Régi Budai Vár - MuMaA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közvetlenül a választások második fordulója előtt írt ki ki pályázatot a budai várhegy városfejlesztési és építészeti koncepciójának elkészítésére. A tömör feladatleírás nem felesleges egyszerűsítés, a pályázóknak valóban a teljes vár felújítására kell terveket kidolgozniuk: a palota felújítására, a Várbazár fejlesztésére, a közlekedési rendszer megoldására, a lakóövezeti rész rendbetételére. A hatalmas és rendkívül értékes fejlesztési terület a Dunától egészen az Attila útig tart.

- írja ma az Index. Földes András cikkét mindenképpen érdemes elolvasni, mert elég fura sztori rajzolódik ki belőle a testre szabott pályáztatásról, amelynek végső befutója valószínűleg a Zoboki és Demeter építésziroda lehet, esetleg a Közti (akik egyébként vagy fél évszázada a jelenlegi állapotot tervezték).

Itt azonban foglalkozzunk kicsit azzal, hogy mi mindent kellene megváltoztatni a Váron. Akik most lendületből azt mondják, hogy semmit, meg hogy miért kell mindig mindent megváltoztatni, azok legyenek szívesek nézzék meg ezt a kisfilmet.

 

 

Miután kisírtuk magunkat, tisztázzuk: természetesen a cél nem a Hauszmann-féle helyzet visszaállítása, hiszen ő is egy gyökeresen új koncepciót dolgozott ki annak idején (amely ellen biztos oskan tiltakoztak). Inkább csak illusztrálni, hogy lehetne valami sokkal jobb, szebb, szervesebb is a Várban.

A témában amúgy talán a legalaposabb és legjobb összefoglaló a Muma blogon olvasható: itt a sorozat negyedik része, ahol a korábbiak linkjei is megtalálhatók (Dani-Dani, miért nem használtál címkéket? (Frissítve: Na tessék, pár perc alatt pótolta - köszi :). Vagy érdemes elolvasni Kiss Ádám tavalyi cikkét.

Jelenleg nincs kitalálva az egész, szigetszerűen történnek benne fejlesztések (illetve dehogy történnek, csak jó-rossz ötletelések vannak), miközben mondjuk egy Várbazár a városvezetés és kormányok sora szeme láttára pusztult el a város közepén.

Na de félre a pátosszal, a legegyszerűbben gyermeki logikával kritizálnám a jelenlegi helyzetet. Már az Állatkert fejlesztésénél leírtam: utálom, ha valami látványosan azért van kialakítva, hogy oda be lehessen menni, de mégsem lehet bemenni. Márpedig a Vár jelenleg tele van ilyen helyekkel, értelmetlen lezárásokkal, nem látogatható részekkel. Na meg olyanokkal, amelyekről nem tudjuk, mik akarnak lenni. Félbehagyott gödrök, placcok, rommálőtt épületek.

Az Állatkert amúgy is szép példája a helyes várostervezésnek: műemlékhelyreállítások mellett modern fejlesztések, egy-két nulláról felépített Kós-remekmű, egy-két sajnos elkerülhetetlen bontással, jól besétálható, jól kihasznált, mégsem túlzsúfolt, csupazöld paradicsom.

Naná, hogy nem emberek laknak benne.

És a nyájas Olvasó? Szerinted milyen legyen az áttervezett vár?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest vár töri budai vár műemlék helyreállítás i. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr102162702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goumba 2010.07.20. 09:43:23

@céerem: eszed a szocreál, nem más. olvass már egy kicsit utána, aztán ha mutatsz a várban vajegy vasat olvasztó, búzát arató, atomot szelídítő vaskos portikuszt valami idomtalan oszlopokon, akkor szóljál. esetleg fasisztoid-albertspeer-es birodalmi kancelláriákat, berlinidómokat, akkor is.

Nzoltan 2010.07.20. 09:46:09

@goumba: Nos, azt ne felejtsük megemlíteni, hogy Hauszman és Ibl több mint száz év távlatából is elismert építészek. Sorolj egyet is a maiak közül, akiket haláluk után akár 10 évvel is ismerni fognak? Talán Makovecz? Talán. És ezzel akár vége is a sornak. Akkor lehet picsogni, ha végre fel tudunk mutatni valam olyan volumenűt, mint az akkori nagyok.

Vizimazsom 2010.07.20. 09:48:16

Félelem is van bennem (hogy ez a nagy munka a nagyot kaszálás ígéretével olyan nyerészkedő sarlatánokat vonz oda, akik kiszorítják a jó szakembereket), egyben reménykedem is, hogy végre az egész várnegyedet egyben kezelve, felelősen, jó ízléssel, mérnöki felelősséggel, a hosszú távú kellemes, humánus, esztétikus környezet kialakításának esélyével jól gazdálkodva kialakul valami élhető, szerethető, büszkeségre okot adó, jó dolog. Az emberi oldala talán adott, de hogy honnan lesz erre meg a temérdek pénz, ami ehhez kell, azt nem látom.

céerem 2010.07.20. 09:51:26

@Juliusz: Igen, ezekre is gondoltam, azért írtam, hogy minden, ami "eredeti", hiszen az évszázadok alatt folyamatosan építettek hozzá, átalakították, satöbbi.

goumba 2010.07.20. 09:56:00

@Nzoltan: tisztelettel jelentem, hogy mindkettőjüket szívből gyűlölöm. Kb. mást sem tudtak, mint Bécset (vagy Párizst) majmolni, Schulekkel egyetemben. Semmi, abszolút soha semmi eredetit nem tudtak kitalálni, csak ezt a szerencsétlen historizmust, neoakármiket nyomták ezerrel. Neoromán, neogót, neobarokk, neorokokó, hogy az ember frászt kap, ha Pesten sétál.

AutosVilli 2010.07.20. 09:58:42

Bontsuk le ,és épitsünk villákat ,a gazdagoknak.

Madarsky 2010.07.20. 10:00:36

egy radarállomás esetleg? :P

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.07.20. 10:07:30

Ha lenne rá temérdek pénz, a Hauszman-féle állapot visszaállításáért voksolnék. A jelenlegi állapot siralmas és szívfacsaró: szocreál borzalom a "békebeli" hangulat helyett. Mintha valaki a schönbrunni kastélyt terveztette volna át egy szovjet "építésszel". Csak azért nem követelek kötelet az akkori építészeknek, mert az ilyetén erőszakos megnyilvánulásokat magam is utálom.

Hogy a hisztorizmus nem eredeti? És? A mostani odaokádott szocreál borzalom talán az? Amikor a Palota épült, olyan stílusban tervezték. Hogy a kommunista eszmék érdekében elrondították, arról az eredeti terveket készítők nem tehetnek... Csak hát: honnan a temérdek pénzt venni, ami egy becsületes át- ill. visszaépítéshez kellene?

