Lássuk be, elég vacakul állunk várak terén. Nem akarok a vérzivataros dumával jönni, de hát tényleg az a helyzet, hogy amelyeket nem robbantottak fel az osztrákok, azokat szépen elcsatolták tőlünk száz éve. Akadni akad azért egy-kettő, de azoknál meg gyakran a műemlékvédelem tesz keresztbe a legnagyobb jóindulattal. Pedig nagyon tudnék örülni egy-egy klassz várrekonstrukciónak. Persze nem hasra ütés szerűen felhúzott tornyokra gondolok (előfordul ilyen is), ugyanis van pár jól dokumentált és jól rekonstruálható várunk, ahol ez nem okozna gondot.

Ezért is tűnhet elsőre furcsának Gergely levele, aki az újjáépítés ellen érvelt:

Szia!

Nem tudom, hogy téged érdekel-e a vár beépítése, én évente látogatom meg, és nem tetszik az ötlet. A mellékelt linkben meghallgatható videóban szó van egy 2-3000 fős koncerthely kialakításáról is, amivel az a helyzet, hogy 2-3000 fős koncerteket évtizedek óta tartanak a várban. A többi - eltekintve egy-két apróságtól - szerintem csak rombolás.

Üdvözlettel:
Gergely

 

Lehet, hogy igaza van és van olyan várrom, amelyik mégis jobban funkcionál várromként mint várként?

Kicsit off, de itt egy nagyon jó animáció arról, milyen lehetett egykor a diósgyőri vár.

Frissítve: Mint a kommentekből kiderült, egész véletlenül a Miskolc blog is ma foglalkozott a témával.

 

Az ott is látható látványtervet szemlélve egyet tudok érteni Bereczki Zoltánnal, aki azt írja:

Szerintem kicsit csikorog a dolog, amit itt látunk, az nem lenne se régi, se új épület, ugyanúgy egy rom maradna, de jelentős része már nem történeti szerkezet lenne.

Mert azért ez a rekonstrukció még messze lenne attól, hogy valódi várnak érezzük, miközben a romromantikájából már sokat veszít. Persze lehet egy lépés valami irányába is...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: vár miskolc felújítás építés diósgyőr átépítés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr182787402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.03.31. 10:39:49

Engem a településeken belüli (Diósgyőr, Szigliget)várromok nagyon idegesítenek. Ezeket szerintem mindenképp vissza kéne építeni, akár az eredetitől picit eltérő belső elrendezéssel is. Gondolok itt olyan dolgokra, mint egy 21. századi étterem HACCP előírásoknak megfelelő konyhája, mosdók, egy rendezvényterem kiszolgáló létesítményei, öltözők, zuhanyzók. Tehát az olyan dolgok amik vélhetően az eredeti várban nem voltak, de ma elengedhetetlenek. Persze a külső megjelenésen, alapvető elrendezésen nem szabad változtatni. Az erdő közepén lévő várromok pedig maradhatnak várromok, nem kell mindenhova szolgáltatásokat bepakolni, de ahol adja magát, ott nem szabad kihagyni. Főleg, hogy a településen belüli várromoknál ezek a szolgáltatások, éttermek, büfék, fagyizók, bor, méz, népi-gagyi árusok ma is ott vannak, csak tákolt pavilonok, mobil pultok formájában. Ezeket kéne a váron belül, egységes arculattal rendelkező üzletekben elhelyezni.

aeidennis 2011.03.31. 10:58:51

Nagyon jó lenne, ha a legfontosabb váraink újra teljes pompájukban tündökölnének. Visegrád, Várgesztes, Tata, Szigliget, Diósgyőr. Nem lehet örökké azon keseregni, hogy a történelem mennyire elbánt velünk, hiszen a 150 éves török uralom alatt voltak várak, amiket egyes ostromok után tucatszor is felépítettünk. Az meg picit kuruc szemlélet, hogy az osztrákok robbantották föl a várainkat. Hozzá kell tenni, hogy a környék lakossága amikor elhordta a maradékot építőanyagnak, sokkal nagyobb károkat okozott.
Mindenféleképpen jó ötletnek tartom, hogy egyes várakat rendbehozzunk. (Mondjuk a Budai Királyi Várpalotával kezdeném, ahol semmi keresnivalója nincs az OSZK-nak, meg múzeumoknak.)

