Új városközpontBevallom nem gondoltam volna, hogy ekkora hullámokat vet majd az Új városközpontnak elnevezett irodaház-hotel-közpark kombó építése. Bár általában érzékenyek vagyunk, ha hozzányúlnak a belső kerületek utcaképéhez, de a szomszédos Vörösmarty 1. korántsem váltott ki ekkora ellenérzést. Az meg különösen meglepő számomra, hogy sokan védelmükbe veszik az egykori a Chemolimpex székházat, vagyis a mai OTP-központot, miközben a legtöbb második világháború után emelt épülettel szemben általában fanyalogni szokott a közvélemény.

Itt persze nem csak a közről van szó, hanem a szakmáról is, akik most meglepő módon egy oldalon állnak. Az építészek egymást követő tiltakozásai, ellenző publicisztikái után, most az ICOMOS (az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye) adott ki nyilatkozatot. A terjedelmes levél lényege:

 

„Az érintett területen csak olyan beavatkozás fogadható el, amely

  • megőrzi a város településszerkezetét és minden építészeti, építészettörténeti és kultúrtörténeti értékét,

  • a javasolt építészeti megoldások (program, formavilág, anyaghasználat, stb.) a meglévő beépítési rend ritmusához, léptékéhez igazodnak, mintegy annak kortárs megfogalmazású folytatásaként;

  • tiszteletben tartja, kimagasló értékének megfelelő módon megőrzi, és rangjának megfelelően illeszti a programba Gulyás Zoltán Ybl díjas építész épületét (egykor a Chemolimpex székháza, később banképület), amely a magyar építészettörténet modern fejezetének korszakalkotó létesítménye, valamint a volt Fischer-áruház 1910-ben épült épületét, továbbá

  • tartózkodik attól, hogy idegen városképi elemekkel változtassa meg a pesti belváros identitását, azaz például nem épít új szintet a városra - különös tekintettel annak a Gellérthegyi felőli megjelenésére – világörökségi látvány!

 

Ez egyébként szépen rímel Krisztián Urbanistának küldött levelével, aki azt hiányolta, miért csak a lerombolandó épületekkel foglalkozik mindenki, miért nem az újjal:

 

Hetek óta kísérem figyelemmel a tervezett Bécsi utcai Forster/Csipak-féle beépítés fejleményeit és hol felháborodok hol értetlenkedem.

Felháborodok a tervezett buldózeres „városfejlesztésen”, ami műemlék épületeken és az évszázados városi szöveten gázol át az önös befektetői érdeket tartva csupán szem előtt.

És értetlenkedem, hogy valóban szükség van erre az épületre, főként ilyen formában és még inkább főként ezen a helyen?!

 

Több állásfoglalás és vélemény született az elmúlt hetekben amióta a tervek napvilágot láttak, de ezek mind „csak” a bontások ellen tiltakoznak, miközben véleményem szerint a bajok gyökere nem ez hanem az, hogy egy újabb bevásárló/iroda/szálloda komplexum települ a város szívére ezzel megfojtva azt!

Felteszem a kérdést;

 

1.) készült e hatástanulmány, hogy mekkora forgalomnövekedés várható?

Egy ekkora épületkomplexum (44.000 m2 üzlet, iroda, szálloda; 320 férőhelyes mélygarázs) hatalmas autóforgalmat - látogató és kiszolgálóforgalmat - generál; és itt megjegyezném, hogy épp az idén készült el a forgalom csillapított „Főutca”, valahogy nem érzem az összhangot! A mélygarázs lehajtó a tervek szerint a Szervita térre kerül, vagyis ennyit a Szervita térről és ennyit a forgalomcsillapításról…

 

2.) Vajon véletlen az, hogy nem készült látványterv az új városközpontról sem a Vörösmarty térről, sem a Deák Ferenc utcából - mai divatos nevén Fashion streetről -, sem a Szervita/Kristóf tér irányából. Szerintem mindez nem véletlen, hiszen a beépítés mértéke „kissé” túllő, túlnő a célon: a homlokzat hossza több mint 400m! a felszín alatt -3 emelet, a felszín felett: +14 emelet!! miközben a szomszédos épületek magassága 6-8 emelet (a mai szint magassággal számítva). Látványterv nélkül is elképzelhetjük tehát a 6 emelettel a meglévő épületek fölé tornyosuló üvegfalat, kiegészítve természetesen a városszerte elterjedt „csinos” kéménymagasításokkal.