Alex3000 2010.07.20. 10:07:58

@goumba: "Ehhez képest a Közti szinte-szinte mestermunkát végzett". Ezek szerint ami a 60-as évekbe történt, az ma is megismétlődne, hiszen még mindig vannak támogatói annak, hogy romboljuk le a történelmet és építsünk helyette egy "az aktuális kornak" modern építményt. Ha most modern üveg épültetekkel felújítjuk, mi a garancia, hogy 20-30 év múlva nem lesz elavult és ronda. Nem kell semmi mást tenni, mint visszaállítani a gyönyörű eredeti állapotot. Aki a Hauszmann építészetet rondának tartja, és a mostanit előnyösebbnek látja, annak nincs ízlése. A japán turisták pedig hidd el, nem a mostani állapotra kíváncsiak.

Potyoló 2010.07.20. 10:09:21

Az a döbbenetes, hogy most a pályázaton volt pofája elindulni annak a Köztinek, akiknek a jelenlegi siralmas állapotot köszönhetjük.

Az viszont szerencse, hogy kevés olyan ízléshiányos, szépérzék nélküli létforma van, akinek nem a régi Hauszmann-féle verzió tetszik.
A gond az, hogy az építészeket manapság az ízléstelenségre, a múlt építészeti értékeinek lesajnálására nevelik. Beléjük verik, hogy ami díszes, szép, harmonikus, ami a város lakóinak tetszik, az valójában giccs, meg maga a prosztóság. Hogy nem kell törődni az épített környezettel, az utcák arculatával, egy egységes eklektikus utcafrontba is nyugodtan beépíthető valami modernnek tartott, és oda egyáltalán nem illő épület.
Manapság csak az üveg meg a beton és a csiszolt gránitlap a jó építőanyag, s ami díszes, vagy nem elég kocka, az ronda meg korszerűtlen. (Tisztelet a kevés kivételnek).
Ezért lehet Magyarországon sztárépítész egy Finta vagy egy Virág Csaba, ezért tartják némelyek természetesnek, hogy pl. a volt Honvéd főparancsnokságot a kézenfekvő (részleges) visszaépítés helyett „modern” anyagokból kell átépíteni, magasról téve arra, hogy miféle épültek közt helyezkedik el. (Jelzem, hogy a mostani pályázaton elindult Zoboki-féle iroda pont ilyet tervezett, így a helyzet több mint aggasztó.)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.07.20. 10:13:51

Én sem értem, hogy miért nem lehet az erdeti állapot felé közelíteni...

Aki ma szépnek tartja a budai várat az szerintem szépérzék híán van. Szerintem bűnronda.

brlv24 2010.07.20. 10:13:59

Szomorúú, nem is tudom, hogyan lehetne az eredeti allapotot rekonstrualni.

Mar ertem a tenderkiirast!

fromdtod 2010.07.20. 10:18:56

És mi mit fogunk admi az utókornak? 100 évvel korábbi épületek lemásolását. Ha valamit most építünk, akkor az a jelenkor stílusában épüljön, ne valami múlt utánzása alapján.

lehet más a handa-banda 2010.07.20. 10:21:17

A budapesti eklektikus giccsgyűjtemény volt meg egyben a királyi palotában, ezt kár lenne visszahozni. Sok mindent érdemes viszont de nagyon kritikusan átgondolva hogy ne legyen Hauszmann remake

luchador 2010.07.20. 10:22:35

Személy szerint remélem, hogy Zobokiék nyerik meg a pályázatot, egész kellemes munkái szoktak lenni.

A helyreállításról meg annyit, hogy valóban a lehető legtöbbet kéne feltárni az épúletegyüttes történelméből, ha tényleg akadnak olyan részek amik egy átgondolt tervezéssel felfedhetnek régebbi korokat is, akkor ressék visszaállítani. Ellenben nem mondanék le a kortárs dolgokról sem, hiszen a mi korunknak is meg kéne adni a lehetőséget arról, hogy hozzátegyen az egészhez, és ez a darab akár lehetne a Honvédfőparancsnokság épülete, amire már amúgy is voltak ötletek, pályázatok satöbii. De persze finoman megjelnhetne bárhol máshol is, vagy kellő céllal akár hivalkodóan is, lásd Louvre.

Mindenesetre bízzuk az építészekre az építészetet!

Manóvezér 2010.07.20. 10:23:03

Milyen legyen a Budai vár?Talán legyen teljesen hagyományos Budai vár.Miért kellene durván áttervezni?

Nzoltan 2010.07.20. 10:23:39

@goumba: Ja, hogy utálod? Az más.
A palota reprezentációs célokból épült és akkor az volt a divat. Giccses? Lehet, nézőpont kérdése csupán, de a vitathatatlan tecnhikai tudás és a ráfordított összegek elfogadhatóvá teszik azt. És a császári pár ízlését tükrözi, ami inkább osztrák mint magyar. Sok olyan hatalmasnak álmodott műveket bontottak már el, amik a negyedszázadot alig érték meg.
A közizlés formálásáról még nem is beszéltünk. Sok másodlagos szerepet tölt be egy ilyen épület. A bontásoknak inkább politikai és gazdasági oka volt. Kádár és elődei idejében nem mutatott jól egy olyan palota ami egy mégnagyobb uralkodó tekintélyét hirdeti.

Régen nagyon sokat költöttek a kultúra ilyetén támogatására. Ma ezeket az összegeket olyan szociális kiadásokra költjük amik ha nem lennének sokkal jobban menne az ország. Ezt az óriás pénztömegeket a lumpeneknek adják folyékony kenyérre meg flipperre. Nem pl. az oktatásra. Pedig azon lenne mit javítani.

világoszöld 2010.07.20. 10:25:33

Versenyeztetés?????? Erről mindig az jut eszembe, amikor két kicsi lányom beszélgetett a parkban. A nagyobbik / 5 éves/ mondta a 4 éves hugának, miközben láttam, hogy dugdos valamit a kezében a háta mögött : Versenyezzünk!!! jó, mondta a kicsi . És ki nyer ???? Akinek van a kezében egy vadgesztenye meg egy levél. Komoly fejtőrés volt kitalálni, ki nyert.

Alex3000 2010.07.20. 10:25:37

A díszlépcsőket a vár körül mindképpen vissza kéne állítani, hiszen az nagyon megszépíti a környéket és a várat, nem beszélve arról, hogy a vár is megközelíthetőbb lenne.

Nzoltan 2010.07.20. 10:26:56

@brlv24: Biztosan megvannak valahol az eredeti tervek. Inkább a szakmunkás hiánytól kell tartani.

