Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
RegnumMarianum templom - forrás: Wikipédia Regnum Marianum templom helye - forrás: hg.hu

 

Elkezdődött az őszi kampány, ami ráadásul jóval közvetlenebbül érinti majd az Urbanistát, mint a tavaszi. A legérdekesebb választási ígéreteket természetesen követni fogjuk, itt van máris az első: a Jobbiknak ugyanis

"célkitűzése, hogy az Országgyűlés, a kormánnyal a Magyar Katolikus Egyházzal, a Fővárosi Önkormányzattal, az érintett budapesti kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve a jelen országgyűlési ciklus végéig tárassa fel, és építtesse újjá a Rákosi Mátyás utasítására leromboltatott templomot."

Természetesen a Városliget szélén állt Regnum Marianumról van szó. Akit részletesebben érdekel a templom története, az ebből a remek cikkből tájékozódhat. Dióhéjban annyit érdemes tudni róla, hogy 1931-ben szentelték fel és bár a világháborút különösebben súlyos károk nélkül megúszta, húsz évvel később Rákosi porig romboltatta. (A vasbeton szerkezetet nem tudták egykönnyen hagyományos módon elbontani, így felrobbantották.) Helyére - közhiedelemmel ellentétben nem a Sztálin-szobor, hanem - az a lobogóval rohangáló tanács-köztársaságos figura került, amely most a Memento Parkban van. A szobor talapzatán most egy kereszt és egy felirat hirdeti a pusztítás emlékét.

A Regnum építészetileg is érdekes volt. Kotsis Iván tervezte, aki az egyik legkorábbinak tartott magyarországi modern templomot, a balatonboglárit is alkotta. Az eredeti tervekhez képest a torony költségtakarossági okokból lemaradt (akár csak a máig csonka tornyú bosnyák térinél), de így is szép volt. Bár ami a városépítészeti szempontból a legérdekesebb, jó helyen volt. A Damjanich utca lezárását jelentett, ott, ahol ma nincs semmi csak egy forgalmas, kietlen kereszteződés.


Urbanista nagyobb térképen való megjelenítése


Na és akkor lássuk az érveket az újjáépítés mellett és ellen.

Először is: az 56-osok terével (ex-Felvonulási tér) kellene valamit kezdeni, leginkább megszüntetni: felszántani és bevetni... nem sóval hanem fűmaggal. Magyarán vissza kellene adni a területet Ligetnek. Jelenleg amúgy sem tér, hanem csak egy bazi nagy felszíni parkoló. A tervekben mélygarázs + parkosítás szerepel, de félek, hogy túl jó helyen van ez a placc ahhoz, hogy ne telepítsenek oda valami komolyabb pénztermelő egységet.

A tereprendezésbe beletartozik az is, hogy kezdjünk valamit a Regnum Marianum emlékével. Jelenleg egy kereszt és egy - mit szépítsük - óriásplakát hirdeti, mi volt és mi történt itt, ami lássuk be nem a legjobb megoldás. Lehetne védeni, hogy nagyon posztmodern és provokatív, de nem hiszem hogy bárkinek is tetszene ebben a formában.

Nem vagyok biztos, hogy jó ötlet lenne a templom újjáépítése eredeti formájában. Nem csak azért nem, mert szerepét átvette az 1991-ben épült Zoborhegy téri Regnum Marianum templom, ahol az egykori városligeti épület maradványai is megtekinthetők. Sokkal inkább azért nem, mert a Katolikus Egyháznak (vagy akár a mai napig működő Regnum Marianum Mozgalomnak) jelenleg sem igénye, sem kapacitása nem lenne erre.

Persze épülhetne valamilyen emlékmű a helyén, ami akár a kommunizmus áldozatainak állíthatna emléket (ilyen azt hiszem Magyarországon csak Csömörön van). Más kérdés, hogy mennyire kerülne az jó helyre, egy saroknyira 56-os emlékműtől. A jelenlegi emlékmű Szoborlap oldalán például egy érdekes megoldás van: építsék fel a régi templom altemplomát a jelenlegi tanács-köztársaságos spirál talapzat helyett és kerüljön arra valami.

A harmadik lehetőség, hogy valamilyen más épület épülne fel, ami formájában, szellemiségében méltó az előd szellemiségéhez, ám olyan funkciója van, amellyel állami/fővárosi szinten is vállalható a felépítése.

Tippek? Épüljön emlékmű? Épüljön templom? Épüljön egy másik épület?

