Budapest Gresham Hotel - forrás: wikipedia

 

Néhány hete a kezembe került egy riportkötet, mely szerintem az utóbbi idők egyik legérdekesebbje a műfaján belül. Mindez azért is különös, mert Kordos Szabolcs Tilos a belépés című könyve nem egzotikus tájakon, veszélyes terepeken játszódik, hanem olyan helyeken, amelyek mellett (esetleg alatt, felett) akár naponta elsétálunk. Ezekre helyszínekre ugyanis tilos a belépés. Na nem gyártelepekre belógós urbexről van benne szó, mint a tegnapi posztban, inkább olyan különlegességekről, mint a Parlament miniszterelnöki szobája vagy  mondjuk a Madách Színház kulisszatitkai.



borito[1]Bár vannak benne fejezetek, amelyek igen messze esnek az Urbanistától (egy plasztikai sebészet működése vagy egy Playboy-fotózás), azért rengeteg városos, ingatlanos és építészeti téma akad benne. Annyi, amennyivel egy lomhább blog, akár évekig elketyegne. Ezért döntöttem úgy, hogy hagyományos könyvajánló helyett néhány poszton keresztül szemlézek pár helyszínt a könyvből és - megfosztva az írást a savát-borsát jelentő riporthangulattól - kiposztolok pár érdekes adatot.

Jöjjön elsőnek a Gresham-palotában működő Four Seasons királyi lakosztálya (igen, a nagy erkélyes középen, a másodikon).
 

  • Az 1906-ban épült palota (Quittner-Vágó) Róth Miksa üvegeivel és Zsolnay-porcelánokkal készült. Állítólag ez utóbbinak máig nem tudják a pontos titkát, ezért a restauráláskor ki kellet kísérletezni az eljárást, amihez a gyár idős alkalmazottakat faggattak ki.

  • A háború előtt sok minden működött az épületben, például Krisztinovich Jenny madame konzumhölgyei fogadták itt a legelegánsabb urakat (megjegyzem ez a művésznév akár mai is lehetne).

  • Az államosítás után tanácsi lakások voltak benne. A leghíresebb lakójuk Turay Ida volt, aki élete végéig (1997) harcolt az ellen, hogy az új tulajdonosnak átadja lakhelyét.

  • Na és akkor nézzük a 198 négyzetméteres királyi lakosztályt: egy éjszaka közel 1,5 millió forint.

  • A minibárban egy háromdecis Dreher 1700 forint.

  • Egyedi gyártású, art nouveau bútorok vannak benne, összesen 11 millió forint értékben.

  • Évi 30-35 százalékos kihasználtsággal üzemel, de ez nagyjából ugyanígy van a világon máshol is a hasonló kategóriájú lakosztályokkal.

  • A világ legdrágábbja a genfi royal penthouse suit: egy éjszaka mintegy 12 millió forint. A második Manhattenben a Ty Warner teljes 52. emeletét elfoglaló, négyszáz négyzetméteres lakosztály. A harmadik helyezett Szardínián található.

Tilos a belépés! Four Seasons
Tilos a belépés! Four Seasons
Tilos a belépés! Four Seasons


 

Na persze a sztorik és adatok java nem annyira ebbe a blogba vág, hanem mindenféle sztárokról szól. Például, hogy volt, olyan vendég, amelyik öt és fél millió forintért vett rózsát, hogy feldíszítse vele a szobát kedvesének...

Folyt. köv. más helyszínekkel!

[A nyitókép a Wikipédiáról, a szobabelsők Kecskeméti Dávid fotói a könyvből.]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: könyv luxus szálloda széchenyi tér lipótváros v. ker roosevelt tér gresham palota kordos szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr912385690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slejmi bá 2010.10.20. 12:35:31

az utolsó képen lévő hoe' is benne van az árban?

Csirke72 2010.10.20. 12:43:02

Ez nem is olyan vészes. Las Vegasban a Little Venedig nevü Hotelben 1 éjszaka az elnöki lakosztályban 16.000 $.

Amugy ezekkel a Forintositott csiliokkal minden egeket ver látszólag, pedig ha ezt euróba vesszük akkor nem olyan horror 4500 Euro.

Marbellán bármely hotel ilyen árfekvésben van.
Német Celebek szoktak havonta 100.000 Euro-t Marbellán hotelre kiadni:)

Ennyi. A különbség inkább a környezetben van. Ez a képen 1 volt szoci épület a koszos Pest közepén, Marbella meg magáért beszél.

