Díszkovács mű

Rengetegféle köztéri lámpa van Budapesten. Igaz nem ártana, ha legalább kisebb városrészeken belül egységesítenék az arculatot, de ha az egész várost nézzük, én nem vagyok ellene a tarkabarkaságnak, ha már egyszer a fővárosunk építészete is ilyen. Az Urbanista rendszeres posztolója, Attila most egy újabb remek ötlettel állt elő, a Lámpagyűjtögető játékkal:

 

Lámpagyűjtögető

Pár hete a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Császár-Komjádi közötti park 10 éve folyamatosan égő csoda-gázlámpái és a mások által kommentekben megidézett egykori lámpagyújtogatók kapcsán eszembe jutott egy másik lámpás nyavalyám, ami évek óta foglalkoztat. Akármerre járok a városban, figyelem, hogy hány száz féle különböző köztéri lámpatest is van Budapesten. Tippem szerint legalább 2-300. A Margitszigeten futva például összesen 9 különböző világító műtárgyat számoltam össze alig 2 négyzetkilométeren, de ugyanez a kétes sokszínűség a helyzet, ha egy-egy nagyobb terünkön vagy fontosabb közterületünkön körbenézünk.
A javaslatom egy "Lámpagyűjtögető" című játékra szóló felhívás: gyűjtsük össze fotók alapján Budapest valamennyi ma fellelhető utcai lámpa-fajtáját! Ha "Dá"-nak kedve van közreadni, akkor hamarosan összeállhat ez a tarka-rendetlen lámpa-kataszter. Ha sikert arat, nekiállhatnánk ugyanígy a szemétgyűjtők számbavételének is. Mit szóltok? Az már csak csöndes óhajom, hogy egyszer elérjük, hogy Budapesten is lesz némi egységesítés, mert ez a kakofónia nem más, mint a város integrált fejlesztésének teljes hiánya.

Akkor csapjunk bele! A legegyszerűbb, ha feltöltitek a képeket az Indafotóra és ráakasztotok egy Lámpagyűjtögető címkét. Persze már korábban feltöltött lámpás képeiteket is felcímkézhetitek!

Írjátok oda azt is, hol készült a fotó (vagy használjátok a fényképek melletti Ez a fotó még nincs fent a térképen. Helyezd el! linket - bár azt még én sem próbáltam soha.)

Természetesen az Urbanista címére is elküldhetitek a fotókat, amiket én továbbítok az Indafotóra, de azért ez egy fokkal bonyolultabb.

Ha minden jól megy hamarosan klassz budapesti lámpagalériánk lesz. Hajrá!

(Illusztráció: H1N1)

Frissítve: 1. Ha ezen a linken töltitek fel a képeket, automatikusan megkapják a lámpagyújtogató címkét. 2. Ha van kedvetek nevezzétek is el a lámpatípusokat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest attila fénykép világítás

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr892797879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.04.04. 12:39:16

" Az már csak csöndes óhajom, hogy egyszer elérjük, hogy Budapesten is lesz némi egységesítés"

Miért kellene bármit is egységesíteni?

Legyenek ugyanolyan lámpák a várban, a váci úton, meg a havannán?
Isten ments!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.04. 12:41:08

Nagyon jó ötlet!
Aztán ugyanezt meg lehetne csinálni a díszburkolatokkal, utcabútorokkal is...

xtolzig 2011.04.04. 12:56:31

sőt, az emberekkel is, mekkora jó lenne!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.04.04. 13:04:35

Ez nekem való dolog... imádom a lámpákat, és magam is mindig le tudok döbbenni azon, hogy minden újabb sétáló illetve forgalomcsillapított utcán más és más lámpa kerül felállításra. Azt hiszem, megvan a hétvégi program... ;-)

bazs 2011.04.04. 13:05:48

Vigyázz, valaki még szó szerint érti és tényleg összegyűjti az összeset.

Girhes Joe 2011.04.04. 14:15:24

Történelmi környezetbe történelmi lámpák valók, arrafelé a rekonstrukció híve vagyok (a Margit híd jó irányba látszik haladni).