/Tipp: Sadia, kösz!/

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: budapest választás templom jobbik emlékmű töri bontás építés xiv. ker regnum marianum

A bejegyzés trackback címe:

http://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr352231027

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Templomkert 2010.08.19. 03:25:28

A mai nap szó volt az urbanista blogon arról, hogy a Jobbágyik - a feudális középkori restaurációs projektje keretében - felépíttetné a Rákosi elvtárs által földig romboltatott Regnum Marianum templomot, mely a legrégebbi "multi", a magyaride...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

nyelv-ész 2010.08.18. 20:36:50

Szerintem meg a parkoló ne fájjon már senkinek. A múzeumok, városliget, sok turistát vonz. Azt a csomó buszt, autót hova a fenébe lehet letenni? Ha parkosítjuk a mostani parkolót, akkor majd a fűre parkolnak. Van ott elég hely templomnak, múzeumnak, parkolónak egyaránt.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.18. 20:36:52

@szőketisza: mert ha meg azt írja, hogy "csak Holokausztemlékművet ne!", akkor most azér lázadnál. Különben meg mi bajod van a Holokauszttal? Csak nem vagy zsidófóbiás?

val 2010.08.18. 20:38:06

@szőketisza: Ezek a kommentek részei a széssőségesnáczifasisztafélfasisztanemzeticocalistajobbikösszeesküvésnek

Kerek Perec 2010.08.18. 20:41:45

A templom ismételt megépítése szimbolikus lenne de se gyakorlati haszna nem lenne sem pedig a pénz nincs rá. Legyen egy több szintes mélygarázs, felette parkkal.

szőketisza 2010.08.18. 20:42:37

@enpera: Arra, amit a bíróság jogerős itéletében betiltott, és amit Orbán-vezér két pofonnal vélt elintézni.

kanyaró 2010.08.18. 20:43:09

Lehetne valamilyen Trianon emlékmű! Hely van elég, a téma pedig jelenleg még nincs nagyon feldolgozva.

Hagrid 2010.08.18. 20:44:14

Kell a régi épület és a műemlék. Kevés jobbikos kezdeményezésre bólintanék rá, erre sem szívesen, mert rühellem az ájtatosságot, de az épület szép, misére meg menjen az aki akar...

Rókakígyó 2010.08.18. 20:47:30

@kanyaró: Dehogyis van. Az országban fellelhető kb 5000 Trianon emlékmű nem elég. Szomorkodjunk tovább.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.18. 20:48:33

hozzáteszem: normál polgári eljárásként tartom elképzelhetetlennek a dolgot, már csak a parkoló autók és a járókelők miatt, no meg az szükséges akadálymentesség biztosításának, valamint a legalapvetőbb földi navigációs berendezések teljes hiánya miatt is. Gyakorlatilag egy repülőtér létesítésnek összes szükséges és elégséges feltétele közül szinte semmi nem valósul meg a helyszínen azon kívül, hogy megkérdőjelezhető minőségű betonból van pár száz méter viszonylagos folytonosságban.. rossz időben, sötétben teljsen alkalmatlan.. százmilliós nagyságrendű tétel a helyszín alkalmassá tétele.. nyilvánvaló képtelenség ma már.

Ugyanakkor, ha gáz van és valakit nagyon el kell repíteni, és buldózerekkel eltakarítják az autókat meg minden egyebet, a dolog nem lehetelen. Őrültség és minden szempontból indokolatlan szerintem, de persze nem lehetetlen. Nem lehetetlen, de nem biztonságos.. és pont a legfontosabb embereket tennék ki szükségtelen kockázatnak? Kizártnak tartom. Végképp nem értem, miért nem helikopterekkel valósítanának meg egy efféle manővert. Évtizedekkel ezelőtt nyilván merevszárnyú típusokban gondolkodtak az efféle terveket szövögető emberkék, de ma már ez hogy is mondjam.. nem divat :)

nyelv-ész 2010.08.18. 20:50:59

@Kerek Perec: "Legyen egy több szintes mélygarázs, felette parkkal."

Ne inkább a Hortobágyon legyen az a mélygarázs? Mélygarázst értelmes országokban a belvárosba építenek, fölé meg épületeket, nem parkot.

Talán szűk valakinek a Városliget? Bokában szorít? Sétált már ott valaki egyáltalán? Vagy csak az autóból nézte, hogy jé, mennyi fa?

Gyanítom, hogy ugyanazok, akik ilyen hülyeségeket ide leírnak, máshol meg hangosan kommentelnek, hogy miért nincs több P+R parkoló a városban.

Analfa Béla 2010.08.18. 20:58:56

Én az adófizetésbe belerokkant ismeretlen millióknak állítanék emlékművet.

ddance 2010.08.18. 20:59:18

Szerintem jó ötlet, egyrészt szép, másrészt jelzés értékű, hogy amit a komcsik porig romboltak, azt végre újraépítjük. Ezt minden normális ország megtenné.

Rókakígyó 2010.08.18. 20:59:53

@Bukowszky: Szerintem a placc a lényeg. Nyilván nem 2 órán belül kell reptérré alakítani a helyet. 1 hét alatt meg tuti meg lehet csinálni. A navigáció természetesen működik mobil verzióban is. Ha emlékszel a Die Hard-ra. Az egy működő változat volt.

kanyaró 2010.08.18. 21:00:53

@Rókakígyó: félreértesz nem a kopjafás, lobogós kettős keresztes halmokra gondoltam...
inkább valamilyen központra, intézményre!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.18. 21:04:16

