Ó pedig mennyire tetszett a Belváros új főutcájának burkolata a nem repedő, megfordítható, ragyogón világos, örökéletű mészkőlapokkal. András szerint ez azonban nem feltétlenül előnyös.

Kedves Szerkeszőség!
Figyelem a blogot egy ideje. 

Most találkoztam a városban egy olyan dologgal, aminek nyomán billentyűzetet kell ragadnom.
Karácsony lévén, engedve az ünnepi konzumturizmusnak, elindultam ajándékbeszerzési útra. Amennyiben igényes zenei felvételt szeretne az ember ajándékozni, kézenfekvő és legelső pont a Rózsavölgyi. Én a 7-es busz-Ferenciek tere-Petőfi Sándor utat választottam. Ezzel persze nincs gond. Csakhogy így a Petőfi Sándor utca új burkolatán kell végigmenni. Ami ebben a mostani havas-latyakos időben kész akrobatamutatvány.

Ugyanis a gyalogoknak kijelölt sávok simára csiszolt mészkőlapokkal vannak kirakva. A simára csiszolt mészkőnek pedig az a tulajdonsága, hogy ha nedves, akkor csúszik. Ebben a hidegben-latyakban kifejezetten és fokozottan csúszik. És a használattal nem fog javulni a helyzet: ezek a lapok ugyanis a kopás során egyre simábbak lesznek. Nem tudom, hogy a burkolókövek tulajdonságait az építészeknek mennyire tanítják, de nekünk geológia szakon a "műszaki földtan" kurzust műegyetemi oktató tartotta. Természetesen nem olyan részletességgel, mint "otthon" a BME-n, csupán egy féléve volt rá, hogy a mérnöki munka geológiai vonatkozásairól meséljen. De ezt elmondta: azonos ásványokból álló burkolókövek (mint a mészkövek, márvány) járófelületnek leginkább beltérbe ajánlottak, pont ezen tulajdonságuk miatt. Amennyiben mégis kültérben használják, akkor érdes felületet kell kiképezni. Azon kövek, amelyek többféle ásványból állnak (pl. gránit, andezit, diorit, gneisz stb), alkalmasabbak járófelületnek, mert a kőzetet alkotó különböző kémiájú, színű ásványok más kopási- és hőtágulási tulajdonságaik miatt a kopás során a csiszolt felület egyre érdesebb lesz [a Petőfi S. u. autóval járható felülete gránittal (nem tudom pontosan, de valószínű) borított].

Szóval üdvözlöm a tervezőt, aki valószínűleg hiányzott, vagy aludt amikor erről volt szó, és vizsgán is szerencséje volt, mert nem ezt a témakört húzta.

További jó munkát!

Üdv:
... András

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest belváros gyalogos v. ker díszburkolat belváros főutcája

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr582548573

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gigantikus hófalak Japánból 2010.12.30. 19:13:24

Régi közhely és kedves népszokás, hogy nálunk, ha lehull az első ötcentis hó, megáll az élet, megszűnik a közlekedés, kihirdetik a szükségállapotot és az ellenzékre hivatkoznak. Odaát mindez kissé másképpen van: 2010, Japán, Honsu szigete A fenti kép -...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.12.30. 16:39:22

Majd jön felucca és jól elmagyarázza, hogy miért jó ez nekünk mégis. Aki meg tovább kételkedik, az egész egyszerűene egy lázító vörös komcsi! Eh-eh-eh!

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.12.30. 16:45:58

én tegnap az esztergomi széchenyi téren estem majdnem pofára úgy 3-4-szer, pedig nem töltöttem túl sok időt ott :)

Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2010.12.30. 16:52:05

Az lepne meg, ha a nedves időben az "eredmény" nem a csúszás lenne. A majd' egy évtizede felújított (a művelet azóta többször megismétlődött) Király utcában ugyanez a helyzet. Történik mindez azért, mert a "spórolás" és az "olcsóság" jegyében beltéri járólapokkal borították a gyalogjárdákat, melynek már nevében is benne van eredeti rendeltetése. Hát ennyit a mi szép fővárosunkról, meg annak bölcs vezetőiről.