Tomarctus 2011.03.31. 11:02:42

Mivel a levél szerzője meg sem említi mit ért rombolás alatt, illetve egyáltalán mi a problémája vele, így arra nem kommentálnék.
A modern örökségvédelem alapvető eleme, hogy új funkciókkal bővítsék a műemlékeket, hogy így szervesebb része legyen a településnek. Szerintem ráadásul az videóban említett módosítások nem ütnek el a vár eredeti hangulatvilágától sem. Persze nem tetszhet így sem mindenkinek...
A diósgyőri vár szerintem ráadásul remek lehetőségeket rejt, és jó ötlet a rekonstrukciója. ( A romokkal ráadásul az a baj hogy védelem mellett is folyamatosan rom-lanak. )

Jó Estét 2011.03.31. 11:14:38

Sztem az egri várnak is jól áll, hogy újjáépítették. ellenben az erdőkben álló várromok tényleg baromira hangulatosak :)

Bereczki Zoltán · http://miskolcblog.blogspot.hu/ 2011.03.31. 11:31:25

Sziasztok! Merő véletlenségből mi is pont ma foglalkoztunk a várral a Miskolc Blogon:
miskolcblog.blogspot.com/2011/03/diosgyori-var-rekonstrukcio.html
Nekem a konkrét lökést az adta a poszt megírásához, hogy műemlékvédelmi szakmérnök hallgató vagyok, és a napokban több órán is előkerült a diósgyőri vár ügye. A bejegyzésben leírom azt is, hogy szerintem kb. mi lenne jó.
Ami pedig a nagy koncerttermeket illeti, ahhoz a közeli vasgyári épületek kiválóak lennének, pl. ez:
picasaweb.google.com/lh/photo/yBcv6cI-xZyQi6fja1M03A?feat=directlink

Mt 2011.03.31. 11:47:51

A várból melyik korszakot kéne visszaépíteni? és miért azt, miért nem másikat? Ki dönti el, mi volt akkor? Én ellenzem a visszaépítéseket. Kicsit olyan, mintha meghamisítanák a történelmet, kitörölnének 300-600 évet a vár történelméből.

aeidennis 2011.03.31. 12:02:33

@Mt: A történelmet semmiképpen nem hamisítanák meg a visszaépítéssel. Nem törölnék ki sehonnan, hogy 17xx-ben felrobbant és azóta kőbányaként funkcionál. A hamisítás az lenne, ha azt állítanánk, hogy a vár sosem robbant föl és mindig is állt. Azt pedig, hogy 17xx óta melyik évben hány madár rakott fészket a romokban, nem nevezném történelemnek.

Tomarctus 2011.03.31. 12:15:05

@Mt: A visszaépítéseknek az a célja részben, hogy az épület ne >csak< történelem legyen. A történelem ettől még nem változik. Sőt gyakran úgy készítik el a rekonstrukciót, hogy könnyen meg lehet különböztetni azt ami az eredeti volt, illetve a ráépítéseket.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.03.31. 13:09:57

Ezeket a gaz nácikokat úgy földig bombázták az inváziós seregek, hogy még fényképek sem maradtak arról, hogyan néztek ki a Hansa-házak, bakker, de aztán előkerült az öreg Jürgen, meg a haverjai (Horst, Karl és a többiek), akik még emlékeztek rá, hogyan nézett ki a Főtér - és ma azt látjuk, hogy több német városnak elég jelentős turistacsalogató "történelmi belvárosa" van, mely belvárosok 1945 után épültek fel, természetesen az utolsó, inváziós bombázások előtti állapotokat vizionálva.

Igen, érdemes lenne végre abbahagyni a kesergést, és nem szégyenkezni, amikor kijelentik idekint Torontóban, hogy "ó, neked jó, magyar srác, mert te láthattál otthon várakat, kastélyokat, azokkal van tele az ország (hiszen Európában van)!" - miközben átröpül a fejemen az a három-négy talán épen álló vár és kastély, amiket Magyarország fel tud mutatni. Azokhoz képest még a Casa Loma is történelmi szentély.

Mindenképp okos és jövőbe látó ötlet lenne végre visszaállítani a legutolsó állapotokat a komolyabb, felújítható várainkon és kastélyainkon.