@Rókakígyó: ez oké, mondom, persze, lehetséges, de mai viszonyokban szerintem meglehetősen abszurd. Azért érdekes persze a téma, mert ha templomot, vagy bármilyen épületet akarnak oda építeni, akkor ezt a kérdést végérvényesen el kell dönteni.. és hááát érdekes további kérdéseket vet fel a dolog.. ki hivatott ezt eldönteni? sajnos szakembereink/döntéshozóink többsége nincs éppen csúcson sem szakmai, sem erkölcsi értelemben.. (tengermély tiszteletem a kevés kivételnek)

Girhes Joe 2010.08.18. 21:07:10

@Bukowszky:
Nyilván nem ilyen jellegű tartalékreptérre kell gondolni, hanem extrém helyzetre, háborúra, esetleg a mai fejünkkel elképzelhetetlen természeti katasztrófára, ilyesmire. Vagyis csak a szabad tér a lényeg, semmi más. De én se érzem szükségesnek ilyet fenntartani, mint ahogy anno a metrót is fölösleges volt atombunkernek építeni.
***
Amúgy a magam részéről - katolikusként - örülnék a templom újjáépítésének, csakhát ismerve az egyház mai siralmas állapotát, hát jelenleg nem sok realitása van. Akkor talán inkább a régi templom formájával megegyező, valamilyen közösségi épület, múzeum, stb. lehetne.
***
Ha már elveszett templomok - nem tudja valaki, hogy a Kelenföldi pályaudvar mellett, a Vasút utcában düledező templomrom mikortól meddig, és melyik felekezet használatában volt? Arra tippelek, hogy a katolikus Szent Gellért templom elődjéről van szó, de ez csak egy feltételezés, valaki erősítse meg, vagy cáfolja...

enpera 2010.08.18. 21:10:31

@szőketisza: és mitől lett hirtelen félkatonai?

somogg (törölt) 2010.08.18. 21:11:17

nem hulyek ezek a jobbikos sracok. a felvonulasi teren vonulgathatnak, utana beugranak egy imara, aztan csak par megallo a liszt ferenc ter es indulhat a pialas es csajozas

Rókakígyó 2010.08.18. 21:11:53

@kanyaró: Intézmény? A nemzeti gyász intézménye? Inkább azt kellene már intézményesítani, h hogyan tudunk jólétben és korrupt politikusoktól mentesen élni. Nem hiszem, h a nyomorgás lenne a magyar sorsa.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.18. 21:13:05

@Rókakígyó:

Oké,oké, mindent meg lehet csinálni, de mi szükség lenne rá?

animula 2010.08.18. 21:17:30

Urambocsá', aki a kezdeményezésbe "jobbikos" vagy "balikos" politikát szándékozik belemagyarázni, függetlenül attól, hogy az honnan érkezik, annak súlyos gond van az értékítéletével. Ez VALÓBAN EGY SZÉP ÉPÜLET VOLT, és hiányával szegényebb lett Budapest.

Azzal sem értenék egyet, hogy nem kellene egy-az-egyben újjáépíteni. Miért ne? Ezt úgy nevezik, hogy rekonstrukció. Gyenge érv az, hogy a szerepét átvette egy másik templom. Már hogy vehette volna át? Nagyjából csak annyira, mint egyik Duna-híd a másikét, de akkor a Lánchídat sem kellett volna újjáépíteni a háború után? Mert Manci, a pontonhíd átvette a szerepét egy időre, ugye...

Életképes viszont az a változat is, hogy létesüljön itt valami hasonló jellegű, szakrális, ugyanakkor önkormányzati szinten is hasznosítható épület, ami az emlékmű funkcióját is betölthetné. A hely és történetisége valami méltóságteljeset kívánna. Ajánlanám Makovecz Imrét mindenki figyelmébe, ő képes arra, hogy valami igazán méltóságteljesen, ugyanakkor a környezetébe szervesen illő épületet tervezzen!

Girhes Joe 2010.08.18. 21:22:54

@animula:
Tény, a rekonstrukciótól csak ebben az országban idegenkednek annyira, máshol történelmi elkötelezettségből, a nép/nemzet élni akarásának jelképeként, a múlt bűneinek lezárásaként, egyfajta történelmi továbblépésként nagyonis szoktak lerombolt épületeket eredeti formában újjáépíteni: Varsó óvárosa, drezdai Frauenkirche, moszkvai Megváltó székesegyház, de még a gazdagsággal igazán nem vádolható ukránok is, ha másért nem hát dacból, újjáépítettek Kijevben egy Sztálin idején felrobbantott katedrálist.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.18. 21:26:02

Egyébként éntőlem építhet templomot, aki akar. Akár újáépíthetik a Regnum Marianumot is. Az a baj, hogy ha újá is építik, akkor sem templom lesz belőle, hanem olyan szemétbánya, mint a Szabadság téri Hazatérés templomából lett.