Amugy ha elmegy az ember Monacoba ott sok ilyen árfekvésü Hotel van....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.10.20. 12:43:36

@Slejmi bá: Eh,megelőztél.:))
Én is ezt akartam kérdezni.:))

movhu 2010.10.20. 12:44:55

Szerintem aki ennyiért kiveszi a szobát, azt pont nem érdekli a minibár ára. (Amúgy meg a szállodák minibár áraihoz képest nem is annyira vészes)
Ha itt szállnék meg, akkor hoznám a piát :)

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.20. 12:48:33

5000 euró egy éjszaka? Moszkvában a Ritzben 15 ezer euró a királyi lakosztály.

Nagyon le van maradva Magyarország, még egy TÉNYLEG drága szállodája sincs.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.20. 12:51:02

@Csirke72:

"Amugy ha elmegy az ember Monacoba ott sok ilyen árfekvésü Hotel van...."

Monacóban is van sokféle kategória. Voltam ott hivatalos úton, a szerencsejáték üzletágban dolgozom ugyanis. Nekünk egy egyszerű háromcsillagos szállóba vettek ki szobát egyágyas szobákban. Megnéztem az árat: 80 euró volt egy éjszaka, benne az árban még a svédasztalos reggeli. Így mondjuk nem a kaszinóval szemben laktam, hanem 300 méterre onnan...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.10.20. 12:55:09

Igazából az talán érdekesebb, hogy évente négy hónapig ki tudják adni ezen az áron. Ezzel 180 milliót tud keresni a hotel, ami a teljes beruházás nagyságához képest még mindig aprópénz (tudom ott van a többi szoba is).

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2010.10.20. 12:59:50

Sose fogom megérteni az árképzésüket. Az rendben lenne, ha csupa prémium cuccot fogyaszthatnék csak náluk és egy ilyen-olyan speckó sör 1700 Forintba kerülne. Na de hogy ugyanazt a kvázi fost csapolják, csak négyszer annyiért, ezt én ésszel fel nem érem...

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.20. 12:59:52

@chipanddale74:

Aki ilyen áron száll meg, az az esetek 99 %-ában a következő kategória:
- államfő, akinek nem biztosítottak protokol szállást, az állam fizeti neki,
- világcég vezetője, a cég fizeti, a cég ezzel jelzi, hogy ezt is megengedheti magának,
- "celeb", akinek munkaköri kötelessége, hogy sok pénzt költsön, mert így aztán még több pénze lesz.

Az maradék 1 % meg az unatkozó multimilliomos, de ez a legritkább eset.

tommybravo 2010.10.20. 13:03:32

@Csirke72: 1906-ban épült a Gresham eredetileg, így nem "1 volt szoci épület", ahogy te írod. A "koszos Pest közepén" pedig nevetséges, mivel a város legjobb környékén van.
Egyébként a "forint" kifejezést magyarul kisbetűvel írják, kedves távolba szakadt hazánkfia. Az ilyenekre mondják, hogy "felfelé nyal, lefelé tapos".

economister 2010.10.20. 13:25:51

Ide gondolom a Dreher külön VIP felhasználóknak szánt tartályból szállítja a sört:), nem a beledöglött egeres tartályból, ami felhasználás előtt itt-ott még sok-sok időt eltölt.

reservoir 2010.10.20. 13:58:07

Szerintem Time Warner.

És egy menő nyári pesti fehér ágyas szórakozóhelyen is 2000 a 3 decis heineken...ami kb. ugyanaz a sör.

cbc 2010.10.20. 13:59:21

Csak 1700 Forint? Ez szinte ingyenes, a Hiltonban 1000 forint volt a 0,2 dl-es üveges kóla, de Prágában pl. az ásványvízért kértek közel ennyit egy 4*-osban.

Mirage79 2010.10.20. 14:00:20

@Csirke72: Hát igen, ez is egy vélemény. Persze Marbellát összehasonlítani Budapesttel elég nagy baromság. Ugyanúgy nem lehet egy lapon említeni a két helyet, mint mondjuk Marbellát (hogy a példádnál maradjunk) és Rómát. Na persze nem azért, mert a három hely közül akár egyik is jobb hely lenne a másiknál, pusztán azért mert nem egy kategóriát képeznek.
Ami pedig a hotelek árképzését illeti, azt mindenkor a kereslet határozza meg. Marbellán pont azért kerülnek annyiba a vendégéjszakák, mert a német celebek ott költenek el rendszeresen 100.000 Eurókat, nem pedig a kimagasló színvonal, vagy a hely exkluzivitása miatt. Ez ugynúgy igaz Monacora is.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.20. 14:01:24

@Pál a postoló:

Az étteremben az ár fő része a kiszolgálás ára, s nem maga a termék.

