Zöld Óvoda fotó:godollo.huA régi vagy az új játszóterek-e a jobbak kérdésben már volt egy vita korábban is, de az óvodaépületekről még nem. Talán azért sem, mert egyértelműen jobbak az újak. Más kérdés, hogy talán lehetnének még jobbak. Valkár Éva, lakberendező ergonómiai szempontból nézte végig a nyáron átadott gödöllői Zöld Óvodát és írta meg véleményét. Finoman fogalmazva, nem volt tökéletesen elégedett az eredménnyel, pedig számomra - aki csak képekről ismerem az épületet - kifejezett szimpatikus az új környezet. Na de a szakértő figyelmeztetett is: " kívülről szuper, laikusként belülről is jól néz ki".

Zöld Óvoda fotó:godollo.hu Zöld Óvoda fotó:godollo.hu

 

 

Szülői szemmel, tervezői szemmel

 

Nemrégiben lehetőségem nyílt egy új óvodát megtekinteni. Nagy kíváncsisággal mentem el a bemutató-körbevezető sétára, de be kell vallanom, kettős érzéssel távoztam. Furcsa dolog volt tervezői és szülői szemmel bejárni ezt a - nem kevés pénzbe került, új létesítményt.

Igaz, az én gyermekeim már nagyok, de ha belegondolok, hogy esetleg unokáim járnának oda, nagyon nem örülnék. Hogy miért? Képzeljenek el egy kívülről csodás, modern formatervezésű csupa fa-csupa üveg épületet. És belül? Hát, az bizony vegyes! A foglalkoztató szobák galériásak, jó magas lépcsősorral felvezetve. A fenti szinten tartózkodó gondozónők nem láthatják, mi történik odalent. Vagy talán két óvónő fog vigyázni egy csoportra? A lépcsőmászás naponta néhány százszor nem fog problémát jelenteni számukra?

A foglalkoztató szobák hatalmas üvegfelülete a meleg nyári hónapokban elbírna némi árnyékolástechnikát.

Minden ergonómiai szempontnak ellentmond a közlekedő folyosókon található éles szekrénysarkakkal való találkozás, nem beszélve arról, hogy sok helyen a fűtőtest elé lettek állítva, közvetlenül.(Remélem, azóta ezen változtattak!)

A burkolat sérülékenységére felhívták figyelmünket, vajon hogy fogják annak állagát a használat során megőrizni? Vagy zokniban fog mindenki közlekedni a belső terekben?

A kb. 200 fő befogadására alkalmas intézmény 1000 fő feletti konyhával rendelkezik, vajon kiknek fognak napi szinten főzni benne? Ennek bekerülési költségét nem lehetett volna hasznosabban elkölteni?

Az udvar a létesítmény befogadóképességéhez képest messze alul méretezett: vagy libasorban fognak a csoportok körbejárni, és heti bontásban használni a játékszereket?

A hatalmas teraszok csodálatosak, felettük csupa-szín játékos sárkány-alakú izék lengedeznek: az egyre melegebb nyarakon hogyan fogják a csoportok használni ezt a kevés enyhülést nyújtó területet?

"Mindent az esztétikumnak!" Ez volt az érzésem a területet bejárva, de kicsit sok engedményt tettek a praktikum rovására. Csak az ott dolgozókat és az odajáró gyerekeket sajnálom, ennek levét ők fogják meginni.

Zöld Óvoda fotó:godollo.hu
Zöld Óvoda fotó:godollo.hu

 

Képek: godollo.hu. Sajnos belső térről csak egy fotót találtam.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: óvoda gödöllő pest megye belsőépítészet agglomeráció ék

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr922380200

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Teri álma: az ökoóvoda. 2010.10.18. 10:48:33

Már lassan húsz éve, hogy óvodába jártam, még régebben volt, hogy Brunszvik Terézia kifejlesztette óvodapedagógiáját, sem ő, sem az én ovónénijeim nem mertek ökoóvodáról álmodni. Teri azt sem tudta, hogy kell “tudatosan a környezetet micsinálni?!...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otthonka.Okoska · http://otthonokosan.blog.hu 2010.10.18. 10:34:46

Hát ez van, ha a dizájn megeszi a funkcionalitást.

soppatikus 2010.10.18. 10:39:52

Kedves Éva!