Girhes Joe 2010.08.18. 21:31:06

@El Topo (Sgt. Elias):
Ez azért nem az épületen múlik, hanem azokon, akik életet visznek bele. (Persze épp emiatt aggódom picit én is, ugyanis a katolikus egyháznak normál használatra jelenleg nem kell ekkora új templom, épp eléggé megcsappantak a hívek a meglévőekben is. Talán valami ökumenikus összmagyar imahely lehetne?)

dr. médiafigyelőbété 2010.08.18. 21:34:09

A tér Harrier típusú vadászgépek le- és felszállására jelenlegi állapotában is kiválóan alkalmas! :)

somogg (törölt) 2010.08.18. 21:36:42

@Gergő77: az osszmagyar imahely szerintem is jo lenne, ahogy az orszag halad, lassan tenyleg csak az ima segit.

miert ne lehetne a helyet uresen hagyni, vagy fat ultetni, a penzbol meg epiteni egy ovodat, vagy egy gyerektabort, az utcan csellengoknek?

Kerek Perec 2010.08.18. 21:39:45

@nyelv-ész: Maradj inkább nyelv ész.
A parkra azért lenne szükség, hogy megmaradjon a tér jellege. Garázsra azért van szükség, mert sokan ott hagyják az autót és mennek be a belvárosba. Tömve van autókkal ezért kell de nagyon csúnya. A kettő tökéletesen megfér egymás alatt/felett. Mint írtad a városliget fás, rendezvényt tartani kicsit problémás.
(van olyan amit lehet és van olyat amit nem lehet ott) Mindenesetre semmiképp ne építség be. Templom van elég, mind üres.

A jobbik is felhagy majd az ötlettel ha lecsengenek a választások.

Girhes Joe 2010.08.18. 21:43:39

@somogg:
Mindent mindenhol lehet, itt most nem erről van szó, hanem megvitatjuk, kinek mi lenne ott szimpatikus. Az is egy legitim álláspont, hogy maradjon úgy ahogy van. De szerintem ez egy elég jelképes hely, hosszú távon nem kéne úgy hagyni. (És ezzel nem azt mondtam, hogy azonnal építsék be, tény, hogy nem ez jelenleg a legnagyobb baja Budapestnek.)

Perillustris 2010.08.18. 21:45:58

A tér egy részét óra-, vagy napidíjas (~50 euró/12 óra) (turista)buszparkolóvá kell varázsolni, párhuzamosan pedig megtiltani a megállásukat a Bajcsy-n és az egész környéken (a fel-, ill. leszállást kivéve).

Lúdtalp 2010.08.18. 21:49:06

@szőketisza: Nem lehet hogy szimplán csak paranoid vagy?

somogg (törölt) 2010.08.18. 21:51:57

@Gergő77: az ovi egy celzas volt. magyarorszaron nagyon sokan hivatkoznak a nyugatra, ott hogyan buszkek a nemzetre, hagyomanyokra, csak azt felejtik el, hogy ezek a szimbolumuk csak akkor ernek valamit, ha az orszag elheto. Az ovoda/gyereketabor/fak az elhetosegre utalt, magyarorszagon egyenlore erre lenne szukseg. Abban pedig nincs semmi meglepo, hogy a jobbik ilyen otlettel all elo, pont ugyanolyan ures poz az egesz part, mint egy templom onmagaert.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.18. 21:52:12

@Gergő77:

Meg aztán nem nagyon bízom a templomépítőkben sem. Részemről nem sok új templomot ismerek Magyarországon, de amit ismerek, az olyan ronda, hogy az külön megér egy posztot.
Ott van Soroksáron a Szent László út végén az a borzalom.

Girhes Joe 2010.08.18. 21:57:09

@El Topo (Sgt. Elias):
Én se szeretem a modern templomokat, pedig Farkasréten nőttem föl és ott jártam gyerekkoromban misére, hát ha valamelyik, na az a templom tényleg modern... ha modern templomot akarnának építeni a Regnum helyére, akkor én is azt mondom, hogy inkább maradjon parkoló.

Altezza 2010.08.18. 22:05:20

Egy ateista templom kellene végre...
:-)

bölcsésztanár 2010.08.18. 22:11:06

Szerintem megérdemelne Budapest a Regnum helyén egy kápolnát, ami kicsi legyen, szép, és legyen benne egy kiállítás a régi templomról. A többi meg tényleg mélygarázs és parkos pihenőhely lehetne, olyasmi, mint az Erzsébet tér, csak persze kortársi kőmellek nélkül. Oda járna fél Budapest esküvői fotót készíteni...

Girhes Joe 2010.08.18. 22:13:50

@Zoran:
Miért, milyen szertartásokat szeretnél ott végezni? :D

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.08.18. 22:15:23

Egy szép nagy mosolygó bárányt kellene építeni.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2010.08.18. 22:20:39

@Rókakígyó: igen, tényleg írtam róla korábban. azonban nem hiszem, hogy ezzel ma még számolnak. tudtommal a mélygarázs például konkrétan szerepel a fővárosi tervek közt, ami nem hiszem, hogy összeférne egy leszállópályával :)

Kristl 2010.08.18. 22:25:31

ez a templom kifejezetten szép lehetett egykor. jó lenne ha valamit sikerülne végre visszaépíteni is.

