Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

FerihegyMit tehet egy szegény író, ha olyan rest bloggerrel hozza össze a sors, aki még arra is lusta, hogy ellopja a könyvét? Nos kénytelen maga elvégezni a piszkos munkát. Kordos Szabolcs ugyanis áldását adta rá, hogy kitűnő riportkötetét (melyben a nagyközönség előtt zárt magyarországi helyszíneket mutat be a királyi lakosztályoktól a miniszterelnöki dolgozószobáig) kiheréljem, majd a maradékból kiszemezve egy csomó érdekességet, kiposztoljam.

Aztán a Gresham másfél millió forintos szobája után kissé megakadt a gépezet, úgyhogy most ő küldött egy rövid ismertetőt a Tilos a belépés! című könyv első fejezetéről, mely egyben legterjedelmesebb rész is.

Éppen ezért maradtak ki itt olyan fontos részletek belőle, hogy mondjuk milyen szerkezetű a kifutópálya betonja (amelyről nem is olyan rég elég sokat cikkezett a sajtó). Na de akkor lássuk a zanzásított érdekességeket:

 

 

Ferihegy - Kecskeméti Dávid képe

 

  • Ferihegy területe 1505 hektár, vagyis 15x nagyobb, mint a Margitsziget

  • A Heathrow mindösze 1200 hektáros

  • 217 épület található a birtokon belül

  • 18,5 kilométer távvezeték, 46 km vízvezeték kanyarog Ferihegy alatt

  • Saját hőerőműve, szemétégetője, fogorvosi rendelője és benzinkútja van.


Ferihegy szögesdrótjai és mozgásérzékelős kerítései egy különleges kis világot zárnak közre.1505 hektáron terpeszkedik ez a város a városban, vagyis Ferihegy tizenötször nagyobb, mint a Margitsziget. Ezzel a méretes repülőterek közé tartozik, a londoni Heathrow, a földkerekség legforgalmasabb légikikötője például mindössze 1200 hektáros. A birtokon belül 217 épület található, a sufnitól a hatalmas terminálig.
Ferihegynek saját benzinkútja, hőerőműve, belső buszjárata, rendőrsége, vasúti sínpárja, mini börtöne és fogorvosi rendelője van, és akkora hókotró flottával rendelkezik, mint egy kisebb megye. Ha valaki itt akar vezetni, speciális jogsira van szüksége. A helyi KRESZ lényege: a repülőgépnek mindig elsőbbsége van! 
A Tilos a belépés! című könyvben körbenézünk Magyarország legizgalmasabb, titkos helyein, ahová normális esetben nincs bejárás. Így jutottunk el többek között a miniszterelnöki dolgozószobába, vagy a Szépművészeti Múzeum szigorúan őrzött raktáraiba.
Arra azonban nem számítottunk, hogy a ferihegyi elzárt övezet kellős közepén, a 2-es kifutópálya végében egy kis kúriára bukkanunk. Egy juhász élt itt a nyájával, és azt mondogatta, hogy nem lesz errefelé semmiféle reptér. Hát lett, de az ő háza is megmaradt. Sokáig virágtermesztésre használták a birtokot, majd pilóták és stewardessek romantikus találkahelye lett. A nagy teljesítményű távcsövek azonban véget vetettek a légyottoknak, ma romos az épület, tövében nyulak ugrálnak.
Legfeljebb a Polgári Védelem emberei néznek itt körbe néha. Az ő feladatuk az - többek között -, hogy akcióba lépjenek, ha egy bőröndben beindul egy elektromos fogkefe, borotva, vagy esetleg más, intim berendezés. Biztos, ami biztos, több kilós vegyvédelmi szkafanderben teszik mindezt. A PV-t riasztják akkor is, ha valaki életét veszti a légikikötőben. Sajnos évi 8 millió utas és 10 millió kísérő mellett tragédiák előfordulnak: volt, hogy maga a kapitány hunyt el a pilótafülke ülésébe szíjazva.
Az 1-es terminál alatti alagútrendszerben, a poggyász szalagok mellett megtudtuk azt is, hogy a kolbász, a strandpapucs és a töltött káposztára egészen biztosan jeleznek a csúcsmodern röntgengépek: ezek molekuláris szerkezete és atomjaik súlya ugyanis roppantmód hasonlít a plasztikbombáéhoz. Folytatás a Tilos a belépésben!

