A Magyar Turizmus Zrt. marketingstratégiájának egyik alappillére lett a "budapesti romkocsma". Nem rossz ötlet, még ha nem is igazán friss a téma. De tényleg jellemző a fővárosra, Magyarországra (akár szóösszetevői külön-külön is), a külföldiek imádják, beszélnek róla, terjesztik. Szóval végre van valami arculatelemünk, amit nem egy kreatív ügynökség izzadott ki magából Budapestnek, hanem csak úgy jött és működik. Egy csöppent ront ugyan a vonzerejükön, hogy Erzsébetváros alpolgármestere kitalálta, este tízkor zárjon be minden kereskedelmi egység a VII. kerületben, na de miért ne lehetne betiltani az életveszélyes fürdést a Balatonon vagy az egészségre káros alkoholt Tokajban. Az attól még vonzana turistákat nem?

Az eredetileg állítólag egyetlen mondatból álló rendeletterv abszurditására alkotói is rájöttek. Így valószínűleg finomítva terjesztik be pénteken a közgyűlés elé. A finomításba belefér az is, hogy a záróra éjfélre módosul, na meg az is, hogy némiképp csökkentik az érintettek körét. Így például a New York-szálló vendégeinek nem kell éjjel pizsamában toporogniuk a Körúton reggel hatig, hogy visszaengedjék őket az ágyukba.

Persze még ebben a változatban is van bár furcsaság és nem csak az, hogy a VI. kerületihez hasonlóan a nyári szünet előtti közgyűlésen szeretnék elfogadni, így legközelebb már csak ősszel - esetleg a csak a választások után - foglalkozhatnak vele ismét.

Foglalkozni pedig kellene vele, mert vannak azért problémás részei. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint például egyenesen alkotmányellenes az egész, hiszen a kerület vendéglátóhelyei egyértelműen versenyhátrányba kerülnek a szomszédosakkal szemben. Arról nem is beszélve, hogy jogilag sincs minden rendben az ügyben (korlátozást a közgyűlés nem, csak a jegyző rendelhetne el).

A helyeket képviselő Élő Erzsébetvárosért Egyesület a tegnapi sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy van egy tök jól körülírható probléma: az utcán mászkáló, hangoskodó emberek. Erről folyamatosan egy éven keresztül folyt egyeztetés az önkormányzattal. Ennek során bevezettek egy csomó intézkedést, például a csendre ügyelő Bagolyszolgálatot, az éjjel is nyitva tartó Klauzál téri vécét, takarítják a helyek előtti utcaszakaszt, egyeztettek a megfelelő taxidrosztok kialakításáról stb. Aztán mindezt elfeljtette az alpolgár és a egy héttel az utolsó közgyűlés előtt bejelentette a tervet.

Az egésznek van azonban egy kis filozófiai háttere is, amit jó lenne végigzongorázni. Egyfelől egy önkormányzatnak egyetlen feladata van: az ott lakók érdekeinek védelme, hiszen "önmagukat kormányozzák". Egy kerületi önkormányzatnak minimális haszna van a turizmusból, egész egyszerűen nem érdekelt benne. Egy kisvárosnak, amelynek adófizető vállalkozásai vannak, annak érdeke lehet vendégeket csalogatni (feltéve, hogy oda vannak bejelentve azok a vállalkozások), egy kerületnek elvileg nem.

Persze a kerület lakói is szerethetnek szórakozni, a kocsmákba, éttermekbe pedig nem csak a világ másik végéről járnak. Az önkormányzat által olyan előszeretettel emlegetett "lakók érdekei" tehát egyáltalán nem olyan egyértelműek. Ahogy a tegnapi sajtájon fogalmazott valaki: "nem csak azok a lakók, akik a fogadóórákra járnak". Ezzel együtt elhiszem, hogy a kerületi önkormányzatnak nincs nagyon veszteni valója egy ilyen rendelettel. Na de...

Legalább ilyen fontos az is, hogy itt két önkormányzatról van szó. Erzsébetváros ugyanis Budapest Főváros része. Márpedig ha Budapest érdekeit nézem, akkor már nem ilyen kettős a helyzet, hanem egyértelműen a szórakozóhelyek felé billen a mérleg: iparűzési adót fizetnek a városnak, növelik a vonzerejét és a helyeket használó fővárosiak elenyésző aránya lakik a közvetlen közelükbe.

Ha sikerül a fenti kérdéseket (kit tekintünk lakónak? mit tekintünk önkormányzatnak?) tisztázni, akkor még mindig nyitva marad a nagy fő fő kérdés, hogy vajon mit akar a főváros - ez húsz év alatt nem nagyon derült ki más kérdésekben sem. Ha úgy dönt hogy alkoholmentes Tokajjá vagy fürdésmentes Balatonná akar válni, akkor persze lemondhat az éjszakai életéről, de ez olyan mintha Párizs mondana le róla. Ugyanis már száz éve is messze földön híres orfeuméletünk volt - ezt nem kellene elfelejteni.

 
Az egyesület ma fél hétre kulturális lakógyűlést szervez az önkormányzat elé. A tegnapi sajtájról bővebben pedig Földes András cikkében lehet olvasni.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozóhely vendéglátóhely zaj zsidónegyed erzsébetváros vii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr832105647

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem lesz kötelező az erzsébetvárosi csendrendelet 2010.06.25. 13:19:01

A lakók fognak dönteni a szórakozóhelyek és boltok nyitvatartásáról, az üzletekkel szomszédos társasházak a jegyzőnél kérvényezhetik a korai zárást, döntött az erzsébetvárosi közgyűlés pénteken. A civilek a Facebookon győzelemként fogják fel a döntést.

Trackback: Csend, rend, fegyelem 2010.06.25. 12:46:48

Mégsem kell bezárniuk éjféltől reggel hatig az erzsébetvárosi vendéglátóegységeknek, mivel a képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra. A szabá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bebike 2010.06.24. 10:38:47

Talán annyi maradt ki ,hogy az éjjel-nappalikat is bezáratnák és itt nemcsak az alkohol árusítás szüneteltetése lenne, hanem geschlossen egész éjszakára.Legalábbbis a híradóban ezt is mondták.
Egyébként én nem értek egyet vele miért a kultúr vendégeken kell bosszút állni így?
Inkább a kerületé legyen az iparűzésiadó ne a fővárosé. Ez talán csillapítaná a kedélyeket nem? Ha több a vendég több a pénz is :D

ihatethisindapassthingy 2010.06.24. 10:42:49

@Alikam: Nyilván figyelembe kell venni a helyi lakók igényeit, viszont tűrnie is többet kell egy belvárosinak sajna - én is az vagyok, de elfogadom. Szívesebben aludnék relatív csendben és meglehetősen utálom azt a robogóst, aki éjfélkor húzatja ki a szakadt 50 köbcentijét az utcában, vagy a reggel 5:00-kor árut hozó piacosokat, vagy a hajnal kettőkör az utcán üvöltöző spanyol túrizmuszokat. Viszont ez a belvárossal jár, mindenütt, ahol van élet éjszaka.

