A Nagycsarnok mögött - forrás: építészfórum.hu

 

A Központi Vásárcsarnok nagyon jól néz ki. Egy barátom mesélte, hogy egy angol ismerőse magyarázott neki valamiről hogy "az a templom a Váci utca végén", és eltartott egy darabig, míg rájött, hogy a Pecz Samu tervezte, Zsolnay-tetős, neogótikus szépségről van szó. Na most úgy néz ki, rendbe teszik a környezetét is. Nem mintha nagyon sok mindent lehetne ott tenni, hisz az egyik oldalról egy szűk utca, a másikról egy kocsilejáró határolja. A homlokzata pedig a Kiskörútra néz, amit pedig épp most pofoznak helyre metróstul.

Van viszont a háta mögött két zugocska, ami egyrészt teljesen kihasználatlan, másrészt nagyon szeretem az ehhez hasonlókat.

Budapesten van jó pár ilyen mini tér, amelyik alig nagyobb egy jó húsban levő kereszteződésnél, és ha nem lenne kitáblázva, fel sem tűnne senkinek, hogy ez most valami külön közterület. Pedig - főleg a foghíjak beépülésével - egyre fontosabb szerepet kaphatnak ezek a pici zugok. Szóval a részemről nagyon örülök hogy lesz valami abból a két térből, amelyeknek szerintem sokan a létezéséről sem tudtak.
 

A Nagycsarnok mögött - forrás: építészfórum.hu

 

Mint az Építészfórum írja, a Csarnok térre egy csomó növény, egy két medencéből álló vízjáték, egy kis játszótér és  egy fém-üveg kombinációjú térplasztika kerül. Az úgynevezett Egyetem Kert elsősorban a régi, központi és az új épület közötti kapcsolatot teremti majd meg, mivel a két épület között igen nagy a gyalogos forgalom. Az átvezető sétány mellett a fák árnyékában, a gyepfelületbe helyezett padokon lehet megpihenni. A fejlesztés több ütemben fog történni, a terület adottságaiból következően több év kell a végső arculat elnyeréséhez.

Még több kép az Építészfórum cikkében.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest piac játszótér park közgáz tér szökőkút látványterv kiskörút ix. ker nagycsarnok egyetem kert csarnok tér belső-ferencváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr192080013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

öntelt radírpók 2010.06.14. 09:04:48

na ez jó, DE:

körbekeríteni és őrrel ellátni, különben egy hónap alatt csövestanya válik belőle (árnyas-zegzugos-pados parkot csak így szabadna építeni)

1116001 2010.06.14. 09:07:37

Végre!
Mondjuk az ott parkoló autósok megint anyázni fognak, de nem érdekel:)

Amúgy végre a Fővám téren is neki álltak a tereprendezésnek!

radio 2010.06.14. 09:21:23

Szuper, nagyon örvendetes, bár lehetne sokkal több is, ez azért eléggé minimálprojekt. Dehát megtanul a budapesti ember örülni ennek is.

És még egy apróság: az egyetem régi épületét nem "A", hanem "E" épületnek rövidítik.

oc 2010.06.14. 09:26:16

Na azért ez igy komolytalan...
Előre bocsájtom, nem járok arra autóval, szerencsére elég közel lakom, illetve munkába is útba esik, de ezen a területen jelenleg képtelenség parkolni. Főleg pénteken vagy szombat délelőtt, amikor piacozni jönnek az emberek. Az épület jobb oldalán van ugyan parkoló, de tippem szerint ennek legalább felét a kofák furgonjai és autói foglalják el, a másik felén osztoznak a Közgázra érkezők és a Körútról kiszorulók.

Szóval egyetértek, tegyék rendbe a teret. De hogy egyáltalán nem gondolnak a parkolásra, az nem teljesen korrekt. Sok esetben elitélem a "WCre is autóval" elvet, de azért egy piac esetén megengedhető, hogy ne busszal vigye haza az ember a 4 szatyor zöldséget, gyümölcsöt.

Egyszerűen nem értem, hogy miért nem épitenek a BME illetve a Corvinus mellé mélygarázst a metróval karöltve. _Mindig_ lesznek emberek, akik autóval mennek egyetemre, vásárolni.