 A szóban forgó tanya (kösz a linket Ibigoo)


Nagyobb térképre váltás

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest könyv ferihegy repülőtér xviii. ker ferihegyi repülőtér liszt ferenc repülőtér kordos szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr542438259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

bestpixel · http://www.fotoskepzo.hu 2010.11.10. 15:34:32

A kis kéjlakról jó lett volna kép!

airelle 2010.11.10. 15:40:29

Minimum egy Google Maps linket!

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2010.11.10. 15:42:15

Maga a kúria itt található, sajnos már nincs módom fotót készíteni róla: maps.google.com/maps?q=47.446572,19.246748&num=1&t=h&sll=47.498406,19.040758&sspn=0.241508,0.512238&ie=UTF8&ll=47.446625,19.246631&spn=0.001915,0.004136&z=18

A polgári védelmes rész kicsit sántít. A csomagban beinduló eszközök esetén utasbiztonsági ellenőr - ők a tapizósok -, rendőr és tűzszerész megy a helyszínre, a kéjlak környékén pedig az egyébként az egész területen járőröző Fegyveres Biztonsági Őrség tagjai tűnhetnek fel. Ezek egyike sem szokott szkafanderben lófrálni.

Styxx 2010.11.10. 15:50:16

A poszt kiváló, a könyv az ismertető alapján nem különben.
Építő szándékkal bátorkodom megelőzni a "légiforgalmi-adatnácikat" (a legtöbb mérsékelt gyökér így kezdi a sokadrangú réslzetkérdésekkel kapcsolatos ésszóró okoskodást, mint most én:-)) a Heathrow pusztán a nemzetközi utasforgalom tekintetében a világ legforgalmasabb reptere. Az abszolút no 1 az atlantai Hartsfield-Jackson Nemzetközi Repülőtér. Sima Wikipedia műveltség, amúgy meg voltam győződve, hogy a chichagoi O'hare, már nem.

Viszont jó tudni, hogy reptéri juhászkunyhó-nagyhatalom vagyunk és ez szívemnek oly kedves:-)

A stewiknek és a pilótáknak meg most már fölösleges egymással kufircolni, mivel a biztonságiak alaposan megujjazzák őket:-)

csirkeGL 2010.11.10. 16:18:55

Na akkor legközelebb nem adom fel a kóbászt meg a tőtött káposztát...

labi 2010.11.10. 16:29:31

Nos, ebben a "házikóban" szívesen lettem volna juhász. :)

Az ős kaján 2010.11.10. 16:29:36

@bestpixel: Nem a kéjlakról. Képek a kéjlakból.

R242 2010.11.10. 16:39:27

Köszi DÁ! :) Megint jó lett az írásod! :)
éééés kisországnak NAGYREPTÉR :D Ugye?!? :D :D :D
+hancúrkéró :D

Fortisszima Fingusz 2010.11.10. 16:48:35

@csirkeGL:
Nini, a csirke :)
Pedig oly szép nekrológot olvastam rólad :)

Illúzióromboló kockacukor 2010.11.10. 17:33:20

"évi 8 millió utas és 10 millió kísérő"
... ööö, szóval mennyi az az annyi?

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.11.10. 17:37:18

A fogászati rendelő és az orvosi rendelő is megszünt már a reptér területén! A 2-esen még van egy orvosi ügyeleti szoba de az nem rendelő.
Már nincs urologia sem, azt most a biztonsági örség gyakorolja rajtunk akik naponta többször át kell hogy keljünk a biztonsági ellenörzésen.