Kopiati 2010.07.20. 10:31:14

Hát szerintem tegyék rendbe a mostanit, ha most nekiállnak, elverünk egy valag pénzt arra, hogy legyen egy palotánk mint 100éve szép gesztus, de azzal a pénzzel az országban sok szép más kastélyt, várat lehetne rendbe rakni, meg sok más területen jönne jól annyi pénz amennyibe egy teljes, totális rekonstrukció kerülne, nem csak Budapest az ország...

HZV 2010.07.20. 10:31:47

Sziasztok,

látta valaki ma reggel a Várkert Bazárnál a kifeszített "Budapest legnagyobb szégyene" hatalmas feliratot? Épp akkor rakták ki, amikor előtte jártam.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.20. 10:37:46

@goumba: Nem kötelező Pesten sátálni, ha frászt kapsz tőle.

Mondjuk abban egyetértek, hogy Budapest építészetileg legértékesebb része nem a sok neoakármi (nálam a szecesszió a nyerő, meg Kós Károly), de sajna az, amit mondjuk az elmúlt ötven-hatvan évben építettek helyette, az összességében sokkal-sokkal rosszabb.

Az meg sajnos egy periféria-országban elég természetes, hogy sok a másolás. Ez még a jobb korszakainkban is így volt, ezzel együtt kell élni.

HZV 2010.07.20. 10:40:31

@~dá~:

Nincs sajnos, egyrészt késésben voltam, valamint a meglepettségtől nem jutott eszembe, csak később, a neten sehol nincs róla "hír", gondolom, mire hazafele megyek, már leszedik. Esetleg, aki a közelben van, megnézhetné.

MagyarZizzi (törölt) 2010.07.20. 10:42:23

Bztosan nagyon sokba kerülne, de a legjobb lenne visszaállítani a Hauszmann-féle állapotot, mert a palota mostani épülete úgy néz ki, mint egy kórház (belülről meg mint egy metróállomás). Ha ez nem lehetséges, legalább a bazársorokat tüntessék el, és fejezzék be azt a "régészeti feltárásnak" csúfolt romhalmazt az elnöki palotával szemben. De nehogy építsenek bármi modernet is, már előre ráz a hideg a várható üveg és acél "letisztult formákkal rendelkező" épületektől!

Gyárfás 2010.07.20. 10:44:23

"Kis Péter építész nyerte a Szent György téri honvéd-főparancsnokság felújítási pályázatát. A bátor, kortárs építészeti elemeket tartalmazó terv a konzervatív közvélemény heves tiltakozását váltotta ki."

Idézet az Index cikkből... Hát én mindennél jobban félek a bátor, kortárs undorító betontól, és üvegtől.Illetve nem, megvan annak is a helye, ami persze nem a budavári palota.

A legjobb lenne helyreállítani a háború előtti állapotot, és kultúrális, múzeumi, túrista száloda funkciókat adni neki.
Ilyen nincs a világon másik használjuk ki.
A könyvtárat meg már évek óra ki kellett volna onnan rakni.

Juliusz 2010.07.20. 10:49:35

Miért egyetlen nyertessel készíttetik el a méregdrága tervet? A Vár nemzetközi nyílt pályázatot érdemel, ahol legalább féltucat koncepciót kellene díjazni. Könnyebb lenne a dolgunk, ha ezekről vitatkozhatnánk. Kinek a rablólovagvár lesz kedves, kinek a Reichstag-féle merész ötlet, másnak meg a Hauszmann-remake. A felelősség a regnáló kormányé lesz.

Egyébként minél izgalmasabb koncepció (rendezési terv) születik, annál kevéssé irreális, hogy az alsó hangon is 500 milliárd forint egy-két évtizedre széthúzva, nem csak a kincstárra támaszkodva összejön.

asimo 2010.07.20. 10:51:46

@Haynau: azért azt ne felejtsétek el, hogy a régi Budai Várban nem közintézmények (könyvtár, múzeum, etc.) voltak, és baromira nem a köznek épült...akkoriban, amikor ilyen szép volt (mert tényleg nagyon szép volt), nem mindenki sétálhatott kedvére a falak között, sőt!...és ha ránéztek "működő" királyi palotákra (London, Monte Carlo), hiába gyönyörűek; a zemberek egyáltalán nem élvezhetik a műalkotások szépségét, max fotókon...szóval óvatosabban a komcsizással.

brlv24 2010.07.20. 10:52:10

@Nzoltan:
Na igen, nincsen annyi mesterember. Bar lelkiismeretes es szakerto muvezetokbol sincs tulkinalat:D

Siendor_ (törölt) 2010.07.20. 10:54:46

Hauszmann-remake-et akarunk!
És ne legyen semmi kortárs a várnegyedben, azt tegyék oda ahová való, a hungárián kívülre. Sőt, azt az ocsmány szállodát is bontsuk le szépen.
Nem vagyok a modern ellen, de miért kell tönkretenni, meggyalázni azt ami szép, régi?
Állítsuk vissza a belvárost, és védjük meg a modern szeméttől!
Ha rajtam múlna a Hungárián belülre csak szép, régi stílusú házakat lehetne építeni, és lebontatnám az összes üvegpalotát...
De a Hungárián kívülre (egyes helyek védelmével, persze, pl. Wekerletelep) oda jöhetnek. De koncepcionálisan, tervezve, egymáshoz hangolva, ne kaotikusan, összevissza...

Budapester81 2010.07.20. 11:04:32

én a kisföldallatival kezdeném egy dunai gyalogos híd alatt vagy éppen felette vezetném át egyvágányon (régi retro replika szerelvényekkel tisztelegve az első földalatti előtt a kontinensen) a Vigadó és a Várkertbazár között. építenék egy megállót a a palota udvara alá, ha közben talánánk barlangokat jó eséllyel akkor azt az állomás részévé tenném. ezek után a kisföldalatti vonalvezetését a Rác fürdőtől induló gellérthegyi siklóig vezetném. így létrejönne egy valóban turisztikai célokat szolgáló közlekedési eszköz. nyitnék hajóállomást a várkertbazárnál és az eddigi nagy többszázfős "kishajókat" sűrűben közlekedő kisebb és gyorsabb vizibuszokra cserélném amiket olcsóbb üzemeltetni és jobban szolgálják a dunaiforgalom revitalizálását. A várpalotából kiköltöztetném a Könyvtárat a Gallériát és a Történeti muzeumot is a Várkert bazártól az Attila útig átjárhatóvá tenném az épülethalmazt.

a Várpalotaában kicseréltetném az ablakokat és beegednék kereskedelmi vendéglátó funkciókat is pl. hotelt.

Kow 2010.07.20. 11:16:24

A KÖZTI-nek volt arca elindulni? Nevetséges, egyben azt jelenti, hogy megint beleköptek a levesbe, nehogy valami gördulékenyen menjen.

