Na ha már elkezdtem előbányászni az általatok beküldött Budapesten játszódó klipeket, akkor épp itt az ideje, hogy kiposztoljam, amit Orgyen küldött, annál is inkább, mert ma játszanak a Szigeten. Nagyon gazdag merítés, íme:

A Heaven Street Seven előszeretettel forgatja a videoklipjeit Budapesten úgy mint...
Üdv:
orgyen

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip liszt ferenc tér vi. ker

Megújul az Állatkerti körút és Városligeti tó környéke, valamint Gördeszkás játszótér épül a Hősök teréhez közel. A tervekről és kivitelezésükről a lakosok további információkat kaphatnak augusztus 25-én 16:30-kor az Olof Palme házban megrendezendő lakossági fórumon.

Áll a szűkszavú közlemény a zuglói önkormányzat honlapján, amit azután a Főkert oldalán magyaráznak meg részletesebben.

A linket küldő Olga külön rövid megjegyzést is fűzött hozzá:

 Ebből a kedvenc mondatom, több szempontból is:
 " A tervek a gördeszkás „szakszervezetekkel” több ízben is egyeztetve lett." Elképzelek egy gördeszkás szakszervezeti elnököt.. :) LOL.
Mindenesetre klassz dolog, hogy megkérdezik a civileket is, még a tervezési fázisban. 2010-re eljutottunk végre ide.

 Na de lássuk a teljes szöveget:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest játszótér gördeszka városliget körút hősök tere xiv. ker városligeti-tó

Sziget 2010Van ugye, amikor egy kutyás vagy repülős magazin szerkesztőségében azon törik a fejüket, hogyan tudnák eladni magukat egy ingyen Sziget-jegy reményében. Na itt most nem ez következik. Mivel egy hetet amúgy is kinn töltök a Szigeten, végre valóra váltom azt, amit már régóta tervezgetek: bemutatni a fesztivált Urbanista-szemmel - szoros barátságban a sziget.hu-val.

Ha városnak tekintjük a Szigetet, akkor logikusan a budapesti kerületek térképével kellene összevetnem (mint egykor Európa országait), ám az alakja miatt legyen inkább Magyarország (nagyításért katt a kis képre!).

Ha a piros rész a Tiszántúl, akkor a sárga a Duna-Tisza köze és a kék természetesen a Dunántúl. (Jó tudom, még a csónakház lekapcsolásával sem tökéletes a hasonlat, de inkább, mint Budapest, meg a két folyó sem ilyen arányban osztja az országot, de most fogadjátok el.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest térkép magyarország sziget fesztivál iii. ker

Orgyen a Sziget programjához igazítva küldött egy Quimby-klipet, ugyanis épp ma játszanak az MR2-n. Mint írja:

Quimby - Halleluja (a Krisztina téri templom mellől a Várba vezető egyik büdös lépcsőig) Az a szomorú, a Líviuszon kívül valószínűleg mindenki "önmagát" alakítja.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip

Pesti alsó rakpart
 
A Weburbanist csak névrokona az Urbanistának, valójában mindenféle furcsaságok gyűjtőhelye a meghökkentő reklámoktól a különleges atomfegyverekig. Elég komoly blog, csak az rss-ére 376 ezren vannak feliratkozva. Ám ez a posztja most valóban urbanisztikához kötődik. Összeszedtek tíz elképzelést, hogyan fognak kinézni a jövő forgalom csillapított városai New Yorktól Dzsakartáig. Már az is klassz, hogy 2030-ban Indiában Suzuki Swiftek (vagy legalább is annak látszó tárgyak) fognak járni, mint az alant látható, ám a listának van ennél közvetlenebb kapcsolata is Magyarországgal.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés belváros gépkocsi gyalogos látványterv v. ker pesti alsó rakpart

Az IBM-es Smarter Cities honlap önmagában is elég érdekes, de most nem csak úgy ok nélkül írok róla, hanem mert Magyarországon is indítanak egy ötletversenyt. A lényeg, hogy videókat kell készíteni arról, hogyan képzeljük el a működőbb várost. A felhívás szerint:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: videó verseny város

Ma ad búcsúkoncertet sokunk nagy kedvence, szóval illendő a mai Budapest-klipet nekik szánni. Igaz sok fővárosi klipjük nincs, de ez pont egy gyöngyszem, hisz az Andrássy úti Opera Patikában játszódik. Tényleg, tudja valaki, mi lett vele, amióta arról írtak, hogy megpróbálják megmenteni az egyik legszebb magyar gyógyszertár belső berendezését?

UI: itt lehet megnézni valamivel jobb minőségben, érthetetlen módon nem beágyazható formában.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip andrássy út vi. ker belső-terézváros

süti beállítások módosítása