Franzi 2010.10.20. 14:04:03

szép-szép, de most annyira nem vág hanyatt a képek alapján

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2010.10.20. 14:16:30

@Csirke72: volt szoci épület? a Gresham? kicsit nézz utána már mi is az a szecesszió, és melyik korban történt....

samba pa ti 2010.10.20. 14:22:41

amúgy a gresham egy igazán exkluzív,nagyon szép / kellemes szálloda.nincs ezzel semmi baj,s amint már többen elmondták,egyáltalán nem olyan egetverően drága a világ más tájain előforduló,hasonló helyekhez képest.

bóbitás lótetűfing 2010.10.20. 14:22:53

A szoba a csajjal együtt kiadó? Megyek!

samba pa ti 2010.10.20. 14:25:31

@bóbitás lótetűfing:

ó,a francba!
én is ezt akartam kérdezni!
igen,ha a hölgy is benne foglaltatik az árban,
úgy különösen megéri.

Sákif za morro? 2010.10.20. 14:44:16

Ennyi pénzért az egész lakásomat kiadom bárkinek egy évre. :-)

- Rendi - 2010.10.20. 14:50:16

"Egyedi gyártású, art nouveau bútorok vannak benne, összesen 11 millió forint értékben."
Ez igazából nem is sok...

@Csirke72: Szoci?

@Pál a postoló: Biztos van prémium is többért :]

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.10.20. 14:56:18

Engem a legolcsóbb budapesti szállás érdekelne?
Várom a poszot!

egy hang 2010.10.20. 14:59:51

@Slejmi bá: Jim, te vagy az? Neked benne, alap :D

aritimi (törölt) 2010.10.20. 15:04:08

" Ez a képen 1 volt szoci épület"
De szép is lenne, ha a szoci épületek igy néznének ki (kivül is belül is )

movhu 2010.10.20. 15:06:15

@Myta: Szerintem az Ibis nem drága, de ha valaki okosabbat tud írja le nyugodtan.

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.10.20. 15:13:09

A hotelmenedzser-csajra én is beneveznék...

guy2 2010.10.20. 15:36:08

Aki erre azt mondja, hogy szoci, az nem normális. A minibárban meg nem csapolnak. A csaj meg gyönyörű.

Csirke72 2010.10.20. 15:38:13

@tommybravo:

Te pedig nagyon le vagy maradva kispajtás.

Hogy hogyan irják leszarom, az meg hogy külsö pest, belsö pest vagy éppen buda egy és uyganaz a tényeken nem változtat.
Egyik szar másik fos.
Amugy kisbarátom fogalom zavarban szenvedsz ha te a munkahelyeden elöre törtetsz mindenen és mindenkin keresztül az a felfelé nyal, lefelé tapos.

Amit én irtam le az a valóság és csak a te kis beszükült igénytelen világodban különleges.

Èn igényes vagyok a környezetemre és ezért sorolom Pestet a fertöbe és örülök ha csak néha át kell utaznom rajta:)

Csirke72 2010.10.20. 15:39:30

@Birca Maxval:

Ilyen is van, de ez a szolidabb kategória, mert ha 1 picit komolyabb helyet szeretnél 1 éjszakára az alap 200 Eurótól indul.

Csirke72 2010.10.20. 15:48:26

@DonnaQ:

1989-ig volt szoci épület ami most fel lett polirozva és pár giccses butorral telepakolva.

11Mio az 45.000 Euro ami 0 egy ilyen árfekvésü cellában.

Jóhogy nem IKEA burookkal pakolták tele...

Itt a minta, lehet utánozni:

www.fairmont.com/montecarlo

Mirage79 2010.10.20. 15:48:50

@Csirke72: "Èn igényes vagyok a környezetemre" Muhhahaha... Ez biztosan nagyon igaz rád, hiszen a Gresham-et szoci épületnek tituláltad. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az (és annak környezete a világörökség részét képező budapesti Duna-parttal) számodra nem igényes, akkor mégis mi az!? ÁÁÁ, mindegy is...

Mikrobi 2010.10.20. 15:53:23

Az art nouveau magyarul szecessziós. Használjuk a művészeti stílusok magyar nevét!

