Megyeri X Homoktövis - fotó: PéterÚjabb természetpusztító beruházásról kaptam hírt, amire elég érzékeny vagyok:

 

Helyi lakosként megdöbbenve láttam családommal tegnap egy új táblát, mely szerint Káposztásmegyeren 10 percre az Auchan hipertől és annak üzletsorától, az erdő szélén bevásárló központot akarnak felépíteni. Nagyon fontos lenne még időben felhívni a közvélemény figyelmét erre a teljesen felesleges és környezetromboló tervre. Kérlek segítsetek ebben.

 

Péter fotót is küldött a helyszínről és a fejlesztés linkjét is mellékelte. Nem tudom, elnézve a látványterveket és műholdfelvételt, annyira nem kaptam a szívemhez. Igaz, nehéz messziről megítélni a fejlesztés helyszínét: lehet, hogy olyan rejtett értékei vannak, amiről nem tudok. De ha valóban csak ennyiről van szó (egy kis üzletközpont telepítése a lakóteleppel szemben, a körforgalom mellett) és nem állnak neki behatolni az erdőbe, akkor ez nekem nem tűnik valami szörnyűségnek. Persze várjuk ki a végét, a fejlesztés honlapján például teljesen rossz helyre mutat a térkép, reméljük a beépítési terveket nem ilyen rugalmasan kezelik.

 


Urbanista nagyobb térképen való megjelenítése

http://easycaptures.com/fs/uploaded/323/4003739745.jpg

 

További képek és részletek a fejlesztés honlapján.

A tiltakozók pedig a Facebookon indítottak egy oldalt.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest építés káposztásmegyer bevásárlóközpont iv. ker megyeri út homoktövis utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr702606390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.01.23. 11:17:43

első? :) (Hogy utálom ez elsőzésekete, de most kipróbáltam :)))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.23. 11:37:39

A posztolónak nem tetszik, hogy környezetrombolást végeznek egy kereskedelmi egységért?

A lakótelep hogy került oda?

Az Auchan (amivel úgy látom nincs baja) hogy került oda?

Demagóg ember küldte a képet....

Farkaserdo 2011.01.23. 13:13:13

Nos a terület, a Farkaserdő egy egységet képez. Ezt akarják megbontani egy 3 szintes üzletházzal, felszíni parkolóval, illetve mélygarázzsal. A térképen jól látszik, hogy a megyeri út túloldalán sok fa kivágásával megépítettek egy ipari-szolgáltató parkot. Rendben beletörődtünk, nade ha ott van rengeteg üresen álló telek, miért nem oda építkeznek? Egyébként a lakótelepen is számtalan kiadatlan üzlethelyiség található, ami bőven kielégítené a lakosok szükségleteit. Nem is beszélve az Auchan és a hozzá kapcsolódó kiskereskedelmi egységekről amik 10 percre vannak.

Farkaserdo 2011.01.23. 13:16:28

És ha már szóba került az Auchan, azt is természetvédelmi területre építették csak akkor még nem lehetett ennyire könnyen szerveződni valami ellen. De a legutóbbi beépítést már ott is sikerült megakadályozni
tozegto.freeweb.hu/

Aki nem szeretné ha megvalósulna ez a teljesen felesleges beruházás itt csatlakozhat:
www.facebook.com/pages/Tiltakozzunk-a-Farkaserdonel-tervezett-3-szintes-uzlethaz-ellen/192702060755729

Farkaserdo 2011.01.23. 13:33:42

Talán ez a kép mindent elárul arról, hogy milyen egységes látványt bontana meg az üzletház

tinypic.com/r/tak8qr/7

Paulybird 2011.01.23. 15:41:10

Szegény káposztásmegyeriek hová hordják ezentúl a szemetet, a rossz hűtőt, szétrohadt mosógépet, ha így fogynak az erdők?

Hát a bolt parkolójába mégsem boríthatják le éjjel, mert azt akárki megláthassa!

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.24. 08:48:20

@Paulybird: történetesen valamennyire ismerem azt a környéket, ott nem nagyon van "nemhivatalos" szemétlerakó.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
te tényleg ekkora barom vagy?

endre69 2011.01.24. 09:25:28

Pusztul a zöldterület a városban, az országban, mindent beépítenek, írtják az erdőt, pusztul minden, rohad az ország, rohad a Föld.

MagyarZizzi (törölt) 2011.01.24. 09:58:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Épp azért, mert már van ott egy lakótelep és egy Auchan, kellene maradnia valamennyi zöldterületnek is, nem? Elég nagy baj, hogy a városban így is kevés a zöld, lassan minden talpalattnyi helyet beépítenek. Lehet, hogy a lakókat is meg kellett volna kérdezni, mire van nagyobb szükségük, üzletközpontra vagy edőre?