Leriel 2011.03.31. 13:16:34

Inkább döntsék le markolóval, és építsék újjá teljesen, szépre, stabilra, sőt, akár lakhatóra. Inkább legyen egy kerek, új várunk, mint a toldott-foldott, lebetonozott, üres sörösüvegekkel-tagekkel elborított rettenetek, amiknek a csonkjait "hagyományőrzés" címszóval védik (amíg össze nem dőlnek maguktól). És miért baj az, hogy koncert van egy várudvaron, ha van neki hely? Miért jobb egy alaktalan izére felmászni, mint egy normális, tornyos-szobros-vízköpős várban sétálni?

Támogatom a rekonstrukciót.

Bereczki Zoltán · http://miskolcblog.blogspot.hu/ 2011.03.31. 13:31:59

Tom Bobb, amit a németekről írsz, az egész egyszerűen nem igaz. Amit visszaépítettek, arról egészen pontosan tudták, hogy hogy nézett ki. Ilyesmire amúgy van példa nálunk is, pont Miskolcon: a Deszkatemplom.
(Bocs, hogy magunkat linkelem, de témába vág: miskolcblog.blogspot.com/2011/03/deszkatemplom.html)
A diósgyőri vár és a többi középkori rom egészen más kategória.

Aranylab6 2011.03.31. 14:04:18

szerintem mindenképp tilos visszaépíteni ezeket a romokat. egyrészt amiatt, amit Mt is ír, hogy mi az amit visszaépítve látni akarunk? melyik korszak, melyik aktuális átépítés, hozzáépítési állapotot? ez egy eldönthetetlen vita már elvi síkon is. másrészt, tegyük fel mégis eldől valahogy az előző vita, akkor jön a "hogyan". nagy, alig-megmunkált kőtömböket rakjunk egymásra? mert a középkori várakat így építették és mindenféle hulladék vizes keverékét használták cementnek. senki nem épít így ma, nem is lehet, nem is szabad (mert azóta vannak ilyen jelentéktelen dolgok, mint tűzvédelmi szakhatóság, ÉMI, stb.) vagy akkor hajrá, építsük vissza betonból, meg hőszigetelő falazóblokkból és megvalósul a csupa nagybetűs anakronizmus, ami maga az objektív rondaság és ízléstelenség. korablei szerkezetekhez korabeli építési technológiák és építőanyagok tartoznak (kulcsszó a "korabeli"). ez ma nem rekonstruálható. amúgy aki mégis szereti a tök rosszul értelmezett műemlékvédelem förmedvényeit, az örülhet, most tervezik a Balcsi déli partjához közeli somogyvár 1000 éves földsáncvárának rekonstrukcióját... borzasztó. én csináltam a látványterveket... konkrétan egy vicc...

Aranylab6 2011.03.31. 14:13:50

a konstruktív lényeg lemaradt az előbb: óvjuk meg a jelenleg még megmaradt romokat, hogy tovább ne romoljon az állaga. igen. hasznosítsuk, tegyünk bele funkciót, ha kell építsünk hozzá, de úgy, hogy vállaljuk: ez új, az meg ott a régi. ennek a gondolkodásmódnak olyan gyönyörű példát lehet látni szerte a világon, hogy öröm nézni. (pl. reichstag kupolája, pannonhalmi apátság felújítása)

loláb 2011.03.31. 15:45:17

Mindenféleképpen építsék újra, lehetőleg minél többet a megmenthető állapotú váraink közül.

A magyar várak nagyrésze gyakorlatilag semmiféle turisztikai vonzerőt nem képvisel. Büszkék vagyunk arra, hogy 300 évig védtük a töröktől európát, és nem tudunk mutatni egyetlen épületet sem ebből a korból, amiből pár félig leomlott falnál több maradt.

Van néhány menthető állapotú vár, azokat újra kellene építeni (szigliget, diósgyőr, visegrád, nagyvázsony, stb...), a többi igy is, úgy is menthetetlen. Ahol egy félig leomlott öregtorony maradt a várból, azzal úgysem lehet mit kezdeni, a busongók egészen nyugodtan elmehetnek keseregni a magyarság történelmi igazságtalanságain oda, amit úgysem lehet újraépíteni, mert azokból van a több sajnos.

Ami viszont menthető, azokat meg kell menteni, és funkciót kell neki adni.

