Bár feltétlen híve vagyok a Belváros (Budapest?) új főutcájának, természetesen a kritikai észrevételeknek is szívesen helyt adok. Jankoke nevű olvasónk nem is egyet vett észre rajta - mi tagadás, a folyamatos söprögetés már nekem is szemet szúrt...

 

Kedves Urbanista!

Április elején történt meg a Belváros új Főutcájának várva várt átadása, nagy ovációval, népünnepéllyel, "tömjénnel és mirrhával". Már az átadást követő napokban is megjelentek munkások apró kőzuzalékot sepregetve és az elmúlt hetek esős napjai után sem lehetett őket nem észrevenni. A nagy mennyiségű eső ugyanis kimossa a kövek közti fuga feltöltését, ezt igyekeznek pótolni. Őszintén megvallom, sehol nem láttam még ehhez hasonlót, nevezetesen, hogy a fugák tömítését ilyen gyakorisággal kellene pótolni. Mindenesetre hosszútávra munkát ad néhány embernek, mondhatnánk, hogy "remek dolog", de vajon szakszerű-e.

A másik, ami mellett helyi lakosként nehezen tudok szó nélkül elmenni: pár hét telt el csupán az átadást követően és "Csipak Aquisitions" felirattal felállványozták a Bécsi utca Deák Ferenc és Harmincad utcák közé eső részét a bal oldalon, a Kempinskivel szemben. A három ház állítólag bontásra-átépítésre van ítélve, ezt az Index is megírta. Elkészült a térburkolat, a lassított forgalom, az elterelések, stb., erre - feltehelőleg - ráengednek egy komoly mértékű építési forgalmat a szakaszra. El lehet képzelni, hogy mennyire turista-csalogató lesz a környék. Tudom, a fejlődésnek nem lehet gátat szabni. Legalábbis nem tanácsos. Ettől még lehetne átgondoltan ütemezni dolgokat. Az már csak az egész pikantériája, hogy a "Csipak Aquisition" és a többi szöveg is - látszólag - ugyanazzal a betűkészlettel készült, mint a "Belváros új főutcája".

A Szervita téri garázst és a régi OMFB székházat sem kezdték el bontani, úgyhogy az is várat magára. Egyes információk szerint a bontás több, mint egy évet venne igénybe, a jelenlegi forgalmi kapacitás figyelembe vételével.

A kerületben működik a V.árosüzemeltető Kft, és a Kerületfelügyelet. Utcát söpörnek, virágot locsolnak, rossz helyen parkoló autókat büntetnek stb., tehát első pillantásra a FKF Zrt. és a Közterület-felügyelet munkáját végzik. Vajon teljes hatáskörben működik ez a helyi elit-kommandó vagy csak részlegesen?

Köszönettel, jankoke.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest belváros v. ker díszburkolat deák ferenc utca bécsi utca belváros főutcája harmincad utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr152048112

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapesti tüskevár: a belváros új főutcája 2010.09.11. 13:49:57

Ha van szimbóluma az elmúlt húsz év Budapestjének, az a tüske, vagy más néven Demszky-bábu. Egyszerre utal a városvezetés ötlettelenségére és a város lakóinak pökhendiségére. Merthogy a két méter széles járdákra parkoló kollégáknak is lehetne annyi esz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skvugdskuvsdiov 2010.06.01. 16:52:06

ujpest uj foteren is ezt a kozuzalekot soprogethetik..ami egyebkent nagyon szep lett!!!

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.06.01. 17:56:44

Ezt úgy hívják: karbantartás. Az a fura, hogy ha nem látsz ilyeneket, mert akkor leszarják, és tönkre is megy nemsokára.
Söpörjék csak, addig jó.