Chuck Taylor (törölt) 2010.08.18. 22:33:58

felőlem aztán építhetteti a jobbik, a lényeg hogy legyen már ottan valami.

balazsman 2010.08.18. 22:34:14

ha tele vannak a környékbeli templomok, akkor hajrá - hiszen van rá kereslet
de azt hiszem erről nincsen szó, a templomok "félházzal" mennek (kivéve celebek és divathívők esküvői) így mégegy exkluzív házasságkötő termet létrehozni kár lenne.

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2010.08.18. 22:44:23

@BDzsH: Szerintem nincs igazad. Drezda mellett, a berlini teljes belső városmagot visszaépítették a németek. A lengyelek Varsó belvárosát 45-től 59-ig fényképek alapján korhűen visszaépítették. Moszkvában, Belgrádban és Bukarestben is visszaállították/visszaépítették a Sztálin, Titó, Ceusescu-által lerombolt templomokat. Ráadásul építészetileg valóban méltóbb lenne a Damjanich utca építészeti befejezése ennek a templomnak a visszaépítésével, mint valami újabb kubussal lezárni az utca végét.Persze én a volt Honvédelmi Főparancsnokság épületét is korhűen visszaépíteném kupolástól, s nem egy újabb Zoboki-féle modern siratófalat építenék oda.

atrazin 2010.08.18. 22:44:34

Építsék újra, de legyen kaszinó. :)

Bau · http://balazs1981.mlap.hu 2010.08.18. 22:54:24

@Zoran: Arra ott a Westend, az Aréna Pláza és a többi...

Páneurópai Harci Kos 2010.08.18. 23:15:18

Semmi nemes, pláne keresztényi szándék nincs a jobbik féle templomépítősdi mögött.
Egyszerűen dafke.
Így hithű keresztény ember nem viselkedik, mint amit ezek megengednek maguknak.
(a sámánizmus amúgysem fér össze Jézussal:)

Altezza 2010.08.18. 23:17:25

@Gergő77:
Bárki, bármikor nem hihetne semmilyen Istenben.
Vagy lehetne mozizni:
www.youtube.com/watch?v=mMKCn4MsPhA
: ))

taecleau 2010.08.18. 23:28:35

Új templom kell Budapesten?? A meglévők tele vannak tán? Vagy ennyi pénze van a katolikus egyháznak? (Mert gondolom se a jobbik, se az egyház nem adóból akarja felépíteni azt a templomot, ugye, hanem a saját pénzükből.)
Tényleg egy vasbeton templom miatt kell keseregni??

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.08.18. 23:31:39

@El Topo (Sgt. Elias):

Versenyezhet vele a kelenföldi is a panelek árnyékában (talán Ildikó tér)? Egy félig feldőlt hullámlemez buszmegállóra hasonlít (a hetvenes években épültek ilyenek).

Megsz 2010.08.18. 23:37:30

Szerintem egy nagy park kéne, amiben a régi templom elemeire emlékeztető, légies tereptárgyak lennének, amelyeket csak távolról lehetne úgy látni, mintha a régi templom körvonala lenne. Egy park, ami éreztetné egy régi épület szellemét. Ha úgy tetszik, egy bazinagy emléktábla, ami zöldövezet.

Fatman 2010.08.18. 23:45:08

Sziasztok!

www.mult-kor.hu/20060925_55_eve_robbantottak_fel_a_regnum_marianum_templomot

Itt azt írják (amit már előttem is felvetettek), hogy ez egy fogadalmi templom volt, a tanácsköztársaság leverésének az emlékére.

A POLITIKA ADTA A POLITIKA ELVETTE ÁLDOTT LEGYEN A ...

Mivel én mind a két korszakot megvetem, ellenzem, hogy újjáépítsék a R.M. templomot!

Ennek ellenére szerintem néhány éven belül újjá fogják építeni, nem a Jobbik miatt, hanem a Fidesz-görcs miatt, attól a tévhittől vezérelve, hogy ennek majd érzelmi hatása lesz a másik oldalon. Csak Orbán még nem hirdette meg rá a nemzeti összefogást!

Szerintem a templom helyén állítsák fel az "Ismeretlen Magyar Adófizető" szobrát! Arra talán adakoznék!

F.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.08.18. 23:52:05

@Rókakígyó:

Reptér céljára kevés ott a hely. A Műcsarnoknál leszűkül a tér, a guglimepszen lemérve odáig csak 800 m körül van a hossza. De még ha a Hősök terét hozzászámolom, akkor sincs több egy km-nél. Biztonsági okokból ennek legfeljebb kb. a 2/3-a használható ki, így még egy D-kategóriás futópályának is necces. Utasszállítót vagy szállítógépet letenni nem lehet oda üzemszerűen. De azért Mathias Rust próbálkozhatna :-).