sztroberi 2010.12.30. 16:58:53

kis pontosítás: a gyalogjárda nem akkor csúszik, ha nedves (ugyanis esőben elég jól járható), hanem ha hó vagy latyak kerül rá, akkor viszont konkrétan életveszélyes. ellenben az úttest pont ugyanúgy csúszik, mint a járda, ámde szerencsére nem szabad sózni, meg homokkal szórni egyiket se, maximum lehelgetni szabad, hogy nehogy baja legyen ennek a fantasztikus burkolatnak.

sztroberi 2010.12.30. 17:00:14

ja, és "nem repedő" burkolat? he-he. a lerakás utáni 2. napon kellett kezdeni a cseréket, mert a drága jó köveknek nem szóltak arról, hogy ők nem repednek és nem törnek.

radioenekes 2010.12.30. 17:00:38

Los Angelest utánozzák, csak ott nem esik hó.

grünweinsalz 2010.12.30. 17:01:17

Papp János, (van e veszprémi ki nem ismeri?) élete fő műve (persze Brusznyai Árpád felakasztatásán kívül) a veszprémi aluljáró.
Kezdetben vala tiszta márványból, majd jó néhány lábtörés után csúszásgátlóval átvonva.
A mostani bölcseknek van honnan tanulni.

szaja · http://gayvagynemgay.blog.hu 2010.12.30. 17:16:01

ugyan már, ki gondolta volna, hogy Magyarországon hó is szokott esni? :)

phaszfej 2010.12.30. 17:18:15

Szánalmas, hogy a többség simán elnézi, hogy párezer "politikus" a zsírján hízzon és olyan szarokat rakjanak elébe, mint ez a főucca szar. Azol felburkoló mészkőlapok. Jövő nyárra már apró kavicsokból fog állni az egész. Meg azok a lemez kandelláberek, és azok az üvegkockák? Tiszta szánalom az egész.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.12.30. 17:25:06

Mert a libsi-bolsi zsidó cigány, komcsi ellopta a na mit?
Ja! Nokiás dobozt?

frutella 2010.12.30. 17:27:55

Bár nem igazán ismerem a burkolattípusokat, de az újpesti piac és polgármesteri hivatal között nemrég megcsinált téren ugyan ez a helyzet. Amint elkezdett szállingózni a hó életveszélyessé vált az egész úgy csúszott. A fő poén, hogy pont ezen a helyen rendezték meg a karácsonyi vásárt. :-)

OkoskaTo:rp 2010.12.30. 17:32:02

Idén télre még nincs készen a Műjég csúszkálni, hát ott van helyette kárpótlásuk a Belváros Főutcája. Most mit kell sírni?

kicsibuta 2010.12.30. 17:33:56

Nyócker, Corvin sétány dettó. A Corvin pláza sem megoldás, mert az is csúszik. :D

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2010.12.30. 17:45:18

Móricz detto. A fenti diszkovet ugyan erdesitettek mar, de az aluljaro csuszik, ha par csepp viz rakerul. Minden egyes felujitasnal ezt ujra, s ujra elkovetik... Nem tanulnak.

TitokJolán 2010.12.30. 17:47:37

Jólvan Tündércicavirágbogár!

Akinek nem tetszik az szép új nemzeti érzületből fakadó gránitburkolatunk az büntetésből tesz két kört a Nagycsarnok liberális kerámiaburkolatán két dugig tömött cekkerrel a kezében!
Amely még száraz állapotában is csúszik, ahogy anno Demszkygrádban megtervezték.
El lehet képzelni,hogy most mit művel.......

Dixi. 2010.12.30. 17:48:27

Kb valamikor az átadást követően írtam erről...

És most is azt mondom majd tavasszal az olvadás után nézzétek meg....már most is hiányos a fugázás....a téli fagyok szét feszítik és a tavaszi esőzések kimossák a fugázást és az alapozást....lehetne ragozni....de nem baj a lényeg h nyert a fideszi és most már minden jó...és szép....:-(

Tekincsa Wakumba 2010.12.30. 18:03:34

Nem értem a felháborodást.
Azok a járólapok nem azért lettek drága pénzért megtervezve, megvéve és lerakva, hogy a zemberek a koszos lábukkal összepiszkolják és elkoptassák. Mit képzelnek? Persze méghogy járjanak rajta..

