A Nagycsarnok mögött - forrás: építészfórum.hu

 

Beépítenek egy budapesti teret? - kérdezi kétségbeesve egy olvasónk. Nem is olyan rég szerepelt az Urabnistán a Nagycsarnok mögötti Csarnok tér parkosításának látványterve, ahol már a kommentekben is felmerült az épülő hotel terve. Kétségtelen, hogy az ott is bemutatott, fenti látványterven áttetsző szürkével jelölt épület helyén nem olyan rég fák voltak...

 

Sziasztok!

Imádom az Urbanista Blogot!

De most, nem ezért írok.

A belvárosban igen kevés a szabad terület (játszótér, kutyafuttató, fa, vagy csak az üres grund). Ma beszéltem apukámmal, aki már születése óta a Pipa utcában lakik tud mindenről, ami ott történik. De őszintén egy szavát se tudom felfogni, elhinni. Állítólag az önkormányzat eladta egy magánbefektetőnek a Csarnok teret, (ami valljuk be elég rossz állapotban van a kutyák és a csövesek miatt, de legalább van). A befektetőnek az ottani trafóházra is fájt a foga, amit nem adott el az Elmű. Több szintes mélygarázzsal épül majd a park helyén egy szálloda. Ennek kapcsán kicserélik a trafóházba futó a napjainkban igen értékes színesfém vezetékeket valami másra, (ezen is meggazdagszik valaki, aki ügyes), hogy a mélygarázsnak legyen hely. Nem tudni mekkora lesz a szálló alapterülete, mert az ott lakókat nem értesítette, nem kérdezte senki, így lehet, hogy ott is a Csarnok térre néző ablakokból egy szálló vécéjébe hugyozhat az ügyesebb megkárosított, mint azt már, vagy hasonlót tapasztaltuk az V. kerületben, amikor szintén a kilátást vették el. Ti ezekben a témákban profik vagytok. Ki tudnátok deríteni igaz-e a storry és ha igen, mi jár annak a bűnösnek, aki megint olyat adott el, amit nem kellett volna.

Köszi,

Üdvözlettel

egy olvasótok.

 

Természetesen megkerestem az önkormányzat sajtósát, aki azonban egy hét alatt nem válaszolt a levelemre (telefonon meg nem volt elérhető). Kíváncsi lettem volna, pontosan hova, mikor, mekkora és milyen hotel épül majd a Csarnok térre, kié volt a telek stb. Válasza nélkül kénytelenek vagyunk a Helyi Téma két héttel ezelőtti cikkére támaszkodni. Eszerint:

Az önkormányzat szálloda céljára értékesítette az ingatlant, a beruházó köteles a felszín alatt lévő – összesen 49 darab – különböző vezetéket kiváltani. Ezek fölött csak járda lehet, de kisebb zöld felületeket azért terveznek oda. Az egyetem mögötti részen a metróépítéssel kapcsolatos munkák zajlanak, az épület déli oldalán – a CET irányában – burkolást végeznek.

Az önkormányzat korábban meghirdetett egy pályázatot, ami eredményes lett, egy közforgalmú mélygarázs épülhet, amelyet a beruházó szálloda készít el. Ennek a garázsnak lesz közforgalmi része, amit bárki használhat, mellette pedig egy külön rész a szálloda igényeinek kielégítésére.

 

Egyelőre ennyi, a többit meglátjuk...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szálloda tér építés látványterv ix. ker nagycsarnok csarnok tér belső-ferencváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr72292148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pakesz (törölt) 2010.09.13. 09:24:52

"Ennek kapcsán kicserélik a trafóházba futó a napjainkban igen értékes színesfém vezetékeket valami másra, (ezen is meggazdagszik valaki, aki ügyes), hogy a mélygarázsnak legyen hely."

ez valami nagyon sulyosat elmond a poszt tolorol...
miert nem mondjuk azt hogy cserelje le osregi televiziojat uj LCD -re, es meg penzt is kap erte!!!

aritus 2010.09.13. 09:27:24

Azt nem értem, hogyan lehetséges, hogy a közvetlenül érintett lakókat nem értesítették az első fokú építés hatósági engedély megadásáról. Egyelőre törvényben biztosított joguk van fellebbezni. Mondjuk azt viccnek tartom, hogy 15 nap áll rendelkezésükre. Ennyi idő alatt egy laikus meg sem érti, hogy mit akarnak oda építeni, és ez milyen hatással lesz az életminőségére.
Amúgy meg menjenek a francba azok a döntéshozók, akik azt a kevés zöldet ami Pesten van, puszticcsák! hajrá Curutiba! Inkább onnan vennének példát.

petyya 2010.09.13. 09:31:01

Inkább egy szállodát oda mint azt a kopott csövesekkel és kutyásokkal tarkitott kis föld területet!!! Aki meg nem birja a kutyájt máshol sza.atni az gondolkodjn el azon hogy talán a belvárosba az emberen kivül más állat nem kell a lakásba

Kuruttya 2010.09.13. 09:39:56

Amióta a park rendezésének terve kint van, azóta lehet tudni, hogy oda építkezni fognak, és azt is, hogy mekkora épület kerül oda. Ezzel egy szétfolyó, kellemetlen arányú térből csinálnak egy szerethető városi teret/kertet, ráadásul eltakarják azt a borzasztó, ablaktalan kocka trafóházat, amitől kb. egy gyártelep udvarán érezte magát az ember.

A régi térképeket elnézve egyébként a háború előtti beépítés ennél és nagyobb volt, négyszög alakú volt a tér, a csarnok alacsony, kinyúló része már nem volt a térfal része..

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.09.13. 09:41:07

Ami a valóságban Csarnok térnek látszik, annak az ELMŰ előtti kisebb része építési telek. Nekem amúgy tetszik az ELMŰ-épület is, de pofásabb lesz a tér (amellett, hogy felújítják), ha itt lesz valami szálloda, ablakokkal. És valami alakja is lesz, nem folyik egybe a Sóház mögötti kiszélesedéssel.

