Eredetileg arról akartam posztot írni, hogy milyen klassz szökőkutat fotóztam Újpesten a most épülő új főtéren. Elsőre olyan mintha a Szabadság téri interaktív vízjáték kisöccse lenne, de kiderült, hogy nem inter csak aktív: ott tör föl a víz, ahol akar, vagyis kötött program szerint, mindegy, hogy elé állunk-e vagy sem. Viszont ez a közönséget egyáltalán nem zavarja: a fürdőgatyás gyerekek pancsikálnak benne, anyukák, apukák a padokon napoznak vagy az árnyékban hűsölnek. Szóval erről akartam írni, de ma reggel (a Mandinernek köszönhetően) belebotlottam egy jobbklikkes publiba.

A szerző szerint egyáltalán nem jó, ha meztelen gyerkőcök rohangálnak a Belvárosban és ez kifejezetten a slumosodás előszobája. Mint írja:

 

Az V. kerület kellős közepén, az MNB, a Bankcenter, az amerikai nagykövetség, az egyébként a szélsőjobboldal abúzusának méltatlanul áldozatul eső hazatérés temploma és más, nyilvánvalóan elhanyagolható reprezentációs/nemzetgazdasági súllyal rendelkező épületek között szemtanúi lehetünk a magyar kreativitásnak, amint nem is annyira kiskorú pucér gyerekek tömegei, szüleik legnagyobb megelégedésére, önfeledten szaladgálnak a vízoszlopok között, több-kevesebb sikerrel kikerülve egy-két bankárt, diplomatát, alacsony beosztású köztisztviselőt. A látvány szürreális, és egyben tökéletes korrajz annak alátámasztásául, hogy miként lehet még mindig nagyon mellélőni egy eredetileg jónak tűnő ötlettel. Egy eredeti koncepció teljes félreértéséről a vizuális típusoknak katt ide.
 
Félve kattintottam a linkre, mert azt hittem "nem is annyira kiskorú pucér gyerekek tömegei" lesznek a képen amint vadul kergetik szegény irodista lányokat, akik csak cigizni jöttek ki a munkahelyük elé. De nem ilyen súlyos a helyzet, gyengébb idegzetűek is megnézhetik.

Meg úgy általában az egész helyzet nem ilyen súlyos. Nyár van, kánikula. Pár hétig másképp működik egy tér mint ahogy megszoktuk. Ha a Vörösmarty téren egész évben piac lenne, az biztos sokakat zavarna - adventben senkit. Ha a Budai várban egész évben pityókás emberek ezrei lődörögnének pohárral a kezükben, az nem lenne előnyös - a Borfesztivált talán a bornemisszák is megbocsájtják és lehetne sorolni a példákat.

Ez hozzátartozik az élettel teli városhoz. Unalmas, konszolidáltan mosolyogó, jól szituált emberekkel csak a látványterveken vannak tele az utcák. Ez sokkal klasszabb.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szabadság tér újpest szökőkút v. ker iv. ker belváros főutcája szent istván tér interaktív szökőkút istván tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr562152984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobzen 2010.07.15. 15:10:59

@KKKKKK: "keresztény erkölcs"

MUHAHAHAHAHA. E két szó egymás mellett állása mindig hahotázásra kényszerít.

Szabad-e ölni?

2 Móz. 20,13 "Ne ölj."
3 Móz. 24,17 "Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon."

ezzel szemben

2 Móz. 32,27 "Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, ... és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát."
1 Sám. 6,19 "... És a nép szomorkodott, hogy az Úr ily nagy csapással [az eredeti szöveg szerint: mészárlással] sújtotta vala a népet."
1 Sám. 15,2-3.7-8 "Így szól a Seregek Ura [az Úr]: ... Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. ... Saul pedig megveré Amáleket ... a népet pedig mind kardélre hányatá."
4 Móz. 15,36 "Kivivé azért őt az egész gyülekezet a táboron kívül, és agyon kövezék őt, és meghala, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek."
Hós. 14,1 "Meglakol Samaria, mert daczolt az ő Istenével. Fegyver által hullanak el; csecsemőik földhöz veretnek, és terhes asszonyaik ketté vágatnak."
Zsolt. 137,9 "Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!"

"Remélem újra kötelezővé válik a hittan, és az indokolt testi fenyítés is újra elfogadottá válik."

Milyen jó volt régen, amikor kis szarosokat bucira vertük amikor kérdezősködni kezdtek hittanórán, ugye atyám? :D

KKKKKK 2010.07.15. 15:12:19

@specialist: Nem azzal van a baj, hogy a gyermekek nemi szervei szexualitást sugallnának, hanem azzal, hogy később, felnőttként szexualitásuk teljes tudatában is így fognak viselkedni, ha idejekorán nem fojtják el bennük a szabados viselkedés csíráját is.

kisa 2010.07.15. 15:12:54

@loláb: Az, hogy minek tartasz, számomra közömbös. Amúgy sok proli magasan intelligensebb, mint egyes nemprolik.

Ninjaboy 2010.07.15. 15:13:19

@Bobzen: Aha, nyilván uszodai minőségű szűrőberendezés van minden egyes filléres szökőkút alatt. Ezt azért te sem gondoltad komolyan.
Az uszoda vagy strand vize is egy baktériumtenyészet, csak éppen ott nem mossa bele minden csöves a koszlott seggét, amikor senki sem látja -- többnyire, mert nincs pénzük belépőre.

Tök mindegy mire veri, mert ha meglátom, akkor én fogom neki verni egy 5 kilós kalapáccsal.

Mindegy, ezek megint ellenérvek voltak a szökőkútban fürdés ellen.

KKKKKK 2010.07.15. 15:13:41

@Bobzen: Te most az Ószövetséggel próbálkozol?