Engem nem érdekel kinek milyen cége csinálja milyen mutyi árán, egy dolog fontos: tudjon világszínvonalú teljesítményt produkálni.

Bergeroth 2010.07.20. 11:17:39

Hofi Géza idevágó passzusa, szerintem tökéletesen le fogja írni, a 100%-ig előre megjósolható végeredményt.
(nem szó szerinti idézet)

Lementek a faluba a tervkészítők, Józsi bácsihoz, szép hosszú barna bőrkabátban.

- Józsi bácsi, a disznó mennyit fog fialni !?
- Hááát......tetszik tudni az egy olyan dolog, hogy hát előre a rosseb se tudja megmondani.
- A pofád befogod rohadt paraszt! A számot mondd, a disznó mennyit fog fialni!?
- Hát tetszik tunni...

Puff egy pofon!

- Jaj, jaj, jaj...hát mennyit fialjon?? Hát mennyi a terv elvtárs??
- 14!
- Hát akkor annyit fog fialni, fölajánlásból. Nem köll még egy ekkora pofon! Mennyi is a terv elvtárs?
- 14!
- Ezt megmondták a disznónak is? Azért jobb ha maga beszél vele, mégis egy szinten vannak.

Telt múlt az idő, jön a fialás ideje. Na a disznó fialt 10 malacot. Azt mondja a párttitkár.

- Szűz Mária Édesanyám, aki a mennybe lakozol titokban! Ez a nyüves disznó 10-et fialt, amikor 14 a terv!
Ebből még szabotázs is lehet! Na akkor, csinálok statisztikát, magyar módra. Beírok 11-et...mégse 10! Ez már majdnem 14!

11 beírva, a papír ment tovább a járáshoz. Azt mondják a járásnál.

- Ez felháborító elvtársak! Egyszerűen felháborító! Ezt nem csinálhatjuk meg elvtársak! Ezt elvtársak, a járás dolgozó népével
nem csinálhatjuk meg elvtársak! Beírunk 12-öt.

12 beírva, alakul a terv, gyönyörűen! Papír tovább ment a megyéhez. Azt mondják a megyénél.

- Hűha, 12? A szomszédban nem fialt senki? Hát ilyet nem lehet! Sebaj elvtársak, sebaj. Ezért itt a megyénél beírunk 13-at!

13 beírva, alakul a terv, kitűnően, pompásan. Papír továbbment föl. Fönt azt mondják.

- 13, elvtársak? Szomorú vagyok, elvtársak. A terv az 14, elvtársak. Hát egy nem volt még valahol, elvtársak?
Az se lenne baj ha nyúl, csak röfögjön. No nem baj. Mi meg beírunk 14-et!

14 beírva, megvan a terv, papíron, határidő előtt. Kicsivel később megjelent Rákosi és közölte a jó hírt.

- Úgy döntöttünk elvtársak, hogy a 14 malacból 10-et exportálunk. A többit meg megesszük mi!

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.20. 11:31:10

@promontor: Bécs, Párizs és London is tele van "neoakármivel", ez nem perifériafüggő.

Margit bácsi 2010.07.20. 11:35:56

gondolom, kockák lesznek a várban lőrésekkel majd, mert az szép és modern, még ha csak a mai szupertehetséges építészek is gondolják így.

itt egy trafóház, ott egy óriás buszmegálló, ide beillesztek egy pergolát, csak úgy "mozognak" azok ez elemek! korszellem, tágastér, dinamizmu!

aztán felmarkolok irreális mutyit, és belterjes lap hasábjain megsértődök, hogy a "kollégákon" kívül senkinek nem tetszik az óriásbudim, pedig a kocka az szép, és mindenhova csak az illik, ahova mégsem, ott a környezettel van a baj.

ennyi a mai építészet, tehetségtelen senkik kockái.

mákosnudli 2010.07.20. 11:36:55

szerintem most annyira ronda a vár, h ezzel már bármit csinálhatnak, csak szebb lesz...

CSÉ 2010.07.20. 11:40:14

Amit én feltétlenül visszaállítanék az eredeti állapotába, az a Királyi Palota kupolája. Egyrészt a háború előtti sokkal szebb volt, másrészt pedig éppen tegnap mondta a Budavári önkormányzat polgármestere a 6 órai teában, hogy az a háborúban meg sem sérült, de a kedves elvtársak lebontották mert a tetején ott volt a szentkorona.
(Mellesleg ennek tükrében jobban érthető, miért zavarja a vörösösöket annyira a koronának a Parlamentbe vitele, de ez messzire vezetne.)

Circus 2010.07.20. 11:47:45

@Bergeroth: ezt pont pénteken meséltem valakinek :)

Én csak arra lennék kiváncsi, hogy a várfalakat hogyan erősítik majd meg, hogy a törökök ellen biztosabb védelmet nyújtson, de akár ellenálljon a labancoknak, az összevont osztrák-orosz erőknek, majd később a német és szovjet csapatoknak...

Most komolyan - átépíteni, vagy újjáépíteni?

kötözködő 2010.07.20. 11:56:26

@Siendor_: a Hauszmann-remake-kel egyetértek. De a belvárost hogyan akarod visszaálítani? Lebontani mindent, ami egy bizonyos dátum után épült? És mi legyen ez a dátum?
És "régi stílusú" alatt mit értesz? Építsünk neogót házakat? Vagy barokkot is lehet? Azért ez agyrém...

Margit bácsi 2010.07.20. 11:56:46

@Siendor_: pontosan.

és igen, a hilton szétbombázásával kellene kezdeni az egész műveletet. elképesztő, hogy az úgy ott állhat még mindig, egyszerűen bűn.

aki még nem látta, nézze meg a pesti rakpartról, elképesztő szégyen.

Vahakomb 2010.07.20. 12:04:59

Én azt nem értem, hogy mire jó az, hogyha egy romos épületet ugyanolyan amorf romként konzerválnak - jól elkülöníthető anyagokkal (pl. vasbeton) -, mint amilyenné vált valamilyen pusztítás által? (Pl. a "sógorok" sorra járták a várainkat a 48-as szabadságharc után, s fölrobbantgatták őket. Kádárék meg ezeket az állapotokat konzerválták.) Azt hallottam, hogy azért, mert nem tudják pontosan, hogy milyen volt eredetiben, s így bármelyik későbbi generációnak alkalma lesz valósághűen befejezni. De kérdem én, mi a valósághű!? Hiszen egy várat általában ezer éven keresztül építettek: minden király a saját és a kor ízlésével bővítette az épületeket. Úgyhogy nyugodtan fel kell építeni az egész épületet (vagy várat), s milliószor több fizetős turistát fog vonzani a hely, mintha csak akadémiai szinten konzervált romokat nézegetnének. Pl. a II. vh. után Drezdát is eléggé szépen újjáépítették a németek, s nem konzerválták azt a tengernyi romhalmazt. S bizony elég sok helyen vadonatújan kifaragott köveket kellett beépíteniük.

