egyelőre csak egy helyen, az androidportal.hu-n láttam kihírezve, amúgy teljes hallgatás van róla, pedig szerintem egy nagyon jó kis dolog történt budapesttel: elérhetővé vált a google maps forgalomfigyelő szolgáltatása. a maps.google.com-on sima maps nézetben (műholdas képeken nem működik) rá kell ereszteni a térképre a "traffic" layert, és tádámm.

- figyelmeztetett Péter. Na de lássuk mit is ír az Androidportál, mert klasszul összefoglalták a lényeget, ráadásul felvetnek egy izgalmas kérdést is:

Ahhoz, hogy aktiváld ezt a funkciót, a Google Maps indítása után a felső ikonsorból a "Layers" ikonra tappantva ki tudod választani a "Traffic" layert, és mikor visszatérsz a térképre, már láthatod is a (Budapesten többnyire) piros, vagy zöld utakat.

A technológia érdekessége egyébként, hogy itt "élesben" láthatjuk, ahogy a Google által háttérben gyűjtött adat (esetünkben a geolokáció) hogy szolgálja egy alkalmazás érdekeit. Ha ugyanis a Google Maps-et a "My Location" szolgáltatást bekapcsolva használod, és még a GPS-ed is megy, a Maps alkalmazás a Google-nak adatot szolgáltat arról, hogy merre, és milyen gyorsan haladsz. Ez egy Opt-out jellegű szolgáltatás, úgyhogy ha nem tetszik az ilyen irányú adatgyűjtés, kikapcsolhatod.

A Traffic layer elvileg még egy helyről kap adatot: az USA-ban működik a DOT szenzorok adatszolgáltatása, vagyis az úttestbe épített érzékelők adatait is használja a Google a közlekedési információk kijelzéséhez. Kérdéses, hogy Magyarországon létezik-e ilyen, illetve hogy a meglevő szenzorok adatai elérhetőek-e valahogy. A magam szkeptikus fejével inkább azt gondolnám, hogy a szenzorok adatait egy 200 fős közalkalmazotti csapat a monitorról leolvasva kézzel leírja egy adag papírra, amit aztán elküldenek iktatásra, és végső soron semmi nem történik velük, az "interface" pedig az adatszolgáltatási perek végeredményeként évekkel később kiadott információ képében jelenik meg...

Na de ne negatívkodjunk, hiszen most annak kell örülni, hogy végre a reggeli kommutálás előtt meg tudjuk nézni, hogy merre nem érdemes elindulni!

Na és lássuk, milyen a gyakorlatban - legalábbis netbookon, hajnali háromnegyed háromkor. A fenti térkép szerint meglepő módon lehet közlekedni, bár azt nem tudom miért csak egy út, egy szakaszán jelez a rendszer, miközben Pest egy elég forgalmas és fontos részébe nagyítottam bele.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: google közlekedés térkép

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr262688975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.25. 03:29:14

Akkor lenne a dolog befejezve, ha a gps szoftverek lekérnék és figyelembe vennék ezeket az adatokat.

qqcqqc 2011.02.25. 06:19:01

@Androidus: ehhez a gps készülékekben mobil net eléréshez lenne szükség.
a most kaphatók ezt nem nagyon tudnák, és nem hinném, hogy a készülék, ill. szoftver gyártók fizetnének a guglinak a szolgáltatásért. androidos telefonon map alkalmazással igénybe veheted, ha van mobilinterneted.

Koós Miklós · http://koos.hu 2011.02.25. 07:08:46

valahol azt olvastam, hogy egyelőre mindössze 4 európai országban indították el a szolgáltatást, köztük Magyarországon

repp 2011.02.25. 07:41:05

Én lelkesen, tegnap ahogy olvastam a hírt, ki is próbáltam.Régóta vártam már.

Sajnos még teljesen össze-vissza jelölte az utakat.

Ahol a legnagyobb dugót jelezte, minden további nélkül suhantam végig, máshol a "zöld" utakon kellett várnom.

Gondolom még tesztelődik a rendszer...

Plumper_ 2011.02.25. 08:06:48

hát, akiknek van pénzük ilyen játékszerre...

KIZS 2011.02.25. 08:10:02

Én is megnéztem pontban éjfélkor és nem kevés feketével jelölt utat láttam. Ez pedig eléggé elképzelhetetlen számomra. Főleg, hogy olyan utak voltak kritikusként megjelölve mint az M5 kivezető, Lágymányosi híd, Soroksári út.