Tomarctus 2011.03.31. 20:22:15

@Aranylab6: Uhh... Megértem hogy egyeseknek nem szívügye ez, de azért akkor is értelmesebb hozzáállást várnék el.
A 'melyik korszak' itt már egy szinte eldöntött kérdés, és mint tudjuk semmi sem 'eldönthetetlen'. Nem fog mindenkinek tetszeni, de ez van.
Technikailag meg ne mondja meg nekem senki hogy lehetetlenség lenne visszaépíteni ugyanolyanra. Nem kell ugyanazt a technológiát használni hozzá, a látogatót úgysem érdekli mi húzódik meg a szerkezet belsejében. Bár itt nem is feltétlen az a cél. (Attól függően milyen elveket akarnak érvényesíteni.) Mondjuk szerintem az eredetivel megegyező külső kinézet előnyösebb lenne - nem vagyok nagyon a híve a hozzáépítések elkülönítésének - már csak a hangulat miatt is.
Ha elkülönül majd a ráépítés az is jó. (Mint minden ilyen irányban tett lépés.) De ne jöjjünk mondvacsinált problémákkal, hanem ha mindössze az na bajunk, hogy nem értünk vele egyet/nem tetszik, akkor azt mondjuk ki nyíltan.

Never ending dead 2011.03.31. 21:42:01

Miskolcon élek, a vár látótávolságban van, ha tehetem naponta elsétálok odáig. Igenis vissza kell építeni. Akik meg itt rágják a lila gittet hogy milyenre ... menjetek oda basszátok meg!! Nézzétek meg, világosan látszik abból ami áll, hogy mit és hogyan kell visszaállítani. De nem úgy ahogy egy időben divat volt, hogy "lássék az új építés" (ergo betonból, meg tök másképpen kinéző kőből), hanem úgy hogy ne nagyon üssön el az új a régitől. A pótlások/helyreállítások jelzése a falakon simán megoldható.

Szóval nem kell mindent köré építeni, de a meglévő épület rom állapotát meg kell szüntetni. Ennyi gondolom túl sok, hogy kilátsszon a lila ködökből.

kulalak 2011.03.31. 22:39:42

Zsambekot is a falu hordta szet.
Szvsz ujra kell epiteni amit lehet megpedig hasonlo kulalak de ami bent van az modernebb legyen (lasd WC, vilagitas akar solar-gyujto stb.).
A klinkerteglas kiegeszitesek baromi rondak es ertelmezhetetlenek. Ha megvan a tervrajz vagy fenykep vagy mas dokumentacio, tessek. Elobb persze a muemlekeseket falhoz kell allitani mert azt hiszik, hogy oket fogja hibaztatni a kovetkezo generacio, hogy miert engedte. Ez hazug beallitas, 45 ota soha nem volt eleg penz semmire.

A japan pelda: 25 (ertsd huszonot) evenkent szetszedik es ujra osszerakjak a szent templomaikat folyamatosan cserelve ami korhadt/rohadt/hibas/repedezett. Igy lehet, hogy az 'eredeti' ezereves de ugy nez ki mintha tegnap epitettek volna.

NAR 2011.03.31. 22:54:21

@Aranylab6: " mi az amit visszaépítve látni akarunk? melyik korszak, melyik aktuális átépítés, hozzáépítési állapotot? ez egy eldönthetetlen vita"

Már miért lenne eldönthetetlen? Vitathatónak persze, hogy vitatható a döntés, de nem eldönthetetlen...

"vagy akkor hajrá, építsük vissza betonból, meg hőszigetelő falazóblokkból és megvalósul a csupa nagybetűs anakronizmus, ami maga az objektív rondaság és ízléstelenség."

Ez miért is baj? Oszakában a japánok újjáépítették a kastélyt (az eredetiben biztos nem volt pl. lift), szerintem teljesen jól néz ki: picasaweb.google.com/lh/photo/JSpU4nr_Q8SAAJAmOjZaBw?feat=directlink

Attól, hogy modern technikával építik újra, még lehet bent kiállítás arról, hogy többszáz évvel ezelőtt hogy építették fel. És így a látogató esőben száraz helyen tudja megnézni a kiállítást és nem egy műanyag bódé a vécé...

Leriel 2011.03.31. 23:12:52

Laikus vagyok, de biztosan lehet modern anyagokból, modern technológiával is olyan alaprajzú és külsejű várat építeni, mint a "régi". Tudtommal a legtöbb várnak volt legalább 1 "fénykora", amikor épp nem bombázták/robbantották/hordták szét a környékbeli parasztok (szevasz Eszterházy kastély!) És egy toi-toi budis, omladozó kőkupacnál talán még a "ronda" neogót-neobarokk-neoakármik is jobbak.