Hasonló a sztori, mint a Bástya utcai játszótérrel, mindkettőt ideiglenesen közcélra használták, most pedig be lesz építve, de ebben semmi jogszabálysértő nincs. Persze a lakókat illik értesíteni...

Shmoo 2010.09.13. 09:41:44

@pettya:
Itt nem feltétlenül a kutyafuttatáson van a hangsúly. Sőt. Inkább azon, hogy ennyi erővel ültethettek volna oda fákat, bokrokat, csinálhattak volna egy kulturált kis parkot. Amiből arrafelé tényleg kevés van. 25 évet éltem azon a környéken, szép lett volna ott egy park. Ehelyett egy szálloda. Kíváncsi leszek mekkora lesz az a szálloda, mert az a telek annyira azért nem nagy.

oc 2010.09.13. 10:05:42

Szebb lenne, ha a szállóda helyén is park lenne, de a mostani helyzetnél minden jobb:
lassan nem lehet átmenni a csarnoktól a másik oldalra, mert az autók össze vissza állnak, járdán, keresztbe vagy az úttesten.
Egyszerűen nem értem, hogy miért nem lehet ezt megoldani.
És itt kapcsolódok a posthoz: a látványterven egy db. autó sincs, ez igy szép és jó: a csarnokhoz érkezők menjenk a mélygarázsba. De mi lesz az ott lakókkal? Ők hol fognak parkolni?
Illetve már vizionálom a rengeteg vészvillógos, "csak-egy-percre-ugrom-be" autót...
[nem a környéken lakom, tehát elvileg nem kéne, hogy érdekeljen, de ha nem fogják meg a tilosban parkolást, akkor ugyanolyan kaotikus marad a környék, mint most... És nem akarok autós-nemautós flame-et inditani. :)]

világoszöld 2010.09.13. 10:18:41

Önk. választások előtt jól jön egy ilyen kis kacsa, ja , csak hogy hallottam valahol??????Vitézi heti témában olvastam????? Az mióta mérvadó!!!

Kuruttya 2010.09.13. 10:20:48

@világoszöld: a beépítés egy régóta ismert tény, szó nincs kacsáról;)

világoszöld 2010.09.13. 10:27:09

@Álmos: csak nem mindegy , hogy mélygarázs VAGY mélygarázs és szálloda épül. A parkolási gondokat igenis meg kell oldani, mert tarthatatlan állapotok uralják a környéket. De a szállodáról a H.T.ben értesült, én pedig ott igen sok valótlanságot olvastam már.

Briandrew 2010.09.13. 10:36:18

Budapesten vagy egyáltalán Magyarországon az önkormányzatok és az építészek nagy része magasról tesz arra, hogy némi zöld is maradjon a betontengerben.
Londonban élek és itt az a nagyon szimpatikus, hogy kerületnyi zöld parkok vannak szerte a városban. Rengeteg kicsi és nagyon sok óriáspark, amiket nem csak úgy hagynak, hogy hagyj nője a gaz, hanem gondozzák, szinte hetente cserélik a virágokat. Ami a legfontosabb és a legszimpatikusabb, hogy eszükbe sem jut egy négyzetmétert sem elvenni már a zöld területektől és ezektől a parkoktól...

Kuruttya 2010.09.13. 10:41:51

@világoszöld: a szálloda építés is tény. A hónapokkal ezelőtt kiadott látványterven is rajta van, mint ahogy a posztban is láthatod.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.09.13. 10:42:22

@oc: Budapest autósgondjában az egyik legnagyobb probléma, hogy az "ottlakókkal" elhitették, hogy az tök legális és kiérdemelt dolog, hogy közter@Shmoo: ületet ingyen, vagy nagyon olcsón elfoglal a forgalomtól vagy bármitől.

Mélygarázs az jó dolog(vagy lehet felőlem parkolóház is) és akkor a környékről ki kell tiltani a parkolást. Az ottlakókat is, igen és szépen mélygarázsban havi, vagy éves díjat fognak fizetni érte. Érdekes, akinek van garázsa, az milliókat fizetett érte, ráadásul senki nem támogatta meg a dolgot. Ez így van jól.

@Shmoo: azért, de a kutyafuttatáson és a hajléktalanokon is van hangsúly. A kulturlények miatt nem lenne életképes ott egy park szerintem akkor se, ha megcsinálnák rendesen. Egymillió kutyás menne oda, meg a hajlékonyok se tűnnének el. Mélygarázsra pedig nagy szükség van. Ha a befektető cserébe szállodát is akar építeni, hát azt mondom, hogy jó, ha muszáj. Tényleg jobb lenne mélygarázs+park+fegyveres őrök, akik kutyástul lövik a szaratókat, dehát az élet nem ilyen szép. Amúgy nem tudom, hogy ott milyen szálloda akar és hogyan megélni, dehát ők tudják.

Kuruttya 2010.09.13. 10:44:51

@Briandrew: ha itt élnél tudnád, hogy összességében TÖBB zöld felület lesz a beépítés és a rendezés után, mint előtte, ráadásul az eddigiekkel ellentétben nem gazos puszta formájában, hanem szép parkban. A tér belváros felé eső részén jelenleg egy fűszál sincsen, egy nagy parkoló az egész.

Kaa 2010.09.13. 10:45:13

Vaze. Ha sok zöldre vágysz, ne a belváros közepén lakj.

A belváros közepén az lakjon, aki pörgést akar, meg hogy minden közel legyen, és ezért cserébe elviseli, ami ezzel jár.

Egyszerűen unalmas, hogy akárhányszor valaki be akar építeni egy háborúban lebombázott ház helyén álló csúnya sebhelyet, rögtön elkezdenek sírni a zöldterületrajongók.

Egy városnak van egy történelmileg kialakult szerkezete, és a telek nagyon értékes. Inkább az a ciki, hogy még mindig vannak helyek ahol lebombázott házak helyén még mindig nincs semmi, 60 év után se.