Fatman 2010.08.18. 23:59:37

További történelmi háttérinformáció ennek az oldalnak a közepén:

www.freeweb.hu/nobilitas/hirek.html

pakesz (törölt) 2010.08.19. 00:27:08

az a nagy budos helyzet hogy elojott egy masik blog a varosban.hu, ahol a kis hulyegyerek mindenfele kamu baromsagokkal loki a dolgot
az urbanista az index-cimplap versenyben ugy erzi lemaradt ezert most potolja
tipikus kommentgyar
de ugyse lesz meg az 1000!!!

amugy ha mar engem kerdeznek, ez miert nem itt jelent meg?
lemil.blog.hu/2010/08/17/legvedelmi_erodok_a_iii_birodalomban

es miert nem ilyet epitenek oda?

cso zsi 2010.08.19. 01:36:00

@dark future: Mintha a vasszögeknél szűkítették volna meg a teret. Bár Harriereknek az sem okozhat gondot: www.youtube.com/watch?v=tfbHMxnlbfI
Viszonylag kevés kifutó is elég egy függőleges felszálláshoz.

cso zsi 2010.08.19. 01:38:16

@Zoran: Ugyanez jutott eszembe.
@Fatman: A népet, és a munkást már kivették az államformából, és a munkahelyről is. Most épülhet egy templom az elnyomásuk dicsőítésére...

gauche caviar 2010.08.19. 02:21:18

azért aki azt mondja, hogy csak azért nem kell elutasítani mert a Jobbik ötlete, az majd kísérje figyelemmel a konstruktív vitát és érveléseket amiket a jobbik adni fog az ötlete - nem is ellenzői - hanem szakmai alapú vita kezdeményezésére :))
fognak itt még záporozni a zsidóbérenc komcsi hazaárulók.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.08.19. 02:47:34

@cso zsi:

Ott nem, az kint van a szélén, viszont a Műcsarnok az rendesen belelóg a pályába, ott a Dózsa György utat is használni kéne.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.08.19. 02:51:17

@cso zsi:

Bár egy IL62-est is le lehet tenni 900m-es pályán, ha nagyon muszáj...
www.youtube.com/watch?v=-dre9ndOKXI

Kentaur67 2010.08.19. 03:00:05

Bocs, dark future, én idáig kerestem a témát, mert emlékeztem, hogy kint volt az indexen is. Tied az elsőség a témában.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.08.19. 03:43:36

@Kentaur67: Ja, én is ebből a postból emlékeztem, meg hogy IL-62 volt.

Nick Leeson 2010.08.19. 07:12:34

@Bukowszky: Mit nem lehet ezen érteni? Háborús körülmények közt biztosan lehetne reptérnek használni. Ennyi. Lehet hogy meg kell hagyni vésztartaléknak.

Egy laktanyára sincs szükség békében, mégis muszáj fenntartani...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.19. 07:14:36

ideje már egy templomot építeni, amint nem csillag van!

val 2010.08.19. 07:19:58

@Fatman: "“Emeljük e templomot, hogy maradandóan emlékeztessen mindenkit a vörös rémuralom borzalmaira, melyeket ránk zúdított egyházunkról és hazánkról megfeledkezett hűtlenség, önzés és gyűlölködés. Emeljük e templomot, hogy a megcsonkítás és anyagi romlás közepette fennen hirdesse és szolgálja az ezer éves integer-Magyarország, a történelmi Regnum Marianum gondolatát.”

Hát, hogy ez milyen kirekesztő szélsőséges szöveg... Egyeseknek nem tetszik, de ma is aktuális. Épüljön csak!

Ákibard! 2010.08.19. 07:59:10

@Rókakígyó:
Tekintve hogy azt a rizsdás vaskupacot is odatelepítették azon a részen csökkentve a tér keresztmetszetét, nehezen hihető, hogy megállja ez a helyét, de régen elképzelhető, hogy így volt.Ma már nem hiszem.

Bár, Káposztásmegyeren is a mai napig építési tilalom van azon a területen, ahol a metró kocsiszíne lett volna... :)

hááááát 2010.08.19. 08:18:42

Igen leszállóhely volt.Sőt még mindig annak van feltüntettve.Mivel Budapest élelemmel való ellátására sehol nincs más rész ahol nagyobb mennyiségben lehetne ételt, ruhát,stb. osztani.Háború illetve katasztrófa idején nagyon is fontos helyszin.

Hogy pusztán politikai okok vagy ténylegesen katonai megfontolások voltak mérvadóak lényegtelen.Sajnos lerombolták.

Újáépitése pedig tényleg csak egy politikai gyülekezőhelyet teremtene és azok sinylenék meg, akik tényleg imádkozni járnak a templomba.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 08:30:30

Ha a keresztények összedobják rá a lóvét, akkor építsék. De nem közpénzből.

krampam 2010.08.19. 08:45:07

@Kedves Nard: :)

közpénzből csak lerombolni lehet, mi?

vissza a templomot!

edri 2010.08.19. 08:51:25

Hajléktalanszállót vagy kutyaszar újrahasznosító művet kéne oda inkább, arra lenne a legnagyobb szükség.:) Vagy végre egy normális futópályát a Ligetbe, hogy ne kelljen kerülgetni az előbbieket.

papugaja 2010.08.19. 09:00:40

Akkor már legyen egy nagy táltosjurta!!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 09:02:31

@krampam:

Nem, közpénzből, _értelmes_ dolgokat építsenek a köznek, ne olyat ami pár masírozó baromnak meg egy szektának jó. Teszem azt, kórházfejlesztés, úthálózat-fejlesztés...

krampam 2010.08.19. 09:05:50

"pár masírozó baromnak meg egy szektának jó"

grat.

