Van valami bájos abban, hogy az első nagy, közös, összeborulós, fél Európán átívelő világörökség épp egy erőszakra épülő birodalom katonai létesítménye lehet. Amely ráadásul épp hogy nem az összetartozásról, hanem a szétválasztásról szólt egykor - ugyanis a római birodalom határvédelmi rendszerének, a limesnek a megmaradt elemeiről van szó. Mielőtt nekem támadnátok, gyorsan bevallom, hogy szeretem az antik kultúrát, sőt a hadtörténelmet is, a műemlékekről nem is beszélve. Szerencsére vannak, akik még nálam is jobban rajonganak a témáért, van ugyanis Magyar Limes Szövetség is, mégpedig www.ripapannonica.hu címen, mivel hogy nálunk folyami határa volt a birodalomnak, aminek pedig ripa a neve. Na de persze mindez azért került szóba most, mert valami nincs rendjén a dologgal...

(Illusztrációk a Wikipédiáról)

Egy bloggal odébb már posztoltam tavaly a témáról, hogy a sorukra váró magyar világörökség-helyszínek közül gyakran a politikai üzenet alapján választják ki a nyertest - és hát minek lehetne szebb üzenete, mint egy nagy közös dolognak. Arra meg különösen büszkék lehetünk, hogy a közös világörökség ötlete magyar fejből pattant ki, mégpedig Visy Zsolt pécsi régészprofesszor-egyetemi tanáréból, aki egyben a Limes Szövetség elnöke is. Most lehet, hogy épp politikán is csúszik el a dolog, ráadásul nem is EU-s vagy állami, hanem önkormányzati szinten.

Legalábbis ez derül ki a Műemlékem.hu közelmúltban megjelent írásából. A régészek ugyanis 245 helyszínt vizsgáltak meg, és ebből 171-et tartottak érdemesre a jelölésre.

 

Azt gondolhatnánk, hogy azok a települések, amelyek területén fennmaradt a római határ bármilyen emléke, örömmel csatlakoztak a programhoz. Pedig Kisoroszi, Tahitótfalu és Dunaföldvár az e tárgyban lefolytatott egyeztetések során közölte: nem kívánnak élni a világörökségi jelölésbe való bekapcsolódás, a majdani világörökségi helyszín cím lehetőségével.

 

Jankovich-Bésán Dénes régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védési igazgatója szerint:

 

Kisoroszi és Tahitótfalu esetében, bár fájó lesz a hiány, nem szakad meg a limes, hiszen találhatók objektumok a Duna keleti partján is. Dunaföldvár, az egykori Annamatia azonban pótolhatatlannak tűnik, hiszen Intercisa, vagyis Dunaújváros és Lussonium, vagyis Paks között egy fontos helyszínt, összekötő-szakaszt jelent. Itt ráadásul az egykori limesút egy szakaszát sikerült azonosítani, amelyet a későbbiekben be is lehetne mutatni

 

 Dunaföldvár polgármestere, Keresztes Lajos azonban azt mondja:

 

A limesút itteni szakasza a felszínen már nem látható, jelenleg szántóföld van a helyén. Az egykori út ráadásul sok jelenlegi parcellán át fut keresztbe, így a mostani tulajdonosok tucatjainak nehezítené meg az életét bármilyen jelzett bemutatása. Eddig a szakemberek nem mondták, hogy a nemleges döntésük a jelölés sikerét veszélyeztetné. A tárgyalásokon azt hangsúlyozták, hogy ezzel csak a település veszít, mert egy jó, jelentős bevétellel kecsegtető kezdeményezésből fogunk kimaradni

 

Volt már egy lakossági fórum, ahol 22:13 arányban (vagyis 22-en!) leszavazták a világörökséghez csatlakozást, ezért a polgármester úgy véli „egy demokratikus döntést nem volt jogom megkérdőjelezni. Természetesen a későbbiekben a gazdák, földtulajdonosok véleménye változhat, ám mivel korábban nem hangzott el, hogy pótolhatatlan a két dunaföldvári római kori emlék, így nyugodt a lelkiismeretem.”

A Danube Limes – UNESCO World Heritage projekt előkészítő szakasza 2011. szeptember 30-án zárul le. A műemlékem.hu információja szerint a lehető leghamarabb, valószínűleg 2013-ban nyújtja majd be Magyarország a pályázatot. Fejérdy Tamás szerint

 

A Bizottság az ICOMOS testületi állásfoglalással jóváhagyott javaslata alapján dönt, és sajnos vannak kétségeim, hogy a dunaföldvári limesút nélkül teljesnek tartják-e majd a pályázatot” - osztotta meg a kétségeit .

Via: Építészfórum.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: duna töri világörökség dunaföldvár műemlék

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr872609485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aeidennis 2011.01.24. 17:25:21

Nem tudom ismeritek-e a Dunakeszi római hídfőállásban berendezett Múzeumot, egy családi ház pincéjében. Ez a magyar ripa legjobban berendezett magán (!) múzeuma. Érdemes megnézni mire képes egyetlen ember: www.dunakeszierod-fortlet.org/

bejgli 2011.01.24. 17:33:27

Vannak ennél fontosabb, látványosabb műemlékek is Magyarországon szerintem. Amelyeket ráadásul folyamatosan pusztít a felelőtlenség, nemtörődömség, pénztelenség, vagy épp a személyes célokból fakadó rosszindulat.