Gera 2010.09.13. 11:01:30

Azért ez az értékes színesfém kábeles rész a levélben tényleg nem semmi ostobaság :)

Briandrew 2010.09.13. 11:04:15

@Álmos:

Általánosságban értettem, nem csak erre az esetre és nagyon jól ismerem az otthoni viszonyokat, mert csak április óta nem élek Budapesten...

Kuruttya 2010.09.13. 11:10:32

@Briandrew: azért konkretizáljuk ezt az általánosságot. Mondj egy Nagykörúton belüli beruházást az elmúlt 10 évből, ami számottevően csökkentette a nettó zöldfelület mennyiségét! (Beépítetlen telek nem számít zöldfelületnek)

==T== 2010.09.13. 11:45:11

Hihetetlenül nagy szükség van egy új szállodára, a meglevőkben már alig fér a sok vendég.

Briandrew 2010.09.13. 11:45:14

@Álmos:

Még mindig nem értesz engem...gyere el Londonba és meglátod miről beszélek!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.09.13. 11:51:49

Hát sajnos ez itt nem London. Sokmindenre futotta az elmúlt években, és a jót könnyű megszokni, de tudomásul kell venni, hogy nem korlátlanok az erőforrások. Ahogy most kinéz az a pici tér (ami egyébként kettő tér), az egy hányadék. Ennél el tudunk képzelni sokkal jobbat, szálloda nélkül. Csak az nem építi meg magát, magától. Viszont van egy lehetőség, miszerint szállodányit lecsippentve belőle, meg lehet csinálni igényesen. Szerintem ha a realitások talaján maradunk, ez egy jó kompromisszum lehet. Csak aztán tényleg úgy épüljön meg, ahogy a terven szerepel.

A zöldfelület mérete a szabad tér két különböző dolog, szerintem. Itt például a terv szerint csökkenni fog a beépítetlen rész, viszont nőni a zöldfelület.

És a kocsik se járnak annyira rosszul: ahogy néztem, két oldalt két-két sorban ha parkolhatnak, az nem kevés autó. Csalóka a mostani helyzet, mert mivel az egész egy autós dühöngő, úgy tűnik, mintha hű de sok autó lenne az. Pedig annyira nem sok, csak annak tűnik, mert így rendezetlen módon nagyon rosszul használják ki a felületet. Háromnegyedének juthat hely úgy, hogy középen szorítanak helyet egy kiadós zöldnek. És az összevissza parkolás is megszűnik, ha van egy közlekedő sáv, és kétoldalt lehet megállni. Így egyszerűen nincs hova odaszorítani még egy autót, csak a szabályos parkolókba tudnak majd beállni.

Briandrew 2010.09.13. 11:51:58

@Androidus:

Köszi, például ez is, de elég érdekes kérdés volt, hogy a "nagykörúton belül"...ezek szerint csak a nagykörúton belül van élet és azon kívül csak a senki földje? :) Na mind1...

Kuruttya 2010.09.13. 11:52:28

@Briandrew: nagyon is jól értelek. "Itthon minden szar, bezzeg nyugaton." Éljen a szemellenző.

Briandrew 2010.09.13. 11:54:19

@Androidus:

Persze, Budapest nem London. Sok tekintetben Budapest rendezettebb, mint London. Zöld parkokban és azok minőségében, mennyiségében és nagyságában soha nem tudja már megverni a magyar főváros a brittekét, de rendezettségben, egységesebb képben, és kevesebb putri kategóriákban már régen jobbak vagyunk!

Briandrew 2010.09.13. 11:55:24

@Álmos:

Nem mondtam ilyet...de úgy értelmezed, ahogy akarod! A szemellenzőt pedig ezek szerint nem csak én hordom!

Kuruttya 2010.09.13. 11:55:51

@Androidus: hol csökkentette a zöldfelületet a főutca?

@Briandrew: mondhattam volna azt is, hogy tágan értelmezett belváros. Így jobb? Nem lehet összehasonlítani a belvárosi fejlesztéseket a külvárosi zöldmezős beruházásokkal, két tök külön kategória, és itt most az elsőről van szó.

Kuruttya 2010.09.13. 11:59:30

@Briandrew: szerintem olvasd át újra, hogy mit írtál.

"Budapesten (...) tesz arra, hogy némi zöld is maradjon a betontengerben. Londonban (...) eszükbe sem jut egy négyzetmétert sem elvenni már a zöld területektől"

ÁkiBáki (törölt) 2010.09.13. 12:02:58

@Briandrew: Ne hasonlítsuk Londont Budapesthez. Ha április óta ott élsz, akkor már tudnod kell miért.

Briandrew 2010.09.13. 12:04:13

@Álmos:

Igen...ezt írtam és ez így is van! Kivételek pedig vannak. Javaslom, hogy ne vitatkozzunk ezen tovább. Láthatóan te roppant elégedett vagy a pesti zöldterületekkel kapcsolatban én meg távolról sem...de ez nem jelenti azt, hogy isteníteném a "nyugatot" és lenézném akár a saját hazámat vagy otthonomat...

Kuruttya 2010.09.13. 12:11:56

@Briandrew: tehát azt mondod, hogy Budapesten tesznek arra, hogy maradjon zöld is, viszont nem tudsz olyan konkrét esetet mondani, amikor tényleg tettek rá, de azért Londont fel tudod hozni, mint pozitív példa. Mindezt egy olyan beruházásra kommentként, ahol növekszik a zöld aránya. Tényleg nincs értelme ezen tovább vitatkozni:)

(Egyébként egyetlen eddigi hozzászólásomból sem következett, hogy elégedett vagyok a pesti zöldterületekkel.)

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.09.13. 12:57:18

Nézzük csak, zöldfelület, Pest "belvárosias" része.

Rossz példa:
Corvin Sétány - a korábbi, 1-2 emeletes házak udvarai mind fásítottak voltak, ld. archív Google Earth felvételek. most van beton és üvegsivatag.
Eiffel tér - itt igaz nem túl esztétikus de dús ecetfaerdő volt.