Sokorai_Atala 2010.12.30. 18:11:27

Pont nekem is ez jutott eszembe, tegnap jártam arra, hogy itt aztán lehet csúszkálni, ha már nincs műjég.

bokoristvan · http://indafoto.hu/bokoristvan 2010.12.30. 18:11:46

Csak nekem van olyan érzésem, hogy a díszburkolat régebbi a fidesz hatalomátvételénél? Szerintem az még bőven előtte terveződött és kezdődött az épitkezés.
A mérnök egyébként sem politikai alapon tervez kövezetet, legalábbis én igy gondolom.
A Kecskeméti utca mellett lakom egyébként, igy csuszkálok én is...
A kövek közül sok el volt repedve már az átadáskor.

Commandante Jayasuriya 2010.12.30. 18:12:13

A vitát ezennel berekesztem!

A burkolat igenis jó!
Az pedig teljesen természetes dolog, hogy ezen az éghajlati övezeten, télen esik a hó.
Tessék alkalmazkodni a körülményekhez, és panaszkodás helyett lovasszánnal, vagy sítalpon szíveskedjenek közlekedni a fővárosban.
Egyébként is jobb lesz megtanulni ezen eszközök használatát mindenkinek, mert hamarosan úgyis kötelező lesz.

Commandante Jayasuriya 2010.12.30. 18:17:39

@bokoristvan:

Valószínűleg csak neked van olyan érzésed, mert nekem meg az az érzésem, hogy a Belváros polgármesterét 2006 óta Rogán Antalnak hívják.

A többivel egyetértek.

Sokorai_Atala 2010.12.30. 18:18:03

@bokoristvan: 2006-ban adták át, bőven nem a Fidesz alatt

Sokorai_Atala 2010.12.30. 18:18:48

Ja de ez fővárosi útnak számít, nem kerületinek, ezért mondom.

vuvuvu2 2010.12.30. 18:20:36

Gratulálok, hogy több mint 1 év csúszkálás után megszületett a poszt, pedig az észrevételhez még csak műszaki diploma sem kell, csak egy kis józan paraszti ész, meg annyi, hogy a kivitelező/tervező kimenjen néha a terepre.

Tavaly decemberben, amikor még csak részlegesen volt kész az új főutca, rendszeresen csúszkáltam hóban-latyakban a Ferenciek tere és a Rózsavölgyi közötti szakaszon. Az építkezés még folyt, de már sűrűn anyáztam magamban, tekintettel arra, hogy szeretek (pardon:szerettem) a Deák tér felől a Szervita téren és a Petőfi S. utcán keresztül közlekedni a Ferenciek tere felé (inkább mint 1 megállót menni metróval).

Gratulálok a műszaki analfabétáknak!

zsurzsenka 2010.12.30. 18:36:37

Mi a francnak mentek ki csúszós időben???
Egyetek lisztet, igyatok csapvizet, nézzétek egymást, sokasodjatok!Ehhh...

tutuka · http://kockagyar.hu 2010.12.30. 19:06:35

@Venlo: a király utcán ráadásul már játszik a levélben említett kopás is. egy sima eső után is csúszik a járda, ilyenkor pedig kifejezetten nyugdíjasölő felület az.

Tűzgolyó 2010.12.30. 19:08:18

Itt részletesen le van írva, kinek lehet benyújtani a számlát, ha elesünk az utcán: www.langlovagok.hu/jogor/13_gyalogosok-balesetei-a-szabadban

dr. Bértollnok 2010.12.30. 19:10:28

A belváros (V. ker.) egy külön esettanulmány az új burkolatok esetében.
Kezdődött vala a szűk utcák "macskakövesítésével". A bontott bazaltkockákkal burkolták az útpályát és a járda egy beton szemcsézett felületű lapburkolat. Az utóbbival semmi probléma, de az útburkolat azt a vállalkozó kedvű kerékpárost, aki a kor szellemének engedve nyeregbe pattan és nem a szűk járdán megy, szétrázza a bicajjal együtt. Ha meg kocsik mennek rajta, akkor a menetzajba remegnek az ablakok a környező házakban a harmadik emeletig.
Erre valószínűleg ráébredtek a beruházónál és a folytatás már egy jóval csendesebb és esztétikusabb megoldással készült. Azonban ez sem fenékig tejfel, a cikkel egyetértek totálisan balesetveszélyes ebben az időben!