Koky_ 2011.01.24. 10:23:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Jézusom! Most épp egy védett erdőt akarnak részlegesen vagy teljesen kipusztítani! Amúgy az Auchan is védett területre épült.... Akik ott laknak, sokan azért ott vettek lakást, mert némileg természetközelben érezhetik magukat és nem egy bevásárlóközpontra és embertömegekre látnak rá, ha kinéznek az ablakon.

Spikk 2011.01.24. 10:32:22

Én már olvastam valahol olyat, hogy egy építész szaki (bocsánat, nem ugrik be a neve és nem keresném most meg) azt mondta, hogy a plázákat így is tizedelni kellene, erre itt van ez, meg a Dunára tervezett pláza-híd is... Dunakeszin is perel az Auchan, vele közösen a már Fideszes önkormányzat, holott azt mondták az ogy választások után, hogy ott ugyen nem lesz parkoló. Amíg ellenzékben voltak, támadták a beruházást, aztán most valahogy megjuhászodtak.
Nincs ezekre igazi szükség. Pont annak a globalista tudatmódosításnak köszönhetjük, hogy létrejöhettek és eddig megmaradhattak, amit a kormány most próbál kipurgálni az emberek fejéből. (Ehhez képest a pláza-híd pályázat nélkül egy kormányközeli építész nevéhez fűződik. Közpénzen kialakítandó bérbe adható boltok, természetesen magántulajdonban.)

JohnHenry 2011.01.24. 10:34:29

pontosan nov. 14-én szóltam erről az index fórum helyi topikjában :-)

aki nem ismerné a területet: adva van egy szép kis erdő, amiben tizenhuszonéve még őzikét is láttak, aztán levágtak belőle egy nagy darabot a jégcsarnoknak, aztán most kitalálták, hogy építenek oda egy pár lakásos üzlethelyiséges lófaxt, utána ami megmarad az erdőből, azt már nyugodtan le is lehet dózerolni, mert minek pazarolni a drága telket.

a hely nem szemétlerakóként funkcionál, kápmegyeren ez nem divat, itt is a szelektív kukákat tisztelik meg az eldobandó cuccal.

egyébként elég nyilvánvaló, valaki sok pénzt akar ezen keresni.

újpesti 2011.01.24. 10:55:52

Évek óta figyelem az újpesti zöldterületek feldarabolását, eltüntetését.
Az a probléma ezzel (is), hogy apró darabokban kivágják, eltüntetik az összes zöldterületet.
Auchan láp, Aqua world az erdő helyén, ipari park, Petőfi laktanya, stb, stb. Szalámitaktikával eltűnik minden.
A jelzett helyen az ősbűn a Homoktövis utca teljesen értelmetlen behúzása volt a Farkaserdő közepébe (ráadásul azon a környéken vannak a legértékesebb gyepterületek az erdő védelmében). További zöldbeépítés már nem tolerálható.
Nézd meg ezt a térképet, magáért beszél:
maps.google.hu/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=211090126101584284966.00046ced49553ddc1d367&ll=47.592012,19.113336&spn=0.02052,0.055747&t=h&z=15
Vagy olvasd el ezt a cikket, hogy mik zajlanak:
www.mohaonline.hu/eszme/veszelyben_az_utolso_erdo_ujpesten

Mindeközben Újpest tele van rozsdaövezettel, amik tökéletesen alkalmasak a beépítésre...

újpesti 2011.01.24. 10:56:38

Én arra lennék kíváncsi, hogy egyáltalán hogy került a Farkaserdő egy darabja magántulajdonba???

újpesti 2011.01.24. 10:57:16

@JohnHenry: Az Auchan melletti lápban 2 hete láttunk utoljára őzet...

JohnHenry 2011.01.24. 11:17:22

@újpesti: tudtommal az önkori árulja ingatlanközvetítőn keresztül 140 milláért.

őzet mostanában nem láttam, de nyáron az idegeimra ment egy vijjogó ragadozómadár, aki egész éjjel az erdőben riogatta a kisebbeket :-) később átköltözhetett az aquaworld környékére, mert onnan hallottam, de az már a házunk másik oldala, úgyhogy nem zavart az alvásban :-D azért remélem, idén nyáron visszajön :)

újpesti 2011.01.24. 11:22:08

@JohnHenry: Az ölyv lehetett, én is szoktam hallani. örüljünk, hogy még van!