TH 2010.07.15. 15:13:58

@loláb: "ha te meztelenül akarod fürdetni a gyerekedet, akkor megteheted, maximum én egy igénytelen prolinak foglak tartani."
Nem akarom, nem is fogom, nincs is, stb., de rohadtul nem érdekel, ha adott esetben igénytelen prolinak tartasz. :-)

@specialist: nem butaság, amit írsz! :-)

specialist 2010.07.15. 15:14:07

@KKKKKK:
Most megint elgondolkodtam, hogy esetleg valaki kepes komolyan leirni ezeket a gonolatokat, amiket a Te nicked alatt olvashat az ember...De akkor nem en, hanem Te magad teszed magad nevetsegesse... De hogy is lehet valakit komolyan venni, akinek a nickje 2x KKK? :)

Reggie 2010.07.15. 15:14:26

@kisa: Egy statisztika szerint a statisztikak 70%-a semmitmondo.

Banya30 2010.07.15. 15:14:30

@Ninjaboy: Egyetértek, ráadásul még sajnáljam majd mikor az RTL2-n azért sír mert valaki a szeme láttára csinált gyermekével csúnya dolgokat, miközben ő trécselve észre sem vette a pedo bácsit. Vagy mert összeszedett gyermeke egy fincsi kis gombát/bacit a szökőkútból. Aztán a napközben dolgozók (és nyugodtan-a szökőkútból kivillanó pucér seggek nélkül-ebédelni kívánók) pénzéből összeharácsolt TB költségen gyógyítgassunk az inproduktív polgártársunk produktív hülyeségét.

kábéla 2010.07.15. 15:14:59

@KKKKKK: és mi egy ember földi életének kioltása halhatatlan lelke üdvének megmentéséhez képest?
De jó, rendben, legyen csak kardlapozás.
A kötelező hittan és a testi fenyítés már nagyon közel (Rózsa anya tesz róla), s akkor a gyermekek dalolva utasítják el el a meztelenség, a szexualitás és a többi tévelygés kísértését.

TH 2010.07.15. 15:16:03

@specialist: Nem gondolja komolyan, nyugodj meg! :)

kisa 2010.07.15. 15:19:39

@Reggie: Hol van itt a statisztika? Saját ismeretségi körömből vettem a példát. Ahol vannak nemproli prolik, és proli nemprolik.

Ninjaboy 2010.07.15. 15:20:06

@Banya30: Ez olyan költőien volt megfogalmazva, hogy majdnem besírtam:))) Riszpekt!:D

Ez tök olyan, mint a tévében a hüvelygomba reklám, vagy a pucér babaseggekkel reklámozott pelenkák. Nem vagyok kíváncsi ezekre és kész (még jó, hogy nem nagyon nézek tévét). Tudom, el lehet kapcsolni:)

kisa 2010.07.15. 15:21:43

@Banya30: Ezen az alapon a tizen-huszonéves gyerekedet se engedd sehova, strandra főleg ne, de ha már, akkor talpig felöltözve, mert vannak nempedo csúnya bácsik is...

Reggie 2010.07.15. 15:23:13

@kisa: Igen, igy keszul a statisztika. Legfeljebb nem reprezentativ. De idezek neked: "A statisztika a valóság számszerű információinak megfigyelésére, összegzésére, elemzésére és modellezésére irányuló gyakorlati tevékenység és tudomány."

KKKKKK 2010.07.15. 15:23:48

@TH: Nem értem miért rontod a hitelem, ilyen hozzászólásokkal. Teljesen komolyan gondolom, amit írtam.

specialist 2010.07.15. 15:24:35

@KKKKKK: Azert van egy korhatar, ami felett mar en sem tamogatom a gyerekek meztelenkedest. De hidd el, amikor 10-12 evesen a gyerekek rajonnek, hogy az a kis szerszam mire jo meg a pisilesen kivul, addigra mar ok sem akarnak csupaszon rohangalni az utcai szokokut alatt. A laza erkolcs nem itt kezdodik! Akkor lenne jogos a dolog, ha a haromevesnek lenne barmilyen fogalma az erkolcsrol, meg arrol, hogy a beteg felnottek, akiknek vilag eletukben el kellett nyomniuk minden erekciojukat, mert Isten aztat mongya, szoval hogy ezek a felnottek milyen nem letezo tartalmakat tulajdonitanak az o artatlan furdozesuknek. Beteg, sunyi es hazug ez a hozzaallas, azt kell mondjam. Bocsanat.

valójábannemberci 2010.07.15. 15:24:45

@Banya30: Vigyázni is kell a gyerekre, nehogy a szervezete idejekorán találkozzon bármilyen olyan dologgal, ami immunreakciót válthat ki. Otthon is naponta klórmésszel takarítás, fürdés és kézmosás csak hypóval.
Majd nagyobb korában a szigorú erkölcs megerősíti az immunrendszerét is! Elég csak megmutatni a NENYI-t az allergiának, és az visítva menekül annak ereje elől!

;]

TH 2010.07.15. 15:26:35

Egy aprócska közbevetés:
szerintem alapvetően senki nem vitatná azt, hogy hosszú órákra letelepedni a szökőkútnál, és azt teljesen strandnak használni legalábbis fura...
sőt, egyetértek azzal, h. elég igénytelen dolog.

azt nem értem, hogy mi a baj azzal, ha a gyerekek eltöltenek benne mondjuk 15 percet vagy fél órát...
ha valaki a gyerekek egészségét félti, azt is megérteném, de akkor miért kívánják nekik sokan, h. szedjenek össze mindenféle fertőzést?

utó 2010.07.15. 15:27:58

Egy karbantartott uszómedencénél szakember figyeli a vizet. A kosz ki van szűrve, a kémhatás bőrbarátra beállítva, és éppen annyi vegyszer fertőtlenít, amennyi kell. (Nem vagyok szakértő, biztos van még pár fontos részlet.)