Pedig...
Csak meg kellett volna nézni, máshol hogyan csinálják. Nem csak tőlünk nyugatabbra, ámbár lassan ha keletebbi országot keresek, mint amilyenek mi vagyunk, akkor körbeérem Földet!

Kiegészítésként még leírom, hogy egyetértve a kőzetek tulajdonságairól írt értekezéssel azért jegyeztessék meg, hogy a felület kialakítása (csiszolása, polírozása) bármely burkolatot életveszélyessé varázsol. Én anno terveztem egy épület felújítást gránit előlépcsővel. Az eredeti tardosi vörös mészkőből készült (tévesen sokan vörösmárványnak hívják) és a megrendelő szerint nem csak el volt kopva (puha kőzet), hanem vészesen csúszott is. Előtető nem volt felette, azt nem engedélyezték, mert a homlokzathoz nem nyúlhattam hozzá. Körbejártam a témát és a gránit mellett döntöttem, mert a kristályos szerkezete és kopásállósága mellett abban az időben már elég nagy mennyiségben jött be elfogadható áron (Mo-n nincs használható minőségű).
Nos a kivitelező olyan tükörcsiszolt lapokat hozott, hogy csak no! Azzal nyugtatta meg az aggodalmaimat, hogy négy sorban mart az élekre csúszásgátló nútot és ezekbe gumit is rakott. Nem így terveztem, de a beruházó átvette. Ám a lépcső balesetveszélyes maradt legkisebb hóban-latyakban is, mert oldalra ugyanúgy kicsúszott az emberek lába alól a talaj! Esküszöm, volt, hogy este odalopakodtam és saját kezemmel szórtam rá sót és homokot, mert égett a pofám. Az első néhány komolyabb esés (sérülésről nem tudok) és felhördülés után a lépcsőt homokfúvással érdesítették. Most már nem csúszik annyira, de baromi ronda! :-(

robian 2010.12.30. 19:12:09

nektek semmi se jó, tajgetosz utca

dr. Bértollnok 2010.12.30. 19:14:43

@tutuka:
Megvilágosodtam!
Ez lenne az új kormány új nyugdíjreformja! :-)
Hagy hulljon a férgese! :-(

Normális 2010.12.30. 19:31:24

Kaján röhögéssel várom azt a pillanatot, hogy a sok csibész/városzépítő/tolvaj/építészripacs/stb. felismeri, hogy a közút, meg járda burkolata az aszfalt. ASZFALT!!!
Igen, érdesítve, kaviccszórással (ha járda), ahogy kell. És, netán nem fog rajta zötyögni az autó, a bicaj, a gywerekkocsi, a banyatank-kerék; és a tűsarok sem fog a közeibe beszorulni-beszakadni.
És, a hát-alapfalak, pincék is megmenekülnek mai korunk áldásától, a vízbeszivárgástól-elpenészedéstől.
Arra, hogy a Sammelrock-cslád, meg a többi tetű hol adja el a gagyi burkolatait, nagyívben teszek.
Tudjátok, ha ezek a most divatos burkolatok egy munkahely padozataként szolgálnának, akkor egy OMMF ellenőr naponta büntethetné a tulajt botlás- meg csúszásveszély okozása miatt...