Jó példa:
Kerekerdő park - korábbi tömb (kb. 10-15 ház) helyén (Lenhossék-Vendel-Márton-Tűzoltó)
Salkaházi Sára park - üres telken
utcasarkok - Liliom/Tűzoltó, Vaskapu/Dandár
Ferenc tér körüli belső kertek hátsó szárnyak helyén

Nem sorolom fel az összeset, pont a IX kerben nagyságrendekkel nőtt a zöldfelület. Javasolt játszani a Google Earth időtengelyével.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.09.13. 13:20:43

hát ez a kitaposott, kopár valami rém igénytelen volt, jobb helyette egy szálloda. Ami a fásítást illeti: sajnos, amíg a csöveshelyzetet nem oldják meg Budapesten, addig teljesen felesleges újabb parkokat létesíteni, mert a meglévőkben is hajléktalanok fetrengenek és a bokrok, fák alját vécének használják.
(És nem, nincs megoldásom a helyzetre, de nem is markolom fel a vastag politikusi fizetéseket, hogy ezen gondolkodjak naphosszat.)

Agyalap 2010.09.13. 13:46:16

"Szálloda és mélygarázs épül a Nagycsarnok mögötti kis park helyén."
Javaslom, hogy nézzétek meg a kis parkot - én inkább kis büdös szeméttelepnek hívnám.
"kicserélik a trafóházba futó a napjainkban igen értékes színesfém vezetékeket valami másra" - ja. Gondolom fára, mert az olcsóbb... A trafóházat nem lehet csak úgy megszüntetni. Sajnos. Nekem pont nem a trafóház miatt fájna a fejem.
Park meg úgyis kevés van a környéken, legfeljebb az épülő bálnától lejjebb az egész Duna-part a hídig. Nem tudom miért fáj pont ennek a területnek a beépítése, Ha parkot hoznának itt létre, ott csak a Csarnok mögött seftelő cigányok meg csövesek tanyáznának.

Morzsi36 2010.09.13. 14:08:04

A szeméttelep meg a szálloda között van még egy-két átmeneti lehetőség.
A belvárosok teljesen zárt beépítése manapság azért nem annyira divat, és pl. a hetedik kerületben láttam egy-két olyan üres telket, amit nem beépítettek, hanem parkosítottak, azért az se csúnya, na, és még a városszerkezet se szűnt meg.
A kutyák egyelőre nincsenek kitiltva a városból, tehát az önkormányzatnak arról is kötelessége gondoskodni, hogy elvihessem egy olyan helyre, ahol senkit nem zavarok vele. Kutyafuttatónak hívják az ilyet, neked nem kell belelépni, nekem meg nem kell arra figyelni, hogy mikor rohan a kutyám az autód alá.
Valószínűleg tudnék én is elfogulatlan és a városképi szempontokat messzemenően figyelembe vevő véleményt írni, így viszont, hogy az épülő új szálloda – épül amúgy még egy-kettő a környéken, nem tudom, ki fogja megtölteni, hiszen már Air Race sincs :) – tehát így, hogy a Gellért-hegyet fogja eltakarni előlem, és senki nem vette a fáradságot, hogy szóljon róla, felháborít, és nem kívánom oda.

Jokkura 2010.09.13. 14:13:04

Kis kitérő,de idevágó.
VII.kerület,Wesselényi u. Jó őár éve elbontottak egy nagy és több kisebb házatés pár különálló üres telekkel összevonták,Építettek egy böszme nagy irodaházat és csináltak egy "parkot",teret. Elnevezték Kétlhy Anna térnek. napokban a zöld KÖZterületet bekerítették,mert az emberek HASZNÁLTÁK ( igaz elhasználták,de MO.-n csak egyszer csinálunk meg valamit ,aztán teszünk rá)A tér létét azzal indokolták(!) ,hogy nincs a közelben zöld terület!!! És a Klauzál -tér ? egy sarokkal odébb.Visszatérve a cikkre: megépül ,sok-sok lezárással,kényelmetlenséggel, lesz zöld,aztán,hogy ne kopjon el bezárják.A pesti ember meg csak nézheti kívülről,mert az neki nem való,hogy használhassa......az indokot meg később kitalálják hozzá... A karbantartás elhanyagolása ellen a legjobb,ha lezárjuk. A vasfüggöny az országon/városon belül keresendő!

Jokkura 2010.09.13. 14:16:37

@Morzsi36:
A z Erzsébetvárosban hol van olyan telek amit parkosítottak??? A most körbekerített Kéthly tértől eltekintve nem tudok ilyet,mondd meg már megyek és megnézem.De komolyan.Lebontott házak helyén levő parkoló nem ér.:)

Kuruttya 2010.09.13. 14:26:48

@airdace: a Corvin sétány miatt lebontott házak udvarain lehet, hogy több fa volt, a közterületeken viszont egy fűszál se, a leendő sétányon (illetve a már elkészült szakaszon) viszont egészen sok van, fákat is ültettek már néhányat:

m.blog.hu/fo/fovarosi/image/CorvinSetany-20100520-16-Setany.jpg

Az Eifell tér pedig egy emberektől elzárt, ápolatlan, üres telek volt (lásd Google Earth 2000-ben készült képe), most pedig egy ápolt park/tér. Lehetett volna kisebb az épület, és több a zöld, de így is bőven pozitív a mérleg.

Egyiket sem érzem negatív példának.

Kuruttya 2010.09.13. 14:32:06

@Jokkura: hogyhogy bekerítették? Mivel? Nincs rajta kapu? :)

Jokkura 2010.09.13. 14:36:56

@Álmos:Olyan zöld kordon szerű valamivel(2 m feletti magasság,drótpálca-szerű valami),kaput tettek rá,de azt meg lelakatolták.Gondolom,csak az irodaház myitvatartási idejében "megfelelő igazolás felmutatásával"látogatható.Szóval minha nem is lenne .kb 10 napja láttam .

