main streetAz Urbanista olvasók már másfél-két éve idekommentelték, hogy egy Foster-féle üvegpalota épül majd a Deák Ferenc és a Harmincad utca közt. És lám, igazuk lett! Ez azt jelenti, hogy nem csak a "dagadt prostira" keresztelt irodaház tűnik el, amiért (jelenlegi formájában) nem kár, de az a szecessziós épület is a Brit Nagykövetséggel szemben, amely már évek óta üresen állt. Bár ez utóbbi stílusának nem feltétlen kiemelkedő alkotása, biztos sokaknak hiányozni fog azért. Annál is inkább, mert nem is olyan rég még védett volt...

Na és hogy mi lesz a három épület helyén?

A Norman Foster tervezte Új Városközpont, amely magába foglal majd

 

  • mélygarázst,
  • magas színvonalú kereskedelmi üzleteket,
  • A+ kategóriájú irodákat,
  • az épületegyüttes tetején elhelyezkedő közel háromezer négyzetméteres közparkot (amelyhez egy high-tech üveg burkolattal ellátott sikló viszi fel az odalátogatókat)
  • az épület tetején egy léghajóként lebegő 120 szobás boutiquehotelt.

 

Az építkezést októberben kezdik és 2013-ra tervezik befejezni. Ha menet közben nem lopják ki belőle a közcélú funkciókat, mint egy sarokkal odébb, akkor valami egész jópofa dolog is kisülhet belőle. Hajrá!


Urbanista nagyobb térképen való megjelenítése

 

További részletek az Index cikkében.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest belváros v. ker fashion street deák ferenc utca foster partners bécsi utca belváros főutcája harmincad utca új városközpont

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr402122452

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapest: Megőrizni vagy megújítani? 2010.08.03. 08:57:33

 Alig jelentették be pár napja, hogy az Országos Építészeti Tervtanács nagy többséggel elfogadta a budapesti belvárosba tervezett léghajóhotelt és parkosított üzletházat, többen is tiltakoztak a tervek ellen - például az UNESCO is. A Fővárosi blo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goumba 2010.07.01. 10:28:24

agyonlőni minden építész-marketingest!!! ez pont a harmincadik "Új Városközpont" terv, borzasztóan hangzatos és eladható lózungokkal, a végén meg épül egy újabb szar, légkondis, üvegfalú csűr, lehet majd benne sopingolni meg baszni a legyet ;-(((((((((((

pösti 2010.07.01. 10:50:46

40.000nm=40.000.000.000 HUF ami 1 millió/nm "költséggel" számol (a jelenlegi ingatlanok már a Csipak holding birtokában) és ha a kívánt nívót szeretné elérni akkor reálisak is,DE "Új Városközpontnak" elnevezni és egy feltehetőleg pénzért(sikló) látogatható zöldtetőt "közcélú funkcióként" eladni, azért egy picit erős!
Titkosak a tervek?
Kik és hogyan szavaztak?

petix 2010.07.01. 10:55:15

Ha van némi agyuk, akkor csak ingyen lesz már az a sikló. Építsünk, reménykedjünk, majd örüljünk.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 11:08:33

Úgy nézem, kábé 15 méterrel magasodik minden fölé. Baromi látványos tényleg az a nudli a tetején. A város elcsúfítása. A várból nézve a Bazilika mellett ez fog még kimagasodni. Gratulálok. Az meg, hogy ez előtt fognak a turisták... a turisták a királylány előtt fényképezkednek, mert az valami. Ez az izé meg csak egy a csillió üveg izé közül, amiket senki nem tud, és nem akar megkülönböztetni egymástól. Ráadásul lebontani egy szecessziós épületet miatta... szomorú vagyok.

Roa 2010.07.01. 11:09:37

Ki a beruházó? Mert azt sehol sem találom.

MagyarZizzi (törölt) 2010.07.01. 11:10:54

Jól hangzik. Reménykedjünk, hogy jól is fog kinézni, mikor elkészül. (Csak készüljön el egyáltalán!)

Démonmac1 2010.07.01. 11:16:13

Rendkívül jó ötletnek tartom az építkezést. Budapestnek nagy szüksége lenne az új jól kinéző épületekre:)
Nekem ugyan nem hiányzik az az agyonfirkált romhalmaz.

Démonmac1 2010.07.01. 11:26:34

De vegyük egyenként:
# 1 mélygarázs - az egész városban, főleg az 5. kerületben, hatalmas probléma a garázsok hiánya (túl szűkek az utcák, túl sok az autó, túl kevés a parkolóhely (és a zöldfelület is kevés)

#2"magas színvonalú kereskedelmi üzletek"
Mivel belváros, érthető (van belőle iparűzési adó:)

#3 A+ kategóriájú irodákat, nyilván ennek is van szerepe, pénzt termel ez is:)

#4az épületegyüttes tetején elhelyezkedő közel háromezer négyzetméteres közparkot "
Rendkívül jó ötlet - kevés zöldfelület miatt is.
# 5"az épület tetején egy léghajóként lebegő 120 szobás boutiquehotelt" hajrá :)

szépjuhászné 2010.07.01. 11:27:55

És mi lesz a frissen felújított burkolatokkal? Hogy fogják ott úgy levezetni az építkezést, hogy ne menjen szét az össszes új útburkolat?

szépjuhászné 2010.07.01. 11:31:18

@Androidus: Ezért utálom a két duna-parti szállodát. Ha lenézel a várból, az egész belváros kb. ugyanolyan magas, a templomtornyok lógnak ki, csak ez a két förmedvény árnyékolja a látványt.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 11:38:27

@Démonmac1: Tulajdonképpen minden mondatoddal egyetértek. Kell építkezni, hogy több színvonalas épület legyen a városban. Jobb, mint lepusztultság, igen.

Csakhogy ez az épület szerintem nem színvonalas. Semmi, de semmi emlékezetes nincs benne. Miért nem bíznak meg egy igazi építészt, aki letesz a város kiemelt pontjára valami olyat, amiről szerte a világban cikkezhetnek? Mi az akadálya? Miért csak egy átlagszar üvegkalicka jut már megint nekünk? Léghajó? Ugyanmár. Egy szivar alakú végződés a tetején, ami kifejezetten csúnya. Viszont látszik majd a budai oldalról mindenhonnan.

A fenyegetést pedig nem szeretjük. Az, hogy sikerült megvásárolnia, kiürítenie és lezüllesztenie egy épületet, csak arra érv, hogy börtönben a beruházónak a helye, nem pedig arra, hogy akkor engedjünk neki, mert annál a mocsoknál, amit létrehozott, még az is jobb, amire ő vágyik. Én elkoboztatnám tőle azt az ingatlant, amivel spekulál, aztán utána ugráljon.

De sajnos nálunk ez a módi. A Kincsem palotát, a Kincsem versenyló istállóját magába foglaló műemléki épületet azért vette meg egy "élelmes" ember, hogy amikor mellette építik az Úttörő Áruház helyén azt a monstrumot, hátha beledől a gödörbe. Nem volt szerencséje, viszont türelme van. 20 év kell? 50? Nem érdekes, megvárjuk, amíg összedől, hogy le lehessen bontani. És a hatóság ilyenkor nem lép.

kvadrillio 2010.07.01. 11:40:54

Szuper ez az építkezés !!!
Gyönyörű ez az üvegpalota !!!

MÁR CSAK AZÉRT IS, MERT AZ ÁTLAGHŐMÉRSÉKLET 2040-IG KB PLUSZ 2-4 FOKKAL EMELKEDIK, ÁLLAT ÉS EMBERFAJOK FOGNAK KIHALNI, és nagyon jó érzés tudni az, hogy a várható 50 C fokban egész nap betűz majd a nap a hatalmas üvegablakokon !!! :O)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 11:43:25

@Démonmac1: Jó, vegyük egyenként.

- A mélygarázs ma már nem érv. Kötelező aláépíteni mindennek, és szerencsére már van is elég sok, mindenhol azt látom a kijelzőkön, hogy van szabad hely. Már csak az a gond, hogy drágák.

- Ha kell kereskedelmi terület és iroda, hát kell. De ez sem érv arra, hogy színvonaltalant építsünk.