Én nem csak egyszer jártam be az óvodát, az én lányom oda is jár. Nekem messze nem olyan negatív a véleményem, mint az öné, sőt!

Pontról pontra:
A galériát csak alváshoz használják, oda játszani nem mehetnek fel a gyerekek. Így nem kell naponta több százszor megmászni, és onnan nem is kell belátni az alsó szintet.
Árnyékolás: amint az alsó képen is látszik, a csoportszobák előtti terasz felett van kifeszített vászon.
A szekrények elhelyezése nekem sem tetszik, kicsit zsúfolt tőle a folyosó.
A burkolat sérülékenységéről nem tudok, de az biztos, hogy utcai cipőben nem szabad bemenni a szobákba.
A konyháról szintén nem tudok, de ha minden igaz, nem is ott főznek, hanem a Kalória Kht. szállítja az ételt.
Nekem nem tűnt fel, hogy az udvar alulméretezett lenne: délelőttönként valószínűleg nagyobb a zsúfoltság, de ebéd után sok gyereket elvisznek, így alvás után mindenki kényelmesen elfér. Az sem valószínű, hogy mindenki egyszerre akarna mászókázni, hintázni.

Ezt csak mint szülő tudom elmondani, kíváncsi lennék, hogy az ott dolgozók miként látják "testközelből".

OkoskaTo:rp 2010.10.18. 11:02:30

@soppatikus: A csoportszobákba higiéniai okokból nem szabad bemenni utcai cipőben. Ez valószínűleg újdonság azoknak, akik otthon is cipőben mászkálják össze a lakást.

A galériát _most_ lehet, hogy csak alvásra használják, de csak erre elég nagy pazarlás. Az összes többi óvodában képesek megoldani ezt a problémát külön alvóhelyiség nélkül. De azt is el tudom képzelni, hogy amint nő a gyereklétszám, igenis igénybe fogják venni napközben is a galériát, és ettől kezdve az van, amit Éva írt.

Terézágyú 2010.10.18. 11:14:19

:)
Igen, nekem is mesélte egy könyvtáros ismerősöm, hogy az ő munkahelyére csodát nézni járnak az építészek, meg a tervezők - de valójában ott dolgozni illetve az olvasóknak olvasni nagyon sz*r ... :)

rubberbandman 2010.10.18. 11:14:44

nyilván az idő mondja meg mennyire tartósak a játékok, a szerkezeti és gépészeti elemek, de az írás számomra sznob okoskodásnak tűnik. gyerekeim jártak a régi oviba is, és a fiam most az újba. látni kell, hogy az önkori nemcsak kiköhögött egy óvodát, ami két régit váltott ki, plusz vannak új csoportok is, de egy középszerű megoldás helyett úgy érzem egy olyan megoldást választott, amivel szerintem 10ből 9 jelenlegi intézmény tutira cserélne.
nézzük tételesen:
- galéria az előző oviban is volt, me reggel is láttam hogy a lányok fenn babáznak, nem hinném, hogy percenként kellene felszaladgálni az ovónőknek. van két csoportszoba az emeleten, ott nincs galéria.
- egy csomó bútor átjött a régiekből, mikor költöztettünk gondolkodtunk is hova tegyük a hosszú tornapadot a kör alakú tornaterembe, de itt nem a tornaterem a hibás. otthon figyelünk rá hogy ne legyenek éles sarkok, itt se tűnt fel eddig, hogy valami bútor veszélyes lenne. úgy tudom padlófűtés is van. amennyire eddig megtapasztaltam a fűtés komfortosabb, mint volt.
- a közlekedőkben laikusként úgy látom, hogy erős linóleum van, a lépcsőkőn csúszásgátló, a szobákban pedig váltócipő játszik.
- konyha, ehhez nem értek, itt csak ételmelegítés van.
- az udvar valóban kisebb mint volt, inkább azt mondanám a korábbi ovié volt nagy, ez adottság, kész csoda hogy Gödöllő egy ennyire beépített részén volt egyáltalán ennyi szűz építési terület. viszont nem (veszélyesen) lejtős mint a korábbié, van hely szaladgálni, műanyag motorral élvezkedni. a játékok száma nem tudom kevesebb-e, mindenesetre jóval korszerűbbek. a gyerekek lelkivilágát ismerve pedig egy darab lóherével is annyi időt el tudnak tölteni, mint csúszdázással, szerintem jó hogy maradt sok szabad terület is.
- úgy érzem elég nagy terület van árnyékolva, a teljes udvart nem fedhették le, ősfák meg nincsenek.
- "mindent az esztétikumnak" - írja a posztoló. van itt esővíz hasznosítás, öntözőrendszer, napkollektor, sószoba, az ovi előtt átszabták az utat és lett pár parkolóhely, külön bejárata gazdasági járműveknek, a gyerekek zárt udvaron vannak, és nemcsak egy ócska reteszes kapu választja el őket a hármas főúttól, mint régen.
mindent egybevetve örülök, hogy a fiam ide járhat tesók pedig a szomszédos suliba.
ha gondoljátok, hogy kell több fénykép csinálhatok párat.