@Csirke72: nagyon ráérsz, mindig itt lopod a napot és fikázod a magyarokat. Dolgozz már egy kicsit!

Csirke72 2010.10.20. 15:53:45

@Mirage79:

De ezt ki nem szarja le???

Èn az igényességröl beszélek és amikor kinézek az ablakon és a szürke pusztult várost látom a hajléktalanjaival...

Te annyira ciki vagy:(

Sasolj ide fel 1 percre és talán kapizsgálod majd miröl daloltam neked te futóbolond:

www.fairmont.com/montecarlo

kicsit más a tájkép...

a jasszok is leszarják milyen örökségnek nyilvánitották. A lényeg a hatás.

5000 euro/éj vannak helyek amik szerencsére nem Magyarországall határosak:)

Neked jo a szoci lakosztály:(

Mirage79 2010.10.20. 15:56:11

@Csirke72: "Monaco az maga a szinvonal. Nem véletlenül költözött a Frey is oda" Muhhahahahaha... És gondolod neki nincsen pecója Pesten??? Egyébként én nem hinném, hogy pont a Frei (mert hogy így írja a nevét) a mércéje annak, hogy egy hely színvonalas-e, avagy sem. Sokkal inkább számítanak az objektív szempontok, amikkel te nem is akarsz foglalkozni. Mondom ezt annak ellenére, hogy Budapest bizony sok tekintetben le van maradva a hasonló kategóriába tartozó (nagyon fontos) világvárosoktól. De egy dologra biztosan nincs Pesten szükség, plázsra...
Egyébként nem is vagyok pesti...

Csirke72 2010.10.20. 16:00:27

@Mirage79:

Valszeg azért költözött Monacoba FreY mert Pest olyan sirály.

Nem kell irigykedned. Ismerem a magadafajta irigy magyart: " nekem nem kell 600Sel én a suzuki ignist szeretem"...Muhahaha

Nyuszifül, legalább ne reklámozd az igénytelenségedet...

Nekem is van MO-on kecóm, nem is akármilyen de valahogy hiányolom a plage-t és bizony egyre ritkábban járok otthon:)

Amugy ki a fasznak van kedve a pesti dugokban, kátyuk és kutyaszarok közepette a hajléktalanokat sponzorálni???

Mirage79 2010.10.20. 16:01:28

@Csirke72: Az lehet, hogy ciki vagyok, az nem gond. De beszűkült kettőnk közül te vagy.
Mint mondottam van itt baj bőven, de ettől még nem mondhatja senki Budapestre, hogy egy szartelep. Főleg nem kell a felesleges erőlködés azt bebizonyítani, hogy Monaco jobb hely. Nagyon sokat lehetne tanulni attól a helytől, de hogy Budapesten több érték van, mint Monte Carloban az alapvetően igaz, még akkor is ha jelen pillanatban ott jobb színvonalon lehet élni. De ez már egy másik kérdés...

amerea 2010.10.20. 16:02:31

csirke, hopp megnyertel egy szegenysegi bizonyitvanyt:-)

Csirke72 2010.10.20. 16:04:25

@Mirage79:

Hogy hol vannak a valós értékek? Vajon miért maradt ki Monaco mindig megovva???
Sokat nem kell gondolkodni. Amugy nem is fontos.

Ha az ember igényesen szeret élni és igényes a környezetére akkor ha teheti, kerüli Pestet...

Èn is anno otthon éltem, de örülök, hogy isöben leléptem és tudom mi a szinvonalas élet, környezet.

Mirage79 2010.10.20. 16:07:12

@Csirke72: Azért költözött oda, mert ott játszódik a könyve és a helyszínen akart élni, hogy a sztori életszerűbb legyen. De szerintem a kis vitánk szempontjából ez tök mellékes.
Ami pedig az irigységet illeti, ez biztos nem igaz rám. Én aztán nem sajnálok senkitől semmit. Nem is értem, hogyan következtettél erre.
Egyébként meg az a jó a "szabad világ"-ban, hogy az embernek bármi tetszhet és ott élhet ahol csak akar. Szóval ha nem jó pest miért élsz ott, ha plázs kell, miért nem élsz ott ahol van? Ne legyél már ennyire igénytelen!!!!! :-)))

Tikus 2010.10.20. 16:22:36

@Jacques de Molay: Ááá, hagyd el, ez egy fogalmatlan hülye. Nem ismeri a szavak jelentését.