1116001 2010.06.14. 09:32:19

@oc: Jó észrevétel!
Valamiért idehaza, nem bírnak vagy csak nagyon kevesen tudnak rendszerszemlélettel tervezni. (bármilyen területen lásd pl busz-vonat menetrendek)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.06.14. 09:33:30

@radio: kösz! az építészfórumos cikkben szerepeltek így, de a biztonság kedvéért inkább kivettem a betűjeleket :)

helloszabi · http://helloszabi.com 2010.06.14. 09:38:41

@oc: az egyetem új épülete alatt van mélygarázs, lehet parkolni.

jakab 2010.06.14. 09:39:47

a csarnok téri mélygarázs évek óta napirenden van, de nem bír megépülni:
www.ferencvaros.hu/view_hir.php?id=117

amúgy ezek tavalyi képek, új infóra nem tellett?

jakab 2010.06.14. 09:40:58

@helloszabi: az egyetemi mélygarázs nyilvános?

TrollEmber 2010.06.14. 09:43:54

@oc Én is gyakran járok arra, és valami mélygarázs van ott, csak nem tudom, nyilvános-e

Stiel 2010.06.14. 09:46:05

Örülök, hogy rendbeteszik, az a környék megérdemli! A tervek szépek, remélem, a valóságban is jól néz majd ki.

@oc: pont a Vásárcsarnok mellett van egy mélygarázs. Vagy az nem publikus?

Amúgy meg furán fogalmaztál... a 'WC-re is autóval' elvet pont hogy mindig elítélem. Ha az autót normálisan használja valaki, akkor az már nem 'WC-re is autóval'.

sncf 2010.06.14. 09:46:10

Az egyetemi mélygarázs nyilvános. Az egyetemi dolgozók válthatnak kedvezményes havibérletet 40.000 Ft-ért, így aztán mindig van bőven szabad hely és a parkolási díj pont annyi, mint az utcán.

oc 2010.06.14. 09:52:38

No, ezt a mélygarázs dolgot nem tudtam... Igy viszont rendben van.
Egyetlen dolgot nem értek csupán: ha ott a mélygarázs, miért nem büntetnek a köterületesek jelenleg? Nem lenne bonyolult: minden nap kisétálna egy-két csóka és végigbüntetné a járdán keresztben álló autókat. Előbb utóbb leszoknának...
De ez már itt off...

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2010.06.14. 10:05:13

Ez nagyon szép és jó, én pusztán azt nem értem, hogy ha három éve (amióta megépült az egyetem új épülete) gyakorlatilag életveszélyes ott a közlekedés (ugyanis természetesen mindenki a négyes-ötös kereszteződés közepén vág át zebra híján), és három év nem volt elég arra, hogy egy nyomorult zebrát felfessenek, akkor mégis miért egy ilyen nagyszabású, több éves tervet kell kitalálni először? Miért nem lehet először egy zebrát csinálni, és utána gondolkodni a területrendezésen? Ez így olyan, mintha én azt mondanám, nem porszívózom fel a szobában a szőnyeget addig, amíg át nem esik a lakás egy teljes felújításon...

kristofnagy 2010.06.14. 10:15:13

A Nagycsarnok épületére biztos sok mindent lehet mondani, de azt, hogy neogótikus lenne, biztos nem. Ha valami, akkor már neoreneszánsz.

- Rendi - 2010.06.14. 11:11:02

@kovacsbalint: Gyakorlatban egy zebra felfestésétől nem lenne biztonságosabb a közlekedés; van lámpás átkelő, és még komoly kerülőt sem jelent...

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.14. 11:34:11

@sncf: mennyi a díj óránként? Mert a felszínen szerintem elég drága ahhoz, hogy mindenkinek a garázsba kéne állnia, remélem azért nem 700 ft/h mint a Szabadság téren...

F173 2010.06.14. 11:52:57

Én kb. 2 kilométerre lakom a csarnoktól és néha autóval szoktam arra menni, de 100%-ig támogatom, hogy tiltsák ki az összes autót a csarnok környékéről! Építsenek ha kell még egy mélygarázst, de az utcán lehessen közlekedni, lélegezni és stb!
A belvárosi parkolási helyzetet azzal lehetne megoldani véglegesen, ha senki nem parkolhatna ingyenesen. Ha a helyi lakosok és a külvárosból bejelentkezők is fizetnének 5-10 000 forintot havonta lenne elég pénz mélygarázsok és parkolóházak építésére!

Friedmann Juci 2010.06.14. 11:58:13

@F173: pontosan. :*

legyen park, gyalogos közlekedés, sétálóutcák, maximum egyirányú utcák, hogy az autósoknak minden kedve elmenjen az autóbaüléstől.

