Full extrás űr WC-k jönnek Budapestre - kommentálta a Pénzcentrum a Fővárosi Csatornázási Művek közleményét és én se tudnám szebben, megfogalmazni mi látható a képeken. Na de lássuk mit is üzen az FCSM!

Az egész apropóját az adja, hogy 2010-től ismét a ők üzemeltetik a főváros nyilvános illemhelyhálózatát. Ígéretük szerint a régi, hagyományos mosdókat felújítják, ahol pedig nincs, oda automata fülkéket telepítenek. A 3 méter hosszú, 2,5 méter széles és 3 méter magas helyiségek minden extrával fel lesznek szerelve:

 

  • mozgáskorlátozottaknak akadálymentesítve lesz (úgy, hogy a kerekes székesek kísérővel együtt is használhatják),
  • hibabejelentő rendszeren keresztül kommunikálnak a diszpécserközponttal,
  • lesz vésznyitó érintőgombokkal, segélyhívóval, füstérzékelővel,
  • a kisgyermekesek számára babapelenkázóval.

 

 

Az FCSM nyílt közbeszerzési eljárás keretében hirdette meg a 20 új köztéri illemhely kivitelezésére szóló pályázatát. A nyertes monori B&K Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a másik pályázó által kért árnak a feléért, a nemzetközi árnak pedig az egyharmadáért vállalta a feladatot.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr262636060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biznisz: 50 ezer dollárt kell fizetni egy WC -ben töltött éjszakáért 2011.02.03. 16:21:36

Ha ön úgy érzi, hogy már szétreped, töltsön el egy éjszakát ebben a WC-csésze alakú házban „mindössze” 50 000 dollárért. Sim Jae Duck, a Világ Illemhelyei Egyesület szervezőbizottságának elnöke, valamint köztisztasági aktivis...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2011.02.03. 15:45:42

Ezt a posztot meg kéne ismételni két év múlva, ilyen volt, ilyen lett címmel.
Az ötlet egyébként nagyon jó, már ideje is volt, bár a képen szereplő játszótér elfoglalós megoldással azért problémáznék. A legtöbb városi játszótér elég nagy park egyik szegletében van, nem vegyünk el már belőle még több helyet egy ilyen monstrummal. (én egyébként sosem pelenkáztam nyilvános vécében, nem tudom miért)

Danis 2011.02.03. 15:53:49

Igenigen! Legyen mondjuk 200 ft, és akkor rendesen legyen takarítva, javítva is!

Aranylab6 2011.02.03. 17:24:14

kafa, remek, tényleg. csak az húz enyhe fintort szájam szögletébe, hogy hogyan-miként tudja ez a monori brigád a nemzetközi árszínvonal harmadáért beszerezni ezeket a csodabudikat. nem bánom, ha nem szórjuk el fölöslegesen a zsetont, de ha valami gyanúsan olcsó, akkor az általában olyan is....

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.03. 17:25:06

Úgy legyen. Ha hozzák azt a színvonalat, amit a mechvárt téri automata fülke, akkor nagyot léptünk előre.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.02.03. 18:42:48

Jó hír! De... térjünk vissza rá 1-2 év múlva is!

goldengiccs 2011.02.03. 18:55:27

Pont ma csodálkoztam rá az Oktogon és a Nyugati között egy felújított földalatti wc-re. Csoda! Vajon közleg az idő amikor nem kell a legközlebbi mcdonaldsot keresni, hogy kultúrált wc-ben intézhessük a dolgunkat? Amúgy látta már valaki az egészen nyakatekert kódos wc-re menős szabályt a kfc-ben (király u)?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.02.03. 18:59:50

tiszta börtön wc. előre röhögök, amikor grafitizzák a skacok

2011.02.03. 19:18:24

attól tartok hogy a cigánygyerekek már az első héten összetörik egy kilós kővel az üvegét

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.02.03. 19:26:59

Ez úgy hiányzott, mint egy köröm a farkunk végére.

Oszt ez mennyibe kerül, he?