ZBR 2011.03.31. 23:21:17

Hogyan ne épüljön újjá:
www.visegrad.xutazas.hu/visegrad/kepek_696424635-c78b45e5cc-o_1249553660.jpg

Na, ennél a rom is jobb. Ha sikerül külalakra normálisan megvalósítani valamit, akkor lehet rajta gondolkodni. Például a Nógrádi vár kilátójával nekem szeméyesen nincs bajom, még úgy sem, hogy erről is lerí, hogy az eredeti nem ilyen volt: wiki.utikonyvem.hu/hu/images/3/3b/Nograd_kilato.jpg

Aki HACCP-zik, meg legyen benne wc-zik, az hülye. Ezeket a dolgokat egy melléképületben lehet megoldani. Minden igényt kielégítő lehet és talán olcsóbb is, mint egy 1000 éves várban megoldani a szennyvíz elvezetését, meg a kábeleket, csöveket úgy elhelyezni, hogy ne mindenhol azt lássad. A diósgyőri várban az újjáépítés után sem szeretnék, véletlenül sem, mondjuk vetítőtermet látni. Engem zavarna, hogy nem lehet bejárni az egészet. Persze, biztos vicces a kazamatában hugyozni, de nem értem, hogy minek kell erőltetni?! Így kell ezt csinálni, van erre is példa kis hazánkban, hoppá: www.kisalfold.hu/gyori_hirek/pannonhalma_uj_letesitmeny_a_kosaras-dombon_880_milliobol/2160645/

sazjo 2011.03.31. 23:22:09

Szerintem igen építsük újjá.
Egy nagyon jó példát tudok felhozni: Esztergom. Ott nem szaroztak, 2szer újították, építették fel a várat. Szinte a semmiből. És aki volt bent az tudja, hogy minden mai követelménynek megfelel, de ugyanakkor próbál hű maradni a régi formákhoz.

Mocsár 2011.04.01. 00:07:07

HACCP egy lófaszt. A Diósgyőri várhoz nem szabad hozzányúlni, főleg nem ilyen elképzelésekkel. A vár így gyönyörű és tökéletes, csak az akarhatja átalakíttatni, átépíttetni, éttermesíteni, aki még sohasem járt ott, és élte át, milyen a gyönyörű nyári ég alatt, a várromok időtlen falai között egy fantasztikus koncertet végighallgatni, végigénekelni (EDDA, stb.). Hogyhogy nem rendelkezik turisztikai vonzerővel? Évközben valóban nehezebb nagy számú látogatót odacsábítani, de a korhű várjátékok csodálatos családi programnak számítanak szerintem.

pudliho 2011.04.01. 00:35:44

@Mt: ez a legnagyobb butaság amit évtizedek óta nyomatnak, hogy nehogy vissza építsünk bármit is mert az hamisítás.
Egy 16.századi ajtót 200 év múlva a galád gróf elhamisított mert volt pofája befalaztatni persze ezt a hamisítást a derék régész eltüntette olvastam nemrég egy tört. portálon. lol

Vissza kell építeni, a népet beereszteni és használni ezerrel, majd ha nem tetszik az unokáknak akkor módosítanak rajta persze ha addigra össze nem omlik a "jaj-ne-nyúljunk-hozzá" világnézet miatt.

vettmalac 2011.04.01. 00:58:43

Kész szerencse, hogy a papír 200-ast már bevonták, most nyomhatnák újra az összeset...

veghist 2011.04.01. 01:10:17

Kis adalék, hogy Angliában Cromwell korában sok várat robbantottak, rongáltak meg, és ugyanúgy széthordták a népek. Az, hogy úgy néznek ki, ahogy kinéznek, az azért van, mert VISSZAÉPÍTETTÉK őket. Caerphilliben van egy tanúságos ilyen volt ilyen lett kiállítás például...

annyi amennyi · http://gadgetshop.blog.hu/ 2011.04.01. 02:20:12

Én csak egy példát említenék a rekonstrukcióra. Eilean Donan. Ezt a skót várat szerintem nagyon sokan ismerik, itt kezdődött a Hegylakó történet. Ezt a várat, ha jól emlékszem az 1900-as évek elején lényegében nulláról építették vissza. Fáj ez ma ott valakinek? Szerintem nem, viszont a skót szoknyás dudás ember egész nap ott tutul a turistáknak a híd bejáratánál, és nagyon jó hangulata van az egésznek.