Küldtem Neked privát üzenetet.

huncut 2011.01.24. 11:23:35

Én az ősszel láttam ott három őzet. Biztosan csak eltévedtek, de akkor is vétek lenne tovább csökkenteni a Farkas-erdő területét.
A Farkas-erdő melletti nádas területén pedig él egy egerészölyvpár, gyakran látni őket. :-)

csocsocsókolom 2011.01.24. 11:38:48

Vedd meg, és ne építs rá semmit, ilyen egyszerű!

újpesti 2011.01.24. 11:44:17

@zsidóbodza = magyar film: ajjaj de jó is lenne! de sokat felvásolnék ebből az országból ha ezt megtehetném!

MekkMester 2011.01.24. 11:54:47

17 év után nemrég költöztem el Tengizről, és meg kell mondjam, már nagyon elegem volt belőle.
Az a hely, ahova ez a "szörnyűség" épül, nem más, mint a soha, senki által nem használt kutyaszarató.
A Farkas erdő, meg olyan elhanyagolt, koszos, szemetes, hogy jóérzésű ember be nem teszi a lábát.
Amúgy is tele van nagy dög kutyákkal, narkósokkal és egyéb rettenetes elemekkel.
Ebben a formában nem lenne kár érte.
Bármi is épül ide, csak emelheti a színvonalat.

Farkaserdo 2011.01.24. 12:05:01

@MekkMester: Szerinted az a megoldás ha valahol kutyaszar van, akkor gyorsan betonozzuk le és építsünk rá egy üzletházat?
Értelmes hozzáállás.

Dr. Fred Edison 2011.01.24. 12:09:49

Most nem azért, de a rajz és a térkép alapján üres területre kerülne az épület. A formája is pont a fa nélküli részhez igazodik, ráadásul a terv szerint még ültetnének is fákat.

Az meg hogy a zöld területek aránya csökken, a civilizáció következménye, fölösleges ezen keseregni. Azon persze lehet vita, hogy ezek milyen megoszlásban legyenek mondjuk városon belül, de az ország összes zöld területének tekintetében ez nem oszt vagy szoroz, tessék elfogadni hogy amióta létezik az emberiség, ezek folyamatosan csökkennek, és továbbra is csökkenni fognak.
Ezen csak egyféleképp lehetne javítani, ha kis alapterületű minél nagyobb épületeket húznánk fel, csak egyelőre egyrészt az ellen mindenki lázadna(tönkreteszi a városképet), másrészt nem is nagyon akarna ilyenben lakni. Szóval sokszor kicsit az az érzésem, hogy tök mindegy mi van, az épp rossz.

Farkaserdo 2011.01.24. 12:17:35

@Dr. Fred Edison: Itt pont az a lényeg, hogy ez a terület egy egységes zöld, fás, erdős, lápos egységet képez. Nincs értelme beépíteni mivel az út túloldalán rengeteg üres beépítésre váró terület van(amit szintén erdőirtással tettek szabaddá, de beletörődtünk). A másik probléma pedig az, hogy ilyen funkciójú egységek tucatszámra állnak üresen mind a lakótelepen, mind a közeli bevásárlóközpont területén.
És azt se felejtsük el, hogy ha ezen a részen nem vágnák ki minden évben a fákat, akkor már rég teljesen benőtte volna.

flora.a 2011.01.24. 12:30:38

Én ott lakom. Ezen a hirdetőtáblán bő egy éve az a fura jelenség zajlik, hogy megjelenik rajta egy ilyen hirdetés, majd 1-2 hónapra eltűnik...
Káposztásmegyer Újpest mostohagyermeke. Túlduzzasztották már most is az új lakóteleppel, melyhez semmiféle infrastruktúrát nem építettek ki (posta, óvoda-bölcsődebővítés, BKV járatok fejlesztése), viszont rázúdult bónuszként Dunakeszi szintén felfújt forgalma, ami ott csörtet át naponta kétszer. Újpest önkorija a pénzszerzés egyszerű módját látta meg a helyben, ami ellen az ott lakók egyre inkább morognak.
Bevásárlóközpontra a világon semmi szükség nincs a terepen. Közel az auchan, spar üzletek, lidl, stb.
Viszont az erdők tiszták (ellentétben egy korábbi sügér hozzászóló szavaival). A jelölt terület sajnos valóban nem védett erdődarab. Ez vonzotta oda az embereket eddig is. Szerintem ha az önkormányzat ingatlanfejlesztést szeretne, akkor gondolkodhatnának az Óceánárok utcában, mely Megyer felé eső oldala gazos, elhanyagolt, teljesen megfelelne további ilyen jellegű beruházásokra.

flora.a 2011.01.24. 12:32:38

@Dr. Fred Edison: ott most szépen megnőtt erdő van.

