ForgóA Skála Metró előtti forgó óráról már télen akartam csinálni egy kis videót, mert olyan klassz spontán installáció volt, hogy bármelyik képzőművész bevállalta volna: szép komótosan forogtak körbe-körbe a rajta lógó 60-70 centis jégcsapok.* Lehet, hogy most már anélkül se örökíthettem meg? Tegnap egy "Vissza a Skála elé a Forgó órát!" Facebook-csoportra hívták fel a figyelmemet, amit először nem tudtam mire vélni, mert ugye van egy pár hülye csoport az iwiwgyilkoson. Rákérdeztem az alapítónál, nincs-e fotó róla:

 

Sajnos tegnap ottjártamkor nem volt már lehetőségem. Elvileg reggel még megvolt, délután fél5-kor már nem. Nagyon remélem, hogy csak kipofozzák, mert az eléggé ráfér.

 

Akinek van fényképe a hűlt helyéről (vagy magáról az óráról) küldjön, aki meg tudja mi lett vele, haladéktalanul írja meg!

*Frissítve: Drága Emberiség! Az Urbanista történetének eddigi legdurvább mellényúlásáért vagyok kénytelen elnézést kérni. Természetesen nem a "gombán" pörögtek a jégcsapok, hanem a mellette levő hagyományos pörgő órán vagy reklámizén. Legalábbis azt hiszem, mert azt most a norcon sem találom. Na most vagy eltűnt azóta vagy nem is volt és már akkor is vizionáltam az egészet - még nem tudom. Mindenesetre ezúton is elnézést minden károsulttól. (Bár megjegyzem, futófényből kilógó jégcsapokért aztán tényleg minden képzőművész lelkesedett volna.) Még gondolkodom, hogy hajnali részegségre, túlhajszoltságra, öregségre, a világgazdasági válságra vagy valami kisebbségre fogjam a dolgot, de amint kitalálom, mindenkit értesítek.

[Fotó: KékPáfrány.]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest óra nyugati tér nagykörút vi. ker skála metró belső-terézváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr211994486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

öntelt radírpók 2010.05.12. 11:45:53

hülye kérdés: hogyhogy forogtak a jégcsapok? Nem csak a felirat forgott az álló kijelzőn? Tényleg forgott az egész szerkezet? Segítséééég!

Zöld Zoli · http://servian.hu 2010.05.12. 11:45:57

LMAO...ma arra megyek, és megnézem...ha elvitték, lefotózom a helyét.
Lehet hogy csak energiatakarékossá varázsolják, a technológia kis hazánkban is lehetővé tenné :P
servian.hu/hu/articles/Energy/9845

amnesiac 2010.05.12. 11:50:52

A forgó óra AAAAAAAAAAAAAAAAAAA Nyugati térről, könyörgöm. Ennyi kibaszott nyelvérzéketek nincs???

algi 2010.05.12. 12:01:19

Azért tűnt el, mert az egy időgép.

OkoskaTo:rp 2010.05.12. 12:02:18

@öntelt radírpók: Biztosan jó anyagot szívott ~dá~, ha forogni látta magát a szerkezetet is.

HoLa 2010.05.12. 12:23:14

"Forgó óra", erős idézőjelben, mivel csak úgy nézett ki, mintha forogna. Urbanista (te hol laksz) vagy egyáltalán?

Ha maga a szerkezet nincs ott, az azért lehet, mert felújítják, ugyanúgy, mint a szökőkutat is!

Csáki István · http://www.csakiistvan.hu 2010.05.12. 12:25:58

nem tűnt el, ma reggel 7:33-kor azon néztem meg az időt.

Csáki István · http://www.csakiistvan.hu 2010.05.12. 12:29:28

Nem tűnt el, ma reggel 7:33-kor azon néztem meg az időt.

plumpy80 2010.05.12. 12:32:24

Ajjjaj, mindig az volt a fix találkapont. 5-kor a Nyugatinál a forgóóra alatt.... Affene. Remélem visszateszik. Bár nem vagyok már pesti, de legutóbbi pesti találka alkalmával is ott kötöttünk ki...

Shopping 2010.05.12. 12:32:41

@amnesiac:

Tényleg de szánalmas, hogy a technika lehetőséget ad írástudatlanoknak is arra, hogy megjelenjenek a nyilvánosság előtt...

KekPafrany · http://kekpafrany.deviantart.com 2010.05.12. 12:57:54

Látom használjátok a fotómat (a piros nyilas kék feliratos).

Azt lehetne viszont pontosítani, hogy az óra nem forog, a kijelzője változik, ez eredményezi a forgó hatást.

MosoMasa 2010.05.12. 13:30:14

@plumpy80: Majd akkor ezután a "forgó óra" helyén találkozol... Tudod: a Nyugati teret nem vitték el!

Buzáné 2010.05.12. 13:48:53

Az Osztyapenkó is forgott

TH 2010.05.12. 13:59:51

Ez a forgó jégcsapos rész ez valóban elég meglepő volt, szívesen megnézném róla a videót! ;-)

És most eltűnt vagy sem? Ha jól értem most is ott van, ahol eddig volt...