Hihető, hogy dugó volt ezeken a helyeken mondjuk este 6-ig, de éjfélkor már biztosan nem.

pittaceed 2011.02.25. 08:15:12

Csak a nagyobb, forgalmasabbnak ítélt és technikailag követhető utakat jeleníti meg most a rendszer.
m.index.hu/tech/2011/02/24/dugofigyelot_indit_a_google/
Én is kipróbáltam tegnap, igaz 5 óra körül így elég valós képet láthattam. Megnézem majd este is, hogy változott-e a kép:-)
A szolgáltatás hasznos lesz, remélem sokan használjuk majd, így lesz adat amiből dolgozhat.

iBumbi 2011.02.25. 08:15:15

Délután 5-kor a Hungária körúton nagyjából helyesen jelezte a forgalmat. De jót nevettem, mikor éjjel negyed 2-kor szintén a Hungárián több helyen is jelzett piros csíkokat... :)
Talán az éjszakai buszra várók rontották a statisztikát? :)

KIZS 2011.02.25. 08:21:11

Mondjuk az is igaz, hogy szerintem nagyon kevesen használják kocsiban a mobilnetet, és még kevesebben vannak ezek közül azok, akiknek google-képes eszköze van.
Szóval szerintem már egy, mondjuk műszaki okok miatt lépésben haladó autó (amiben megy az androidos telcsi) is komoly torzításokat tud okozni a mérésben.

kaboca36 2011.02.25. 08:23:45

De jó.

Én kb 6 éve használtam elöször kaliforniában.

Nagyon bejött, praktukus. Hozzá tudtam igazitani a melot hogy mikor induljak el vagy épp merre tudok kerülni.

Kár hogy itthon drága a net az iphonhoz, igy most csak zenéket hallgatok róla

mqqq 2011.02.25. 08:38:56

indexen sokkal előbb, már tegnap délben kint volt a cikk, miről beszéltek?

index.hu/tech/2011/02/24/dugofigyelot_indit_a_google/

mikrovp 2011.02.25. 08:47:24

Jó lenne, ha jó lenne... Az adatgyűjtés technikája már magában hordozza a rendszer igen nagyfokú megbízhatatlanságát. Akkor meg mire jó azon kívül, hogy megint egy dolog, amivel a hülyegyerekek villogtathatják a telefonjukat? Ja, arra.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.02.25. 08:49:23

@mqqq: amikor a levél megjött még valóban nem jelent meg máshol, csak olyan szépen pörgött betűkeverős poszt, h nem akartam keresztbe verni :)

Donor 2011.02.25. 09:01:36

A postíró kicsit utána nézhetne a dolgoknak.
Ez a "papírra lejegyez és elküld az iratmegsemmisítőbe" elég demagóg duma.

Ajánlom figyelmébe a utv.hu/ oldalt, ahol talán már egy éve működik a főbb utakra a dugótérkép. Gondolom a szintén az oldalon megtekinthető webkamerákkal számolják a kocsikat amire már régóta léteznek nagyon ügyes szoftverek.

A google csak ezt az infót integrálta szerintem.
Az adatok küldése csak ott érdekes, ahol nincs kamera, mert a kamerák sokkal pontosabb és frissebb adatokat szolgáltatnak a forgalomról.

kridli 2011.02.25. 09:26:08

azt írták, hogy csak a forgalmasabb nagy utakat tartalmazza, de jelenleg nem látok infót pl. a teljes kiskörútról, bajcsy-ról, üllőin a nagykörúton belül, a teljes andrássy-n, fiumei-orcy-haller utca vonalán, budán a bartókon, a tétényin, azért ezek mind elég nagy és fontos, forgalmas utak. csak akkor van értelme a szolgáltatásnak, ha elég utat mutat, hogy tudj választani, hol kisebb a forgalom, ennyire sok fehér folttal szerintem nem használható.

kridli 2011.02.25. 09:31:21

ja meg Budapesttől elszakadva, furcsa, hogy az autópályákon majdnem mindenhol sárgát mutat, ezt azért nehezen tudom elhinni :)

mqqq 2011.02.25. 09:35:57

@~dá~: Jó, így már értem, csak picit hülyén vette ki magát, mert a hajnali 3 órás posztokat a normál ember általában másnap délelőtt (most) olvassa és ahhoz képest a tegnap dél már erősen múlt, már el is felejtettük szinte a hírt :))

mqqq 2011.02.25. 09:36:45

@Donor: Biztosíthatlak, hogy a google trafficnek nincs köze az utv-s kamerákhoz, egész más elven működik szerte a világon :)

öööö I don't know! 2011.02.25. 09:37:51

a gugli a szolgáltatott gps adatokból ollózza össze a fent nevezett, kissé össze-vissza működő alkalmazást. vagy Tőled, vagy a nagyobb flottáktól jönnek a jelek (ez mind benne van a cikkben, csak el kell olvasni)
van azonban egy sokkal jobban működő rendszer: RDS-TMC, ami majd két éve működik idehaza. Ennek is vannak hiányosságai, viszont majd' az összes PND tudja venni az ingyenes szolgáltatást. meg persze a beépített kütyük. Ha nem, akkor kevés kiegészítéssel fogja tudni...
Ingyenes és közben nem megy a mobilnet sem...
Nincs új a nap alatt...