Feketecsuklya 2010.06.01. 18:00:46

Nem kimossa, hanem bemossa...
Ha ennyire minimális ismereteid nincsenek a talaj tömörödéséről, és egyéb építési dolgokról, akkor minek háborogsz?
Még fel is fogják szedni egy-két éven belül, mert a megbolygatott talajnak üllepednie kell, és a legjobb üllepítő a víz.
És akárhogy agyondöngölik, akkor is süllyedni fog.

bandos 2010.06.01. 18:10:18

Szedjétek már össze magatokat kedves kommentelők!
Van egy jó dolog - nevezetesen egy szép utca.
Van mégegy jó dolog - nagyjából pozitív hangvételű, érdeklődő kérdés.

Akkor legyen a válasz is egy jó dolog, ne egyből támadás. El kéne kerülni, hogy az balosok rogánt tolvajozzák a jobbosok meg a balosokat balfaszozzák az esetleg hülye kérdésért. Ez a blog nem erről szól, van bőven olyan is :)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.01. 18:10:23

Áprilisban csak a forgalmi átadás volt (választások, ugye), a műszaki átadás valamikor májusban történt, ha minden igaz. Szerintem meg elég csak egyszer tisztességgel besöpörni, akkor majd nem mossa ki a víz. Elsőre nem sikerült, hát istenem ;)

Az már izgalmasabb kérdés, hogy mit tesznek a csilivili csodaburkolattal, amikor jönnek a 40 tonnás gépek. Meglátjuk.

Shopping 2010.06.01. 18:17:16

Jó Reggelt kívánok!!!

Minden, a belvárossal kapcsolatos blogban megírtam:

SEMMI ÉRTELME nincs ennek a projektnek, csak az ISMERŐS ÉPÍTÉSI vállalkozók, beszállítók zsebeinek megtömése, illetve eddig értéktelen üzlethelyiségek megszerzése, és ÁRÁNAK FELVERÉSE!!!!!!

ROGÁN DROID, de nem hülye. Ugyanolyan simlis mint a többi, csak próbálja népet ámítani a szép szökőkutakkal, utcákkal...

Zsoo 2010.06.01. 18:23:19

Na, jól beégtél barátom:)
persze nem vitatom a jó szándékod!

Zsoo 2010.06.01. 18:26:10

@Shopping: Te nagyokoska", ide figyelj!
Örülnék, ha az én kerületemben is megoldanák a forgalomcsillapítást, és ilyen szépen átépítenék a fél kerületet! Nem ellopni kéne a pénzt..Bár a Rózsa utca (7.ker.) nagyon szép lett..

Capri (törölt) 2010.06.01. 18:27:00

@sas.t:

Újpesten legalább gránit burkolat van. A posztban említett helyen meg mészkő.

Kíváncsi vagyok hány telet fog átvészelni, mielőtt kicserélik az egészet.

A mészkő nehezen bírja a fagyot is, de különösen a sózást sínyli meg...

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.06.01. 18:37:05

Ugyan úgy fog járni az egész, mint a Király utca. Tök felesleges volt ilyen drágán ennyire csicsás utcát csinálni. A vizet lövellő micsodák meg egyenesen giccsesek.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.01. 18:37:08

nem fogja bírni a mészkő sokáig a hólét, és hideg, meleg változását

QFixo 2010.06.01. 19:12:58

@Shopping:
Te egysejtű nem igaz h a saját f*szságaidat minden egyes topikba be kell írnod. Fogd már fel itt is h ez nem egy sétálóutca mint ahogy máshol írod hanem egy vegyes forgalmú utca. A politikai hülyeségeidet meg ne ide írogasd mert nem erről szól a poszt és amúgy se Rogán készítette elő a projektet hanem az előző mszp-s polgármester. ez meg csak átadta. Légyszíves shoppingoljál már valahol Észak-Koreában, ott biztos örülnek a hülyeségeidnek.
A többi geciokos NEM építészmérnök végzetségűnek (bármiféle jártas szakemberen kívül) meg inkább kuss lenne a szava, mert mindenki annyit összetud okoskodni ebbe a baszott országba, meg mindenki mindenhez ért h az már sz*rás.

lkjpoi 2010.06.01. 19:24:39

@Shopping: te jó isten!
Tőlünk nyugatabbra nézz már körül, végre kezd felzárkózni a Belváros!