Kíváncsi lennék, az ilyeneknél mi védi a kisgyereket a bemosódó kutyaszartól és az ilyesmiktől. Felteszem, semmi, vagy nem sok. Alapvetően egyetértek, hogy ez így nem jó, de nem azért, mert bugyis kétévesek jelennek meg benne. Hanem mert egyszerűen veszélyes az egészségre, ha pancsolóként használják, ahelyett, ami: műtárgy. Annak egyébként kifejezetten szimpatikus.

Nem hiszem, hogy egy ilyet lehetséges normálisan karbantartani pancsolásra: annyi a kosz, hogy csak veszélyes mennyiségű vegyszerrel lehetne semlegesíteni. De ha tévedek, én csak örülök.

Ninjaboy 2010.07.15. 15:28:03

@kisa: nem erről van szó és az egész post elsősorban nem arról szól, hogy lehet-e fürdeni a kutakban vagy akármiben, hanem a meztelen fürdésről. Nyilván te lennél a legjobban megsértődve, ha kint ülnél a padon és egy busznyi szottyadt, izzadt nyugdíjas turista jönne és meztelenkedne a kutakban. Nekik akkor ugyanúgy joguk van ehhez, mint a kisgyerekeknek. Nem kell feltétlenül a pedofíliára és egyéb dolgokra kihegyezni a témát.

Ráadásul ha a huszonéves gyerek meztelenül megy ki a strandra és arra csúnya bácsik verik, azzal nyilván tisztában lesz, mert nagykorú. Ellenben a kisgyerek, aki nem tudja, hogy ilyen ótvarság létezik, az teljesen más tészta.

Reggie 2010.07.15. 15:28:27

@TH: Hany perctol szamit furanak? Mert ezekszerint 15 perc meg belefer, de hosszu orak nem. Es mi a hatar, ahol ez billen?

TH 2010.07.15. 15:29:44

@KKKKKK: ne haragudj, nem akartalak megbántani vagy a renomédat rombolni...

kisa 2010.07.15. 15:29:47

@berciXcore: Még jó, hogy nem fürdésre ajánlod a klórmeszet! :-)
Egyébként meg, tényleg, miért is?
"Vagy mert összeszedett gyermeke egy fincsi kis gombát/bacit, annyira legyöngült az immunrendszere a folyamatos féltéstől. Aztán a nem steril nevelés elvét vallók pénzéből összeharácsolt TB költségen gyógyítgassunk a szemellenzős polgártársunk prűd hülyeségét.

Bobzen 2010.07.15. 15:30:15

@TH: "ha valaki a gyerekek egészségét félti, azt is megérteném, de akkor miért kívánják nekik sokan, h. szedjenek össze mindenféle fertőzést?"

Nyárspolgár mentalitás, nem tehetnek róla. A mókuskerék és a pesszimizmus kiherélte belőlük a jókedélyt. De legalább van kiken röhögnünk.

TH 2010.07.15. 15:31:12

@Reggie: nem hiszem, h. van konkrét határ, de érzek különbséget aközött, h. valaki kimegy, megiszik egy sört, míg a gyerek pancsol, meg aközött, h. kimegy pléddel, és órákra letáborozik. Akkor már a strand vagy akár a Városliget mégiscsak jobb hely erre, nem?

Banya30 2010.07.15. 15:32:06

@kisa: Huszonévesen már mindenki SAJÁT MAGÁÉRT felelős. Tizenévesen meg szimplán hormonmérgezett, zárdába is teheted ha viszket, meg fogja vakarni.
De egyébként sem erről volt szó. :)

Reggie 2010.07.15. 15:32:48

@TH: De ilyen erovel van aki meg csak a nehany ora, es az egesz nap kozott erzi a hatart es ezert van ott nehany orat.

TH 2010.07.15. 15:33:07

@Bobzen: de egy nyárspolgár se kívánjon már betegséget egy gyereknek!

kisa 2010.07.15. 15:33:28

@Ninjaboy: Bocsi, a pedo bácsikat valamelyik kommentelő hozta fel, aminthogy a pucérkodást is. Banya meg, akinek válaszoltam, konkrétan erre hivatkozott. És úgy látom, a fürdést ellenzők is ebbe az irányba haladnak: miszerint egyáltalán ne fürödjenek a szökőkútban, mert csak (itt jön a blbla erkölcsről, istenről, miegymásról), pucéran meg pláne ne!

TH 2010.07.15. 15:34:59

@Reggie: nem akarok megszabni egy konkrét időszakot, ameddig OK a dolog... én csak azt mondtam, h. én érzek különbséget.
Sztem strandnak használni fura ötlet, viszont kiugrani egy kis időre, vagy útközben megállni hűsölni egy kicsit teljesen logikus és ésszerű.
De ez az én logikám, és azt is el tudom képzelni, hogy nincs igazam. ;-)

kisa 2010.07.15. 15:35:31

@Banya30: Hanem miről? Te írtad, hogy pucér kisgyereket megronthatja egy pedo bácsi. Én erre válaszoltam, hogy a nempucér nagygyereket is megronthatja a nempedo bácsi. Igaz, azt nem megrontásnak, hanem erőszaknak hívjuk.