Nagyon elbaszták a repteret ezzel a kerités rendszerrel meg a fontoskodó biztonságiakkal. Régen egy hangulatos munkahely volt a reptér ahova örömmel ment be dolgozni az ember, most meg már csak egy kínszenvedés az egész, kiskirályok paradicsoma ez, mert még a munkavédelmi főfelügyelőség is csak előzetes engedéllyel jöhet be ellenőrizni, így persze mindig mindent rendben talál. Ha szabad bejárásuk lenne akkor lenne hatalmas bukta.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.11.10. 17:42:01

"Sajnos évi 8 millió utas és 10 millió kísérő"

ez hogy jött ki?

rudeboy78 2010.11.10. 18:17:13

Mar bocs, de ez a tanya nem csak errol hires, hanem arrol is, hogy ide deportaltak az osszes egzotikus vadallatot, amit engedely es vedo oltasok nelkul (illegalisan) szallitottak a BUD-ra. Szemtanuk szerint regebben egy kisebb allatkertet zsufoltak itt ossze, struccokkal, majmokkal, egyebekkel.
RB78

Kot Marlboro 2010.11.10. 19:00:15

@Ibigoo: Így van ahogy Ibigoo mondja.
Elég fura, hogy ha már egy könyvet ír valaki miért ír bele olyan dolgokat, ha már tényekre alapoz, ami egyszerűen hülyeség.
Egyébként érdekes a téma meg minden, de tényleg nem értem, hogyha valamiben nem biztos az író, akkor miért nem jár pontosan utána... aztán meg egy csomó olvasója majd azt hiszi, hogy ez tényleg így van.

musicminu 2010.11.10. 19:10:49

A könyv minőségét nem szeretném csökkenteni, csak naívan kérdezem: Jó ez a kis kunyhó, meg az én fantáziám is gyakran elkalandozik, de még is hogy jut el ide egy stew meg egy pilcsi? Eleve baromi szarul állunk belterületi kocsival. Ha együtt mennek feltűnő. Külön külön még feltűnőbb (hisz két kocsi hiányzik majd a ház elől. Ha megkérek valakit vigyen el és tegyen ott ki de pláne feltűnő. Nem reális ez a találka dolog. A kunyhó megvan, a kertészet megvan, és ez önmagában is baromi romantikus, kár ilyen bulváros cici-kuki dolgokkal elvenni a hitelét.

ehja 2010.11.10. 19:17:54

@musicminu: Csatlakozom... A kunyhó kb 1.5-2 km-re van a termináloktól legalább. A terep kifejezetten jól belátható. Az irányító toronyban már a kezdetekkor is volt.
Akkor most hogy jutottak el feltünés nélkül ide? Végigtipegtek a stewardessek a tűsarkúaikkal a kifutópálya mellett???

Ugyanmár... ez megint valami urbánus legenda.

vipman 2010.11.10. 19:21:05

musicminu
te tudsz olvasni?
"A nagy teljesítményű távcsövek azonban véget vetettek a légyottoknak, ma romos az épület, tövében nyulak ugrálnak."

Helótageci 2010.11.10. 19:24:32

@ehja: Akkor minden rendben.

urbanista.blog.hu......

ehja 2010.11.10. 19:35:36

@vipman: Az a helyzet, hogy a légirányítás a kezdettektől fogva használt nagyteljesítményű távcsövet. Ti. a távcső sokkal korábbi találmány mint a radar. Vagyis mindig is volt mivel kukkolni a stewardesseket tehát az egész kunyhós történet kitaláció.

musicminu 2010.11.10. 19:36:20

@vipman: Ja, ja mert a "nagy teljesítményű távcsövek" előtt mindenki odament, és úgy, ahogy akart Ferihegyen. Értem. Kösz hogy ma is tanítottál valamit.