Mirage79 2010.10.20. 16:23:25

@Csirke72: Fasza...
De ebben a topicban miért arról beszélgetünk, hogy neked és Frei Tamásnak mi tetszik? Szerintem az égvilágon senkit sem érdekel, engem a legkevésbé!
Istenem, miért találnak meg engem állandóan az elmeroggyantak??? Hát mit vétettem én??? :-))) Na jó, viszlát TE VILÁGLÁTOTT, NAGYTUDÁSÚ, SIKERES ÉS SZÉP IGÉNYESSÉGESSÉG! :-)))

Csirke72 2010.10.20. 16:32:54

@Tikus:

Jaja. 1989-ig a komcsiké volt. Vagy tévedek?

Sarah Connor 2010.10.20. 16:33:26

ehhh, jön egy "hozzáértő" barom, aztán vége az értelmes párbeszédnek.

2010.10.20. 16:33:59

Csirke a legszórakoztatóbb troll a blogoszférában. Szerintem még a helyesírási hibákat is direkt produkálja, hogy hitelesebb tahó legyen. Ahol megjelenik, borítékolható a vidámság. Nagy forma vagy csirke, emberek tucatjait nevetteted meg!

Csirke72 2010.10.20. 16:34:34

Itt az uj Frey könyv:

www.libri.hu/konyv/monaco-mon-amour.html

Mintha csak Mayle első világsikere, a Bor, mámor, Provence kalandos története folytatódna e regény oldalain.
Bennett a Kánaánban érzi magát. Mesés ingatlanok eladásával keresi kenyerét álmai földjén, Provence-ban. Mindaddig, amíg csőd nem fenyegeti - és nagyon úgy tűnik, vissza kell térnie a zimankós angliai taposómalomba. Utolsó esélyként hirdetést ad fel, miszerint: bármilyen munkát elvállal.
Hamarosan jelentkezik is egy titokzatos és dúsgazdag kuncsaft, aki arra szerződteti, hogy cseréljen vele sorsot, költözzön helyette Monte Carlóba, éljen fényűző életet, dúskáljon ínycsiklandó étkekben, mindezt úgymond "adómegtakarítási céllal". A kalandor Bennett kisvártatva a gyönyörű modellek karjaiból egyenesen az ínyencségnek számító szarvasgombát csempésző szicíliai és korzikai maffia karmaiba közé kerül, és még csak nem is sejti megbízatásának valódi célját...

A Provence trilógia és más világsikerek szerzője új regényében krimibe illő izgalmakkal, fantasztikus ízekkel, rámenős modellekkel és a kaszinók csillogásával kecsegteti minden olvasóját

3200 ft-ért kis betekintést ad az igényesek világába:)

Csirke72 2010.10.20. 16:36:16

Muhahah, csak ilyen lessz a Frey könyv:)

Csirke72 2010.10.20. 16:36:55

@Sarah Connor:

Magadra céloztál? Nem yol palástolod:)

Hamar felismertelek:)

Csirke72 2010.10.20. 16:38:13

@shitgun:

Az a jobbik eset. A valóság amiket leirtam az inkább mellbevágó és sajnos kiábrandító:)

Aki ismeri az említett helyeket csak mosolyog ezen a világörökségen:)

2010.10.20. 16:39:46

@Csirke72:
ööö...tudod, inverz:)

Mikrobi 2010.10.20. 16:40:05

Nincs itt egy moderátor? Ez a csirke engem nem szórakoztat, hanem bosszant. Minden blogpostot szétfloodol a primitív flame-jével.

tommybravo 2010.10.20. 16:40:12

@Csirke72: Igazából nekem is nagyobb lett a dákóm, amióta elkezdtem a neten trollkodni, szóval megértem a motivációdat. Hajrá! Nekem egy év alatt 50%-kal lett nagyobb, év végére neked is összejöhet a 6 centi.

Ha már mindenkit kiokosítasz, legalább tanulj meg magyarul helyesen írni. Aztán a hivatkozási alapnak tekintett Frei Tamás nevét tanuld meg leírni. Végül mondanám, hogy gyere haza és nézz körül, de igazából ne gyere, nem szeretünk téged.

Beru 2010.10.20. 16:40:43

Szép épület, szép helyen, szokták szeretni a vendégek. Meg is értem.

jackboy 2010.10.20. 16:42:48

Csirke szerint Frey az Isten, ő a fia, Monaco a mennyország, a többiek le vannak szarva.