A modernek közül viszont nekem a kedvencem az Alkotás utcai típus, ezeknek legalább van valami jellegzetes formája.

@loláb:
"Miért kellene bármit is egységesíteni?"

Önmagában persze sokadrangú probléma a lámpakavalkád, kizárólag a forma miatt cserélgetni őket fölösleges pénzkidobás lenne, de valamilyen jövőbeli iránymutatásnak van értelme. Mégpedig azért, mert kandelláberből annyi van, mint a nyű, ezért egy városnak, sőt egy országnak szinte védjegyévé válhat. Például én még sose jártam Amerikában, de egyből felismerem bármilyen utcaképről az amerikai filmet, mert mindenhol jellegzetesek a közlekedési lámpáik. (Jó, persze, sok helyen az épületeik is, de ez utóbbi a Kárpát-medencére is határozottan fennáll, mindenféle Trianon-effektusok dacára.)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2011.04.04. 22:33:42

Esetleg lehetne csinálni egy neonfényreklám gyűjtés is... azok úgy halnak ki, tűnnek el, mint szürke szamár a ködben... pedig azok is értéket képviselnek!!!

www.kuponvilag.hu/budapest/?a_aid=janicsar

mecséri 2011.04.05. 07:55:24

@loláb: természetesen nem lenne jó az erőszakos egységesítés. de az mégsem jó, hogy jelenleg a Margit-híd budai hídfőjénél más lámpa van a felújított hídon, az alsó rakpart északi és déli oldalán, a felső rakparton, a Bem téren, a Germanus Parkban, az Árpád fejedelem úton és az abba torkolló kis utcák mindegyikében. Csak ha ott, 100-200 méteres távolságban összeszámolod, van vagy 7-8 féle különböző lámpatest. Ahogy Gergő írja, egy köztéri utcabútor hasznosan válhat egy város vagy városrész jellegzetes védjegyévé, aminek segítségével akár térkép nélkül is tudod, hogy épp hol jársz.

2011.04.05. 15:31:52

Azt imádom, hogy annyiféle lámpa van... Sokszor ha valamelyik városrészre gondolok, képileg elsők között a hangulatos köztéri lámpák jutnak eszembe...
fotomuzeum.hu/media/fenykep/00190064.jpg

Emisi 2011.04.11. 13:03:12

Jó ötletnek tartom én is.
Kérdésem lenne:
Az írásban - lámpagyűjtögető és lámpagyújtogató címke szerepel, melyik az igazi??

arandria 2011.04.15. 09:27:16

Jó az ötlet, még akkor is, ha először - a dolgok természete szerint - csak egy rendezetlen fotóhalmaz lesz belőle, az elterjedtebb típusokból több tucat felvétellel, a ritkábbakról meg jó, ha egyáltalán lesz kép. Két kategóriát mindenképpen meg kellene különböztetni: az egyedi, iparművészeti kandelábereket, mint amilyenek pl. az Opera előtt állnak, és a tömeges szériagyártmányokat. Azt is érdemes lenne megadni, hogy archív fotóról van-e szó, vagy a lámpa ma is ott van a helyén. Az iparművészeti darabokról viszonylag sok képet lehet találni, mert ezeket szívesen fényképezik az emberek, ezért lenne talán érdekesebb a sorozatban gyártottakat összegyűjteni. A hétvégén lehet, hogy neki is indulok fotózni.
Találtam egy érdekes cikket (sajnos képek nélkül), akit érdekel a budapesti közvilágítás története, annak ajánlom a figyelmébe:
www.bdk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=135&Itemid=60

arandria 2011.04.15. 21:14:27

Ma délután körüljártam a közvetlen környékünket, megpróbálom feltölteni, hogy mit sikerült összevadászni. Sajnos a képek nem a legjobbak, nem tudtam a lámpákra jobban ráközelíteni, mert a rendes gépem elromlott, ezeket telefonnal csináltam.
süti beállítások módosítása