tena_lady 2010.07.20. 12:12:03

Az a baj, hogy alapvetően az OSZK-t kéne sürgősen eltüntetni onnan. Kétszer voltam ott, egyszer konferencián, egyszer meg gondoltam, hogy kölcsönzök valamit, de elviselhetetlenül rossz az egész. Egyszerűen irtózom még a közelébe menni is, pedig szakmailag elvárt lenne. Nem csak maga az épület alkalmatlan eleve, de még az átépítések se segítették nagyon a dolgot, az meg már csak hab a tortán, hogy az egész irdatlan poros (átvitt értelemben), nehézkes, a dolgozók is úgy néznek ki és viselkednek, mintha 50 évvel el lennének maradva. Szóval igen, kéne építeni egy modern épületet, amire büszkén lehetne mondani, hogy igen, az ország első és legnagyobb könyvtára. Viszont a Galériát én el tudnám képzelni egy felújított palotában.
Ha az egészet vissza lehetne állítani, akkor ugye a II. vh előtti állapotba kellene, kivéve azokat az épületeket, amiket mint láttam azóta feltárt középkori romokra építettek, de ugye az új épületek elpusztultak. Igazából én nem szimpatizálok a fél méteres falmaradványokkal, mert a régészeken kívül nem sokaknak érdekes, így ha már utópiákban gondolkodunk, akkor jó lenne azokat is visszaépíteni. (Mármint amiken jelenleg nem áll újabb épület.) Az olyan borzalmakat, mint a Hilton is le kéne bontani, illetve szerintem mivel az egész hegy össze-vissza van fúrva alagutakkal, pincékkel ezért nem lenne hülyeség teljesen megtiltani az autós forgalmat.
Egyébként szerintem nem az a baj, hogy egyvalakire írják ki a pályázatot, mert az is megcsinálhatná úgy, hogy tökéletes legyen és mindenkinek tetsszen, csak sajnos általában nem így van. Legalábbis engem inkább a végeredmény szokott befolyásolni.

Ignorantius 2010.07.20. 12:15:24

az építészekbe csak a kényszeres önmegvalósítást verik az egyetemen vagy tanulnak esztétikát is?
Ja, ha nem fogékonyak rá, hiába is tanítják -maj' elfelejtettem...

Hauszmannt vissza! -mert még az illeszkedik legharmónikusabban a környezetbe.
A sok ingyenreklámot akaró pályakezdő/haver menjen és építsen kísérleti lakótelepet a pusztában.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.20. 12:26:04

Faszt kell itt agyalni! A videó kiváló alap a helyreállításhoz. Funkciónak piaci áron értékesített lakásokat, éttermeket, állami kézben maradó szolgáltatóhelyeket, óvodákat, iskolákat, múzeumokat. Drága, de legalább értékelhető. VAGY... Görkorcsolyadiszkót a Paolta aljába, fölé irodahzat. Mekdoneldszet a vendéglők helyére. Multiplex mozit a Mátyás templomba. Kilátót a Levéltár tetejébe. És persze pelépődíjat minden bejárathoz!

ördög_ 2010.07.20. 12:28:26

Sajnos a környezetbe illeszkedés szokott lenni a legutolsó szempont és akár giccsesnek tartja valaki, akár nem, még mindig a Hauszmann passzol leginkább oda (és hála a fennmaradt felvételeknek, viszonylag könnyen rekonstruálható).

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.20. 12:29:03

@aesculus: Én csak arra (erre: @goumba: ) a kritikára reagáltam, amely szerint Hauszmann és társai csak másoltak. Ami önmagában szerintem nem baj. Valahol valakik mindig diktálják a divatot, mások meg követik. Ha színvonalasan követjük és belekeverünk egy kis helyi ízt, akkor ezzel nincs gond. Szerintem ez akkoriban sikerült. Manapság ezt nem látom. (A követést látom, a színvonalat és a helyi ízt sajnos nem annyira.)

belevau 2010.07.20. 12:50:32

Nevezzük már meg azokat a kontár építészeket, akiknek a mai teljességgel vállalhatatlan állapot köszönhető. Ők azok, akik lebontották azt is, ami menthető volt, vagy azt, ami meg sem sérült az ostromban:
- Janáky István
- Kotsis Iván
- Gerő László
- Hidas Lajos

Azt hiszem mindegyikük Ybl Miklós-Díjas, sőt Népköztársasági/Köztársasági Érdemrend elég magas rangú fokozatát is megkapták, illetve emellett több más titulusuk is van (MTA doktor, díszdoktor).
Én nem vagyok a híve annak, hogy emberektől visszavegyünk kitüntetéseket, de ez tipikusan az az eset, amikor a fent nevezettek nem méltóak azokra a kitüntetésekre, amiket megkaptak. És ebben az esetben az sem mérvadó, hogy már meghaltak, vagy az, hogy vannak jó épületeik is.

the_line 2010.07.20. 12:51:14

Szerintem lehetetlen a teljes rekonstrukció, óriási pénz és idő lenne, és fölösleges is. Inkább részleges helyreállító átépítés kéne, ahol a mai verzió marad, a VH előtti alapján kicsinosítva, ezt-azt beleépítve abból, ami a majdani funkciójának is megfelel. A modern elemeket sem ütném ki teljesen, csak ne legyen szemet szúró, inkább diszkrét...

Belül meg legyen múzeum (Galéria),semmiképpen sem szálloda. De a legfontosabb, hogy tényleg legyen ott élet, és meg kell teremteni a gyakorlati- közlekedési- és funkcionális összeköttetést Pesttel és a Duna-parttal, mert most olyan szigetszerű az egész vár...

És végül ehhez nemzetközi versenypályázat legyen, egy ilyen munkához elképzelhetetlen, hogy egyvalaki szálljon ringbe, és annak adjuk, bármit is találjon ki. 2 pályázó sem elég, és hát ez van, de én jobban bíznék német, angol vagy osztrák irodákban, ez van. Bár persze lehet magyar is, ha az tud, de a lényeg, hogy több ötletet véleményezhessenek/ünk...