- Te nem érzed az ellentmondást a luxusszálló és a "közpark" között? Ez csak duma. Jelentős összegbe merek fogadni, hogy nem fognak oda felengedni, csak szállóvendégeket. Viszont lesz valami sikló, amit nézegethetünk kívülről, hogy lássuk, milyen jó a gazdagoknak.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 11:46:01

@szépjuhászné: Amikor az Úttörő helyén épült a monstrum, a végén a komplett utcát újraburkolták, mert a mixerek szétnyomták az aszfaltot, járdát. Szerintem ez előírás. Majd jól összetörik az új burkolatot, és utána jól helyreállítják. Ez nem kell, hogy érv legyen az építkezés ellen.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 11:46:53

@kvadrillio: Hőszigetelő üvegről hallottál már?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.07.01. 12:21:43

Aki ezt fikázza azokkal nagy baj van azért. Többségük állítja, hogy nincs bajuk az új épületekkel. Pedig de. Itt viszonylag sok ilyen "ne legyen semmi változás" illetve "legyen, de mindenbe belekötök" ember van. Miközben az értelmesebb helyeken nyugodt harmóniában van a múlt, jelen és jövő is. Nekem Makaóban pl nagyon tetszik, hogy egymás MELLETT vannak hiperszuper modern épületek, régi nagyon szép hagyományos tetős kínai és régies, gyönyörű portugál. Mondom, megférnek egymás mellett, csodálatos az összkép. Csak itt gondolják azt, hogy csak egy rohadt, régi templomtoronynak szabad kinyújtóznia a szürke házak közül.

Amúgy az egész épület csak a tetején levő közpark miatt érdekel és tartom csodásnak.

A sok szerencsétlen pláza és irodaház ellenest már régóta nem értem, hogy miért a létezésük ellen tiltakoznak. Miért nem azért tüntetnek és szövegelnek, hogy mindnek a tetején legyen növénnyel teli park? Ha komoly lobbija lenne, akkor BP-en megkétszereződhetne a zöldterület nagysága. És ez nagyon számít a belvárosban.
A westend tetjén levő is nagyon kellemes és egészen más világ, mint ami lent van a talajszinten...

Na és a komment eleji "kirohanásomat" azért annyiban mérsékelném, hogy persze nem csak itt vannak ilyen emberek. Mindig, mindenhol rengeteg a fanyalgó van, a legnagyobb példa: ha rájuk hallgattak volna, akkor most nem lenne Párizsban Eiffel-torony, mert "elrontja" a városképet. Arról nem is beszélve, hogy hundertwasser házak se lennének, ami a világ halála lenne :)

kékazég 2010.07.01. 12:30:35

Lesz majd ebből sok szép Louis Vuitton táska Rogán Tóninak.... A jó Csipak Peti nem lesz hálátlan, lesz miből fizetni a törlesztő részletet a Playboyjedinek

kékazég 2010.07.01. 12:31:57

@Démonmac1: Neked fizetnek azért, hogy lelkesedj?

kaszakő 2010.07.01. 12:42:23

@Androidus: És Te halottál már az üvegház-hatásról? @sanche: Meg a sugárzó hőről?

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2010.07.01. 12:43:04

Amúgy neves szakemberek erről egy előadásorozatot tartottak tavasszal a BME-n. Videóanyag is készült róla: www.eptud.org/node/361 ez az egyik
www.eptud.org/node/304 ez a másik
www.eptud.org/node/326 és a harmadik

goumba 2010.07.01. 12:43:45

@sanche: mondjuk ennyi látványtervből túl sok következtetést nem lehet levonni, de ahogy szivárványosan csillog-villog a képen, az tényleg nagyon gáz. és az egész felvezetés, hogy tk. nem is a beruházó akar itt pénzt keresni, hanem szegény nyomi pestieknek végre egy normális városközpontot építeni, az több, mint bicskanyitogató. egy ilyen szerencsétlen kis hosszúkás telken, szűk kis utcában, ez minden lesz, csak városközpont nem.

amit ellenben az épületek parkosításáról írsz, az abszolút helyénvaló. építik ezt a sok kaka betonsilót, de véletlenül sem jut eszébe senkinek egy kicsit megtörni az egészet és némi függőkerttel tenni élhetővé. a tetőkert/park/terasz szerintem kevés, az épület oldalába rejtett lejtős-lépcsős-parkosított sétány viszont igazán szuper lenne ,-)

kaszakő 2010.07.01. 12:49:34

@sanche: Attól, hogy valami (bármi) egy lezüllesztett akol helyére kerül, még nem biztos, hogy jó, meg szép, meg gyönyörű. Macskaszar vagy kutyaszar, egyre megy.
A közparkoknak -bármily hihetetlen is- nem az épületek tetjén van a helyük. Nem az a baj, hogy tetőkertek kerülnek az épületekre, hanem az, hogy a városok kizárólag a befektetői szempontoknak alárendelve válnak túlépítetté.

pösti 2010.07.01. 12:56:40

Nem "reménykedni" szeretnék, hogy "jól fog kinézni", hanem TUDNI szeretném!
Közszemlére az engedélyezett(!) tervekkel!!!
(látványterv lufik nem hatnak meg:))

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 13:21:45

@sanche: Biztos vannak olyanok is, akikre hivatkozol, én mégis azt gondolom, hogy a vitapartner felcímkézése nem más, mint az érvek kikerülése. Szerintem itt senki nem en bloc az új épületek ellen ágál, csak ez ellen. Vannak jó új épületek, nekem pl. a West-End vagy a Kossuth Lajos és a Szép utca sarkán álló felújított irodaház kifejezetten tetszik. Az Árpád híd belső oldalán a kettős torony is színvonalas, és még van pár. De a többség sajnos rettenetesen igénytelen. Ez is.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 13:23:47

@kaszakő: Látom, átmentünk demagóg pistikébe, ezért inkább elmondom. Szóval egyre durvább üvegeket készítenek manapság, ami a sok tulajdonság között a hőszigetelő képesség fejlődésére is vonatkozik. Egyáltalán nem kell, hogy az üvegnél eresszen a hő. Olvass utána, például elkezdheted itt: hg.hu/cikk/epiteszet/9539-az-atlatszosag-hatarai-high-tech-uvegepiteszet

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 13:27:55

@kaszakő: Szerintem nincs baj azzal, ha a tetőn _is_ park van, ha már a földön nem fér el annyi, amennyit szeretnénk. Csak az legyen közpark. És ebben a kérdésben nem hiszek a beruházónak. A West Endnek érdeke, hogy kiengedje a látogatóit a tetőre, mert kipihenik magukat, aztán újult erővel shoppingolnak tovább. De egy irodaház tetejére, ahol ráadásul egy luxusszálló van, engedni felliftezni a pórnépet? Nem, ez szimpla mézesmadzag. Nem így lesz.

pösti 2010.07.01. 13:37:37

Mikor olvashatok vajon egy olyan posztot, hogy Budapest 3 szomszédos belvárosi házának X tulajdonosa (ad absurdum egy önkormi), műemléki szempontból még csak nem is igazán értékes épületállománnyal, azokat egybenyitva(!), a következő minimum 20évre bérbe adja ingatlanait állagmegóvás(!) és rezsi fejében azon civilszervezeteknek, vállalkozóknak, magánembereknek akik azonos értékrend mentén egymáshoz illeszkedő funkciókkal és szolgáltatásokkal kívánják azt megtölteni és "belakni"!? (földszint:kávézó,kifőzde,galéria,boltok,kis műhelyek stb emelet és tetőterek: irodák,lakások,műtermek,hostelek stb )
MIKOR???

pösti 2010.07.01. 13:38:46

A futuristán talán már ma?

1116001 2010.07.01. 14:24:19

@Androidus:
Ha ez az a Norman Foster aki többek között a Wembley-t, Drezdai főpályaudvart, Reichstag renoválását tervezte többek közt, akkor szakmai hozzáértését megkérdőjelezni nevetséges.

Alapvetően tetszetős egy épület, de szerintem nem a történelmi belvárosba való. A kiskörúttól kijjebb már eltudnám képzelni.