TH 2010.07.15. 15:35:38

@kisa: azért a bibliás kommentek többsége erősen ironikus volt ám. :)

valójábannemberci 2010.07.15. 15:36:36

@utó: A visszaforgatott vizű szökőkutakat szűrőiben UV fertőtlenítés szokott lenni, mivel kellően hatékony, és sem szaga, sem íze nincs. Itt írnak például róla (az oldal nem valami hájtek, de a lényeg ott van): www.corrview.com/tech_m_06.htm

Ninjaboy 2010.07.15. 15:36:47

Szerintem nem gáz, ha valaki odamegy, belelógatja a lábát (gödör melletti tó) vagy lehűti a fejét (inni tilos!) a hideg vízzel egy szökőkútban, mert ezek egy részét (nem mind) erre találták ki. Viszont egyik sem ingyen strand, hogy órákig ott pancsikoljon valaki, főleg nem meztelenül. A kettő között baromi nagy különbség van, észre kéne venni.

TH 2010.07.15. 15:39:37

@Ninjaboy: OK, akkor ezeken a képeken te látsz bármi rosszat?

http://stop.hu/gallery/gallery.php?&database_name=articles&database_id=702802&median_code=11667055804511&category=rovat&subcategory=belfold&relations=0&images=16&videos=0&title=Iszony%C3%BA%20h%C5%91s%C3%A9g%20-%20folyamatosan%20moss%C3%A1k%20a%20f%C5%91v%C3%A1ros%20utc%C3%A1it!%20-%20Fot%C3%B3gal%C3%A9ria&id=319357&ext=jpg

Ne mondd, h. ezt a szökőkutat nem pont erre tervezték!

Banya30 2010.07.15. 15:41:05

@kisa: Azért a sterilitás és a szökőkút mocskában való fürdőzésnek nevezett dagonyázás között van némi átmenet.
Ha szerinted nincs az családon belül is enyhén szólva furcsa.

Mike36 2010.07.15. 15:43:13

akin van fürdőruha az hol pucér?
másrészről miért ne játszhatnának a gyerekek a szőkőkuttal, főleg ha az úgy van kialakítva, ahogy a mellékelt képen láthatjuk?

Reggie 2010.07.15. 15:43:15

@TH: Nyilvan logikus, nincs is vele baj, en meg csak azt mondom, hogy mas meg siman normalisnak tarthat 1-2 orat.

De nyilvan nem furdozni kene a szokokutakban, hiszen szokokut es nem furdohely (vannak kozfurdok is). Akinek melege van az siman vehet egy palack asvanyvizet es leontheti magat azzal, vagy otthon beulhet a kadba es magara engedheti a hideg vizet. Kozteruleten levo szokokutakban nem veletlenul tilos furdeni.

Ninjaboy 2010.07.15. 15:43:41

@TH: Nem. De én azt írtam, hogy nem mindet! Nem pedig azt, hogy egyiket sem. Pl. a margitszigeti óránként zenélős szökőkutat biztosan nem arra tervezték, hogy abba dagonyázzanak -- főleg amilyen retkes szokott lenni.

TH 2010.07.15. 15:44:14

@Banya30: "szökőkút mocskában való fürdőzésnek nevezett dagonyázás"
Szóval ennyire félted az ott fürdőzők egészségét. És ha eddig mindenki épp bőrrel (szó szerint!) megúszta eddig?

kisa 2010.07.15. 15:45:36

@TH: Ha sokK-ra gondolsz, vettem. :-)

TH 2010.07.15. 15:46:12

@Reggie: a fotókon levő szökőkút egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy az emberek leöblíthessék magukat vele. Fürdeni meg nehéz benne medencerész nélkül.

TH 2010.07.15. 15:47:26

@Ninjaboy: na, ezzel már egyetértek. A blaha lujza téri sem erre való. Csak itt a cikk írója pont az ellen kelt ki, amikor a város lakói azt a szökőkutat rendeltetésének megfelelően használják.

Reggie 2010.07.15. 15:50:08

@TH: Mitol egyertelmu az a cel?
Amugy rendelet egyertelmuen tiltja.

Mike36 2010.07.15. 15:50:18

@kisa: naja, pedobácsikra jellemző hogy a nagy tömegben, futószalagon rontják meg az ártalan gyerekeket
hát hogyne
egyesek már nagyon amcsik itthon is

kisa 2010.07.15. 15:50:29

@Banya30: Nem tudom, mennyivel mocskosabb egy szökőkút, mint egy átlagos strand - nem a medencére gondolok, hanem a kapcsolt részekre. Vagy egy nejlon buszülés (pláne, miután felkelt róla egy aligminis nő, és látszik a az izzadt combja helye...) Vagy a mozgólépcső kapaszkodója. Nem ismerem a szökőkutak mechanikáját, én nem gondolom annyira mocskosnak, mint a fentebb felsoroltak.

valójábannemberci 2010.07.15. 15:51:56

@Banya30: Ha a megforgatott víz a rendszerben rendesen szűrve (pl. homokszűrés) és fertőtlenítve (pl. UV) van, és időnként (pl pár naponta hajnalban) a felszíni felületet is letakarítják tisztességgel, akkor nem tudom mire föl az aggodalom. Persze a rendes forgatórendszer kiépítése, annak karbantartása, és a felszíni felület takarítása pénzbe van. Ha a kerület erre smucig, akkor csak nézegesse a halott köztereket, aztán siránkozzon, hogy döglött a környék.

Mike36 2010.07.15. 15:54:44

@Banya30: hány ilyet láttál az elmúlt években az RTL2-n arra válaszolj? egyébként jobb ha tudod, hogy nagy eséllyel te magad fogod megerőszalkolni gyerekedet, vagy valami rokon, ismerős, nem egy vadidegen.

Reggie 2010.07.15. 16:04:23

@TH: Hat itt sem irjak, hogy furdesre van. Mindossze annyi, hogy interaktiv, azat szetnyilik a viz, ha valaki kozel lep.