Gyárfás 2010.07.20. 12:59:18

Azért ne felejtsük el, hogy a palotában sosem lakott senki, Horty egy szárnyat nagyon szerényen és ennyi.
A többi rész csak arra volt, hogy megmutassuk tudunk olyat mint Bécs:)

goumba 2010.07.20. 13:51:22

@Budapester81: földalatti abszolút pártolandó, szerintem is jó volna, ha végre összekötné a két múzeumnegyedet.
múzeumok és könyvtár kiköltöztetése: és mi lenne helyettük? királyi skanzen, aranyozott lóf@szkákkal?
átjárhatóság: igen, feltétlenül, a jelenlegi állapotok abszolút érthetetlenek, hogy hol és miért állja utunkat egy vasrács, bezárt kapu vagy falazat.
szálloda: na, abból pont elég a hilton...

goumba 2010.07.20. 13:56:37

@CSÉ: már megint okos ember beszélt... itt a kép róla, az ostrom után: m.blog.hu/va/varoskepp/image/2009/haboru_elott/palota.jpg

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2010.07.20. 15:44:50

@Bergeroth:
kihagytad a lényegét:

"Ez felháborító elvtársak! Egyszerűen felháborító! Ezt nem csinálhatjuk meg elvtársak! Ezt elvtársak, a járás dolgozó népével
nem csinálhatjuk meg elvtársak! Nem elvtársak! Illetve elvtársak, de nem csinálhatjuk meg! Beírunk 12-öt."

gubucze 2010.07.20. 16:12:56

Én azzal értek egyet, hogy a várra fordítandó pénzből rengeteg dolgot meg lehet csinálni Budapesten kívül. El fog rohadni a vidék :( Kastélyok, nemesi kúriák, műemlék épületek...

innovation 2010.07.20. 16:27:51

És egy szép példa még, hogy a csehek mit műveltek a várral. Élhető, szép, tele élettel. Szóval követendő példa van. (A Hofburgról már ne is beszéljek.)

innovation 2010.07.20. 16:28:26

@goumba: De azért annyira nem sérült, hogy kukába vele!

innovation 2010.07.20. 16:29:31

@gubucze: Így van! Amit meg eszel az is kerülhetne sokkal jobb helyre: Afrikába vagy Rio nyomornegyedeinek gyerekei szájába! Hogy lehet így gondolkodni... :/

Abban viszont igazad van, hogy vidéken is csak pusztul minden... :(

innovation 2010.07.20. 16:31:49

Közlekedésre még egy-két gondolat: lehet akár az is, hogy busz közlekedjen, de elektromos. Aki ott lakik, vegye tudomásul, hogy autóval nem lehet behajtani. Több kávéházat, cukrászdát, kiülős teraszt (mindezt persze normál árban), a galéria is maradhat, ha rendben átjárható, könyvtárnak tényleg kellene egy normális épület. Ejjj, mennyi mindent lehetne tenni.

gubucze 2010.07.20. 16:41:17

@innovation: Ez az "Amit megeszel kerülhetne jobb helyre" tetszik. Nem sértődök meg rajta, értem, hogy mire gondolsz. Talán nem jól fejeztem ki magam. Elismerem, hogy a vár világörökség része, szimbólum stb., tehát vétek pusztulni hagyni. Inkább akkor azt mondom, hogy mellett észre kellene venni, hogy rengeteg egyéb gondozandó örökségünk van, és messzebb tekinteni a Budapest táblán. Remélem, így már megfelelően fejeztem ki magam.

Ja és mondom ezt tősgyökeres budaiként, aki hamarosan költözni fog egy kisebb városba...

Bergeroth 2010.07.20. 18:34:31

@JoeHorseDick:
Mondtam, hogy nem szó szerint van. :P

WonderCsabo 2010.07.20. 20:32:44

Vissza a videóban mutatott állapotot.

Persze ez sosem valósul meg. Viszont több modernséget ne vigyenek bele, azzal teljesen szétbarmolnák.

WonderCsabo 2010.07.20. 20:44:04

Végignéztem a videót. Egyszerűen siralmas. Ezt is a szocialista rendszernek köszönhetjük. Meg persze a világháborónak.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.20. 20:48:45

Na azért álljon meg a menet. A sok nagyszájú itt szedi le a keresztvizet azokról, akikről semmit nem tud. Nézegessetek már képeket mondjuk 1950-ből, hogy fogalmat alkothassatok arról, mekkora volt a pusztítás. Ami ma látszik a palotából, az legfőképp nem rombolás, hanem építés eredménye. Merthogy a nagyobb része megsemmisült, és ami megmaradt, az is sérült. És miközben az egész várost újjá kellett építeni, még arra is futotta az erőfeszítésből, hogy azon a szakmai színvonalon, amire futotta, visszaépítették ezt a grandiózus építményt. Szerintem le a kalappal előttük. Az eredetivel megegyező helyreállítás egész egyszerűen nem volt opció, mert se pénz, se szakértelem nem volt hozzá. Vagy ez, vagy a romok. Utóbbi jobban tetszene?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.20. 23:30:41

@Androidus: Hát, a belinkelt fényképsorozat pont azt mondja, hogy sok minden megvolt még a háború után, romosan, de nem menthetetlenül.

Aztán vannak sokszor hallott "városi legendák" a világháborúban földig rombolt Varsó vagy Krakkó újjáépítéséről: nem tudom, mennyi igaz belőle (esetleg lehetne egy poszt róla), de az is azt sugallja, hogy lehetett volna a régi állapot helyreállítására törekedni a háború után is és talán most se kellene ezt az opciót teljesen elvetni. Szóval szerintem a "vagy ez vagy a romok" megközelítés az egy hamis dilemma.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.21. 00:38:01

@promontor: gyanús, hogy a lengyelek meg vígan beszélgetnek arról, hogy bezzeg a magyarok helyreállították a budai várat.

Igen, a videóban két melléképület szerepelt, amiket nem világoc, hogy miért bontottak el '62 és '75 után. De ezeknek nem sok köze van a korábbi helyreállításhoz.

Igen, álltak részek, amik közül meg is lett tartva, ami. De attól, hogy a fotón álló helyzetben van egy faldarab, még nem biztos, hogy statikailag oké. Persze lehet, hogy néhol ledőlt valami, aminek nem kellett volna, de a rombolás képeit látva (nem ezeket, könyvből nézem) simán belefér, hogy ennyit bírtak megmenteni.