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2010.06.01. 19:30:12

@Capri: Van itt gránit is! a teherbíró burkolat (autók alatti) az - a szürke... más részről meg a mészköveknek megannyi fajtája létezik, az itt alkalmazott a Travertin, magyarul édesvízi mészkő, és ez bírja a legjobban a fagyot! emellett olyan vastag (10cm, ami hatalmas szó kis hazánkban, hogy ilyet rakjanak le ekkora mennyiségben), hogy nem hiszem,hogy maga a fagy a köveknek fog gondot okozni, inkább a járókelőknek, mivel kb jégpályává fog változni a járda...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.06.01. 19:37:50

@*Anna:

Már egy kis eső után is csúszik mint az állat. Télen meg tényleg nagyon durva. Tudom, mindennap azon járok be dolgozni. Szerintem szép. Csipak meg az a csóka aki a ferraris ügyben elhíresült, elvették tőle a parkolást, cserébe kapott épületeket, és munkát.

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2010.06.01. 19:42:43

@QFixo: őszintén szólva nem vagyok arról sem meggyőződve, hogy az építész mérnök végzettségűek mind olyan jól értenének a kültéri burkolatokhoz... :) ha így lenne, nem a Travertint választották volna a járda felületeken, hanem a tervezők által ajánlott, jóval kevésbé csúszós felületű gránitot (ha jók az értesüléseim)

gabest1 2010.06.01. 19:50:41

Ezt az utcát még azóta se láttam, jól el lett szeparálva a várostól. Csak úgy nem fogok odamenni, ha nincs arra dolgom, autóból meg nem láccik.

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2010.06.01. 20:14:45

@gabest1: :D mégis hogy lett elszeparálva? inkább erősíti a belvárost egy ilyen vegyes forgalmú utca, mintsem leválik róla... amúgy meg a Kálvinról belátni, és ha megépül a 2. szakasz is, a Szt.István körútról is bekukkanthatsz majd! Egyébként is egészséges a séta! ;)

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.06.01. 20:18:27

Néhányszor jártam arra, szerintem iszonyat gagyi, selejt munkát végzett a kivitelező.
(ar)Rogán(s) Tóni meg politikus, kicsi az esélye, hogy a nagyképűsége mellett még becsületes is legyen.

(aki szerint jó munkát végeztek, az keresse meg Ráday Mihályt és kérdezze meg a véleményét! Szerintem velem fog egyetérteni)

QFixo 2010.06.01. 20:27:52

@*Anna: igen ez is csak azt bizonyítja hogy mindenki annyira ért mindenhez hogy például fővállalkozó alvállakozója megrendeli ezt meg azt, aztán kimegy a tervező és azt mondja hogy hát nem is ez volt előírva a tervre. Ő meg erre mondja hogy hát már megrendeltünk 200 raklapot belőle Mester..

@gabest1: Ja hát hogy nem az M7-es pihenőt csinálták meg így?! Nem látod autóból? hihetetlen..Gondolom autó nélkül el se tudod képzelni hogy lehet a belvárosba bejutni. Pedig nem kevés hanem 2 metró+1 földalatti jó pár villamos és busz jár mellette/keresztbe át rajta.Persze tudom te biztos rokkant vagy és nem teheted meg hogy 200 méterrel távolabb keljen gyalogolnod.Elnézést tőled ha kétkezi munkás vagy mert azoknak vagy pl az árufuvarozóknak legalább van szállítani valójuk a seggükön és az aktatáskán kívül.

EsGé 2010.06.01. 20:31:16

@Sixx! Anyád is nyugger?:
Ez az a Ráday, aki a Szépművészeti átépítését is megfúrta? Neki biztos nem tetszene elvégre ez valami XXI. századi kinézetű utca és nem XIX., pfujj. Komolyra fordítva a szót, nekem csak egy bajom van a főutcával, a felfestett burkolati jelek nagyon gyorsan kopnak, a József Attila utca sarkánál most festették fel negyedszere. Valami hozzáértő tudja, h miért? A festék nem fog olyan jól a kövön, mint az aszfalton, a redszeres kavicsszórás csiszolja le, vagy az anyagot spórolták ki belőle?