Egyébként Te jártál már ott? (én már igen)

joos 2010.11.10. 19:46:27

@rudeboy78: Pontosan!
A kilencvenes évek elején részt vehettem nyári gyakorlaton az akkori LRI-nél. Ennek lényege az volt, hogy kéthetes diákmunkát lehetett vállalni a repülőtéren. Nekem a szüleim és a rokonság egy része is ott dolgozott. Többedmagammal voltunk nyári gyakorlaton, és az egyik gyereknek az apja vmi. főmufti lehetett a biztonságiaknál. Az egyik napon körbevitt minket egy Ford Tranzittal a reptéren. Valóban volt egy kisállatkert, majmok, kígyók, mindenféle hüllők, stb. voltak itt. Az egyik majomra határozottan emlékszem, ki lehetett venni simogatni, ő meg kurkászta a jónépet. :)
Jó buli volt, bekapcsolták a kifutó fényeit is nekünk, külön engedéllyel felhajthattunk a leszállópályára, és felmehettünk a toronyba is, ahol mint kiderült úgy építették meg, hogy jó néhány szintet hozzá/alá lehessen építeni a jelenlegihez. Sok érdekes dolog volt, nekem tetszett...

Trog_Air 2010.11.10. 19:47:35

Kifuton a ribanc maszkal. Meg a csimpanz az allatkertben. Amin a repulogep le/felszall, az FUTOPALYA.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.11.10. 20:05:07

Ez a kunyhó nem az a kunyhó, ahol az állatkert volt. Ez a torony mögött van, ma is létezik, és ahogy írták, ez volt a kertészet. Az állatkert a 31R pálya vecsési végénél volt, és vagy tíz éve lebontották. Szerintem Erdeivel együtt kirúgták az öreget, aki ott lakott.

tükörfúró 2010.11.10. 20:16:49

Milyentávcsövek, mivannnn?:)

Ha a többinek is ennyi értelme van, már értem miért inkább egy blogba jelenik meg, s a könyvre ezekután a kutya nem kiváncsi, ehh

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.11.10. 20:20:31

Mindekit meglepett az álszent Fidesz különadó-hosszabbítása

Egyik ágazati szereplő sem tudott arról, hogy a kormány 2012 után is extra költségvetési bevétellel számolna a most a válságadókkal érintett szektorokból. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint ha megmaradnak a különadók, az áremelkedést semmilyen törvény nem tudja majd megakadályozni.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.11.10. 20:56:13

ah, hogy én minden jóból kimaradok! :)))))))))))

LeiterJakab 2010.11.10. 20:58:30

@Trog_Air: "Kifuton a ribanc maszkal. Meg a csimpanz az allatkertben. Amin a repulogep le/felszall, az FUTOPALYA."

Lehet, hogy mégiscsak van valami ebben a kéjlaklegendában, és a ferihegyi futópályát ezért nevezik kifutónak. :)

A.. Közbiztonság Szilárd 2010.11.10. 21:18:19

@Trog_Air:
A futópálya meg az, amin a futóversenyeket rendezik.

A repülőtéren fel- és leszállópálya van.
Szaknyelven meg beton.

Az említett házikó kéjlakcélú használata meg puszta mendemonda (hülyébbeknek urban legend). A repülőtéren senki nem mászkálhat csak úgy ide-oda, a pilóták és sztyuvik sem. És ez már 40 éve is így volt.

Elveszett Angyal 2010.11.10. 21:21:21

Szerintem is.
Ha a pilóták azon a szálláson randiznának, amit hivatalból használhatnak, ha itt kell tölteniük az éjszakát, hülyék lennének.
Inkább a nagy pusztába gyalogolnak néhány kilométert a kertészetig...

