Szabadság híd

A Szabadság híddal! Hajlamosak vagyunk ugyan esetleg csak arra emlékezni, hogy kezdetben hiányzott a középső részéről a fény, meg hogy ilyen vagy olyan alakú lámpákat helyeztek ki. De a végeredmény mindenképp klassz lett (főleg úgy, hogy követte példáját azóta az Erzsébet híd is), amit most egy nemzetközi díjjal is jutalmaztak. Mint az Ingatlanmagazin.com írja:

 

Az Auroralia-díjjal a városok által megvalósított, a fenntartható világítást célzó három legjobb kezdeményezést díjazzák. A legfontosabb kiválasztási kritérium a közvilágítási projekt ökológiai lábnyomának és környezeti hatásának minimalizálása innovatív megoldások alkalmazásával. A zsűri elsősorban a következőkre helyezi a hangsúlyt: energiafogyasztás, CO2-kibocsátás, a projekt összköltsége, a világítási rendszer előállításához szükséges erőforrások, szállítás, újrahasznosítás lehetősége, a koncepció eredetisége és szépsége, a lakók életminőségére gyakorolt hatás, társadalmi és kulturális hatások, egészségvédelem, az éjszakai városkép javítása, valamint a projekt más városokra gyakorolt ösztönző hatása. A 2010. évi Auroralia-díj nyertesei: 1. hely: Budapest, 2. hely: Genf (Svájc) és 3. hely: Tilburg (Hollandia).

 

További részletek és képek az eredeti cikkben. Amúgy kiváncsi lettem volna, mit tudtak felmútatni a mögénk szorult versenyzők. [Fotó: gzolaa]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest híd duna belváros díszkivilágítás világítás szabadság híd v. ker xi. ker ix. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr772508600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Autonóm 2010.12.11. 15:47:15

Sajnos a híd belső felén a mai napig hiányzik középen a világítás. Mondjuk nem lepett meg, ha nálunk valamire a kivitelezés után azt mondják, majd pótoljuk az a majd általában sohát jelent.

Autonóm 2010.12.11. 15:50:44

Ezzel a szépséghibával együtt is megérdemelte persze a díjat, a budapesti éjszaka talán legszebb része.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.12.11. 16:00:53

A más városokra gyakorolt hatás lehet itt a kulcsszó. A 30 éves lámpatestekkel teleaggatott városban annyira elüt egy ilyen megoldás, hogy a hatás drámai. "Még Budapest is???"

Megvan, hogyan kell díjat nyerni. Először mocskosul le kell maradni általánosan. Aztán csinálni kell egy helyen valamit, ami már elfogadható mértékben korszerű, és benevezni vele egy olyan versenybe, ahol a mihez képestet is figyelembe veszik. Ennyi. Garantált győzelem. Ráadásul az első lépést már magunktól teljesítettük a legtöbb esetben.

flimo13 2010.12.11. 19:41:37

Azért lett fenntartható, mert éjszaka úgyis Paksról megy?:)

egy nik a sok közül 2010.12.11. 20:33:23

brrr

olyan hideg árnyalatú a fénye, szinte fázok ránézni

pláne ha belegondolok, hogy alatta a Duna milyen hideg lehet

BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR

egy nik a sok közül 2010.12.11. 20:38:36

Bp.

megkapta az Oralia-díjat

az építkezésekkel és korrupcióval való türelmes szívás elismeréseként

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.11. 20:41:53

@egy nik a sok közül: pedig felüdülés a lehangoló borostyán közvilágítás mellett, és a zöld hídhoz jobban is passzol.

Póniló 2010.12.11. 20:45:39

@Androidus:
nem értek egyet veled, szerintem Bp az egyik legszebben kivilágított nagyváros Európában, már hosszú évek óta...

egy nik a sok közül 2010.12.11. 20:53:19

@d'oh:

hogy jobban passzol a zöldhöz igaz

röntgenszeműlány 2010.12.11. 20:58:35

Szerintem az lenne igazán csudiszép, ha minden egyes épületet díszkivilágítanának gyöngyözõ lámpafüzérekkel. Szívet melengetõ már csak rágondolni is. Lehetne tûzijáték is minden este, hiszen annál nincs is kellemetesebb, a városkánk terecskéin pedig mézeskalács-házikókból osztogatnák a jófele forraltbornedût, a megfáradt polgárok legnagyobb örömére.