Az ellentétek amúgy nem feloldhatatlanok, nemrég elég durva hangerőn szólt az alattunk lévő szórakozóhelyen a zene. 1 perc alatt kikerestem a telefonszámukat, felhívtam, kedvesen megemlítettem a problémát és további 1 percen belül teljesen elfogadhatóra vették a hangerőt. Kétségkívül több erőfeszítés mint puffogni, de a legtöbbször működik :)

Alikam 2010.06.24. 10:42:52

@bebike: ja és a még nagyobb korrupcióra adna csak megfelelő táptalajt.

Ne is az önkoé, hanem inkább csak a polgármesteré legyen az iparűzési adó...

"Ha több a vendég több a pénz is :D "

Ezt gyurcásnytól loptad? Figyelj, egy város, egy ország, az nem egy vállalkozás, vagy egy kocsma.

Elsősorban a benne élők jólétét kell kéne(!) figyelmbe venni.

Meg nem hiszem, hogy 30 romkocsma fogja kihúzni az országot de még a kerületet sem a szarból.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.06.24. 10:49:26

"5. A fejlett világban természetes dolog, hogy a fiatalok buliznak, ökörködnek, aztán korosodva toleránsan tűrik az új generációk térhódítását." Ezért legszívesebben szétverném a fejedet egy félig fagyott hallal :)
Egyrészt felnőtt egy ~30 éves generáció, akik még mindig minden hétvégén kivetkőznek magukból.
Másrészről ez a hozzáállás tehet mindenről. "hát mit csináljunk, természetes az utcára hányás, meg a rongálás a szemetelés, ne csináljunk semmit." Ez nem fejlett, hanem elaljasodott világ. A jelenlegi állapotnak tényleg az a vezényszava, hogy gyere ide, mert itt bármit megtehetsz. otthon ez 500 euróba kerülne neked, itt meg mivel fejlett nyugatiak vagyunk, ezt természetesnek vesszük. Na menj már... És tényleg nem az a probléma, hogy kivetkőznek emberek emberi mivoltukból (és ezt mi természetesnek tartjuk..) hanem, hogy engedik az ilyeneket utána is utcára lépni. A szórakozóhelyen szerintem azt csinál mindenki, amit akar, de az utcán nem. És az, hogy budapest az aljanépnek bármit megenged, tán ne legyünk büszke. És ne adjunk okos tanácsokat, hogy költözz el, mivel engem úgy zavar ez a dolog, hogy abszolút nem vagyok belvárosi.

kovácspéterke 2010.06.24. 10:51:22

@Muad\\\'Dib: Voltál te már Angliában, hogy ott mi folyik és hány órakor? Merthogy csend nincs az biztos.

Az meg hogy a lakóknak rettegni kéne az tulajoktól, egy hülyeség. Én is olyan házban lakom, ahol kocsma van alul, és amikor egyik este tényleg nagyon hangosak voltak, simán lehetett szólni, azóta biztonsági őr is van az ajtóban, aki figyel. Ha jól emlékszem ajánlottak már fel a leginkább hőbörgő lakóknak lakást, amikor a VI. kerületben volt ugyanez a probléma, de az nem kellett.

Minden városrésznek megvannak a sajátosságai, ha nem tetszik, akkor nem kell ott lakni. Soha nem lesz tökéletes csend a belvárosban, ahogyan a kertvárosi részek sem alakulnak át bulihelyszínné. Aki csendet akar költözzön falura.

Friedmann Juci 2010.06.24. 10:53:34

éjfélig, de akár eyte 10-ig is be lehet baszni, és lehet üvölteni az utcán. ha be is vezetik, semmi nem fog változni. nem ettől függ.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 10:57:25

@Mrs. Jackman:
Értem, tehát Anglia a világ. Akkor ahonnan pontos infóm van:
Svédország: (Európa mintaországa): alkohol nincs a boltban, külön boltok vannak erre, azok estére bezárnak
Belgium: belga ismerőseim meglepődtek, hogy mennyi éjjelnappali van itt, hogy lehet benne alkoholt kapni, valamint, hogy hétköznap is éjszaka nyitva vannak szórakozóhelyek lakóövezetben
Németország: tavaly voltam oktoberfest-en. Akinek nincs ülőhelye nem kap sört, hiába könyörög. Késő este full tele van a hely, majd bejelentik, hogy mindenki menjen haza, és kiterelik a népet, akármennyien is vannak. A környéken nincs nyitva se kocsma, se bolt, akinek nem tetszik jövőre nem jön.

Alikam 2010.06.24. 11:00:49

@ihatethisindapassthingy: akkor max. szerencséd volt. Legtöbb ember, hely, nem ért a szép szóból.

Én nem silenciumot akarok egy belvárosban, de azért kéne egy kibebaszott 8 órás időszak, amikor azért viszonylagos kuss van. Az embernek aludnia is kell, mert különben 10 évvel hamarabb megdöglesz, szerencsés esetben.

Illetve nehogy azt hidd, hogy ez csak belvárosi probléma. Az a baj, hogy országos szintű.

Vidékre is szoktam járni, és sajnos ugyanez megy, a részegek, a tahók, ott is össze vissza ordibálnak, az önkormányzatok minden baromnak kiadnak minden helyet és ha beszólsz, hogy hangosak, akkor a rendőrség csak szétteszi a kezét, hogy hát nincs decibelmérőjük, úgyhogy téma lezárva.

Közben meg mi történik, az ilyen üdülőfalvak is amortizálódnak, állandóan azt szajkózták, hogy ez hozza a pénzt, mára már normális, igényes nyaralók alig akadnak, helyettük talaj részeg emberkék megveszik a teszkóban a piát, aztán egész éjszaka kurjongatnak.

De én már régen megmondtam, nem a részegekből lesz a pénz. Az csak egy valakinek jó, aki eladta nekik a piát, mindenki más csak rosszul jár.

2010.06.24. 11:01:02

@sanche: "mivel engem úgy zavar ez a dolog, hogy abszolút nem vagyok belvárosi."