Mélygarázs ettől függetlenül is kéne, mindenképp olcsóbb tarifáért mint a felszínen.
Viszont az irodák építését nem tudom mire vélni, mert így is túlkínálat van a piacon.
Ha jól tudom az A+-os irodákból is.

the_line 2010.07.01. 14:26:46

gyatra. Párizsban is van új épület a belvárosban, csak azok - még ha nagyon moernek és merészek is - passzolnak a hangulathoz, nem értem miért tartunk még mindig ott, hogy egy üvegbaszom az kell, mert az modern. Az ING székház-szerű épület minden további nélkül menne a belvárosba, az ilyen üvegcuccokkal csak az eredeti hangulatot basszák el. Igen, lehet valami modern, sőt kell is, de ebbe a belvárosba nem illik. Lehetne negyedeket csinálni így, pl a nemzeti szh vagy a Hungária környékén, 13. kerben stb, és jól is nézne ki, ha lenne üvegnegyedünk, de a belvárosba nem megy, még tetőkerttel sem. Érdekes, Prágában, Bolognában miért nem építik halomra az üveget a főtérre??? NÉmetországban vannak ilyen fasza modern városok, már a saját 1-2 éves fényképeimről se mondanám meg 1-2 épület kivételével hogy ez most Hannover, Stuttgart, Mannheim vagy hol készült... Ott persze a háborús pusztítás volt a fő ok, mi megtesszük ezt anélkül.

pösti 2010.07.01. 14:36:37

Fél órája próbálom megszerezni az engedélyezett terveket, de hiába mert ma van a közszolgák napja (értsd:ma sem dolgoznak ,de azt deklaráltan) egy emberi hang (7 gépi után) arra irányuló kérdésemre ,hogy ezen tervek nyilvánosságuk okán hozzáférhetőek kellene, hogy legyenek, szelíden csak annyit mondott:"Nem úgy van az!"
...
"Már csak így van ez!"

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.07.01. 14:40:07

@airdace:
Hú, ez aztán PR-cikk a javából.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.01. 14:43:25

Ahogy Urbanista írta: "HAJRÁ"!:)
Illeszkedik abba a folyamatba, ami a Szép utca magasház felújításával, az úttörő helyén épült irodaházzal, a Vörösmarty1-gyel, és a főutcával már elkezdődött. Most a Váci1-ben építik át a volt takarékpénztárat.
Hiába, ahhoz, hogy a belváros versenyképes legyen a plázákkal szemben, kellenek az ilyen beruházások.
És Forsterrel sem lehet semmi gáz, sőt...

bejgli 2010.07.01. 15:19:31

Az üvegpalota érdektelennek tűnik, és dromedárnak látszik, ami rátehénkedik a környezetére. A Fosterék csepeli projektjéről megjelent rajz érdekesen idézte meg a 70-es évekbeli szocializmust, ez a belvárosi ház már továbblépés, a 80-as-90-es évek nagy szenzációi nézhettek ki így.

Nagyon sajnálom az OTP-s épületet, gyerekkoromban egy pillanatra mindig Bécsben éreztem magam, amikor elmentem mellette. A brit követséggel szemközti ház Bécsi utcai homlokzata pedig még így, romosan is érdekesebb, mint ami a helyére kerül majd. A Kristóf térinek leginkább a sarka tetszetős.

Az OTP-házat jelentős épületnek tartják az építészek. Vajon hányan gondolják, hogy Fosteré is annak fog számítani 50 év múlva? És mit fognak szólni a britek illetve a Kempinski az éjszakai díszkivilágításhoz? Közpark, aha.

dmm 2010.07.01. 15:26:15

a csillapított forgalom és a mélygarázs hogy fér össze? a parkolóhely vonzza a forgalmat, éppúgy, mint az irodaház. a tetőre tervezett közpark meg egy vicc. egyrészt oda nem azért járnak majd az emberek, ami a közpark funkciója lenne, mert ez programként jelentkezik majd, másrészt a tetőn lévő cserepes bozót semmiféle hatást nem gyakorol a klímára, márpedig egy parknak ilyen funkciója is van.

eN 2010.07.01. 15:31:21

remelem osszel jon Tarlos es leveri a szemuveget az osszes marhanak aki erre engedelyt adott. vedett hazat lebontani?? lassan mar bukarest is jobban nez ki mint a sok "varoskozponttal" szetkurt (bel)varos

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 16:02:21

@1116001: Én valahogy inkább a tervet szoktam megnézni, és ha nem tetszik, akkor olymindegy, hogy a szentatyaúristen ő maga tervezte. És ez nem tetszik. Nagy építészeknek is vannak rusnya terveik, ezt csak azért nem szokták észrevenni, mert hozzád hasonlóan csak a nevet nézik, és onnantól kezdve a nagy hasoncsúszás közben nem érnek rá megfigyelni.

Kuruttya 2010.07.01. 18:53:37

Tetszik a terv, bár az OTP irodaház lebontásával nem értek egyet. Szerintem az egy nagyon jól sikerült ház, és ez elég kevés 60-as évek-beli belvárosi épületről mondható el. Ennek ellenére továbbra is pozitív lenne a mérleg ha megépülne, de jobban örülnék neki, ha tényleg csak akkora lenne, mint a térképen. Meg amire még kíváncsi lennék, hogy a Vörösmarty térről mi látszana belőle.

(~dá~, a térképen rosszul jelölted, ez a ház átnyúlna a Deák Ferenc utca túloldalára is..)

Kuruttya 2010.07.01. 18:57:29

@eN: Rogán is fideszes, Tarlós nem hiszem hogy túlzottan nekifeszülne ;) Jártál amúgy Bukarestben? Szerencsétlenül szétkúrt egy város az, és nem azért, mert szinvonalas kortárs épületeket építettek :P

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.01. 20:39:01

Az azért elég siralmas, hogy egy ilyen cikkhez egy darab képet mellékelnek, amiből a beharangozott "léghajóról" és tetőparkról semmi nem látszik. Persze ez a kritika az eredeti cikkre vonatkozik.

Látványterv nélkül az érdemi fikázást is el kell halasztani... ;-)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.07.01. 21:37:40

@aesculus:

Köszi. Sok ebből se derül ki, az OTP épület helyére kerülő szárnyból pl. semmit nem látni, azt is csak az utolsó képről gyanítom, hogy a léghajó átnyúlna a a Deák Ferenc utca felett. (Vagy nem.)

Igazából nem bánnám, ha lenne valami impozáns modern izé a városban, tulajdonképpen akár ott azon a helyen is (amúgy is a Kempinski az egyik szomszédja és a Vörösmartyn az új épület is egy köpésre van, csak attól félek, hogy a csodálatos igéretek fele se valósul meg és a végén kapunk egy 12 egy tucat üveghasábot.

Viszont biztos beskatulyázom magam a konzervatív és maradi köz kategóriába, de azt nem tudom megérteni, mi védenivaló van azon az OTP házon.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.01. 22:46:58

@promontor: Nem csak az OTP székház esik el, hanem tovább, a másik sarkon az eklektikus épület is. Ahogy most már ~dá~ jelölte.

Az OTP székháznak építészettörténeti jelentősége van, ami a városlakó számára a kínos kategória. Tehát kerülgessük, mert igaz, hogy nem szép, de fontos. De sebaj, majd lesz a helyén egy sokkal nagyobb kerülgetni való, ami se szép, se fontos.

bejgli 2010.07.01. 22:47:05

Vajon mikor fog felmerülni, hogy a tömb többi háza helyén is hasonló csoda épüljön? Még mielőtt ezt befejeznék, vagy csak utána? Vagy esetleg már most fontolgatják? Bank mindig akad, aki hitelezi az efféle projekteket, szóval, még csak annyi saját tőke se kell hozzá, hogy fel tudd vásárolni az ingatlanokat. Aztán ha nem jön be, a tulaj kiszáll, a bank meg beteszi a sufniba az egészet, és a végén, a következő gazdasági válság alkalmával szépen kifizetteti az állammal. Így épül, szépül Budapest.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.07.02. 00:58:04

@~dá~: kicsit túlzásba estél, a Bécsi utca 2. egy nagyon keskeny telekre épült ház, csak kb. 10-15 méter mélységig nyúlik be a Váci utca felé. ld itt: fortemap.intermap.hu/ovr/img/otker_szabterv?lat0=47.4958894127515&lon0=19.052051377388&zl=19&w=547&h=410&prID=180897

(mellette amúgy a Kristóf téren védett épületek vannak, köztük 19. sz. eleji országos műemlék)

timo_ot 2010.07.02. 03:46:55

@the_line, dmm: +1, mindent elmonondtatok, hogy ennek az épületnek miért nem szabad megépülnie.
Alapjáraton én is támogatom a kortárs épületeket, de csak azokat, amelyek színvonalt is tartalmaznak.