Normális 2010.12.30. 19:35:08

Kaján röhögéssel várom azt a pillanatot, hogy a sok csibész/városzépítő/tolvaj/építészripacs/stb. felismeri, hogy a közút, meg járda burkolata az aszfalt. ASZFALT!!!
Igen, érdesítve, kavicsszórással (ha járda), ahogy kell. És, netán nem fog rajta zötyögni az autó, a bicaj, a gyerekkocsi, a banyatank-kerék; és a tűsarok sem fog a közeibe beszorulni-beszakadni.
És, a ház-alapfalak, pincék is megmenekülnek mai korunk áldásától, a vízbeszivárgástól-elpenészedéstől, talajvízszint-emelkedéstől.
Arra meg, hogy a Sammelrock-család, meg a többi tetű hol adja el a gagyi burkolatait, nagyívben teszek. Arra is, hogy dug-e valaki a korrupt polgármesterek zsebibe pénzt a viacoloroztatásért.
Tudjátok, ha ezek a most divatos burkolatok egy munkahely padozataként szolgálnának, akkor egy OMMF ellenőr naponta büntethetné a tulajt botlás- meg csúszásveszély okozása miatt...

tolsztoj 2010.12.30. 19:38:49

Ha a "köz" nem tud csúszkáláselleni burkolatokat építeni, akkor az "egyénnek" kell jönni - ajánlat:
Aki nem akar csúszni verjen szögeket a cipőtalpba - a siker garantált!

Tíz kicsi indián 2010.12.30. 19:43:21

Én dicsérném a Petőfi Sándor utcán a korláterdő kitalálóját is.
Éppen ma reggel történt, hogy a rádió bemondta: a Petőfi Sándor utcában lerobbant egy busz, emiatt a 15-ösök kerülőúton a Kiskörút-Arany János u. útvonalon mennek. Azért mert a sok korlát miatt egyszerűen nincs hova kerülnie a busznak.

Táskás Tóni 2010.12.30. 19:50:16

Így, ezzel a burkolattal készítette elő a fidesz -celeb Rogán a nyugdíjreformot.

Normális 2010.12.30. 20:00:39

@Tíz kicsi indián:
tudod, mennyibe kerül egy Demszkij-karó?
(sajnos, nem naprakész ár, de) a legegyszerűbb, sima, zöldre porfestett is 9.000,-Ft + ÁFA.
Hányszázret is vertek le 20 év alatt??

mortadella 2010.12.30. 20:04:42

A korláterdő pedig különösen veszélyes kerékpárosokra, motorosokra, esős, csúszós időben még a gyalogosokra is - és baromi ronda.

Szintén a rogáni előrelépés eredménye az a kékes -fehér fény, amit az új lámpák sugároznak, és amelyek fénye olyan vidám, mintha egy haláltáborban járkálna az ember.

a-kis-herceg 2010.12.30. 20:17:59

számlamelléklet... annak szép a burkolat...

a pártpénztárnok se érthet mindenhez...

mszp-szdsz-dides = LOPás csalás hazugság...

www.youtube.com/watch?v=3z5OxsuMdjs&feature=related

iovianus 2010.12.30. 20:30:56

Essen szó kicsit Pécsről is.

Itt is felújítottak több utcát/teret, az egyiket macskakővel rakták le. Kis lejtést is akartak belerakni, hogy az esőt elvezesse, de ez nem sikerült, talán nem meglepő. Szépnek szép, nyáron. De havat lapátolni rajta nem lehet, a víz nem folyik el, így élmény azon is végigmenni, pedig még nem is sima a felülete...

bioLarzen 2010.12.30. 20:43:09

@bokoristvan: "A mérnök egyébként sem politikai alapon tervez kövezetet, legalábbis én igy gondolom."

Szia,
ez valószínű, az viszont nem kevésbé elképzelhető, hogy az anyagbeszerzés politikai - vagyis ismerősi - alapon történik... Párttól függetlenül, teszem hozzá. Konkrét esetet ismerek egy vidéki "közepes nagyságú" városból, ahol egy adott munkához olyan alapanyagot határozott meg a város vezetése, amiről a tervezőtől kezdve az összes szakemberen át mindenki rögtön mondta, hogy alkalmatlan erre - csak épp ezt az adott alapanyagot a polgmest egyik rokonának a vállalkozása szállította...