TH 2010.07.15. 16:07:58

@Reggie: de akkor feltételezhető, h. arra tervezték, h. az emberek járkáljanak a vízfüggönyök között, nem? vagy OK, interaktív, és szétnyílik, de ezt csak távolról szabad szemlélni, ahogy a galambok előtt szétnyílik a víz?

Reggie 2010.07.15. 16:10:49

@TH: jaja, jarkalasra terveztek, es nem a vizzel valo erintkezesre.

fck 2010.07.15. 16:11:49

Az voltmár hogy nem egy "kádas", kávás, műemlék szökőkútban futkároznak a kiskölkök hanem járdaszinten egy erre kitalált placcon?

TH 2010.07.15. 16:13:44

@Reggie: Te hülyéskedsz csak, ugye?
@fck:
nézd meg, Reggie szerint csak szárazon szabad ott járkálni, a vízzel való érintkezés szigorúan tilos (bár nehezen elkerülhető).

TH 2010.07.15. 16:16:08

@Reggie: de ez már tényleg az, amikor eldobom az agyamat. Van egy szökőkút, amit arra terveztek, h. az emberek járkáljanak benne. És azt kritizálod, hogy egyesek ennek során vizesek lesznek tőle?

Silent Bob 2010.07.15. 16:24:21

@TH: Hát hogy néz az már ki, a kutyaúristenit??? XD

Mike36 2010.07.15. 16:25:03

@hagyma: van olyan park, ahol az van kiirva: Fűre lépni szabad
mégsincs lerombolva, teleszemetelve, sőt
nagyon szép, és karbantartott

a kopaszi gát

TH 2010.07.15. 16:26:32

@berciXcore: nincs más megoldás, ez nem kérdés.

Mike36 2010.07.15. 16:28:15

@FaBRiK: "Végre valakik jól érzik magukat!" itt a lényeg! mindig vannak olyanok, akiket zavar mások öröme

Reggie 2010.07.15. 16:33:11

@TH: nem, hanem azt, hogy nem a jarkalasra hasznaljak, hanem kifejezetten a vizben valo furdesre.

t0thl 2010.07.15. 16:34:24

Azér mikor a szaros szutykos kisromák futkorásznak mellettem anyuapu hasonlóan igényes viselkedése közepette az nem valami kellemes látvány. Esznek isznak köpködnek szotyiznak hugyoznak.

t0thl 2010.07.15. 16:35:36

Amíg normál módon játszanak addig oké.

valójábannemberci 2010.07.15. 16:50:07

"Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a hőség miatt könnyített ruhában dolgozhatnak a minisztériumokban a munkatársak. Ez azt jelenti, hogy a nőknek nem kötelező a harisnya, a szoknya pedig rövidebb is lehet, s a férfiak esetében eltekintenek a nyakkendő és a zakó viselésétől."
index.hu/belfold/2010/07/15/levehetik_a_harisnyakat_es_a_nyakkendoket_a_miniszteriumokban/

Skandallum!!!

TH 2010.07.15. 16:53:23

@Reggie: OK, akkor mégegyszer: feladom. Vagy nagyon buta vagy, vagy csak megjátszod magad. Egyik esetben sincs értelme folytatni ezt a vitát.

felcsúti kimdzsongil fan club 2010.07.15. 16:55:47

"-de hisz maga átver engem!
ezek PATKÁNYOK!
-na és ha azok, az eredmény ugyanaz, a költség meg feleannyi.
-többé nem kezdek feketékkel..."

FaBRiK 2010.07.15. 17:11:57

@Ninjaboy: OK, ne menjen. De a kívülállókat ez zavarja?

kov_vacs 2010.07.15. 17:28:30

:)
Én se értem a problémát. :)

Ha piszok meleg van, és az ember megengedheti magának, hogy csuromvizes legyen, nyilvános helyen, miért ne tenné meg? :)

Hozzám sokkal közelebb áll az a mentalitás,
hogy a terek, amelyek körülöttünk vannak:
a lakásunk, a szobáink, a a kertünk, az utcánk, a városunk stb. ÉLETtér legyen, NE KIRAKAT.

Persze ezt lehet értelmesen megoldani, kellenek minimum szabályok - pl. hatévesnél idősebb gyerek ne legyen anyaszült meztelen, felnőtt nő nem veheti le a felsőjét stb - ha igény van rá, írjuk ki táblára.

DE
- tudom, van ilyen megközelítés, amely így érzi jól magát -
én nem vagyok híve a sose használt tiszta szobának (nappalinak), a fűrelépnitilos díszparknak, a megközelíteni tilos nyilvános utcai vízijátékoknak.
Éljünk vele, benne, használjuk a tereinket
ÉS tartsunk be szabályokat, hogy ne zavarjunk másokat:
- lehet, hogy a nappaliban élünk, széthajigáljuk a könyveket és a kirakót, DE NEM eszünk ott pörköltet fazékból;
- lehet, hogy a kertet/parkot használjuk, leheveredünk a fűbe, DE NEM ásunk a kellős közepére lyukat és nem szórjuk tele szeméttel;
- lehet, hogy berohangálunk a szökőkútba, DE NEM spricceljük le az öltönyös arra járókat és nem rohangálunk felnőttként meztelenül.

valójábannemberci 2010.07.15. 17:37:11

@kov_vacs: Van akinek csak két véglet van, két szín, két állapot. Van aki fekete-fehérben látja a világot. Őket zavarja, ha valamiben árnyalatok, sőt, színek bukkannak fel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 18:03:31

@Bobzen:
a velemenyem az objektiven
a szokokutakat nem gyerekstrandolasra talaltak ki
mi az erthetetlen?
van aki szerint OK
objektiv erveik vannak?
vannak
meleg van
csokolom
nekem vannak?
vannak
mennyen strandra
2 objektiv erv
akkor holnap hazarepulok es furdogatyaban Mary monokiniben beleulunk a szokokutba
van objektiv erved ellene?
Mary jol nez ki!!!
es en se vagyok csunya