Dixi. 2010.06.01. 20:42:49

Szép estét mindenkinek,látom jól elvagytok....

A új fő utca megnyitása..átadása után írtam valamelyik blogban erről....miután végig sétáltunk az utcán feltűnt a fugázási hiányosság....a kövek méretre vágási problémája...a házak ( a falak ) és a burkolóanyag találkozásánál nincs tömítve...a lapok nincsenek vízszintezve...van ahol a házak felé lejt....stb...stb....és pl kandeláberek némelyikének a festése....már most sérült....és mér sorolhatnám....

És valamit magamról..nem építész mérnök vagyok....hanem burkoló....:-)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.06.01. 20:46:44

a kövezés esztétikai zűrzavara az egyetem téren mutatkozik meg a legjobban. persze a tervezők szerint a főépítész ugatott bele mindenbe és emiatt lett csúf az egész, de nekem az az érzésem, hogy már a tervezés előkészítésekor is baj volt az agyakban. a kövezés is fura, de a pollerek meg a lámpák még ezeknél is rútabbak. meg aztán hiába minden mesebeszéd, az oszlopokra szalagozott kresztáblákat mégiscsak úgy hagyták ahogy... pedig de megigérte arra is a tervező hogy dizájnosan lesznek végül felrakva.

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2010.06.01. 20:50:43

@EsGé: hááát gondolom erre is van több válasz... az egyik lehet, h festés előtt ajánlatos rendesen letisztítani a felületeket, a másik,h gondolom vettek egy rakat festéket és amég az el nem fogy, azt használják újra meg újra (és valószínűleg ócsó volt, vagy rossz keverés, passz), lehet, h a kőzúzalék is csiszolja. Amúgy nem hiszem, h a grániton ne tudna hasonlóan megtapadni, mint az aszfalton, bár lehet -ezelőtt nem sok festett természetes követ láttam, azaz egyet se-, de az biztos, h szebb megoldás lett volna, ha a kő világos árnyalatából rakják ki a csíkokat!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.06.01. 21:01:58

@*Anna: ja hát igen. de ahhoz tudni lett volna jó a valódi célt. hogy milyen funkciót is szánnak az utcának?
egyébként régen a kockaköves utakon is fehér színű kövekkel volt jobb helyken kirakva zebra meg a nyíl.

QFixo 2010.06.01. 21:02:46

@Dixi.:
Srácok, nem az építészmérnökök mellett álltam ki, csak azt mondtam h szagember ugasson bele, ilyen például ez esetben a burkoló is.de ilyen bölcsészek meg közgazászok szobafestők azért már csak nem..

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2010.06.01. 21:06:24

@városjáró: igen,most is használják néhány helyen ezt a változatot... és a gránit, meg a gránitporfir pont alkalmas is lenne erre, hisz nagyon kemények, és annyi szín- és árnyalatváltozatban léteznek, hogy hihetetlen... (a bazalt kockakövek mellett is általában fehér gránit szerepelt)
"de ahhoz tudni lett volna jó a valódi célt." az Erzsébet téren biztos tudták, hogy ott lesz forgalom,mégse tervezték ezt a megoldást be...

Dixi. 2010.06.01. 21:10:01

@QFixo: ja de bölcsész is lehetnék....:-) és most bölcs vagyok....mert abból nem lehet megélni...a burkolásból igen....
na jó kicsit tulkoztam....lassan a burkolásból sem

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.06.01. 21:20:13

@*Anna: akkor ünnepélyesen felkérem a blogtuljadonost, hogy kérdezzen rá erre - és magára a sepregetésre is - a tervezőknél!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.01. 21:32:14

@EsGé: na igen... ami régi, az kidobnivaló. Hűdeismerős... Egyébként abban is mélységesen egyetértek vele, hogy "megfúrta" azt az idióta ötletet. Tudnék jobbat: robbantsuk be az Alagutat, bontsuk le a Halászbástyát és a Várat, építsünk a helyükre üvegpalotákat! Mennyivel szebb lenne ez a város!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.01. 21:35:34

Látom, megint sikerült felbukkannia a csúszós mészkőnek. Aki ezt írja, ajánlom neki, hogy próbáljon meg egy tiszta, nedves mészkő részen csúszkálni. Ha nem sikerül, akkor fejezze be a hallomásból hülyeségek terjesztését.