Meg szerintem alábecsülitek egy ilyen helyreállításnak a bonyolultságát. Ott áll a fal negyede, és ha meg akarom tartani, akkor fel kéne építeni a többi részét ugyanúgy. Ami egy ilyen feje búbjáig ornamentikus épületnél iszonyú ráfordítás. Az egészet? Á... Szóval szerintem azok, akik a 60-as években befejezett felújítást csinálták, kitettek magukért. Igenis igyekeztek megtartani, amit tudtak. Aztán hogy utána mi történt? Az már ebek harmincadja.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.21. 00:39:07

Egyébként meg követelem a Zeughaus visszaállítását, amit a gaz komcsik elbontottak :DDD

(Kíváncsi leszek, erre ki mit reagál.)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.21. 00:42:57

@Ignorantius: az építészet halott. Akiket nagynak tartanak manapság, azok is csak a feltűnősködést csinálják a többinél jobban. Pusztába leszúrni egy karót, az megy nekik, de alázatosnak lenni, finoman beleszőni egy új elemet a város szövetébe... felejtsd el. Addig jó, amíg ezek nem építenek semmit.

goumba 2010.07.21. 09:40:45

@Androidus: az valahol a Sándor-palota mellett/előtt állt, ugye? állítólag széééééééééééép barokk homlokzata volt, vissza az eredeti állapotokat hát!

donodon 2010.07.21. 10:32:33

@fromdtod:
Ezt biztosan nem.
Nem a mai giccseket kell örökíteni, hanem az régi szépet. Ha modernt akarsz, ott van pl. az Árpád-hídnál az a két okádmány üvegház, azt mutogathatod majd, az unokádnak. :P

donodon 2010.07.21. 10:42:21

@Androidus: Tényleg kitettek magukért az akkori felújítók, de elkövettek számos baklövést, ezekre pedig nincs mentség.

rákosi lakótelepet akart a Palota helyén, ezzel az erővel most is lehetne építeni oda egyet. :(

donodon 2010.07.21. 10:43:32

@Androidus: "Pusztába leszúrni egy karót"
Erre emlékszem: Hotel Budapest - Finta

Ray2 2010.07.21. 10:51:32

@goumba: Írd meg hogy szerinted mi lenne a fasza!
Léci léci léci léci!

goumba 2010.07.21. 10:51:49

amúgy nem tudom, mennyire lenne erőltetett és skanzen jellegű, ha korok és stílusok szigetszerűen jelennének meg az egész várhegyen. tehát lenne zsigmond-kori, mátyás-kori, török-kori, barokk, hauszmann és modern része(i) a dombnak. az oroszlános udvar pl. nagyon jó lenne barokknak, akár neo-neo-neo barokknak is ;-)))

ami számomra abszolút nem világos: egész pontosan milyen területekre terjed ki a pályázat? maga a várnegyed meglehetősen nagy kiterjedésű, aztán park, múzeum, szálloda, város- és lakóház, levéltár, templom mind-mind van benne...

donodon 2010.07.21. 10:54:57

@goumba: Ami erőltetett, az az acél-üveg förmedvény 0 esztétikai értékkel.

white zimbabwean 2010.07.21. 10:59:30

Személy szerint a Hauszmann-féle kialakítás nagyon reprezentatív, viszont a szem a mostani formát"szokta meg". Magam részéről a palota B, C, D épületekben (amelyek a Dunára néznek)a Hauszmann-féle verzió reprezentatív belső tereit visszaépíteném, e mellett kiváló lehetne galéria maradhatna pl. Ermitázs, egy-két jelenlegi jobb termet meghagynék, az A (volt Ludwig) és E épületet hagynám belülről a jelenlegi formájában. Az OSZK-t el kellene helyezni máshova itt Kormányzati funkció is elképzelhető lenne. Az elbontott istállót, lovardát, testrőrházat vissza kellene építeni, A Szent György téren a Teleki és a Főhercegi palotával és a Honvéd Főparancsnoksággal együtt. Példa Drezda Frauenkirche, Varsó, csak nálunk nem lehet valamit eredeti formájába visszaépíteni.

Ray2 2010.07.21. 11:07:58

@goumba: fúj, akkor te odaraknál gusztustalan, giccses, cukormázas giccsmájszter Hauszmann és barokk mímeléseket?
Hát ne haragudj, de hol van itt a progresszió és az európai értelemben vett szabad gondolkodás?
Hogy lehetsz ilyen maradi, ennél még a KÖZTI is jobbat csinált!
(irónia)

goumba 2010.07.21. 11:18:59

@rayk:
1. átjárhatóvá tenni a várhegyet, a jelenlegi sok-sok elfalazott zsákutcát megszüntetni, szintkülönbségeket (pl. oszk körüli szemétgödör) szintén bekapcsolni a szabadon bejárható utak hálózatába.
2. magához a palotához a lehető legkevesebbet hozzányúlni. javításokat természetesen kell végezni, az irritáló egytáblás ablakokat cserélni kéne, a belsőket azonban nagyjából békén lehetne hagyni. belsőket csak a könnyebb átjárhatóság/áttekinthetőség kedvvért kéne alakítani.
3. oroszlános udvar "barokká" varázslása, lásd még előző hozzászólásomat, bár vannak kétségeim...
4. romok és régészeti leletek bemutatása: hát igen, ez egy olyan téma, amire nem tudom a választ (még én sem ;-))) ). ha csak otthagyjuk a félméteres falakat, az maga a tömény unalom, ha hozzáépítünk és értelmezzük, az szentségtörés, ha díszletként használjuk őket egy modern és interaktív kiállításon, az picit ciki diznilend lesz...
5. honvéd főparancsnokság (bár nem tudom, mennyire témája ez a jelenlegi kiírásnak - de irányelvként azt hiszem nyugodtan alkalmazható más épületekre is (pl. várkertbazár)): először funkciót kéne találni neki, aztán a funkció már adja is a megfelelő formát és megoldásokat, vagy nem ilyesmit mondtak talán a nagyok?

goumba 2010.07.21. 11:20:30

@rayk: irónia, bizony, nem véletlenül lenne a teljesen zárt, eldugott udvar a neo-neo-neo-neo színtere ;-)))

goumba 2010.07.21. 11:23:28

@donodon: nem tudok ilyenről, az mti nyomi székházát viszont tényleg fel lehetne nyugodtan robbantani, erősen rossz kilátást eredményez a várhegyen...

goumba 2010.07.21. 11:27:43

@white zimbabwean: mi baja mindenkinek az oszk-val? ha az épület marad, és már miért ne maradna, akkor az országos könyvtár miért ne működhetne benne? nem kupleráj az, nem is sertéshizlalda, akkor meg miért b@ssza mindenkinek a csőrét???