TH 2010.07.15. 18:08:37

@hagyma: Az nem érv, hogy a képeken látható szökőkutakat (itt is, ill. a linkelt cikkben levők) mutatnak főleg, amit ilyen jellegű használatra terveztek? Nézd meg a poszthoz tartozó fotót. Szerinted azt arra tervezték, h. kívülről nézzék? És azt, ahol a vízfal szétnyílik, ha arra sétálsz? Gondolkozzunk már egy picit...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 18:13:35

@Mike36:
hogyne lenne
es van ahol nem valami miatt
hat egyertelmu
mi a gond?
erdoben meg ki se kell irni, a medve nem tud olvasni amugyse

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 18:15:14

@TH:
ez egy kurva jo poen megy a varosban meleged van belemegy
lehut
de nem a gyerekemet viszem ki strandolni
O is atszalad rajta haromszor de ha furdeni akar akkor strand, uszoda balaton, nem szokokut

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 18:16:56

@Mike36:
erre tudnek akkora baromsagot irni hogy le sem irom mert szegyellenem magam utana

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 18:20:04

@kov_vacs:
hat en mar ettem a nappalimban porkoltet labasbol
/nalunk nem fazekban fozzuk/
de szokokutra nem jarunk furdeni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 18:23:12

Mary kulonosen a csirkeporkoltemet szereti
Ok maskeppen csinaljak
de a marhamat is csipi
viszont belsosegbol nem eszik meg semmit
ez az en fajdalmam szokokut ide vagy oda
raadasul nem tud uszni

Reggie 2010.07.15. 18:41:48

@TH: Vagz esetleg te vagy nagyon buta. Gondolom nehez lehet felfogni azt, hogy a szokokutak vizeben furdeni nem azert nem lehet, mert nem szabad a szerkezetre ralepni, hanem egyebb kozegessegugyi oka van. Ezert, ha egy szokokut szivattyuja kozelitesre leall, azert hogy a teruleten keresztul lehessen setalni, nem jelenti azt, hogy a vize automatikusan alkalmas a furdesre. Latom az ipmlikacio elegge problemas nalad is.

Stiel 2010.07.15. 20:02:10

@Reggie: az ipmlikacio, az :D vagy esetleg te vagy nagyon... mi is?

Akik fertőzés, miegyebek miatt nem engednék oda a gyerekeket: az a természetes, hogy a szökőkút a csöveseké, és a gyerekeket kell eltiltani onnan? Ne már...

A pucérság ízlés kérdése, itt sokan próbálják közízlésnek beállítani a sajátjukat, meg vélt erkölcsi magasságból írogatni. Egyrészt lelkük rajta, másrészt ők is társadalomban élnek, szóval tessék tolerálni azt, amit a többség elfogad. Egyetérteni nem kell vele.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.07.15. 20:37:24

Hahaha!!!
Rólam ugyanilyen gyerekkori kép van (csak 30 évvel ezelőttről), amint a Blaha Lujza téren élményfürdőzöm több másik gyerekkel.

TH 2010.07.15. 21:48:13

@hagyma: Akkor jól érzem, hogy nagyjából egyetértünk? :-)
Ezt írtam fentebb: @TH: ...

TH 2010.07.15. 21:50:56

@Reggie:
igen, arra számítottak, hogy az elálló víz miatt mindenki tök szárazon fog átkelni a szökőkúton, és eszükbe sem jut, h. némi víz is érheti őket, ami azonnal lemarja a felső hámréteget.

TH 2010.07.15. 21:54:36

@kov_vacs: Egyetértek, leszámítva, hogy én a SAJÁT nappalimban szívesen eszem pörköltet akár fazékban is. :)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.16. 07:59:57

Na, időközben megszólalt az ÁNTSZ is, reggel hallottam az országos tisztifőorvost, aki azt mondta, hogy a szökőkutak víze nem ajánlott fürdésre vagy ívásra. Az inforádió honlapján még nincs rajta, de a gugli gyorsan kiadott pár ezzel kapcsolatos hírt:

www.nyugathir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5103:rafazhat-aki-fuerdik-es-iszik-is-a-szechenyi-teri-szoekkutak-vizebl&catid=40:gyor&Itemid=74

www.rtlhirek.hu/cikk/327651

Mondjuk ha ez a veszély olyan hatalmas lenne, akkor nyilván lenne tiltó tábla és ilyen újdivatú - pancsolásra csábító - szökőkutat nem is engednének építeni, tehát ebből szerintem nem következik, hogy aki megmártózik egy kicsit vagy összevizezi magát mondjuk abban az új Szabadság téri csodában azt rögtön karanténba kéne zárni, de az biztos, hogy "kitelepülni" több órás pancsolásra az nem egészséges.

Ettől még fenntartom, hogy az idézett cikk baromság, ugyanis a szerző nem egészségügyi aggályoknak adott hangot, hanem az erkölcsi fertőt kifogásolta, ami nincs.