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.02.03. 19:27:19

Ahol most elek ehhez hasonlok vannak az utcan. Ingyenes, tiszta es van benne tobb tekercs wc papir tartaleknak. Fogadni mernek, hogy MO-n ki fogjak lopni, aztan majd mindenki kotoraszhat pzsert.
Ja, amugy meg nem olnek meg, ha kavehazba bemesz pisilni es nem rendelsz semmit.

Elstron 2011.02.03. 19:51:32

@Megköszönöd az italt,hazamész, kivered: Napi "én külföldön élek, itt minden fasza, hülye otthoniak" kommentünket látták-hallották!

Rav Antal 2011.02.03. 20:05:17

Kamera bele, és ne csak vésznyitó legyen, hanem "vészzáró is", akkor az első elkapott graffitisek meg rongálók biztosítják is a takarító személyzetet büntiből.

ruba 2011.02.03. 20:20:16

Sajnos sok hasonló, egyébként örvendetes beruházás (pl.: 86-os busz várható érkezését jelző megállótábla a Batyin és a Margit-hídnál, Érdi vasútállomások felújítása, új buszok, villamosok, 4-6-os villamos megállóinak felújítása) után azt tapasztalom, hogy ennek a balkáni söpredéknek , ami ezt a várost lakja (persze ez nem minden lakót jelent, de sajnos jelentős azoknak a száma, akiknek a kulturáltsága alulról közelíti egy albán kecskepásztor 5 éves gyerekének színvonalát), nem érdemes semmit csinálni, mert maximum 2-3 alatt teljesen leamortizálják, tönkreteszik. Pl, ahol lakom, nem is olyan régen kicserélték a villamosmegállóban a várót. Magát a munkát pont láttam délután négykor, ahogy hazafele jöttem. Másnap 2-kor mentem arra (vagyis nem telt el 24 óra sem!), és már össze volt tagelve minden üvegeleme, 1 hét múlva pedig az egyik ki is volt törve, a többi meg mind tele volt tagelve.

ruba 2011.02.03. 20:21:32

...mert maximum 2-3 ÉV alatt..., az év véletlenül kimaradt:)

Cipollina 2011.02.03. 20:48:35

És hogyan védik meg ezeket a színesfémbegyűjtőktől...?

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.03. 20:53:18

@HUN_Sector: én azt sem tartom kizártnak, hogy ugyanezt egy mélymagyar tetvekből állő csürhe fogja megtenni (ahogy azt tették a testvéreid a 14-es villamos egyik kocsijával)

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.03. 20:54:49

@ruba: ahogy te el vagy tévedve... ezt kb. az itt élők 0.01%-a műveli.

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.03. 20:56:02

@Cipollina: és a náci csőcseléktől? Ja, bocs... igaz, most a komcsi haverok vannak hatalmon, nincs miért felgyújtani a várost, igaz?

nyekk 2011.02.03. 21:00:53

@Cipollina: Először is vandál biztos műszaki megoldásokat kell alkalmazni(műszaki szempontból nem nagy ügy megoldani, hogy komolyabb szerszámok nélkül ne lehessen megrongálni). Másodsorban állandó kamerás felügyelet(minimum a ki-be járó részeken). Aki flex-el, feszítővassal megy be, azt elkapni, és ha rábizonyítható, lopás, rongálás, akkor igen keményen megbüntetni, és KÁRTÉRÍTÉST fizettetni, vagy ledolgoztatni velük.

ruba 2011.02.03. 21:08:01

@Atomot az indexre!: A százalék lényegtelen, az eredményeik magukért beszélnek...

Fideszman 2011.02.03. 21:22:11

@HUN_Sector: én még nem láttam graffitiző cigányt, pedig azoknak is el kellene törni a kezét és a hátukba állítani. Az nem zavar?