Portárs Művész 2010.12.11. 23:08:00

Cím:
'Díjat nyert Budapest. Na mivel lettünk legjobbak "fenntartható, energiatakarékos és tetszetős városi világítás terén"?'

Kiegészítés:
Hát persze, hogy a japánok által feltápolt projekttel.
Ugyanis azt se felejtsük el teljesen, hogy a japánok nélkül ez a projekt -valószínűleg- nem valósult volna meg. Illetve pontosan ugyanúgy lenne még most is tovább görgetve, mint az elmúlt évtizedekben, hála Budapest kiváló városvezetésének... :)

ui:
tényleg szép, és jó hogy nyert!

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2010.12.12. 00:12:54

@portás nyűvész:

Az az Erzsébet híd volt, de semmi baj.

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2010.12.12. 00:30:24

rideg fény ez. ha majd minden pilács LED-es lesz, akkor legyen sárga, meleg, barátságos.

poisonborz 2010.12.12. 02:20:32

bocs, tényleg nem vagyok grammar nazi, de bazzeg, hosszú ú-val írni a felmutatni-t, az valami gyomorvágás így fél háromkor

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.12.12. 04:51:27

Esküszöm, nekem elsőre a Deák-téri lámpatestek ugrottak be, a mekis óra mellett lévő ledes lámpák. Nem csak baromira jól néz ki, hanem ahogy a ledeket ismerem, messze veri energiatakarékosságban az összes többi megoldást!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.12.12. 10:38:23

@Póniló: A kiírás szempontjai egymásnak ellent is mondanak. Konkrétan a szépség a takarékosság és a fényszennyezés ellen van. A nálunk boldogabb helyeken már sötétedik az éjszaka a városban, mert egyre inkább koncentráltabb, célzottabb minden megvilágítás, Budapest eközben még egyre fényesebb. Még ha magát a várost is díjazták volna (amit kétlek), akkor se kapott volna semmit, mert még ha a legszebb is lenne a kivilágítása (amit kétlek), akkor ott van mellette, hogy milyen áron.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.12. 11:36:52

@Androidus: ne is mond, nálunk is lecserélték pár éve a közvilágítást a telepen, és az új lámpáknak nincs ernyő a tetején. csak egy függőleges hasáb a világítótest, lényegében gömb alakban süt, be a lakásokba is. a fényerejéről nem is beszélve... azt mondják, ha nem tetszik vegyél redőnyt. kösz

Ray2 2010.12.13. 17:52:00

A felújítás óta üti a Lánchidat, ez most a legszebb hidunk!

maestro1 2010.12.13. 18:55:22

@Autonóm: én úgy tudom, direkt nem tettek a belső felére lentre világítást, mert vakította volna az autósokat - baleseti forrást okozva ezzel.

Autonóm 2010.12.13. 20:59:17

@maestro1:

De ugye ezt nem hiszed el? Ha kifogás kell eszméletlen kreatívak tudunk lenni.

maestro1 2010.12.14. 18:19:44

@Autonóm: pedig szerintem teljesen reális, nem tűnik kifogásnak

Autonóm 2010.12.14. 19:23:04

Annak tükrében, hogy először a tolvajokra hivatkoztak, majd arra, hogy új közbeszerzést kell kiírni és ez a harmadik verzió nekem nagyon is annak tűnik. Egyébként sétálj el a járdán a fények mellett, nem fog kiégni a retinád.

keria 2010.12.16. 01:16:41

A genfi projekt egy komplex hatékonyságnövelési projekt volt, ami során 4500 köztéri lámpát cseréltek le LED-esre. Ez évi 2,6 GWh megtakarítását eredményezi, ez évente több mint félmillió svájci frank plusz a város költségvetésében.

www.ville-geneve.ch/actualites/detail/article/ville-geneve-primee-lyon-plan-lumiere/

Ez pedig nem kevésbé hasznos cél...
süti beállítások módosítása