MekkMester 2011.01.24. 12:33:07

@Farkaserdo: Neked meg a válszod "értelmes".
Akkor hol voltál, amikor az érintett terület mellől a termőtalajt hordták hónapokig hatalmas teherautókkal Nagymarosra, a "táj sebét begyógyítani" ?
Szerintem még mindig sokkal jobb egy rendben tartott pláza, vagy nevezzék bárminek, mint a jelenlegi "erdő", teledobálva hűtővel, autóronccsal, felakasztott kutyával, narkósokkal, stb...
Te nyugodt szívvel engednéd oda a gyerekedet játszani?

Farkaserdo 2011.01.24. 12:39:48

@MekkMester: Hetente többször járunk ki az erdőbe, de se narkóst, se felakasztott kutyát nem láttunk. Ellenben rengeteg futó, kisgyermekes család, szalonnázó baráti kör élvezi a nyugodt, friss levegőt, a természetet.
Pont azért élünk itt a város szélén, mert nyugira, sok zöldre vágyunk. Ennek ugyan megvan az a hátulütője, hogy sokat kell utazni, de megéri. Persze ha körbeépítenek minket, akkor ennyi erővel elköltözhetünk a belvárosba is...

flora.a 2011.01.24. 12:42:15

@MekkMester: nem akarok beleszólni a szóváltásba, de igazából mint ottlakó, az tűnt inkább fel, hogy a belvárosból, a Thököly útról vagy honnan a metrófúrás melléktermékeit hordták ki nagy billencsekkel Káposztásra. Nagy szája volt egy-két hónapig a Dercének, aztán ment ez az ügy is a süllyesztőbe. Innen nincs mit elvinni, mert 50 éve szeméttel töltötték fel az eredetileg vizenyős talajt, azt pedig vékony rétegben lefedték földdel (ezért is van az hogy nincsenek pincék egyetlen ház alatt sem).
Én az erdőben a felsoroltak egyikét se láttam szerencsére, viszont rendszeresen találkozom fácánokkal:)

Hozzá Szóló 2011.01.24. 12:54:51

@Farkaserdo:

"Pont azért élünk itt a város szélén, mert nyugira, sok zöldre vágyunk. Ennek ugyan megvan az a hátulütője, hogy sokat kell utazni, de megéri. Persze ha körbeépítenek minket, akkor ennyi erővel elköltözhetünk a belvárosba is..."

Na ez az :(
Pont a lényege vész el :(

dex.ion 2011.01.24. 12:58:15

ha jól értem a hozzászólókat, egész káposztásmegyer egy mocsárra épült. amikor elkezdték építeni, semmit sem tudtak róla. mondta is a többi kerület, csak a bolond épít ide bármit is. de ők mégis nekivágtak, h megmutassák nekik. el is nyelte a mocsár. tehát építettek újat, az is elsüllyedt. építettek egy harmadikat, az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el. de a negyedik, az megmaradt.

Bilux67 2011.01.24. 13:00:36

@dex.ion:
És ez az egész a tiéd lesz egyszer lányom!
Izé fiam.

Mighty 2011.01.24. 13:04:10

@MekkMester: Késő tavasztól kora őszig minimum hetente bringázunk haverral (néha a gyerekeinket is visszük) keresztül-kasul az erdőn és még egyszer sem láttunk illegális szemétlarakatot. Drogosokat sem vagy csak jól álcázzák magukat.

MekkMester 2011.01.24. 13:08:12

Én már másfél éve elköltöztem, és eléggé szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy most az erdő szép, tiszta és rendezett. Előtte 17 évig szemétlerakóként üzemelt. :(
A Metrófúrás "melléktermékeit" az Aquaworld mögé, a Mogyoródi patak mellé pakolták le. Kár, hogy félbehagyták, mert egy szintén redvás, mocsaras, áradásokkor vizes területet töltöttek volna fel vele. Talán a feltöltés után ki lehetett volna alakítani valami értelmeset is ott.