OftF 2010.10.18. 11:46:23

Nekem úgy tánik, hogy ez egy frankó kis ovi, örülnék, ha a gyerekeim ilyen vizuális környezetben töltenék hétköznapjaikat, nem abban a lepusztult épületben, ahol most.

A foglalkoztató szobákba, ha jól tudom, egy óvodában sem lehet utcai cipővel bemenni.
Külön tetszik, hogy van alvógaléria is, miért is lenne pazarlás? Ilyen erővel a hálószoba is tök felesleges egy lakásban, mert ki lehet húzni a kanapét a nappaliban is.
A képek alapján sok óvoda örülhene, ha ekkora udvara lenne.

Csirke72 2010.10.18. 12:25:11

Nekem bejön. Németben élünk családommal, igy van elképzelésünk és igényünk is, de ez az ovoda valóban szinvonalas:)

ehhh 2010.10.18. 13:25:00

Adott egy épület, jön egy szakértő, aki elmondja, hogy ez milyen rossz lehet, ha így és úgy. Majd jön a (szinte) felhasználó, aki elmondja, hogy mi is van valójában, nincs így-úgy, szerintük jó az óvoda. Aztán valaki lehurrogja, hogy de akár lehetne is.
egyszer sajnálva vannak a gyerekek, hogy milyien rossz nekik, a másik sorban meg azt írják, hogy milyen pazarló, nem kell nekik annyi hely (galéria aludni). Nem értem. Mindegy, csak negatív legyen a kritika? Milyen kár, hogy van külön hely aludni, milyen kár, hogy kilátnak az ablakon, milyen kár, hogy színes sárkányok az árnyékoló, milyien kár, hogy jól néz ki, milyen kár, hogy nagyobb a konyha, mint a szükséges minimum (melegítőkonyha vagy 1000 személyes főzőkonyha között elég nagy a különbség, valaki biztosan csúsztat...).

Advanced Flight 2010.10.18. 13:25:21

Nyilván nem az a kérdés itt, hogy a vadiúj, több száz milliós óvoda jobb-e, mint a 30-40 éves pukkant romhalmaz, hanem hogy ennyi pénz elköltésével sikerült-e a tényleg gyerek-és óvónőbarát környezetet teremteni, vagy csak a tervező nem bírt ettől a fos minimáldizájntól elszakadni, magasról lesz*rva az épület funkcióját, mert az a trendi, ugyebár.
Ahogy elnézem, a posztoló észrevételeit eddig érdemi módon nem sikerült cáfolni: túl nagy konyha, miközben máshol főznek, cserébe az udvar kicsi, a galéria igenis potenciális veszélyforrás stb.
Ha nem elég nagy és fás az udvar, akkor a célnak megfelelőbb telket kellett volna választani.