TH 2010.07.16. 09:19:39

@promontor: Kérdéses, hogy mennyire súlyos ez a fertőzésveszély...nyilván nagyobb, mint ha valaki otthon ül egész nap, de nem hiszem, hogy túlságosan magas lenne a fertőzés kockázata. de az talán így még egyértelműbb, hogy nem strandnak kell használni...
"A turisták szerint nem zavaró a kicsik szórakozása, bár strandolóknak azért nem örülnének a téren."
Érdekes, én is pont így gondolom. :-)

szerjóska 2010.07.16. 11:19:55

na ez itt a lényeg, szét kell választani a dolgokat.

könnyedén tolerálható:
ottlakók, azok gyerekei
áthaladók, azok gyerekei
ottdolgozók, azok gyerekei
turisták, azok gyerekei
pár órát ott pihenők, azok gyerekei
rohangásznak a szőkőkútban (felőlem aztán öltözhetnek pókembernek is, meg lehetnek seggpucérak is, b*szok rá)

nem tolerálható könnyedén:
-papi-mami, mit csinálunk ma?
-há kimegyünk a szabadság/széchenyi térre, oszt rohangálhatsz a szökőkútban egész nap.
-kisunokám hát mi volt a mai program?
-há rohangáltam a szökőkútban reggeltől estig.
azért nem tolerálható ez könnyedén, mert ez egyenes út a plédes, termoszba limonádés köztérfoglalásig. strandolni a strandon kell, azért lett kitalálva. van ingyenstrand pesten is, győrben is, nemrég még füreden is volt, szóval a pénz is csak kifogás.

megint másrészt győrben is akkor kezdett lázadozni az istenadta nép, amikor nem csak a magyargyerek rohangált a kútban, hanem a "büdös-koszos" cigánygyerek is. elfelejtették szegény kisdzsippók, hogy itt szökőkút-apartheid van.

zárógondolatként annyit, hogy ha meg valaki strandnak akarja használni a közteret akkor ad1, perkáljon a kerületnek; ad2, látni akarom ahogy mellúszik a kövezeten, de úgy istenigazából.

szerjóska 2010.07.16. 11:23:51

@eroslevi: ja chicagoban szinte csak civilizálatlan barom él, de londonban sem jobb az arány, mint pesten.
f*szom már ebbe a nyugatozásba, londonban leülsz egy padra azt nyolcan akarnak füvet eladni, miközben az öltönyös szitibeli uracsok újságpapírról zabálják a főzőolajban tocsogó fisencsipset, hagyjadmár, ez nem kultúra ez lóf*sz. a kultúráltság, mint olyan nem létezik, vagy legalábbis nem ezen a bolygón.

eroslevi 2010.07.16. 12:54:32

@szerjóska: ezek szerint pont a mondandóm ellenkezője jött le neked. Sztem nyilvánvaló, hogy a chicago-i, járdával egy szintben lévő szökőkút tervezői tisztában voltak vele, hogy a 35 fokban kölkök fognak önfeledten pacsálni benne, ahogy a Szabadság téri szökőkút megálmodói is, és ez így is van jól, ez nyilván nem mellékhatás, hanem részben erre lett kitalálva. Chicago pedig az egyik legélhetőbb város, ahol valaha jártam, tele beléjük vert dogmáktól, beteges formuláktól és az azokhoz való görcsös ragaszkodástól mentes emberekkel. Ideje lenne itthon is kicsit elmozdulni ebbe az irányba...

valójábannemberci 2010.07.16. 13:37:34

@promontor: Hát, ha igazán korszerűek lennének, akkor szerintem nem vegyszereket tolnának bele, hanem a környezetre és az egészségre egyáltalán nem veszélyes UV fertőtlenítést használnának. Mindenhol azt olvasom, hogy a nagyobb daraboknak homokszűrés, mikrobáknak UV fény a legbiztonságosabb, legkisebb karbantartást igénylő, és leginkább környezetbarát megoldás.
Persze lehet vegyszerezni, de akkor csinálják úgy, hogy tényleg ne legyen kedve senkinek se odamenni, mert lemarja a bőrét, vagy ilyesmi. Ez így ebben a formában félmegoldás.

valójábannemberci 2010.07.16. 15:16:54

Na, itt a lényeg, erről van szó:
Puka Zsófia, az V. kerületi önkormányzat sajtóreferense azt mondja, a Szabadság térre újonnan telepített szökőkúthoz modern víztisztítórendszert is építettek, így annak vize nem rejt magában veszélyeket.
index.hu/belfold/budapest/2010/07/16/tilos_furdeni_a_szokokutakban/

Ezek után jogos a kérdés, hogy, a spóroláson túl, miért nem épül ilyen tisztítóberendezés a hasonló típusú, új építésű szökőkutakhoz, és ha már nem épült ki, akkor miért nem jelzik a veszélyt valami fizikai akadállyal, vagy vizuális megoldással - például a győri installáció esetében.

Szerintem azért a többi szökőkút keringetőrendszere is fejleszthető. Talán még munkahelyet is teremtene mind az átépítés, mind a tisztítás-karbantartás.

TH 2010.07.16. 16:46:08

@berciXcore: na, ezek után támadja valaki a Szabadság téri szökőkútban pancsoló gyerekeket, és azok szüleit! :)

ehpkb5 2010.07.16. 17:42:32

@TH: ami isten szemében bűn, az szerintem UV-fertőtlenítés és homokszűrés után is az marad :)
sőt, az UV-fény valószínűleg eleve ördögtől való

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.07.17. 16:35:33

Szerintem sincs gond azzal, ha a kisgyerekek félmeztelenül rohangálnak bele a szökőkutakra. De a higiénia azért tényleg egy másik kérdés.