De a könyvet vegyék meg 3200Ft-ért.
Ilyen reklámot ritkán olvas az ember.

Mirage79 2010.10.20. 16:44:52

@Csirke72: Valami azt súgja nekem, hogy te ezt a világot csak a könyvismertetőkből ismered (mert könyvet nem olvasol), vagy esetleg filmekből. Te nem vagy se sikeres, se gazdag, maximum egy mosogatófiú egy lepattant észak-angliai (vagy bármely más, hasonló helyen) kisváros, lepattant krimójában. Nem vagy te SENKI, de az nagybetűvel.
Arról beszélsz amit nem ismersz, sőt talán egy Havanna lakótelepi (elnézést minden lakostól, senkit nem akarok ott megbántani) panelből pötyögsz most is, amíg el nem fogy a munkanélküli segély és ki nem kötik a netet.
Bocs mindenkitől (aki ezt a baromfin kívül olvassa), hogy személyeskedtem, de hát párszor meg lettem szólítva. :-)))

Tikus 2010.10.20. 16:48:17

@Csirke72: Ülök itt a kastélyomban, tekintetemet a család ősi kutyabőrén nyugtatva, s közben azon merengek, hogy ha valakit felvesznek istállót pucolni egy német gazdaságba, akkor máris úgy megnő a pofája, hogy a legjobban tejelő marha trágyáját is egy falatban bekapja. Hirtelen minden ócska, proli, és aki nem a Kotdazürön piheni ki a napi istállótakarítást, az már nem is lehet rendes ember. Dobálózunk itt az euróezrekkel, napi szinten száz kommenttel szennyezzük az internetet, de egy nyomorult magyar billentyűzetre már nem telik? Közben megy a szájtépés az igénytelenségről, mi?

A tippem: ül a kiscsávó valamelyik multinál, minimálbérért küzd, miközben elképzelt, Németországban élő, Riviérán nyaraló énje felüdülésként széttrollkodik mindent, amit ér. (hallom Peter Jackson statisztákat keres a Hobbithoz, van esélyed, talán felvesz)

oriza triznyák 2010.10.20. 16:50:03

Én voltam ebben a lakosztályban (csak megnézni), gondolom, akinek bejön a minimal design annak nagyon tetszik. Minden nagyon jó anyagból és minőségben van elkészítve, de nekem nagyon rideg. Viszont a kilátás tényleg fantasztikus, de az látszik is, ha valaki nem csak a csajt nézi a képeken :-)

Csirke72 2010.10.20. 16:54:47

@oriza triznyák:

Elég olcsófalvi, IKEA stilus. Ezt már leirtam korábban.

Tudok yobbat, én itt szoktam pár hónapot pihenni, de ne csirkére keress a bejelentkezö ivben:):

www.fairmont.com/montecarlo

Yeto 2010.10.20. 16:56:27

Presidentialt most vettük ki 3900 EUR/éjszakáért, kiváncsi vagyok a különbségekre.

borleszk (törölt) 2010.10.20. 16:57:14

itt svàjcban 1700 forintos sört max a hobok isznak...

babarko@freemail.hu 2010.10.20. 17:00:27

Fizessen annyit aki akar, egy kis Dreherért! (Persze elég szép az ár máshol is a minibárban, nem kell hozzá királyi lakosztály, sőt még csak sok csillag sem.)Biztos vagyok benne, bármennyi pénzem lenne, ezt akkor sem. Így sincs kevés, és gond nélkül költhetnék akár annyit is, de az ötvenezer dolláros hamburgert, meg hasonlókat elmebetegeknek találták ki.

Vkat118 2010.10.20. 17:08:17

Látom csirke72 megint beindult.
Ezért ide is beírom:
Csirke egy egyedülálló, 55 éves, BAZ megyei, alkoholista munkanélküli. Képzeletben Német vagy Franciaországban él, Monacóban nyaral és a lakásában 58 ezer eurós fa kád van. Nem vegyétek a szívetekre, inkább ignoráljátok.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.20. 17:47:16

@Csirke72:

Teljesen jó volt a szoba. Kb. 15 nm + terasz. Benne egy ágy, egy szék, íróasztal. Beépített szekrény falban. Álvány tévével. Fürdőszoba rendes, tiszta. Naponta takarítás. A szálló egy kis dombon, 200 méterre a parttól.