Akkor mennyiben, miben zavar? Nagyon bírom azt, aki átkiabál máshonnan, de köze nem sok van a problémához. Én se mondom, hogy titltsák be a fűnyírást, mert zavaró a hangja, igaz, 5 km-es környezetemben egy kert sincs, de azért mégiscsak. Én a Király utcában lakom, azért költöztem oda, mert sok előnye van (közlekedés, szórakozás, nyüzsi, hangulat), és tudtam, hogy hátrányai is lesznek (szemét, zaj, zsúfoltság). Ez van, igenis, aki a belváros kellős közepén csöndre és nyugalomra vágyakozik, az tegyen érte. Ez azt jelenti, hogy pl. menjen ki az egész olcsó József Attila lakótelepre, ott az van, meg sok fű, és két kecót vehet a belvárosi lakása árából. Ez olyan, mitha valaki kimenne a Forma 1-es futamra, aztán panaszkodna, hogy sokan voltak, meg nagy volt a zaj.

bozoa 2010.06.24. 11:01:37

@sanche:
A korábbi hozzászólások között volt igény több rendőrre. Már a jelenlétük is hatalmas visszatartó erő a rongálástól, ordítástól stb stb. Ehhez kellene a szórakozónegyed, mert nem várható el, hogy minden utcában ahol van egy-egy szórakozóhely, két rendőr hajnali ötig fel s alá járkáljon. Legyen öt-hat frekventált zóna, akár feltűnő táblákkal jelezve, ott az vegyen lakást, akinek van hangszigetelése. Azokon kívül pedig csak a jelenlegi erzsébeti és terézvárosi szabályozás maradjon. Igenis amikor az ember kijön egy helyről, és zúg a feje, akkor egy kicsit mindent hangosabban kell mondani. Ezért még nem kell 15ezerre büntetni senkit. Ja, és a társasházi házibulik meg még több biztosítékot vernének ki, szóval örüljenek a csendre vágyók a szórakozóhelyeknek. Ha valamit szabályozni kellene, az a sör maximális ára 400Ft-ban.

Szelid sunmalac 2010.06.24. 11:02:47

Engem pl. rohadtul zavar, ha valaki hangosabban hallgatja a tv-t, vagy mas pozicioban szexel, mint en. Kovetelem, hogy azonnal tiltsak be oket! Arrol nem is beszelve, hogy a legtobb hangoskodo kulfoldi. Azokat is tiltsak be! Minek jonnek ide?! Meg az eskuvoket is tiltsak be!

De most komolyan....esik az ingatlan erteke? Ohhh....most komolyan nezzem meg egy Erzsebet teri lakasnak az arat, meg egy ujpestiet? Tenyleg? Ugye nem kell?

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:05:09

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
"...Arrol nem is beszelve, hogy a legtobb hangoskodo kulfoldi..."
Tudod ez potn azért van, mert otthon a rendőrörsön magyarázhatná a viselkedését, a csöppet sem megértő biztos úrnak.

Fika Matyi · http://applefika.blog.hu/ 2010.06.24. 11:10:07

@Muad\\\'Dib: Akkor irány Svédország vagy Belgium. Szevasz!

Hümüzhümümüz 2010.06.24. 11:10:32

Az államokban megállít és megbüntet a rendőr, ha utcán elkap egy 0.33-as sörrel a kezedben. Ha pedig házibulit tartasz és rád hívják a rendőröket, akkor még börtön is lehet belőle.

Szóval szét lehet nézni a világban, hogy hol, mi a szigor, de nem hiszem, hogy Budapesten ez a legfontosabb. Sőt! Belvárosi szórakozóhelyek többnyire igényesek és az arculat részei. Probléma inkább a részegekkel van. A graffitis, tagelős köcsögökkel kellene kezdeni, aztán csövesek, majd a szemetelés... Utána lehet gondolkozni a szórakozóhelyek szabályozásával, de akkor sem tiltani kell őket, sem bezáratni. Szórakozó negyed létrehozása, vagy ilyesmi (lásd: Hajógyári sziget) lehetne a megoldás, mint Amszterdamban.

2010.06.24. 11:11:14

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: teljesen egyetértek. Nálam a kocsma helyett a következő zavaró tényezők vannak:
-évente legalább 5 lakásfelújítás a házban, többheti koszmocsokkal, zajjal.
-szemben egy kisgyerek, akit mióta jó idő van, rendszeresen kiarkanak a folyosóra üvölteni, gondolom, hogy bent apu tudjon tévézni
-a szomszéd galériában rendszeresen vannak késő estig tartó rongyrázós exkluzív fogadások, partyk (VAM Design), hangos, ezer ember az utcán, teherautók.
-minden hétvégén van legalább egy szomszéd, akinek reggelfele sürgős flexelnivalója, fúrnivalója akad, és nem fogja vissza magát
-hétvégente egy falusi egyetemisták által bérelt lakásból jól áthallatszik az órákig tartó Nox-Kadlott Karcsi metszetű házibuli

Amivel négy év alatt még egyszer sem volt problémám: kocsmai zaj.

Akkor én is hadd állítsak listát a betiltanivalókról.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:12:52

@Fika Matyi:
Ja értem, tehát itt az igénytelen részeg, drogos csürhének vannak jogai, akinek nem tetszik menjen el. IQ fail pubi...

namaste2 2010.06.24. 11:15:19

@bozoa
Azért azt a hangszigetelést először a szórakozóhellyel kezdeném. Nem kispórolni kedveskéim !!! Aztán jöhet az egyéni védekezés a "szubjektív?" környezeti zaj ellen. Ha belsőépítészekre meg disignre fusssssa akkor futni fogja hangszigetelésre is csak számon kell kérni!

A belvárosi házak többsége abszolut alkalmatlan zeneszolgáltatásra, főleg hangszigetelés nélkül. 100 éve nem erre a hangerőre és basszusra voltak tervezve, sőt egyáltalán semmilyen hangerőre.

Ja és ha a szellőztetőberendezéseket használnák a városba, akkor tuti, hogy 50% kevesebb ember ácsorogna a vendéglátóhelyek előtt piával a kezébe.

Egyébként a legtöbb helyen komoly gond van a vészkijáratokkal, tűzvédelmi előírások betartásával, menekülő útvonalak hiányával...

Nem akarok feteni semmit a falra..., de egy pillanat alatt oda lehet a teljes romkocsma imagine...

TH 2010.06.24. 11:16:42

Ezt a sok álszent majmot egy rakáson, akik itt védik a csendrendeletet...ehh, nem is tudom, mit mondjak rá...

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: ezt ki tudom egészíteni...Monnyon le a fúrógép, a lakásfelújítás, a fűnyíró, és az összes motorral működő közlekedési eszköz. és egyáltalán! minden zajforrást be kell tiltani! és gondolni kell az éjszakai műszakban dolgozókra is, ezért természetesen 24 órás tilalomra van szükség, ez elkerülhetetlen...