Am Foster eddig nem csillog Budapesten. A Duna Passage szinte teljes egészében borzasztó, ahogy ez az épület is. Van benne ötlet (boutiquehotel, sikló), de az alapkoncepció borzasztó, és a látványterveket nézve igazi közpark funkcó itt nem létezik.

simon mondja · http://varosban.blog.hu/ 2010.07.02. 08:01:21

Én meg pont azon gondolkoztam egy posztomban, hogy hova tűntek azok a városformáló irodaház-tervek, amiknek annyira lehetett még örülni egy-két éve. Nem tud valaki ezekről?

varosban.blog.hu/2010/07/01/jo_epuletek_budapesten

goumba 2010.07.02. 09:42:56

@simon mondja: a Hani Rashid terv egy kicsit tényleg túl meredek, ráadásul csak egy butácska lepel próbál lenni az amúgy abszolút hagyományos és unalmas irodaház-vasbeton szerkezeten. ráadásul ennyi teret NEM beépíteni, hát nincs olyan ingatlanfejlesztő, aki ezt meg bírná emészteni ;-)
Szervita tér: egyszerűen nincs elég hely ezen a téren egy ekkora épületnek. persze a látványterven jól néz ki, csak épp agyonnyomja a mögötte álló épületet...
van ellenben egy jó hírem: a finta-féle milleniumi központi trágyadomb (epiteszforum.hu/node/12471) épül és szépül(?)... kész katasztrófa, ami itt történt és történik ;-(((((((((((

linszen 2010.07.02. 10:42:55

Egy ismerősöm lakik ott. Hadd ne részletezzem, hogy míg a befektetők és a vezetők elképzelnek, létrehoznak, jól járnak addig az ott lakók nyögik a fejlesztéseket. Nemhogy a hozzájárulásukat nem kérik, a véleményük sem számít. Évek óta furnak-faragnak, nem tudnak nyugodtan élni, közben meg fizethetik a súlyos több százezres, milliós műemléki felújítások költségeit, amuből csak azt valósítják meg, ami az ő érdeküket szolgálja. Hiába a perek, és az önkormányzati megbeszélések, a lakók süket fülekre találnak mindenhol.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.02. 12:46:49

@simon mondja: Szerintem a jó ház nem egyenlő a feltűnő házzal. A világ legnagyszerűbb épületei előtt sokszor elmész, mert nem feltűnni akarnak, "csak" egyszerűen nagyszerűek. Én ezt a fajta éptészeti nagyszerűséget hiányolom ebből az üvegmonstrumból. Azt, amihez a Szép utcai magasház sokkal, de sokkal közelebb van.

szépjuhászné 2010.07.02. 12:48:53

@Androidus: Oké, meggyőztél!:) (Tulajdonképpen költői kérdés volt.)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.02. 12:50:02

@goumba: Érdekes, nekem meg azzal a millenniumi tömbbel nincs különösebb bajom. Valahogy mindig sokkal jobban ment a középszerű tervezőknek a pusztába leszúrni egy botot. Akkor nem kell megfelelni semminek, mehet az "önkifejezés", ami a mániájuk, és nem kell alkalmazkodni holmi városképhez. Ott úgy magában egészen elfogadható ritmusú, arányú az az épület.

goumba 2010.07.02. 13:47:50

@Androidus: nekem sincs különösebb bajom, azon kívül, hogy borzasztóan zsúfolt lett/lesz az egész. úgy terpeszkednek egymásra a tömbök, mintha nem a ződmező kellős közepébe baszarintották volna az egészet, hanem valamiféle régi utcavonalakat kellett volna követniük. ami a finta féle szörnyűségből jelenleg látszik, az szintén túl nagy, agyonnyom mindent. épp előtte menetel egyik színészünk szobra (az ügynök halálából talán? - Timár József?), két nagy kuffer a kezében, egyszerre nevetséges és tragikus, mintha a szörnyű túlépítkezés miatt indulna éppen neki a nagyvilágnak...

"Ott úgy magában egészen elfogadható ritmusú, arányú az az épület." - hát ja, a látványterven még igen...

goumba 2010.07.02. 13:51:35

@linszen: pár éve a Király u.-ban dolgoztam, ott is vagy épp a Fadesa építette a selejtjét, vagy a VAM DC okozott örökös felfordulást. a pár éve lerakott burkolat meg ott rohad szét a betonszállító teherautók alatt...

Fővárosi Gyerek 2010.07.02. 14:07:38

Azt hittem a Rogán Antal egy jó polgármester és egy tisztességes ember. Sajnálom hogy tévedtem. Nem gondoltam volna hogy ilyen béna töketlen hülyegyerek, hogy nem tud nemet mondani a befektetőknek. Nyílván nyomás alatt van de miért kell ilyen dolgokat engedni. Miért nem bír a városvezetés a saját talpára állni és felújítani a csodás, túristacsalogató, régi épületeket.

Budapesten, föként a belvárosban, rengetek gyönyörű, 100-200 éves épület van, de sajnos az elmúlt 20-30évben egyre jobban kezdik elnyomni ezek a ronda, modern épületek. Persze, az nem jó hogy folyamatosan pusztulnak lefelé, na dehát fel kell újítani.
A túristák azért járnak ide, mert csodálatos műémlék, és műemlék jellegű épületek vannak itt. Ha ilyen modern szarokat akarnak látni, akkor nem ide jönnek, hanem pl. Tajpejbe, vagy Tokióba. Mi szükség van itt nálunk ilyen épületekre, miért kell lekoppintani a modern világvárosokat.

Amiket le akarnak emiatt a rémálom miatt is bontani, azok is nagyon szép, régi épületek (kivéve az otp háza, bár tudom, hogy az is építészetileg fontos). Nem tudok részleteket ezekről az épületekről, de azt látom, hogy felújítással nagyon szépen néznének ki.
Nem véletlenül voltak védettség alatt még két éve. De ezek a korrupt szemetek elintézték. Lassan ezek miatt a külföldi, milliárdos rohadékok miatt eltűnik Budapest. Bele se merek gondolni, mi lesz itt száz év múlva.
Ybl Miklós, Szkalnitzky Antal, és a többiek, forognak a sírjukban. Szégyen amit a mai milliárdosok a mai építészekkel együtt művelnek magyarországon. Kinek képzelik magukat ezek az "emberek"?

És amiért jónak tartják:
Mélygarázs: Ez már nem szempont. Elég parkoló van már Budapesten. Túl sok az autó. Inkább a közösségi közlekedést kéne fejleszteni.
Szálloda: Az is van elég, és nyagyon is színvonalasak. De ha tényleg az kéne, miért nem a jelenlegi épületben alakítják ki. Annak a tetejére is lehetne "léghajót" és parkot építeni. Csak egy kis szerkezetni megerősítés szükséges, ha tényleg ez az álmuk.
Irodák: Ugyan már. Megfulladunk az üres irodaházaktól.
Park a tetején: Senki sem járna oda. Egyrészt valószínüleg csak beetetés a befektetők részéröl, és egyszer csak majd azt mondják, hogy hahó, ez a mi épületünk, mi döntünk. És végül fizetni kéne, azért hogy felmenjünk. Mégis miért lenne jó nekik. Ez nem egy pláza lesz. Azon kívül ott van az Erzsébet tér mellette.

Tehát nekem az a véleményem, hogy semmi szükség ilyen beruházásokra. Egyrészt nem engedhetjük meg magunknak ilyen gazdasági helyzetbem, de legfőképpen nem illik a városba, tönkreteszi Budapestet. És abból is elegem van, hogy a gazdagoknak áll a világ. Azon kívül miért jó nekünk, Budapestiekek, hogy ilyen rondaságokat építenek? A túristák sokkal inkább a csodálatos régi épületek miatt szeretik a fővárosunkat, azért jönnek ide.

Velünk miért nem foglalkoznak a városvezetők?