Egyébként sajnos "profiltisztítás" miatt megszüntették a kertészetet - korábban innen származtak a virágdekorációk -, az állatkertet, így valóban romos és elhanyagolt a kúria.

teddybear01 2010.11.10. 22:14:34

Szerintem is hülyeség amit erről a tanyáról összeirkálnak.
A pilóták, és a sztyuvik egyszerűen ugyanarra a gépre kérik magukat, ha össze akarnak feküdni. Aztán a pihenőszálláson(reptéri hotelben) kényelmesen elintézik a dolgot.
Ez így van az utasszállítás kezdeteitől fogva minden repülőtársaságnál.

A könyv pedig harsány bulvárponyva, amiben "ütős" tényeket sorakoztat fel az író, amik vagy igazak, vagy nem.
Lényeg, hogy megvegyék, és minél többet. Ez sem újdonság.

58múltam 2010.11.10. 23:33:58

@A.. Közbiztonság Szilárd: Azért nem egészen...
1984-ben az újonnan elkészült második pályán a kollegámmal kipróbáltuk, mit tud a kispolszki... Az igaz, hogy a végén odajött egy őr, és azt mondta, hogy ezt nem szabad, de következménye nem lett. Akkoriban a forgalmi, vagy a jogosítvány leadása után kaptam egy belső engedélyt a saját kocsimra, és a repülőtér nagyobbik részén oda mentem, ahova akartam. Természetesen nem a forgalmi előtérre, de a hangárokhoz, javító bázisra, erőműhöz, stb igen.
A könyvet persze nem olvastam, de amit itt megtudtam belőle, az nem vall alapos ismeretre. Sokkal érdekesebb lett volna a néhai állatkertről írni, vagy a máig látható, II. VH-s Messerschmitt hangárakról, vagy a seregélyek kordában tartására tenyésztett vörösvércsékről, a fácánokról, gomba- és éticsiga tenyészet kiserdőről, vagy éppen a gurulóút alatti alagútról.
Azt már meg sem említem, hogy a mostani, úgynevezett terminál-bővítés mennyi csiklandós titkot rejt, bár annek nincs nemi vonzata, hacsak a ki- el- és ráb..sra nem gondolok...

kábé 2010.11.10. 23:57:25

a reptéren pont annyit kefélnek a dolgozók, mint bármelyik másik munkahelyen.

a képen az egykori kertészet van, 15 évig dolgoztam ott.

az állatkert kicsit arrébb, itt :
maps.google.com/maps?q=47.446572,19.246748&num=1&t=h&sll=47.498406,19.040758&sspn=0.241508,0.512238&ie=UTF8&ll=47.415467,19.29895&spn=0.001065,0.002001&z=19

lemaradtam, nem tudtam, h megszüntették.az én utolsó infóim szerint ( ami 7-8 éves) kívülről is látogathatóvá akarták tenni. lett volna mit nézni.

Trog_Air 2010.11.11. 01:04:23

@A.. Közbiztonság Szilárd: Es ha egy palyan megy a le es felszallas, akkor az most felszallo, vagy leszallopalya? :D

Es ha aszfaltburkolatu a palya, akkor az szaknyelvileg is beton? :D (Ferihegyen es Debrecenen kivul az osszes nyilvanos repterunk futopalyaja aszfaltburkolatu...)

Legy eros, azt a szakma tenyleg futopalyanak hivja. Legijog oran meg ki is hangsulyoztak, hogy aki kifutot mer mondani, annak bukovari. :)

ubu1 2010.11.11. 01:35:59

Látom, elég sok helyi ismerettel rendelkező kommentel itt. Az urológiai vizsgálat csak a ti privilégiumotok, vagy az utasoknak is jut belőle mostanság? Én háromszor indultam idén Ferihegyről, de a sok megaláztatásból ez konkrétan kimaradt... Kénytelen leszek igazi dokihoz menni... ;-)

ubu1 2010.11.11. 01:37:44

@Trog_Air: Ja, angolul is "runway" tudtommal.
@58múltam: Na, és mit tudott a kispolszki?

kérődzőgiliszta 2010.11.11. 03:22:23

A pilótabácsik metróval érkeztek, mert kimaradt, hogy Ferihegyen van az is! A sztyuvikat meg ledobták ernyővel. Vagy anélkül.

kérődzőgiliszta 2010.11.11. 03:27:16

@kábé:
Ide kéne deportálni a hazugságon kapott poszt írókat és politikusokat, oszt megszórni őket napalmmal! Egy kicsit. Előtte picsipacsizhatnának egymással.