Hihetetlen, hogy ebben az országban nem lehet semmit objektíven nézni, hanem minden egyes istenverte kérdésben fel kell sorakozni két oldalon, ahol az egyik szerint minden rossz, a másik szerint minden jó.

Persze, lehet sorolni a hibáit, én meg is tettem ( androidus.freeblog.hu/search/f%C5%91utca/ ), de összességében mégis egy előremutató projekt.

karikaV43 2010.06.01. 21:42:03

@*Anna: akkor nem voltál még a Thököly úton,bár egy jó fél éve az is aszfaltos.

Unknown User 2010.06.01. 22:09:48

Kedves hozzászólók,

Lehet sokfélét mondani a projektről, főleg úgy, hogy ha valakit nem közvetlenül érint és ha valaki nem is látta még :)
Az elképzelés maga szép és jó, a dizájn nagyon jó, még az oszlopokkal is meg lehet békélni, más kérdés, hogy nem ide való. Az Infoparkban vagy a Corvin-Szigony projektben tök jól nézne ki, a modern épületek közt.
De ezen emelkedjünk felül, meg emelkedjünk felül azon is, hogy a megvalósítás milyen, mert a "nagy magyar átlaghoz" képest nem is olyan vészes leszámítva az autógyilkos tuskókat és az állandóan kiverődő kőzúzalékot.
Nem tudom az építész és burkoló hozzászólók mit értenek tömörödés alatt, de én naponta 10-20x autózom arra és amit belesöpörnek a résekbe a száraz napon az az esős napon ott figyel széjjelcsapatva az úttesten.

VISZONT, mi a nagy baj ezzel a beruházással: Lehet, hogy csillapítva van a forgalom a belvárosba és lehet még 50 utcát lezárni az autósok elől, de ez csak a dugók és környezetszennyezés exportálása más kerületekbe. A más kerületekben és utcákban megnövekvő mennyiségű környezetszennyező gázokat a szél beviszi a belvárosba. Ettől betegek lesznek az emberek és hamarabb halnak meg, akárcsak a dugók okozta stressztől. Ezen kellene elgondolkodni...

EsGé 2010.06.01. 22:11:28

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Nem kidobnivaló, de nem kell görcsösen mindenben a XIX. század végi városképhez ragaszkodni, nem 1880-at írunk, hanem 2010-et és ez nem skanzen, hanem nagyváros. Ha ésszel változtatnak valamin, az sztem nem feltétlenül baj. A főutca egyébként a felújítás előtt teljesen jellegtelen volt, ha már felújították, akkor inkább így, mint hogy valami historizáló álrégi hülyeséget találtak volna ki helyette.

mingyá beszólok! 2010.06.01. 22:11:32

Sziasztok!

A folyton lekopó felfestésre csak tippelnék...

a., Környezetbarát, vízbázisú burkolatfesték, (valószínűleg eső miatt) nem teljesen száraz felületre felhordva lekophat.

b., Eleve felületkezelt, vagy a lerakás közben szennyeződött felület, amelyre már az oldószeres burkolatfesték sem tapad meg.

c., Az alkalmazott burkolat anyaga eleve nem elég porózus a burkolatfesték fogadásához, és/vagy kellősítés ill. tapadóhíd hiánya.

