Pár napja posztoltam a Szeretgom cikkét, hogy veszélybe került az esztergomi Takarékpénztár Hild József által tervezett épülete. (Röviden: hasznostani szerették volna a pincéjét, ehhez a belmagasságát méllyítéssel növelték meg, de nem gondoskodtak a megfelelő rögzítésről.) A cikk a Csikós Építész irodát is megemlítette az ügyben, csak épp az maradt ki belőle, hogy ők voltak az egyetlen szereplő, amelyik (kötelezettségén felül is) tett valamit az épület megmentéséért, miközben az előző és a jelenlegi önkormányzat is karba tett kézzel tekint a helyzetre. Csikós Ádám Urbanistához eljuttatott levelét az alábbiakban olvashatják:

Tisztelt Szerkesztő!

Szeretnénk egy a tegnapi napon publikált, cégünket név szerint említő, cikkükre reagálni.

Mivel rendszeres olvasójuk vagyok és cégünk 30 éves múltja és sok 100 megvalósult munkája kötelez, hogy a felületes információkat kicsit jobban megvilágítsam és a belátásukra bízzam, hogy mit kezdenek vele.

Cégünk kiviteli tervei alapján semmi nem történt az esztergomi Hild-házban, mivel azokat tegnapelőtt adtuk le, betartva a hivatalos határidőt.

Kivitelezési munkák nem zajlanak évek óta az épületen.

Egy esztergomi illetékességű iroda készítette az eredeti terveket, amelyek alapján kezdődtek meg a munkálatok pár éve, ekkor történt az említett, ominózus alap gyengítés, (véleményünk szerint teljesen szakszerűen) viszont az önkormányzat (megrendelő) ezen a ponton leállította a kivitelezést, majd hosszabb idő elteltével a megváltozott funkció miatt cégünket kereste fel a már meglévő engedélyezési- és kiviteli terv átalakításának feladatával.

A meggyengített, elhanyagolt alapra érkezett a közismert nagy dunai árvíz mikor már dolgoztunk a kiviteli terven (értelem szerűen az összes szakhatóságnál elfogadott engedélyezési terv beadása és elfogadása után) és a pince mellett lévő kút veszélyes vízszint emelkedése miatt olyan mértékben alámosta az alapot ami a jelen állapotokhoz vezetett.

Amikor az áradás bekövetkezett, cégünk azonnal, felkérés nélkül kiküldte statikus szakemberét (Puskás Balázs) és rögtön szakvéleményt készítettünk, ez látható a szeretgom.hu-n, majd, egy héten belül, plusz díjat nem számlázva, beadtuk az önkormányzatnak a vész-elhárítási tervet. Ezek tartalmazták a kút azonnali betemetését és az épület sürgős, a kiviteli tervek elkészültéig nem elodázható megerősítést. Javaslatokat is tettünk, hogy milyen speciális cégek tudnák elvégezni a  vízalatti betonozást. A vész-elhárítási terv és a szakvélemény alapján semmi sem történt a mai napig.

Ezen kívül tudunk további szubjektív információkkal is szolgálni ha szükséges a történtekkel kapcsolatban, a fent leírtak csak az egyszerű tények, amiket átvételi elismervényekkel, hitelesített dátumokkal, tervekkel és magával a publikus szakvéleménnyel tudunk alátámasztani igény szerint.

A leírtak alapján azt gondoljuk nem érdemeljük meg a gyakran sértő hozzászólásokat, amik a tények teljes ismerete nélkül születtek. A sok 100 munkánk sok 100 elégedett megrendelőt takar világszerte (Peking, Moszkva, Kijev, Amszterdam, Egyiptom, stb.), akik mind a mai napig visszatérő megrendelőink. Fiókba, pályázatra soha nem dolgoztunk a weboldalunkon csak éles megbízások láthatók és jogi okokból messze nem a teljes repertoár. Sok stílusban dolgozunk és sok területen, legyen az modern családi ház, klasszicista villa, korszerű szórakozóhely, családbarát pláza vagy hangulatos étterem, mindegyik területen sokszor bizonyítottunk már.


Köszönettel:
Csikós Ádám
Csikós Terv Kft.