Kedvenc sztorim (asszem 90-es évek), amikor valamelyik iskolát az építész kimondottan egy nagy, régi, az udvar közepén álló fa "köré" tervezte; természetesen a melósok első dolga volt az építkezés megkezdésekor kivágni a fát.

Zed is not dead yet 2010.10.18. 13:25:27

Nabasszus, megszólalt a "németbeélünk" provokatőr is. :( Tudom, német világszínvonal, dúsgazdag herebáró, riviéra-mánia, nem is kell mondanod. És mindenben igazad van, még mielőtt vita lenne.

Zed is not dead yet 2010.10.18. 13:30:59

@Advanced Flight: És persze tudni kéne, hogy amikor a tervekre a megrendelés elkészült, milyen szempontokat és igényeket közöltek a mérnökkel. Könnyen megtörténhet, hogy méretezések, kapacitáselvárások és sok más téma vonatkozásában egészen szűk határok között kellett mozognia.

ziza133 2010.10.18. 13:37:33

@OkoskaTo:rp: "Ez valószínűleg újdonság azoknak, akik otthon is cipőben mászkálják össze a lakást."

huuuh b+ de utalom az ilyen embereket. Amikor atjon hozzam, aztan koszonos nelkul lep be a szobaba. Azaz lepne, mert visszarantom, hogy nem felejtettel el valamit koma? Mondjuk a kutyaszaros cipod?

2010.10.18. 13:40:56

Az egyre melegebb nyári hónapokban szvsz a gyerekek anyucival nyaralnak a Balatonnál. Legalábbis az én gyerekkoromba volt még nyári szünet, úgy június 16-tól augusztus 31-ig.

turboczi 2010.10.18. 13:44:23

Az mintha nem derülne ki a szövegből, hogy az óvoda mellett egy ugyanilyen színvonalú iskola is van. A lányom oda jár.
Ismerve az igazgatónőt, aki 16 éve van e poszton és egyben önk. képviselő is, gyanítom, hogy szeretné együtt megoldani a főzést a két intézményben. Így már nem is olyan nagy szám az az 1000 fő, ráadásul lehet, hogy más intézményeknek is onnan szeretnének szállítani. Az idő majd megmondja.
Mindenesetre az igazgatónő/képviselőasszony nem olyan ember, aki csak úgy kilobbiz egy rakás pénzt egy rakás semmire.

Csirke72 2010.10.18. 14:25:37

Gyerekek, barki barmit mond, ez az óvoda végre szinvonalas.

Advanced Flight: Ha egy 30-40 éves épületbe,ovodába bemegyek a hányinger kerülget.
Lehet ott aztán az ovonéni maga 1 angyal, akkor is hányinger és nagyon lehangoló....

Az összképnek kell megfelelnie. A környezet is yo mert nem a koszos Budapesten van és az intézmény igényesen lett kialakitva:)

szerella 2010.10.18. 14:42:45

@Zed is dead: Nekem is az jutott eszembe hogy a tervek készitésekor hol voltak a szakvéleményezök?
A képviselö testületnek, amiben minden rendü-rangú, pártállású ember helyet foglal, jóvá kellett hagynia a terveket.
Ha egyiknek sem jutott eszébe szakmailag elbiráltatni azt, akkor miért is az épitész vigye el a balhét?
De úgy látom a használók elégedettek és ez a lényeg!

egysmás 2010.10.18. 15:36:55

Nekem az a lefényképezett minilépcső a külső képen az, ami nem tetszik.

Ilyenen általában elesett gyerekek szoktak vergődni kitört foggal, lehorzsolt térddel-állal, mert az a csúszásgátolt járólap pont arra való, hogy a gyerek vékony bőrén hónapokig gyógyuló sebet ejtsen.

pollenke 2010.10.18. 15:41:49

Ez semmi. Épp ma délben láttam, hogy a Hűvösvölgyi úti végállomásnál egy ún. konténer bölcsőde épül. Nem hittem a szememnek, elsőre úgy néz ki, mint egy szokványos építkezési bódé-együttes. Itt biztos nincs alárendelve a praktikum az esztétikumnak...