Sajnálom, hogy ez a sorsa Budapestnek, de összefogással, ha máshogy nem, tüntetéssel meg lehetne akadályozni ezt a folyamatot. Ahogy a velencei-tavi kaszinóberuházást is, úgy ezt is meg lehetne fékezni.
Remélem történni fog valami, és a budapesti lakosoknak azt üzenem, nézzenek körül és vegyék már észre, milyen gyünyörű épületek vannak itt nálunk. Csak hát szegények nagyon lepukkantak, de fel lehetne újítani és a lebontás nem megoldás. Ez Budapest. Kár hogy csak a külföldi túristák értékelik, a befektetők pedig tönkreteszik.

drge 2010.07.02. 15:56:48

Nagyon jól néz ki a terv, tényleg szuper, de miért kell egy új irodaház a Belvárosba???

De még ez is oké lenne. DE MIÉRT EGY (KÉT) VÉDETT ÉPÜLET HELYÉN?

jorgoszka 2010.07.02. 16:19:36

@Androidus: Egy kis érdekes adalék a tulajdonosi körről és a politikai háttérről. Tudom, hogy a narancs kiment a divatból. :-)) De érdemes elolvasni Magyar Narancs XX. évf. 43. szám 2008 10. 23. politika-magyar glóbusz Védett belvárosi épületek bontás előtt - utcát vegyenek! A régebbi cikkekhez regisztrálni kell, ezért nem tudok linket küldeni.

jorgoszka 2010.07.02. 16:22:39

@Fővárosi Gyerek: Neked is javaslom, keresd meg a cikket, amit Androidus-nak ajánlottam. Utána nem lesznek kérdéseid.

jorgoszka 2010.07.02. 16:51:43

@drge: Lásd kettővel feljebb. :-)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.02. 21:56:46

@jorgoszka: Hát szép. Nem olvasunk eleget újságot, ha az eheti fejlemények újdonságként hatottak...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.03. 08:15:50

Ti itényleg azt hiszitek, hogy ezt a szart ugyanaz a foszter fogja tervezni aki Berlinben tízenéve aélotott? Lófaszt4 Kiadja az irodaájának. Legfeljebb hetente egyszer rájuknéz, és közben számolja a lóvét, amit a szignója ér. Ez már nem építészet. Ez büdös nagy biznisz. És a "nemes" foszterféléknek lagalább annyira, mint a "nemtelen" csipakféléknek.

Egyébként az is hülye aki szerint ez fogja megteremteni az "új belvárost". Miért, a régivel mivan? Nincs? Vagy van, csak az "még" nem az én tulajdonomban van???

Ez a beruházás rá fog telepedni a környékre. Nem hoz új nívót. Szűk utcák fölé magasodó magamutogatás lesz - rendegetek lappangó káros hatással. Az hogy egy ekkora épület üzemeltetése mekkora terhelés, az egy dolog. Lehet hazudni, hogy majd bióház lesz. De annyi technika lesz benne, hogy ez már eleve lehetetlen. Másrész sokkal rosszabb amit az emberek lelkében okoz majd. Nyomasztó, tikkasztó, rátelepülő. Sok. Ahogy a fintaféle belvárosi éületek is azok. Kitűnő példáia anyomasztásnak. Leszarom, hogy 1000 ember aki milliókért majd ott száll meg vagy vásárol, ideig óráig jól ellesz odabenn, ha a több tízezer ember aki odakint létezuk, el lesz ezáltal nyomva. Márpedig el lesz. Még ha elsőre ezt nem is fogja "tudni", csak "érezni".

Az ember biológiai lány. Szakirányú végzettség nélkül is érzi az alapvető behatásokat. Érzi mi az hogy magas, hogy szűk, hogy sötét, vagy hogy világos. Érzi ha valami meleg vagy hideg, ha barátságos, vagy rideg. Az anyagok, az arányok mind kihatnak rá.

Bűn, ha ezt egy polgármester, egy építész, egy befektető figyelmen kívül hagyhatja.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.03. 08:37:10

@Fővárosi Gyerek: Az összefogáshoz sok ellenérdekelt szakmabeli kell és környékbeli ellenérdekelt ingatlantulajdonos. Nélkülük a kisember szava elvész.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.03. 08:40:36

@airdace: és "ki nem szarja le" hogy országos műemlék-e jelenleg valami? te tudod e legjobban, hogy egyetlen tollvonás levenni bármiről a védelmet. védelemben bízni itt? ne nevettess már!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.03. 10:13:04

@városjáró: Pontosan. Hozzáteszem, hogy a gazdag külföldi szerintem inkább keresi az olyanokat, mint amit a New York palotából csináltak, meg amit a Klotild palotából fognak, meg a... mondd már, a Roosevelt téren. Nem jut eszembe a neve. Ezek Budapestre jellemzőek, miközben belül éppúgy full extrásak, és példásan felújították, és belül is megőriztek megoldásokat, nem csak a homlokzaton.

Egy érv szól csak az ótvarszivar mellett: a pompás kilátás. De az meg egy bicskanyitogató pökhendi megoldás, ilyet nem csinálunk.

Fővárosi Gyerek 2010.07.03. 13:23:38

@városjáró: igen, ez igaz, de biztosan vannak még rajtunk, civileken kívül olyan emberek akik benne vannak a szakmában és bizony nem tetszik nekik.
Bár szerintem az bőven elég ellenérv, hogy mi Budapestiek, a város lakói, akiktek a szívügye, hogy Budapest, Budapest maradjon, és hogy szépüljenek meg a régi épületek, és ne rontsák el a városképet ezek az undorító ide nem illő csúf épületek. Ez itt a fórumon is látszik, hogy a többség elitéli a dolgot.
Nekem már nagyon elegem van ezekből a modern épületekből, és azt hittem, a rogán tenni fog azért hogy megmaradjon e történelmi városrésznek az értéke. De hát erről ennyit. Sajnos ő a főnök és nagyon nyalizik a milliárdosoknak.
A rogán terveiről pedig azt gondolom, hogy az a célja ennek a kétszínű pöcsnek, hogy minél több embert kilakoltasson és csak a gazdagok lakjanak ott a hiper szuper luxus lakosztályukban és nyilván hogy rá szavaznak majd, hiszen neki köszönhetik. Csalódtam a rogánban és remélem nem választják meg összel. Kár, hogy nem vagyok belvárosi lakos. Az biztos, hogy nem rá szavaznék.

Amúgy azt gondolom, hogy ha több ezren összegyűlnénk, és tüntetnénk az önkormányzat, illetve az építkezésre szánt terület mellett akkor el lehetne érni valamit.
Szakemberek ide vagy oda, mi élünk itt, nekünk is van beleszólásunk, söt...
Vagy akár aláírásgyűjtéssel is fel lehetne lépni, csak összefogás kérdése, és szerintem bőven lennének tiltakozók a városban. Tenni kell valamit, ezt már nem hagyhatjuk csak úgy annyiban. Ez már enyhén szólva is túlzás.

Fővárosi Gyerek 2010.07.03. 13:40:27

Láttátok tegnap a csipakot a Este című műsorban?
Hát nem tudom mit képzel magáról ez a kis 32 éves hülyegyerek. Mi az hogy van egy "budapesti álma"?
Azt hiszi ővé a város, csak mert van pénze.
Ez egy senki és semmi joga nincs tönkretenni a várost.
Azt hiszi majd csinálhat egy új jelképet a városnak. Ugyan már. Kinek képzeli ez magát?
Alapítson egy várost a puszta közepén és ott azt csinál amit akar. Budapestről pedig kopjon le. Semmi keresnivalója nincsen itt. Ez a mi városunk, nem az övé!
Nem kérünk ezekből a szemetekből.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.07.03. 14:09:12

@Fővárosi Gyerek: A városnak jelképekre van szüksége, és minden jelkép úgy indult egyszer, hogy valaki elhatározta, megcsinálja. Nem ezzel van a baj. Azzal van a baj, hogy ez az üvegmonstrum egy jellegtelen hányás, nem jelkép. Ja, van egy álma. Álmodik a nyomor.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.03. 14:12:31

@Fővárosi Gyerek: Ennél még több házat toltak le a Corvin-Szigony Projekt megálmodói. Az eredmény pedig egy falanszternegyed lett. Ott senki nem rinyákolt... Ha a tervtanács szinte egyhangúan megszavazta a bulit, akkor itt olyan szintű kibulizás lehet (pénzzel, pozicióval, satöbbi) a dolgo mögött, ami elképesztő.

szerjóska 2010.07.03. 14:32:40

de ha a csipaké az összes lebontásra ítéltetett ház, akkor ez van, csipak lebontja.
egyébként ez csak egy látványterv, a fejlesztés még egyeztetés alatt áll.
másrészt az ötből csak a fischer meg gulyás-féle otp-ház értékes, a többi egyenszar, attól még, hogy régi. valaki egy másik fórumon javasolta, hogy ezt a kettőt megtartva és átalakítva akár egy jóval izgalmasabb tömböt lehetne alkotni, dehát várjuk ki a végét.
a corvin-szigony házaiért meg ne sírjunk már, más lehetőség a harmadik világbeli dzsipógettó kitelepítésére nem volt. gettófalanszter helyére gazdagfalanszter, perpill ez a teljesítőképesség csúcsa. én, mint a középső-nyolcban lakó honpolgár repesek az örömtől, hogy végre nem kell a kést szorongatnom, ha ki akarok sétálni az üllői útra.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.03. 14:54:54

@szerjóska: na az ilyen naiv együgyű értelmezések miatt tartunk itt ahol... én kérek elnézést!