Netuddki. 2010.06.24. 11:17:55

Az a helyzet, hogy ez nem más mint kőkemény üzlet. Mi a haszna a környéken élőknek abból, ha viselik a következményeit ami az ilyen szórakozó helyekkel jár?
Akik a hasznot lefölözik azoknak kellene gondoskodniuk arról, hogy ne járjon az ilyen tevékenység nagyobb környezeti terheléssel, mint ott ahol nincs.
Na ezt kéne már országosan törvényileg szabályozni és betartatni. Akkor nem lennének ilyen esetek.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:19:04

@TH:
"Ezt a sok álszent majmot egy rakáson, akik itt védik a csendrendeletet...ehh, nem is tudom, mit mondjak rá..."
Így is van, aki nem merev részegen üvöltözik esténként az utcán, az álszent. OMG, ROTFLMAO...

Szelid sunmalac 2010.06.24. 11:20:07

Egyebkent videken sem jobb a helyzet. Ejszaka a rohadt fulemule, reggel meg a hulye kakas ordit, pedig nem is reszegek! Az ember nem bir aludni toluk! Ahogy viharban meg susognak a fak, arrol mar nem is beszelek. Egyebkent meg Rakospalotan pl. pont a haz mellett (Erzsebet kiralyne utja) megy a villamos es nem am tizig! Az egesz haz beleremeg! Tiltsak be!

Friedmann Juci 2010.06.24. 11:21:40

@Muad\\\'Dib: pár hónappal ezelőtt már egyszer elküldtelek valami klassz kis helyre (ugyanezzel a témával kapcsolatban), mégegyszer nem teszem meg. Akik esténként beülnek ezekre a szórakozóhelyekre, azok drogos alkoholista csürhe? igénytelen? mind? egytől egyig? mind? tényleg? TÉNYLEG? (csak ennyire válaszolj szívem) :*

Szelid sunmalac 2010.06.24. 11:23:27

Mint mindig, most is tuneti kezeleseket alkalmaznak. Nem a szorakozohelyeken kell betiltani, hanem az emberek kulturajan kell valtoztatni. Mindeki jon a nyugati peldakkal, de azoknak is csak szeleteit emeli ki. Most akkor mondjam, hogy dolgoztam mar Svacjban, Nemetorszagban, Angliaban, Amerikaban is? Es? Ki nem szarja le?
A vilagon majdnem barhol be lehet kurni az etteremben is, vagy otthon is es ki lehet menni az utcara dajdajozni. Ez nem az ejjel-nappaltol fugg. Angliban, Nemetorszagban es az USA-ban is vannak a belvarosban szorakozohelyek, nem keves (majd pont Londonban nincs, mi?!)! Megis mirol beszelunk itt?

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:23:56

@Friedmann Juci [kreatívszajha]:
Mert, aki nem akarja, hogy hajnalig üvöltözzenek az ablaka alatt, az költözzön el, egyébként pedig álszent barom nyugger? Igen, mind, egytől-egyig?
Amúgy nomen est omen...

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:25:40

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Igen, vannak, de nem az igénytelen egyáltalán nem hangszigetelt pincében, nem a lakás ablaka alatt, stb, stb...
De, ha a felét bezárnák ilyen okokból, most ezen menne a hiszti

Szelid sunmalac 2010.06.24. 11:28:03

@Muad\\\'Dib: No...finomodik, finomodik. Akkor talan a hangszigeteles es takaritas kotelezove tetele es ellenorzese lehetne a megfelelobb lepes, nem?

TH 2010.06.24. 11:28:14

@Muad\\\'Dib: szerinted aki szórakozóhelyre jár, az merev részegen üvöltözik esténként az utcán...szánalmasan korlátolt a véleményed ebben a kérdésben.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:28:29

Egyébként az külön vicces, hogy azok, akik itt háborognak, mert fel vannak háborodva, hogy nem mehetnek majd akármikor kocsmázni, pont a hasonlóan önző gondolkodást szapulják a másik oldalon. Bele kéne nézni néha abba a tükörbe...

Friedmann Juci 2010.06.24. 11:29:10

@Muad\\\'Dib: drága. a belváros MINDIG, MINDENHOL hangos. pont. egyebekben a belvárosban laksz? kocsma felett? vagy csak együttérző vagy? ... (amúgy szeretnéd, ha - és idézem a posztot - nem lehetne fürdeni a balatonban, és a borvidékeken nem lehetne bort inni, és ha a színházban nem lehetne előadást nézni, vagy a kékesen nem lehetne felmenni a kilátóba?)

TH 2010.06.24. 11:29:21

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: kiegészítve: esetleg szigetelt szórakozóhelyek, és az utcán gyalogos rendőrjárőrök, akik pofán csapják azt, akik üvöltöznek vagy törnek-zúznak? kb. ennyi elég lenne ahhoz, h. rend legyen, és senkit ne zavarjanak a szórakozóhelyek...szerintem.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:29:34

@TH:
Neked is javasolnám, hogy nézd meg mire írtam ezt. Talán nem én kezdtem az általánosítást.

Szelid sunmalac 2010.06.24. 11:29:56

@Muad\\\'Dib: Mivel most a masik felet - beleertve magad is - jellemezted, a tukorbenezest nem igazan tudom ertelmezni...

Friedmann Juci 2010.06.24. 11:31:08

@Muad\\\'Dib: egyszer elvinnélek egy romkocsmatúrára. na?

TH 2010.06.24. 11:31:12

@Muad\\\'Dib: és sajnos ez van...városközpont, belváros, meg ilyen helyek...járnak egy csomó előnnyel, de cserébe kompromisszumokat kell hozni...kicsit bizony zajosabb lesz, mint egy kertvárosi rész. de mondom, ha néhány rendőr éjszakánként körbeslattyogna, és foglalkozna a néhány full részeg idiótával, akkor miről is beszélnénk még?

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:31:50

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Én még emlékszem ,amikor ilyen tervek voltak, és az összes szórakozóhely tulaja mélységesen fel volt háborodva, és elutasította a lehetőséget is. (tisztelet a kivételnek, mielőtt megszólnak az általánosítás királyai, hogy milyen vagyok)

TH 2010.06.24. 11:32:12

@Muad\\\'Dib:
"Egyébként miért is jó nekünk, ha arról vagyunk híresek Európában, hogy tudod az a fasza kis igénytelen ország, ahol mindent lehet, amit itthon nem. "
Ennél nagyobb általánosítást, ráadásul komplett csúsztatást nem nagyon tudok elképzelni...TE így kezdted...

TH 2010.06.24. 11:33:31

@Muad\\\'Dib: az a tulaj, aki nem akarja hangszigetelni a szórakozóhelyét, az bassza meg legalább annyira, mint aki nem tud éjjel aludni, és ezt ráfogja azokra a zajokra, amiket csak azért hall, mert nem tud aludni.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:34:31

@Friedmann Juci [kreatívszajha]:
Szoktam szórakozni járni, de ez nem jelenti azt, hogy nem látom mekkora igénytelenség megy a szórakozóhelyek és ott lévők részéről is. Pont ez az, hogy az emberek kizárólag a saját önös érdekeiket nézik (mert nekem jár a szórakozás), majd leszólják, aki ugyanezt teszi (nekem jár a nyugalom).