Csak nehogy azzal gyertek hogy nem vagyok építész, a mérnöktanárira már se türelmem se pénzem nem lesz a sírig... :)

Hümüzhümümüz 2010.06.01. 22:14:06

Na valamelyik nap arra megyek már, mert folyamatosan téma valahol.
Bár lassan már a Corvin környékét kezdik hájpolni, mert a reklám már elindult, de addig még pár bőrt le lehet húzni az "új" főutcáról. :)

mingyá beszólok! 2010.06.01. 22:20:30

@Unknown User: A széjjel csapódott adag szándékos többlet lehet, azt remélve hogy az arra járók automatice beletapossák. Ez elvileg így működne, szándékosságot sejtek mögötte. A viacolornál is van széthintett finom szemcséjű sóder a fugákon kívül, de azt mondjuk felseprik előbb-utóbb. Akárhogy is van, az esőzés nem használ sokat az új burkolatnak, a tömörödést erősen gyorsítja. Tömörödésre az iszapolás, vagy a kávéfőzőben a zacc a jó példa. A víz kiszorítja a levegőt a szemcsék közül, szikkadás közben összeesik - tömörödik. Példa: M6-os... :)

mingyá beszólok! 2010.06.01. 22:22:34

@mingyá beszólok!: Na jó, rossz példa. De ha kihagyod a megfelelő döngölt feltöltést az autópályád alól, beszivárgó víz hatására a tied is beszakad majd... Ősi római bölcsesség.

emzperx 2010.06.01. 22:26:10

Újabban a közterek burkolásánál hazánkban már hagyomány a szar munka. Ugyanott a korábban sétálósított Zrínyi utcában pár éve simán ki tudtam rúgni a macskakövet a helyéről, amit még fél éve is ragasztózgattak fugázgattak egészen a Gresham oldaláig. Jó pénz ez a haver cégeknek akit evvel az idők végéig lehet tömni közpénzből.

flimo13 2010.06.01. 22:47:06

@*Anna: második szakasz? Az merre lesz?

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2010.06.01. 23:16:24

@flimo13: Eredetielg is az volt a cél, hogy a Víg szinháznál (majdnem) fog végződni a főutca -mármint bele torkollik a nagykörútba... és a folytatás a Honvéd utca lesz (elejétől a végéig)

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2010.06.01. 23:18:13

@karikaV43: nem kapcsoltam, ezt mire írtad... :) de voltam - mondjuk azt nem sajnálom, hogy nem kapok a buszon agyrázkódást

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.01. 23:21:45

@Unknown User: Megépült az északi M0 híd, bővül a déli szektor, és remélhetően a körvasút sor mentén is lesz egyszer kapacitás. Minden átmenő forgalomnak eggyel kintebb kell nagyobb keresztmetszetű alternatívát kínálni, és akkor a terelés nem jár többlet kipufogó gázzal.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.01. 23:23:49

@mingyá beszólok!: Tekintve, hogy a gránit nedvszívó, elég nehéz elképzelni, hogy ne legyen elég porózus a festékhez. Láthatóan abból a drága svájci útfestékből van bőven, mert nem spórolnak vele, de valamiért nem azt fújták a gránitra. Talán hogy ne menjen a fugákba? Fene tudja.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.01. 23:26:15

@flimo13: A második ütemre tervezik a Szabadság tértől a Nagykörútig tartó szakaszt, illetve a Ferencziek terén a közúti aluljáró betemetését.

illatoskert 2010.06.02. 00:34:01

Kedves mindenki,

nem értek sem a burkolatokhoz, sem az építkezéshez, sem a karbantartáshoz, ne jó..., az építészethez kicsit.

Ezért a fentiekbe nem is szólnék bele, s előre elnézést kérnék, mert amit írok, nem kapcsolódik szervesen a felvetett problémához - de közvetetten mégis.

Empírikus tapasztalataim az utcáról elég lesújtóak. Ott dolgozom, elszenvedtük a felújításokat és vártuk, hogy mindig kicsit jobb legyen...
...hogy jobb lett-e? Relatív.
Az ott élő/járó emberek túlnyomó többsége szkeptikus.
A posztban szereplő karbantartás elengedhetetlen, de az az alapos előmunkálat hozománya, hogy hetente felszednek, majd leraknak x darab követ?
- mert ebben az esetben akár már cserélhetnék is őket, ugyanis a gránitlapok ISZONYATOSAN csúsznak. Esőben is veszélyes, gyengébb fagyoknál már szó szerint életveszély közlekedni rajta, hiába szórják fel azzal az undormány fűrészporral, vagy apró kaviccsal.
Nagyon sokan elcsúsztak rajta már eddig is a télen, pedig még a fele sem volt lerakva... - a sár, a tömény sár kevésbé csúszós!

