosházaknál vannak előnyei. Az Andrássy-n is volt, de nem gondolnám, hogy azt vitték az Unger-házhoz, itt eredetileg is ez lehetett. Az Unger-ház udvarának elrendezése sem ilyen izgalmas okok miatt van így, úgy tudom, külföldi építészeti divatokat követ.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.08.30. 21:40:37

@Zuller: nagyon köszönöm, ha bármi plusz infó van arról, miért is ilyen fura az ablakelosztása a háznak, azt is megköszönöm :)

deco-foam · http://www.deco-foam.hu 2011.09.21. 18:44:20

Igazi stukkó különlegesség... :-)

Kovács Titusz 2013.12.02. 00:22:14

@Krumpli: A Víg utca az Víg utca! Bár egy jó darabig (1968 és 1991 között) Pogány József utca névre (nem) hallgatott. :)
Az Örömvölgy utca a mai Diószegi Sámuel utca volt. Elnézve azt a környéket nem kizárt, hogy ott is működött pár efféle műintézmény, bár a várostörténészek szerint annak a környéknek volt ez a neve. Mármint Örömvölgy (korábban Freudenthal). És mivel arrafelé se völgy, se hegy... Lehet, hogy a lányok idomai ihlették az elnevezést! :D

Kovács Titusz 2013.12.02. 00:25:09

Apropó! Tudja valaki, hogy a Hölgy utcában, Kőbányán melyik ház volt kupi?
Olvastam, hogy állt (és most is áll) ott egy ilyen, de nem tudom, melyik lehet az!
Ja, és megbízható forrás szerint az utca is a AZOKRÓL a hölgyekről kapta a nevét! ;)
süti beállítások módosítása