Robinzon Kurzor 2011.02.25. 09:48:51

Ezt a magyar fejlesztésű jitti is tudja, szerintem sokkal jobban.

mqqq 2011.02.25. 09:50:05

Nem hivatalos források szerint Pesten az egyik legnagyobb taxi társasággal is szerződést kötött a Google, úgyhogy annyira nem lesz ez szar :)

nov2016 2011.02.25. 10:21:22

TMC vevős PNA-m van, olyan amilyen, nem vagyok tőle elájulva.
Ennek az elvét jobbnak tartom, a userek szolgáltatják az adatokat, tehát minél többen használják, annál jobb lesz.
Ha egy akkora mammut áll mögötte, mint a Google, ez szinte bizosított.

A jitti, bestway, mytraffic stb. kezdeményezésekkel két baj van, az egyik hogy nem egy van belőlük, össze kellene fogniuk és egy nagy userbázist használni az adatok előállításra.
A másik hogy nincs kliensük Androidra! Amilyen filléres árakon dobják az okostelefonokat az ember után, az Android rövid időn belül ki fog nyírni minden más oprendszert.

Nálam ez a bejelentés volt az utolsó csepp és legerősebb érv a mobilnet mellett.

ohjeee 2011.02.25. 10:42:50

Már rég van ilyen magyar fejlesztésű, telefonra is rátölthető, ingyenes persze ez nem hír...

mytraffic.hu

MagyarZizzi (törölt) 2011.02.25. 10:48:57

Eddig azt sem tudtam, hogy létezik egyáltalán ilyen szolgáltatás, szégyen... De nagyon hasznos, jó ötletnek tartom, ha működni is fog. Legalább meg tudom nézni reggel, hol fog megakadni a busz a dugóban.

A teremőr 2011.02.25. 11:00:29

Ha egy taxi társasággal szerződtek akkor elvileg az adott taxi társaság minden taxijában kellene lenni egy-egy androidos telefonnak ami ráadásul meg a mobil netre is be van fizetve. Mindenesetre az utasokra váró vagy a busz sávban előre nyargaló taxi sok hamis infót szolgáltatni.

A teremőr 2011.02.25. 11:02:12

És gondolt már arra valaki, hogy az így a Google birtokába kerülő adatok mekkora nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek?

záporjózsi 2011.02.25. 11:07:14

@A teremőr: Milyeneket?

@mqqq: Pedig az UTV nekem bejött, meg az ÁAK-s kamerák is, utazás előtti információként.

Szőke kisfiú 2011.02.25. 11:17:37

Én reggel 6-kor néztem rá a forgalomra. A Rákóczi úton befelé végig fekete volt - magyarul állt a forgalom.
Nem tudom, hogy milyen flottával kötöttek szerződést, mert ha kukásautók információit kapják meg, akkor tényleg pontos az infó:)

A másik, hogy az ilyen dugófigyelésnek pont az lenne a lényege, hogy a mellékutcákat is mutassa. Erre ez a google maps alkalmatlan. Magyarul azt látod, hogy a Nagykörút mondjuk áll, mint a beton, csak épp a menekülőutakat nem tudod megnézni.

Azért ennél már van profibb magyar dugófigyelő is.

Paradigma 2011.02.25. 11:37:27

Én biciklivel járok, úgyhogy leszarom. Azzal sosincs dugó.

A teremőr 2011.02.25. 11:56:29

@záporjózsi:

Gyakorlatilag a Google és bárki aki hozzáfér az adatbázisukhoz (meglepő lenne ha nem lenne kihelyezett CIA tagozat a cégnél) kitudja szűrni azokat a készülékeket amik pl. rendszeresen járnak minisztériumokba, katonai vagy rendőrségi bázisokra. Mivel ismerik az út két végét ezért tudni fogják hol lakik, eztán már csak azt kell ellenőrizni, hogy mivel zsarolható és már meg is van a tégla.

mqqq 2011.02.25. 11:57:41

@záporjózsi: Én nem mondtam, hogy az szar, én is használom.

nov2016 2011.02.25. 12:10:13

@A teremőr:
Akkor majd Android nélkül megyek minisztériumba.