 

3.) És mint írtam „Új városközpont”, hiszen a projekt hivatalos neve: BELVÁROS ÚJ VÁROSKÖZPONT

Új városközpont a meglévőtől egy sarokra?

Mégis minek? Van már egy, az elmúlt néhány száz év folyamán organikusan fejlődött városközpontja Budapestnek! Vagyis csak volt, hiszen az új oltárán beáldozzuk a régit és csupán az Új előszobájává degradáljuk a Vörösmarty teret.

Amúgy mintha kicsit deja’vu érzésem lenne; mintha a Westend City Center bevásárló/iroda/szállodaközpont projektje ismétlődne meg.

Az tönkretette a Nagykörutat és a Rákóczi utat (a többi bevásárlóközponttal együtt) ez most majd elnépteleníti az új Főutca és a Váci utca üzleteit…

 

Azt hiszem nincs több kérdésem.

 

Szerintem ugyan az – az általam továbbra is nagyon kedvelt – Új főutcának nem jelent konkurenciát az Új városközpont, de az embernek olyan érzése támad, mintha az előbbit csak az utóbbi kedvéért/bevezetéseként/beetetéseként hozták volna létre...

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr262179854

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapest: Megőrizni vagy megújítani? 2010.08.03. 08:57:33

 Alig jelentették be pár napja, hogy az Országos Építészeti Tervtanács nagy többséggel elfogadta a budapesti belvárosba tervezett léghajóhotelt és parkosított üzletházat, többen is tiltakoztak a tervek ellen - például az UNESCO is. A Fővárosi blo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.27. 17:30:53

Remélem, a Vörösmarty 1. nyugtázásával kapcsolatos "de" csak szónoki fordulat. Eléggé dilettáns lenne összevetni a két projektet. Egyik egy meglévő ház külsejének megtartásával való funkcióváltás, másik meg egy nagyelefánt a porcelánboltban.

Hála istennek, hogy az UNESCO is beszállt a tiltakozásba. Így talán lesz esély ellene.

A másik idézettel nagyban egyet tudok érteni, én is mindig kifogásolom, hogy a "semmit se bontsunk" és a "mindent bontsunk" szélsőségek mentén állnak fel a harcvonalak. Bár lenne olyan terv, aminek a kedvéért érdemes lebontani egy műemléket. Ilyen persze nincs, de többnyire nem is műemléket akarnak bontani. Egymás mellé kéne tenni minden alkalommal, és mérlegelni. Ebben az esetben a mérlegelés eredménye az, hogy iszonyatos értékvesztés lenne ez a csere.

Azzal vistzont nem értek egyet, hogy a plázák tették tönkre a Rákóczi utat. Szerintem az első mindig az ember. A Rákóczi út pedig alkalmatlan vásárlóutcának, mert egy belvárosi sztráda. Akkor is alkalmatlan volt, amikor nem voltak plázák, csak akkor nem volt más, és jobb híján az alkalmatlant használtuk. Rossz volt nekünk emiatt. Most már jobb, mert lehet arra való helyeken bevásárolni, legyen az pláza, vagy tisztességes bevásárlóutca. A Rákóczi utat csak utolérte az a sorsa, amit ebben a formájában érdemel. A régi fényét csak úgy lehet visszaadni, ha megváltoztatják. Neki kellene látni.

bejgli 2010.07.27. 17:58:55

A Vörösmarty tér felől tényleg érdekesen festene. Gyakorlatilag egy kivilágított tűzfalat látnánk, ami kétszer olyan magas, mint a Luxus áruház. Persze ez nem maradna örökre így, csak addig, amíg Luxust és társait le nem bontják - a még nagyobb luxus érdekében. Hiszen nyilvánvaló, hogy a 2,65-ös belmagasságú, csillogó üvegcsodákba sokkal több luxust lehet bepakolni, mint ezekbe az évszázados-hodályos ócskaságokba.