Fővárosi Gyerek 2010.07.05. 00:38:21

@Androidus: igen, egyszer valaki megcsinálta. Viszont Budapest már kész van azok a házak már megvannak, és csak rendben kéne tartani. Nem véletlenül voltak azok a házak védettség alatt.
Ha pedig valami újat akarnak, akkor vegyék figyelembe, hogy van már egy kialakult jellegzetessége az adott helynek. Ezt egyszerűen illetlenség és pökhendiség figyelmen kívül hagyni. Ha pedig nem muszály, akkor inkább ne kelljen emiatt igen értékes épületeket elbontani.
Amúgy én szeretem a parkokat, a természetet, az életem része. Viszont ha most választanom kéne, hogy az Erzsébet téri parkon áldozzanak fel egy kis helyet, vagy pedig a történelmi belváros jellegzetes és értékes épületeit bontsák el akkor inkább a park feláldozására szavaznék. Amúgy ha megnézitek a fenti térképet, nem is foglalna el abból sok helyet.
De már maga a látványtert egy szar. Valószínüleg köze nem lesz a valódi épülethez ennek a japán rajzfilmbe illő rajznak. Meg amúgy miért nem lehet ma már olyan épületeket tervezni, mint amilyenek vannak már. Lehetne újítani, modernizálni, nem kell teljesen konzervatívnak lenni. Azért mert manapság menő az üveg, meg a beton, attól még lehetne egy szép díszes a városhoz illő épületet tervezni. Végigsétálsz a belváros utcáin, azt látod, hogy egészen különböző épületek vannak, de valahogy mégis összeillenek. Ide viszont ez az ocsmány üvegkocka, űrállomással a tetején, nem való.
Nem ettől lesz jobb a város. Lásd Párizst. Sajnos nem jártam még ott, de tudom, hogy ők nagyon is védik régi épületeiket. Tudják, hogy a túristáknak nagyon tetszik a városuk, és belőlük élnek. Nem engednek, nem engeshetnek ilyeneket mint nálunk. Külön szabályozás van arra, hogy csak a városképbe, a környékbe illő épületet lehet építeni. De legjobb, ha felújítanak. Ettől marad értékes és káprázatos egy régi város.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.07.05. 14:00:45

@Fővárosi Gyerek:
"Lásd Párizst. Sajnos nem jártam még ott..."

Akkor talán nem kellene ilyen magabiztossággal véleményt alkotni...
Vegyünk csak a Pompidou Központot (1977), Párizs egyik kedvenc rendezvényközpontját az előtte levő térrel:
coolrain44.files.wordpress.com/2009/08/centre-pompidou.jpg

Vagy a Champs-Elysées-n (ugye az Andrássy utat erről másolták) levő néhány éve épült Citroen-autószalont:
www.froggynews.net/images/new-citroen-showroom-on-the-champs-elysees1.jpg

Az igazság meg az, hogy "szép díszes" épületeket kb. 1910 óta nem nagyon építenek magukra valamit adó országokban, mert azok az idők elmúltak (ahol mégis: 30-as évek konzervatív Magyarországának anakronisztikus neobarokk csodái - Szt. Imre templom a Villányi úton, ld. még Sztálin és Hitler korának építészetét). De valamiért az emberek többsége hogy nem fogja fel, hogy 100 éve már modernizmus van (ld. Frank Lloyd Wright 1908-as temploma: media.timeoutchicago.com/resizeImage/htdocs/export_images/170/170.x600.around.open.wright.1.jpg Tény, hogy szörnyű dolgok voltak a XX. században, de hogy ezzel összefüggésben miért fogadja el a cirádák nélküli villanyborotvát és miért követel gipszstukkós házakat a közvélemény, azt még meg kell fejtenem...

Fővárosi Gyerek 2010.07.05. 15:33:51

@airdace: nem véleményt alkottam, ezt olyan emberek mondták nekem, akik ott éltek. Nyilván vannak kivételek ott is, de jóval komolyabban veszik a városkép fenntarását, ez tény. A túristákból élnek, ők pedig nem a modern csúf épületek miatt mennek oda. Ha tönkreteszik a városképet, akkor már nem olyan lesz a város. Budapesten még ezt sem veszik komolyan. És ez nem csak az épületeken látszik. Látszik azon is, hogy kosz van, rossz a közlekedés, stb...
Általában a régi dolgok a legértékesebbek, és ha ez a modernizmus amit most is terveznek, akkor én valahogy nem kérek belőle.
Budapesten is van példa olyanra, hogy hűek marastak környékbeli építészethez. Ilyen pl az az új épület a Blaha Lujza téren. Azt ott is nagyon sajnálom, amit amiatt le kellett bontani, de most, hogy kész van, azt kell mondjam, nincs túlságosan elrugaszkodva a pesti városképtől, egész jól néz ki. Vagy ott van az Allee nevü bevásárlóközpont. Ott kifejezetten elemezték a környéki épületeket, és ez nagyon is látszik a kész épületen. Annak ellenére, hogy igen modern.
De ha tényleg nem érted, hogy miért nem fogadják el az emberek ezt a fajta modern építkezéseket, akkor mutass legalább három olyan modern budapesti épületet, ami szép, beleillik a városképbe, és ahol megérte lebontani, azt ami a helyén volt. Sajnos van bőven modern épület. Én viszont azokat nem értem akik lebontatják az értékes épületeket.

"miért fogadja el a cirádák nélküli villanyborotvát és miért követel gipszstukkós házakat a közvélemény, azt még meg kell fejtenem..." Erre még egy példa: New York város, Manhattan. Ha valaki járt már ott, vagy akár csak képeket látott, látható, hogy még a felhőkarcolók is, ha máshogy nem de legalább a lábazattal hűek maradnak a környékbeli jellegzetességhez. (Ez viszont személyes tapasztalat.) Nagyon szépen, és igényesen meg tudják oldani. Itt nagyon jól látszik, hogy egyáltalán nem összeférhetetlen a modern és a klasszikus, nem erről van szó...

pösti 2010.07.05. 16:36:28

Kedves Csipak,Cselovszki és Rogán urak(?)!

A TERVEKET szeretném(nk) látni!

JT · http://realty.blog.hu/ 2010.07.06. 13:07:01

Egy kis történelem:

www.pestipolgar.tvnet.hu/980306.html

és az indexről:

"A jó kapcsolatra utal, hogy Csipak Péter kommunikációs ügyeit Rogán Antal médiaügyekért felelős tanácsadója intézi, a nyilatkozatok ügyében az Indexnek vele kellett kellett egyeztetnie."

Tehát összefoglalva: Úgy kell a belváros legjobb, IGEN legjobb és legértékesebb ingatlantömbjét lenyúlni, hogy előtte a szintén belvárosi parkolótársaságból ki kell szedni a pénzt. Amit korábban parkolási pénz címén befizettünk, abból csipak-rogán birodalom épült steiner támogatással.

Ezek után már senkit nem érdekel, hogy kinek tetszik vagy kinek nem egy belvárosi üveghodály. Az orosz oligarhák elbújhatnak szégyenükben, ehhez képest ők csak kezdő amatőrök!!!