Nem mondom, hogy ez ebben az esetben is így volt, csak azt, hogy azért bőven elképzelhető - sztem legalábbis.

bio
bio

bioLarzen 2010.12.30. 20:48:25

@iovianus: Úúúú, ebbe most belegondoltam - havat lapátolni macskakövön... Na, az minimum büntet...

bio

Kandabula 2010.12.30. 21:01:57

Mi a francnak mászkáltok?

Kandabula 2010.12.30. 21:03:42

Orvosomnak panaszkodtam, hogy két helyen eltört a lában. Mondta, hogy akkor ne menjek azokra a helyekre...

semminemciki 2010.12.30. 21:29:31

Felfejted a fércet a zsebeden és már bele is tudsz nyúlni, hogy vegyél egy jobb minôségû cipôt. Az majd nem csúszik.

Rocko- 2010.12.30. 21:57:59

még több sétálóutcát ész nélkül, ez az, gyerünk!

a-kis-herceg 2010.12.30. 22:03:57

tényleg...
1. ki a f*sz sétál arra? és minek? főleg suli szünetben...
2. miért lenne latyakos? ha sűrű azt eltakarítják, ha híg az lefolyik...

krj 2010.12.30. 22:29:33

itten lakom. a burkolat tényleg kritikán aluli, de nem baj, mindkét oldal benne volt, plusz a kerület, a főváros, a szakma, senki sem mutogathat senkire, legfeljebb mi, hogy még eu-s forrást is igénybe vettek ezért a szarkupacért, ami csúszik és már lazul.

de legalább vannak süllyedő fütyik és könnyebben tudok parkolni, mint előtte.

cso zsi 2010.12.30. 23:03:39

@Sokorai_Atala: Mármint mit adtak át 2006-ban?

epiteszforum.hu/node/9495
"Az igazi áttörés aztán a 2006-ban kiírt „Budapest szíve” pályázat eredményének tudható be: a széles szakmai közvélemény elfogadta a Belváros új szerepének meghatározását és kezelési stratégiáját, amelyek fontos eleme a térség funkcióinak megújítása, az új főutca és a belső városszövet átmenő forgalomtól való mentesítése."

www.nfu.hu/atadtak_a_pesti_belvaros_uj_foutcajat
"Átadták a pesti belváros új főutcáját
2010. április 9."
Ettől persze még lehet liberális üzletkötés a múltban.

huncut_kata 2010.12.30. 23:06:13

Nagymező utcát is először ilyennel burkolták le, aztán az első tél közepén jól felmarták az egészet, azóta nem csúszik.

Suna bácsi 2010.12.30. 23:40:30

Nemrég olvastam, hogy az M0-ás 51-es út és M5 közötti új átkötő szakasza is csúszik. Azt is ilyen burkolattal csinálják? :-D

Táskás Tóni 2010.12.31. 00:13:12

@krj: De baj és csak Rogán volt benne. 5.5-6 milliárd ft-jába került az V. kerületnek és ehhez csak 1.9 milliárd ft EU-s támogatást kapott , a többit hitelből finanszírozta a fidesz gárda. Nem csoda, hogy Rogán 4 év alatt 14-16 milliárd adósságot- mégpedig chf- halmozott fel . Szégyen . hogy az V. kerületben a legmagasabb az egy főre jutó adósságállomány, miközben mindent értékesítettek szarért-hugyért.

kiskakas 2010.12.31. 00:54:20

Pécsett pedig dalmát-mészkővel rakták le a Jókai teret. Fel is fagyott az első téli fagykor. Azóta morzsolódik.
Olyan törvényt hozzanak, ahol a hasonló rossz döntések miatt tönkrement beruházást a TERVEZŐ és az ENGEDÉLYEZŐ a saját vagyonából javíttassa meg!
Miért maradnak következmény nélkül a pazarlás, szakmai nemtudás "eredményei"?
Szétszórják a közpénzeket ezek a tudatlan mérnökök!

shirez 2010.12.31. 01:39:17

@mortadella: jol van, akkor nem csak az en szeperzekemet zavarja a 1) kockaerdo, 2) botsaska lampak 3) hullaszinu feny.

undorito....