Egyébként szerintem ennek a tervnek egészen más a léptéke, mint a Westendnek. Akármilyen formában valósul is meg, nem hiszem, hogy különösebben elnéptelenítene, hiszen állítólag csak egy kisebb része lenne üzlet. Ráadásul a fejlesztőnek köze van a Deák F. utcai üzletsorhoz is, tehát nyilván tudja, mit csinál. Esetleg talán az Andrássy úti luxusboltokra lehetne káros.

Szerintem egyedül az épülettel van gond. Egyrészt a mérete és a monolit külseje miatt, másrészt mert olyan házakat is el akar törölni, amelyeket nem kéne. Ha az a kettő megmaradhatna, azzal szinte minden gond megoldódna. A rombolás vállalható mértékű lenne, és az ebből fakadó mínuszt meghaladná a megmaradt két épület felújításából származó plusz. Ráadásul, mivel ekkor Fosteréknek csak a három lyukat kellene beépíteniük, és összekötniük a három kort, így a monolit külső is eltűnne. Egyedül a magasság maradna, de minimum a Fischer-ház miatt az is váltakozó, így vállalhatóbb lenne.

pösti 2010.07.27. 18:53:41

Vajon hány gombóc fagyi/adag kávé ill. tál étel/parkolójegy értékesítése szükséges 15 év alatt ahhoz, hogy egy magánszemély 5 év alatt 1,6 milliárd forintért vegyen ingatlanokat csak az önkormányzattól (és ez csak a transzparens adat...)???

pösti 2010.07.27. 19:01:04

De ha ezen túllépünk(?), akkor mi és miért hajtja eme derék "vállalkozót ,hogy ilyen nyomot hagyjon városunkon ill. miért fekszik le neki mindenki (Steiner,Cselovszki,Rogán...)???

halar 2010.07.27. 19:42:25

semmi gond nem lenne ezzel a monstrummal, ha például a milluniumi városközpontnak (mennyi van már bp-n:) a helyén épülne volna mondjuk a duna ház és a panel kinézetű sorház helyén.

spiderpig 2010.07.28. 00:04:14

@pösti: Szerintem ha belegondolsz a mostani nagy port kavaró ügyekbe (BKV, Főtáv), akkor rájössz, hogy miért fekszik le neki mindenki. :) Ez még mindig Budapest..

Amúgy nekem semmi bajom sincs ezzel az épülettel.

goumba 2010.07.28. 09:22:30

elöljáróban csak annyit, hogy szerintem is egy eszementség az egész terv, azért mégis árnyalnám a képet:
1. fosterék jelen pillanatban csak elvi síkon tárgyalnak a tervről, tehát (állítólag) azért nincs rendes látványterv, homlokzat stb., mert a fölösleges munka helyett a szakma és a város véleményére kíváncsiak, hogy kell-e egyáltalán egy ilyesmi nekünk.
2. ami a magasságokat illeti: szerintem építészeti zsákutca, hogy előírás van a város "szinten tartásáról"; pl. a szabadság hídról szétnézve, dél felé, valami értelmezhetetlenül lapos látvány fogadja az emberi szemet minden irányba: a müpa, a nemzeti, az új finta, a milleniumtornyok, túlnan a műszaki épületei mind-mind reménytelenül összeolvadnak és kioltják egymást. szóval igenis kellenének kilátók, oromzatok, plusz emeletek, persze nem szorosan egymás mellé, de a vertikális semmitmondást oldandó
3. a chemolimpex felé nyúló léghajóból remélem nem lesz semmi (elég, ha a másik háztömböt elrondítják...), amit ellenben a szakma evvel az épülettel csinál, ti. felmagasztosít, az több mint vicces. én a páromat csak alig-alig tudtam meggyőzni arról, hogy egy U alakú épületről van szó, ami csúnyán és alaktalanul szinte kilóg az utcából, a vörösmarty tér felé néző szárnya pedig ellenszenves mellvédként magasodik minden fölé. plusz negatívum (szerintem) a deák utca felé eső első emelet konzolos belógása, meg a hegyesszög-derékszög borzasztó idétlen találkozása az épület sarkán. amúgy persze nem rossz az épület, csak abszolút nem illik sem méretében, sem hangulatában erre a helyre...
4. forgalomgenerálás: ott a metró, ott a villamos, ha építeni akarnak, akkor tegyék azt mélygarázs nélkül. ilyen egyszerű ez ;-)))