De nálam nem ez veri ki a biztosítékot, hanem az utca "tér-díszkő elemei".
Ha valaki szemben áll például a PIM-mel, láthat belőlük 3-at, 3-at.
Az elején még azt hittem, padokat, vagy virágtartókat erősítenek majd ezekre az amerikai katonai temetőket idéző kőhalmokra, de nem, ezek önálló funkcióval bírnak!!!
- Nevezetesen ezek az utca néma-gáncsolói!
Ha valaki -kissé talán figyelmetlenül, de - nem a megfelelő fényviszonyok között, vagy fényszögben megvilágítva, avagy sietősen jár arra, egykönnyen hasal akkorát, mint az a hölgy, akit két hete vagy 5-en segítettek fel, vagy a múlt héten egy kerékpáros, akiről röptében még nem hittem volna, hogy valaha is lábra áll majd még...

Lenne más színű, más formájú, magasabb, vagy teljesen lekerekített, vagy mittudomén, de, hogy ott még valaki meg fog halni, az sicher.
(sic!)

Funkcionális építészetről még - teljesen biztos, hogy - nem hallott aki tervezte. De minden balesetet szenvedőtől bocsánatot kéretnék vele!!!!!!! minimum. ...és fogkefével csiszoltatnám le a "sírköveket" - egészen a vízszintig.

Egyébként sokat jelentett a térnek a villanyoszlopokon elhelyezett virág. Kupált némit a hangulaton.

Best75 2010.06.02. 08:29:53

@Unknown User: Ráadásul a Kempinsky sarkánál nem lehet egyenesen tovább menni, mert az csak a BKV járatok számára megengedett, így ha valaki pl. az Andrássy útra szeretne most kimenni, akkor el kell kanyarodnia a Deák tér felé, majd ott az Astoria felé továbbmenni (lévén a Deák térnél nincs lehetőség balra fordulni), és a Dohány utcánál tud csak megfordulni. Kiváncsi lennék, hogy ezt a kört például egy délutáni csúcsforgalomban mennyi idő alatt lehet megtenni, ezáltal mennyi a plusz légszennyezés a belvárosban. Miközben korábban külön sávon lehetett a kikanyarodni az Erzsébet tér sarkánál az Andrássy út irányába, amely sáv most - ha jól láttam - parkoló lett.

pösti 2010.06.02. 09:42:43

Nekem a "VEGYESFORGALMÚ" funkcióval van a bajom (értsd:senkinek sem elég jó)!Nem találni elégedett autóst,gyalogost és biciklist se!A teljes szakaszon kb 180 parkolóhely, 25 rokkantparkoló és 40 rakodóhelynek szánt hely lehet(becslés).Az átmenőforgalom ugyan jelentősen csökkent kb a tizedére,de még így is jelentős!Mérlegelni kéne (kellett volna),hogy ezt a funkciót(áthaladás,parkolás...) ne száműzzük-e véglegesen a belváros ezen szakaszából!Mint az utcában(!) lakó én erre szavaznék (szavaztam volna) annak ellenére,hogy a parkolási "előjogaim" sérültek volna!A lezárás/felújítás alatt valójában ki is derült(a flexelést leszámítva csendes,szmogmentes nyugodt utca+ az árufeltöltést is megoldották valahogy...),hogy ez lett VOLNA a "járható út"...Sebaj, majd 20 év múlva:)

pösti 2010.06.02. 09:47:26

A Városházán "dolgozók" parkolóiból(miért is jár ez nekik???) ezt a parkolókban keletkező űrt be is lehetne tömni...