vauvauvau 2010.12.31. 01:42:28

A fülkeforradalom hatására minden pogár tüzes arccal sugározva vonul az utcákon, tereken.
A ballib népség azonban nem, ők csúszkálnak.

csárli hárper 2010.12.31. 08:03:29

nyugodjatok meg, papíron, mert ugye mi a lepapírozás országa vagyunk, a legjobb minőségű, csúszásmentes, örök életű kövek vannak kiszámlázva, a kőmíjes baszta el hogy ez a szar került a helyére...így megy ez

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.12.31. 08:25:36

Komolyan nem értem. Esik hó vagy jég van, otthon marad az ember a kedvesével, s forralt bort iszik.

Commandante Jayasuriya 2010.12.31. 09:15:32

@Panther_V:

Az absztinensek, és a magányosak meg törjék jól ki a nyakukat...
Az ilyen kirekesztő vélemények miatt tart itt ez az ország.

Commandante Jayasuriya 2010.12.31. 09:23:04

@Táskás Tóni:

No ezért kell eladni még a belvárosi utcák alatt lévő területeket is.
(Természetesen a baráti Csipak vállalkozó úrnaknak.)

Mondjuk ez is megérne egy posztot, hogy jól ki lehessen vesézni az igen innovatív ötletet.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.12.31. 10:16:04

@Commandante Jayasuriya: Gyanús elemekért nem fogok könnyeket hullajtani.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.12.31. 11:08:14

@Normális:

Hát én remélem, hogy a belvárosi utcákat kövezni fogják, és nem aszfaltozni, de még a külvárosi járdákat is. Az aszfalt eleve nem túl szép, de néhány tél után szétrepedezik, ha felszedik, csak ocsmány módon javítható. Kőből, műkőből is lehet olyat találni, ami olcsó, és javítani is lehet könnyen, esztétikusan.

krj 2010.12.31. 13:03:16

@Táskás Tóni: ebben a főváros is benne volt, mert fővárosi kezelésű utakat is érintett. persze nem védek én ezzel senkit, hiába is tenném, mert ezért a szarért eladósodni vállalhatatlan. no de majd a léghajós projektből csak csurran-cseppen valami...csak kérdés, hogy hová.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.01.01. 21:44:03

Újabb "csúszáspont" - ami ugyan apró, de nagyon veszélyes.
Izabella-Szondi sarok, ahol a házat felújíttató külföldi cégcsoport a korábbi aszfaltjárdát önhatalmúlag kicserélte részben ugyan érdesített kőlapokra (sajnos a minéműségüket nem tudom megállapítani), amiknek a szélén van simára csiszolt szegély - de ennél sokkal rosszabb, hogy a két bejárat elé egy-egy márvány (rongyrázó stílusú) kőlap van, ami minimális víztől is síkos...
Márpedig víz gyakran kerül rá, mert az ereszt viszont nem jól csinálták meg. Azt úgyse látja senki alapon. Súlyosbító körülmények:
A közvilágítás valamely okból éppen itt homályban hagyja a járdát - a helybéliek ugyan tudják, hogy vigyázni kell - de az odatévedők nem.
Mivel a székházban persze tilos a dohányzás (nem újabban: legalább egy tucat éve!) az oktatásra behívott vendégek elállják a járdát, amit még korlátok is szűkítenek.
A vendégek gyakran oda is parkolnak az (elvileg) nem véletlenül levert korlát mellé - így legalább a troli se tud befordulni az utcába :-(

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.01.01. 21:45:54

Bocsánat, az átfogalmazás elrontotta a mondatot. Helyesebben:

...de ennél sokkal rosszabb, hogy a két bejárat elé egy-egy márvány (rongyrázó stílusú) kőlapot raktak, ami minimális, rákerülő víztől is síkos lesz...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.01.01. 21:48:25

@Mormogi Papa: az a nyelviskola ugye? régóta figyeltem. fura puccosság abban a szondi féle nyomorban...

loláb 2011.01.02. 16:08:25

Tud valaki olyan köztérrekonstrukciót, amit esőben, hóban NEM csúszó anyaggal valósítottak meg?