A buzgó cililszervezetekről és a mögöttük álló politikai érdekekről meg annyit, hogy a VII. kerületben nagy csinnadrattával, jogszabály ellenesen megmentették a nem műemlék házakat, itt pedig néma kuss van arról, hogy miért is kell műemléki védettség alól kivonni házakat és lebontani azokat. Kedves civilek! Most hol vagytok?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.06. 18:49:45

@snow-man: a civil szervezetek nálunk álatlában (sőt, talán mindig) egy-egy ügyre alakulnak. egy-egy elégedtelen helyközeli értelmiségi vezérletével - aki mellé apránként odaáll az összes (elv)barátja és /vagy ellenérdekelt érintett. mindenki hozzárakva egy kicsit a maga módján az adott tiltakozáshoz. ezzel nincs is baj. a baj az, hogy úgyfest az ötkerben ilyen banda most épp nincs. általános "védjük meg budapestet!" mozgalom sajnos nincs. nem is lehet. mivel irdatlan maszek aktivitás kell akár még egyetlen épület megóvásához is - nemhogy az egész városéhoz.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.06. 18:53:29

persze kiadhatna egy kommünikét mondjuk az Óvás! hogy tiltakozik a léghajó ellen, de mivel napi szinten nem érdekelné a dolog, kábé ennyiben ki is fulladna a tiltakozásának ereje. ráadásul azon képviselők, politikusok, akik odaát még aktívan besegítettek egy egy botrány keltésébe (egfyébként persze joggal), azok itt már alaposan meg vannak kenve. vagyis eszükbe sincs éles szemüveggel olvasni azokat a jogszabályokat, amikre odaát üvölotve tudtak még hivatkozni. és a tiultakozás témakörében ez a legnagyobb baj. a pénzen vett vakság szindrómája - mely városszerte fetrőz.

dean23 2010.07.06. 21:30:27

Épp ideje volt, hogy egy igazi világhírű építésziroda építsen Budapesten. Nekem picit még visszafogott is a leendő épület! :)

Fővárosi Gyerek 2010.07.06. 23:32:17

@snow-man: Néhány hónapja aláírtam valamit a Váralja szövetség nevű szövetségnél. Azzal nem tudom mi van, de itt van egy cikk róla:
www.varaljaszovetseg.hu/h071.html
Jó lenne már komolyabban hallani róla.

Ajánlom még mindenki figyelmébe ezt a cikket:
www.varaljaszovetseg.hu/p066.html

JT · http://realty.blog.hu/ 2010.07.07. 08:15:36

Lehet, hogy igazatok van, de én még mindig azt hiszem, hogy a "civilszervezetek" akciói mögött is politika (és pénz) van. Városi legendák is szólnak arról, hogy melyik nagynevű szervezetet (aki minden közlekedési fejlesztést meg szokott támadni) mennyiért lehet megvenni.

Amit én levonok ebből tapasztalatként, hogy éppen az aktuális politikai igény miatt nem épül Duna híd, nincs új 10-es út (a régi tönkreteszikb. 200.000 ember életét), ELLENBEN az értéktelen és felújítás után is korszerűtlen (ezáltal értéktelen) épületeket nagy hisztéria útján megvédik a gettóban, szétcseszik a Budai várat egy mélygarázzsal, lebontják a belváros védett épületeit...

Nincs igazság (itt a Balkánon)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.07. 12:33:53

egyébként tény hogy a huszadik század elején is épültek két.három telket elfoglaló dupla/tripla épületek. de tagoltásgukban továbbra is megőrizték a korábbi telekosztásokat. dubla lépcsőházzal, ritmizált homlokzattal - belül pedig több udvaros megoldással. a wesetned valami ilyesmi akart lenni. de ott egy ekkora lépték önmagában nem is annyira disszonáns. ugyanez mondjuk a Bécsi u.-ban már túlzó lenne. és nem is csak arculatban, de forgalomban/mérteben/tömegben is - pláne hogy 7+3 szintes lenne.

szerjóska 2010.07.07. 16:00:33

@városjáró: szerintem pedig az naivitás, hogy nem veszed figyelembe azt, hogy nincs törvényi segítség a felújítások mellett. ha pedig a felújításokat adókedvezményekkel, járulékkedvezményekkel, rövidített eljárási idővel segítik, akkor nem kell többé félteni régi korok tömegtermékeit sem, mivel az fogja megérni a fejlesztőnek. emellett továbbra is kitartanék amellett, hogy a (kezdeti stádiumban) lebontásra ítéltetett épületek közül max. a chemolimpex és a fisher-ház érdemel védelmet.
a középső VIII. ker. ingatlanfejlesztési, legyenek azok elhibázottak is, még mindig jobbak, mintha várnánk az úrjézust, hogy majd lottóötösöket dobál a romáknak, akik ezekből műemléki/műemlékjellegű/nagyjából korhű felújításokat finanszíroznak. illetve egy homlokzatfelújítástól még a folyosón marad a wc. ha pedig a teljes körű felújítást egész negyedek esetében az amúgy sem túl pénzes nyóckertől várjuk el, hát az bizony naivitás és együgyűség.

szerjóska 2010.07.07. 16:01:26

az fogja megérni a fejlesztőnek, hogy a tulajdonában lévő épületet felújítsa, ne pedig lebontsa, elnézést.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.07. 17:49:20

szerjóska: éretelek, de egyet nem rétek veled. bővebben nem fejtem ki. megtettem már százszor. csak magamat ismételném. aki érti érti, aki nem, azon meg úgye én fogok tudni fogást találni.

Fővárosi Gyerek 2010.07.07. 23:40:39

@szerjóska: Abban igazad van hogy kedvezményezni kéne a felújításokat, de ez egy 40 milliárdos beruházásnál nem biztos, hogy sokat számítana. Tehát nem csak kedvezményezni kéne a felújítást, hanem egyenesen tiltani kéne a bontást. Erre van a védettség, csak ezzel az a baj, egy kis lóvé, két tollvonás, és lám máris volt, nincs védettség. Ezen kéne nagyon is szigorítani.

Az azért enyhén szólva túlzás, hogy az öt épület közül csak az általad említett kettő érdemel védelmet.

Azt viszont se felejtsük el hogy azok a VII. kerületi házak nem a a cigányoké, azért mert belakták. Már elnézést, de ők maximum egy panelházas lakótelepen érdemelnének lakást. De még azt is tönkretennék (és ez személyes tapasztalat). Semmi keresnivalójuk azokban az igen értékes épületekben. Többet érnek azok annál.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.07.08. 01:05:14

@Fővárosi Gyerek: Általában nem azokra az épületekre szoktak emlékezni, ami illeszkedik a környezetéhez, hanem ami valami újat mutat, persze nem önmagáért, hanem valamilyen tartalommal. Az Iparművészeti Múzeum sem illeszkedik, mert teljesen kilóg az utcaképből, mégis értékesnek tartjuk, de ugyanez igaz a Parlamentre is. Éppen ezért nem fogják jegyezni a Blahán levő hotelt sem, mert semmi extrát nem nyújt. A Felvonulási téren levő ING-irodaházat viszont igen.

Egy kicsit visszatérve Párizsra, pl. ennek is csodájára járnak: www.les-vegetaliseurs.com/media/articles/20090303_094303.jpg

Tény, hogy Budapesten még nem született túl sok értékes kortárs alkotás, de ez nem azt jelenti, hogy a kortárs építészet mindenképpen csúf. Sajnos nem túl igényesek itthon a megbízók. Viszont minden kornak megvan a maga stílusa - gondoljunk csak bele, mire fognak emlékezni 2010-ből, teljesen természetes, hogy mindig valami eredetit akarunk alkotni, és ez így van jól.
Ez a Foster-terv mondjuk szintén nem verdesi az egeket, node a 19. századi bérházak konkrétan konfekcióban készültek, azokban végképp semmi eredeti nincs.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.08. 08:38:24

ez a projket egy építészeti rorschach teszt. aki színesszárnyú pillangónak nézi ezt a halálcsillagot, az kóros eset - vagy maga a "festő".

JT · http://realty.blog.hu/ 2010.07.08. 12:48:23

1. Mitől lenne ez egy városközpont projekt? A városközpont projektek olyan urbanizációs projektek, ahol egy térségben élők számára alakítanak ki finom szinergiák alapján olyan "központot", ahol az ügyeiket intézhetik, szolgáltatásokat vehetnek igénybe, vásárolhatnak, kikapcsolódhatnak. Egy VK projekt tehát az adott térség lakóit vonza magához és nyújt nekik szolgáltatásokat. A VK projekteknek ezen felül kell közösségformáló, közösségösszetartó erejük is lenni, erre első lépésben a projektek területének nagy részéből építészeti eszközökkel közösségi tereket kell formálni.