flora.a 2011.01.24. 13:37:50

@MekkMester: Azt hiszem, a szemléletünk különböző. Én inkább elutasítom azt hogy ezt a viszonylag természetes formájában megmaradt területet (de akár csak félig-meddig, a lebetonozott-megnyomorított patakkal) beépítsenek, a város szélén feleslegesen - a belvárosból, sok évtized alatt szennyezett földet ráhordva. Nekem jobban tetszik a mocsaras, vizenyős talaj, ahol természetes közegüket megtalálva néhány - (fő)városban ritka, sőt különleges - állatfaj is megtelepedik (nem, nem a patkányokra gondolok:)). Ezért költöznek oda sokan, ezt a csendes, parkos, madárcsicsergéses helyet élvezni. És ezért sokat fizettek, fizetnek, mert az ingatlanok árai az átlagnál magasabbak emiatt, viszont kényelmetlenebb ott élni a hely kieső volta miatt. Nyilván nincs kedvük pár év múlva kényszerből feladni, hiszen ha belvárosi környezetre vágyna, oda sem költözött volna, illetve nem szánna rá napi minimum +20 percet arra, hogy a városba beérjen.
Bevásárlóközpontra pedig, ahogy már írtam, nincs többre szükség a környéken. Erőltetett az egész dolog, a ma szokásos mértéktelen pénzéhség áll mögötte. Aztán ha tönkremegy az új 'bolt' senki sem állítja vissza a korábbi környezetet.
Végső érv: ha valóban ilyen égető szükség van arra, hogy ez a terület további ingatlanfejlesztéseknek legyen kitéve, vajon miért van az, hogy a várostól ugyanolyan távolságra elhelyezkedő, Kápmegyerrel szemben található - egyébként szép - füves-bokros, de nem védett pusztaságot (15. kerület tulajdona) a mai napig senki sem óhajtja fejleszteni? Na ugye...

MekkMester 2011.01.24. 13:54:37

@flora.a: Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy valahol nem értek egyet veled. Annó 1992-ben éppen ezért költöztünk Kápra, mert a béke szigete volt és olyan kellemesen mentes a városi zajtól és füsttől, hogy az hihetetlen.
Persze cserébe volt egytrillió szúnyog a mocsaras, mára eltűnt területekről, és az utcákon is ott ugribugriztak a békák.
Mivel annyira beépült, és oda lett a béke, a csend, ezért felkerekedtünk, és odébbálltunk 30 km-el. Most itt van nyugi.
A fejlődést nem lehet megállítani, sajnos ezzel jár. Emlékszem, amikor az M0 építése szóba került, a "környezetvédők" egyből tüntettek, hogy rossz, meg minek, meg egyáltalán... Aztán az út megépült, és megjött a fejlődés a területen. Ezt sokan üdvözölték, sokan ágáltak elenne, de hát ez van: fejlődni kell.
Mindenki szeret kényelmesen vásárolni - akár plázákban -,szeretnek gyorsan célba érni (bizony, autópályn), és szeretik, ha a szennyvíz és a szemét sem áll halmokban a lakókörnyezetben, tehát épüljön szennyvíztisztító és szemétégető is.
Csak ne oda, ahol lakik! Mert oda a béke! Meg a csend! Épüljön máshova! De hogy ott is emberek laknak, akiket esetleg ez zavar, az nem számít....
Szóval szerintem nem kell ásóval-kapával küzdeni a fejlődés ellen: igenis jó, ha épülnek az új... akármik, legyen az pláza, vagy bármi más.

újpesti 2011.01.24. 14:26:36

@MekkMester: Lehet kijelenteni, hogy "A fejlődést nem lehet megállítani, sajnos ezzel jár."
És lehet úgy gondolni, hogy őrizzük meg azt, ami maradt még a természetből.
Nekem ez utóbbi a szimpatikusabb, és én nem szeretnék még 30km-rel kijebb költözni, hogy aztán csak autóval dugóban pöfögve juthassak be a városba...

MekkMester 2011.01.24. 14:43:02

Hát, ha mindig mindenki így gondolkodna, akkor még mindig kőbaltával kergetnénk a mammutokat.

újpesti 2011.01.24. 14:57:17

@MekkMester: Nem teljesen világos, hogy az miért "fejlődés", ha a környéken lévő többtíz bolt (auchan, tesco, lidl, profi, cba, árpád üzletközpont, stb stb fel sem tudom sorolni) mellé építünk még egyet, az erdő helyére.
Szerintem az a fejlődés, ha megértjük hogy valahol gátat kell szabni a lebetonozásnak.

MekkMester 2011.01.24. 15:05:13

@újpesti: Hol kell gátat szabni? Ahol laksz? Máshol épülhet? Mi a bajod a több tíz bevásárló központtal? Ameddig van rá beruházó, és van fizetőképes kereslet, akkor miért baj, ha épül?

újpesti 2011.01.24. 15:24:09

@MekkMester: Azért, mert az őzeknek nem lesz hol lakniuk, az ölyveknek nem lesz hol fészkelniük, az embereknek meg nem lesz hol kipihenniük magukat. Azért.