A park édes, de tényleg félő, hogy ha nem figyelnek majd oda rá, akkor annyi lesz neki...

bariga 2010.06.14. 12:20:45

Javasolnám, hogy Vásárcsarnokot is zárják be, legyen benne szökőkút,már így is inkább ott vásárolunk, ahol parkolni lehet.

F173 2010.06.14. 12:51:09

@bariga: Őszintén szólva én örülnék ha egy kicsit kevesebben járnának a csarnokba. Most vannak olyan napok, amikor mozdulni sem lehet az emberektől, de az is tény, hogy a kínálat itt a legjobb a városban és össze sem lehet hasonlítani a tescos szarokkal.

Ha nem lesz parkolási lehetőség majd megyek a kis kétkerekű bevásárló kocsival. Legalább gyalogolok negyed órát, ami nem is fog ártani :-)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.14. 15:19:42

No, megnéztem a nevezett helyeket, hogy ne csak emlékezetből pofázzak. Az tűnt fel, hogy sokkal nagyobb a tér, mint amire emlékeztem. Az a legnagyobb bajuk, hogy rosszul vannak kihasználva. A csarnokhoz közelebbin van zöldfelület is, de nem az van a központban, hanem az autók. A másikat érinti a metróépítés, az szintén egy komoly szeletet lehasít a kihasználható részből. Összegezve: ha úgy lenne átdolgozva ez a két kis tér, hogy mindkettőnek két oldalán lenne egyirányú utca, annak kétoldalán parkolási lehetőséggel (tehát négy sor autó összesen), az kb. 70%-a lenne a mostani kapacitásnak. A látványtervek a szokásosak, és nem mutatnak autót, így nem egyértelmű, hány parkolóhely van tervezve, de nem olyan vészes a csökkenés. A fontosabb a rosszul kihasznált felületek átrendezése.

Annak külön örülök, hogy a belváros átdolgozásába ez is belefér. A múltkor nézegettem azt a geolokációs térképet, hát ezen a részen őrült nagy a turista forgalom. Nem mellékes ebből a szempontból sem a dolog, és szép folytatása a már befejezett, illetve tervezett projekteknek.

Ugye volt egyszer régen egy Dunakorzó és egy Váci utca és pont. Aztán megcsinálták a Bazilika környékét, lett egy Gödör, lezárták a Szabadság teret, a Váci utca déli felét, aztán a Veres Pálnét is kikövezték szépen a kapcsolódó utcákkal, aztán jött az új főutca projekt, és az a fél kerületet újrakövezte. Volt egy Dorottya utcai kövezés is, és a parkok (Károlyi, Hild, Erzsébet-Deák) is megújultak. A metró kapcsán megújul a Vámház tér, a Kálvin tér, és az egész kiskörút. Tervezik a főutca projekt második ütemét, aminek kapcsán megújul a Ferenciek tere, tervben van a Kossuth Lajos átdolgozása, és a Dunakorzó folytatása a Vámház térig. Átdolgozzák a Március 15. teret, és készül a bálna, amihez kapcsolódóan a parkot is remélhetően gatyába rázzák egész a Borárosig. És ha már kinéztem a kerületből: a Rádai utca, a Szabó Ervin tér és a környező utcák, a Bródi Sándor a múzeum túlfelén mind sétálni valóak. Őrületes tempóban kupálódik a belváros, amibe a csarnok mögötti terecskék is jól illeszkednek. Nem képez egységes egészet, de talán nem is baj. A lényeg, hogy mindegyik térújítás előrelépés (volt legalábbis eddig).

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.14. 15:22:40

De hogy a tervhez is hozzászóljak: szerintem az az egymászókás "játszótér" felejtős. Láttam a Kopaszi-gáton, milyen az, amikor szűkre szabták a játszási lehetőséget. Odamész a gyerekeddel, és akkor nincs mese, játszás van. De ha egy a mászóka, akkor sorszámot tépnek, vagy mi van? Borítékolva van a bőgés. Szerintem a játszótérnek kell, hogy legyen egy minimális mérete, és az nem egy mászóka.

Cirus 2010.06.14. 15:37:38

@F173: Hát nem tudom, kerekes kocsival is el fog tartani egy ideig, amíg azt a cirka 40 kilónyi kutyakaját elfurikolom a mélygarázsba. Az árak ugyanis sokkal jobbak, mint bármelyik másik piacon, nekem ez közel van és van választék is.

Az igaz, hogy a környezetét rendbe kellene már tenni, az a mocsok, szemétkupacok, ami most ott van, nem túl jó.