Délután érkeztem Nizzából. Nizzából ugye a fő lehetőség taxival menni Monacóba. Dehát én nem ezt választottam, hanem a helikoptert, mert még sosem ültem helikopteren. Amikor elindult és felszállt, azzal kezdte, hogy a egész valami elfordult 90 fokos szögben, majdnem összecsináltam magamat. Aztán kiment a tenger felé és kb. 6 perc múlva leszálltunk a monacói helikopter-repülőtéren.

Aztán gondoltam, hogy elsétálok valahová, mert szerettem volna megnézni a francia-monacói határsávot. Kicsit nehéz volt megtalálni, mert ha az ember nem figyel, vletlenül átlép Franciaországba.

Aztán kimentem az öbölbe és sétálni kezdtem kelet felé. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy SZŐNYEG van a járdán. Kicsit furcsa volt, de hát lépkedtem rajta tovább. Kb. 3 perc séta után észleltem, hogy ez a Nagy Kaszinó szőnyege, csak mivel sok a pénzük, nagyon messziről indul.

Kaszinóba be. Itt a vendégek 90 %-a orosz nyelven beszélt, francia szót ritkán lehetett hallani. Pókerezni nem volt kedvem, mert munkaidőben ezzel foglalkozom, én meg pihenni akartam, a rulettet meg utálom, így beálltam egy szép félkarú rabló elé, belenyomtam 100 eurót, s elvoltam másfél óráig. Úgy terveztem, hogy ha eléri az egyenlegem a 400 eurót, akkor kiveszem, s távozom. Ha meg nem, akkor addig vagyok, míg kitart a 100 pénz. Egyszer voltam 350 eurón is, de aztán lejtmenetbe kapcsoltam, s végül lementem nullára. Ekkor távoztam, s mentem a egy ARAB étterembe, ahol jót ettem 50 euróért, három fogást.

A félkarú rablókkal egyébként jóban vagyok. Egyszer ismerősökkel megcsináltam, hogy viccből kijelentettem, hogy mivel a szerencsejáték iparban dolgozom, tudok egy-két trükköt. Bementem az egyik kaszinófélébe, benyomtam a gépbe 20 ezer forintot, s elkeztem pörgetni 500 forintonként. Közben viccből mindenféle furcsa mozdulatokat tettem. Az ismerősök meg szájtatva nézték a "trükköket". Aztán a 25. forgatás környékén csilingelni kezdett az egész valami, s kiderült, hogy megnyertem a kisebbik bónuszt, valami 650 ezer forintot. Alkalmazott jött, gratulált, kérdezte, hogy játszom-e még, mennyit hagyjon a gépben. Mondtam, hogy akkor most be is fejezem, az egészet kérem. Hozta a 65 darab 10ezrest, majd távoztam.

Ismerősök meg néztek mint a moziban. Utána elmondtam nekik, hogy egyszerűan kamu volt az összes "trükköm", s valójában egyszerűen szerencsém volt. De nem hitték el. Aztán meghívtam őket vacsorázni, s én fizettem a 40 ezres számlát, hogy kicsit lenyugodjanak. De szerintem meg vannak győződve mind a mai napig, hogy a kaszinók csalnak, s a belső dolgozók meg ismernek egy-két trükköt...

izek81 2010.10.20. 17:59:21

nem szokásom kommentelni, de annyit megjegyeznék, hogy csirke72 felhasználóval már más blogon is összevesztek a többiek :)

Zb74 2010.10.20. 18:16:08

@Csirke72: Frey nevű illetőt nem ismerek, de azt tudom, hogy Turay Ida igancsak sokfelé élt a világban, ám mindig hazavágyott Pestre - aztán haza is költözött, és kirobbantani sem lehetett a pesti kecójából, ahogy a bejegyzésből is kitűnik. Volt is egy híres száma, amelynek egy visszatérő sora így hangzott: "De nem igaz, hogy csak Pesten lehet élni." A történet pedig így zárult: "De nem igaz, hogy csak Pesten lehet élni... lehet Budán is." :)

orient 2010.10.20. 18:26:31

@Birca Maxval: ez tetszik, jó sztori volt. Jót röhögtem.