Shadwell 2011.01.24. 17:36:51

Keresztes Lajosnak majd leszólunk a pártból, hogy ne mocorogjon ottant nagyon, ha beleillik a párt kommunikációjába ez a projekt, akkor majd erősen fog ottant lent a végeken reá bólogatni...

Ne felejtse kolléga a párt szabályzatát. :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.01.24. 17:59:48

Létezik nálunk bármi kézzel fogható emlék a limeből? Mert ha nem, és mindenhol a szántóföld alatt van az emléke, akkor nem inkább a tárgyi világ elemire kellene koncentrálni?

csoko20 2011.01.24. 18:12:40

Ilyen alapon a kurgánok miatt a fél Alföldet ki lehetne vonni a mg-i művelés alól.

Mivel a limesből úgyse látszódik több mint egy földhányás jelképesen is be lehetne mutatni 500 méterrel arébb. A régészek kiássák amit kell és odébb bemutatják.

Vályogházakat költöztetünk egyben skanzenekbe, katedrálisokat, hídakat emelnek meg,foratnak el. Nehogymá' egy földhányás meg néhány gerenda legyen gond!

Adrian Mole 2011.01.24. 19:16:41

@csoko20:
Kapaszkodj meg: minden kunhalom, földvár ex lege védett. Praktikusan nem kivonva van a mezőgazdasági művelésből, de a legtöbbször gyep besorolású művelési módját nem lehet megváltoztatni és a természetvédelmi hatóság korlátozhatja az ott zajló tevékenységeket.

bejgli 2011.01.24. 20:22:08

Ha egy kisváros, falu főterén, mellékutcájában van valami régi emlék, amit feltárnak, gondoznak, az nyilvánvalóan reklám. De ki fog kimenni a határba limeszt nézegetni? Ott kéne ezzel foglalkozni, ahol nem zavar senkit (ezért pl. nem is áll szándékában senkinek sem tönkretenni), illetve ott, ahol értelme van (odamegy valaki, hogy megnézze - diák, turista, mindegy).

aeidennis 2011.01.24. 20:35:51

Remélem Dunaföldvár csökönyössége ellenére összejön majd a Világörökség cím. Megadatott nekem ugyanis, hogy néhány helyen részt vegyek a római-kori régészeti feltárásokban.
Annak is örülnék, ha végre nem csak romokat tudnánk mutogatni az idelátogatóknak, hanem visszaépítünk néhány őrtornyot és rekonstruáljuk a part menti út néhány szakaszát. A bejegyzésben említett Lussonium amúgy Dunakömlőd. Itt látható, hogyan rekonstruálták számítógéppel: www.youtube.com/watch?v=KbzQ719ne_k

Hagrid 2011.01.24. 20:38:10

Úristen, drága posztíró blogger!:-)
Mi lesz, ha a limes útban lesz a leendő autópályák építésekor? Minek nekünk világörökség, minek Európa? Nekünk autópálya kell! Mert ez Magyarország s én így szeretem...

MaCS_70 2011.01.25. 00:35:11

@aeidennis:

Bizony!
A ház tulajdonosa nem kevés pnzt, időt és energiát áldozott azért, hogy a pincéjében talált páratlan romok köré múzeumot építsen!

Ez lenne a követendő magatartás, nem a Dunaföldvár-féle kvázi rombolás.

Üdv: MaCS

MagyarZizzi (törölt) 2011.01.25. 10:22:46

@Androidus:
Létezik, pár helyen még állnak az őrtornyok maradványai, és néhány önkormányzat vigyáz is rájuk, nehogy a kornyékbeliek széthordják építőanyagnak. (Mint az a hosszúhetényi római villával történt, amit kiástak a régészek, aztán vissza kellett temetni, mert néhány ember úgy gondolta, remek istállót lehetne építeni azokból a jó kis kövekből.) Nekem tetszik az ötlet, remélem, hogy végül Dunaföldvárral is meg lehet egyezni.

záporjózsi 2011.01.25. 13:14:29

Tessék mondani, az érintettek mennyi támogatást vesznek fel az agrártermelés után?

@bejgli: Kapaszkodj meg: Angliában már évtizedek óta így mutogatják Hadrianus falát.

czaj (törölt) 2011.02.13. 11:20:11

Szerintem Dunaföldváron erről senki nem tud, vagy csak nagyon kevesen!!!
Anyám például egy szóval sem mondta, pedig ő az összes minden lében kanál pletykafészkeket ismeri.
A röhej az, hogy a város évtizedeken át a turizmusra, meg a régi dolgok újítására kapart, és most egy laza mozdulattal kivágják az egészet a kukába. De jó hogy már nem élek ott.. meg is bolondulnék
süti beállítások módosítása