Van rengeteg volt gyár, üzemi terület (ún. rozsdaövezet) kihasználatlanul. Oda lehet építeni, amennyit csak bírnak!

MekkMester 2011.01.24. 15:32:28

@újpesti: És te szívesen költöznél monjuk a volt Csepel művek területére? Egyébként hol laksz? Ott valamikor nem erdő-mező-nyuszika volt? Enyhén demagógnak érzem írásaid.

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.24. 15:34:32

@MekkMester: én meg szimplán egy kötekedő idióta baromságainak a tieidet.

újpesti 2011.01.24. 16:10:19

@Atomot az indexre!: Akkor tekinthetjük úgy, hogy leverték Mekkmester cégtábláját? :) :) :)

Spikk 2011.01.24. 16:21:17

@Bilux67: De nekem ez nem kell, apám!

fidesz = házmesterek pártja 2011.01.24. 16:42:56

@újpesti: aham. :D
(de hogy beletaláltam abba a fideszes agymosodába... :DDD)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.24. 21:32:05

@Koky_:

Előtte a lakóteleppel nem volt erdőirtás? Csak kérdezem.

Személy szerint nem örülök az erdőírtásnak, de mi a jobb?

Kivágnak 5 fát? vagy
Aki vásárolni akar, autózik az Auchanba, és minden egyes vásárló eléget 1 liter benzint a vásárlásához?

Azt néztem, ide akár gyalog is el lehet menni vásárolni, míg az Auchanról ez nem mondható el.

aeidennis 2011.01.24. 21:42:50

@MekkMester: Értem amit mondasz, bár elfogadni nem tudom. Ma ebben az országban rablógazdálkodás folyik. A belvárosi műemlék épületeket ahelyett, hogy felújítanák őket, lebontják. Sőt beraknak két eklektikus épület közé egy beton-üveg szemetet. Szétrohad a belváros, a kiszorult embereket kiüldözik az agglomerációba (én is ott lakom).Itt az önkormányzat a haszonszerzés fejében a saját anyját is felparcellázza, 4 év adatott csak ki kell használni...
Csak éppen óvodát, iskolát templomot nem építenek, mert az ugyebár önk. beruházás lenne. Mit lehet tenni Pestre kell járatni a gyereket iskolába, de autóval, mert gazdagok vagyunk, nem ülünk buszra, inkább állunk a terepjáróval a dugóban órákat. mit lehet tenni állambácsinál lehet könyörögni, hogy építsen utat, még! még! Kész az út lebetonozzák az erdőt mezőt. Jé itt egy út, mondja a tescó, meg a többi. Jönnek lebetonozzák azt ami maradt. Teleraknak mindent óriásplakáttal, nehogy a maradék fát bokrot észrevegye valaki.
Ha valaki erre azt mondja, hogy ez fejlődés, én körberöhögöm. Ez ugyanis KÁOSZ.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.24. 21:47:55

@aeidennis:
"Mit lehet tenni Pestre kell járatni a gyereket iskolába, de autóval, mert gazdagok vagyunk, nem ülünk buszra, inkább állunk a terepjáróval a dugóban órákat."

2 főnek az agglomerációból olcsóbb autóval járni, mint tömegközlekedni.

aeidennis 2011.01.24. 21:53:09

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Beleszámoltad az autó, jogosítvány, biztosítás, üzembentartás stb. árát is a benzinen kívül?...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.25. 01:01:44

@aeidennis:
Bele. -Bár a jogsit baromság beleszámolni.

Biztosítás napi 70 Ft,
Adó napi 80 Ft,
Műszaki vizsga napi 30 Ft
Ez eddig havi 3600 Ft. - Hozzáteszem ezeket akkor is fizetném, ha busszal járnék, mert akkor is lenne autóm.

56 kilométer bejárnom, legyen 60 a számolás miatt. 8-at eszik az autóm, ez 96 liter gázolaj. 34560 Ft. Kilométerenként durván 8 Ft az üzemeltetési költségem. Ez egy tapasztalati érték, számoljunk 10-el, ráhagyással. Ez 12000 Ft.
34560+12000+3600 = 50160, kettőnkre, de ha hárman lennénk, akkor hármunkra.

Volánon és BKV-n 2x14000+2x9800=47600, ha hozzáveszed a 3600-at, amit amúgy is fizetnék, akkor 51200. A BKV idén nem fog árat emelni (eddig nem emelt) a Volán szerintem fog, mindenesetre még a 2010-es árakat tudom itt prezentálni. (20 km-es bérlet)

HA a költségtérítés részét nézzük, akkor a Volánnaka 80%-át kapnánk vissza, ami 11200/fő. Ezzel szemben mindketten kapunk most kilométerenkénzt 9 Ft-ot, és 84 kilométert számolunk (megtehetjük, autópályán annyi), Ez személyenként 10800, aza összesen 21600.

