!07Tegnap este kellemes, poénokkal teli show keretében ítélték oda a Média Építészeti Díját, vagyis tíz - zömében nem építészettel foglalkozó - újságíró eldöntötte, hogy idén melyik terv és melyik megvalósult épület tetszik neki legjobban 2010-ben (ezek közül), valamint átadták ugyanebben a két kategóriában a közönségdíjakat is.

Nos, az első helyezett a megvalósult épületek közül Vékony Péter, Hegedűs Péter munkája, a Hotel Zara - izé... a Hungária Fürdő újjáépítése - lett (ugyanis volt egy kis vita arról, hogy most az egész épületkomplexumot vagy csak az egykori fürdő helyén rekonstruált tereket pontozzák-e, igaz a végeredményen ez nem változtatott volna).

A tervek közül Tirbus Ferenc norvégiai Könyv- és Bluesháza diadalmaskodott.

800 54gjz7 Auditorium%20(2)[1]Ugyanő nyert a netes közönségszavazáson is a tervkategóriában, míg a megvalósult épületekre az Indexen lehetett szavazni (ezt már csak a mókás épületleírások miatt is érdemes elolvasni).

A legtöbb olvasónak Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Anthony Gall iskolabővítése tetszett, ahol egy Medgyes Lajos és egy Lajta Béla által tervezett épületet kellett összekötni új épületszárnyakkal.  

Sok-sok kép a linkeken, tessenek kattintgatni, az érintetteknek meg persze ezúton is gratulálunk! 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szavazás iskola szálloda zsidónegyed látványterv xiv. ker vii. ker mexikói út dohány utca korong utca média építészeti díj hotel zara herminamező

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr342454397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.11.17. 11:41:38

Azért azt nevetségesnek tartom, hogy míg mindkét iskolabővítés kapcsán kardinális kérdés volt, hogy a színvonalas kortársi építészetet képviselő új épület hogyan illeszkedik a régi részekhez, a hungária fürdő esetében, ahol az új épületrészről aligha lehet, mint színvonalas építészetről beszélni, ettől eltekintettek, és csak a rekonstrukcióról szavaztak.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.11.17. 11:44:23

@solaitid: ugyanerről beszélgettünk Danival a villamoson. Vajon hogyan értékelték volna Lajta Béláék nélkül Gunthner Zsoltékat...

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.11.17. 11:49:40

@~dá~: ezért is tetszett nagyon, hogy a szakzsűri elzárkózott, meg is tapsoltuk dani vélemény-nem-mondását :)

goumba 2010.11.18. 09:40:22

óóóóóóóóó, a tengerre néző koncertterem nagyon szép ;-))) bár a hagyományok szerint ott nem kilátás kell legyen, hanem a színpad mindenféle technikai tere. annak vajon van helye a terven? nagyon szellősnek és elegánsnak tűnik az egész, de a földhözragadt mindennapok ennél sajnos vaskosabb megoldásokat preferálnak...

goumba 2010.11.18. 09:43:21

fürdő és szálloda: szerintem kellően unalmas és alázatos az új szárny, pont a helyén van, hogy a régi az teljes pompájában ragyoghasson. nem ír építészettörténetet, de nem is akar. és ez így van jól.

goumba 2010.11.18. 09:46:29

oskola: háááát, egyelőre nagy és üres terek, a furcsa belső (világító?) udvar elpocsékolása pedig egyenesen szívszorító... a narancsszínű portásfülke meg pont olyan, mint egy lángosos kioszk lenne a millenárison...
süti beállítások módosítása