Jokkura 2010.09.13. 14:39:51

Régen volt olyan intézmány ,hogy parkőr.
Ki ismer ilyet?
Egy régi ifjusági film címe ugrik be erről: "Fűre lépni szabad"vagy valami hasonló volt a címe
Rajz János,Fónay Márta ,stb.szerepeltek benne

Kuruttya 2010.09.13. 14:39:51

@Jokkura: ezt azért nehéz megemésztenem. Nem csak valami ideiglenes dolog? Valaki tud többet?

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.09.13. 14:46:40

@Jokkura: A Kéthly Anna térről van szó. 2002-ig ott házak álltak.

A film az Égig érő fű.

pösti 2010.09.13. 15:05:52

"közforgalmú mélygarázs" 49 parkolóhellyel...Van egy érzésem, hogy pont ennyi szoba lesz a szállodában.Sejthetően a "jó" fővárosi gyakorlathoz hasonlóan itt is drágább lesz a parkolás az utcainál és ide a bökőt,hogy max 10% lesz ténylegesen "közforgalmú".

Jokkura 2010.09.13. 15:18:00

@Álmos: Ha ideiglenes ,akkor miért csináltak hozzás beton-sáv alapot?
Jó magyar szokás szerint inkább körülzárunk,elzárunk valamit és így védjük meg...( kitől-mitől ezt mindenki fantáziájára bízom)@airdace: Igen-igen ,köszi ,ez a film címe.
Abban a filmen volt még parkőr ,szöges bottal :)
Pont ezt a teret "csukták"be. A VII. kerületben egyéb új "park"ról nem tudok.
Ötletem lenne,hogy hol lehetne még kialakítani....:),csakhogy abba a polgármester is belebukfencezett.(ingatlanbiznisz)

sandor68 (törölt) 2010.09.13. 15:19:53

Nemtom mi a f*szt ugráltok amiatt a hányadék szeméttelep miatt amit se parknak se köztérnek se lehet nevezni. Rakják rendbe a csarnok környékét, szüntessék meg az életveszélyes autós káoszt, lôjjék a csöviket a dunába v fogják ôket végre közmunkára, a kutyaszaratókkal etessék meg ebük ürülékét és így tovább. Minek leközölni ien idióták leveleit, tuti azt se tudja miröl ír hazudozik az apukájáról stb. Mi akik egész életünket itt éljük le örülünk ha végre emberhez méltó körülmények lesznek itt, akár szálloda akár akár mélygarázs akár lila mûanyaggomba sárga pöttyökkel mind1. Amúgy a környék egy hányás volt mindig is, mikor végre renoválni kezdték az egyetemet, csarnokot megindultunk felfelé. És mien király lesz nemsokára: rendezett dunapart, metró, csarnok szálloda éttermek, sétalóutcák stb. Gondolkozzanak már kartársak, akinek meg köze sincs a környékhez cipzár a lélegeztetôre magyarul kuss.

Jokkura 2010.09.13. 15:31:32

@sandor68: Azt hiszem nem a szeméttelepért "ugrálnak".hanem ,hogy minden apró "levegőlyukat" betömnek.Mit fogsz szólni ahhoz ,ha csak beton,kő ,üveg stb közt fogsz élni?.Ne gyere azzal,hogy akinek zöldre fáj a foga költözzön ki az agglomerációba.Sokan kiköltöztek,most meg az a baj,hogy nagy a be és kimenő forgalom.L.:Rogán ötlete szűkítsük be a Rákoczi utat ( pro és konrta érveket ismerem)
A belvárosba is kell "levegő" ,mert megesz minket a szmog, ami nem tud kiszellőzni a túlzott beépítesktől. Egy rendezett( csövi mentes)karbantartott ,nem lezárt parkot szeretne a legtöbb ember.

sandor68 (törölt) 2010.09.13. 16:25:16

@Jokkura: te jó magasságos ég!...... vazze egy ugrás a dunapartra...mien zöldterület kell még ide???

Jokkura 2010.09.13. 17:08:31

@sandor68: Az igaz,kb a Czuczor utcánál lehet közvetlenül a Dunapartra lejutni ,addig ott az alsó rakpart.De ott meg valami oriási hal épül,park talán van ,de kétlem.Mondtam a város "átsuellőzése" miatt nem kéne minden talpalanyi helyet bebetonozni. De lenne egy áthidaló ötletem,Mélygarázs és megemelt zöld terület. Szálloda? állandóan azt hallani,hogy konganak az üreségtől.Vagy a kofáknak és az egyetemistáknak kell 4-5* szálloda?
Az megjobban generálja a forgalmat+ a szállodába a vendég böszme nagy autóbusszal érkezik ,ami sem megfordulni,sem parkolni nem tud,vagy taxival ,azok meg negyívben tesznek mindenféle megállási tilalomra.Tehát : fény nuku,levegő nuku,forgalom,zaj igen.Ilyen a Te Budapested?,remélem nem .

sandor68 (törölt) 2010.09.13. 17:23:31

az enyém- mint már említettem- egy kutyaszarral, gazzal, es hugyos csövesekkel valamint zsebes/késes skandinávokkal telegányolt félig meddig romváros.. Te merrefelé laksz? Amúgy egyet értek veled nagyjából, de mivel ez a projekt épp a sarkunkon van, hát kívánom épüljön csak meg. Mivel a szálloda azért a fennt említett alakoknál csak nívósabb társaságot és rendezettebb környéket hozna a kapunk elé.. bár sokaknak a koszfészektöl nem tûnik fel, de végülis a közvetlen belvárosban vagyunk.. talán ezért is fér ide még egy szálloda. Egyébként a tervekbôl jól látszik, hogy rendezett és parkosított lesz a tér. Én tuti fizetek a mélygarázsért is- ahogy valaki már írta a garázstulajok tejelnek a többi parkoljon a dunában- legalább nem kell a kocsit havonta eccer lukasra polírozni a kedves korzózók és minden pici lukba csakazértis beparkoló polgártársak miatt. Talán még egy érv: volt ott egy jo kis talponálló még a háború elôtt, hol nagyapám majd a komcsi idôkben apám is bedobott egy kis pacalpörköltet.. hát az már nincs, mert változik a világ, igaz hasba se szúrnak a matrózok v a rakodólegények ha csúnyán nézel rájuk. Helyettük vannak a csövik és a skandináv indiánok :) király, talán végre majd eltünnek ha átalakul a környék, hiszen a csarnok se jó már zöldséget venni, viszont remekül kiszolgálja az új hotel túristáit :) ennyi.