Bandi a hegyről 2010.10.20. 18:38:05

@Birca Maxval: Jó a sztori, jól írsz! Egyébként én is voltam Monte Carlo-ban, igaz kocsival. Végig mentem az alagúton (igaz a másik irányból), megvolt a Grand Hotel kanyar is, később pedig jót kajáltunk az öböl egyik kisvendéglőjében. A kaszinó kimaradt...

orient 2010.10.20. 18:49:31

Tudom ez a monte carlo nagyon menő azért ajánlom mindenki figyelmébe ha már arra tekereg, menjen el inkább Liguriába és olasz városokba. Ott van némi kultúra is nem csak csilivili autók meg szállodák. Vagy ugorjon feljebb Provence-ba, ott is. Nekem sokkal jobban tetszik elmenni egy Provence-i helyi étterembe, meginni egy igazi helyi bort és sajtot és elcseverészni helyiekkel, megnézni pár műemléket, és szép várost, mint csillogó Ferrarikra izgulni, meg a az 5 csillagos hotelekre, ki evett ivott drágábban.

Nekem sosem tetszettek helyek csak mert drága és mindenki olyan gazdag és menő. Milyen kocsik vannak és jachtok...stb. Azért vannak ennél sokkal érdekesebb helyek Európában ha már ennyire fényezzük az öreg kontinenst.

Bandi a hegyről 2010.10.20. 20:45:32

@orient: Most aztán jól megmondtad! Majd mi is jól megmondjuk a munkaadóinknak, hogy nem szeretnénk Monacoba menni, inkább Ligur tengerpartra küldjenek... Egyébként igazad van, Provance-t én is imádom, 1 évig dolgoztam ott is.

sabana 2010.10.20. 21:42:09

csirke72 te lehetsz az az arc aki elol mindenki titkolja hol lesz a buli...csak aztan megis megtudod valahonnan es megjelensz

kérődzőgiliszta 2010.10.20. 21:49:51

Jajj de rövid az emlékezetetek csávókáim! Már arra sem emlékeztek, hogy ezt a kecót a Medgyessy bukott miniszterelnök retye-rutyája kufárkodta el! Volt is belőle paláver. Gondolom, ezért a szocizás!

baraka 2010.10.20. 22:08:22

szegény Csirke72, gondolom alacsony és ráadásul kisfarkú lelkibeteg vagy. tanulj meg magyarul írni és kicsit nézz utána a Gresham-palotának meg az építészeti stílusoknak is, hogy ne írj égbekiáltó badarságokat. amúgy még szerencse, hogy nem élsz Pesten, a magadfajtákra nincsen szüksége senkinek itt.

a Gresham-palota egyébként nem egy kifejezetten drága szálloda világszinten, de gondolom, hogy a célközönségnek megfelelő árfekvésű.

kérődzőgiliszta 2010.10.20. 23:36:29

@Mikrobi: Azért ez az art nouveau-kérdés ennél kissé szofisztikáltabb! Az egyes nemzeti szecessziós irányzatoknak más és más neve van, (Jugendstil, Liberty, Arts and Crafts, stb.) és stílusjegyeiben is jelentősen különböznek egymástól.

Rot 2010.10.21. 01:22:03

@zebinho: :D

Legjobbkommentdíj

orient 2010.10.21. 12:05:52

@Bandi a hegyről: akkor meg miről beszélünk? Tudod mit mondok :)) Én nem munkáról beszéltem hanem nyaralásról, ha valaki arrafelé megy akkor szerintem ezek szebb helyek.

Monte carlo-t meg hagyjuk meg a Zimányi Lindának, Bódi Szilvinek. :)))

Ha ott dolgozol akkor szuper, azért szép lehet tenger mellett egy szép városban élni. Biztos jobb mint pesten. Én fizetett kikapcsolódásra mást választok, de élni élnék ott. :)))

Quick_6 2010.10.22. 22:14:07

Olyan szinten FÖLÖSLEGES az ilyen! Külföldre mész, turista vagy, ott aludni és tisztálkodni szeretnél. Nem veszed meg a lakosztályt könyörgöm! Pénzpazarlás és akinek meg van erre pénze, az nem tisztességesen jutott hozzá. Ennyi. Számomra az ETAP hotelek tökéletesek.

Franzi 2010.10.22. 23:53:07

@QuickSixx:

az etap is fölösleges. elég egy sátor is. sőt, külföldre menni is fölösleges.

ismerek olyan embereket, akiknek pl. folyamatosan a legújabb telefon kell, pedig az anyagi helyzetük nem a legjobb.

miért nem döntheti el mindenki magának, hogy mennyit hajlandó költeni egy szállodára?

de különben megnézném, ahogy queen elindul a buckingham palotából és az etap-ba becheckol... :)))

Iustizmord 2010.11.19. 18:50:55

Csirke72 ezennel nem van. csiribá.
süti beállítások módosítása