Summa summarum:
Kocsival 28560.
Busszal 28800.

Emelt üzemanyagárral, tavalyi buszbérletárral.
Hozzáteszem, ingyen parkolok, és tudunk együtt menni-jönni. Ehhez hozzájön még, hogy hétvégén nem kell elmennem nagybevásárlásra, mert hétköznap hazafele ha kell valami, akkor megállok, beteszem. Nincs a vásárláson plusz költség. Ott veszem meg ahol akarom, nem vagyok a sarki kisbolthoz kötve, ami drága is esetleg. Nem cipelek a buszon két karton vizet.

Vegyük figyelembe, hogy egy felső-középkategóriás autóval járok, aminek sok az adója és a biztosítása is. Magas a guruló költségem is.

HA Suzukim lenne, aminek a biztosítása és az adója EGYÜTTESEN napi 60 Ft, fogyasztani meg 5 litert fogyaszt, akkor az egyenlet módosul. Egy jobb Suzukinak a guruló költsége megvan 3-4 Ft-ból.

Úgyhogy tessék a buszozókat irigyelni, azok a gazdagok, mert megtehetik hogy buszoznak.

aeidennis 2011.01.25. 06:44:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szép számítás, csak egyvalamit felejtettél ki :) A busznak, vonatnak a 86%-át kutya kötelessége minden cégnek visszatéríteni a vidékről bejáróknak.
Én maradok a vonatnál. Heti 3 könyvet simán ki lehet olvasni...

Mighty 2011.01.25. 09:12:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem akarok nagyon belefolyni ebbe a vitába, mert több érv is szól melletted. A ritka kevesek egyike vagy, aki nem egyedül használja az autót. Egyébként a számításból miért hagytad ki az autó árát?

Dinna 2011.01.25. 09:13:13

...kár lenne érte.Mármint az erdő bár melyik részének a beépítésének. Én szeretek anyósomékhoz átmenni az unokáival, és csodálatos a kilátás tőlük, és a fiaim is szeretnek ott lenni. Mondjuk ők pont a megyeri út végén lévő "új építésű" tömbbe laknak, de a legfelső szinten, és onnan nagyon szép a kilátás,és a levegő minősége is azon a részen elég jó.

Perillustris 2011.01.25. 13:31:19

@Farkaserdo: Teljesen jól látszik, hogy ide szinte kívánkozik egy betonmonstrum.

Perillustris 2011.01.25. 14:35:06

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ~ 50 forinttal illik számolni egy "átlagos" autóesetében, minden költséget figyelembe véve. Felső-középkategóriás gépjárműnél nyilván több is ez.

A számolásból sajnálatosan az externális költségek is kimaradtak, ha ezeket valahogyan ki lehetne fizettetni, egészen más eredmény jönne ki.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.25. 18:29:51

@Mighty:
Autó akkor is lenne, ha busszal járnánk be dolgozni. Tehát az árát akkor is kifizettem volna.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.25. 18:31:15

@aeidennis:

Beleszámoltam:

"HA a költségtérítés részét nézzük, akkor a Volánnaka 80%-át kapnánk vissza, ami 11200/fő. Ezzel szemben mindketten kapunk most kilométerenkénzt 9 Ft-ot, és 84 kilométert számolunk (megtehetjük, autópályán annyi), Ez személyenként 10800, aza összesen 21600."

Igaz én helytelenül 86% helyett csak 80%-al számoltam.

beked 2011.01.25. 18:44:15

Ebből én nehezen tudom elképzelni hova is történik majd az építkezés
Azt azért érdemes megnézni tényleg hova :) Egyébként nem elég annyi, hogy nem az erdőbe, mer mellé... bizony kell hagyni egy meghatározott méretű területet, hogy védeni kívánt környezet valóban ne sérüljön. Ennek ellenére az a jól bevált szokás, hogy ha valahova nem lehet, akkor oda jó közel, majd szépen lassan pusztítunk meg építünk be mindent....