sandor68 (törölt) 2010.09.13. 17:31:04

jah.. még csak annyit, h egy lóf*szt nem lettünk tájékoztatva, csak ahhoz el kéne járni a lakógyülésekre és meghallgatni néha a közös képviselôt is... szóval sok emberke itt össze vissza dumál (csukott füllel és bekötött szemmel), mert jó így a neten okoskodni, de fogalma sincs igazából itt miröl van szó :/ bocsika de én mint itt lakó szeretném ha ez megvalósulna és pontosan így ahogy van. Nem kell bicikliút, kutyaszarató meg minden luxus csak egy kis emberi környezet. Megkaphatjuk?-- köszi

ehpkb5 2010.09.13. 17:51:39

a tér rehabilitációja szép és jó dolog, de ha az a szálloda most jelenleg csak egy amorf szürke autocad téridom formájában létezik, akkor abból megfogható verzió még kb 5 évig nem lesz
jelenleg legalább egy tucat működő pesti szálloda készül visszaszállni a befektető bank tulajdonába kihasználatlanság miatt, nem beszélve a kész, de be nem üzemelt és félkész házakról
márpedig még ha a park a szállodától függetlenül (mondjuk a telekeladásból befolyt pénztől) meg is épül, egy építési törmelékkel tele grund vagy építési terület mellett lesz, ami megint nem ücsörgésre motiváló környezet
parkosításra példa viszont, bár Budán van, a Hadik előtti parkocska felújítása ahol ha nem is lett sokkal több zöld, de bizony egy utat szüntettek meg

Jokkura 2010.09.13. 18:00:30

@sandor68: Én is Belvárosban ,csak kicsit kijebb ( Blaha és Zeneakadémia közt) Itt van egy szálloda ( egy "varjúfészek",de nem akarok vallási kérdésbe belemenni)Látom,mint kínlódnak a nagy buszok ebben a mellék utcában , és látom mit művelnek a Nagydiófa utcában is .Azt a "kulturkörnyezetet" amit emlitesz azt én is átélem itt,sőt sréh velünk szemben van a közfürdőjük is :(.
A rendezett parkosított tér meddig lesz az ? ,vagy az lesz ,de bezárva ( midkettőre látok példát itt a környékemen).Meg amit csináltak az V. kerületben is a lakókkal,miszerint az udvarukat átnevezték "lihthof"-nak és eléépítettek egy szálloda tűzfalat.Én csak ezre a példákra gondoltam,amikor a "minden telekre épület kell" ellen ágálok.No és persze az átszellőztethető városért.Mert nem mindent rögtön tiltással kéne megoldani,hanem átgondolt be(nem )építéssel.( Árpádhíd pesti hídfő).
A parkolás egy külön regény lenne ,kíváncsi vagyok,hogy azt hogyan oldanák meg ,hogy a kecske is megmaradjon és a káposzta is jóllakjon.
Mert nem mindenki olyan jómodú,hogy 30 000-100 000.- ki tudjon fizetni egy havi garázsért,de a kocsira szüksége lehet (pl a munkájához)

sandor68 (törölt) 2010.09.13. 19:39:24

@Jokkura: teljesen igaz, sajnos ez városunk sajátossága az elmúlt negyvenakár év alatt összekeveredtek a társadalmi rétegek, szezon a fazonnal. Hány száz évre lesz szükség h a milliárdosok elhúzzanak a villíkba, az indiánok a gettóikba, a zöldövezetbarátok zöldövezetbe, a betonkedvelôk a betontengerbe és így tovább. Tulajdonképpen a mai állapot még jó is lehetne, de a nagy demokráciában ez (sem) müködik. Sehogy se lehet közös nevezôre jutni. Egyébként szerintem mindegy lenne mit építenek oda mert Marika/Piroska néninek a kettôcébôl úgyse tetszene, de lehet Feri/Józsi az ötketttôbôl is ellenezné. Pedig szerintem mindenki egy dolgot szeretne, egy élhetô várost és tiszta, rendezett környezetet. Tanulunk még tanulunk, hogyan lehetne együtt élni..

sandor68 (törölt) 2010.09.13. 19:43:00

@ehpkb5: teljesen igazad van, úgyse lesz ebbôl semmi, se. Vagy ha mégis, akkor úgyis valakik tönkrevágják az egészet amit még a kivitelezôk nem kúrtak volna el. Ez a magyar valóság sajnos.