Sőt biciklivel.
És leszarom. :)

yv3s 2011.02.25. 12:31:43

Én www.waze.com -ot használok november óta, nagyon jó móka. Szinte az összes mobilplatformra van kliens hozzá, real-time jelzik a traffit, veszélyeket egymásnak a felhasználók, a dugót az adott útszakasz átlagsebességétől eltérő mértékű haladás esetén jelzi a többieknek. Mikor megállok a pirosnál magától elkezd buborékolni a jelzett dugókról, traffikról, stb. Lehet kommentelni a jelzéseket, csevegni is. A dugókat figyelembe veszi útvonaltervezéskor, ha kell, áttervez. Ja, és az on-line felületen én szerkeszthetem a térképet, olyasmi, mint az OpenStreetMap. Több országban már full-os a térkép, Mo-on alakulóban van, de az igazán érdekes részek már készek. Egyenlőre jó játéknak is megteszi, de lesz ebből még komoly navi Mo-on is, mint más országokban, ahogy a felhasználók lelkesedését elnézem. Érdemes egy hónapot próbálgatni, mert szinte alig csinál adatforgalmat. Van hozzá magyar navigációs hang is, meg Wiki oldal, meg fórum world.waze.com/forum/viewforum.php?f=25

Csaggasz 2011.02.25. 12:41:30

index, hwsw és origo is hozta...
mindhárom helyen az androidportáltól részletesebben, tényekkel kitámasztva jött le sokkal hamarabb...

google, hírkereső az urbanistának nem barátai?

helikopter 2011.02.25. 12:54:53

@Csaggasz: le lett írva, hogy a levél korábban beérkezett a postaládába, mint hogy a poszt kikerült volna.

@kridli: hivatalos google magyarország blogból: "A Google különféle algoritmusai az adatokat szűrik, rendszerezik és összegzik, majd amennyiben az adott útvonalra vonatkozóan elegendő információ áll rendelkezésre, a forgalmi helyzetet láthatóvá teszik a Google Térkép “Forgalom” rétegén."

valószínűleg annyi történt, hogy nem állt rendelkezésre elég adat az adott időpontban.

záporjózsi 2011.02.25. 14:23:18

@A teremőr: Elég nagy káosz lehet a külföldi titkosszolgálatoknál, ha ez kell egy tégla behálózásához. A CIA pedig a NATO-n keresztül minden ilyen infót megkap, így nem nagyon kell vesződnie a guglival.

@mqqq: Sajnos a google divatosabb lesz. :(

goes 2011.03.04. 11:12:37

www.jitti.hu ezerszer jobb, mellékutcákat is jelez.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.17. 08:24:00

@nov2016: Majd amikor rájössz, hogy a Google számára a forgalmi infókat az autópályán 80-90 km/h-val "teperő" kamionflották adják, akkor rájössz, hogy nem ez fogja megváltani a világot. :) (Hanem a Waze. :) )

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.17. 08:25:37

@goes: Android kliens van-e már? Tud-e Turn-by-Turn navigációt?

nov2016 2011.05.17. 21:46:08

@Watt25:
A 80-90km/h az símán sárga, tehát tökéletesen járható. Csak takarékoskodnak az emberek.
Ha piros vagy fekete az a gáz csak.
Más okból van azóta mobilnetem, amikor nagyritkán navi kell, akkor örömmel használom a GM-ot.

A Waze! :) Ne röhögtess már, jelen pillanatban 7 bejegyzés található Bp környékén! :) Ugyanattól usertől. :))) A legfrisebb 24000 perces a többi bőven 60000 perces állapotot tükröz! :)))) Ez még viccnek is kevés, ez a totál nulla.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.18. 18:44:02

@nov2016: A kommented azért jó, mert teljesen egyértelmű belőle, hogy nem tudod, hogy azok a bejegyzések hogy működnek, vagyis nem tudod miről beszélsz.

nov2016 2011.05.21. 10:44:50

@Watt25:
Miért kéne érdekeljen hogy működik? Csak használni szeretném.
De a kevés és elavult adataival finoman szólva nem győzőtt meg.