Amennyire kitűnik a grafikákból, ez egy bazi nagy épület. Se több se kevesebb. Egy bazi nagy épület luxus irodákkal üzletekkel.

2. Miért kell a kortárs építészet minden szemetére egy kézlegyintéssel azt mondani, hogy ez a kortárs, fogadd el így?

A kortárs sok középszerűt termel, olyan épületeket amelyek a funkcionalitáson kívül más építészeti értéket nem hoznak létre. A középszerűség véleményem szerint elfogadható a Hungária körúton vagy a Váci úton, de nem kellene, hogy elfogadásra kerüljön az örök érték belvárosban, vagy mondjuk az Árpád híd lábánál. Az Árpád hídi épületek jó példái a puszta funkcionalitásnak, sajnos min. 50 évig fogjuk ezeket a "kortárs" remekeket nézni.

Fővárosi Gyerek 2010.07.08. 15:38:59

@airdace: Az igaz, hogy azokra emlékszünk, ami kitűnik, de a mai építészet a rondaságával tűnik ki, akárcsak az ING épülete, vagy az Árpád hídnál lévő házak.
A Parlament, a Budai várpalota, az Iparművészeti múzeum, Vigadó... és még sorolhatnám, egyértelműen a az építészeti, és esztétikai értékével tűnik ki.
Manapság elterjedt az üveg, az acél, és a beton, amelyekkel az őrült építészetek össze vissza gányolják a várost, a nem feltétlenül kitűnő ámde annál értékesebb épületek, valamint a városkép kárára.
Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy egyfajta egység általánosságban az ember életében jelen kell hogy legyen, különben káosz van és akkor már nem érezzük magunkat olyan jól. Ez a terv is egy káosz. Semmi értéken nem fog képviselni. A Foster építésziroda pedig csak ilyen elgányolt szarokat képes tervezni. Nem is értem miért tartják olyan nagyra. Sokkal jobb építészek léteznek a világon, vagy akár Magyarországin is.

szerjóska 2010.07.09. 00:56:53

nem tudom szerintem az ing székháznak kifejezett esztétikai értéke van, az árpád-hídnál meg panelok is vannak, nem hiszem, hogy a rendőrpalota vagy az erste középszerűsége olyannyira zavaró lenne.
azt viszom osztom, hogy a foster&p bizony sokszor dob ki fantáziátlan tervet.

azt azonban továbbra sem tudom megérteni, hogy ha két középszerű tucatépület közül kell választani, akkor miért a régebbi mellett teszi le a nagy többség a garast.

a bontási tilalommal nem értek egyet, mert az velencét eredményez, más szóval élhetetlen skanzent. (ugyanis az emberek menekülnek a változtathatatlanságból, mert azokba a szent falakba egy szöget is csak engedéllyel lehet beütni.) azzal sem értek egyet, hogy a mindenféle diszfunkcionális önkormányzatok hasraütésszerűen védjenek le épületeket, amiket valami válogatott idiótákból álló bizottság védendőnek talált, miközben tapsikolnának ha olyan értéket bontanak le, ami a bizottságuk szerint értéktelen. a megoldás az országos védelem kiterjesztése (mivel ott mégiscsak jelentősebb szakembergárda és kisebb helyi politikai befolyás van), de ahhoz a műemlékvédelemnek fel kell mérnie a teljes hazai ingatlanállományt, ami pedig masszív költségvetési támogatást igényel. magyarán ez utóbbiért lehet harcolni, mert van értelme.
a gázártámogatás pl. szerintem fedezné is.

más, hogy ha pl. egy értékes, viszonylag egyedi, ámde annó munkásoknak/szegényeknek épített diszkomfortos bérház (ha van ilyen, ami ténylegesen értékes, nem csak régi meg stukkós-csicsás) felújítása kb. hathatós állami/önkormányzati támogatások nélkül megoldhatatlan, mivel a homlokzati és a lépcsőház felújítást az összes alulméretezett lakás átalakítása, vizesblokkok építése kell hogy kísérje, ami növeli a befektető kiadásait. minél értékesebb egy épület, a műemlékvédelem annál korhűbb/szakszerűbb/jobb felújítást követel meg, tehát annál nagyobb lesz a befektető költsége, ergo sum a befektető megvárja, amíg az épület életveszélyessé válik, majd erre való hivatkozással lebontja a francba, miközben hangosan szidja a műemlékvédelmet (ezt a játékot egyébiránt egyes önkormányzatok is űzik). tehát támogatás is kell a hatékony műemlék(és műemlékjellegű)védelemhez, méghozzá a büdös burzsuj befektetőt kell támogatni - közpénzből (mivel a közösségnek kérése/követelése van az illető irányába, a kéréseknek pedig ára van). sajnos más megoldás nincs, vagy nagyon elbújt.

szerjóska 2010.07.09. 01:03:31

@szerjóska: tehát összefoglalva pénz kell a rendszerbe (egyrészt a műemlékvédelemnek, másrészt a befektetőknek), mert ez a civilek fognak össze egy-egy épületért-metódus sokszor értékvak vagy érdekből nyomatja az ipart, vagy hozzánemértő, vagy mindhárom.
mert attól, hogy pl. valamelyik civil szervezet utálja a komcsikat, még nem kell lebontani a lomonoszov egyetemet, vagy védeni valami értéktelen vacakot, csak mert van rajta álkőáltagolás meg álkőálfaragvány.

ja és egyébként a betont tudtommal 100 éve használjuk, mint kiváló építőanyagot. téglából nem lesz empire state building.

goumba 2010.07.09. 08:51:53

@szerjóska: Remélem nem beszélek hülyeséget, de az Empire Stat Building inkább acélszerkezetes, mint beton ;-)

amúgy építészfórumon is dúl a vita: epiteszforum.hu/node/16291

meg a hg.hu-n is: hg.hu/cikk/epiteszet/9835-becsi-utca-eg-veled

Az mindenképp figyelemreméltó, hogy ezek a tervek még nem is azok a tervek, egyelőre csak a szakma és város véleményét kérték ki az ötházas, átnyúló koncepciót illetően. Személyes véleményem ennek fényében: akkor is sz@r pláza az egész.

krj 2010.07.20. 13:37:47

ez egy adag híg fos, kedves urbanista, olvass csak utána másutt. és nemcsak ettől bűzlik, ráadásul...hogy fog kinézni a tizenakárhány emeletes épülettömb a szervita tér vagy a váci utca felől, tövében a négy-ötemeletes házakkal? gondolkozzunk, ember...

ZBR 2010.07.20. 22:37:16

@Démonmac1:
#1 - mélygarázs: apja, te nem ebben az országban élsz! Az ötödik kerület mélygarázsok halmaza. Ha nem lenne útban a kisföldalatti, akkor ez a mélygarázs két hajszállal összeköthető lenne az Erzsébet tér mélygarázsával, ahonnan egy köpés a Bazilika mélygarázs, amit csak pár háztömb választ el a Szabadság téren létesült Lipót garázstól. Jajj, bocsi, a Nádor térre tervezett új mélygarázst ki is felejtettem. Meg aztán megkérdezném, hogy a forgalomcsillapított új Fő utcába milyen koncepció alapján öntik bele az autókat? Mert ha van mélygarázs, oda majd jönnek az autók is....

#2 - üzletek? Egy egész üzletes utcát, a Fashion streetet nemrégiben adták át. Ha ez nem lenne elég, a Fő utcában amúgy is szaporodnak az üzeletek, pont azért lett sétálóutca (jó-jó, vegyes használatú blabla), hogy jöjjenek. A Vörösmarty téren kialakított kiváló majomketrecben is helyet kaptak üzletek.

#3 - Egész Budapesten, nagyjából évek óta, permanens iroda-túlkínálat van. Ezen nincs mit ragozni, értelmezni.

#4-5 - Kérlek mondd, hogy téged Csipak, vagy Rogán pénzel. Épeszű ember el nem hiheti, hogy ezek:
1. megvalósulnak
2. jól fognak kinézni
3. bármi hasznuk lesz
4. beengedik oda az átlagembert
süti beállítások módosítása