"úthálózat-fejlesztés" - azon is csak masíroznak a barmok, nem?

na__most__akkor 2010.08.19. 09:16:35

" somogg 2010.08.18. 21:51:57
magyarorszaron nagyon sokan hivatkoznak a nyugatra, ott hogyan buszkek a nemzetre, hagyomanyokra,"

Itt nem. Egyesek még a nemzeti karakterekre sem.

"magyarorszar"
Büszkék a nemzetre, mi?

_________________________
" Bukowszky 2010.08.18. 21:04:16
sajnos szakembereink / döntéshozóink többsége nincs éppen csúcson sem szakmai, sem erkölcsi értelemben.. (tengermély tiszteletem a kevés kivételnek)"

IGEN.
Így, udvariasan fogalmazva, nem is sértés. Egy orrszarvúnak.

pakesz (törölt) 2010.08.19. 09:49:49

nyugaton a templomokat zarogatjak be mert a hivok elfogynak,
szep szep az elgondolas, de talan a Jobbik elso korben beterelhetne a Fuves Andrist, Pron Nikolettat, meg a Nincs Viszonyom Emesevel Gardafokapitanyt hogy megtoltsek a templomokat

trendo+ 2010.08.19. 10:10:38

Ha újjáépítik, akkor lőttem a sekrestyési állást! Mindig szerettem volna a Ligetben lakni!:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 10:14:17

@krampam:

Nem, azon közlkedjenek az adófizető polgárok. Miért, a katolikus, stb nem csak egy szekta?

Kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy faszom templomra basszuk el a kevés pénzt. Ha van a Jobbiknak meg az egyháznak pénzre rá, építsék fel, nem zavar. DE egy kanyi közpénz ne legyen benne.

Cook kapitány 2010.08.19. 10:16:40

@Rókakígyó: Szerintem ha ma Budapesten le kéne tenni egy gépet, akkor a Hungária/Róbert Károly körút egyes szakaszai sokkal jobban megfelelnének erre.

kötözködő 2010.08.19. 10:21:12

@www.Bisex.hu: mi a bajod a református templomokkal?

Kendaq Pendragon 2010.08.19. 10:22:25

Nem új a kezdeményezés, mert Keglevich István atya haláláig az építésen fáradozott. Emlékszem, Csurka rendszeres látogatója volt a nyárvégi megemlékezéseknek.
Nem szép nyúlni, de látszik, hogy olvad a szavazóbázis, nyomulni kell a jobboldali ker-konzi bázis aprócska területére is.

Egy másik regnumos atyától hallottam, mielőtt robbantották volna a templomot, a búcsúmisén a pap azt mondta a síró híveknek, hogy sírtak volna az előtt, mielőtt fent a döntés megszületett.
Ti. bár elsősorban ideológiai okokból robbantották (Szűz Máriának épült hálából, mivel megbukott a 19-es Tanácsköztársaság), másodsorban teljesen "kihasználatlan" volt.

Szomorú, nem szomorú, azért, hogy üresen álljon, minek felépíteni?

p.s. Egyébként Paskai építettet egy másik regnumos templomot (zoborhegyi, ha jól emlékszem), ami elvileg az "utódja".

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.19. 10:26:00

Csatlakozom azokhoz, akik gusztustalan dolognak tartanák a templomot. Illetve ténylegesen, ha a hívők összegyűjtik az utolsó petákig, akkor talán lehetne..de mivel jó helyen van, ezért én a területet csak bérbe adnám az önkormányzat helyében, tehát a templom havonta fizetne érte.

És én igazából azt az emlékdolgot se támogatom. Így is tele van a város keresztény emlékekkel, szobrokkal. Minek pont oda még egy ilyen emlékmű, ami igazából csak egy réteget érdekel?

Amúgy, ha parkosítanák és a közepébe ültetnék egy mamutfenyőt a templom emlékére, szerintem korrekt lenne. Ha építeni akarnának oda valamit, akkor jurta és templom helyett inkább rákkutató központot akarjanak építeni... Vagy, ha MINDENÁRON milliárdokat akarunk kidobni, akkor ne egy vallási réteg kedvébe járjunk, hanem legyen inkább valami magyar történelmi dolog, teszem azt egy Mátyás-szobor(ez mondjuk pont rossz ötlet lenne, mert régieket bálványozni pont olyan debilség, mint a mostaniakat..)
De az akkor már legyen turisztikai értékű, monumentális.

De -ezt is mondták már előttem- már az is simán jó lenne, ha abból a pénzből a városligetet teljesen megreformálnák-ahogy már sok éve tervezik, amivel egybe kéne kötni az állatkert területnövelését a vidámpark helyére.