Az említett magyar opciók sokkal jobbak jitti, mytraffic stb. Kár hogy nincs rájuk Android kliens. Így marad a Nagytestvér.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.21. 12:13:58

@nov2016: Kérem 5 pontért három mondatban fejtse ki, hogy egy napok/hetek/hónapok óta lezárt út esetén miért probléma, hogy a hozzá tartozó jelentés több száz órás. :)

nov2016 2011.05.21. 21:12:25

@Watt25:
Szívesen. Nem azzal van baj, hogy néhány előre tervezett lezárás benne van.
Hanem azzal, hogy egy ekkora forgalmú városban és vonzáskörzetében szerinte semmi más nem történik.

Most megint ránéztem az oldalra, éppen chat-elnek rajta!! Komolyan mondom vicc az egész.. :)

De mostmár arra lennék kiváncsi, hogy szerinted miért jó ez?
Per pillanatban nem látom sokkal értékesebbnek attól, mintha fognék egy A5-ös papírlapot és ráírnám egy-két útlezárás helyét meg néhány viccet.

De győzz meg, látom neked valamiért bejön.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.22. 22:23:03

@nov2016: Mivel nem Te vagy az első, aki ennyire "mélyreható" ismerkedés után mondott véleményt a programról, írtam inkább egy hosszabb összefoglalót. waze.blog.hu/2011/05/21/elonyok_es_hatranyok_2

nov2016 2011.05.28. 11:04:30

Ok, köszi hogy válaszoltál!
Valamelyest finomodott a kép, de meggyőznöd sajnos nem sikerült. Én több okból sem fogok a Waze hívők táborába tartozni.

Olyan gyenge a PC-s oldala, hogy az Android klienst már le sem töltöm. Tudom hülyeség, mert lehet az hogy sokkal jobb, de valahogy nem bízom meg benne. Az első benyomás nagyon fontos.

Ez a Chat-elés dolog nagyon lehúzza, "Jó reggelt mindenkinek!" "Sya, mizu?" Lehet hogy valakinek előny, hogy "kikiabálhat" magából vmit, de a többség sikítva menekül. A közösségi oldal legyen közösségi oldal, ez pedig dugófigyelő.
Nem tudom elképzelni, hogy akármilyen forgalmi eseményt VEZETÉS KÖZBEN postoljak. Utána meg már minek? Ennek automatikusan kellene mennie, de ez a program pont nem erről szól.

Nincs meg a felhasználói tábora, nem tud versenyezni egy mamutcéggel. Amikor az összes Androidos telefonra előretelepítetten megkapják a Maps-ot... Ezt nem fogod össze-PR-ozni a Waze-nak, sajnos.

Így nekem hosszabb távra marad az iGO, rövidre meg a GM. De tiszteletben tartom hogy van olyan akinek a Waze jön be. :) Sok örömet hozzá!

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.28. 23:00:40

@nov2016: Azért jó így fórumozgatni, mert kiderül, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket nem szabad kihagyni az ismertetésből.
Az alapvető forgalmi infók ugyanis teljesen automatikusan az adott szakaszon megtett sebességekből generálódnak. (A térképen a különböző színű utak ilyenek.) Azt hittem ez egyértelmű valamelyik leírásból, de úgy látszik, mindent a nép szájába kell rágni. :)
Egyébként meg nem igazán értem az "előre telepített Maps" szöveget. Azzal nem lehet Magyarországon navigálni. (Jelenleg.)

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.29. 10:09:45

Ja, és bocs, de nem bírok elmenni amellett, hogy végül mégis úgy mondtál véleményt a szoftverről, hogy azt nem láttad. De ettől függetlenül komolyan azt mondom ez után, hogy tényleg ne is nézd meg, mert már akkora negatív előítélettel állsz hozzá, hogy semmi értelme. Szerencsére az látható, hogy nem mindenki gondolkodik így. (Sok új felhasználót látunk.)

nov2016 2011.05.31. 19:11:36

@Watt25:
Nem értem miért kell még külön beszólni, sztm teljesen logikusan cselekedtem, amikor a PC-s honlapot látva nem próbáltam ki az Androidos klienst.
Biztos hogy nem én vagyok az egyetlen akit elriasztott. Magad is említed ezt a problémát a blogodon.

A Maps-os példát olyan szövegkörnyezetben említettem, ami a különösen magas penetrációs szintre célzott.
Az Androidos készülékeken (>100 millió db) előre vannak telepítve bizonyos Google alkalmazások, köztük a Maps is nagy valószinüséggel.
Ok, hogy alapból, Mo-on nincs Navigation, de a forgalmi adatok pontossága alapvetően a felhasználók számától függ, ez tény.
De ezt is említetted, mint a Waze hátrányát, tehát semmi újat nem mondtam elvileg...
süti beállítások módosítása