Alikam 2010.06.24. 11:35:48

@Friedmann Juci [kreatívszajha]: bocs, nem akarok beleszólni a diskurzusotokba, de asszem a szórakozás nem egyenlő az állatkodással.

Csak sokan mégis egyenléőségjelet tesznek a kettő közé.

Lehet kultúráltan is szórakozni.

Példa, 70-es 80-as évek. Volt táncház, kultúrház, volt pia, votl szórakozás, volt élet, üszkve 10x annyi fasz látott pinát és vica versa mint ma, és mégsem volt nagy probléma a hnagoskodással.

Mert volt egyfajta rend. Szó se róla, nem sirok vissza semmit sem, mert annak a rendszernek sajnos túl sok hátránya volt, viszont az ilyen magatartásbeli dolgokat elég jól tudták kontrollálni.

Szóval lehet szórakozni kultúráltan is jól, meg kultúrálatlanul is.

Roa 2010.06.24. 11:36:11

@TH: Pedig ebben van igazság. Sőt, nagy igazság van benne.

TH 2010.06.24. 11:38:09

@Alikam: @Muad\\\'Dib: milyen igénytelenség?
Tényleg ennyire katasztrofálisnak látjátok a helyzetet? Olyan vészesen viselkedik a szórakozni járók többsége?

Netuddki. 2010.06.24. 11:38:28

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Hát ha lehet választani akkor inkább a fülemülét és a békákat hallgatom, mint a szomszédból a mélynyomót. Ennél még a közlekedés zaja is elviselhetőbb.

Amúgy meg a fülemüle nekem fütyül, a kocsmáros pedig a maga hasznára zavarja a nyugalmamat.

Mellesleg voltunk kempingben, ahol a sátortól kb. 50m-re lévő vonat nem zavart (nem állandó zajterhelés). De az odahallatszó autópálya annál inkább, ami már jóval messzebb volt.
Nem is megyünk többet oda.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:38:40

@TH: utfg, nem olyan nagy általánosítás ez...

Szelid sunmalac 2010.06.24. 11:38:46

@Muad\\\'Dib: Na speciel EZ nem erdekelne. Akkor is csinaljak meg. A szorakozohely feltetele kell, hogy legyen, ennyi.

@Friedmann Juci [kreatívszajha]: Azert ez nme teljesen igaz...Tashkentben pl. kuss van ejszaka.

Friedmann Juci 2010.06.24. 11:40:59

@Alikam: ne nekem mond drágám, én tudom. :) Muad nem tudja. Mert úgy gondolja, aki szórakozni jár esténkén munk után, az egy igénytelen drogos áááálllaaat. :)

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:41:06

@TH:
Egyrészt sokan igen, másrészt a szórakozóhelyek többsége is olyan amilyen. Márpedig, ha nem megy szép szóval, majd megy erővel. Gondolom te is tisztában vagy vele, mennyire magasról szartak rá a kialakításkor a legtöbb helyen, hogy mennyivel lehetne zajmentesebbre megcsinálni. Az ugye plusz pénz, márpedig jó magyar szokás szerint, amíg nem kényszerítenek, leszarom...

Szelid sunmalac 2010.06.24. 11:42:25

@kovi1970: Volt mar neked tobbszaz bekad?! Egyszer felveszem neked, hogy mit muvelnek a dogok!

Nagyjabol egyetertek, de nem feltetlen kell allando zajterheles. Eleg az, ha tizpercenkent ebredsz meg.

TH 2010.06.24. 11:42:33

@Muad\\\'Dib: esetleg mutatnál néhány linket, amit találtál? vagy hogy mire keressek? én nem tudtam hirtelenjében okosan keresni, hogy az állításodat sikerüljön alátámasztani...

TH 2010.06.24. 11:43:52

@Muad\\\'Dib: "Gondolom te is tisztában vagy vele, mennyire magasról szartak rá a kialakításkor a legtöbb helyen, hogy mennyivel lehetne zajmentesebbre megcsinálni. Az ugye plusz pénz, márpedig jó magyar szokás szerint, amíg nem kényszerítenek, leszarom... "
na, itt valódi problémáról beszélünk. Bár ha jól tudom, akkor most arról van szó, hogy nem a szórakozóhelyek hangosak, hanem az onnan távozó emberkék némelyike...

Alikam 2010.06.24. 11:46:59

@TH: eléggé :)

Magyarországon egy valamiből áll a szórakozás, az ivásból.

És itt baj. Vagyis itt kezdődik.

Én is ittam, de ippeg csak annyit, hogy meglegyen a jó alaphangulat. Nekem nem az ivás volt maga a szórakozás, hanem csak egy segédeszköze ahhoz, hogy jól teljen az estém, vagy akár a nappalom.

Netuddki. 2010.06.24. 11:48:07

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Több száz??? Több ezer. Az ablaktól kb. 30m-re.
Még most is hiányzik a nyáron nyitott ablaknál (+szúnyogháló) a békazenére elalvás.

Szóval nem mindegy mit kell hallgatni.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.06.24. 11:50:32

@shitgun: Látod ez a probléma, hogy ennyire leszarsz mindenkit és ennyire hülyék a nagy "szórakozó" csürhe tagjai.

A csendrendelet csak egy elnevezés, szerintem konkrétan a hang-al van a legkevesebb gond. Mint mondtam, a belvárosban élőknek nappal is és éjjel is hát istenem, el kell viselniük a nagyobb zajt, cserébe kapnak is azért.

Én azt tartom tűrhetetlennek, hogy ez a "szórakozás" az egyenlő a szórakozók felénél azzal, hogy kivetkőznek emberi mivoltukból és ezt ti TERMÉSZETESNEK tartjátok. Az utcára hugyozás és hányás is az. A szemetelés, az üvegcserepek és minden egyéb is. És ennyire beszűkültek vagytok, hogy ezt nem is látjátok problémának. pedig ez a probléma.

bozoa: neked is mondom, hogy rosszul közelíted meg a dolgot. Szerintem majdnem mindegy, hogy az embereknek hol adsz lehetőséget elállatiasodni, ha utána olyan halmazállapotban fog haza vagy egyéb helyre menni. Az egyetlen korrekt megáldás az intenzívebb rendőri felügyelet az utcákon illetve a tényleges intézkedés. Nem kell minden sarokra két rendőr...Ahol betartatják a törvényeket, általában ott sem azért tudják elérni, mert mindenhol rendőr van(bár nyilván többen, mint nálunk...nálunk irodai rendőrből van rengeteg).
Az esetleges büntetés erejének kell erősnek lennie. És bőven elég, ha 10ből 4-szer bukna le ember ez már egy nagyon komoly ellenerő lenne. Senki nem járna rosszul.