Fatman 2010.08.19. 12:03:37

Ha repülőtér kell, ott az Árpád-híd, vagy a Margit híd, csak el kell takarítani a villamos felsővezetéket, és a lámpaoszlopokat! A Szentendrei útnak is van egy elég hosszú, 2*4 sávos, egyenes szakasza! A 2. VH-ban mintha a Margit szigeten is szálltak volna le repülők!

A felvonulási tér szerintem azért kell, mert ott viccen kívül össze lehet hozni egy több százezres-fél milliós tömeggyűlést.

szpal 2010.08.19. 13:25:35

@sanche: az állam rombolta le, az állam építse újjá, tudom, hogy jogilag semmi nem "jár" a katolikusoknak, de erkölcsileg nézve, mindenképp az eredeti templomot kell újjáépíteni. Más kérdés, hogy aztán mi lesz benne. Tőlem lehet akár kávéház is.

szpal 2010.08.19. 13:28:32

ha már itt tartunk, a várbeli Mária Magdolna templomot is fel lehetne építeni.
A kommunisták szétdúlták az országot, ne hogy már úgy maradjon, ahogy Rákosiék eltervezték.

MINDENT VISSZA!

szpal 2010.08.19. 13:34:24

@don-kanyar: végre egy korrekt hozzászólás, igen, még a románok is különbek nálunk, csak a magyar ilyen szar nép.

szpal 2010.08.19. 13:38:28

@kanyaró: a Trianon-emlékmű majd a Szabadság téri szovjet emlékmű helyére kerül.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.19. 15:50:42

@szpal: Azért érdekes a világképed és az "erkölcsöd". Mert
1: vicces, hogy szerinted fel kéne építeni a templomot, mert pár évtizede volt ott templom. De kávéház is lehet belül.. ez szerinted erkölcs és nem templomgyalázás? :D

2: érdekes, hogy a Szovjet emlékmű(több millió EMBER halálának emléke, akik amúgy nem önszántukból jöttek kiűzni az igenis megszálló ostoba nácikat ebből az országból, ahol a vezetés homokba dugta a fejét és nem merték felvállalni a szabadságot. Utólag persze lehet mondogatni, hogy nem, nem voltunk mi nácik, csak hát mit tehettünk volna a németek árnyékában. Hát nekik köszönhetően ezt már nem tudhatjuk meg.) Szóval ez az emlékmű pedig zavar. De milyen jogon rombolnád le? Olyan alapon, mint Rákosi a templomot, hm? Nem gondolkozol pont ugyanúgy véletlenül?

MINDENT VISSZA (költözz jurtába - de csak miután leromboltad a körúton a házakat.)

Tatko 2010.08.19. 17:27:56

Ha már ott van az a sok autó, miért ne lehetne autósmozi?

majomkutya 2010.08.24. 12:01:41

Szerintem amit a múltban galád módon romboltak le, azt eredeti formában vissza kell építeni, bármi legyen az.

Quick_6 2010.08.24. 17:20:58

Nagyon helyes kezdeményezés! Épüljön csak meg újra a komcsik által lerombolt templomot. Az MSZP tagok elkobzott vagyonából el is lehetne kezdeni az építkezést, szerintem még maradni is pár milliárd más célokra!

Quick_6 2010.08.24. 17:35:55

Csupán érdekesség, hogy a templom véglegesen így fog kinézni. Anno mikor épült, gondolom nem volt pénz a torony megépítésére.

www.profila.hu/site_media/upload/589/L_-34328589.jpg

FayeFaye 2010.08.25. 12:45:13

Fű, fa, jatszótér. Jó lenne már egyszer nem a múltba révedni.

ZéGé 2010.10.27. 03:20:29

@szpal: Rákosi az a hülye paraszt romboltatta le 1951-ben Sztálinnak szülinapi ajándékul.Ez a rend az árva gyermekek felkarolására jött létre 1902-ben kapott pápai áldást.A Városligetben 1926-ben kezdték építeni és valóban a gyermekek testi és szellemi fejlődését segítették.Nos miért ne épülhetne újra,szerintem szép volt és az éhező gyermekekben ma sincs hiány sajnos bár akkora válság nincs mint a 30-as években,de nekik minden segítség elkel!

ZéGé 2010.10.27. 03:28:20

@FayeFaye: a fű,fa,játszótér most is ott van...a templom ott állt ahol most kocsik parkolnak és az emlékmű van, ergo nem vesz el a ligetből...ami gyermekkorom színhelye amúgy...tehát nekem is fontos.

ZéGé 2010.10.27. 03:32:46

@Kendaq Pendragon: szerintem mielőtt valaki leír valamit jó lenne utánanézni,hogy igaz-e!?

forei · https://picard.hgo.se/~GERVAJ01/Toreky/index.html# 2011.06.23. 15:39:59

mint építész és városvédő újrépíteném a templomot

Nemzetiszinuaramvonal 2012.10.31. 06:48:45

Lehetne emlékmű a Katolikus Anyaszentegyház mindenféle korú áldozatai emlékére.

Mikrobi 2012.10.31. 10:27:35

@Nemzetiszinuaramvonal: az a templom, amit a bolsevikok robbantottak fel? Neked nem kell pimaszságért a szomszédba menned!