Multiorgazmusos_hsz_törlő 2010.11.11. 03:46:17

látszik, hogy itt senkinek nincs háziállata.

én vettem a múltkor kettő nyulat, az állatkereskedésben értesültem, hogy már meg vannak keresztelve, styuvi és pilóta névre. most már legalább tudom, hogy echte ferihegyi nyulakat vettem.

A.. Közbiztonság Szilárd 2010.11.11. 05:29:33

@teddybear01:
Hát hogy hova kérik magukat, az a kutyát nem érdekli. Az ekipázst beosztó embert meg pláne nem.

@Trog_Air:
Látom, nem nagyon érted. Fel- és leszállpálya a neve.

Igen, ha aszfalt, akkor is beton.
És légy erős, a szakma nem futópályának hívja.

@58múltam:
Ez természetesen kamu.
Hidd el, eléggé első kézből tudom, hogy NEM így volt.
De a haveri kört biztos remekül lehet vele szédíteni.
A vörös vércse meg egeret és repülő rovarokat eszik, a seregély eleve túl nagy neki. Még a verebet sem szokta megkergetni.

Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2010.11.11. 07:40:17

Erre a postra mi szükség volt?
Kérdezhetem, sakkómivan?

HUNGeryson 2010.11.11. 08:49:36

Várjatokmár! Azt írja, hogy ma már csak egy romos épület van ott. Hát a képen baromira nem tűnik romosnak az az épület! :) Mutassak romos épületet akár a Google-ön, tökre másképp néz ki...

Amúgy teljesen jogos, hogy baromság, hogy fekete lakkcipőben a pilóta és mellette meg feltűnés nélkül körömcipőben 10 méterrel hátrébb totyog a sztyuvi a lak felé. Nochdazu elképzelem, ahogy kifelé jövet a nő terpeszben jár, a fószer meg kéjes vigyorral vakargatja a gatyáját. Ugyanmár...

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2010.11.11. 09:35:47

Kár, hogy XVIII. kerületnek (18.) cimkéztétek, a kunyhó a rákoshegyi oldalon van, az pedig XVII.

Trog_Air 2010.11.11. 12:31:04

@A.. Közbiztonság Szilárd: Akkor elarulnad, hogy hol repulsz/repultel, es hanyassal kezdodik a szakszod szama? :)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.11.11. 13:27:20

Nagyon hasznos volt ez a poszt, a kommentek értékesebbek, mint a könyv :) Őszintén szólva, azért a Blikk újságírójában nem csalódtam, már a poszt szövegében gyanús volt nekem ez a PV duma.

SH_SH 2010.11.12. 11:40:46

@Bangkok Charlie: Hát azért ez nem egy oknyomozó riport.
Teli téves információval, néhol a kommentek között is jön a félreinformálás.
Magukat bennfentesnek feltüntetők tesznek valótlan kijelentéseket, miközben fogalmakat kevernek.
Ne tekintsd autentikusnak, inkább csupán érdekesnek. Annak jó.

Mikrobi 2010.11.16. 13:51:10

Hát, a cikkben nincs több információ, mint az Index főoldalán a másfél soros bevezetőben. Kár volt ráklikkelni:-(

Mikrobi 2010.11.16. 14:06:10

A futópálya-beton témához csak annyit, hogy nem tudom, mi a hivatalos magyar terminológia, de az biztos, hogy angolul runway, a repülőgép meg felszálláskor "nekifut", leszálláskor meg "kifut".