ehpkb5 2010.09.14. 09:43:09

@sandor68: ez nem annyira magyar-specifikus, inkább mostanában nincs értelme szállodabefektetésekről álmodozni. a blahánál nyílt marriott is fennen hangoztatta, hogy majd rendbe hozzák a ház előtti teret is saját pénzből, az se lesz meg egyhamar
ja és a buszos felvetés is él; a belvárosban nagyon sok helyre tettek le szállodát úgy, hogy a buszoknak semmi esélye megállni előtte, de még a közelében se. pénzhiány vagy a bürökrácia az oka, de a házak előtti parkolósáv nem a szállodáké, hanem marad közterület és mint ilyen, a szállodának semmi jogalapja sincs elküldeni onnan az autósokat
jó példa erre a dohány utcában a soho szálloda ami bár önmagában is egy extrém keskeny ház, volt előtte egy 18-fős kisbusznak elég hely, három lecsavarozott parkolásgátlóval védve - csak sajnos a szomszédos borkereskedés furgonjai erősebbnek bizonyultak, mára csak egy, használhatatlan, aszfaltba döngölt parkolásgátló maradt. így bármilyen csoport érkezik, a kisebb buszok sréhen tudnak csak beállni úgy, hogy a troli már nem fér el mögöttük. ha nagyobb a busz (bár ez nem szokott előfordulni, józan ember nem visz oda nagyobb csoportot), akkor az egész utca beáll, dudálás, anyázás, robogók kerülnek jobbról-balról a cihelődő turistákon keresztül, stb
ennél még durvább az ugyancsak a dohány utcában, pár házzal beljebb megnyitott continental zara a maga 280 (!!) szobájával. ekkora házat csak nagy csoportokkal lehet megtölteni, saját parkolóhely nincs, egyirányú, egysávos, keskeny utcák határolják, borítékolható hogy mi lesz ott
és akkor még a rákóczi úton, a 7-es buszcsalád sávja másik oldalán megnyitott 175 szobás Eurostars szállodáról még nem is beszéltünk...
szóval nem ártott volna, ha a városrendezési irányelvekben szerepel valami követelmény új szálloda - parkolóhely vonatkozásában, mert a mostanában épült új házak eléggé el lettek cseszve ilyen tekintetben, a válság miatt meg most legalább 10 évig úgyse épül semmi új
elnézést, elragadtattam magam :)

Krónikás · http://bonnikronikak.hu 2010.09.14. 09:43:19

Megfogott a Budapest - London összehasonlítás, mert első londoni látogatásomkor magam is e félét éreztem. Aztán többet repültem, s felülnézetből bizony sokkal zöldebb képét mutatja Budapest, mint mi azt - benne - érezzük. Ott a Gellért hegy, a Margitsziget és a Városliget, hogy csak a nagy belvárosi összefüggő zöldségeket említsem, a Szabadsághegy - Normafa - Budakeszi - Hűvösvölgy vonal a maga erdeivel (én Hűvösvölgy felé nyaraltam idén, a Budapest táblán még innen, de egy erdő közepén: meseszép volt). Ott van parknak és zöldnek a Vérmező, a Városmajor, és akkor még az eldugott kis parkokról, mint amilyenre az én ablakom is néz, 100 éves platánokkal, a belvárosban persze, még nem is beszéltünk. Szóval van itt zöldterület, mint Londonban, kerületnyi méretű is, és még nagyítóval se kell keresni.

A parkok tisztaságról meg annyit, hogy mindannyiunknak oda kell figyelni rá, nekünk se lehet eldobni a csikket, koszos papírzsepit, s ha kiesik a zsebünkből a blokk, akkor le kell érte hajolni, s ha ilyet látunk másnál, akkor is, és odaadjuk neki, hogy "bocs, ezt leejtette", mert ha ezt nem tesszük meg, akkor nem tudom mi alapján lehet ujjal mutogatni a másikra.

Velem néhány éve történt meg, amikor indiai kollégával kirándulni voltunk egy német erdőségben, hogy a fölöslegessé vált üdítősüvegtől egy jó nagy dobással szabadult meg. Német kollégám ugrott utána, be az árokba, szedte össze, s mondta el neki, hogy ez itt nem szokás.

Egy évvel később az indiai kolléga mesélte, hogy bizony sok barátja hülyének nézte, amikor kilométereken keresztül cipelte magával az üres kólás dobozt, s erre másokat is felszólított, amíg a városban(!) nem találtak egy szemetest. Lám, egy kis példamutatás mire nem képes!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.09.14. 10:26:29

@Jokkura: @Álmos: írtam a Greenpoint7-nek tegnap este és meglepő módon már ma reggel válaszoltak: nem ők kerítették be, ez nem az ő hatáskörük.

Az a baj, h az önkori a szexboltos ügyben se válaszol egy hete, szal ebben meg se próbálom.

Az V és a XIII az, ahol normális sajtós van, aki végzi a dolgát, a IX, XI, VII az gyász

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.09.14. 14:05:23

@Briandrew: Kifejezetten a költségszintekre gondoltam, nem akartam minőségi különbséget tenni. Egyszerűen nem futja arra a szintű fenntartásra itt, amiről te beszélsz.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.09.14. 14:07:04

@Álmos: Például az Egyetem téren. Megemelt zöld szigetek voltak kiképezve, helyette faltól-falig kő van most.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.09.14. 14:27:12

Fel nem foghatom, hogy miért nem lehet a felszínen beszedett parkolási díjakból támogatni a parkolóházakat. Legalább annyira, hogy a két ár szintbe kerüljön, és akkor el is tüntettük az utcáról az ott porosodó autók többségét. (Ehhez persze az is kell, hogy a lakosoktól megvonják az ingyen parkolást, bocs.)

A hajléktalanokra pedig költeni kell(ene), ezt nem ússzuk meg. Amíg nincs színvonalas hajléktalanszálló, addig nincs jogunk azt mondani nekik, hogy menjen oda, mert ott jobb helye van.

Ezeket meg kéne lépni, mert a gombhoz választjuk a kabátot mindaddig, amíg a hajlékonyak és a parkolók gondja a szempont a város alakításánál.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.09.14. 14:28:54

@~dá~: Talám még megérjük azt a kort, amikor ez a nyilvánosság már elég fontos lesz, hogy ha a levélre nem is, de a nem válaszolásuk közzétételére ugorjanak.

Gallion 2010.09.14. 16:41:24

@Androidus: Viszont a Fő utca mentén egy csomó fát is ültettek, direkt ügyelve arra, hogy a kivágásokat is beleértve összességében növeljék az utca menti zöldek arányát.

Az Egyetem tér egyébként is tipikus példája annak, milyen az amikor a fa tényleg felesleges. Egy egyébként is kicsi, nagyrészt árnyékos tér, ahol a fák feleslegesen kitakarták a homlokzatokat.

pirik 2010.09.14. 20:36:35

tényleg gáz volt ez a kis tér, nekem viszont a téren van utcára/csarnokra/műegyetemre/Dunára, hamarosan pedig szállodára néző lakásom. Egy büdös sort sem kaptam az önkormányzattól, hogy szeretnék-e a gellérthegy teteje helyett inkább egy szállodában gyönyörködni :P valamiért pedig nem járok be kéthetente ellenőrizni a kerület rendezési tervét, úgyhogy gondolom buktam azt az összeget, amennyivel kevesebbet ér ezentúl a lakás.

pirik 2010.09.14. 20:50:38

a tér rendezésével amúgy egyetértek, a kis park már a terveken is jól néz ki...