Én akárhogy gondolkozom, mindegyik nagyobb felújításnál probléma az, hogy a burkolat csúszik télen (pécs, belvárosi főutca, móricz, stb...)

Most akkor vagy NEM LEHET olyan térkövet találni, ami nem csúszik, vagy mindenki, aki ebben az orszégban közteret tervez, egytől egyig idióta.

Ergó: vagy örülünk, hogy szép lesz a tér, és cserébe vigyázunk azon a 10 napon, amikor friss hó van, és még nincs eltakarítva, vagy nézzük a kurvaronda, hetvenes években lerakott aszfaltburkolatot, de legalább nem kell félnünk az eleséstől.

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2011.01.02. 18:55:42

Drága András!
A tervezőt magam kérdeztem meg, még mikor lefektették a Travertineket, hogy mégis miért ezt kellett ide használni, hisz enyhén veszélyes, és erre ez volt a válasz:
Ők nem mészkövet terveztek, de a kivitelező ezt olcsóbban tudta beszerezni. Vagyis a tervezők a terveket átadták, az meg hogy mi hogy valósul meg, drága hazánkban már pénz és befolyás kérdése.... Vagyis nem kell mindig egyből a tervezőt hibáztatni!
(a Teampannon kiadta a tervezést egy szabadtértervező irodának, de mivel ők a megbízott megbízottjai voltak, gondolom ezért fordulhatott elő, hogy nem volt nagy beleszólásuk a kivitelezési munkálatokba)

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2011.01.02. 19:01:14

@loláb: Térkövet lehet! De valamiért ma az a divat, hogy terméskövet mindenhova(!), ami persze szép és jó... Viszont odáig nem jutnak el a beruházók, hogy ha már terméskő, akkor inkább gránit legyen, mint a talán kicsivel olcsóbb mészkő. Ezen kéne változtatni! Mert bármilyen szépek is Horvátországban azok a fehér, fényesre koptatott mészkőburkolatok, ott mégsem esik annyit a hó és kevesebb a latyak, mint itthon... Amúgy meg szerintem a tervezők többsége a gránitot részesíti előnyben, szóval ahol van pénz, ott az kerül a "talajra"!

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2011.01.02. 19:11:11

Ja és még egy tény, a tervezők védelmében!
Általában, ha nagyobb építkezés és a környezetének rendezése van terítéken, mindenkit az épület érdekel, abba megy a pénz, és bár egy csomószor külön keret van a környezet rendezésére is, ebből vesznek el, ha kell másra... Ha pedig alapjáratban csak közterület tervezésről van szó, akkor is hihetetlen alacsony a keret, amiből gazdálkodni kell, és a döntéshozók/beruházók mindig jobban tudják, mi kell oda, hogy kéne, mint a tervezők! És aki a pénzt adja, kb. az parancsol... A tervező pedig vagy feláll az asztaltól,vagy a leető legjobbat próbálja meg kihozni a lehetőségekból! És akkor a tervek elkészülte után jön a kivitelezésért a pályáztatás, amit persze az nyer meg, aki a legkisebb bekerülési költséget ígéri! És innentől már mindenki elképzelheti, mi lesz ez után... Bárcsak ne így lenne!
(a pécsi főtér kivitelezésébe se tudtak beleszólni a tervezők! ha leadtad a tervet, és utána pattogsz, hogy nem így tervezted, nem így kéne, akkor sem változik semmi)

nemecsek ernő áruló 2011.01.03. 11:36:53

Én ezen már nyáron is majdnem elcsúsztam, gondolkoztam is, hogy mi lesz itt, ha egyszer tél, és hideg lesz...

nemecsek ernő áruló 2011.01.03. 11:52:06

@*Anna: Egyszer jönne el az az idő, hogy ilyenkor bekérik a városházára a terveket, és ahol a felelősség feltűnni látszik, ott megállapítják, hogy "Oké, most akkor te saját költségen újrarakod a burkolatot az eredeti tervek szerint, vagy kötbért fizetsz, és újrarakja más!" Ehh, kultúrország-beli hozzáállást elvárni lúzer dolog itthon, ugye? :S
süti beállítások módosítása