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.02. 10:31:29

@illatoskert: Ha télen csúsztak el rajta, akkor az egészen véletlenül nem a JÉG miatt volt? Szerinted a jég aszfalton, vagy bármilyen más burkolaton kevésbé csúszós? Azt ne tessék elfelejteni, hogy a télen az még építési terület volt, nem volt átadva a fenntartóknak, nem volt megoldva a takarítása. Arról pedig a kő nem tehet, hogy nem volt csúszásmentesítve, ami minden más burkolatnál is szükséges.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.02. 10:34:42

@dr. Közbiztonság Szilárd: Jók az ilyen beszólások, lehet terjeszteni a "hasznos" információt azok körében, akik még nem látták. Az persze mellékes, hogy szimpla hazugság. Akár a te hazugságod, akár csak kontrollálatlanul terjeszted. Nem igaz, hogy össze volt törve a nagy része. Az erzsébet téri részen volt gond, de a műszaki átadásra azt is rendberakták. Most SEHOL NINCS ÖSSZETÖRVE. Aki mást mond, az hazudik.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.02. 10:38:29

@Best75: A koncepció lényege, hogy ne jelentsen használható áthaladási útvonalat a forgalomcsillapított rész. Mivel az Andrássy felé logikusan lehetne továbbmenni, így ahhoz, hogy az átmenők ne válasszák, ezt bizony meg kellett akadályozni. Persze látható, hogy az átmeneti megoldás se nem teljes értékű gyalogoszóna, se nem teljes értékű közlekedő-folyosó, de hát pont ettől átmeneti :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.06.02. 10:56:55

Múlt héten még kint volt a Lánchíd előjelző tábla a Ferenciek aluljáró előtt (az Egyetemi könyvtárnál). Ami nagyon megtévesztő. A kempinszkis dakota miatt ugyanis arrafelé nem lehet eljutni a Láchídhoz.
Az áthaladási trükközés elvi szándékát akár még értem is, csak épp a gyakorlati megoldása lett tipikus(s)an magyar. Nincs megoldva az eltarnatív elvezetés - mindenki szívjon ahogy tud. Mintha minden autós puszta unalomból közlekedne...

krj 2010.06.02. 14:30:11

@Feketecsuklya: háborgásról szerintem szó sincs. amúgy megnéztem, a kőzúzalék megtalálható a folyókákban...:-)

Quick_6 2010.06.05. 17:00:20

Már telepakoltak minden oszlopot idióta hirdetésekkel meg matricákkal. Miért nem indítanak több százezres eljárást a hirdető ellen? Felhívni, hogy érdekel minket az eladó háza akármi, találkozni és vinni a bünti csekkel egy rendőr!

jorgoszka 2010.06.05. 17:53:05

@QuickSixx: az egész városra /országra/ jellemző ez a primitívség. Kedvenceim a költöztető cégek. Kampányszerűen kb. kéthavonta az egész várost beterítik. Ugyanazzal a hirdetéssel találkoztam Bp-től Veresegyházig mindenhol. Sehol nem foglalkoznak vele. Esetleg az utcaseprőknek is ki lehetne adni feladatul, hogy tépkedjék le őket.

1116001 2010.06.14. 09:29:21

Urbanista!

Nem tudsz valamit arról, hogy a Városháza tervez-e valami intézkedést hozni a mostani áldatlan állapotokat látva?
Az Y-alagút Erzsébet tér közötti szakasz forgalomszervezése szerintem katasztrofális. Elvileg ugye a forgalom csillapítás lenne a projekt fő célja, ehhez képest állandó kocsisor van az említett útszakaszon. Nemegyszer 2-3 15ös busz is ott áll.

Ennek szerintem két oka van:
-még mindig jelentős a tranzitforgalom
-nem lehet egyenesen tovább menni az Erzsébet térnél, ezáltal a kocsik 90%-a ott tolatgat szabálytalanul.

Azt már meg sem említem, hogy ha véletlenül nincs dugó, akkor a 30as tábla csak dísznek van kint.

Jah és az Október 6. utca és a József Attila utca kereszteződésében leszerelték a kerékpáros jelzőlámpát!
süti beállítások módosítása