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.05.12. 14:01:16

Tippelni sem tudok, hány randim kezdődött már ott...:)

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.05.12. 14:01:38

Nagyon remélem, hogy végre lebontják azt az ocsmány szart, meg azokkal a béna szellőzőkkel is kéne kezdeni valamit, akárcsak az egész tér socreál jellegével.

TH 2010.05.12. 14:05:51

@Proli Depp: Azért mert TE nem szereted, más még kedvelheti azt az órát...és a tér bár valóban elavult kissé (van egy ósdi pályaudvar az egyik oldalon, és egy szintén elavult kinézetű Skála épület a másikon), a legkevésbé sem "szocreál" stílusú...

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.05.12. 14:09:25

@TH: Valóban, azok a betonelemek amivel az egész tér közepe körbe van rakva, meg a lépcsők amik levezetnek a szintén balkáni állapotú aluljáróba mind a XXI. század modernizmusától feszülnek jól.

TH 2010.05.12. 14:11:04

@Proli Depp: attól még nem lesz szocreál, de mindegy. :)
Én csak az órát próbálom védeni, a betonelemek annyira nem gyönyörűek, bár engem sokkal jobban zavar az aluljáró állapota (és az ott lebzselő elemek), mint a tér maga...

TH 2010.05.12. 14:12:19

@Proli Depp: Egyébként miért kéne mindennek a XXI. század modernizmusától feszülnie? Bontsunk le minden 10 évnél régebbi épületet, és épüljön helyette új? Vagy mi az, ami értékesnek minősül, és mi nem?

szmr 2010.05.12. 14:16:06

Ha az óra el is tűnne, attól még nevében, találkahelynek megmaradhat. Én pl. múltkor a Deák téri Porsche szalonhoz beszéltem meg találkozót valakivel :)

bldo 2010.05.12. 14:21:16

Csak a számok futottak körbe azon az órán kedves post-toló, maga az óra soha nem forgott.

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.05.12. 14:21:35

@TH: Te kötekedni jársz ide? Nézd már meg azt a teret, szerinted így néz ki egy "világváros" egyik legfontosabb közlekedési csomópontja? Kb. ahogy a 80as(70es?) években megcsinálták, azóta úgy maradt minden, és csak pusztul. Jó, néha lekaparják a plakátokat a szellőzőcsovek oldaláról és ennyi. De ha neked tetszik, költözz oda, és akkor az ablakodból is ezt látod majd.

Korski · http://www.planetmambo.hu/ 2010.05.12. 14:27:45

@szmr
Porsche szalon?
NDK Centrum! :)

pizs (törölt) 2010.05.12. 14:38:25

Tegnap ott jártam pont, sőt le is ültem, egy kettőt fotóztam, valami hiányzott, nem tudom mi... lehet, hogy az óra?...
Különben rohad, pocsék a tér az áruház előtt...
Fotók lesznek, ismét... :)

Alex3000 2010.05.12. 14:45:26

@bokapiri: az egész nyugati tér egy borzalom, hányinger az egész környék.

Q-rious 2010.05.12. 14:47:04

A Skála Metróban végkiárusítás van, lehet, hogy bezárják, és valami nagyobb felújítás lesz?

TH 2010.05.12. 14:52:49

@Proli Depp: Igen, csak kötekedni. :D
Egyébként nem, és a tér tényleg elég gáz (bár azért a Moszkva tér durvább), de én csak az órát próbáltam védeni alapvetően. :)

HgGina 2010.05.12. 15:06:53

@amnesiac: "A forgó óra AAAAAAAAAAAAAAAAAAA Nyugati térről, könyörgöm. Ennyi kibaszott nyelvérzéketek nincs???"

Könyörgök! Mert a könyörög ne ikes ige.
Ennyi kib....tt nyelvérzéked nincs?
Magad szemében a gerendát, tökfej!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.05.12. 15:08:22

@amnesiac: köszi, javítottam! @KekPafrany: én a FB csoportból nyúltam a képet, de őket feltüntettem mint forrást. Ha ők Tőled vették át, akkor megjelöllek Téged, csak adj egy linket. Ha gáz, akkor pedig leveszem és keresek helyette mást

Török Iván 2010.05.12. 15:37:00

hm... 10 körül még ott volt sztem.
ajánlott olvasmány addig is, amíg megbízható bizonyítékot nem szerzek:
www.urbanlegends.hu/2006/07/legendabol-emlekezet/

ildsisy 2010.05.12. 16:29:04

@Babu2000: Az! Hányinger! Nagyon sürgősen széppé kellene varázsolni!!!...

juhaszcs 2010.05.12. 16:52:07

@öntelt radírpók:
A blogoló forgott,olyan részeg volt mint a disznó.:-))

rexter 2010.05.12. 17:30:49

valaki hotkomolyan tud azon okoskodni h most az egesz ora, vagy csak a kijelzo, vagy csak amaitt tunik ugy hogy forog??jezusmaria mennyi debil.
bazmeg akkor hivjatok a nyugati teren levo gomba alaku oszlop aminek a kijelzojen a pixelek ugy valtoznak mintha az forogna.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.05.12. 18:18:47