Fotó: szeporszag.hu

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: esztergom műemlék hild józsef

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr942622506

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Esztergomban már nincs pénz világításra 2011.01.29. 16:03:02

Esztergom város önkormányzata határozatlan időre felfüggesztette a város több pontjának, köztük a bazilikának is a díszkivilágítását. A városvezetés a gazdasági válságra hivatkozik a lépés kapcsán....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.01.29. 12:26:39

Ez ez a 2009-es 2 megbízás lehet?

66/2009. (III. 19.) KÜB határozat

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága egyetért azzal, hogy a Széchenyi tér 7; 21; 23; 25 számú épületek felújításához szükséges előkészítő tervdokumentációk elkészítésére a Csikós Terv Építésziroda Kft. / 1111 Budapest, Bartók Béla u. 20. / kapjon megbízást 6.490.000.- Ft + 20 % ÁFA, 1.298.000.-Ft összesen 7.788.000.-Ft összegért. A fenti munkák elvégzésének fedezete a 7/2009. (III. 10.) ör. 7/B mellékletének 142. sora.

Felelős: Meggyes Tamás polgármester

Határidő: a szerződés megkötésére: 8 napon belül

4/2009. (III. 26.) KÜB határozat

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy elfogadja a határozat mellékletét képező tartalommal az Esztergom, Széchenyi téri ingatlanok vonatkozásában engedélyes tervdokumentáció, kiviteli tervdokumentáció, valamint belső építészeti tervdokumentáció elkészítése tárgyú hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívás szövegét.
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy az ajánlattételi felhívás szövegét az alábbi cégnek küldje meg az Önkormányzat:
Csikós Terv Építésziroda Kft. (1111 Budapest, Bartók B. út. 20. II/2.)
3. A fenti szolgáltatás megrendelésének forrása a 7/2009. (III.10.) esztergomi ör. rendelet 7/B. mellékletének 142. során rendelkezésre áll.

159/2009. (V. 7.) KÜB határozat

1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága megállapítja, hogy az 2500 Esztergom, Széchenyi tér 7. szám alatt található Gróh-ház, 21. szám alatt található Hild-ház, 25. szám alatt található utazási iroda és 23. szám alatt található Testvér Városok Vendéglője ingatlanok vonatkozásában engedélyezési tervdokumentáció, műszaki kiviteli tervdokumentáció, valamint belső építészeti tervdokumentáció elkészítése tárgyú közbeszerzési eljárásban a Csikós Terv Építészeti Kft. (1023 Budapest, Frankel Leó út 21-23.) ajánlattevő érvényes ajánlatot tett és alkalmas a szerződés teljesítésére.

2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága megállapítja, hogy az ajánlati felhívás rendelkezései szerint a jelen közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat szempontja szerint bírálja el az érvényes ajánlatokat.

3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága megállapítja, hogy a Csikós Terv Építészeti Kft. (1023 Budapest, Frankel Leó út 21-23.) nettó 89.525.000 Ft + ÁFA összesen bruttó 107.430.000 Ft összegű ajánlatot tett.

4. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy a 2500 Esztergom, Széchenyi tér 7. szám alatt található Gróh-ház, 21. szám alatt található Hild-ház, 25. szám alatt található utazási iroda és 23. szám alatt található Testvér Városok Vendéglője ingatlanok vonatkozásában engedélyezési tervdokumentáció, műszaki kiviteli tervdokumentáció, valamint belső építészeti tervdokumentáció elkészítése tárgyú közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő a Csikós Terv Építészeti Kft. (1023 Budapest, Frankel Leó út 21-23.).

5. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága felhatalmazza a polgármestert a nyertes ajánlattevővel kötendő adásvételi szerződés aláírására.

Felelős: Meggyes Tamás polgármester

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.01.30. 12:22:16

Még arra lennék kiváncsi, hogy 2010. júniusában kinek a tervei és engedélye alapján folyhatott a munka a pincében:

www.facebook.com/photo.php?pid=1620592&id=1575843429&fbid=1691093408605

A táblán a felirat: építési terület, idegeneknek belépni tilos. A gép ott áll, ahol én úgy láttam, hogy a födém boltozata is megbontásra került, és ami fölött szeptemberre több falon is komoly repedések alakultak ki.
süti beállítások módosítása