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.01.26. 11:27:15

A posztoló háza helyén is természet volt egykoron.
A miházunk mellett egy 300lakásos társasház épült, pedig azelőtt rét volt: legyünk őszinték, NAGYON tele volt parlagfűvel, mert az önkormányzaté volt és szartak nyírni. Most hogy VÉGRE beépítették, nem prüszkölök annyit, mert eltűnt a parlagfű a réttel együtt. Eleinte sokan panaszkodtak hogy a természet kárára társasházat húznak oda, de azóta mindenki megszokta SŐT meg van elégedve, mert nem a dzsumbujos tárul a szeme elé, mint eddig.

aeidennis 2011.01.26. 13:13:07

@Laci Today Magazin: A lakókat nem nagyon zavarhatta a parlagfű, ha nem mentek ki maguktól kihúzgálni...
A parlagfű egy olyan növény, ami csak bolygatott felszínen (parlag) képes megmaradni. Egy-két év alatt a nem-allergén egyéb növényfajták kiszorítják véglegesen a területről.
Az meg egyáltalán nem mindegy, hogy a természet helyére egy parasztházat építünk természetes anaygokból, vagy egy 300 lakásos társasházat.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.01.26. 13:37:41

@aeidennis: úristen! DEHOGYIS! a könkyvekben az van, igen, hogy bolygatottfelszín. Ott KEZD EL szaporodni. De hogy CSAK OTT MARAD MEG az hülyeség mert rohadtul igénytelen növény, és NAGYONIS megmaradt évekig. Hogy miért nem mentem magam kihúzgálni? Kérem: amíg kicsi volt, nem látszott. A rét NAGYON NAGY, nincs arra időm. Amikor meg már megnőtt, és rohadtideges lettem, kimentem, de elvéreztem az első méteren. Folyni kezdett orromból-szememből minden, viszketetett a szájpadlásom, minden bajom volt, pedig be voltam gyógyszerezve.
Maradjunhk annyiban: amíg NEM volt beépítve, addig burjánzott a parlagfű, és nem az én dolgom kihúzgálni, és amekkora rét, kapacitásom sem volt rá, DE MEGPRÓBÁLTAM, és nem TUDTAM fizikailag.
Onnét kezdve, hogy a területre húztak egy bazinagy társasházat parkolóval kerttel, megszűnt a rét, a társasház a megmaradt zöldterületet maga gondozza, azóta nincs parlagfű. És ez nem könyvből van, hanem valóság. A rét egyharmada még megvan (közben jött a válság és azt már nem építették be), de az építőcégé, tehát manapság már elég csak egy emailt küldeni nekik és küldik a vágóembereket és lekaszálják. (ki nem írtják de már így is jobb, mint mikor az önkokrmányzat tulajdonában a természet lágy ölét képviselte)

aeidennis 2011.01.26. 13:45:51

@Laci Today Magazin: Örülök, hogy kimentél és megpróbáltad legalább. Én egy régészeti ásatáson lettem allergiás, ahol térdig ért a parlagfű és citromsárga lett a fekete nadrágom térdig. A polgármester földjén...
Szerencsére azóta elmúlt.
Otthon a kertben a megszűnt zöldségeskert helyén még éltek parlagfüvek pár évig, de mára a sima fű és egyéb gaz teljesen kiszorította. Szukcesszió élőben :)

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.01.26. 13:49:41

@aeidennis: és senki nem emelte fel a hangját az egyre inkább kisebbségbeszoruló parlagfüvek jogai ellen? Látod: a természet jól csinálja.
Nade, én meg még pont hogy erről nem hallottam, hgoya parlagfű magától kihalna valahonnan. A polgármesterek és önkormányzatok földjén azért nő egyébként parlagfű, mert nekik lehet. Tudod: mindenki egyenlő. Nálunk amíg önkorm. kézben volt a terület: még fenyegetőzhettünk is, halottnak a csók. Mióta privát kézben van: mondom, elég egy email.
Vagy lehet, hogy AZ számít, hogy lefeküdtem a főépítésznővel?(nemfeküdtemle)

Intizar 2011.01.27. 05:59:13

Én nem fogom föl, milyen érv az, hogy ha előfordult már valahol erdőirtás, akkor nem illik tiltakozni a további erdőirtás ellen. Éppen azért kellene abbahagyni, mert bőven elég történt már.
És nem hiszem, hogy okvetlenül szükségszerű a további "fejlődés", hiszen mindnyájan tudjuk, hogy Magyarország népessége nem igazán gyarapodik jó harminc éve, hanem csökken.

-TEd- 2011.01.28. 18:45:17

@MekkMester, meg mindenki más akit illet:
egy véges kapacitású bolygón nem lehet végtelen fejlődés, ez egy igen egyszerű dolog, föl lehetne végre ébredni.

Quick_6 2011.01.29. 12:06:50

Kell a fa*znak még 1 pláza! Húzzanak Ukrajnába és építsék ott a dolgaikat!
süti beállítások módosítása