Ma már, hogy ennyire szarik a rendőrség az utcára, azt értük el, hogy emberek akár belvárosi, akár nem belvárosi kocsmába úgy MENNEK BE emberek, hogy leszarják azt, hogy milyen formában fognak kimenni onnan, mivel megtehetik. Bármit megtehetnek. Semmi gát vagy ilyesmi nincs bennük, már az ivászat előtt. És akkor ott tartunk, hogy gyakorlatilag egy népszerűbb kocsmának köszönhetően kb minden hétre jut egy olyan társaság, akik csinálnak valamit, mondom 0 eséllyel, hogy lebuknak. Utcára szarnak, villamosmegállót rongálnak, kaput, autót rongálnak(tükör lerúgás..). És ez nem belváros probléma, hanem, mindenhol előforduló dolog, hogy ennyire bármit meg lehet tenni. Egészen máshogy mennének be szórakozni az emberek, ha tudnák, hogy 50% esélyük van egy 15k-s büntetésre, ha állatként viselkednek. És hozzátenném, hogy a fokozottabb rendőri felügyeletet a városokban a szórakozóhelyekkel fizettetném ki.

Tényleg nem arról kell szólnia a dolognak, hogy bezárni kocsmákat, meg szórakozóhelyeket. De NEM SZABAD engedni, hogy állatként viselkedjenek.

Netuddki. 2010.06.24. 11:51:35

@Friedmann Juci [kreatívszajha]: Sajnos az az 5-10% (vagy több?) határozza meg az összképet. Akik mellesleg a többi kulturáltan szórakozni akaró örömét is tönkreteszik. Persze lehet azok már rég nem járnak ilyen helyekre. Akkor pedig az arány rosszabb.

TH 2010.06.24. 11:53:36

@sanche: "Én azt tartom tűrhetetlennek, hogy ez a "szórakozás" az egyenlő a szórakozók felénél azzal, hogy kivetkőznek emberi mivoltukból és ezt ti TERMÉSZETESNEK tartjátok. Az utcára hugyozás és hányás is az. A szemetelés, az üvegcserepek és minden egyéb is. És ennyire beszűkültek vagytok, hogy ezt nem is látjátok problémának. pedig ez a probléma. "
Kérlek idézd, hogy ezt a véleményedet melyik kommentek alapján alakítottad ki.

TH 2010.06.24. 11:54:33

@Alikam: valszeg én járok rossz társaságba, hogy nekik a szórakozás lényege nem az ivás...és biztosan rossz romkocsmában voltam a múltkor, hogy ott sem ezt láttam...

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 11:56:41

@TH:
"...A lot of tourists say that Budapest is the most beautiful by night. Without a doubt Budapest have one of the best party scenes among the central European and Western cities. Budapest’s nightlife is vibrant and diverse and Budapest’s exciting nightlife scene has something for everybody, whether you are interested in cultural events or just want to party until dawn, Budapest has it all..."
Most lehet azon morfondírozni, hogy ez jó, vagy nem, de tény, hogy ahányszor külföldön voltam, minden alkalommal az jutott az emberek eszébe, hogy Budapest, bulizás, kurvák, stb. Meg Puskás. Azért ez nem feltétlenül a legjobb (mondjuk Puskás igen)...

Netuddki. 2010.06.24. 11:59:44

Esetleg egy megoldás lehetne a rongálások és üvöltözés visszaszorítására, ha az ott lakók éjjel is működő kamerákat szereltetnek fel. Természetesen együttműködve a rendőrséggel.

(személyiségi jogai csak annak vannak aki nem vét a törvény ellen)

Friedmann Juci 2010.06.24. 12:01:11

@Muad\\\'Dib: öhm. szívem. tudsz angolul? :))) azért édes, hogy ilyeneket másolsz ide.

TH 2010.06.24. 12:02:09

@Muad\\\'Dib: Berlin is, Párizs is híres az éjszakai életéről, tudok olyan külföldit, aki azért szeret Budapesten élni, mert annyira sokszínű az éjszakai élete a városnak. Hát nem tudom, hogy ezzel mi a baj...és hogy jönnek a kurvák azonnal a bulizás után? Aki bulizni megy, az kurvázni is megy? és ha igen, az baj? attól még nem jelenti azt, hogy minden turista azért jönne Pestre, h. telehányja a várost. Szerintem inkább jó pont egy városnak, ha a szórakozási lehetőségek miatt IS jönnek a turisták.

Friedmann Juci 2010.06.24. 12:02:29

@kovi1970: olyan sosem lesz, hogy mindenki fegyelmezett, jogot betartó kedves okos aranyos polgár módjára csücsül a fenekén, és mozartot hallgat. minden téren van egy ilyen 5-10%.

TH 2010.06.24. 12:03:24

@Muad\\\'Dib: "Berlin's legendary night life offers everything for everybody. There is always something new to discover in the various clubs with their new music and styles. In the city's clubs and bars the party never stops. "

sőt, ilyet is találtam:
"Europe's strip-city is without a doubt Prague. But growth in this nightlife segment does not necessarily go along with a corresponding growth in quality. Let us take you to the most sophisticated establishments in Prague."
Huhh, akkor de szar hely ez a Prága!!!

Friedmann Juci 2010.06.24. 12:03:56

@Muad\\\'Dib: hamár kurvák, akkor nekem inkább hollandia ugrik be. de bizonyára ott is szar az élet. fejletlen métely az egész ország. :))

2010.06.24. 12:04:55

@sanche: Ha figyeltél, olvashattad a fenti kommentjeimben, hogy mélyen egyertétek azzal, hogy az utcán ordenáré állat módján viselkedő embereket fegyelmezni kell. Azt is írtam, hogy van erre egy rendőrség, azt kéne erősíteni, fokozottan járőrözni, polgárőrséget bevonni, helyeket csndre intő biztiőrök foglalkoztatására kötelezni (utóbbi sok helyen már van).
Én azt tartom hülyeségnek, hogy napi 150 részeg hülye miatt több ezer ember nagyjából kultúrált kocsmázását nyírjuk ki.
Ezzel kapcsolatban pedig azt említettem, hogy a belvárosi társasházakban (ameilyenben én is lakom=tapasztalat) egyáltalán nem egyetlen, kizárólagos, és megkockáztatom nem a legzavaróbb probléma a zajos kocsmatöltelék.
Továbbá állítom, hogy a kocsmabezárás nem tünteti el a részeg hülyéket, lesz helyette házibuli rakásra, meg köztéri ivászat a'la Erzsébet tér. Tehát az eszetlen tiltás nem megoldás.
Azt is fenntartom, hogy aki nem tud együtt élni a belváros zűrjeivel, az a saját lelki nyugalma érdekében költözzön el bátran. Főleg az, aki beköltözött a 30 millás újépítésű belvárosi lakásába, aztán kerek szemekkel mered, hogy jé, itt emberek vannak.
Nagyjából ennyit mondtam, nem látom benne a leszarást.