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.07.28. 13:42:06

Engem elkeserít ez a nagy ellenkampány. Krisztián harmadik pontja mutatja be, hogy milyen ostoba és érzelmi harcot vív.
A bevásárlóközpontokkal nincs semmi gond. Kezdjük ott, hogy a pláza nem egy sátáni valami, hanem egy ugyaolyan funkciót ellátó hely, mint a bevásárlóutca. Eleve társadalomtudományilag a gyalogos térnek megvan a maga szépen követhető evolúciója kezdve az ösvénnyel, a nyílt lovaskocsik által is használt úttól a tisztább, kivilágított sétálóutcán át egészen a fedett utcáig(pláza). Minnél fejlettebb a dolog, annál biztonságosabb. Bűnöző, időjárás és minden más szempontból is. Ezt kéne felfogni. A körutat és a többi utat nem a plázák tették tönkre, hanem a fantáziátlan befektetők. hatezer forintokért adnak ruhaként néhány centis anyagot. Ne szórakozzunk már! Csodálkoznak, ha be kell zárniuk?! És nehogymár gond legyen a westend(csak a nevével van a gond..). Egy esős nap elmész moziba, kajálsz valamit aztán bevásárolsz, hogy legyen étel a hétre. Tényleg az a normális, ha ezért 3 kilométert kell gyalogolni ítéletidőben?

A másik meg a városkép megbontása mánia. Magyarországon sajnos az ilyen krisztiánféle hangembereknek van mindenbe a legnagyobb beleszólási joguk. Ha a Parlament helyén egy panelház lenne és most felvetnék, hogy a (mostani) parlamentet fel kéne építeni a helyére, az ilyenek megvétóznák, merthogy a városképet elrontja. Városképet elrontani nem nagyon lehet. Egy város mindig fejlődik és mindig KELLENEK is az új dolgok. Ez sosem aztjelenti, hogy a teljes körutat ledózerolják pl. Mindenhol vannak ilyen krisztiánféle hangadók, jól tudjuk, mekkora sírás volt párizsban is az Eiffeltorony kapcsán. De ott mégis megépült. Nálunk hasonló sosem lesz. Aztán hopp, kiderült, hogy nem ront el semmit, sőt, jelkép. Egyik kedvenc városom makaó. Érdekes módon ott MEGFÉR egymás szomszédságában a legcsilivilibb hiperszuper felhőkarcoló, a hagyományos portugál épületek és a hagyományos kínai.

bejgli 2010.07.28. 15:58:39

Aha, Makao. Érdekes, hogy amikor a rajongóknak példákat kell felhozniuk, akkor valahogy mindig az Eiffel-torony sikerül, meg valami totál a világ túlsó felén lévő város. Bécs, Prága stb, ezek valamiért nem kerülnek elő.

Mellesleg meg is van, hogy festene a Vörösmarty felől nézve a LED Zeppelin:
www.epiteszforum.hu/node/16545

Kis túlzással. Vagy nem.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.29. 13:08:06

gondolkoztam ezen a modern versus élhető dolgon, és a következőre jutottam, majd egy tapasztaltabb építész felvilágosít, ha tévedek.

A régebbi házakat szerintem azért tartjuk élhetőbbnek, kellemesebbnek - kívülről - a moderneknél, mert kevésbé "hatékonyak" üzleti szempontból, több teret hagynak meg a köznek. Például gondoljunk a négy-öt méter magas kapubejárókra, belső udvarokra, amik tulajdonképpen a köznek megnyitott magánterületek. Egy modern épületben ilyen nincs, hanem minden centi a leghatékonyabban ki van használva, nincs olyan tér, ami befogadna, vagy legalább beengedne. Minden le van határolva: eddig a mienk, csak vásárolni jöhetsz be, innentől meg utca, külvilág, akár ázol, akár fázol.

Ontopic: a fentiekkel együtt sem vagyok feltétlenül a modernség ellen, állítólag Csipak közparkot ígért a tetejére. Csak az autóforgalom gondolata is riaszt, ott, ahol ez lenne.

Nzoltan 2010.07.30. 07:31:15

Ha az Unesco-n múlt volna, akkor az a förtelmes Kempinski sem épülhetett volna meg.
süti beállítások módosítása