2011.02.03. 21:37:10

@nagymagyarmagyar: a graffitizőket és tagelőket ugyanúgy rühellem, minden olyan embert, aki tönkre tesz egy épületet vagy egy olyan létesítményt, melyet közpénzen vagy valaki magánpénzén emeltek.
De azért lássuk be, elég nagy vonzerő a kisebbségnek feltörni ezeket és a fémet eladni

2011.02.03. 21:37:46

@Atomot az indexre!: bár lennének nácik ebben az országban... bár lennének

pj02 2011.02.03. 21:39:06

Ez turisztikai, és egyéb szempontból kurva nagy adóssága volt már Budapestnek, szóval örülök neki, még akkor is, ha valószinüleg az életbe soha nem fogom használni -mint ahogy eddig sem használtam soha- a nyilvános vécéket.

átlátó 2011.02.03. 22:18:37

Én meghatódtam és nem is akarok mást ideírni...és a mostani örömömet remélem a suttyók se fogják elrontani a jövőben e tárgyban.

átlátó 2011.02.03. 22:27:54

@HUN_Sector: Most nem akarok cigányozni, mert arra mindig van okom, de a tagelők arcára fölütném a saját jelüket, oszt nem a street-art ellen, hanem mert csak.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.03. 22:32:43

Kb. egy órát adok az új budinak, és össze-vissza sz@rja a sok hajléktalan :(

fourgee 2011.02.03. 23:57:09

@Danis: "Legyen mondjuk 200 ft, és akkor rendesen legyen takarítva, javítva is!"

Londonban, az állandóan takarított WC-k 30p-be, vagyis kb. 100 forintba kerülnek (automata WC-n nem voltam, arról nem tudok nyilatkozni).

Ha a fizetésekhez viszonyítva váltjuk át, akkor az a 30p olyan mintha itthon 30 forint lenne. Ha innen nézzük, még az a 100 forint is sok. Ha meg azt nézzük hogy a londoni árakkal azonos, akkor a 200 forint már irreális.

2011.02.04. 07:10:06

@átlátó: a graffitisek is mondták, a tagelés nem művészet, a sok degenerált csak firkál valami olvashatatlant, mert azt hiszi, ettől lesz menő

Aranylab6 2011.02.04. 09:35:35

@Autszajder: köszönöm az infot. akkor minden pazar :)

Kétkedő · http://egypar.blog.hu/ 2011.02.04. 09:49:58

@www.Bisex.hu: Lásd például a 'bisex.hu' firkákat az I. II. XII. kerületi kukákon, falakon, BKV-s táblákon oszlopokon. Nagyon szépek.

átlátó 2011.02.04. 11:53:14

@HUN_Sector: :) Persze, értjük egymást.
A jó graffitis már a helyszín kiválasztásánál megmutatja az intelligenciájának az alsó küszöbét. A felső ugye az ég... :)

2011.02.04. 12:37:52

@átlátó: legszívesebben mindkettőnek adnék egy fogkefét (lehetőelg az övéket) meg egy mosószappant, aztán dörgöljék le a mocskot amit felvittek, vagy fessék újra a felületet. Aztán ha szar munkát végeztek, akkor fessék újra :)

átlátó 2011.02.04. 20:11:26

@HUN_Sector: Akkó igyunk, egy majdnem nyugger nem keresi az alkalmat ilyesmire...ma egyébként is Alannah Myles, meg Lemmy kapitány napot tartok... jó, hogy legyenek fiatalok is, hát Volbeat is van.

Capra 2011.02.05. 09:45:53

@Kétkedő: Mi a problema ezzel? A domain neve nyilvanos, a srac lakcime is fent van a weben, kiszallni hozza, 5 millios birsag kozvagyon rongalasert es vegre valaki akinek el lehet torni a kezet. Ki mas rakna fel ilyen reklam firkakat ha nem a gagyi domain tulajdonosa aki ilyen kommentelesekbol szerez latogatokat. Szanalmas.

Olikincs · http://onlinepszichologia.hu 2011.02.05. 20:10:54

kíváncsi leszek hány nap kell a városban hogy ezek is a mostani nyilvános wc-k színvonalára süllyedjenek

blackflowerblossom 2011.02.07. 20:02:57

és Magyarországon tervezték, tegyük hozzá!!! :)
süti beállítások módosítása