Deszkás 2010.09.20. 18:15:52

@Shmoo: Parknak ott lesz az Egyetem és a Sóház közötti terület illetve a Sóház mögötti rész.

Deszkás 2010.09.20. 18:24:03

@Androidus: És az milyen zöldfelületet, parkot vett el? Az egész projekt a Budapest Szíve programhoz kapcsolódik, és ezen programban pl a Március 15. tér is park lesz, megszűnik az ottani parkoló. Hoppá!
Aztán a kiskörút egy részén fasort alakítanak ki. Hoppá! Még a végén mindjárt kiderült, hogy több lesz a zöldfelület. Ja, több is lesz. :D

Deszkás 2010.09.20. 19:06:14

@pirik: És ha felépül a szálloda, rendezésre kerül a park, szép lesz a környék, és felfelé mozdul a lakás ára, azt meg befizetnéd?

Deszkás 2010.09.23. 09:14:14

Azt mondják itt sokan, nem épülnek új parkok. Akkor vajon mi épül a BCE-vel szemben a Fővám tér északi oldalán? Tegnap jártam arra, éppen fákat, bokrokat ültettek. Gyönyörű lesz. Mi ez, ha nem új park építése?

behin 2010.09.29. 17:21:12

Szóval nekem van egy kedves, térre néző napos lakásom. Sokért vettem. Most meg lesz egy japán turistákra néző (bocsika japó turistok) szűk utcás, sötét lakásom egy rendezett környéken. Amennyiben lehet én a rendezett teret és a parkosított parkot választanám. Az rossz duma, hogy a csövesek ellentéte a szálloda. Az is badarság, hogy beépül valami, mert nem egy foghíjról beszélünk. Szóval nem egy sebet gyógyítanak be itt a városfejlesztők, hanem növesztenek még egy orrot a szemem elé. Azért ez más.

Agyalap 2010.09.30. 10:12:57

@behin: Nincs szó az értékcsökkenés kompenzálásáról?
Ismerősöm a XII. kerületben járt hasonlóan a Kiss János utcában - meg tudták fúrni a szemközti ház felépítését.

Agyalap 2010.09.30. 10:14:41

@Agyalap: Most látom a Google maps-on, hogy mégsem tudták...

ZéGé 2010.09.30. 22:59:01

Nem gondolom,hogy mert a háború előtt még nagyobb épűlet volt itt most örülnünk kéne egy kisebb beépítésnek.Azt sem gondolom mert hajléktalanok és kutyák piszkítanak egy téren ezért is nosza be kell építeni azt legalább majd a tulaj takarítja.Továbbá a szállodások azt nyilatkozták nem egyszer a TÖVÖ-ben ,hogy nem jó a kihasználtság akkor meg vajon minek épül?Mint az a millió étterem és kávéház ahol a vendég ritka mint a fehér holló akkor meg minek üzemelnek?

Deszkás 2010.10.02. 17:21:53

@behin: Akkor tőled is megkérdezem: És ha felépül a szálloda, rendezésre kerül a park, szép lesz a környék, és felfelé mozdul a lakás ára, azt meg befizetnéd?

Deszkás 2010.10.02. 17:24:01

@Jokkura: Az ugye nem zavar, hogy a park rendbetétele után megnyitották nappalra, és csak éjszaka van zárva, hogy a sok hajléktalan ne ott aludjon. Csak kicsit utána kellett volna nézni, olvasni a kerületi újságot, hogy mi lesz ott, mert még a kerítés megépítése előtt megjelent erről egy cikk. De hát jobb mindenféle hülyeséggel teleírni itt mindet, mint elolvasni 1-2 cikket.

Agyalap 2010.10.03. 10:07:39

@Deszkás: Szerintem nem emelkedik annyit a lakás ára a közeli parkkal, mint amennyit csökken egy szembeépített tömbbel. Tudom miről beszélek, az előző lakásunkban még nyári napokon is villanyt kellett gyújtani hogy lássunk is rendesen...

Deszkás 2010.10.03. 20:24:00

@Agyalap: Mondjuk ez nagy átka a belvárosnak. De tényleg kíváncsi lennék, mennyi az árkülönbség ott, ahol a Dunára néz, vagy 3-4 lakással arrébb, ami már a trafóházra néz.

2010.10.04. 15:43:10

csak a jópipát ne bántsák!

Deszkás 2010.10.05. 19:26:40

Ma jártam arra,megnéztem élőben is. Hát oda nem nagy szálló fér el. Max középen egy folyós, jobbra balra szobák.

Agyalap 2010.10.06. 10:54:35

@Deszkás: Ha középen egy folyós lesz, akkor elér a Dunáig :D Az már elég nagy épület...

behin 2010.10.06. 20:53:20

@Deszkás: Nem ÉN kérem, hogy oda szálloda épüljön. Ezért álságos a kérdésed, csak jól hangzik. Ha haszonélvezője lennék (De nem leszek az Dadus!), akkor sem károsítanám haszonélvezetemmel az építőt. Ő viszont károsít engem, elveszi a napot, a kilátást. Természetesen ezért kárpótolnia kell. Egyébként ez a magyar joggyakorlat is. Természetesen mindent megteszek, hogy a parkban fák legyenek, ne szálloda, de ha úgy dönt a közösség, hogy neki fontosabb a szálloda, akkor csupán kártérítésben reménykedhetek. Nem kívánom felrobbantani, vagy a kutya-kaki zacskótartóhoz bilincselni magam.

pirin 2011.05.25. 10:12:42

most vágják ki a fákat :(
süti beállítások módosítása