Bélabáttya (törölt) 2011.04.01. 05:17:08

Nagyjából sajna mindegy, mi tetszene nekünk. Konkrétan az állagmegóvásra, minimális biztonsági rekonstrukcióra sincs pénz.
Cirka annyira, hogy gyakorta egyszerűbb valamit visszatemetni, mint foglalkozni vele.

A pénzkérdésen túl - érti a fene, hogy miért? - még a műemlékvédelem hazai rendszere sem engedi meg az ilyesmit.

Pár országgal arrébb, ahol magánkézben maradt pár vár, és még a tulajnak is akadt egy kis pénze, meg tudták oldani a régi normann vár mai környezetbe illesztését, rekonstrukcióját. Más, fentebb emlegetett helyeken egyébként is.

Itt esélytelen, szépen el fognak rohadni.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.04.01. 07:12:14

A nagy lófaszt kell megpiszkálni. Ez ilyen legszarabb posztszocreál, modernurbanista dekadens kényszer, hogy csak akkor jó valami ha megpiszkáljuk. Persze le kell faszán betonozni, földbe ásni egy-két traktorugumit, hagyugráljanak a gyerekek rajta és a kész az ezermester vár.

Jamesboci 2011.04.01. 07:48:49

épitsük fel. ez természetes.

zzzzzzzz 2011.04.01. 08:30:37

"hasraütésszerűen"

Metal_Storm 2011.04.01. 08:37:49

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, csak néhányat.

Igenis építsük újjá az összes várat. Az állagmegőrzés nem járható út, mert mi alapján őrzik meg az állapotát? Ráépítenek? Akkor miért nem teljesen felépítik?

A jól dokumentált várakat építsék vissza szépen az utolsó állapotának megfelelően.

Sokkal többre megy vele a kultúra és a fenntartó is, mint így, romosan.

Nemrég voltam a Visegrádi fellegvárban. Egyfelől tetszett a romos épület, mint történelem, de gyönyörű volt a megsemmisülés előtt. Melyiknek van nagyobb értéke?

Európa számos területén visszaépítették a műemlékeket. Mennyivel élvezhetőbb, mint egy romos épületben bóklászni.

A finneknél Turku kővára a második világháborúban nagyon súlyos károkat szenvedett, de senkinek nem volt probléma, hogy akkor vissza építsék azokat a részeket is, ami nem akkor semmisült meg.

Ez valami magyar fóbia lehet, hogy ami egyszer szép volt, de tönkrement, azt ne építsük vissza eredeti állapotára.

Példát kellene venni az Ír műemlékvédelmi Hivataltól... A vár kinézete nem változhat meg, benne a megmaradt falakat elemeket védeni kell, de azt lehet tenni benne amit akar a tulajdonos. Bunratty kastély a legjobb példa. Étterem működik benne, és megfelel a paranoid ír tűzvédelmi előírásoknak is. Pedig majdnem 1000 éves történelme van a helynek.

munkanelkuli 2011.04.01. 09:14:02

Először nevezzük át!

Aranylab6 2011.04.01. 10:30:17

@Tomarctus: az "értelmesebb hozzáállást várnék el" egy kicsit rosszul esett, de spongyát rá. és nem, határozottan nem mindegy, hogy mi van a szerkezet belsejében. egy középkori vár összes térlefedése valamilyen dongaboltozat (mert más nem volt), esetleg fafödém, de az azért későbbi technológia. szóval dongaboltozat, téglából. meg lehet építeni, nem azt mondtam, de nem néz ki jól. azért mert nem tudunk a "középkor" felíratú raktárból elővenni pár m3 középkori téglát, úgyhogy megcsináljuk jobb híján klinker-téglából, korszerű habarcsba rakva.... ótvarul néz ki, mert anakronisztikus. pontosasn olyan szép, mint a korda-villa, baluszteres kerítése, gipszoroszlánokkal díszítve. ha balusztrád, akkor legyen barokk, és legyen márványból, az oroszlán pláne, de a minimum a folyami mészkő. mindig a gipszoroszlánok ízléstelenségére gondoljatok, amikor a középkori szerkezetek, formák XXI. sz-i visszaépítését áhítjátok. uff