Netuddki. 2010.06.24. 12:05:21

@Muad\\\'Dib: Nos, gondolom a Bp.-iek reklámozzák így magukat, hogy a turisták odavigyék a pénzüket.

De ha arról van szó, hogy Bp. legyen az EU vigalmi negyede, akkor az infrastruktúrát is úgy kellene felépíteni. Zajszigetelés, részegtaxi (hehe, DrunkenTaxi (C), bár lehet már foglalt), stb. De nem akarok tippeket adni.

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 12:05:25

@Friedmann Juci [kreatívszajha]:
Ja igen, ott vannak bizonyos helyek a városban, nem az egész város egy kupleráj, meg kocsma...

TH 2010.06.24. 12:07:02

@Muad\\\'Dib: mert egész Budapest egy kupleráj, meg kocsma...hát akkor a VII. kerületi csendrendelet sz*rt sem ér, nem? Mindenki megy majd bulizni Pesterzsébetre.

namaste2 2010.06.24. 12:08:01

@Muad\\\'Dib

ááá, hagyd a franba, vitatkozol vele...?
nézd meg a blogját és érted majd a csajszit, ha eddig nem

no komment, tipikus...

TH 2010.06.24. 12:08:33

@Muad\\\'Dib: itt is csak arról van szó, hogy a BELVÁROSI részekben legyen már tolerancia a szórakozni járókkal szemben. Nem az egész városban, csak a város bizonyos részein...tudod, mint Amsterdamban. Bár azért azt hiszem, h. pár romkocsma még mindig jobb, mint a kirakatban ülő kurvák. :-)

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 12:10:46

Na a vitát lezárom, mivel dolgozni is kéne. Természetesen nektek van igazatok, mindazon országok Európában, ahol nem így megy, álszent, nyugger, begyepesedett bandák. És igen, természetesen nekem kéne elköltözni az országból.
További jó szórakozást, ha lesz időm még visszatérek vitázni

TH 2010.06.24. 12:11:03

@shitgun: de az itt leírtakra félek, h. nem is fogsz kapni érdemi reakciót. :)

TH 2010.06.24. 12:13:26

@Muad\\\'Dib: én csak azt mondtam, h. minden normális fővárosnak nyüzsgő éjszakai élete van. Nem azt mondom, h. Pesten minden szép és jó, de képzeld, máshol is vannak kiabáló részegek, csak esetleg máshol van rendőr is, aki foglalkozik az ilyenekkel...
továbbra is fenntartom, hogy alapvetően megfelelő számú gyalogos rendőrjárőr teljesen normális keretek között tudná tartani az éjszakai életet...erre se kaptam ellenérvet.

Friedmann Juci 2010.06.24. 12:13:47

@Muad\\\'Dib: budapesten élsz? egész budapest kupleráj? kétlem. :) de cuki, hogy próbálkozol.

Netuddki. 2010.06.24. 12:14:04

@Friedmann Juci [kreatívszajha]: Ki beszélt itt komolyzenéről? Igaz, hogy a tuc-tuc -ot ki nem állhatom (csak hallgatni), de a kultúrált szórakozás alatt azt értem, hogy a (kívül) zajszigetelt szórakozóhelyen a pógár örömködik, lehetőleg nem a többi szórakozni vágyót zavarva (bár ezért vannak ugye a kidobók), aztán ha hazamegy akkor a kricsmiből kilépve pofa befog (halkra kapcsol), nem tör, nem zúz, nem végzi a dolgát. Na aki ennek nem felel meg az a nem kulturált.

Mellesleg azoknak is igazuk van akik csak látszatcselekvésnek tartják eme önkormányzati rendelkezést. Szerintem ma is meg lennének a törvények a normális körülmények biztosítására. Csak éppen akiknek ez lenne a feladatuk nem végzik el a munkájukat. Akiket mellesleg a nem kevés adónkból fizetünk.

Friedmann Juci 2010.06.24. 12:14:59

@namaste2: tipikus urbánliberális métely, álművelt cafka. ejjj. az ilyennel nem érdemes szóba állni. ilyeneket ír? jujj. :)

Muad\\\'Dib 2010.06.24. 12:16:30

@TH:
Last one...
Természetesen igen, ha meg lehetne oldani rendőrrel támogatnám. De be kell látni, hogy mivel még arra sem képesek, hogy a lopásokat lejjebb szorítsák, kétlem, hogy erre lesz kapacitás.

TH 2010.06.24. 12:20:03

@kovi1970: "aztán ha hazamegy akkor a kricsmiből kilépve pofa befog (halkra kapcsol), nem tör, nem zúz, nem végzi a dolgát. Na aki ennek nem felel meg az a nem kulturált."
De ez a világon mindenhol igaz. És mindenhol a rendőrség feladata, hogy ezekkel foglalkozzon.
Nálunk is a - leírom századszor is - a rendőrségnek kéne szépen járőröznie, és foglalkoznia a részegen randalírozókkal. Ilyen egyszerű. De egyébként meg viszonylag sokakkal előfordul, hogy egyszer-kétszer az életükben kirúgnak a hámból, és ad abszurdum kicsit hangosabbak lesznek. Akkor az mind csupa csúnya, rossz ember?

TH 2010.06.24. 12:21:29

@Muad\\\'Dib: de akkor ezek szerint egyetértünk abban, hogy alapvetően a rendőri jelenlét fokozása jelentene megoldást? Akkor ezt kell megoldani. Ha Prágában sikerült, akkor Pesten sem lehetetlen.

Netuddki. 2010.06.24. 12:23:27

@TH: Nem egyszer láttam A Padlást. Bezony jó régen, még a "múlt rendszerben".

Viszont a rendszerváltozgatással nem a szabadság hanem a korlátlan gátlástalanság jött el. A kettő nem keverendő, ugyanis van egy alapvető szabály ami szerint semmi olyat ne tegyél embertársaddal amit saját magaddal ne tennél meg.

TH 2010.06.24. 12:29:59

@kovi1970: igen, igen, az emberek csak emiatt viselkednek néha részegen úgy, ahogy nem volna illendő. Nem azért, mert az alkohol egy bizonyos mennyiség felett ilyen hatással van az emberre, áááá, nem...
"ami szerint semmi olyat ne tegyél embertársaddal amit saját magaddal ne tennél meg. "
mekkora eredeti gondolat, le vagyok nyűgözve! :D
De ez hogy kapcsolható az utcán kiabálókhoz?
Engem pl. annyira nem akaszt ki, ha néhányan egy picit hangoskodnak a belváros utcáin, pedig én nem szoktam nagyon.
Ha megy haza egy becsípett (nem fullrészeg) társaság egy kocsmából, akkor is tök természetes, hogy egy picit hangosabb lesz a társalgás. Ez nem gátlástalanság, de az ott élőket egy picit valóban zavarhatja. De ha ilyenkor odamegy a rendőrbácsi, és annyit mond, hogy legyenek szívesek egy picit halkabban beszélni, mert a hangoskodás zavarja mások éjszakai nyugalmát, akkor a többség nem fog problémát csinálni ebből. Aki meg nem akarja visszafogni magát, azzal meg majd többet foglalkozik a rendőr...