Csak ez az új interaktívnak mondott vacakban van komoly tisztító, de azért ne legyen kétségünk: még egy zsúfolt strandos medence is egészségesebb, mint egy olyan szökőkút.
És most nem azt mondom, hogy belehal az, aki ott pancsikol, csak annyit, hogy ezzel adja meg a szülő, nagyszülő a legnagyobb esélyt, hogy akár sok év múlva, de ennek köszönhetően kialakuljon valahol valamiféle gomba vagy egyéb kórokozó.
És az a nem szimpatikus, hogy ha nincs is nyaraló és a szülők dolgoznak ezerrel akkor is, akár hetente többször is le tudnak ugrani a velencei tóhoz. Kisgyerekkel, nagyszülők is akár. Úgyhogy a gyerekkel szemben is korrektebb lenne, ha a séta délután, a vasútállomáshoz vezetne és irány a tó, cserébe jancsika nem mászik bele teljesen a vízbe a városban. És ez tényleg tapasztalat; egyre több szülő kényelmesedik el (szarja le a gyerekét) "jó lesz a szökőkút is nekije". Utána meg hagyja a gyerek békén a drága szülőt, örüljön, hogy a szökőkútban partizhatott.
De persze, ha BÁRMI gond lesz akkor ennek a megenge..vagyis "leszaró" szülőnek áll feljebb és kezd pereskedni.
Szóval ebben a témában szerintem nem a pucérságának kell kérdésnek lenni :)

megállnék egy szóra 2010.07.18. 22:19:57

A március 26-án átadott interaktív szökőkúttal kapcsolatban olvasható, hogy nem emelkedik ki a környezetéből, a környező burkolathoz síkváltás nélkül illeszkedik. Az építészfórum írja ezt: "A szökőkút játékossága mellett környezeti hatás szempontjából is fontos tényezője lesz a térnek: a burkolt tér nyári melegének elviselhetőségét az itt megjelenő vízfelület és vízpára jelentős mértékben képes növelni."

Szerintem ezekből egyértelműen következik az a tervezői szándék, hogy a szökőkutat nem kell kordonnal körbekeríteni. Sőt, a kánikulában kimelegedett testeknek is hűsítésként szolgál.

Szerintem örülni kellene annak, hogy végre van arra hely a belvárosban, ahol fel lehet frissülnie, ki lehet kapcsolódnia a dolgozó embernek és a környék lakóinak is.

ehpkb5 2010.07.19. 16:43:27

állapot-update, múlt péntek este:
az érzékelőket kikapcsolták, a víz folyamatosan megy és nem érdeklik a taposópaneleken körbe-körbe rohangáló gyerekek
e mellett a téglalap egyik rövidebb részének közepén a fúvókákra fektettek egy randa 2 méteres usb-lapot hogy mégis be lehessen menni nagyjából szárazon
magyarosch megoldás, plusz a lefedett fúvókáknak (meg az egész rendszernek) biztos jót tesz a nyomásnövekedés

kispista 2010.07.19. 19:47:18

Pénteken arra jártam és megnéztem.
Nem láttam meztelen gyerekeket, meg sajnos meztelen 18 éves csajokat sem.
Sőt "nyóckercigányokat" sem, mindenki kulturáltan viselkedett. A gyerekek meg hangoskodtak, ahogy egy játszótéren teszik. Mert ez lényegében egy "vizes játszótér". Ami nem zavaróbb, mint a tucatnyi vendéglósterasz vagy a korábban hömpölygő kocsiáradat. A gyermekes családok is megérdemelnek legalább ennyit a milliárdos beruházásból. Sokkal több ilyenre lenne szükség a belvárosban. Akit meg ez zavar, az egy begyöpösödött faszkalap.
Megbotránkozott diplomatákat nem láttam, de az értelmes embereket jobban zavarja a nagykövetség köré telepített útzár, ami az amcsik felsőbbrendűségi tudatát és Magyarország lenézését szimbolizálja.

FayeFaye 2010.07.28. 11:46:08

Hetvegen Londonban lattam egy ilyen szabadsag teri interaktiv szokokutat a Southbank-en, es abban is ugyanigy szaladgaltak a felmeztelen gyerekek a Nemzeti Szinhaz, Nemzeti Filmszinhaz, Kiralyi Hangversenyterem nexusaban, ahova szinten csak uzletemberek jarnak ebedelni a kornyekrol, mert ugye nem lakik ott senki. Ott belefer, hogy a kozemberek hasznaljak a koztereket kedvuk szerint. A slumosodas eloszobaja, vagy inkabb haloszobaja a hajlaktalan szallo a Blahan.

borzimorzi 2013.11.16. 16:51:47

@utó: Csak remélhetjük, hogy tévedsz. Egy uszodában irdatlan sok víz van, és nem lehet naponta leereszteni, oda kell a vegyszer. Egy szökőkút azonban relatíve kevés vízzel működik, ez valahol 20 és 50 liter között lehet. Ha megfigyeled, soha nem megy mindegyik spricni, hanem vagy sok megy, de csak 30-40 centis vízoszlopocskák vannak, vagy csak néhány megy, és akkor azokból magasra szökik a víz. Ha nagyon meleg van, és sokan szaladgálnak benne, akkor 1 vagy 2 naponta is le lehet ereszteni és friss csapvízzel fel lehet tölteni. Ha jól csinálták meg a rendszert, akkor a tér növényzetét csepegtető öntözéses módszerrel öntözik, mégpedig úgy, hogy a szükőkút vizét minden második éjjel szépen ráöntözik a növényekre. Mondjuk, a felét a csepegtető öntözéshez használt, mindenfelé tekergő, a nagyobb növények tövénél lyukas tömlőbe nyomják bele, a másik felét meg simán földfelszíni öntözőbe, amelyik kispricceli a vizet a bokrokra meg a gyepre.

Legőszintébben remélem, hogy ennek a szökőkútnak a működése integrálva van a tér parkosított részének az öntözésével, és a szökőkút 20-50 liter vize annak rendje és módja szerint minden éjjel, vagy minden másnap éjjel szépen elöntöződik a park növényeire. Mert ugyan a víz sem olcsó, de ha a gyerekek tömegével kapnának mindenféle bőrbajt, akkor elég csak 2-3 szülőnek perelnie, aztán a kártérítés mindjárt sokkal többe kerül, mint rendesen 1-2 naponta lecserélni a teljes vízmennyiséget.

Üdv:
b
süti beállítások módosítása