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.10.18. 15:52:39

Az óvodám még nem volt EU-komform, rozsdás mászókával,életveszélyes hintákkal és csúszdákkal, még sem panaszkodtunk. Ma már az is öröm, ha a gyereket felveszik a közeli óvodába.

Niro 2010.10.18. 16:07:14

Már az elején elrontotta: "laikusként jól néz belülről is ki" :)

Niro 2010.10.18. 16:10:39

Asszem lakberendezőnek elég 8 általános... Egyébként meg nem csak nézni kell valamit, tájékozódni is hogyan müxik igazából.

fogyókúra 2010.10.18. 16:42:37

@pollenke:
Igen, a II. kerületben három- négyszeres a bölcsit igénylők száma, mint a férőhelyek. Ezért úgy döntött a képviselőtestület, hogy az nem elég, hogy 2-3 év múlva (tervezés, engedélyeztetés, építkezés stb.) lesz egyszer egy új böcsőde (különben az is lesz mellette), hanem rapid gyorsan csinálnak egy konténerbölcsit, ami enyhíti addig is a hiányt. Tavasszal már beharangozták, most ősszel nyílik is a konténerbölcsi.

OftF 2010.10.18. 18:46:34

jah, lakberendező, ez fel se tűnt :D

OftF 2010.10.18. 18:47:27

@szerjóska: Gondolom nki kellett felvinnie a gyerekágyakat a galériára, így már érthető :)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.10.18. 18:54:43

@Niro: bocs ezt én rontottam el, ahogy a leveléből kivágtam az idézetet.

Amúgy meg, függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy sem, mivel a levélíró elég szokatlan módon arccal és névvel vállalt egy provokatív témát, szigorúan kimoderálom az alpári hangú hozzászólásokat.

Keményen kritizálni természetesen továbbra is lehet.

arrahivatott 2010.10.19. 08:47:42

- Lakberendező érettségivel, egy rövid tanfolyam elvégzése után bárki lehet, nem kéne szakértőnek tekinteni.
- Igen, normál esetben két óvonő van egy csoportban. Ehhez nem ért az író.
- A lépcső a megbízó és a vezetőóvonő tudtával került a tervbe, hiszen a beépíthetőséget így tudták kihasználni. Az író nincs tisztában a tényekkel.
- Van árnyékolás, ráadásul az épület tájolása miatt direkt napfényt alig kapnak ezek a szobák, ez tárgyi tévedés.
- Minden Óvodában a folyosókon vannak a szekrénysarkak. Ezek a régi bútorok. Kétlem, hogy lett volna óvodás korú gyermeke az írónak.
- A burkolat pont azért jó, mert oda való. A benti cipő (nem zokni) általában egy könnyű szandál vagy egy tornacipő, nem pedig egy hegymászó bakancs.
- A konyha nem 1000 fős, ezt csak olyan mondhatja, aki nem tudja mi miért van ott, nem ismerve a jelenlegi követelményeket. Főzésre nem is alkalmas.
- A teraszokat ugyanúgy kell használni, mint más óvodák teraszait. Még nem láttam fedett teraszt egy helyen sem, 200 fő számára. Nyáron a gyerekek többnyire otthon vannak.
- A tervező komoly óvoda tervezési referenciával rendelkezik (ez a 7. ha jól emlékszem), inkább benne bíznék, mint egy bértollnokban.

pollenke 2010.10.19. 09:45:30

@fogyókúra: Értem én az indokokat, csak hát akkor is sokkoló annak a barakknak a látványa. Mellesleg, a helyszínválasztás sem túl szerencsés: a meglehetősen forgalmas főút és buszvégállomás tövében szegény gyerkőcök egész nap szívhatják majd a benzingőzt.
Egyébként, az új bölcsőde ugyanazon a telken lesz "mellette"? Mert akkor az építkezést is végigélvezhetik majd...

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.10.20. 22:15:10

Biatorbágyon megoldották az ovit. Leraktak néhány lakókonténert egy közműves üres telekre, oszt csókolom. Na azt tessék elemezgetni.
süti beállítások módosítása