"Akinek van fényképe a hűlt helyéről " a hűlt helyét a térfigyelő kamerán élőben is láthatod:

www.utv.hu/kamera_nagy/nyugati_ter/terez_korut

wirth6 2010.05.12. 18:34:15

@HgGina: "A "Könyörgöm!" azonban leszakadt ennek az igének a ragozásáról és önálló kifejezés lett (szakszóval: megszilárdult ragos alakulat), mely már független az ige ragozásától. Olyasféleképp, mint ahogyan a "lásd..." kifejezést olyannak is mondjuk, akit nem tegezünk, hiába elvileg tegezô formájú benne az ige, vagyis például "Kérjük, ellenôrizze adatainak helyességét (lásd a túloldalon)." --- és nem "lássa a túloldalon"."
seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/01.html

Dixi. 2010.05.12. 18:34:16

Végig olvastam a kommenteket...
Komolyan mondom felderítettétek ezt a depressziós estét.

AZ AHOGY MARCANGOLJÁTOK EGYMÁST MÁR SZINTE NEVETSÉGES....:-)
miért nem tudtok egy jóízűt nevetni rajta és jobbulást kívánni a poszt írójának.
Én ezt teszem....jobbulást:-)

A blog pedig jó....én is vizionáltam már ott csak az egy nyári éjszaka volt és én atom gombának láttam.....:-)

malac555 2010.05.12. 18:56:16

tegnap fél 4kor még megvolt..

degi2004 2010.05.12. 19:08:37

epp ideje, hogy eltunjon onnan,
micsoda baromsag forgo orat csinalni, allandoan elszedulok meg orrabukok mire vegre le tudom olvasni

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.05.12. 19:13:41

Délután a városban volt dolgom, direkt megnéztem és még ott van az a szar, nem kell aggódni.

KekPafrany · http://kekpafrany.deviantart.com 2010.05.12. 20:04:59

@~dá~: Nem gáz, csak meglepődtem. :) Fura viszontlátni egy saját képet.

Az eredeti itt volt:

furryhu.deviantart.com/art/Forgoora-Talihelyszin-40364998

De hagyd meg nyugodtan az FB-s linket, mivel ha jól látom, ők kifejezetten az órával foglalkoznak.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.05.12. 20:19:07

én le is fotóztam, holnap küldöm.

Emmet Ray 2010.05.12. 20:33:33

Most jövök a Nyugatitól, kár volt aggódni, ott van a helyén az óra valóban. Ennyit a Facebook csoportokról. Kedvencem ez a ritka hülye csoport: www.facebook.com/group.php?gid=116406885052039&ref=ts :D
Ja, és amúgy hallottátok, hogy a Google fizetős lesz?
"napi 10 keresés felett fizetni kell majd a Google keresőjének használatáért" hh-webisztán

innovation 2010.05.12. 20:45:16

Az órát sajnálom, bár nem fogom megsiratni, ha tényleg elbontották. A tér felújításához és élhetőbbé tételére azért lenne egy-két épkézláb javaslatom! A főváros egyik legszebb tere lenne/lehetne a Széll Kálmán (Moszkva) térrel együtt... :/

Flashy7 2010.05.12. 21:23:59

csinálok facebookra csoportot hogy "Vissza a Skálát" mert Budán meg az egészet elbontották. ha 100-an csatlakozunk, visszaépítik.

a Lojalista 2010.05.13. 09:25:43

Jelentem ma reggel (05.13. csütörtök) az óra a helyén volt. Az egész egy rossz vicc, nem is tűnt el.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.05.13. 23:23:22

egy buta félreértés milyen nagy nézettséget generál. dá, te tucc valamit! :)))

Pilgram (törölt) 2010.05.14. 13:26:35

minden a helyén van, az egész csak azért lett kitalálva, hogy dá posztolhassa remek metafóráját a múló időről a forgó jégcsapok képében.

egyébként meg valszeg csak be volt rúgva dá amikor a jégcsapokat látta, mert van az a szög, amelyből látszódnak a jégcsapok, akár forogni is: enyhén elhajolva az egyenestől, főleg előre, kicsit lentről fölfelé sandítva, szigorúan egy szemmel (mert ha mindkettő nyitva van, akkor kettőt látni belőle), hajnali 3kor hulla részegen egy fázós januári napon simán megjelennek a jégcsapok, úgy hidjétek el, és ha előretántorodunk, akkor elkezedenek forogni körbe.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.05.14. 13:28:31

@Pilgram: ezzel a módszerrel szerintem májusban is látható :)

Pilgram (törölt) 2010.05.14. 13:28:34

mondjuk a megszólítás kissé fellengzősre sikerült: "Drága Emberiség". ccöccö:)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.05.15. 23:53:49

nol.hu/budapest/megujulhat_a_nyugati_ter

kedves ~dá~! ezennel felkérlek a látványtervek mihamarabi közzétételére! :)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.05.16. 08:35:25

@városjáró: köszi! már be van élesítve róla a poszt, igaz látványterv sajnos nincs hozzá...
süti beállítások módosítása