Most láttam, hogy a buszmegállót már meg is szüntették. Sajnos arról nem volt kint tájékoztatás, hol a következő, így az ott toporgó és kis híján síró nénikét inkább hazafuvaroztam.

Káposztakukac 2010.06.14. 23:51:20

nem azért, de ezen mi tart "több évig"? kb. 2-3 hónapos meló.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.15. 01:21:12

@Káposztakukac: Gondolom előbb le kell vonulni a metró építőknek.

StopSzmog 2010.06.15. 10:28:02

@Androidus:
és mit jelent az, hogy "a terület adottságaiból következően"?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.15. 11:28:45

@StopSzmog: Fogalmam sincs, de szerintem bármit. Például ki kéne cserélni alatta egy közművet, amit csak akkor lehet, ha a metrósok előbb befejeztek valami mást.

trainz 2010.06.15. 15:30:53

@bariga:

Akkor járjál hozzánk Budaörsre a Tescoba! Parkolhatsz hétfőtől péntekig.........

kispista 2010.06.15. 17:01:25

@Káposztakukac:

1. ha gyorsan csinálják még azt hihetik hogy nem dolgoznak meg a pénzükért.
2. lehet hogy több ütemben csinálják.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2010.06.15. 22:19:54

@- Rendi -: ez meg micsoda hülyeség? Tehát szerinted mindenütt az országban feleslegesek a lámpátlan zebrák, egy-egy táblával az autósoknak, mert sehol sem biztonságosabb tőlük? És ezt az okosságot mire alapozod? Vagy szerinted csak konkrétan a Fővám tér környéki autósok immunisak az ilyesmire?

A másik érved is nettó hülyeség. Igen, van a közelben lámpás zebra - de az a sok rohadt egyetemista mégsem hajlandó elmenni odáig. A te verziód szerint akkor megérdemlik, hogy elüssék őket, ha ilyen szemetek, hogy nem teszik meg azt a kis kitérőt. Az én verzióm szerint talán lehet alkalmazkodni a fennálló, valós helyzethez.

stubborn 2010.06.16. 14:09:02

Engem ebből a legjobban a tér sarkán megbúvó diszkrét, áttetsző szürke kocka érdekel.. Pár éve, mikor egy barátnőm ide tervezte a diplomáját, még építési tilalom volt ott, és gigászi védőtávolság volt előírva az elműs trafóház miatt. Ha már nincs így, a szállóvendégeknek meg a játszótér köré nem ártana egy-egy Faraday-kalicka :)..

stubborn 2010.06.16. 14:30:39

Hopsza, tényleg be lehet építeni.. VK-IX/P-1 a Csarnok-téri parkolóház tömbje. Parkolóház, üzlethelyiségek, vendéglátó létesítmények, közforgalmú irodák helyezhetők el. Hogy lett ebből szálloda?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.17. 03:26:23

@stubborn: azt a kalitkát nem a trafóházba kéne beleépíteni? Erre nincs szabvány? A túloldalának is neki van támasztva egy épület, meg az utca túlfele sincs annyira messze. És még bonyolult se lenne, elég rabitz-háló bele a vakolatba, amit egy ablaktalan trafóháznál nyilván könnyebb kivitelezni. (Bár a láthatatlan hálós üveg se nagy durranás.)

StopSzmog 2010.06.17. 21:57:37

@Androidus 2010.06.15. 11:28:45
Aha, logikusan hangzik, (de akkor miért nem azt írják, hogy a metróépítés miatt?) Mindegy, azért kösz!

+mondó 2010.06.17. 23:27:58

Senkinek sem tűnik fel, hogy mekkora átverés ez (már megint)? Szép tervek, csak épp a parkként hasznosítható terület 40%-át be akarják építeni, ráadásul épp egy szép modern trafóház eltakarásával! A parkosítás meg a maszlag - nem nekünk szól, hanem a hotel leendő vendégeinek. Vagyis a cikkíró szerinti - valóban kedves, de elhanyagolt állapotú - zugocska még kisebb, szinte zsebzugocskává válna.

záporjózsi 2010.06.18. 10:43:43

@sncf: Hétvégén is pont annyi? Hétközben nincs gond, de hétvégén lépni nem lehet az autóktól. Ha oda megyek vásárolni, akkor messze szoktam megállni, 1-2 megállónyi gyaloglás kifejezetten jót tesz.

záporjózsi 2010.06.18. 10:46:05

@kovacsbalint: ??? Ott a zebra lámpával... Az életveszély meg annak az, aki nem néz körül a zebrán kívül.
süti beállítások módosítása