MagyarZizzi (törölt) 2011.04.01. 11:18:17

Ha lehet rekonstruálni az eredeti állapotot, és a régi elrendezés a mai napi hasznosítható (kiegészítve persze a középkorban nem jellemző funkciókkal, mint pl. fürdőszoba), miért ne építhetnék vissza a várak egy részét? Turisztikai szempontból szerintem előnyös lenne. De vannak várromok, amiket egyszerűen bűn lenne felépíteni, mondjuk a sirokit, ahol éppen a föld alatti üregekben kaparás a legszórakoztatóbb.

Leriel 2011.04.01. 23:57:52

Akkor hát nincs remény? >: Nem lehet őket megmenteni, maradnak a lebetonozott sufnituning várak, a szocreál anakronizmus és a csendes, penész-szagú rothadás? (A toi-toi budikról és az ötszázé'aképeslap árusokról nem beszélve)

GreatMoe 2011.04.12. 21:47:19

Szerintem inkább az energiáinkat új dolgok építésébe kellene fektetnünk, nem a múlton ábrándozni.

Egy újabb, hatékonyabb társadalmat kellene létrehoznunk és ahhoz megfelelő életteret, ha minden régi emléket megmentünk, a végén belefulladunk.

www.thevenusproject.com/
www.zeitgeisthungary.com/

l.skywalker 2011.07.06. 14:44:26

Az újjáépítés a vár méretéből fakadóan egy kifejezetten nagy lehetőséget adna mindenkinek! Lakosnak, vezetésnek, turistának, rendezvénynek stb. Aki nosztalgiázik, múltban él, az nem gondol a jövőre. Igenis fel lehet, és fel kell újítani, de nem ilyen zöldtetős szarra, hanem eredeti rekonstrukció jöhet csak szóba!

Alensha 2011.08.10. 22:47:09

Az újjáépítés szerintem jó ötlet, bár barátkoznom kell majd a látvánnyal, mielőtt megszokom :) De Luxusmoszkvicsslusszkulcs hozzászólásától (konyha, vécé, rendezvényterem…) a hideg kirázott. Esetleg mozgólépcsőt és multiplex mozit ne tegyünk egy gótikus épületbe? Egyébként jelenleg se toi-toi vécék vannak ott, hanem a vártól valamivel arrébb, egy kis épületben van a mosdó.

Alensha 2011.08.10. 22:47:59

@vettmalac: A vár már kb. ötven éve nem úgy néz ki, mint amilyen a papír 200-ason volt, arra egy 19. századi metszet került, aminek az eredetije egyébként a várban van kiállítva. :)

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.11. 08:24:52

@Alensha: Jó régi poszt, de szerencsére rajta van a Radaron. :)
Csak, hogy borzoljam az idegeidet, felőlem akár mozi is mehet bele, mindegy, csak igényes, környezetbe illő legyen a kialakítása. :P De most komolyan, a várat nem arra csinálták, hogy használva legyen? Sőt, amíg ténylegesen használták a várakat addig nyilván folyamatosan voltak korszerűsítések, az adott kor katonai igényeinek megfelelően, tehát az utolsó állapotnak valószínűleg semmi köze nincs az eredetihez, sosem múzeum volt, használták az épületet. Engem sokkal jobban kiráz a hideg a "kicsit odébb lévő épületektől" amiben a wc van. Egyszerűen hülyén néz ki, nem illik egy szép régi vár mellé egy nyamvadt bódésor, vagy wc konténer. Gondolom voltak pl istállók a várban. Nosza, ki lehet alakítani benne boltokat. Szerintem egy igényesen kialakított borszaküzlet, vagy szuvenír bolt, valami környezetbe illő cégérrel sokkal hangulatosabb lenne, mint az, hogy van egy vár, aminek alapvetően semmi értelme, egy kupac kő oszt csókolom, és mellette egy sor igénytelen könnyűszerkezetes bódé. Engem nagyon zavarnak a "halott" várak, persze ez is ízlés kérdése. Én sem mondom, hogy újítsák fel a Colosseumot, és legyen az AS Roma új stadionja, de azért a kettő között valami átmenetet kéne megtalálni.
süti beállítások módosítása