Ray2 2010.07.21. 11:29:17

@goumba: Örülök a szép megoldásnak, de a korábbi hozzászólásod alapján valami egetrengető és kreatív ötletet vártam.
Ez így tényleg egy skanzen ahogy írod, ami emléket állít az általad csak hányásra ingerlőnek nevezett egykori palotának.

donodon 2010.07.21. 11:30:19

@goumba: Csak, hogy tudjad: a könyvtár már évekkel ezelőtt kinőtte a jelenlegi helyét.

goumba 2010.07.21. 11:55:06

@rayk: nincs megoldás, egy relatív zsúfolt vakondtúrás tetején állunk, ahol pedig még szabad placc van, ott
a) vagy értékes romok leledzenek
vagy
b) senkinek halvány segédfogalma nincs, hogy ha építeni kéne/lehetne valami újat, az mi is legyen

goumba 2010.07.21. 11:57:01

@donodon: a könyvtárak már csak ilyenek, de mit szólnál egy pilléreken álló (a bizonyos mélygarázs fölött), észak-nyugat felé hosszan elnyúló új, csupa acél és üveg épületszárnyhoz?
;-))))))))))))))))))))))))

Nogee bácsi · http://neogallery.blog.hu 2010.07.21. 14:36:31

Volt nem is olyan régen egy felújítási láz a várnegyedben. Bizonyosan sokan emlékeztek, egy csomó házat "felújítottak" a kerületben. Tudjátok, hogy mi volt az? Újrafestettek, esetleg itt-ott újravakoltak homlokzatokat.
A házakon belül az égvilágon semmit sem csináltak. Szóval ez az egész kérdéskör felesleges, mert az egész össze fog dőlni hamarosan. Egymás után fognak életveszélyessé válni az épületek, és nem lehet hozzányúlni sem, mert az örökségvédelmi hivatal nem engedi. A palota állaga meg olyan, amilyen. Tök mindegy, ki csinálta, mállik szét. És ha nem csinálunk vele valamit, akkor tényleg nem lesz más, mint egy szép, zöld, fás-füves, domb. Üresen.

Én öt évig laktam a várban, és nagyon szerettem. Ténlyeg rosszul esne, ha hagynák végleg megdögölni.

goldengiccs 2010.07.21. 16:12:20

Az rendben van, hogy a vár a Dunától az Attila útig tart. De hosszában? Én szeretném azt hinni, hogy ez a projekt a Gellért tértől a Moszva térig terjed, és nem csak a várat, hanem az egész Gellért-hegyet rendbe hozzák, parkosítják az egészet, kiépítik a világítást stb.
Rengetegszer sétálgatok fent és pl. ami a Gellért felőli oldalon van az elkeserítő, vagy 20 éve nem nyúltak hozzá a helyhez. Pedig kivétel nélkül szoktam látni küldföldieket és szemmel láthatóaón odáig vannak a helytől, mert ilyen helyszín a központban nem minden városnak adatik meg.
És folytatnám, bocs, ha kicsit offtopic, de ugyanez a helyzet a Városligettel, Népligettel(!), és a legtöbb parkkal Budapesten, teljesen el vannak hanyagolva. Javasolnám a Londoni modellt.
Remélem kedves Urbanista, ez a téma megér neked egyszer egy külön postot.

A videótól amúgy tátva maradt a szám! Üdv

Nzoltan 2010.07.21. 19:56:10

Én egy kicsit félek a felújítástól. Azért, mert a Pl. a Rácz fürdő is milyen jól sikerült.:-/

Amúgy kívülről az eredeti állapotot kellene visszaépíteni, a várbazárral együtt, belül pedig az eredeti felosztással kellene hasznosítani a teret.

Lehetne az egyik fele luxushotel, így sokkal olcsóbban megúszható lenne és a szinvonal sem lenne átlagos. Mint a New York és a Grasham. Az már máskérdés, hogy még egy ilyen szállodát elbír-e a város?

Nzoltan 2010.07.21. 19:57:54

@goldengiccs: A Városliget siralmas. A PeCsa környéke szó szerint cigánytelep kurvákkal és bóvliárusokkal.

Nzoltan 2010.07.21. 20:00:08

De lehetne benne diszkó is, mint a Nyugatiban a Bank volt.:-)

goldengiccs 2010.07.21. 22:17:20

@Nzoltan:
akkor a Népligetről ne is beszéljünk! Városligetbe legalább időszaktól függetlenül bátran bemegyek...

De komolyan átgondoltátok már, hogy milyen szuper park lehetne a Gellért-hegyből? Meg az egész vár és környéke... én bizakodom, a szőlő a hegyolalban is nagyon tetszik!

innovation 2010.07.22. 08:22:01

@gubucze: Örülök, hogy tetszik. Persze, értem én, hogy mit mondasz és tényleg gáz, hogy olyan értékek pusztultak el, mint József főherceg kastélya, vagy a felesége kriptája, váraink, kastélyaink, stb... De Bp-re jönnek inkább a külföldiek, vidéknek még akkora marketingje sincs, mint a fővárosnak. :/ De én Veled vagyok! ;)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.22. 10:51:29

@goldengiccs: miért, most mi a Gellért-hegy? Ipartelep?

goumba 2010.07.22. 13:24:25

Akkor még egy pár mondolat a tágabb értelemben vett (tehát nem csak építészeti) funkcionalizmus helyéről a várban:
1. Egyszer meg kéne nézni, milyen intézmények maradnak, bővülnek, mennek; ezeknek milyen igényeik vannak. Igények: tér, megközelítés, műszaki kiszolgálás, raktározás stb.
2. Utána azonosítani kell a még beépíthető/felújítható területeket, ha van ilyen; a jövendő új funkciókhoz megtalálni a megfelelő területeket és formákat.
3. Legvégül meg kell vizsgálni minden tervet és ötletet:
a. az ott lakók
és természetesen
b. a turisták
szempontjából.
És ha minden input a helyére kerül, akkor az output is valamivel értelmesebb lesz, mint az 'építsük vissza a nemtommék díszlépcsőt' jellegűek...
Ilyen rohadtul egyszerű ez, már ha nem a felsőfokú f@szverést várjuk el építészeinktől, amikor egyszerre kellene tartalmat, formát és helyszínt is kitalálniuk a nagy semmiből, lásd Zobokiék esetét a honvédparancsnokság épületével...

Zselés-halrudacska 2010.07.26. 13:13:54

@goumba: Azért azt is figyelembe kell venned hogy abban a korszakban Európában az uralkodó építészeti irányzat az eklektika és a historizmus volt, a szecesszió még nem kezdődött meg nem is beszélve az Art-deco-ról. Nem mondhatod hogy az egész "giccses" hiszen Huszmann csak a kora ízlése szerint alkotott és sem nem koppintás mivel nem másolata semminek csak a kor elemeinek felhasználásával alkotott új épület.
Igaz nem forradalmi az épület de kora stílusában (historizmus) kiemelkedő remekmű.

Amúgy szerintem is az ereteti formájában kellene helyreállítani ha nem is az egésszet de nagy részét...

==T== 2010.07.27. 09:47:58

Vélemény: a palotánál legalább külsőleg helyre kéne állíani a vh. előtti állapotot. A magam részéről a lovardát, József főherceg palotáját és Honvéd főparancsnokságot és a Minisztériumot is a II.vh előtti állapotban építeném újra, amx más funkciókkal. Építészetileg meg lehetne oldani, hogy a főhervcegi palota mögötti Anjou romok továbbra is látogathatóak legyenek.
süti beállítások módosítása