Netuddki. 2010.06.24. 12:30:43

@TH: "hogy egyszer-kétszer az életükben kirúgnak a hámból, és ad abszurdum kicsit hangosabbak lesznek."

Mondjuk nekem volt gyerekszobám és még nem fordult elő velem. Akinek meg nem volt az az alatt az egy-két alkalom alatt tanulja meg, hogy ilyet nem illik tenni. Na ez hiányzik Magyarországon.
Sajnos nem kevés az olyan akiknél életében nem egy-két alkalommal fordul elő.

Sajnos erre semmilyen (betartott) szabályozás nem létezik. Az qrva fontos, hogy meglegyen a felirat a kocsmában a hideg és meleg víz fölé, de a környéken élők nyugalmát senki nem ellenőrzi. Ez van.

TH 2010.06.24. 12:31:47

"Sajnos erre semmilyen (betartott) szabályozás nem létezik. Az qrva fontos, hogy meglegyen a felirat a kocsmában a hideg és meleg víz fölé, de a környéken élők nyugalmát senki nem ellenőrzi. Ez van. "
Ebben egyetértünk.

Alikam 2010.06.24. 12:36:07

@TH: hidd el, ezt én már tudom. Mindig éppen a kivételek irnak ide:)

TH 2010.06.24. 12:37:21

@Alikam: ááá, nem, én hazudok!

TH 2010.06.24. 12:38:59

@Alikam: egyébként arra próbáltam eredetileg célozni, hogy szerintem kibaszottul nincs igazad, mert a többség számára a szórakozás nem kizárólag az ivásból áll. főleg nem a belvárosi szórakozóhelyekre járó fiatalokra nem igaz ez. több részeg üvöltözőt lehet találni a külvárosi kocsmák környékén, mint mondjuk a Liszt Ferenc téren...

Friedmann Juci 2010.06.24. 13:02:34

@TH: tökéletes példa. a legbelvárosibb szórakozóhelyeken - kiülős helyeken - vannak a legritkább esetben üvöltözők.

SÜN 2010.06.24. 13:20:44

erzsebet szarjon gecit

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.06.24. 13:23:12

@shred: köszönöm! tudtommal eredetileg 10 volt a határ, amit csak a következő körben toltak ki éjfélig

@Alikam: bemutattam a főváros érdekét, mint ahogy pár mondattal korábban a kerületét is. kizárt dolog h valaki mindkettővel egyetértsen :)

@Friedmann Juci [kreatívszajha]: semmiképpen ne fogd vissza magad:)

ihatethisindapassthingy 2010.06.24. 13:30:02

@Alikam: Ne érts félre, szerintem is jogos az igényed a pihenés iránt, csak annyit mondok, hogy belvárosiként többet kell elviselnünk. Persze mindent azért nem.

Részemről el tudok képzelni egy "éjjeli őrjáratot", ami hetente párszor véletlenszerűen végigmegy a kerületen és rászól a hangoskodókra. Előbb-utóbb megszokják, hogy van kontroll. Alapvetés, hogy a büntetés mértéke kevésbé számít elkövetéskor, mint a lebukás esélye.

TH 2010.06.24. 14:02:57

@ihatethisindapassthingy: erről van szó! :-)
"belvárosiként többet kell elviselnünk. Persze mindent azért nem."
"Alapvetés, hogy a büntetés mértéke kevésbé számít elkövetéskor, mint a lebukás esélye."
ennyi a lényeg gyakorlatilag szerintem.

pösti 2010.06.24. 15:02:07

SHITGUN for major!!!!
Erzsébetvárosiként és ilyen konstruktív hozzáállással lenne esélyed...
ha érdekel hívj:+36203177716

Szupcsi 2010.06.24. 15:07:31

Én erzsébetvárosi vagyok, szoktam bulizni járni, de akad olyan este is, amikor nem mozdulok ki otthonról, miközben a környékemen buli van. Szándékosan költöztem frekventált kerületbe, mert a bulizók annyira nem zavarnak, mint az, ha nekem kell másfél órát békávéznom vagy háromezerért taxiznom, hogy hazaérjek.

A rendelettel kapcsolatban néhány dolgot nem értek:

- ha ezek után néhányan pl. a nyolcadik kerületben alapoznak, és egy hatodik kerületi szórakozóhelyre tartanak, akkor majd éjfél után a csendrendeletre tekintettel megkerülik a hetedik kerületet?

- ha eddig az utcán hangoskodókat nem tudta a rendőrség megfékezni, most hirtelen hogyan old meg egy olyan átcsoportosítást, amelynek az éjfélkor az utcákra áramló tömeget illetve a megnövekedett házibulikat kell kordában tartania?

- és az jobb lesz, ha a szombati partik délután kettőkor kezdődnek, és tízre hányják össze néhányan a köztereket? Mert hangoskodók, hányók, szemetelők mindig lesznek függetlenül az időponttól, ugyanis nem az számít.

- ha gyűjtök annyi aláírást, amennyi politikailag már "számottevő", akkor a kedvemért korlátozzák a gyorséttermek nyitvatartását? Zavar a kajaszag.

pösti 2010.06.24. 15:09:52

Ez a rendelet egy választási lufi!
A probléma pedig egy RENDÉSZETI és KÖZTISZTASÁGI kérdés!

frigyesfalvi 2010.06.24. 22:32:32

2001-2002-ben elkezdödött a 7kerben egy spontán fejlödés. A város addigi "fekete lyukából" valódi belvárossá kezdett válni. Erre az Önkori a csaknem 10 év alatt semmilyen szinten nem reagált (mondjuk a minimum lett volna nekikezdeni a forgalomcsillapitásnak, néhány 30 km-s sebességkorlátozó tábla pl. nem nagy befektetés). Illetve valami mégis történt még: vszinüleg inkább véletlen egybeesés, de szintén 2001-ben kezdték el szakmányban szétpolni a kerület ingatlanvagyonát. Akik holnap szavazni fognak, azoknak szinte mindegyike végigcsinálta ezt a 8-10 évet képviselöként.

viicki 2010.06.25. 08:29:30

SANCHE te olyan szimpatikus vagy nekem!

Zincsilla 2010.06.28. 14:10:00

Nálam a nyóckerbe a norvégok üvöltöznek éjszaka, reggel, nappal... kérem őket is betiltani a teljes kerületben!
süti beállítások módosítása